Bokor Gitta: Római látogatás – Olaszország – 2010
Egy üzleti úthoz kapcsolódó kirándulás élményeinek, benyomásainak leírása praktikus információkkal és képekkel színesítve
Májusban egy hirtelen jött üzleti ügyben Rómába kellett utaznunk. Nemigen volt időnk felkészülni sem, siettünk, ezért autóval mentünk.
Amikor kirándulunk, nem szívesen megyünk autósztrádán, mert onnan nem sokat látni a világból, de most nem volt más választásunk. Komáromnál hajnali fél öt körül rátértünk az autópályára és este ötkor elértük Rómát.
Ausztriában egyáltalán nem volt teherforgalom az úton, egyházi ünnep lévén talán náluk ez munkaszüneti nap lehetett, erre következtettünk a parkolókban álló kamionok láttán. Gyorsította a haladást, hogy elkészült egy Bécset elkerülő /alag/út is, amiről eddig nem tudtunk, valamint Velence környékén is felfedeztünk egy új milánoi leágazást, ami megosztotta a forgalmat. Előre féltem a sűrű firenzei sztrádától, ám most ott is szépen haladtunk. Nem tudom, hogy ez szintén az ünnepnek tudható-e be, vagy hogy még nem indult el a turisták hada.
Tavasszal nagyon jó utazni. Minden harsogóan zöld, az Alpokban május közepén virágoznak a gyümölcsfák, Toscanaban ugyanekkor rózsák nyílnak. Az útszéleken mindenféle színes virág.
Néha megállunk rövid időre egy-egy alpesi pihenőhelyen. Dreilenderecke az egyik kedvenc állomásunk, de most nem időzünk, mert rengeteg a turista, a kávéspultnál hosszú sor áll. Olaszországban a legközelebbi autogrillben állunk meg inkább kávéra, és jól tesszük, mert nagyon finom az olasz capuccino és nem utolsó sorban sokkal olcsóbb (1,30 eur), mint az osztrák pihenőhelyen (3,10).
A sztráda mentén sok az ilyen autogrill, jelzőtáblák mutatják, hogy csak olyan kisebbféle, kávézni lehet, vagy étterem is van benne. Ebédelni egy ilyen helyen álltunk meg, elfogadható áron lehet válogatni az olasz ételekből és egy fél óra múlva folytathattuk is az utunkat. Nagyvárosok környékén ezek az éttermek átívelnek a sztráda fölött.
A neten kinéztünk magunknak egy kempinget, közel a római körgyűrűhöz, GPS nincs, térkép szerint utazunk, és bár nagyon figyelmesen tértünk le, mégis elvétettük, kétszáz méterrel tovább kellett volna menni. Elég bonyolultnak tűnt a sztrádára való visszatérés, ezért megkérdeztünk egy út mellett parkoló fiatalembert, merre is van a kemping. Tudta!
Olaszországi, máltai Útikalauz.hu célpontok nagyobb térképen való megjelenítése
Ha valaki a mi kisvárosunkban megkérdezi tőlem, hogy merre is van a Rezeda utca, hát egyáltalán nem biztos,hogy meg tudom mondani. A mi olaszunk a hatalmas Rómában tudta! Először elkezdi magyarázni merre menjünk, de aztán aztmondja kissé bonyolult, inkább elvezet, menjünk utána. Kacskaringós utakon, hidakon, át a folyón, a vasúton, majd megint vissza, de csupán pár perc az egész és egyszercsak megáll, hogy innen már csak egyenesen ötszáz méter. Hálából adunk neki egy doboz hazai sört, ami mindig van nálunk ilyen célból, megörül neki és már áradozik is Rómáról, a szép kempingről, minden jót kíván, integet, dudál, mi meg azt érezzük, megint otthon vagyunk Olaszországban. S ez olyan jó!
Róma Prima Porta nevű városrészében, közvetlenül a Tevere partján van a Camping Tiber.
Volt már jócskán lakókocsis turista, főleg hollandok, de akadt még hely bőven, nagyon jó kis placcot kerítettünk magunknak, s a folyótól csupán egy sövénykerítés választott el. Nem igazán terveztünk előre, gondoltuk egy éjjel megalszunk itt, aztán majd meglátjuk, de megtetszett a hely és az, hogy innen könnyen bejuthatunk Rómába.
A kemping pluszszolgáltatása egy ingyenes busz, amelyik naponta reggel nyolctól este tizenegyig félóránként elviszi a közeli állomásra az utasokat és visszahozza a városból jövőket. A vonat, ami olyan Hév-féle pedig fél óra alatt egy euróért bevisz Róma központjába.
Az utazástól kissé fáradtak voltunk, ezért csupán a kempingben sétálgattunk. A Teverét eddig csak a nyári kánikullában láttuk, mindig kevés víz volt benne, ezzel szemben most az áradások miatt egészen megtelt. A kemping szép, tisztavizesblokkal, sok-sok virággal, az utat leánderek szegélyezik. Házikó bérelhető, sátorozni lehet. Mi az autóban aludtunk, ahogy mindig is kirándulásaink során. 23,50 eurót fizettünk naponta két személy és az autóért május közepén.
A kempingben levő étterem teraszán vacsoráztunk, kemencében sütik ott a pizzát és az ára 6-8 euro között mozog, salátákat 3-5 euroért lehet venni, a tésztafélék is a pizzaárhoz hasonlítanak, húsételek pedig 14-20 euró között mozognak.
Kilenc óra felé aludni tértünk, altatónak ott volt a folyó csobogása, nyitott ajtókon át bejött a friss levegő. Szúnyogokat láttunk ugyan, de estére eltűntek, nem csíptek, nem zavartak.
Pénteken reggel egy jó capuccino után időben elindultunk a megbeszélt találkozóra. A körgyűrűre érve úgy tűnt, hogy hatalmas dugóba keveredtünk. Többsávos úton a baloldali szélső sávból a jobboldali szélsőbe reménytelennek tűnt átjutni, de amint jeleztük szándékunkat, szinte perceken belül átengedtek. Senki se ideges, mindenki mosolyogva int s ha dudál, azt csak azért teszi, hogy tessék,menjél már én engedlek.
Rómát félig megkerülve a Nápoly felé vezető úton jutottunk el egy szép kisvárosba, San Cezareba. Csodálatos a táj errefelé, sok-sok olajfa kertet látunk, szép portákat, dombokon városokat. Amint elintéztük a dolgunkat, siettünk vissza a kempingbe, ámbár azt gondoltam, hogy ebben a forgalomban vissza se találunk. Végül aztán nagyon simán visszajutottunk, semmi gondunk se volt, csupán figyelni kellett.
Délben már a buszon ültünk,majd a vonaton, tizenegyedik megálló a végállomás, Róma Flaminio. A vonatból láthattuk a RAI épületét, a kanyargó Teverét, de szegényes viskókat is egész közel a városközponthoz. Az állomás mellett metroállomás található, de gyalogosan is néhány perc múlva a Via del Poppolora jutunk, ahonnan minden fontos látnivalóhoz elsétálhatunk, most ittépp egy rendezvény kellős közepébe csöppentünk. Rengeteg a rendőr, sziréna, mindenféle állami autók fellobogózva, díszruhás rendőrök, politikusok. Kiállítva sokféle régi és új rendőrautó, köztük megpillantottuk a miénket is, férjem meg is kérdezte a hazai rendőrt, hogy mi ez itt. Kiderült, hogy egy nagy olasz rendőrtalálkozó, amelyre meghívták az úniósokat is.
Mivel időnk szűkös volt, nem terveztünk különösebb városnézést, inkább csak olyan kötetlen sétát. Negyedszer jártunk most az Örök Városban és sok mindent láttunk eddig, ez a mostani rövid kirándulásunk arra volt jó, hogy kedvet kaptunk egyszer újra eljönni s végigjárni a rég látott helyeket. . A Via del Corson sétálgattunk, betértünk egy-egy mellékutcába, nem is volt fontos merre megyünk. Élveztük a színes forgatagot. Eddig mindig a forró nyári hónapokban jártunk itt, és soha sem volt ennyi turista, mint most, talán épp a meleg miatt. Májusban sokkal kellemesebb a városnézés. 22 fok volt, épp kellemes meleg. Érdekes volt az emberek öltözete is, volt aki szőrmekabátban sétálgatott, mások pedig egy szál könnyű nyári ruhában.
A sétálóutcákba tilos behajtani, jelzi a tábla. Úgy láttuk ez nemigen érdekli azt, akinek arrafelé van dolga, bementek az autók, a motorbicikli, köztük biciklisek kanyarogtak, mindenki vigyázott, hogy a járdán ülők lábait azért kikerülje.
A rendőrök mindenütt ott voltak és nem láttam, hogy valakit ezért büntettek volna, vagy hogy egyáltalán rászóltak volna. Épp ezelőtt két héttel mi is megálltunk Pozsonyban a sétálóutca sarkán egy percre, csupán egy iratot kellett beadni egy hivatalba, és sehol nem volt parkoló. Nem telt le az egy perc, mikor megjelentek a rendőrök, hogy kamerával figyelt ez a terület és azonnal lecsaptak ránk, hatvan euro bírságot emlegettek. Igaz, nem büntettek meg végül, rendesek voltak, de most láthatták ők is itt a találkozón, hogy Rómában ez másként van.
Egy tavernában ebédeltünk a Via del Corson. Az árak itt is hasonlóak, mint az előbb említett kempingben. Pedig drágábbnak véltük, hiszen fehér abroszok az asztalon, és csokornyakkendős pincérek szolgálnak fel. Különböző tésztaféléket rendeltünk és vörösbort. Hangulata van egy ilyen kis étteremnek, jó nézni az olaszokat, ahogy jó étvággyal esznek, telemorzsálják az egész asztalt, és nagyokat beszélgetnek közben. Löntyölik mindenre az olivaolajat, mártogatnak, mint otthon, dícsérik az ételt.
Aztán csak sétálgattunk tovább, teli voltunk örömmel és vidámsággal, egyszerűen ránk ragadt, mert mindenből áradt. Leültünk a Spanyol-lépcsőkre, mint mindenki más, megnéztük a Trevi-kutat, ahol szinte mozogni se lehetett az emberektől, sétáltunk a Piazza Venezián, betértunk az útba eső templomokba megpihenni és megcsodálni az olasz művészetet.
Amikor újra megéheztünk, egy autogrillbe tértünk be a városkozpontban, egy könnyű salátát és valami halakat ettünk. A pénztárnál előttünk egy jól öltözött afrikai fiatalember fizet, de hiányzik neki 54 cent, egyszerűen azt mondja nincs. Több mindent vett, de nem tesz vissza semmit, nyugodt szívvel leül és jóízűen eszik. Mi is fizetünk, valahány cent van a végén, férjem a vicc kedvéért azt mondja, nincs. A pénztáros nagyot nevet, az előbbi vevője felé int, hogy ezek már csak ilyenek. S nem csinál tragédiát. Mi persze kifizetjük. Asztalszomszédaink idősebb házaspár, egyszerű rizottót, zöldséget esznek. Az asszonyka átszól, ugye, ma milyen finom ez a rizs? – mondja, mintha ismerősök lennénk. S megint azt érezzük, hogy de jó is itt lenni, minden apróságnak örülni.
Sétálgatva eljutunk a csodálatos Angyalvárhoz, innen már látjuk a Szent Péter bazilikát, hát oda is elmegyünk.
Hosszú sorokban várakoznak az emberek, de látjuk, hogy a kupolába szeretnének feljutni, mi már ott is voltunk, s akkor nem is kellett sorba állni még, sőt, fönt is addig maradtunk, amíg kedvünkre nézegettük a várost és a pápai kertet. Mindenkit átvilágítanak, de az gyorsan megy, és hamar lejutunk a pápai kriptába. II.János Pál sírjánál őrök állnak. Akik szeretnének ott imádkozni, kilépnek a sorból, és egy kordon mögött megtehetik ezt. Sokan meg is teszik. Az udvaron keresztül jutunk be a bazilikába, körbejárjuk, mise is van éppen. Időnk véges, menni kell tovább, pedig szívesen maradnánk, annak ellenére, hogy itt egyszer egy egész napot töltöttünk.
Vatikán falai előtt a forgalmas utcán keresztutat végez fiatalok egy csoportja valamilyen szerzetesekkel, gitároznak, énekelnek, viszik a nagy keresztet vállukon, ez is hozzátartozik az itt uralkodó káoszhoz.
A tiltott zónában leparkol egy busz, az ott posztoló rendőr rásípol, a sofőr megvonja a vállát, mire a rendőr csak legyint. Nagyon tetszik a dolog, hisz minden rendben, majd elmegy…
Mire megint a Teveréhez érünk, szemeregni kezd a langyos eső, s pillanatokon belül megtelnek az utcák esernyőt árusító bevándorlókkal, úgy nézzük tán indiaiak, nem beszélnek olaszul.
A folyó parján ballagunk, jól esik a csend az erős városzaj után, a Ponte Margeritától már egyenes út vezet a Via del Poppoloig, onnan pedig már szedjük a lábunkat, mert szakad az eső. Az állomás zsúfolt, mint nálunk a szociban. Mindenféle nép várakozik, elegáns hölgyek tűsarkúban, munkások, afrikai árusok hatalmas zsákokkal, turisták. Felzsúfolódunk a vonatra, az állomásokon fokozatosan kiürül s amikor leszállunk Prima Portánál, alig maradnak már a végállomásig, Viterboig.
Az eső szüntelenül esik, a kemping éttermének teraszán húzódik meg mindenki, hosszasan vacsorázunk, majd aludni térünk, s hallgatjuk az eső kopogását.
Reggel útnak indulunk azzal a gondolattal, hogy hátha a “másik oldalon” nem esik, így elindulunk Terni felé a via Flaminián. Nagyon jó tájékozódni az utak neve szerint, Rómából kiinduló mindegyik útnak neve van, ami még a régi római időkből maradt fent. A Flaminia Fanoig megy. Az eső ellenére csodálatos tájakat látunk, szinte minden domb tetején egy kőből épült középkori város meredezik, mindegyiket jó lenne megnézni, de ahhoz talán egy élet is kevés.
Elgondolkodtunk viszont azon, hogy ez egy nagyon szép kirándulás lenne egyszer majd valamikor újból ezen az útvonalon, s egy-egy városkát bejárni. Közel jártunk Assisihez is. Régi hídakat, akvaduktokat láttunk.
Fanoba érve már ismerős volt minden, hiszen legtöbbször itt nyaraltunk, de a tengerre rá se lehetett ismerni. Hatalmas hullámokat korbácsolt a szél, és esett szakadatlanul. Meg se tudtuk fogni a vizet, csak beszippantani a sós, halszagú tengerillatot.
Régi ismerősünk, Vittorio se tartózkodott a parkolójában ilyen időben, s mivel nem jeleztük előre, hogy jövünk, nem is állítottunk be hozzá váratlanul. Pesaro sétálóutcájában is megálltunk, most sétáról szó se lehetett, de jó volt látni újra. Itt már nagyon úgy nézett ki, hogy nincs értelme maradni éjjelre, ámbár a kempingekbe kiköltöztek az állandó lakói, félelmetes volt, hogy a hullámok egész közel nyaldosták a partot a lakókocsikhoz.
Riminiben az egyik bevásárlókozpontban szerettünk volna felfrissülni, de hihetetlen embertömeg elriasztott ettől az ötlettől. Az történt ugyanis, hogy a hatalmas parkolóban, zuhogó esőben nem lehetett helyet találni, hosszú sorokban álltunk, rendőrök irányították a forgalmat. Már nemcsak a parkolók voltak tele, hanem a zöld övezet is, a füvön tocsogó latyakban jöttek át az emberek, egész családok, kisgyerekek kocsiban vagy az apjuk nyakán, mamák mankóval, nagyapák tolókocsiban. Hihetetlen ami itt van, mindenki megy vásárolni, plázázni, mit tudom én mit csinálni, hiszen ilyen esős szombat délután mi mást is csinálnának. Amilyen gyorsan csak tudtunk, kikeveredtünk ebből a tömegből. S mindenki olasz most még, mi lesz itt a turistaszezonban? Rimini okozott már meglepetéseket nekünk, éjjel két órakor álltunk dugóban a főúton hosszasan, de ilyet még nem láttunk. A központhoz tartozó benzinkútnál sikerült megtankolni, ott nem volt tolongás. Meg kell említenem, hogy a legtöbb kúton hétvégén egyáltalán nincs kiszolgáló személyzet, önkiszolgálás van és lehet kártyával is és készpénzzel is fizetni.
A várost elhagyva Torre Predrera felé rátaláltunk egy másik bevásárlóközpontra, ahova régebben is jártunk, s ahol már elviselhető volt a tömeg. Kissé felfrissültünk, valamit bekaptunk, vettünk haza jó sok olivaolajat, mert bő a választék, és éppen a fele áron megkaptuk, mint itthon.
Este öt óra volt s úgy láttuk jónak, hogy hazaindulunk, ha elfáradnánk út közben, bárhol megállhatunk aludni az autóban, ahol kényelmes fekhelyet készítettünk magunknak minden eshetőségre gondolva. Sokszor megjártuk már ezt az utat, nyári melegekben láttuk is a kiszáradt medrű folyókat, ezekben most mindenütt zúdult a víz s bele a tengerbe. A szántóföldek teljesen átáztak, mindenütt víz állt. A Pó szinte akkora volt mint a tenger, soha nem látott szélességű, nem lehetett tudni hol a meder és melyik az ártér. Chioggiat elhagyva a lagúnás vidékre értünk, ahol mintha hídon mentünk volna a tenger közepén. Velencénél rátértünk a sztrádára, még láttuk a távoli hegyek körvonalait, aztán besötétedett teljesen. Tíz óra felé az osztrák határon pár percre felfrissültünk, egyre hidegebb lett, Graz felé már csupán két fok, erősödött a szél, Magyarországon már kikapta kezemből az ajtót az egyik megállónál. A szembesávban jövő autók hatalmas vízsugarat terítettek ránk, nagyon örültünk hát, hogy mire megvirradt, hazaértünk szerencsésen, 2600 kilométer megtétele után.
Sztrádadíjak: osztrák matrica 7,90 eur, Velencéig 12,80, Velencétől Rómáig 31,20 eur.
Bokor Gitta
A szerző írásai az Útikalauzban
Bokor Gitta: Római látogatás – Olaszország – 2010
Bokor Gitta: Biciklivel a Balaton körül – 2009
Bokor Gitta: Novalja, Pag-sziget – Horvátország – 2008
Bokor Gitta: Cannigione, Framariglio, Urbino, Pesaro, Fano – Szardínia és Olaszország 2006
Bokor Gitta: Halkúra a Grebaąčica-i öbölben – 2006
Bokor Gitta: Horvátország, Bosznia, Montenegro 2000-2005
Bokor Gitta: Peloponnészoszi körút és néhány nap Velence körül – Görögország, Olaszország – 2007
Bokor Gitta: Székelyföldön pünkösdkor – a csíksomlyói búcsú – 2005
Bokor Gitta: Tizennégy olaszországi kirándulás- francia, spanyol, portugál kitérőkkel
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés