Fazakas László: Erdélyi körút – Románia – 2011
Rövid, kedvcsináló beszámoló egy nézelődős kirándulásról – szép képekkel
Balea-tó, Hétfalu, Brassó, Vármező, Szászrégen
A sógoromékkal közösen elhatároztuk, hogy az idei nyáron erdélyi körutat teszünk. A tervezett 6 napra a szálláshelyeket egy Erdély autóstérképről szedtem össze, foglalásait és költségeit többnyire interneten keresztül intéztem.
Július 31-én hajnalban elindultunk. Az M5-ös autópályán Szeged elkerülőjéig semmi gondunk nem volt, ám a nemrég átadott M43-as út (Makó-Nagylak felé) a GPS-térképemen még nem volt rajta. Nagy vígságunkra a jelzett nyomvonal alapján így szinte végig a “szántásban” mentünk. De aztán elértük a határt. Útlevél mutogatás, Rovinieta vásárlás s irány első célállomásunk, a Balea Vízesés menedékház.
Nagyszebenig (Sibiu) barátságos úton, viszonylag jó tempóban haladtunk. Aztán ráfordultunk Sztrezakercisóra (Cârţişoara) felé a 7C jelzésű útra. Itt megváltozott az útminőség – kezdett “bejönni a hegy”.
A Balea-tó az útelágazástól hivatalosan 35 kilométerre van, ám szálláshelyünk csupán 17-re volt, ezért a vízeséshez képest is közelebbre kellett mennünk. Az elvileg menedékházként elkönyvelt épület azonban komolyabb szálloda képére hajaz. Lift ugyan nincs, mégis modern s árfekvésében elfogadható. A kétágyas szoba reggelivel 180, a háromágyas 220 RON-ba került.
Itt 2 éjszakát töltöttünk, napközben hegyet-mászós gyalogtúrákkal, terepi kirándulásokkal és sok pihenéssel.
A Balea-vízesés
Azt, hogy a tengerszinttől számítottan 1234 méter magasságban voltunk, a hőmérsékleten jócskán érezni lehetett, július utolsó és augusztus első napján a hőmérséklet a 10-13 C fokot nem haladta meg.
A második napon reggeli után kocsiba vágtuk magunkat s irány fel a tóhoz. Eléggé szerpentines-kacskaringós 18 kilométer után jutottunk a 2034 méter magas tengerszemhez. Iszonyatos köd volt, ám szerencsénkre az a délelőtt folyamán felszállt, így megláthattuk magát a tavat, s körülötte a hatalmas csúcsokat. Mit mondhatnék – gyönyörű látvány.
A fogarasi szerpentin
Bátran merem ajánlani azoknak, akik Erdélyt már “annyira jól ismerik” … aztán egyszerre csak kiderül, hogy mégsem igazán. (A legtöbben csak Madarasi-Hargitában és “ezeréves határ”-ban ismerősek) Itt a Balea-nál többnyire csak románok voltak, mi voltunk egyedül két kocsival magyarok – hogy mások ezt miért hagyják ki? Pedig csodás!
A tónál érdekes virágok, sziklák, a hegyben pedig alagút vezet át a mesterségesen kialakított Vidraru-tóhoz és a romániai Curtea de Argeş városkához.
A Balea-tó
A fogarasi-alagút
A gyönyörű napok után lejöttünk az augusztusi “hidegből” s az 1-es főutat elérve Fogarason keresztül – ismét a nyárban – folytattuk utunkat Brassó felé. Második szállásunk a Brassótól 9 km-re levő Hétfalu (Sacele) város egyik csendes kis utcájában – a Renata Panzióban – volt lefoglalva. Ez a városközponttól nagyjából 10 percnyire esik gyalogosan. A közelben 2 élelmiszerbolt és egy nagyon jó kis étterem volt, természetesen mindenütt bankkártya-elfogadással.
Hétfalu főtere
Lecuccoltunk, majd megebédeltünk az említett étteremben, délutánra pedig bementünk Brassóba. Miután már mind jártunk ott néhányszor, a város különösebben nem ragadott meg senkit. Egyszerűen szép és kész. Viszont találkoztunk ott élő rokonainkkal, s velük együtt elmentünk egy esti orgona-koncertre a Fekete templomba
A brassói Fekete-templom
A brassói főtér a 15-16. századi régi városházával – ma múzeum
A koncert után a kertjükbe mititei sütéssel, sörözéssel egybekombinált vacsorára voltunk hivatalosak. Este későre hazaérve fáradtan zuhantunk ágyainkba.
A következő napon újabb városnézés – mert hát már annyiszor láttuk ugyebár – de egy újszülöttnek minden csoda új.
Az 1559-ben épített Katalin-kapu
A Brassóban töltött kellemes napok után ismét útrakeltünk, hogy a Szovátához közeli Vármezőre (Câmpu Cetătii) érjünk. Itt ugyanis a Vándor Fogadóban voltak előre lefoglalt szobáink.
Utunk során érintettük Sepsiszentgyörgyöt (itt megtankoltunk), majd tovább Csíkszereda irányába, ahol megnéztük a várost és a Mikó várat, s megcsodáltuk Makovecz Imre érdekes kivitelezésű templomát. Aztán tovább – Székelyudvarhelyen keresztül – még megálltunk a korondi utcai vásárnál ahol egy-két dolgot vásároltunk.
A csíkszeredai Makovecz-templom
Korondi életkép vásározókkal
Aztán jött Parajd, Szováta – és a végcél, Vármező. De minő szerencse – épp egy 3 napos áfonya-fesztiválba cseppentünk bele. Miután szállásunk udvara volt a falusi buli központja, a helyi mulatságok rendre ott zajlottak. Volt ott kirakodóvásár, zsibi, rockzenekaros est, ökörsütés, miegymás.
Délután a közeli Szászrégenbe (Reghin) mentünk át megnézni a várost és a lent látható templomot. A templomkertben régi magyar történelmi személyiségek szobrai (Szent István, Boldog Gizella, II. Rákóczi Ferenc, Petőfi Sándor, Márton Áron püspök, stb.)
Vacsorára pedig átmentünk a helyben szomszédos, szinte mindig teltházas vármezői “pisztrángoshoz”, ahol jó alaposan bevacsoráztunk.
A szászrégeni templom
A Pisztrángos vendéglő és a vacsora .
Másnap a szálláshoz járó reggelinél választani lehetett(!) Volt főtt virsli mustárral és tojásrántotta parasztosan – mindenféle variációban – csak önmagában, aztán – sonkával, – hagymával, – hagymás-sonkásan, – kolbásszal – s hozzá a finom erdélyi kenyér és a forró gyümölcstea.
Szó ami szó, számunkra ideális volt a napi 10 euró/fő, azaz kb. 3000 forintos tarifa. (Euróval, lejjel és forinttal is lehetett fizetni) Annyira jól éreztük magunkat, hogy semmi kedvünk sem volt a körutunkba még betervezett marosfői szálláshelyre átmenni. De a fogadóban másnapra már foglalt volt a szoba. Tehát nem volt hely!
Sógorom nem adta fel. Addig susmusolt ott az egyik pincérrel, mire az elintézte nekünk – egyik ismerőse révén további egy napra egy komplett házat sikerült kivennünk – cakkpakk 21 ezer forintért.
Na az aztán király volt! Az emeleten 4 db. kétágyas szoba fürdőszobával, WC-vel, a földszinten nappalival egybenyíló étkezős konyha teljes felszereléssel, dupla hűtővel, kerámia főzőlappal, továbbá még egy WC-vel és fürdőkádas nagy fürdőszobával. Szinte csak a mikrohullámú melegítő és a műholdas TV hiányzott …
A házon kívül nagy terasz és tágas kert, már használhatóan de még kialakítás alatt. Hát így zajlott utazásunk legutolsó napja.
Reggel bejött a srác a kulcsokért, mi kifizettük, aztán agyő – irány a hazafelé vezető út. Átdöngettünk Marosvásárhelyen, de Tordát és Kolozsvárt elkerülve – végig autópályán, s a Királyhágónál még egy utolsót szusszanva Nagyváradon kötöttünk ki. Ott alaposan betankoltunk az olcsó üzemanyagokból, de útjaink már elváltak. A sógoromék mentek haza Kecskemétre, mi pedig még utoljára – a végcél Budapest előtt – beugrottunk a közeli bevásárlóközpontba néhány apróságért. Vettünk pár doboz pacallevest és tisztaszeszt (mert az nálunk, de újabban Szerbiában se kapható sehol) és néhány apró-cseprő ajándékot – sört, csokoládét, és más egyéb souvenirt az otthoniaknak utunk emlékeztetője gyanánt.
Aztán a legvégére szerencsésen hazaértünk.
Fazakas László
Fazakas László írásai az Útikalauzban >>
|
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés