Vasa Sándor: Ismét két hét Sartiban az iGo-val – Görögország – 2008
Búvárkodással, hajókirándulással, fürdőszobai csőtöréssel fűszerezett nyaralás jól megírt története, szép képekkel illusztrálva
Mivel az elmúlt évben rendkívül jól éreztük magunkat Sartin, ezért úgy döntöttünk, hogy idén is itt fogunk nyaralni. Csapatunk kibővült, most 12 fő vágott neki az útnak 4 autóval. 2008. augusztus 1-én indultunk Pécsről. Az út majdnem eseménytelen volt, eltekintve attól az apróságtól, hogy idén sem tudtunk úgy átmenni Horvátországon, hogy ne érintettünk volna földutat. Az általunk használt iGO 8 már jelezte, hogy létezik egy új horvát autópálya szakasz, ami Dakovótól indul és vezet rá a Görögország felé vezető pályára. Még utána is érdeklődtem a Horvát Autóklubnál, hogy mennyibe kerül erre a szakaszra az autópálya díj, ahol közölték is az összeget. Ehhez képest, amikor az iGO szerint rá kellett volna térni az autópályára, csak egy behajtani tilos táblát találtunk. Rövid tanakodás után folytattuk utunkat a behajtani tiloson keresztül, és kiderült, hogy az autópálya még sehogy sem áll, a hidak még nincsenek készen. Így egy 2-3 km-es földúton keresztül lehetett csak ezt a szakasz kikerülni, és folytathattuk utunkat tovább.
A határokon nem volt különösebb probléma, kivéve a Macedón határnál, ahol kérték a Zöldkártyát. Itt derült ki, hogy barátaink Zöldkártyája lejárt, és ezért bírságot akartak velük fizettetni. Miután kitartóan úgy tettek, mintha nem értenék, hogy mit akarnak tőlük, egy idő után megunták a szövegelést, és elengedték Őket. Viszonylag kis forgalom mellett, gyorsan értünk Görögországba, ahol az iGO 8 ismét megtréfált, mert olyan keskeny, egysávos hegyi útszakaszra vezetett minket, amely ugyan aszfaltos volt, de a mi, szőlők közötti földútjainknak felelt meg. Elméletileg itt is 90 km/h a megengedett sebesség (az iGO a tervezésnél ezt vette figyelembe), de mivel két autó nem fér el egymás mellett, a szűk beláthatatlan kanyarok miatt jó, ha 50-nel tudtunk haladni. Az úton, több helyen mértek sebességet, de a GPS alapján betartott sebesség határok mellett egyszer sem állítottak meg minket.
Szállásunk idén is a Babis apartmanház volt, csak most a 7. számú 3 fős stúdiót kaptuk. A tavalyi tapasztalatok alapján már vittünk edényeket, így ebben nem szenvedtünk hiányt. A bútorzat jobb volt, mint a múlt évi, így viszonylag elégedettek voltunk.
2008. augusztus 3. Vasárnap
Reggel részt vettünk a szokásos bejáráson, ahol bemutatják a környéket, boltokat, kölcsönzőket, éttermeket. Ezt követően lementünk fürdeni a középső partszakaszra, ahol több meglepetés ért minket.
Az elmúlt évhez képest a víz hidegebb volt (26 C°), ami ugyan úszásra jó, de a tavalyi 29-30 C°-hoz képest hűvös volt.
A levegő hőmérséklete sem hozta a 2007-es formáját, mert a 35-36 C° helyett csak 27-28 C° volt, így amikor kijöttünk a vízből, a szokatlanul erős szélben, bizony még fázni is lehetett.
Rengeteg medúza volt! Amíg tavaly csak elvétve fordultak elő Sarti partjainál, addig idén oda kellett figyelni rájuk, mert 5-10 méterenként biztosan volt egy. Sűrűn találkoztunk olyan fajtájával is, amivel 2007-ben még nem. Ez egy fehér, inkább áttetsző, szilva nagyságú és formájú volt. Ezek általában közvetlenül a felszín alatt úsztak, és annyi volt belőlük, hogy ki sem lehetett kerülni őket. Szerencsére ezek nem csíptek.
A nagy szél miatt a víz nagyon hullámos volt. A méteres hullámokban jól lehetett játszani, viszont sajnos a kagylókat betemette a folyamatosan vándorló homok. A víz alatti látótávolság 20-25 méter volt még a felkeveredett aljzat ellenére is. A part az elmúlt évhez képest nem változott, szép széles homokos, de a Görögöktől megszokottan kicsit szemetes.
Délután befizettünk az utazási irodában több fakultatív útra, illetve meglátogattuk tavalyi búvároktatónkat Angelos Vassiliadist az Aqualand Búvárbázison, ahol befizettünk néhány merülésre.
2008. augusztus 4. Hétfő – Meteorák
Otthon úgy terveztük, hogy idén ellátogatunk a Meteorákhoz. Eredetileg ezt saját gépjárművel kívántuk végrehajtani, de végül a csapat női tagjainak nyomására az iroda által szervezett buszkirándulás lett belőle (mert így hallják az idegenvezetést). Ennek ára 39 €/fő + majdnem az életem volt.
Indulás reggel 5 órakor a buszparkolóból. Külön felhívták a figyelmet, hogy a helyfoglalás érkezési sorrendben történik. Ennek azért van jelentősége, mert a buszozást nem nagyon bírom, éppen ezért iparkodtunk minél korábban kiérni, hogy lehetőleg az emeletes busz első sorába jussunk, ahol úgy érezhetem magam, mint egy személygépjármű utasa. Hála a korai kelésnek ez sikerült is. Elhelyezkedtünk a jobb első üléseken és vártuk a többiek érkezését. A problémák már akkor elkezdődtek, amikor az utasok megkezdték a felszállást, és a busz ennek hatására lassú imbolygásba kezdett. Ez különösen jól érezhető volt abban a 3 méteres magasságban, ahol ültünk. Még el sem indultunk, de már furcsán éreztem magam. Az indulást követően még Sarti különböző helyeiről összeszedtünk néhány utast, így 05.20 körül vágtunk neki a kb. 400 km-es útnak. Sartit elhagyva a hegyi szerpentinen olyan tengeri betegség kapott el, hogy komolyan fontolgattam a leszállást. Minden esetre a szemetes zacskót készenlétben tartottam (még jó hogy nem reggeliztem), és megbékéltem Istennel is, mert el sem tudtam képzelni mi lesz velem, ha 5 km megtétele után így érzem magam (végül is már csak kb. 795 km volt hátra a hazaérkezésünkig).
Első pihenőnkig, ami délelőtt 8 óra körül volt az Olympos Plazanál, halálomon voltam. A pihenőhelyen a szabadlevegő, a napfény, és a szilárd talaj jelentősen javított helyzetemen. Miután a nap felkelt, a buszból olyan csodálatos kilátás nyílt az Olympos hegyre, hogy lassan kezdtem visszatérni az élők közé, és már kimertem engedni kezeimből féltve őrzött kincsemet, a szemetes zacskót. Innentől kezdve rohamos javulásnak indultam, és következő megállónknál – Tempi völgy, Aphrodite forrás – már semmi bajom nem volt. Még egyszer megálltunk a Meteorák lábánál, egy ikonkészítő műhelynél, ahol bemutatták a táblakép készítés rejtelmeit, és lehetett vásárolni is. Idegenvezetőnk Judit, a hosszú úton sok érdekes történettel szórakoztatott bennünket.
13 óra körül érkeztünk a Meteorákhoz, ahol először a Varlam kolostort jártuk be. A kolostorhoz temérdek lépcsőn lehet feljutni. Itt 4 férfi szerzetes lakik, a kolostor egyes területein tilos a fényképezés. A kilátás csodálatos, mindenkinek tudom ajánlani. Innen mintegy 1,5 óra elteltével átmentünk a Russano kolostorba, ahol állítólag 14 apáca él. Ezt könnyen el tudom hinni, mert jóval rendezettebb, tisztább volt, mint a Varlam, de jellegét tekintve nagy volt közöttük a hasonlóság. Az utasok kb. 50 százaléka ezt már meg sem nézte, mert a látnivaló várható érdekessége nem állt arányban az oda vezető lépcsők számával. Végül is leánykámmal nem bántuk meg, hogy felmásztunk ide is, mert a kilátás az innen is csodás volt.
Meteorák – Varlam kolostor
A Meteoráknál az út rendkívül keskeny, és nincs korlát. Így elég érdekes érzéseket gerjeszt az emberben, amikor ezen a keskeny úton két busz akar elmenni egymás mellett, az ablakból lenézve nem látni mást, mint 300 méter mélységet. De a sofőrök tapasztaltak, így a látvány félelmetesebb, mint amilyen valójában. Hazafelé a Meteoráktól nem messze az autópálya mellett megálltunk ebédelni. Itt 1 főétel+1 saláta egységesen 8 €, de ehhez még jön ilyenkor desszert, üdítő, így összesen fizettünk hármunkra 41 €-t. Innen már csak az Olympos Plazanál álltunk meg fagyizni, majd 23 óra körül értünk haza.
Összefoglalva a Meteorákat látni kell! Nagyon fárasztó busszal (majdnem olyan hosszú az oda-vissza út, mintha Magyarországról leutaznánk Görögországba), de az idegenvezetés valóban rengeteg plusz információval szolgál. Anyagilag biztos, hogy olcsóbb saját autóval, mert így egy 3 fős családnak kb. 160 €-ba kerül ez a nap.
2008. augusztus 5. Kedd – Búvárkodás
2007-es itt jártunkkor már belekóstoltunk a búvárkodás örömeibe egy próbamerülés kapcsán, aminek hatására itthon leánykámmal letettük a búvárvizsgát. Így idén már engedéllyel a zsebünkben kerestük fel tavalyi oktatónkat Aggelost, a Sartitól kb. 5 km-re lévő Aqualand Búvárbázison. Legnagyobb meglepetésemre emlékezett ránk, így megbeszéltük, hogy szívesen közreműködik abban, hogy társaságunk 4 vállalkozó szellemű tagját elvigye egy próbamerülésre. Ehhez még kedvezményt is adott, a fejenkénti 45 €-s díj helyett csak 40 €-t kért.
A felkészítést egy Balázs nevű magyar srác tartotta, aki a nyári szezonban itt dolgozott.
Amíg tartott az oktatás, addig leánykámmal összeállítottuk a társaság felszerelését. A merülést Aggelos vezette, de elkísért minket Balázs is. A víz ma is 26 C° volt, erős hullámzással, és nagy széllel. Sok medúza volt, bár ez különösebben nem zavart minket a búvárruhában. Megmutatta, hogy kell megfogni a medúzát úgy, hogy ne csípjen. A zátonyhoz érve, az elmúlt évhez hasonlóan ismét hal etetés következett. Idén a halak kicsit tartózkodóbbak voltak, de így is úgy éreztük magunkat, mintha egy halászleves kondérban ülnénk. A merülés kb. 40 percig tartott.
Visszatérve a bázisra barátaink elbúcsúztak tőlünk, mert mi még maradtunk a délutáni merülésre is. Amíg vártunk a csapat összejövetelére, kérdezgettük Aggelost, hogy mi ez a nagy szél, meg hullámzás, mivel tavaly ilyen nem volt. Tőle tudtuk meg, hogy ezen a partszakaszon augusztus első felében van egy úgynevezett „szélváltás”, aminek következménye a nagy hullámzás, és az alacsonyabb tengerhőmérséklet. A sok medúzára Ő sem tudott magyarázatot, elmondása szerint ennyi még nem nagyon volt ezen a partvidéken. Megjegyzem, Őt egyáltalán nem izgatták a medúzák, egyszerűen nem vett róluk tudomást .
16 óra körül összejött a merülő csoport, így a csónakba pakolást követően kivittek minket a Gerakini I. zátonyhoz. A helyszínen Kostas (Aggelos segédoktatója) tartott rövid eligazítást angolul, és már borultunk is a vízbe. Mivel ez volt az első tényleges tengeri merülésem, kicsit izgatott voltam, de amikor bekerültünk a vízbe, olyan nyugalom szállt meg, mint még soha. A víz alatti táj csodás volt, a rengeteg növénnyel és hallal. Észre sem vettem a mélység növekedését, csak a búvárkomputer mutatta, hogy már 18 méteren járunk. Én végig Kostas és leánykám mögött, és alatt úsztam, és próbáltam minél mélyebbre merülni anélkül, hogy elszakadnék a csoporttól. Úgy gondoltam, hogy az az igazi búvárkodás, ha minél mélyebbre tudok merülni. 20 méteres mélységben elkezdett a víz remegni, mint amikor az Alföldön délibábot lát az ember. Ezen a sávon áthaladva, az addig 24 C°-os víz hirtelen lehűlt 15-16 C°-ra. Innen tovább merültem egészen 26 méterig, és itt beláttam, hogy szinte teljesen mindegy, hogy 5 méteren, vagy 26 méteren van az ember, nem érez különbséget (legfeljebb hidegebb a víz, és kevesebb a napfény), mert nem ez a lényeg, hanem a látnivaló.
Az pedig könnyen előfordulhat, hogy 5 méteren több élőlénnyel találkoztunk, mint 26 méteren. Ennek megfelelően elkezdtem emelkedni, és felzárkózni a vezetőhöz. Kostas a sziklafal egyik repedéséből megpróbált elővadászni egy polipot, de végül is nem bántotta, csak lefényképeztük
A merülés teljes időtartama számomra 40 perc volt, mert hamarabb fogyott el a levegőm, mint a többieknek. Meg kellett állapítanom, hogy a 16 C°-os vízhez az 5 mm-es ruha kicsit kevés. Aggelossal megegyeztünk, hogy pénteken ismét jövünk.
2008. augusztus 6. Szerda – Kalózhajó
Ez az út nem tartozik a iroda által szervezett utak közé. Itthon az interneten akadtam erre a programra, és mivel nagyon dicsérték, elhatároztuk, hogy kipróbáljuk. A program lényege, hogy nincs kötött program. A hajó arra megy, amerre a társaság akarja, és azt nézünk meg, amit a többség szeretne. Mindenütt annyi időt töltünk, amennyi jól esik, a Kapitány csak tanácsokat ad, és javaslatokat tesz a látnivalók tekintetében. Arra azért ügyelnek, hogy mindenki jól érezze magát, és egy nagyobb társaság ne sajátítsa ki a hajót a többiek rovására.
Ezt a túrát egy magyar család vezeti, akik a nyári időszakban Sartin, Sassos motorkölcsönzője felett üzemeltetnek egy kis tavernát. Attila, a család feje, nagyon korrekt volt, mert elmondta, hogy lefoglalhatjuk az utat, de nem biztos, hogy ki is tudunk futni a tengerre, mert akkora a hullámzás, hogy valószínűleg mindenki tengeri beteg lenne, annak meg nincs értelme (ekkor természetesen visszaadták volna a pénzünket). A szerencse pártfogásba vett minket, mert szerdára csodás idő, és szélcsend fogadott minket. Indulás 11 órakor a kiskikötőből. A hajó egy kb. 12-14 méteres 200 LE-s jól felszerelt gép.
Összesen 20-an voltunk a fedélzeten, kényelmesen elfért mindenki. A fedélzetre lépéskor mindenkit Ouzoval kínált a háziasszony Zsuzsa, aki Attila felesége. A kikötőből indulva, először elhajóztunk Sarti partja előtt, így a vízről megcsodálva nyaralásunk helyszínét. Eközben Zsuzsa szórakoztatott minket egy kis Sartii történelemmel, illetve saját tapasztalataikkal a görögök vonatkozásában (ez nem minden esetben volt pozitív).
Innen első kikötőnk az Öröm öböl volt, amely egy elhagyott, csak a vízről megközelíthető, rendkívül tisztavizű kis lagúna.
A víz továbbra is 26 C°-os, a mélység 4-5m. Sajnos ezen a részen is sok medúza volt, így oda kellett figyelni. Mintegy 20-25 perc ugrálás és úszás után a társaság jelentős része visszaszivárgott a hajóra, ezért Attila következő megállónk felé vette az irányt, ami a Narancs part volt. Itt a megszokott csodálatos környezet fogadott minket, vagyis azúr kék, kristálytiszta tenger, sajnos sok medúzával. Itt is eltöltöttünk egy kellemes fél órát, majd irány a nyílt tenger.
A hajó műszerei között megtalálható volt a mélységmérő is, így addig mentünk, ahol 102 méteres mélységet mutatott. Ekkor Attila megállította a hajót, és aki akarta, kipróbálhatta, hogy milyen 100 méteres mélységgel a lába alatt fürdeni. Igazság szerint kicsit szkeptikus voltam, és nem vártam tőle különösebb élményt, de be kell ismernem, hogy kár lett volna kihagyni. Először is a víz egy kicsit hidegebb volt, mint a part közelében, de erre számítottam és felhúztam a magammal vitt 3 mm-es rövid búvárruhát. Medúza szinte nem volt. A legnagyobb meglepetés viszont a víz tisztasága volt. Bár nehéz megbecsülni a távolságot, de alsóhangon is, legalább 50-60 méterre lehetett ellátni a víz alatt. A tengerfenék felé tekintve csodálatos látványban volt részünk, mert a majdnem függőlegesen beeső napsugarak olyan érzést keltettek, mintha a tenger feneke felől, a nagy kék mélységből törnének a felszín felé.
Innen bő félóra után mentünk tovább egy másik elhagyott öbölhöz, ahol ki lehetett úszni a partra, illetve horgonyzó helyünktől a nyílt tenger felé kb. 200 méteres távolságra volt egy víz alatti zátony, amit meg lehetett látogatni. Amíg mi fürödtünk, addig Attila megsütötte ebédünket, a csirkéből készített suvlakit. Mi a zátonyt választottuk, ahol a zátony tetejére kiállva, a bokáig érő vízben, olyan volt, mintha a vízen járnánk. A zátony környékén rengeteg hal volt, de sajnos medúzából is volt rendesen. Innen kiúsztunk mi is a kb. 300 méterre lévő parthoz, egy kis beszélgetésre és napozásra. Attila dudaszóval jelezte az ebéd elkészültét. A társaság egyik fele úszva tért vissza a hajóra, a másik fele inkább megvárta, amíg Arnold (Attila fia, elsőtiszt és hajósinas egyben) kimegy értük motorcsónakkal. Az étel rendkívül ízletes volt, Zsuzsa, pedig jó háziasszonyként folyamatosan kínált minket üdítővel, borral, cukorkával és minden földi jóval. Innen egy újabb gyönyörű öbölhöz mentünk, ahol a vízbe hajított borért lehetett versenyezni hasonló módon a Blue Lagoon kiránduláson megszokott programhoz.
Mivel ekkor már erősen délutánba hajlott az idő, ezért a kormánykereket a hazai irányba fordítottuk. Szerencsénkre hazafelé találkoztunk delfinekkel. Kicsit tartózkodóan viselkedtek, mert 50-60 méternél nem lehetett őket jobban megközelíteni, de Attila mindent meg tett azért, hogy jó fényképeket tudjunk készíteni róluk.
Az egész hajó lázban égett, hogy ki fedezi fel a delfineket, és mutathatja, hogy merre menjünk. Mivel látta, hogy a társaságnak nagyon tetszik, képes volt majd egy órán keresztül keringeni a delfinek körül, és mindent elkövetni, annak érdekében, hogy minél közelebb kerülhessünk hozzájuk. A kiskikötőbe 20 óra körül értünk vissza.
Összegzésként én azt mondom, hogy ez a kalózhajós kirándulás az egyik legjobb program, ami Sartin elérhető! Tavaly részvettünk a iroda szervezésében a Blue Lagoon kiránduláson, ami nagyon hasonlít a Kalózhajóra, és amiről szintén elmondható, hogy egy kiváló túra, de a Kalózhajó sokkal családiasabb, közvetlenebb, emberibb. Eleve sokkal kevesebben voltunk, hiszen a 100-120 ember helyett, mindössze 20-an voltunk. Ez óriási előny volt például az ebéd elkészítésénél, mert a Blue Lagoonon ennek az ember mennyiségnek képtelenség volt a rendelkezésre álló idő alatt tisztességes suvlakit készíteni, míg itt minden remekül el volt készítve. Zsuzsa asszony tényleg gondos háziasszony volt, és minden egyes fürdőzésünk után üdítővel, borral, süteménnyel, cukorkával várta a kiázott vendégeket, amiért nem számoltak fel plusz pénzt, nem úgy, mint a Blue Lagoonon, ahol vehettél magadnak sört, üdítőt 4-5 €-t. Arról nem is beszélve, hogy még olcsóbb is, mint a Blue Lagoon.
2008. augusztus 7. Csütörtök – Sithon körút
Ez megint egy, az iroda által szervezett buszkirándulás. Az utazási iroda 18 €/fő díj ellenében körbeutaztatja jelentkezőket a Sithon félszigeten, és bemutatja az érdekesebb helyeket. Indulás 10 órakor a buszparkolótól, idegenvezetőnk Zoli volt. Először mintegy 30 perc múlva álltunk meg Vorvorunál, rövid fényképkészítés idejére. Ekkor szóltunk Zolinak, hogy egy kicsit több hideg levegőt nyomjanak a felső szintre, mert a tűző napon majd meg főttünk. Következő megállónk Nikitiben volt a Meli Sithon nevű mézüzemnél. Itt derült ki, hogy a busz légkondicionáló berendezése elromlott, ezért amíg mi az üzemben leszünk, addig hoznak egy másik buszt. A mézüzemben sok érdekesség megtekintése mellett (üvegfalú kaptár …stb.), meg lehetett kóstolni a különböző mézeket is.
Volt ott narancs, fenyő, gesztenye, kakukkfű, erdei vegyes méz, és igen érdekes volt az ízbeli eltérés. Természetesen, aki akart, vásárolhatott belőlük. Innen 15 perc buszozás után megérkeztünk Neos Marmarasba, ahol a minden csütörtökön működő piacot jártuk végig. Ez hasonlatos a mi piacainkhoz, illetve vásárainkhoz, a ruhától elkezdve a gyümölcsökig, a máig harcoló német alakulatig minden kapható.
Simán lehet vásárolni 10 €-ért Rolex, vagy Omega karórát (természetesen Kínai gagyi). A piac sátrai alatt eszméletlen hőség volt, a hideg vizet 3 €-ért árulták. Innen 40-45 perc múlva indultunk tovább, és 15 perc buszozás után megérkeztünk Parthenonasba, aminek jellegzetessége, hogy sem a közútról, sem a tenger felől nem látható, így az ókori időkben jó rejtekhelyet biztosított a Görögöknek. Itt egy tavernában ebédeltünk, aminek két fő jellemzője, hogy szép kilátás nyílik a Teknősbéka szigetre, illetve, hogy eszméletlen mennyiségű darázs szórakoztatja az étkező közönséget.
Komolyan mondom, hogy minden egyes falatot meg kellett nézni, mielőtt bekaptuk, hogy nincs-e rajta darázs. Ez valószínűleg csak nekünk volt szokatlan, mert amikor szóltunk, hogy jó lenne valamit tenni, egyből hoztak minden asztalhoz egy-egy füstölőt, ami hatékony segítség volt (kivéve, ha a szél elfújta a füstöt, mert akkor azonnal visszajöttek darázsék). Az ételt kicsit még süthették volna, de azt hiszem a hirtelen jött sok ember, sok rendelése miatt kicsit kapkodtak. Három főre grillezett vegyestál+görögsaláta+kenyér=30 €.
Következő megállónk 10 perc buszozás után a Porto Karrasi bor üzem volt, ahol tartottak egy rövid filmvetítést a borvidékről, és arról, hogy milyen kiváló az itt termelt bor, illetve, hogy hány érmet és versenyt nyertek. Ezt követően 2 € ellenében borkóstoláson vehettünk részt. A kóstolón három féle bort mutattak be (rosé, fehér, vörös), illetve a borok között az ízek semlegesítésére snacket lehetett ropogtatni.
Én nem értek a borokhoz, nem is nagyon szeretem őket, de azt elmondhatom, hogy életemben még ilyen rossz bort nem ittam. Mivel az én véleményemre nem lehet alapozni, ezért megkérdeztem a társaságunkban lévő, mindenféleképpen hozzáértőnek nevezhető barátom véleményét is. Elmondása szerint a bemutatott legjobb bor is csak a lőre szintet érte el a mi borainkhoz képest. A snack viszont finom volt.
Innen ismét új busszal indultunk tovább, mert a mienknek vissza kellett mennie Sartiba. 15 perc után rövid megállót tartottunk a Toroni öbölben, ahol, ha a társaságnak lett volna kedve, lehetett volna fürödni. A víz nem volt hideg, és ami fontos, szinte nem láttunk medúzát (tavaly pont ezen a partvidéken volt belőlük sok). Mivel senki nem fürdött, ezért néhány szép kép készítése után indultunk tovább.
10 perc utazást követően megérkeztünk a Süket Kikötőbe Porto Koufoba.
A legenda szerint ebben az öbölben nem lehet hallani a hullámverés zaját. Ennek a természetes öbölnek van egy viszonylag keskeny (kb. 280 m széles) bejárata a tenger felől, majd ez kiszélesedik, és egy kb. 2,5 km-es mesterséges kikötőt alkot. Hát innen tényleg nem lehet hallani a nyílt tenger zaját. Zoli elmesélte, hogy nem csak az ókorban, de a II. világháború idején is többször mentette meg ez az öböl a görög flottát. A kikötőben sok jacht, vitorlás, illetve egyéb hajó volt, szép fényképeket lehetett készíteni.
Sartiba 18 óra után értünk vissza. Összegzésként elmondható, hogy ez az út megéri a fejenkénti 18 €-t, mert tényleg gyönyörű helyekre viszik el a turistát, és sok új ismerettel, illetve tapasztalattal gazdagodik. Az idegenvezetés Zoli részéről kifogástalan volt, a rövid busz utak miatt még a buszozást nem bírók is könnyen viselik az utat.
2008. augusztus 8., péntek – Búvárkodás
Délelőtt a csapattal fürödtünk a beachi részen, majd az ebéd után leánykámmal készülődtünk a megbeszélt búvártúrára. Délután fél négy körül értünk a bázisra, ahol Aggelos közölte, hogy a nagy hullámzás miatt a délelőtti búvártúrák megcsúsztak, így kicsit várni kell. 17.00 óra körül indultunk Kostas vezetésével 11-en. A tenger még mindig erősen hullámzott, de amíg haladt a csónak, nem volt semmi gond. A Narancs parton túl, mintegy 30 perc hajózás után érkeztünk meg a merülőhelyre. Ahogy lehorgonyoztuk a járművet, a hullámverésben olyan táncba kezdett a szerkezet, hogy minden vágyam az volt, hogy minél hamarabb a víz alatt lehessek. Ez sajnos nem olyan egyszerű, mert csak egyenként tudjuk a palackot, uszonyt, ólomövet, maszkot felvenni. Így bő 20 perc hánykolódás után került rám a sor, aminek hatására ismét jelentkeztek a Meteorák óta még el nem feledett tengeri betegség tünetei. Szerencsére, mire komolyra fordult volna a helyzet, már a vízben voltunk. A víz alatt a kedélyek ismét megnyugodtak. Annyi hal volt körülöttünk, hogy alig láttuk egymást.
Gyönyörű sziklakanyonokon úsztunk keresztül, bár szinte nem is kellett úszni, mert az áramlással vitettük magunkat. A mélység átlagosan 20-23 méter között változott, de elsősorban ezt a látnivalók helye határozta meg. A csapatban voltak francia búvárok is, akiknek sikerült egy murénáról is fényképet készíteniük.
Ismét gyorsabban fogyasztottam el a levegőmet, mint a többiek (a 200 bárra töltött palackot kb. 35 perc alatt leszívtam 20 bárra), ezért hamarabb kellet kimennem a csónakba. Amíg várakoztam a táncoló szerkezetben, megint előjöttek a tengeri betegség tünetei. Ez valószínűleg jól látszott rajtam, mert amikor jöttek a többiek, és segítettem be őket a csónakba, mindegyik kérdezet, hogy mi a bajom. Kostas még azt is kérdezte, hogy mit ettem, talán egy kis suvlakit, girost, tzazikit …stb., amire mutogatva közöltem vele, hogy ha tovább emlegeti a kaját, lehányom. Miután mindenki elhelyezkedett, elindultunk vissza, ami jelentősen csökkentette a csónak hánykolódását, így jobban lettem. Volt a társaságban egy magyar hölgy, aki mesélte, hogy ne aggódjak, két nappal ezelőtt Ő pontosan így járt, azzal a különbséggel, hogy Ő a csónak peremén keresztül úgy okádott, ahogy a torkán kifért. Amikor visszaérkeztünk a bázisra, Aggelos is észrevette rajtam, hogy gond van, és nyugtatott, hogy ez természetes ilyen hullámos tengeren. Kérdezte, hogy mikor jövünk a következő merülésre, amire azt válaszoltam, hogy akkor, ha olyan sima lesz a tenger, mint az asztallap.
2008. augusztus 9., szombat – Motorozás
Már tavaly is kölcsönöztünk egy motort Sassostól, és elmondhatom, hogy nagyon jól szórakoztunk. Ennek hatására idén sem szerettük volna kihagyni ezt a programot, ezért ismét felkerestük. Nagyon barátságos volt, de sajnos az elmúlt évi 125 cm3-es Yamaha már nem volt meg, így kénytelenek voltunk beérni egy 100 cm3-es robogóval (15 €). Barátaink egy 80 cm3-es Gilerat béreltek (13 €), de ez, mint ahogy sejteni lehetett 2 személlyel már csak lassan tudott megbirkózni a hegyi utakkal. A bérléskor külön felhívták a figyelmünket arra, hogy tavaly óta a rendőrség bekeményített, és súlyos bírságokat kell fizetni, ha nem viselünk bukósisakot. Hát visszatekintve elmondhatom, hogy ezt a turistákon kívül senki nem vette komolyan. A motorosok között könnyű volt megkülönböztetni a külföldit, mert csak ők viseltek bukót. Egész nap motoroztunk, és készítettünk szebbnél szebb képeket, majd délutánra szerveztünk egy kis közös motoros túrát. Mi négyen két motorral vágtunk neki az útnak, leánykám, pedig barátaival jött utánunk az autóva. Sartitól egészen Porto Koufóig mentünk, megállva minden szebb helynél. A gond mindig csak az újraindulás volt, mert a napon (amíg mi fényképeztünk) a motorok ülése pillanatok alatt tüzes trónná változott. A reggel tankolt 5 €-ból egész nap motoroztunk.
Az esti zuhanyozást követően éppen a törölközőket öblítettük ki, amikor észrevettük, hogy a fürdőszoba melletti hálószobában egyre nagyobb tócsa terjed. Kerestük a helyet, ahonnan jön a víz, és legnagyobb csodálkozásukra kiderült, hogy az ajtófélfából patakzik kifelé. Természetesen azonnal elzártunk mindent, de az ajtófélfából még mindig jött a víz. Nem volt mit tenni, ha meg akartuk menteni a tulaj bútorait (szekrény, komód stb.), akkor azonnal el kellett kezdenünk felitatni a vizet az otthonról hozott felmosó rongynak hozott viledával (ilyen a Babisban nem létezik). Amikor a közvetlen veszély elmúlt, a tulaj keresésére indultam, de sajnos nem volt otthon. Mivel a víz még mindig kitartóan folyt, ezért tovább folytattuk a mentési munkálatokat. Már kb. 2 órája itattuk fel a vizet, amikor előkerült a tulaj, aki meglátva, hogy az ajtófélfából folyik a víz, elkezdte magára hányni a keresztet, és görögül motyogott össze vissza. Ezt követően elkezdett nekünk valamit magyarázni szintén görögül, de abból nem sokat értettünk. Mivel más emberi nyelvet nem beszélt, ezért felhívtam, a irodát, hogy legalább jöjjenek és fordítsanak nekünk. Nemsokára meg is érkezett Gina és Mónika, akik elmondták, hogy az Öreg (Babis a ház tulajdonosának a neve, kb. 70 éves, és ez alapján az apartmanház neve is ugyanez), elzárt már minden főcsapot az épületben, és nem érti, mert a víz még mindig kitartóan folyt a falból. Elmondása szerint valószínűleg már csak a csővezetékben lévő víz folyik, ezért azt kérte, hogy nyissunk ki minden csapot, had folyjék ki a víz belőle. Nem nagyon örültünk neki, de hát nem volt mit tenni, egész éjszaka hallgattuk, hogy zubog a víz a csapokból.
2008. augusztus 10., vasárnap – A görög vendégszeretet
Reggel a csapokból még mindig kitartóan folyt a víz (állítólag az Öreg minden főcsapot elzárt), de a falból megszűnt a vízfolyás. 9 órakor már jelentkezett a tulaj, és igen mérgesen nézett rám, amikor észrevette, hogy elzártam a csapokat. Mutattam neki, hogy akár kinyitom, akár elzárom a csapot, a falból már nem folyik a víz. Akkor megint elkezdte magára hányni a keresztet. Dél környékén megjelent egy görög vízvezeték szerelővel, és elkezdték szétverni a fürdőszobát. Leverték a csempéket, felverték a járólapokat, kibontották a falat, ami természetesen nem megy csendben, de megspékelték még ezt azzal is, hogy időnként elkezdtek üvöltözni egymással, mert nem tudták eldönteni, hogy merre bontsanak tovább. Természetesen ez idő alatt nem tudtunk sehova sem menni, mert minden cuccunk, iratunk, ott volt a nyitott apartmanban.
Ekkor úgy gondoltam, hogy készítek néhány fényképet a szétvert fürdőszobáról, mert azt láttuk, hogy az elkövetkező napokban itt nem lesz fürdés, és hát mi nem ezért fizettünk. Ha a későbbiekben az iroda nem akarná elismerni, hogy milyen problémák voltak a szobával, legyen valami bizonyítékunk. A vaku villanására az Öreg nekiállt görögül magyarázni. Mutattam neki, hogy nem értem mit akar, amire elkezdett üvölteni, meg hadonászni, és ki akarta csavarni a kezemből a fényképezőgépet. Mivel egyre jobban erősködött, én meg féltettem a gépet, meg benne sem akartam kárt tenni, ezért elhessegettem. Ekkorra már annyira begőzölt, hogy amikor látta, hogy nem bír velem, be akarta vágni mögöttem az ajtót, csak azt nem vette észre, hogy saját takarítónője (egy magyar idős asszony) ott áll, és így azt vágta oldalba az ajtóval. Ekkor felhívtam telefonon az irodát, hogy jó lenne, ha jönne valaki, mert azt sem tudjuk mi a baja az Öregnek. Amikor odaérkezet Mónika, kiderült, hogy ez a gyengeelméjű azt hitte, hogy azért fényképezek, hogy itthon feltegyem az Internetre a képeket azzal, hogy milyen ócska szállás a Babis. Na erre közöltem az Öreggel, hogy mi volt az igazi célom, de hozzátettem azt is, hogy a képeket nem fogom fel tenni, viszont azt leírom, hogy milyen nála a görög vendégszeretet. Később, amikor megnyugodott, biztos érezte, hogy valamit nem jól csinált, mert megpróbált közeledni, de nálam nagyon elvágta magát ezzel a jelenettel, így már nem voltam hajlandó tárgyalni vele.
Végül kiderült, hogy a kád lefolyója tört el, és a víz lassan feltöltötte a kád alatti üreget (körbe volt csempézve), és a víz egy idő után a falon belüli járatokon keresztül, az ajtófélfánál talált kijáratot. Hát ezért folyt a víz még akkor is, amikor már mindent elzártak.
2008. augusztus 11., hétfő – A kárpótlás
Az iroda emberei az esetről jegyzőkönyvet vettek fel, és a fürdőszoba használhatatlansága, illetve az atrocitás miatt, felajánlottak egy vacsorát, vagy egy bármilyen fakultatív programot a család számára. Először még szó volt arról is, hogy biztosítanak egy másik szállást is, de végül ezt nem sikerült teljesíteniük. Úgy gondoltuk, hogy a felajánlott programok közül a búvárkodást választjuk, és ezzel fedezzük az eddigi merüléseink egy részét. Ennek megtárgyalására kiautóztunk a bázisra és elmondtuk az esetet Aggelosnak, aki rendkívül segítőkész volt, csak azt kérte, hogy Ő is beszélhessen a irodával, mert állítólag volt már rá precedens, hogy nem tartották magukat a megbeszéltekhez. Így este találkoztunk az irodánál, ahova először Ő ment be és megkérdezte, hogy mi a helyzet ezzel kapcsolatban. Hát, még jó, hogy bejött Ő is, mert itt már hallani sem akartak arról, hogy a búvárkodásra vegyem igénybe a felajánlásukat. Az iroda ottani vezetője közölte, hogy erre nem szól az ajánlat. Ekkor elé tettem a saját jegyzőkönyvét, amiben szerepelt a felajánlás is, és közöltem, hogy abban nincs ilyen kikötés, különben is szinte minden programjukon voltam már. Úgylátszik, hogy ez hatott, mert a végén belement. Csak az a kár, hogy ennek az egésznek az elintézésére megint elment egy napunk.
2008. augusztus 12., kedd – Vásárlás – Búvárkodás
Kedves házigazdánk már reggel 9-kor kopogtatott ajtónkon, és nekiállt az elmúlt napon felvert járólap lerakásának. Egész pontosan 8 darab járólapot kellett volna leragasztania, de ezt délután kettőig nem tudta befejezni. Mivel nem akartunk egy újabb napot elveszteni a nyaralásból, ezért megkértük egyik barátunkat, aki egyébként is szívesebben maradt otthon, hogy figyeljen a cuccunkra, mi pedig bementünk Nikitibe a Lidlbe ajándékot és egyéb csecsebecsét vásárolni. Amikor hazaértünk, és láttam, hogy az öreg milyen munkát végzett, megfogadtam, hogy görög emberrel életemben nem fogok dolgoztatni, de még az általuk gyártott holmiktól is tartózkodni fogok.
A délutánt ismét búvárkodással töltöttük, most a Gerakini II. zátonyhoz vittek ki minket. A tenger tükör sima volt, így kedvenc útitársam, a tengeribetegség nem kísért el. Leánykám most először merült egyedül, és nem csalódtam benne. Annyira ügyesen mozgott, hogy Kostas nem győzött neki tapsolni a víz alatt. A maximális mélységünk 26 méter volt.
A bázisról hazatérve még kimentünk a csapat után, Sarti tengerparti szakaszának Beachi részére, ahol tavaly is rengeteg kagylót gyűjtöttünk. Hatan indultunk, a parttól kb. 400 méterre lévő zátonyhoz. Továbbra is sok medúza volt, de most nem a barna színű, nagyobb fajtából, hanem az áttetsző szilva alakúból. A parttól kb. 200 méterre egyszer csak annyi lett, hogy úgy éreztük magunkat, mint aki tapétaragasztóban úszik. Minden karcsapásnál söpörtük félre a tömegesen jelenlévő élőlényeket. Szerencsére csak egy 2-3 méteres sávban voltak ennyien, utána már ritkultak annyira, hogy nem kellett utat vágni magunknak közöttük. A zátony közelében 7-8 méteres mélységben ismét sok kagylóhéjat találtunk, így gazdag zsákmánnyal tértünk vissza a partra.
2008. augusztus 13., szerda
Mivel lassan közeledett a hazautazás pillanata, ezért ma megint beautóztunk Nikitibe, de most egy másik áruházba, mivel itt jelentősen olcsóbban lehetett megvásárolni azokat az apróságokat, amikkel szeretteinket akartuk meglepni otthon.
Délután ismét a Beachi részen gyűjtöttük a kagylóhéjat. A mellettünk lévő, valószínűleg szerb család két kis lurkója (5 év körüli fiú, illetve leányka) vágyakozva figyelte, amint a sok kagylóhéjat kiterítettük a törölközőre.
Erre azonnal nekiállt a fiúcska, és a parti hullámverésben azonnal ő is kagylók után kutatott. Kedvesem, aki mindezt figyelemmel kísérte, hogy megkönnyítse a dolgát, fogott a törölközőről 5-6 szép példányt, és óvatosan a kissrác mellet betette a vízbe, majd kíváncsian figyeltük az eredményt. A kis búvár rövidesen felfedezte a kagylókat, és örömüvöltés közepette vitte mellettünk napozó anyjához a zsákmányt, aki természetesen pontosan látta a történteket. Mivel testvére irigykedve figyelte, így kedvesem neki is adott egy marékkal.
Az időjárás fokozatosan javult. Kezdett hasonlítani a tavalyihoz. A levegő hőmérséklete elérte a 32-34 C°-ot, és a víz a partközelben 30 C° környékére melegedett. Kezdtük sajnálni, hogy lassan el kell hagynunk kedvenc nyaralóhelyünket.
2008. augusztus 14., csütörtök
Sartin ezen a hétvégén tartanak valamilyen vallási ünnepet, talán a nálunk megszokott búcsúnak felel meg a legjobban. Ilyenkor a Sartiban tartózkodók létszáma megtöbbszöröződik. Már a hét elejétől elkezdtek szaporodni a vásári árusok. Csütörtökre, a központ szinte minden utcáját vásári pavilonok és árusok tarkították. Itt hasonlóan a Neos Marmarasi piachoz, szinte mindent lehetett kapni. Nem csak az áruk voltak változatosak, hanem az árusok is. Erre jó példa, hogy valamelyik esti sétánk alakalmával, nézegettük egy néger árus portékáját, aki barátom feleségében rögtön felfedezte a potenciális vevőjelöltet, így ennek megfelelő vehemenciával bizonygatta, hogy a kinézett áru ellenértéke mélyen a valós érték alatt van. A tárgyalás hevében az árus véletlenül kissé fejbe verte a hölgyet, amin mindenki jót derült, de a szerecsen fájdalomdíj gyanánt gyakorlatilag fél áron ajándékozta neki a tárgyat. Sajnos ellenkező példa is volt. Ugyanez a hölgy az egyik sátornál vett a fiának egy napszemüveget. A fizetést követően, kb. 100 méter után a szemüveg egyik lencséje egyszerűen kiesett. Természetesen azonnal visszamentek, és mutatták, hogy mi történt, és kérték, hogy cseréljék ki. Na erről az árus hallani sem akart. Elkezdett kiabálni, magyarázni, sőt még a rendőrök kihívásával is fenyegetőzött. Okos enged alapon, inkább ott hagyták. Költse a nyert pénzt gyógyszerre.
2008. augusztus 15., péntek
Mivel szállásunkat szombat 10 óráig kellett elhagynunk, ezért a társaság úgy döntött, hogy nem vállalja fel a szombati turnusváltással együtt járó közúti tumultust, hanem inkább szép lassan összecsomagolunk, fürdünk még egyet, és este elindulunk hazafelé. A délelőtt folyamán még kilátogattunk a búvárközpontba, elhoztuk a felszerelésünket, rendeztük a számlánkat, és hogy megőrizzenek minket jó emlékezetükbe, vittünk ajándékba nekik egy kis Pick szalámit, illetve barátainktól kapott házi stifoldert és sört is. A görögök ezekért odavannak, így tényleg örültek a kis figyelmességnek.
A csapat 20.15 órakor vágott neki a hazavezető útnak. Számításunk bevált, mert rendkívül gyér forgalom mellett értük el a Görög-Macedón határt, majd az éjszakában előre haladva, kis forgalom mellett nyugodtan érkeztünk haza. Az egyetlen probléma ismét Horvátországban volt, ahol az iGO 8 megint rá akart vinni minket a nem létező autópálya szakaszra. Mivel az építkezés miatt ezt a részt csak kikerülni lehet, ezért nem hallgattunk a navigációra, hanem a táblák alapján próbáltuk elkerülni a lezárt szakaszt. Így viszont Dakovó magasságából, majdnem Eszékig kellett visszajönnünk, amire találtunk megint egy földút féleséget, ahol rátérhettünk a hazavezető útra. Ez csaknem 100 km kerülő volt, ami az éjszakai vezetés után nem igazán esett jól. Az éjszakai utazásnak két fő hátránya van. Egyrészt fárasztóbb, másrészt nem látni szinte semmit a tájból. Viszont óriási előnye, hogy kellemes hőmérséklet mellett, minimális forgalommal, nyugodt körülmények között lehet abszolválni az utat. Ezt igazán csak az tudja értékelni, aki került már a határátkelőhelyeken olyan tumultusba, hogy nem látta a végét, és órákat töltött a tűző napsütésen. A sebességhatárokat ismét a GPS alapján tartottuk be, így a kutya sem szólt hozzánk, egyszer sem állítottak meg, pedig több helyen mérték a sebességet. A határőrök és a vámosok sehol sem kekeckedtek, így szombaton 11 órakor esemény nélkül hazaértünk.
Összegzés
Az elmúlt évi nyaralásunkhoz képest az időjárás rosszabb volt, de azért panaszkodni nincs okunk. A sok medúza odafigyelést kívánt, de nem tudta megkeseríteni az életünket. Rengeteg programon vettünk részt, és az egyéni bajaimon kívül el lehet mondani, hogy mind gyönyörű helyekre vitt el, és az idegenvezetés is igazán kiváló volt. Ki kell emelni közülük a Kalózhajót, illetve a búvárkodást. Aggelos egy rendkívül barátságos, segítőkész ember, vele a mai napig tartjuk a kapcsolatot az Interneten. Sajnos negatívumként meg kell említeni, amit már tavaly is éreztem, hogy a görög vendégszeretet nem felhőtlen. Véleményem továbbra sem változott, zárkózottak, morózusak, és idén több alkalommal agresszívak is voltak (lásd házigazdánk, vásári árus, de az utcán is láttunk majdnem verekedésbe torkoló üvöltözést a görögök között). Természetesen ennek ellenkezőjével is találkoztunk, mert Sassos, Aggelos, vagy csak a néger kereskedő viselkedése a legmélyebb tiszteletet érdemli. Véleményemet nem ezen a szélsőségek, hanem az átlagos magatartásuk, mentalitásuk alapján alakítottam ki.
Két egymást követő évben ugyan arra a helyre menni nyaralni, legalább annyi előnnyel jár, mint amennyi hátránnyal. Hiszen itt már mindent ismersz, nincs újdonság, tudod, hogy mire számíthatsz …stb. De az előnye is pontosan ugyan ez, hiszen már tudod, hogy hol mit találsz, hol, mit, hogyan kell elintézned, és sokkal jobban tudsz figyelni a részletekre. Már tudod, hogy mire érdemes benevezni, és mire nem.
Sarti egy csodálatos hely, és van benne akkora tartalék, hogy nem kettő, hanem sokkal több nyaralásra is mindig tud elég élményt nyújtani. A tenger tisztasága, a homok puhasága, a napsütés nem változik, és hát egy tengerparti nyaralásnál ezek az alaptételek. A többi csak ráadás.
Pécs, 2009. február 21.
Vasa Sándor
A szerző írásai Az Útikalauzban
Vasa Sándor: Ismét két hét Sartiban az iGo-val – Görögország – 2008
Vasa Sándor: Két hét Sartiban az iGO-val – 2007
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés