Ruzsinszki Zita: Nyolc nap Vietnámban – Hanoi, Halong-öböl, Hué, Danang, Hoi An, My Son, Saigon – 2008

Ruzsinszki Zita: Nyolc nap Vietnámban – Hanoi, Halong-öböl, Hué, Danang, Hoi An, My Son, Saigon – 2008

Egy indokínai körutazás második állomásán Vietnám több érdekes helyének nevezetességeit, mai életét ismerhetjük meg – szép fotókkal illusztrálva

október 22.: Luang Prabang – Hanoi

12.55-kor indult a gépünk Hanoiba, szintén egy pici 70 személyes légcsavaros járat volt.
Hanoi, vagy vietnamiul Há Nöi Vietnam fővárosa (az eredeti betűket a weben sajnos nem tudjuk bemutatni – a szerk.) 1954 és 1976 között Észak-Vietnam, a 11. századtól egészen 1802-ig kisebb megszakításokkal az akkori Vietnam fővárosa volt. Kb 7 millió lakosa van.
A város a Vörös-folyó jobb partján fekszik, Ho Si Minh-várostól 1760 km-re északra Tengerszint feletti magassága 26 méter.
A reptéren a helyi iroda képviselője elfelejtett várni. A magyar telefonom nem működött, így megkértem egy másik ott várakozó irodás képviselőt, hogy hívja fel nekem a megadott számot. Nagyon kedves és segítőkész volt, a “mi” irodásunk pedig riadt, hogy már ott vagyunk, előbb szállt le a gép? 15 perc nem telt bele már ott is voltak értünk a reptéren, addig a többiek kávéztak egyet, én pedig néhány Hanoi térképet szereztem be. Először a hotelbe vittek, ami a város szívében volt, de kifogástalan minőségű, tiszta szép szobákkal. Az étterem a legfelső emeleten volt, ahonnan nagyon jó kilátás nyílt Hanoi belvárosára.

A helyi idegenvezető ajánlotta, próbáljuk ki a riksát. Kívülről nézve talán lustaságnak tűnik ilyet használni, de tényleg nagy élmény, mert csak az út közepén lehet megtapasztalni, milyen, amikor a kereszteződésben 500 motoros indul el feléd. 5 dollárért kb 1 órát utaztunk így. Ami a legfontosabb volt számomra, hogy nagyon jó fotókat lehet készíteni közben.

Az emberek ülnek kint a karcsú házaik és boltjaik előtt, az utcán falatoznak, miniatűr tányérokról ugyanolyan mini adagokat, de 10-18 fogást. Nagyon érdekes volt az építkezési stílusuk, magas de nagyon vékony házakat építenek, akár egy könyv. A helyi idegenvezető azzal magyarázta, hogy így tudnak minél több embernek lehetőséget adni, hogy utcafrontra nézzen az ablaka vagy az alsó szinten a boltja, és jobban tudjon kereskedni. Autó pedig azért is van nagyon kevés, és inkább motorok, mert nem is tudnának hová parkolni vele a városban, még a közel 4 millió robogó elhelyezési is nehézkes a frekventált helyeken. Itt fizető parkolókat tartanak fönt nekik.

Az esti programunk a híres vízi bábszínház volt, ahová tömött sorokban igyekeztek a turisták. Először talán kicsit gyerek műsornak tűnhet, de igazából a vietnámi emberek egész életét bemutatja. Ha valaki fotózni vagy videózni akar, külön kell fizetni érte. A többség véleménye az volt, hogy érdekes lett volna, ha az unokákkal jönnek. www.thanglongwaterpuppet.org

Vacsorára egy helyi étterembe vittek, ahol főként tenger gyümölcsei alkották a vacsora gerincét. Itt derült ki, hogy a csapatból senki nem szereti, így a vacsora után egy szupermarketet kerestünk fel, hogy a vacsorát kiegészítsük. Jeleztem, hogy a csoport nem igazán preferálja a tenger gyümölcseit, mit lehetne tenni. Innentől kezdve egész vietnámi tartózkodásunk alatt mindenhol disznóhúsból készült ételeket szolgáltak fel.

október 23.: Hanoi – Halong öböl – Hanoi

Reggeli után indultunk a világ 8-ik csodájának nevezett Leszálló Sárkány öblébe, ami kb. 150 km-re van Hanoitól. Útközben pihenőként egy kézműves üzemet látogattunk meg, ahol olyan emberek dolgoztak, akik a háborúban szenvedtek el maradandó károsodásokat. A márványból, jáde kőből faragott apró ajándéktárgyaktól az óriási darabokig mindenféle dísztárgy, hímzett faliképek, ruhák, gyöngyökkel díszített apróságok, és az üzlet közepén ott dolgoztak sorban a készítők…a vietnámi háború borzalmairól sokat hallottunk, de élőben látni az áldozatait…
Kicsit sokkos állapotunkat fokozta egy csúnya baleset látványa, egy motorbicikli és jelentős vértócsa az úton mellette egy magas sarkú körömcipő, ebből tudtuk, az áldozat egy fiatal nő lehetett. A helyi idegenvezető állította nincs sok baleset, és a vezetési stílusukhoz képest tényleg csodának tartottuk, hogy csak azt az egy balesetet láttuk.

Az öböl még 20 km távolságra volt, de már látni sejlett a párás időben, hogy valami nagyon szépet fogunk látni. A kikötőbe érve érezhető volt a nagyüzemi turizmus, hajók 100-val álltak a kikötőbe, de több hajó volt, mint kikötőhely, és mindenki igyekezett kikötni, lökdösődve, tördelve a hajóikat, így nem volt könnyű az elindulásunk abban a káoszban, több mint fél órás küzdelem után végül sikerült.

Az idegenvezető azt mondta csak 1968 darab szikla van a vízben, nem igaz, hogy 2-3000 darab, nézőpont kérdése, hogy egy darab szigetet számol valaki, vagy a csúcsokat is.

Maga a szó a “leszálló sárkányok öblét” jelenti, s egy régi-régi legenda szerint, amikor idegenek támadtak a vidékre, egy sárkányanya már nem bírta nézni az itteniek szenvedését, hát leszállt az égből, hogy segítséget nyújtson. Gyöngyökkel szórta tele a tengeröblöt, melyek a vízbe pottyanva jáde kövekké változtak. S e szigetek darabokra zúzták az ellenség hajóit. Szavahihető halászok szerint még ma is elő-előfordul, hogy párás pirkadatkor egy-egy kíváncsi sárkányfej kiemelkedik a habok közül. .

Mint minden legendának ennek is van egy másik változata: egykoron hódítók jöttek ide fehér vitorlásokkal, lerombolták a pagodákat, házakat, kerteket és igába akarták hajtani a vietek népét. Fent, az égben élő Sárkány szíve megesett a borzalmak láttán, és alászállt. Sziklákat dobált a vízbe, összezúzta a hajóhadat, majd amikor a kő elfogyott, testével állta útját a hajóknak. Így mentette meg az itt élőket, akik azóta tisztelik a sárkányt, melyről az öböl a nevét kapta.
A mérsékeltebb fantáziájú tudósok viszont a közel háromezer (!) kisebb-nagyobb szigetecske keletkezését 500 millió évvel ezelőttre teszik, amikor a környező hegyláncok a tengerbe süllyedtek. E megannyi mészkőkúp átlagos tengerszint feletti magassága 50-200 méter, s ez földünk legnagyobb tengeri karsztképződménye, s 1994 óta része a világörökségnek.

A vízi árusok itt is megjelentek, oda kapaszkodtak a hajók oldalára és úgy kínálgatták áruikat, a jégkrémektől kezdve az ékszerekig próbáltak bármit eladni eléggé erőszakosan.
Megnéztünk egy barlangot is, aminek kialakulásában a jégnek is szerepe volt. A különböző cseppköveket színes kis lámpákkal világították meg.

Estére érkeztünk vissza a hotelbe. Útközben, pihenésképp kézműves gyárakat látogattunk, ahol sérült emberek készítettek különféle ajándéktárgyakat. A legszebbek a hímzett képek voltak, első ránézésre azt hittem festmények vannak a falakon. A munkafolyamatot lehetett fotózni, de a kész tárgyakat nem.

 

 

október 24.: Hanoi – Hué
Reggel városnézéssel kezdtünk, Ho Chi Minh mauzóleumánál és egykori egyszerű lakóházát is meglátogattuk.

Az egy oszlopú pagoda eredetileg a 1049 épült Ly Thai Tong császár építette köszönetképpen, mivel nem lehetett gyermeke, álmában egy bódhiszattva Avalokiteshvara jelent meg és egy lótuszvirágon egy bébit nyújtott felé. A császár egy gyönyörű lányt vett feleségül, aki fiút szült neki. Az építész a lótuszvirágot szimbolizálta az egy oszlopon álló pagodával, ahogyan azt a császár az álmában látta. A pagodát többször felújították, de a vietnámi háború idején végérvényesen elpusztították. Amit ma láthatunk egy másolat, melyet 1960 körül építettek.

Az Irodalom temploma: 1070 ben alapítottak konfúciusz templomot. 1076-ban itt alapították, az első vietnámi egyetemet, ahol 700 éve keresztül mintegy 2313 diák tett doktori vizsgát. A vietnámiak egyik szent állatán lévő kövekre vésték azoknak a neveit, akik sikeres vizsgát tettek itt. A teknőcöknek mágikus erőt tulajdonítanak, ha valaki vizsga előtt megsimogatja a fejüket, akkor sikeres lesz. Így mind a mai napig járnak ide a diákok vizsgaidőszakban a teknőcök fejét simogatni. Mondanom sem kell a mi is végig simogattuk őket, hozzanak csak szerencsét nekünk is.

A következő pagoda kapuja zárva volt, de vele szemben mutatott az idegenvezető egy emléktáblát. A vietnámi háború idején John Mc Cain itt pottyant a tóba ejtőernyővel, és vietnámiak mentették ki a vízből. A háború után visszatért megmentőinek köszönetet mondani, és meghívta őket Amerikába, de mivel idős emberek voltak, már nem akartak útra kelni, így inkább pénzzel segítette őket és ezt a táblát állítatta.

Ezt követően egy kis szabad programot és vásárlási lehetőséget kaptunk. A szabad programhoz kaptunk egy hasznos tanácsot, arra az esetre, ha át akarnánk menni az úton a több száz motorkerékpár között. A titok nyitja, hogy lassan és határozottan el kell indulni, nem szabad sietni, mert akkor elütnek, de ha egyenletes sebességgel nagyon lassan haladunk, akkor előttünk és mögöttünk megkerülnek. Egyszerűen hangzik, na de élőben kivitelezni…

Végül kértük, hogy az új városrészbe is vigyenek el, így a reptéri út előtt láthattuk a modern Hanoit is.

A rengeteg motorossal az utakon nem lehetett betelni, félelmetes volt, ahogyan mindenféle rendszer nélkül cikáztak az utakon, szájukon védőkendővel a szmog ellen. Ezt a kis kendőt volt aki nem feltétlenül a szmoggal magyarázta, hanem azzal, ne süsse le a nap, nem akar barna lenni, szép fehér bőrét szeretné megőrizni.

Hanoiból Huéba nem volt egy óra a repülő út, ahol egy nagyon kedves és lelkes helyi idegenvezető várt minket. A hotelünk is nagyon szép volt, kellemes helyen.

Hue Vietnam korábbi fővárosa, az ország középső részén. Lakosainak száma kb. 340.000. Hanoi-tól 660 km-re, Saigontól 1080 km-re található. Ma Thua Thien Hue tartomány székhelye. Az egykori császárváros, 1802 és 1945 között a Nguyen-dinasztia 13 császárának vezetése alatt Vietnam politikai központjaként működött. Ebben az 1687-ben alapított városban a keleti kultúra minden ékessége megtalálható.
Hue, Közép-Vietnam talán egyik leglátványosabb városa – lehetett, mielőtt a háborúk lerombolták a Nguyen dinasztia székhelyének számító Citadellát és a Tiltott Bíbor Várost. A város környékén épültek a dinasztia tombái (temetkezési helyei), némelyik a maga szépségében, az adott kor építészeti újdonságaival, hagyományaival még napjainkban is látogatható. A műemlékek többsége pár kilométerre a várostól található. Talán ennek köszönhető, hogy ezekben az építészeti, történelmi emlékekben a háborúk nem tettek akkora károkat, mint a városon belüli, katonai célokat is szolgáló Citadellában. A város vallási központként is szolgált, mutatja ezt Hue-ban és szűkebb környékén a több, mint 600 pagoda, melyek legnagyobb része még ma is működik.
1981 az Unesco igazgatója Mr. Amadou-Mahtar-M’Bow a Huéban tett látogatása után azt mondta: a város-költemény mesterműve. 1993 december 11-én az UNESCO igazgatója Hué összes emlékművét a Világörökség részévé nyilvánította.

október 25.: Hué
Huéban másnap reggel megkezdődött az esős mizériánk. A délelőtti programot délutánra halasztottuk, mivel ki sem tudtunk a tiltott város előtt szállni a buszból úgy szakadt az eső. A buszhoz is bokáig érő vízben gázoltunk ki. Délutánra csendesett lényegesen az eső, és végre meg tudtunk nézni az egykori császárvárost a Nguyen dinasztia palotáit, szentélyeit, de a bokáig érő vizet vállalnunk kellett.

Alapjában véve ősi praktikát alkalmaztak a Citadella tervezésénél, körös-körül természetes alkotó elemekkel. Északon a Parfüm folyó, délre pedig Ngu Binh hegy (a királyi kilátó). Két szigetecske található a folyóban, az egyik a Ta Thanh Long (zöld sárkány) és Huu Bach Ho (fehér tigris) 1805 -től 1832-ig építették az ott látható épületeket.
A Citadella terét egy 10.000 méter hosszú és 6,6 méter magas fal zárja körbe ami kb. 21 cm vastag. A külső borítására téglákat használtak. 10 kapu vezet a központba, és két megfigyelő tornya van. A déli kapu: Thuong Tu, a keleti kapu: Cua Dong Ba, stb. minden kapu nevében benne van mely területre jutunk el. A citadellához 24 bástya tartozott.

Ngo Mon-t 1833-ban építették Minh Mang császár uralkodása idején. A kapu elvezet a császári palotához, itt volt a császár megfigyelő pontja a hadseregére és a különböző ceremóniákra. A déli kapunak két szintje van, a földszinti 5 bejárat látható, de a középsőt csak a király használhatta. A két oldalsó kapun léphettek be a mandarinok, a szélsőkön a katonák és a lovak. A második szint az 5 főnix pavilonja. A király innen nézhette a felvonulásait hadseregének. A tetőzetet fehér arannyal borították, lakkozott fényes cserepekkel. A központi helyiséget határoló, oldalsó helyiséget a család többi tagjának tartották fönn.

Dong Ba piacot ki kellett hagynunk, mivel elöntötte a folyó, és víz alatt állt. Pár nappal később a magyar adók otthon mutatták is Vietnámot, hogy rendkívüli esőzések és áradások voltak.

október 26.: Hué – Danang – Hoi An
Szerencsére reggelre az eső és a Parfüm folyó is elcsendesedett, így hajóval közelíthettünk a Hét történet pagodájához.

 

Nagyon sok ember él még ma is ilyen lakóhajókon, melyet a kormány az elkövetkezendő években fel akar számolni, minden családnak szárazföldi lakóházat igyekeznek biztosítani.

Majd utána busszal Tu Duc uralkodó rezidenciáját és síremlékét néztük meg. Sokat kellett sétálnunk, mire elérkeztünk a síremlékhez, és a végén kiderült talán nem is oda temették.

A vendégek már nagyon fáradtak voltak, így mikorra Danangba értünk, már senki nem akarta megmászni a Márvány hegyet, csak a gyárat néztük meg, ahol a különböző méretű szobrokat készítették. Da Nang Vietnam egyik legjelentősebb kikötővárosa, a Dél-kínai-tenger partvidékén.
Végül a China Beach mellett elhaladva elértünk Hoi An-ba, ahol egy kézműves gyár látogatással folytattuk a délutánt.

Az eddigiekhez mérten egy nagyon egyszerű és rossz hotelben volt a szállásunk, de ez volt legközelebb a tengerparthoz. Inkább hostelnek minősítette a csapat a Sea and Sand hotelt. Mosási kísérletet tettem, de hiba volt. Hiába fújt a szél a levegő olyan párás volt, hogy a kimosott ruha nehogy száradt volna, még vizesebb lett, végül kértem egy vasalót és azzal próbáltam legalább szállítható állapotba hozni őket.

október 27.: Hoi An – My Son – Hoi An
Reggelről a My Son-ban Csampa Birodalom szentélyei között sétáltunk, óriási szerencsével, mivel a másnapi csoportok a nagy esőzés miatt be sem tudtak menni. My Son kb 60 km-re található Danang városától, ami a csampa civilizáció központja volt, jelentősége akkora mint Angkoré. A 4-ik és 13-ik századok között egyedülálló kultúrával rendelkezett, amelyik magán viselte az indiai hinduizmus spirituális jegyeit. My Son szentélyeit az UNESCO a Világörökség részév nyilvánította. A szent kerület épületi jól szemléltetik a csampák magas szintű teljesítményét, a hatalmas vallási komplexum több mint 70 épületet foglalt magába, valóságos torony erdő lehetett, amelyekből mára mindössze 25 maradt viszonylag épségben. Nagyrészüket lerombolták a pusztító háborúk, az amerikaiak bombázásai és az idő vasfoga. Az sem vált hasznára a területnek, hogy a vietkongok katonai bázisként használták. Az építők My Son a Csampa királyság nemessége volt. A birodalom azért is érdekes, mert egész Délkelet Ázsiában ez a terület volt az, ahol a leghosszabb ideig, mondhatni a 3-15-ig századig megmaradt a vallási kultúra, hosszabb ideig mint Angkor, vagy akár Ayutthaya. 2002-ben hozzákezdtek a megmaradt épületek konzerválásához.

Elkeserítő volt látni, a bombatölcséreket, a szétlőtt épületeket, egy modern kori apokalipszis… mindenkiben a felháborodás és az elkeseredettség forrongott a tönkre tett épületek láttán.
Délután Hoi An óvárosában sétáltunk, ami a Világörökség egyik vietnami darabja.. Érdekessége, hogy a háborúk által talán leginkább megkímélt településen az egykori külországbéli kereskedők építészeti emlékein túl régi, mintegy 400 éves sírhelyek is találhatók a környéken. Holland, portugál, kínai és japán kereskedőhajók kötöttek itt ki valamikor, hiszen a tengerpart is csak 3 km-re van a mostani városközponttól, de a folyón felúszva még ma is létező kikötők teszik lehetővé a dzsunkák személyzetének és áruinak partra szállítását. A folyó néha annyira felduzzad, hogy a parti házakat szinte mennyezetig elönti a víz, ilyenkor a bútorokat a felsőbb szintekre vagy a padlásra menekítik. A néhol több, mint 800 éves épületek, vagy a fedett japán fahíd nemcsak műemlékként látogatható, de napi használatú építészeti alkotások. A XIX. századi francia telepesek, bevándorlók, kereskedők utcájában az akkoriban épített házak között barangolhatunk.

Valóban igazi gyöngyszem, még egy magyar zászlóval is találkoztunk, a szépségkirálynő választás kapcsán. Bejártuk a piacot is, ahol nyugodtan fotózhattuk az embereket is. Majd egy kínai templomot látogattunk meg. Az idegenvezető elmondta, hogy a kínai emberek nagyon ügyesek, és tehetséges kereskedők, így ők sokkal tehetősebbek, mint sok vietnámi. A templomban a füstölő tekercsek egy hónapig égnek a családért, akikért gyújtják őket.

Elhatároztuk este, ha besötétedik visszamegyünk, de addigra a csapat kidőlt energia szintileg.

október 28. : Hoi An – Danang – Saigon
Délig tengerparti fürdés lett volna a program, de nem volt szerencsénk, mert szakadt az eső, amikor kicsit esett akkor útnak indultam és gyorsan fotóztam a környéken, míg az idő engedte.

Délután Danang repteréről indultunk tovább Saigonba, végre normális méretű utasszállítóval a Vietnam Airlines járatával, de az időjárás miatt nem volt így sem sok köszönet benne, mert igen rázós volt az út. Őszintén szólva ennyire még sosem féltem repülőgépen, azt hittem le fogunk zuhanni. A picivel több mit egy órás út után 19 órakor érkeztünk Ho Chi Minh City-be másnéven Saigonba.
Ho Si Minh-város (vietnamiul: Thanh Pho Ho Chí Minh) az ország déli részén fekszik, a Saigon-folyó partján. Prey Nokor néven Kambodzsa legfontosabb kikötője volt, míg a vietnamiak el nem foglalták a 16. században. Saigon (vietnamiul: Sai Gon) néven 1954-ig Francia-Indokína, majd 1975-ig, a vietnami háború befejeződéséig Dél-Vietnam fővárosa volt.
Itt egy idősebb helyi idegenvezető várt minket, és estére már csak a hotel elfoglalása volt a program. A hotel nagyon szép volt, ahhoz képest, hogy ez is csak 3 csillagos volt, a többiek véleménye szerint is elérte az öt csillagos mércét.

A hoteltől nem volt messze a piac, amit a helyi idegenvezető ajánlott. Hamisítványok tömkelege, a gyenge minőségű másolatok pólók, táskák minden mennyiségben. Itt ott azért lehetett találni, apró értékesebb ajándék tárgyakat is.

október 29.: Cu Chi alagút rendszer – Saigon
Reggel Cu Chi faluba indultunk, ahol a vietnámi háború idején használt erődöt és alagút rendszert néztük meg.
Három szinten helyezkedtek el a járatok, valóságos labirintust fúrtak a föld alá.
Az úton a helyi idegenvezető sokat mesélt a háborúról, és nagyon örült neki, mikor kérdezgettük, mert látta nagyon sokat tudunk mi is a témáról. Ami külön élmény volt számunkra, egy igazi háborús veterán volt a vezetőnk, aki 18 évesen még harcolt a Mekong folyó deltájánál.
Megkóstoltuk milyen ételt ettek, pontosabban gyökereket, amiből ha sokat ettek, magas vérnyomást és gyomor bántalmakat okozott:

Így készítettek szandálokat gumikerekekből a háború idején

A fiatal fiúk szörnyű csapdák működési elvét szemléltették a botokkal. ((csapdabemutato))
Kedvesen invitáltak az alagút bejáratánál, így 30 méteres szakaszon mi is kipróbáltuk, milyen lehetett az alagutakban az élet. Milyen volt? Iszonyatos, végig guggolva, majdnem kúszva a vaksötétben, ahol a vezetőnk elemlámpája adott némi útmutatást, merre kell haladnunk. Attól féltem skorpió, vagy kígyó nem e fészkelte be magát valahová, az éjszaka, és most jut eszébe útra kelni.

Nagyon érdekes volt számomra, de ugyanakkor iszonyatos érzés fogott el, ha belegondoltam abba, hogy igaz, ez most múzeum, de nem is olyan régen valóság volt. Valóságos emberek voltak, akik beleléptek a szörnyű csapdákba, melyek a talpukat átszúrták, és a lábukba 15-20 centis szögek álltak, amiből már kihúzni vissza a lábat…a csapdák a karókkal, ami azonnal felnyársalta azt, aki belezuhant… a bombatölcsérek, de ezt látni kell, és látnia kellene nagyon sok embernek.
Majd visszamentünk Saigonba városnéző progira, ahol az Újraegyesítés palotáját jártuk be, a különböző díszes tanácskozó termeket az emeleteken, majd az alagsor pincéiben az óvóhelyeket, lakószobákat, rádiós állomásokat. Majd megnéztük a Notre Dame katedrálist és a Posta épületét, végül pedig autóbusszal végig vezettek a kínai negyedben is.

 

 

október 30. Saigon – Phnom Penh – Siem Reap
Reggelről volt még egy kis szabad idő az indulásig, amit a piac fotózására használtam ki.

A fiatalok pénzáldozatot mutatnak be az ősöknek, hogy szerencsésebbek és gazdagabbak legyenek. Persze fénymásolt pénzt égettek. (Ezt a szokást hoztam magammal és azóta mi is tesszük itthon a párommal rendszeresen.)

Összességében nagyon érdekes volt Vietnám, de aki viszolyog attól, hogy szembesüljön a háború borzalmaival, annak nem ajánlanám és annak sem, aki nem szereti a szemét, a kosz és szegénység látványát. A háború nem olyan rég történt, és ezért a nyomai erősen ott vannak a mindennapokban. Rengeteg a szegény ember, kis területen nagyon nagy a népsűrűség, de nagyon kedvesek és mosolygósak.
Ruzsinszki Zita

Még több fotó és infó: http://zitatomiazsiaban.gportal.hu/

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztoutikalauz.hu

turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés