Bor Andrea: Romában a tavasz elején – Olaszország – 2011
Egy spontán programmal lebonyolított rövid kirándulás története, sok háttérinformációval és szép képekkel
Amikor elkezdtem felkészülni az útra – körülbelül indulás előtt 1-2 hónappal -, rájöttem, hogy Rómához rengeteg idő kell és az is kevés. Csak templomból körülbelül 900 van.
Először arra gondoltam, csak csellengünk majd és átérezzük a várost, de minden egyes olvasnivalóval kiéhezettebb lettem a történelmére, művészetére és közben ráébredtem, hogy egy közel 2800 éves történelemről van szó és a mi közös hazánkról, a mai jogi alapjairól és a vallásunk gyökereiről.
Kezdjük az elején, itt vannak mindjárt a sokat emlegetett dombok: Capitolinus 49m, Palatinus 52m, Aventinus, Caelius, Esquilinus, 67m, Viminalis és Quirinalis. Ezek egy részéből ma már semmit sem vesszük észre, mert feltöltődtek. És ugye ismerjük Róma alapításáról szóló legendát. Már ez adott nekem egy csomó kiindulási pontot. A Palatinus-domb, ahol megölte Romulus Rémust. Tiberis folyó. Az eredeti capitoliumi farkas szobra Rómában.
Na de kezdjük az elején!
Előkészületek
Repülőjegyeket a Ryanair-nél foglaltunk, igaz, Pozsonyból indult de jelentősen olcsóbb volt, és az indulási érkezési időpontok is jobbak voltak, mint pl. a Malévnél.
A szállást második nekifutásra sikerült jól eltalálni, mert először a Róma körgyűrűn kívül, a Romulus hotelben foglaltunk, amit aztán a távolság miatt visszamondtunk és a Terminihez közeli utcában találtunk egy másik kedvező áru B&B-t. Amiről csak később derült ki, hogy a reggeli az ugyan a foglalásnál ott szerepelt az árban, de valójában nincs benne. Csak mellékesen jegyzem meg, hogy attól függetlenül, hogy az első szállás foglalásnál az szerepelt a Booking oldalán, hogy “ingyenes lemondás”, azért meg kellett adni a bankszámlaszámot ás zárolták is a foglalás összegét, tették ezt azután hogy már lemondtuk a szállást.
Megérkeztünk
Szóval, leszálltunk a Ciampino repülőtéren 15:15-kor, ez Róma kisebbik repülőtere. A terminálon belül vannak bódék, ahol meg lehet venni a különböző buszjegyeket Rómába. Kivilágított reklámtáblák hirdetik még a csomagkiadó felett is, hogy melyik buszra mennyibe kerül a jegy. A Terravisionra vetünk jegyet 4 euróért. Mire kiértünk az épületből, addigra megtelt a busz. Így, hát várni kellett 40 percet a következőre. Persze, ettől olcsóbb a kék COTRAL busz, ami 1 euró és óránként indul, csak arról át kell szállni az Anagnina metró állomásnál.
Leszálltunk a Termini pályaudvarnál, gyorsan megtaláltuk a pár utcával arrébb lévő Hotel Eurorooms-t. A sötét bérház 5. emeletén becsengetünk, pár perc múlva jött is a recepciós és közölte, hogy nagy a gond. Elromlott a fürdőszoba! Várjunk tíz percet, elmegy intézkedni. Több mint félóra múlva visszajött a hírrel, hogy tud ajánlani ebben az árban mást, itt a közelben, elfogadjuk-e? Nem volt kérdés… Leírta a címet, ahova menjünk, szerencsére nagyon közel volt, de egy, ugyanolyan sötét bérház 4. emeletén volt a lakás. Kedves néni fogadott minket, angolul nem beszélt ugyan, de így is nagyon jól megértettük egymást. Kettő kétágyas szobája volt, két fürdőszobával és még ő is ott lakott, a dolgai mindenhol fellelhetőek voltak. Minden tiszta volt, a kilátás a szobánkból a belső udvarra tipikus olasz.
Lecuccolás után indultunk egy jó kis trattoriat keresni, mert nagyon éhesek voltunk.
Séta közben úgy éreztem, sehol nincs akkora az egy négyzetméterre jutó hotelek száma, mint a Termini pályaudvar környékén. Szép volt este kivilágítva a Köztársaság tér, középen a Najádok-kútjával, ami a vizek nimfáit ábrázolja.
Elsétáltunk a Palazzo delle Esposizioni nagy épülete előtt. Ez a szép,1883-ban nyitott épület sok kiállításnak ad otthont, azon kívül van benne mozi, hangversenyterem, kávéház, étterem, ez afféle kultúrközpont. Ablakai viszont nincsenek, hogy honnan kap fényt, azt nem tudom.
Az utcákon mindenfele sok ember, nyüzsgés, zaj, és ami nagyon zavart, koldusok minden felé, sokszor hasra estem volna az utcán fekvő koldusokba, ha nem nézek a lábam elé. És mindez igen nagyszámú rendőri jelenlét mellett. Benéztünk pár helyre, mire megtaláltuk a megfelelő éttermet. Kipróbáltam egy 8 eurós menüt, amiben természetesen benne volt a kihagyhatatlan bruscetta, ami ez esetben simán csak fokhagymás, zöldfűszeres olajjal volt meglocsolva, tonhalsaláta és egy pohár bor. A többiek tengergyümölcse pizzája is irigylésre méltó volt.
A vacsoránkig nagyon sokat gyalogoltunk, ezt másnap még jól megfejeltük egy egész napos gyalogtúrával, mert csak az azt követő napon vettünk Róma Pass bérletet 25 euróért. Az első napra a terv az volt, hogy bejárjuk gyalog Róma északi részét.
1. nap, amikor egyszerre mindent akartunk látni.
Miután elfogyasztottuk a reggelinket a Termiben lévő ChefExpress-ben ismét áthaladtunk a Köztársaság téren, ahol valamelyik párt aktivistái éppen gyülekeztek, rengeteg piros lufi, sok piros zászló volt náluk. Később több ponton is találkoztunk velük a városban. Benéztünk a téren lévő, különös falú Santa Maria degli Angeli templomba. A külseje azért ilyen, mert egy valamikori római fürdőt alakítottak át.
Santa Maria degli Angeli templom
Érdekes, Galileoval kapcsolatos dolgokkal találkoztunk bent, furcsa volt a vallásnak és a tudománynak efféle összetétele. Lehet, hogy ezzel az úgynevezett kiállítással, az egyház a téves ítéletét akarja helyrehozni?! Felmerül bennem a kérdés: miben is hit Galilei.
Végig sétáltunk a Leonida Bissolati utcán, amelynek mind két oldalán narancsfák voltak, tele érett narancsokkal.
Minden téren belebotlottunk valami érdekesbe, fontos nevezetességbe. Így jutottunk el a Trinita dei Monti templomhoz, ahol rájöttünk, hogy a Spanyol lépcső tetején vagyunk. A templom előtt áll, az egykor Sallustius tulajdonát képező egyiptomi obeliszk.
Lesétáltunk a Bernini által épített bárka alakú szökőkúthoz, amit körbe vettek a turisták, és turistákat szállító fiákerek.
A Trinita dei Monti terszáról
A Spanyol lépcső
Volt hangulata bőven, annak ellenére, hogy számomra a Spanyol lépcső, csalódás volt, így egyetlen szál virág nélkül nem hozta a leírásokban olvasott várt hatást.
Majd tovább sétáltunk a Via del Babuinon és a Popolo térre értünk. Ittunk egy kávét egy kiülősben, és néztük a tér életét.
A tér bejáratánál áll két szimmetrikus templom, mintha egymásnak tükörképei lennének. Bementünk a Santa Maria di Montesanto, ahol éppen francia nyelven folyt a mise. A másik templom a Santa Maria dei Miracoli. Mindkettő Bernini keze munkája. Rómában lépten-nyomon Bernini műveibe botlunk bele.
Piazza del Popolo
A Barokk nagymester keze munkáját dicséri számos köztéri alkotás, köztük hat szökőkút. Az ő tervei alapján készült el a 18. sz.-ban a híres Trevi-kút is, a vatikáni Sz. Péter bazilika előtti tér monumentális oszlopcsarnoka, sőt, az egész tér Bernini alkotása. Valamint az Angyal-híd. Neki is, mint Michelangelónak a márvány volt a fő anyaga.
A Piazza del Popolo tér közepén áll az Augustus császár által Rómába hozatott obeliszk.
Az északi kapu melletti utcán elhagytuk a teret, átsétáltunk a Ponte Margheritán és a Tevere partján haladtunk tovább az Angyal várig.
Közben, párat fényképeztünk a bíróság gyönyörűséges épülete előtt.
Az Angyalvár eredetileg Hadrianus császár síremlékének épült 135 és 139 között majd ezer évig erődítményként szolgált, ma pedig, múzeum található benne.1280-tól egy fedett járat köti össze az Angyalvárat a Vatikánnal. Sajnos nem mentünk be a várba, ezt későbbre halasztottuk, és végül elmaradt. A vár körül zajlott a színes turista élet, árusok kínálták portékáikat.
Angyalvár
Az Angyalvártól elindultunk a Via della Conciliazione utcán és a végén már is ott volt a Vatikán. A téren sokan voltak, mint mindig. A Sz. Péter bazilika előtti átvilágító kapunál legalább 100m-es volt a sor, pedig több kapun is engedték az embereket. Nem mentünk be, mert vasárnapra terveztük a pápalátogatással egybekötve. Megpihentünk a téren a magas vörösgránit obeliszk tövében, amit Caligula hozatott ide Egyiptomból Kr. u. 37-ben.
II. Gyula pápa 1506-ban megbízta Bramante-t, hogy készítse el egy új katedrálisnak a tervét, amelyet a Constantin császár által épített bazilika helyére szánt – pontosan Szt. Péter sírja fölé.
Dolgozott a téren Bramante, Michelangelo, Maderno. Bramante az alaprajzot még görög kereszt alakúra tervezte, amit később XVII. sz. első éveiben Maderno latin kereszt formájúvá változtatott. 284 oszlop, 88 pillér alkotja, tetején 162 szent szobra látható. (Ebből 140-et Bernini tervezett és készített el tanítványaival.)
Pihenés után tovább folytattuk a sétánkat, a Ponte Principén átkeltünk a Tiberisen, végig mentünk a Via Giulian, ahol a Magyar Akadémia is található. Piazza dei Fioríni térre értünk, ahol éppen egy zöldség piac közepébe csöppentünk. A tér jelentősége hogy Giordano Bruno itt szenvedett 1600 február 17-én máglyahalált.
Piazza dei Fiorini
Fagyit ettünk, majd megpihentünk az Area Sacra, egy ókori ásatás mellett. Ez volt az a hely, ahol Julius Cézárt Kr.e. 44. március 15.-én meggyilkolták.
Párszáz méter után a Pantheonnál kötöttünk ki. Semmi rendszer nem volt a mi városnézésünkben. Csak mentünk és élveztük, hogy Rómában lehetünk.
A Pantheont I. sz. 118-125 között építette újra a semmiből Hadrianus császár, ezt megelőzően kétszer leégett. Akkor még Santa Mária Rotonda-nak hívták. A hatalmas bronz kapuja még a római korból való. A kazettás mennyezeten egy 9 méter átmérőjű kerek nyíláson át jön be a fény. A templom sírboltjaiban nyugszik két olasz király II. Viktor Emanuel és I. Umbertó, valamint számos más nevezetesség is, mint Raffaelo és Vignola.
Pantheon
A Panteon előtt nyüzsgő színes forgatag volt. Tovább sétálva a Piazza Navonán kötöttünk ki. Rengeteg művész dolgozott a téren. Minket is megfűztek egy karikatúrára. Úgy döntöttünk, hogy kávét nem itt iszunk, mert a 6 eurós kávétól egy kicsit elment a kedvünk. Ennek ellenére alig volt hely az asztaloknál.
Nagyon szép a tér, bár nagyon zsúfolt volt. Karikatúránkkal a hónunk alatt elsétáltunk a térről. Betértünk egy kajázóba, szendvicset és rántott rizsgombócot ettünk (arancini carne-nak hívták).
A Velence térhez közeledve megláttam a Viktor Emanuel emlékművet, hát… akkor nekem nem lehetett azt mondani, hogy most azonnal nem mehetek oda… egész közel.
Vittorio Emanuele emlékmű
A Trevi-kút felé vettük az irányt de a Pizza Colonna térnél elidőztünk a csodálatos carrarai márványból készült Marcus Aurelius diadaloszlopánál, amelynek magyar vonatkoztatásai is vannak, mert a későbbi Magyarország területén a quadok és markomannok ellen vívott háború jeleneteit ábrázolja.
Marcus Aurelius didaloszlopa
Szegény Marcus Aurelius emlékműveivel mostohán bánt az utókor. A diadal oszlopa tetejéről V. Sixtus pápa levetette Aurelius szobrát és helyére Pál apostolét tetette. A monumentális lovas szobrát pedig, kikezdte az idő vasfoga, vagyis hát, a kipufogógáz, ezért el kellet távolítani eredeti helyéről a capitóliumi múzeumba.
Én örültem és csapongtam, legszívesebben futottam volna az utca egyik oldaláról a másikra, de a többiek visszatartottak, mondván,- mindent csak sorjában!
A Trevi-kút az egyik olyan nevezetesség, amit mindenki ismer, vagy legalább látta már valahol képen. Újat írni róla már nem lehet. Az emberáradat itt is elsöprő volt. A kutat csak nehezen lehetett megközelíteni és számomra emiatt kicsit veszített a varázsából.
Trevi-kút
Szépen beesteledett és mi nagyon elfáradtunk ezért, vettünk metrójegyet és irány a Termini. A szállásunktól pár háznyira van egy étterem, ahol rábökéses alapon választottunk az étlapról, de nagyon bejött. Rizottószerűség rengeteg tengeri állatkával, pont, amire vágytam.
2. nap szombat, a felismerés napja.
Másnap, némi izomlázzal ébredtünk. Reggeli után megvettük a Róma Passt és azt hittük számunkra nincs lehetetlen. A metróban gyorsan rájöttünk, hogyan kel a bérletet érvényesíteni, a sárga karikára rá kell nyomni a vonalkódot, és már nyílik is. Na most, ez a villamoson nem működött, rányomtuk és sípolt, így hát leszálltunk. Később megfejtettük, hogy ott nem is kellet volna semmit tenni.
Metróztunk a Flaminió megállóig, mert az Olimpiai Stadionhoz szerettünk volna kimenni.
A Flaminio metró megálló a Popolo térre vezető városkapu külső felénél van, ahonnan jól látható a Bernini által díszesebbé alakított kapu, amit VII. Sándor pápa megbízására, Krisztina svéd királynő Rómába érkezésének alkalmából készített, ennek során került fel oda az üdvözlő felirat és a pápai címer is. Ez lehetett az a hely, ahol annakidején fel sorakozhatott seregeivel Hannibál is.
Mivel semmi eszközt nem találtunk, ami a stadion felé vitt volna, így gyalogoltunk. Át a Tiberisen, egészen a Piazza Mazzini térig, ahonnan busszal mentünk a tovább. Na, ez a rész már a térképen sem volt rajta.
Ez a stadion az otthona a két rivális római csapatnak (Lazio-A.S. Roma), 2009-ben ez volt a Bajnokok Ligája döntőjének a színhelye. Az arénát 1936-ban építették, és mára mát több mint 82000 férőhellyel büszkélkedhet. Helyszínül szolgált az 1960-as nyári Olimpiának, és az 1987-es Atlétikai Világbajnokságnak is. Az olimpiai parkban 60 márványszobor áll, ami 60 kiváló sportoló emlékét őrzi. A következő napi Roma-Lazio meccs előkészületeiből semmit nem lehetett érezni. Másnap este azonban, találkoztunk a városban pár szurkolóval, akikből városi derbi heves érzelmeket váltott ki.
Az egész délelőttös kitérő után visszabuszoztunk Róma történelem szagú levegőjébe. A nap hátralévő részében következett Róma szíve, a Colosseum, Forum Romanum, Capitoleum, korba nem illik ide, de nem hagyhatom ki a Vittorio Emanuele emlékmű. A Colosseumhoz mentünk… igen… egészen közel, majd végül bele. A Róma Passal könnyen bejutottunk, mert külön kapunk volt. Már ezért is megérte Roma Pass-t vásárolni, mert nem kellett sorba állni. Mi ezt választottuk az első ingyenesen beléphető, múzeumnak. A kombinált jegy egyébként Colosseum, Forum, és Palatinus múzeum: 13,50 euróba került volna.
Felemelő érzés volt ráébredni, hol járhatok.
Ezt az óriási monstrumot Vespasianus császár kezdte építtetni, és a fia Titus fejezte be i.sz. 80-ban. Ők a Flavius nemzetség tagjai voltak, ezért eredetileg a Colosseum neve is Amphiteatrum Flavium volt, mai nevét azonban a gyűlölt előd, Néró, a közelben álló 35 m magas bronz colossusról kapta, amit Neró magáról mintáztatott, mint napistenről. (Csak a napkorona sugarainak hossza egyenként 6.7 m volt !)
Az arénában gladiátor viadalok, állatküzdelmek és hajócsaták mellett nagy, látványos színielőadásokat is tartottak. Az aréna utolsó mártírja Telemachos szerzetes, aki a barbár szórakozás ellen prédikált. 404-ben Honorius császár szüntette be a véres mutatványokat.
Amíg a Colosseum áll, állni fog Róma,
ha elpusztul, elpusztul Róma és a világ is.
A Colosseum mellett van közvetlen a Forum Romanum kijárata. A Forumra bemenni csak leírások és részletes térkép segítségével érdemes. Egyébként, semmitmondó romhalmaznak tűnik az egész, ha nem tudod a dolgokat mihez kötni. Az egész Forum történetében 3 korszak épül egymásra. A királyság alatt kezdte önálló életét. A mocsarat lecsapoltatta Tarquinius Priscus, Róma, félig görög 5. királya és oszlopos csarnokokat építetett. Akkor még csak üdülőhely, sétatér volt. A mérete mindössze 220 m x 35-50m volt.
A köztársaság korában már a különböző Isteneknek templomokat építettek. Ekkor épült Saturnus temploma is, vagy Castor és Polux a két ikerpár első temploma.
A császárkorban tovább bővült és szélesedett a Forum. Tiberius helyreállítatta a Castor és Pollux templomot. Néró alatt (64-ben), amikor csaknem az egész város a tűz martaléka lett, maga a Forum is leégett, majd újjá építették. Az utolsónak felállított emlék a VI. századból való: Phocas császár oszlopa.
Pusztította földrengés, tűzvész, hódító háborúk de mindig újra építették.
A középkor nem törődött ezekkel az épületekkel, építőanyagként használta fel köveit. Márvány díszítő elemeit beépítették Róma templomaiba. XVI. Gergely volt, aki elrendelte a Forum feltárását.
Szóval, a Forum látogatásakor tudni kell, hogy ennek a három kornak a rétegi, részint egymásra épültek. Nem árt, ha az ember kiismeri magát a szövevényes, több ezer éves romok között. Forum Romanum mellett először Julius Caesar, majd az őt követő császárok közül is többen Augustus, Vespasianus, Nerva, Traianus is felépítették fórumaikat.
Forum Romanum
Folytatva a történelmi, meglehetősen fárasztó túránkat, a Via di Campidoglioról megközelítettük a Capitóliumot, így először a hátukat láttuk meg Castornak és Poluxnak. Úgy tűnt mintha fel lennének öltözve, sőt még sapka is volna rajtuk.
A második szabadbelépős múzeumnak a Capitóleum múzeumot választottuk a Róma Passal, ami a Palazzo dei Conservatoriban található. Kihagyhatatlannak bizonyult a nőstény farkas meglátogatása miatt, mivel itt kezdődött minden, amit ez a birodalom felölelt. Miután az átvizsgáláson átestünk, egy belső udvarra értünk, ahol találkoztunk I. Constantinus császár szobor töredékeivel, ami egykor a Forumon volt felállítva. Még így darabjaiban is óriási. Ezután, belevetettük magunkat a múzeumba. Megnéztük a farkas szobrot, ami Kr.e. 400 körül készülhetett. A két iker alakja – Romulus és Remus – a 16. század elején került a szobor alá, miután 1471-ben a Laterán előtti térről, ahol már a 10. században említik, átvitték a Capitoliumra.
Körbejártuk az egész múzeumot, majd gyönyörködtünk a Capitolium teraszáról a kilátásban. A teraszon egy presszó is működik, ahol kávéztunk.
Pár lépés múlva ismét a Vittorio emlékműnél találtuk magunkat. Újból és újból lenyűgözött. Szerintem, méltatlanul nem kapja meg ez az emlékmű az elismerést a rómaiaktól. Ünnepélyesen és élesen emelkedik ki Róma panorámájából, nem lehet mellette csak úgy elmenni. Az egységes Olaszország első királyának, II. Vittorio Emanuele-nek való tisztelgés jeléül építették. 1895-ben Guiseppe Sacconi tervezte, és végül 40 év múlva készült el. Bottinióból származó fehér márványból készült. Az emlékmű közepén az 1915-18-as háborúban elesett ismeretlen katona sírja is megtalálható, az öröklánggal. A sír mellett állandóan két katona áll díszőrséget.
Hét euróért fel lehetett menni az emlékmű tetejére lifttel, amit mi kihagytunk. Sajnos az árkádok alatt lévő rész nem látogatható, köszönhető mindez, a bunkóságban itt is éljenjáró turistáknak, akik maradandó károkat okoztak az emlékműben. Bementünk az emlékmű mellett lévő Égi Oltár Mária-templomba, ami a Campidoglio-domb tetején áll, melyhez széles, hosszú lépcsősor vezet fel.
Különösen szép a templom középkorban készült márványberakásos padlózata. A sekrestyéjében őrzik az isteni kisded, a Bambino dell’Aracoeli faszobrocskáját, mely elé karácsonykor, minden felől odasereglenek a gyermekek, hogy szent énekkel és imádságokkal tisztelegjenek. Mind a 22 márványoszlopa más és más. Már késő délutánra volt, úgy döntöttünk irány a Trastevere. Betértünk a Santa Maria bizánci mozaikokkal ékesített templomában és átadtuk a Sz. Antalnak, a szerelmemmel közösen írt kérésünket.
Majd a Trasteverén kerestünk egy kockásterítőst és ettünk valami igazi olaszosat. Tradicionális római menüt választottam, ami telitalálat volt. Kezdődött ugye… most kétféle bruscettával, az egyik hagyományos paradicsomos, a másik zöldfűszeres padlizsán krémes, majd volt a tányéron sült malachús, párolt spenót, pácolt sonka csík és egy darab kolbász, mindez fűszerezve egy különleges íz világgal. Mellé egy pohár vörösbor. Nagyon jó véleménnyel vagyok az olasz borokról.
A Trastevere városrész, mind a nyelvezetében, mind a konyhájában elkülönül Rómától.
Ennek a városrésznek nagyon megkapó sajátos hangulata van, ami zömében a szűk utcákban lévő ódon házak, a helyenként kihúzott szárítókötélen lógó ruhák tesznek azzá. Elsétáltunk az elegánsan öltözött Belli szoborig, majd ott buszra szálltunk.
3. nap vasárnap, számot adtunk vallási hovatartozásunknak.
Másnap – vasárnap lévén – 12 órakor jelenésünk volt a Pápa előtt. Nem keltünk korán, utána délelőtt elmetróztunk a Barberini állomáshoz. Nagyon jó hangulatot vittek a reggelbe a metróra felszálló és a lambadát játszó alkalmi zenészek. Emellett nem is mondhatni őket tolakodónak, mert körbe mentek egy dobozzal, aki akart adott pénzt, aki nem az nem.
A csontos templomot kerestük de nem jártunk sikerrel. Mivel az idő elment, így 11 órakor elmentünk a Sz. Péter térre, volt még egy óránk, addig bementünk a Bazilikába. Kb. félóra sorban állás után be is jutottunk. A grottákon keresztül, haladtunk a Bazilikába, ahol az utóbbi idők számos 160-nál is több pápája, köztük II. János Pál is nyugszik, ez a Szent Péter-bazilika tulajdonképpeni altemploma. Egyébként, teljesen szokványos eljárás, hogy a szentek testét, kiváltképpen ha megfelelő épségben maradtak fenn, felöltöztetve, arcukra viaszmaszkot helyezve, üvegkoporsóban teszik ki a hívek tiszteletére, többnyire egy oltár alá.
II. János Pál pápa nyughelye
A templom belsejébe érve az első volt, aminek látványára közelről vágytam, az a Pieta. Mária térdén tartja a keresztről leemelt, halott Krisztust. A pieta olasz szó, részvétet, szánalmat és sajnálkozást jelent. Michelangelo szobrai többnyire mély, belső mondanivalót rejtenek. A művész jól ismerete az anatómiát, képes volt az emberi test izomfeszültségét vagy ernyedtségét is kőbe faragni. Művei által jócskán meghaladta a maga korát, egyedülálló teljesítményét napjainkig nem tudta senki túlszárnyalni.
A rajongója Vasari ( Michelangelo tanítványa) így kiált fel:”soha egyetlen szobrász se higgye magáról, bármilyen ritka művész is, hogy a körvonalak szépségében vagy kecsességében különbet alkothat ennél a Pietánál, vagy netán erejét megfeszítve olyan finoman, tisztán tudja megmunkálni a márványt, amilyen mesterien Michelangelo megmunkálta, hiszen ez a szobor igazi képet nyújt a művészet minden értékéről és hatalmáról.”
Sajnos, a szobor üvegbúra alatt van, mert a 70-es években megrongálták.
Amennyire az időnk engedte körbe jártuk a bazilikát és kimentünk a térre, ahol már egyre nagyobb tömeg várta a pápát, tele lett a tér sok színes esernyővel. Pontban, délben megjelent a pápa, áldást osztott 6-7 különböző ország nyelvén de magyarul nem. Végül megáldotta az országút lovasait, amit a téren összegyűlt több száz motor hangos, ijesztő dübörgéssel köszönt meg.
Ennyit látunk a pápából
Délután felkerekedtünk, hogy egy újabb piacot keresünk meg a Porta Porteset, ami miatt kibuszoztunk Róma külvárosába, de végül is nem találtuk meg. Borongós idő volt szemerkélt az eső, ezért hazamentünk és egy pálinkával felfűtöttük magunkat. Ismét a Trasteverére indultunk vacsorázni csak most egy másik helyen próbáltuk ki a turista menüt. A bruscetta finom volt de a kagylós spagettimen nem volt elegendő kagyló, egyébként sem volt egy nagy adag.
Vacsora után újból sorra vettük a nevezetességeket de most kivilágítva, esti fényben. 10 óra elmúltával is elég sok ember volt Trevi kút körül. De most legalább megközelíthető volt.
Mivel vasárnap a metró csak 9 óráig jár, így buszt kerestünk.
4. nap hétfő, amikor mindent pótolni szerettünk volna.
Az utolsó napon reggel, korán keltünk és a Via Sannino-n lévő piacra mentünk. Kár volt korán elindulni, mert az árusok még csak akkor pakolásztak ki. Inkább bóvlipiacnak tűnt az egész rengeteg divatja múlt ruhával.
Reggeli után elindultunk a “csontos” templomhoz, ami a Barberini állomásnál a Via Veneto legelején, jobboldalon található. Ez a Santa Maria della Concezione templom, vagyis a Kapucinusok temploma. Jó nagy kerülővel meg is találtuk. Nem szedtek belépőt, de adakozni kellett minimum egy eurót.
Nem készültem fel lelkileg és nagyon rosszul érintett mi ott láttam. Emberi csontokból voltak motívumok kirakva a falra. Mint utána olvastam, a falakat 4000 kapucinusbarát csontja borítja. Hátborzongató műalkotás ez. Köztük, ami megrázott, voltak nagyon kicsi gyerek méretű csontvázak és múmiák.
Fényképezni egyáltalán nem lehetett, amit nagyon komolyan is vettek. A templom alatt van a kapucinusok temetője. Nagyon furcsa temető ez. Csak annyi ideig hagyják itt pihenni a barátok tetemeit, ameddig hely van számukra, s mivel sok hely éppen nincs ebben a négy pici sírkápolnában, ha új halottat hoznak bele, akkor a legrégebbi csontokat előszedik és földíszítik velük a sírok falait.
Ez a rémes kripta után visszametróztunk a Terminihez, majd átszálltunk a kék metróra és egy megállót mentünk a Cavour megállóig.
Ott a Sz. Pietro in Vincoli azaz “A láncra vert Szent Péter” templomot néztük meg.
Sokan a kinézete alapján érdemesnek sem találnának a látogatásra, pedig bőven dicsekedhet értékekkel. Itt található Michelangelo kétségkívül egyik legértékesebb alkotása, egy síremlék, amit II Gyula Pápának készített, középen Mózes szobrával. Eredetileg egy 47 alakos monumentális művet akart készíteni de nem fejezte be. Iszonyatos erőt sugároz ez a műve. Mózes szakállából valóban egy emberi fejforma vehető ki, de én nem hiszek ebben, hogy ez maga Michelangelo arcmása lenne. Olvastam valahol, hogy Mózes szarvai viszont az Ószövetség héber szövegének a félrefordításából erednek.
Amit viszont mindenképpen meg kell említeni a templommal kapcsolatban az az, hogy itt őrzik Szent Péter láncait. Szent Péter Jeruzsálemben is volt fogságban, és Rómában is.
A következő állomás a Vatikáni Múzeum, hosszú volt a sor de jól haladt. A jegy 12 euró. Önállósodott idegenvezetők kínálták különböző nyelven szolgáltatásaikat. Átmentünk az átvilágításon és máris a “toboz udvara” (Cortile della Pigna) értünk, a nevét arról a hatalmas római kori fenyőtoboz alakú bronzszoborról kapta, amely a középkorban a régi Sz. Péter bazilika átriumának közepén állott. Ugyanitt találtam egy hatalmas vörösréz gömb alakú dolgot, ami azóta is érdekel, hogy mi lehet. Ez egy hatalmas, forgó gömb, amelyből előtűnik egy kisebb gömb. A mai napig nem tudom megfejteni, mi lehet az üzenete.
Bele vetettük magunkat a Pápák gyűjteményeinek, antik szobroknak, képtáraknak a tárházába, amire egy nap minden képen kevés. Nem akarok senkit untatni, és mivel nem tudok egy át fogó dolgot adni, inkább csak leírok egy pár dolgot, ami nekem tetszett.
A Laokoón-csoport, Laokoón trójai papot és két fiát a kígyó halálos szorításában ábrázoló márvány szoborcsoportot, 1506-ban egy paraszt találta meg Rómában, az Esquilinus dombon lévő szőlőjében. II. gyula pápa tulajdonába került. Mivel a szobor sérült volt, a pápa felkérte Michelangelót, hogy egészítse ki, de a művész visszautasította, mondván “képességei nem érnek fel hozzá”. A bűnhődését ábrázoló szoborcsoportot, egy görög szobrász és két fia faragták fehér márványból. Kr. e. II. században készült.
Laokoón-csoport
A másik szoborcsoport, ami mellett nem lehet csak úgy elmenni, az a Nílus, ennek a hellenisztikus korból való szobornak az eredetét az I. századra teszik. A folyók istenét ábrázolja a 16 fiúval.
A Múzeumból követve az útmutató táblákat lépcsőn lementünk a Sixtus kápolnába. Kisebb, mint ahogy elképzeltem. Tele volt emberekkel még jó, hogy a látnivalókhoz felfelé kellett nézni. Nagyon szép a freskó, ami jeleneteket ábrázol Mózes könyvéből. II. Gyula volt, aki megbízta Michelangelót a Sixtus kápolna mennyezetének megfestésével. Állítólag, Michelangelo először nem akarta a megbízást elvállalni, mert ő elsősorban szobrász, de végül elvállalta. A legenda szerint a munkálatok alatt senkit nem engedett be a kápolnába, emiatt II. Gyula konfliktusba is került a többi paptársával. Michelangelo 4 év alatt készült el a művel úgy, hogy kétszer is meg kellett szakítania. Egyszer maga a pápa bontatta le az állványzatot, máskor pedig, nem voltak megteremtve az anyagi feltételei.
Egy kávézást követően rendületlenül folytattuk utunkat, még pedig a bazilika kupolájába. Fele útig lifttel mentünk, majd be lehetett menni a belső kupola kör lelátójára. Időközben volt egy kijárat a tetőre, ahol az apostolokkal egy magasságban voltunk. Ezután még 300 lépcső következett és egy egész állam csodálatos látványa tárult elénk.
Sz. Péter tér a Bazilika kupolájából
A Vatikáni Múzeum felülről
Visszafelé a bazilika belső terébe érkeztünk. Most lencsevégre kaphattuk Sz. Péter sírját és bebocsátás is kérhettünk a Sz. Pétertől a mennyországba.
A bazilikapadlózatán fel vannak tüntetve a világ összes bazilikái magasságuk szerint. Mi pont az Esztergomi bazilikánál álltunk meg.
Már késő délutánra járt. Lévén az utolsó nap, és a tenger látványa nélkül nem mehettünk haza, ezért vonatra ültünk, és a tengerpartra utaztunk. A vonat a Piramide metró állomástól indult, tömve volt utasokkal. Róma külvárosa látvány szempontjából eléggé hanyagolható. Fél óra múlva a Lido megállónál szálltunk le és ki gyalogoltunk a kb. egy km-re lévő partra. Megállapítottam, hogy nem szívesen nyaralnék itt. A partrész eléggé zárt, de találtunk egy kaput, ahol megközelíthettük a vizet. Szürke homokos a part és fizetősek a strandok. A tengerparton sétálgatva ért minket az este.
Roma Lido
Az utolsó vacsora sem máshol, mint a Trasteverén!
Sajnos másnaptól mind ez a négy nap már csak emlék de aki:
“Aki Rómát látta, mindent látott” -írta Goethe;
Utóirat
Róma megismerésével kapcsolatban nem törekedtünk tökéletességre, mert azt már az elő tanulmányaimból is tudtam, hogy a műkincsek és a történelmi emlékek mennyisége felbecsülhetetlen. Ez a város maga a múlt! Na, de azért a gasztro élményeim sem elhanyagolhatóak.
Sok helyen azért el kell vonatkoztatni a szeméttől, grafitiktől, hajléktalanoktól. Mert bizony a több mint két évezredes falak között éjszakánként hajléktalanok alszanak, ott hagyva másnapra nyomaikat. De ezen, legjobb az elején túltenni magunkat, és tudomásul venni, hogy a nagyvárosok különös mutációk. Egy csomó helyen találkoztam a SPQR felirattal, még az utcákon, a csatorna fedeleken is. Előtanulmányaimból tudom hogy ez nem jelent mást, mint a szenátus és a római nép együttes uralma: S.P.Q.R. Senatus Populusque Romanus rövidítése .
Továbbá, ne feledkezzünk meg Massimo Pallatino, a nagy etruszk kutató gondolatáról sem, aki így összegezte több éves munkáját:”Mindaz, amit az ősi Rómáról tudunk és tudni fogunk, esetleges töredék ahhoz képest, amit nem tudunk és nem is fogunk megtudni.”
Hazánk, mint elfoglalt terület, ugyancsak gazdag római emlékekben. Dunántúl volt a központja az egykori Pannónia tartománynak. Pécs (Sopiane), Szombathely (Savaria), Sopron (Scarabantia) és Győr (Arrabona) múzeumai számos ókori emléket őriznek. Legtöbbet azonban Budapest, melynek földjén, Óbudán, települt a provincia fővárosa, Aquincum.
Bor Andrea
Bor Andrea írásai az Útikalauzban >>
|
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés