Mohl Miklós dr.: Vad és békés partokon – Portugália, 2013

Lenyűgöző fotók és sok hasznos információ a Portugália délnyugati részén található strandokról, településekről

Sagres, Montijo, Palmela, Setúbal, Azeitao, Comporta, Ferreira do Alantejoba, Aljustrel, Odemira, Odeceixe, Vila do Bispo, Salema, Burgau, Aljezur, Arrifana

Először csak Lisszabont és környékét fedeztük fel, még 2004-ben, aztán többször végigjártuk az atlanti partot vagy az északi, vagy délen a keleti spanyol határig. Valahogy úgy alakult, hogy túl sok érdekes úti élmény és fotó gyűlt össze már több évvel ezelőtt is, amikor először gondoltunk az írásra. Szűkíteni kellett a bemutatandó területet, így maradt, a számunkra legszebb rész. Az utóbbi 8 évben négyszer jártunk Portugália Lisszabontól délre eső részén. Ha meg kellene mondani, mi vonzott annyira, hogy így történt: a rendkívül változatos és látványos tengerpart, a gyaloglásra kiválóan alkalmas, kemény-homokos strandok, az érintetlen természet, a karakteres épített környezet, a nyugalom, a tömegturizmus hiánya, rendezettség valamint tisztaság.

Jelen beszámoló képeit a legutóbbi (2013. október 10-24.) és több, régebbi, rendre októberi, utazás fotói közül válogattuk, melyekből itt mindjárt bemutatunk néhányat:

Zambujeira do Mar, a nyugati part egyedi fekvésű strandja

Az egyik kedvenc strandunk a nyugati parton; Praia da Amoreira

A festői, “lagúnás” Praia da Amoreira

Costa Vicentina Nemzeti Park, részlet

2012. októberében, egy sagresi apartmanban 3 emlékezetes napot töltött az akkor 4 fős társaságunk. Carmen, a házinéni, kedvessége, valamint a továbbra is igen kedvező 25 euró/nap / kétágyas szoba (+ jól felszerelt közös konyha) ár igen csábító volt, így az idén 11 napra szálltunk meg ott, immár a közvetítő szolgáltató kihagyásával.
Különben Sagres egy híres, de igen jelentéktelennek tűnő település. A környezete rendkívül sivár, a falu meglehetősen rendezetlen olyan szegényes. Körülötte egy óriási lapos sziklafennsík terül el, egyetlen fa nélkül. Az ember egy ilyen híres helyet valahogy nem így képzel el. Mikor először jártunk erre, ugyancsak meglepődtünk. Ugyanakkor gyönyörű, óriási sziklafalak által eltakart strandjai vannak és kiváló lehetőséget biztosít Algarve legszebb és leginkább természet-közeli, tehát legnyugisabb részeinek bejárására napi csillagtúrák segítségével. Amint alább kiderül most aztán rászántuk az időt a környék szebbnél szebb fekvésű strandjai felderítésére.

Sagres strandjait óriási sziklafalak védik

Sagres és az egyik rejtett strandja

Sagres strandjait óriási sziklafalak védik

Sagresi szállásunk terasza

Annak ellenére, hogy újabban nagyon későn, 22:30-kor, landol a portugál légitársaság közvetlen járata Lisszabonban, mégis azt választottuk. Ügyelni kellett arra is, hogy a kiválasztott autókölcsönző a repülőtér épületében legyen és éjjel 1-ig még nyitva legyen, így a kb. félórás járatkésés is belefért. Az idei úttól tehát nem vártunk különösebb izgalmakat, mivel járt utakra tértünk vissza. Aztán kiderült e jól ismert utazási procedúra ismétlésekor, hogy az utazás mindig produkál váratlan és tanulságos eseményeket és így tartósan maradandó úti élményeket is.
Egyetlen szállást foglaltunk hivatalosan a jónak tartott profi szolgáltató, a booking.com segítségével. Ez Montijo központjában egy frissen felújított kis hotel volt. A foglalási dokumentációban jeleztük a szállásadónak, hogy valószínűleg éjfél után érkezünk, így biztosítsák, hogy akkor is be tudjunk menni a szállásra. Most már tudjuk, hogy hiba volt, nem a kb. 30-40 perccel messzebb (Setúbal) fekvő hotelben foglalni, ahol tavaly zokszó nélkül engedtek be éjjel fél kettőkor is, miután előzőleg sikerült velük e-mailben kommunikálni.
Hogy előbb kerüljünk ágyba, az idén azt gondoltuk, hogy ez a reptérhez sokkal közelebb fekvő szállás jobb lesz. Hát nem úgy lett. Először is: a szállásadó az indulás előtt 4 nappal írt e-mail-ünkre nem válaszolt. A kiutazás előtt egy nappal megpróbáltuk telefonon is elérni. Több nem fogadott hívás után felhívtuk a booking.com ingyenes magyar számát, ahol már nem lepődtünk meg, hogy továbbra sem lehet magyarul panaszt tenni; átkapcsoltak az angol központba. Ott legalább három alkalommal megígérték, hogy megpróbálják a szállásadót elérni és utána minket visszahívnak. Ez csupán egyszer “sikerült” nekik, éjjel egykor, amikor már éppen a szálláshelyet foglaltuk el. De honnan tudta akkor az éjjeliőr, hogy kb. mikor érkezünk? Történt, hogy a ferihegyi várakozás során mellénk ült egy hölgy. Kiderült, hogy portugál és kiválóan beszél angolul. Megkértem, hogy mit mondjon a szállásadónak, illetve az éjjeli őrnek, ha akkor sikerül elérnem. Ez szerencsére sikerült, így végre megnyugodhattunk, hogy nem a panzió előtt fogjuk az éjszakát tölteni. A tanulság az lett, hogy legközelebb alszunk egyet Lisszabonban, s csak másnap vesszük fel a kocsit.
A gépkocsi bérlési procedúrája évről évre tartogat újabb meglepetéseket, bár párszor volt részünk teljesen izgalommentes bérlésben is. Az internetes piacot néhány nagy multi uralja, akik alatt számos kis feltörekvő társaság ügyködik. Az idén, a jól bevált kölcsönzőnk (Guerin) honlapján sehogy sem tudtuk foglalni. Maradt a rentalcar.com, melytől kaptunk egy gyanúsan kedvező ajánlatot. Óvatosságból, miután a kölcsönzők szolgáltatásáról írt kritikák is olvashatók az interneten (hasonlóan a hotelekéhez), elkezdtük olvasni a Goldcarnál bérlők véleményeit. Ezek főleg panaszból álltak. És 95 %-ban döbbenetes esetek és vélemények voltak. Döntöttünk, ezt most nem vállaljuk. Fizessünk inkább kb. 20%-kal többet. (Így a díj kb. napi 6000 Ft lett teljes kárösszeg visszatérítési biztosítással). Érdekes módon a multi szolgáltatóval telefonon gyorsan sikerült a módosításban megegyezni, egy kicsit még alkudni is, és kaptuk a már bevált Guerint.
A kocsit rendben átvettük, de amíg az ember odajut! Pár éve vezették be és drasztikusan megemelték a bérlés idejére szóló depozitot, amit ott a helyszínen blokkolnak a sofőr dombornyomású bankkártyáján. Kp-ben nem lehet letenni. Ez, a lehető legkisebb kocsi, egy Fiat Punto esetében is 380 eFt-volt az idén. (Két éve, hajszál híján meghiúsult a kölcsönzés, mivel sehogy se tudták blokkolni a depozit összegét a kártyámon, pedig biztosan volt fedezet. Aztán kiderült, hogy a napi limitem volt alacsonyabb! (Szerencsére, telefonon elértük fiúnkat, aki netbankár segítségével meg tudta emelni a napi limitet.) Aztán újabb meglepetés ért, amikor hazaértünk, pedig a kocsit rendben leadtuk. Mondták, hogy a depozitot felszabadították, így azt majd hiánytalanul megtaláljuk a honi bankszámlánkon. Ez így is volt a korábbi években. De az idén, ezt a magyar viszonylatban viszonylag nagy pénzösszeget a honi bankunk, az ügyfélszolgálat zavaros tájékoztatója szerint, a kölcsönzés kezdetétől számított 1 hónapig blokkolhatja és blokkolta is! Ezek után maradt az internetes panaszbejelentés a PSzÁF-nál. Az eleje elegáns volt. Még aznap kaptunk egy válasz e-mailt, hogy a panaszt befogadták. De mire intézkedtek volna, eltelt még két hét, s az ügy “megoldódott”. Így inkább feladtuk.
Éjjel fél egy körül végre kocsiba ülhettünk. Bár már többször indultunk így éjjel a lisszaboni reptérről, mindig izgalmas az óriási ötsávos, lámpás körforgalomban, meg az azt követő autópálya labirintusban megtalálni a Vasco da Gama (a portugálok “vasku”-nak ejtik) híd felé vezető utat, majd végre feljutni a hídra.

A Vasco da Gama hídon – a fotó a visszaúton készült

A Tejo kb. 20 km széles deltáján hamar átértünk és Montijo központjában is könnyen megtaláltuk a hotelt.(Hogy az izgalmakat “fokozzuk”, mindig GPS nélkül utazunk.) Az éjjeli őr nagyon kedves volt. Pl. rászánt 5 percet, hogy a kocsinkat a közeli díjmentes helyre irányítsa. A szállás valóban makulátlan, jól felszerelt volt, ahogy a booking.com képein láttuk. Mi voltunk az egyetlen szállóvendég. A 30 euró díj nagyon kedvező volt, tetszett a bútorzat és az épület.

Montijo, tipikus portugál településközpont)

Montijo, a szállás, amiért megküzdöttünk

Akármilyen jelentéktelen és rendezetlen településnek vártuk és találtuk Montijot, azért nem bírtuk ki, hogy a szépen rendbetett városközpontban ne tegyünk egy sétát és, hogy a terv szerint több napra szóló gyümölcs-készletet ne vásároljunk meg mindjárt itt, a csodálatos setúbali piac helyett. (Dél felé autózva ugyanis a gyümölcs egyre drágább.) Egy ázsiai kereskedő árubősége és árai igen vonzóak voltak. Ott történt, hogy apróval akartunk fizetni, mire a boltos felvisított. Nem értettük, mi a baj. Aztán az összes aprópénzünket átvizsgálta! Kiderült, hogy már nagyon régóta keres görög, finn, stb, euro-centeket, s most végre talált, ugyanis gyűjtő volt.
Pinhal Novon át gyorsan elértük Palmelát, ahol megálltunk egy sétára a Sao Filipe Forte erődnél, hogy egy pillantást vessünk a Setúbáli öbölre, mely egy igen rangos, az UNESCO által is jegyzett, a világ legszebb öblei listáján is szerepel. Az érdekes, csillag alakú erőd tetejéről fantasztikus a kilátás.
Innen már csak 4-5 km Setúbal központja, ahol, szerintünk, Portugália egyik legszebb piaca található. A választék óriási, az árak elfogadhatók. Az esztétikusan elrendezett standok mellett sétálva mindig sajnáljuk, hogy nem járhatunk gyakrabban oda vásárolni. Vonatkozik ez különösen a halpiac fantasztikus választékára.

Setúbal, piac

Setúbal, piac bejárat

A piac melletti Pingo Doce (portugál élelmiszer-áruház lánc) kiváló hely többek között a finom portugál vörösborok (2-3 euró/üveg áron már nagyon jó borok vehetők) feltankolására. A legtöbb ilyen áruházban olcsón ebédelni is lehet, csak igyekezni kell, mert a jobb fogások általában hamar elfogynak.
A meglehetősen kesze-kusza úthálózattal rendelkező Setúbal belvárosa és a piac szépen parkosított környéke megér egy pár órás sétát. A komp-kikötő feletti dombokon időutazást lehet tenni a régi, “szegény Portugáliába”. Érdemes egy-két órát sétálni e látszólag elsorvadásra ítélt városrészben és gyönyörködni épületekben, utcarészletekben, mielőtt lebontják.

Setúbal főtere

A közponból a Praias (strandok) irányban autózva pár perc alatt elértük a piknik ebédünk elfogyasztására kiszemelt pálmafás parkot, mely egy időszakos folyó mentén fekszik. Az úton tovább haladva feltárul a Sado folyó óriási tölcsértorkolata a túlparti, szinte gátként magasodó fehér homokdünével, Tróiával. A torkolatban, különösen apály esetén, nagyon látványos homokzátony sokadalom látható. Az ott járkáló strandolók a partról nézve olyan látványt nyújtanak, mintha vízen járnának. Október közepén, napos időben jót lehet itt fürdeni, s ha a folyási irány éppen az óceán felé mutat, akkor a víz is melegebb. Aki nem akar megmártózni, az kedvére tapicskálhat a homokzátonyok között.

A Serra da Arrábida lábánál éri el a Sado az óceánt

A Sado torkolatánál, szemben Troia homokdünéje

Fürdés után felmentünk az addig látványos háttérként szolgáló, 500 m-es Serra Arrábida gerincére. Több helyen is megállásra késztetett a nemzeti park csodálatos növényzete és a feltáruló panoráma.

Kilátás a Serra da Arrábidáról a Setúbali öbölre

Az N-10-es úton Setúbalba visszafelé megálltunk egy sétára Azeitaoban, mely a környék borászati központja.

Hangulatos utca Azeitaoban

Setúbálból dél felé, az autópályát elkerülve, két utat is próbáltunk, mindkettő érdekes. Tavaly a rövidebbet választottuk, így a Sadon komppal keltünk át a Tróia félszigetre. A partot elérve jobbra fordultunk, a már kissé lepukkant Tróia Resort felé és a félsziget végéről a part mentén tettünk egy sétát a deszka-sétányon a végtelennek tűnő homokos parton.

Túra Tróiában a Sado partján

Túra közben, Tróia

Falusi hangulat, Comporta

Aratják a rizst, Comporta

A kb. 20 km hosszú, homokdünén futó N-253-as úton Comportában álltunk meg egy kis falusi sétára meg egy ebédre. Tovább, az N-261-es úton több lehetőségünk is lett volna, hogy kimenjünk az óceán partjára, de idő hiányában csak a legérdekesebbet választottuk: Praia de Santo André / Lagoon. Itt óriási homokhegy választja el a kellemes és csendes vizű lagúnát az óceántól. Órákig tudtunk volna még gyalogolni és élvezni e nem mindennapi látványt.

Melides laguna, Tróia félsziget

Az idén a gyorsabb úton, az N-10-es és az IC-1-es úton indultunk Setúbalból Ferreira do Alantejoba. Ez a város korábban sosem szerepelt az úti célok között. Tavaly azonban, olcsóbb szállást keresve, kellemes meglepetéssel szolgált és egyáltalán nem bántuk, hogy miatta Bejaból plusz 20 km-t autóztunk, mivel nemcsak a házigazdák voltak nagyon kedvesek, de maga a kisváros is, így idén szívesen mentünk vissza. Egy további ok volt egy meglepetés előkészítése, de erről majd később.

Az IC-1-esen. Igen nyugis autózni Portugália déli részén

Az IC-1-es út, olyan, mint egy félig kiépített autópálya. Helyenként meglehetősen kopott volt, ami szokatlan jelenség Portugáliában, ahol már több ezer km-t autóztunk általában jó minőségű utakon. Ennek oka lehet a párhuzamosan futó A2-es autópálya. Azt még eddig egyszer sem használtuk, mert lemaradnánk az érdekességekről. (Ráadásul az idén bevezették az elektronikus útdíj-fizetést és ennek használatától óvtak portugál ismerőseink is. Szerencsére a Vasco da Gama hídon lehet még készpénzzel fizetni.)
Az IC-1-es mentén telepített mandulafenyő fasor látványa bőségesen kárpótolt az úthibákért. Alcácer do Salban tartottunk egy órás pihenőt a Sado szépen kiépített partján, aztán sétáltunk egyet a túlparti rizsföldek mentén, majd némi kerülőutat felvállalva Torrao és Alvito érintésével végre Ferreirába érkeztünk.

A ház, ahol már többször megszálltunk, Ferreira do Alantejo

Fő tér, részlet, Ferreira do Alantejo

Épület részlet, Ferreira do Alantejo

A Casa Verde nevű panzió épülete műemléki védettség alatt áll a kisváros főterén. A jelenlegi tulajdonosok, az adómentességért cserébe, szépen felújították. A szobák különböző színűek, bútorzatuk a helyi hagyományt tükrözi. Lehet, hogy ezért is tetszett annyira. Tavaly a kéket, most a zöld szobát kaptuk. A reggelit a patinás épületrészben szolgálták fel, ahol családias hangulat várja a vendéget. Ugyanide rendeltem meg előre a házigazdától a születésnapi meglepi vacsorát, melyet 11 nappal később, a visszaúton fogyasztottunk el. Akkor a piros szobát kaptuk.

Másnap reggel úgy döntöttünk, hogy tovább folytatjuk felfedező utunkat Alentejo tartomány közepén. Csodálatos itt autózni, nagy a nyugalom. Forgalom alig van. A táj számunkra egzotikus és eléggé rendezett, úgy rendben van minden, pedig a terület időjárása ugyancsak szélsőséges. Állítólag ez itt Európa egyik legforróbb és legszárazabb része. Nincsenek elhanyagolt területek az óriási oliva, paratölgy és egyéb ültetvények között. Így jutottunk Aljustrelbe, ahol a városnéző séta közben éreztük, hogy ritka látvány vagyunk, egy turisták által biztos aligha látogatott településen itt a “semmi közepén”. Itt történt, hogy egyikünk napszemüvege használhatatlanná vált. Az elveszett csavart ingyenesen és mosolyogva pótolta a kisváros optikusa. A sikeres akció után jól esett egy kis hegymászás a település szépen rendezett kálvária dombján.

Tipikus délportugál táj, Aljustrel

Aljustrel

A következő hely, ahol megálltunk Odemira volt. Ahogy közeledtünk a településhez, a táj egyre zöldebb lett, jelezve az óceán közelségét. Itt már jártunk tavaly s most azt néztük meg, ami akkor kimaradt: a Mira folyó menti buja zöld rekreációs parkot, ahol kiváló helyet találtunk piknikebédünk elfogyasztásához is. Amint elértük a már többször végigjárt és a tengerparthoz legközelebb futó utat (N120), feltűnt, hogy tavaly óta jelentősen javultak élelmiszer-vásárlási lehetőségeink, mivel már itt is kemény versenyt vív egy Aldi és egy Lidl üzlet szinte látótávolságban egymástól. Az árak közel azonosak vagy verik a hazaiakat, s WC is van bennük (hála a portugál előírásoknak), ami jó hír az erre vetődő turistáknak. Ami még jobb hír, hogy innen már végig fő úticélunk, a Costa Vicentina nemzeti park mentén autóztunk. Közben azon tanakodtunk, hogy melyik praia (a portugál beach) legyen az idén az első.

Praia Odeceixe, a sziklafalnál a Seixe folyóval

Gyalogtúrán a Seixe folyóban

Fürdés, ahol találkozik a folyó az óceánnal

Persze, hogy a leghamarabb elérhetőt (Odeceixe, kiejtve: odszeise) választottuk. A dombra épült települést most kihagytuk, de aki először jár erre, ajánljuk, hogy sétáljon fel a festői utcácskákon a domb tetején található szélmalomhoz, már csak a kilátás kedvéért is.

Odeceixe

A főúttól kb. 5 km-es, látványos út vezet ki a partra a Seixe nevű folyó völgyét követve. A helynek különleges varázsa van. Az időszakos folyó medrében a vizet az esős telet kivéve mindig az óceán biztosítja. A víz az ár-apály jelenség miatt ki-be jár a szárazföld belseje és az óceán között. Algarve nyugati partján évről évre azt tapasztaltuk, hogy a nagy hullámok miatt fürdeni veszélyes, kivéve az ilyen folyótorkolatokat. Itt viszont nagy élmény a fürdés s a víz is melegebb lehet, mint az óceáné. Elő- vagy utószezonban, ha fürdeni mindig nem is, de gyalogolni annál inkább lehet ezekben a folyókban vagy a partjukon. 1-2 km után általában egy mocsarasnak tűnő vizes élőhelyhez érünk, melynek tanulmányozása további élményeket nyújthat.

Már sötétedett mire a sagresi quinta do poco udvarán leparkoltunk. Carmen is nagyon örült a viszontlátásnak, meg annak, hogy sokat javult tavaly óta a spanyol tudásom. Egyből meg is állapodtunk abban, hogy valamelyik reggel elkísér minket a sagresi halpiacra. Jobb szobát kaptunk, mint tavaly. Először csak 1 hetet mondtunk, hogy maradunk, hátha kedvünk támad máshova átköltözni, de aztán meghosszabbítottuk 11 napra.
Tavaly, a két útitárs, meg Faro és Tavira megtekintése kedvéért, harmadszor, még utoljára végigautóztuk Algarvét a 125-ös úton. Úgy gondoljuk, hogy utoljára, mert úgy tapasztaltuk, hogy a tömegturizmus szinte élvezhetetlenné tette az itteni kisvárosokat. A kb. 2 évtizede tartó intenzív építkezés óriásira duzzasztotta az idilli településeket, s utószezonban is olyan zsúfoltak már a felkapottabbak, hogy kocsival szinte mozogni sem lehet. 2008-ban például meghiúsult a parkolási szándékunk Albufeirában, ahol 2 év után újra szerettünk volna az emlékezetes központi részen egyet sétálni.
Így aztán az idén úgy terveztük, hogy Lagosnál keletebbre nem megyünk, ami már így is kb. 10 km-rel kilóg a tájvédelem alá eső területből. Ez a partszakasz (Ponta da Piedade) rendkívül vadregényes, színes, szabdalt, telis tele van apró öblökkel, toronyként a tengerből kiemelkedő kis szigetekkel, barlangokkal, stb. S ami hab a tortán az a parti képződmények élénk színvilága a tenger nyújtotta kék háttér előtt. A növényzet a zöld, a homokkősziklák pedig a sárga és vörös közti színátmenet minden árnyalatával jellemezhetők. Szerintünk ez itt Európa egyik legszebb tengerparti szakasza.

Sagresből, kényelmesen kb. egy óra alatt értük el Lagos egyre dagadó lakópark övezetét. Az N125-ös főútról a centrum irányába letérve egymást érik a körforgalmak, melyekből a kivezető útirányok jól kitáblázottak. Így választottuk találomra a Praia D’Anat. Nagyon tetszett, de gondoltuk azért nézzünk meg még egyet, a közeli Praia do Camilot. A különbséget nehéz lenne megfogalmazni, a lényeg, hogy idilli volt ez is, és nagyon alkalmas strandolásra. Különösen kedvező volt, hogy az ilyen sziklás strandokon könnyű mindig árnyékot is találni a tűző októberi nap elől.

Vadregényes strand lejárat, Praia do Camilo

Praia do Camilo

Útban hazafelé megnéztük a Praia Porto de Mos strandot. Az óriási homokos nyílt part nem nyerte el tetszésünket. Az ilyen strandokon nehéz természetes árnyékot találni, leégni pedig nem akartunk. Továbbra is partközelben maradva Praia da Luz következett. Az óriási öböl bejárása több, mint egy órába telt, volt miben gyönyörködni. Kiválóan alkalmas szerintünk tengerparti ejtőzésre (nagyon szép sziklaképződmények láthatók), de árnyékos helyek hiányában strandolást ide sem terveztünk.

Praia da Luz

Sagresbe visszaérve nem bírtuk ki, hogy ne keressünk fel legalább egy strandot. A Praia do Belixe lejárata előtt korábbi útjainkon már legalább hatszor elmentünk autóval, amikor a szárazföldi Európa DNy-i végső pontját, a Szent-Vince-fokot néztük meg. Egyik alkalommal sem álltunk meg, ami érhető, mivel az útról a meredek part miatt nem látható. Csak lépcsőn közelíthető meg.

Praia do Belixe lejárata, Sagres

Praia do Belixe, Sagres

A további napokon, Sagresből indulva, akár a nyugati, akár a déli atlanti part volt a cél, mindig érintettük Vila do Bispo aranyos kis települését, ami jó lehetőséget biztosított az olcsó bevásárlásra, mivel tavaly óta itt is megjelent a Lidl, a lehető legjobb helyen, az útelágazásnál. Bár a település olyan átlagosnál alacsonyabb portugál szintet ütne meg egy érdekességi listán, ha létezne ilyen, azért egy órát itt is érdemes sétálgatni, különösen akkor, amikor az ember a nap nagy részét vízparton tölti. Különben szinte minden utcában találni valami érdekeset, ami felkeltheti az érdeklődő utazó figyelmét.

A menők kiszolgált szélmalomban laknak,Vila do Bispo

Ez is lakás, Vila do Bispo

A tulaj ki is írta, hogy szélmalomban lakik, Vila do Bispo

Tipikus portugál, Vila do Bispo

A legfontosabb mégis annak az útnak a megtalálása, mely a három, apálykor egybefüggő praia: a Cordoama, Castelejo és Barriga irányába vezet ki a településről, érdekes módon egy tartós hegymenettel. Ez mindjárt érhetővé válik, ha arra gondolunk, hogy a Costa Vicentina legmagasabb partszakasza éppen e strandok mellett/felett húzódik. Egy útelágazásnál először a Cordoama irányt választottuk, hogy aztán egészen a homokos partig aszfaltos úton mehessünk. Az út végén egy étterem parkolóval, ennyi, aztán a csodás természet, ami itt kiválóan alkalmas akár egy egész napos nézelődésre, tapicskálva a legfinomabb keményre döngölt homokon.

Praia do Castelejo

A nap folyamán a szörfösökön kívül alig pár emberrel találkoztunk. Élveztük a tömény sós levegőt a nagy hullámzás következtében keletkező és a part felé áramló ködfelhőkből. E jelenség kicsit enyhíti a széles homokos part aranysárga színe és a part másik oldalán futó 100-150 m magas fekete sziklafal kontrasztját. Aznap szerencsénk volt, épp apály volt, így déli irányban gyalogolva könnyen átsétálhattunk a Praia Castelejora, vagy a másik irányban a Barrigara. Fürdeni nem mertünk, de azért szinte állandóan vízben voltunk, maximum térdmagasságig engedve az alattunk oda-vissza járó és szétterülő hullámokat.

Praia do Castelejo, jobbra fenn a Terre de Aspa kilátó

Praia do Castelejo

Útban hazafelé következett a hab az aznapi tortán, a Miradouró = Kilátó, mely szót ugyancsak érdemes megtanulni. Már csak a siklóernyősök kedvéért is fel akartunk menni arra a kb. 150 m-es sziklafalra, melyről tényleg lélegzetelállító kilátás nyílik a ma bejárt strandok egy részére és közelről nézhető, ahogy a siklóernyősök elrugaszkodnak a mélység fölé. A legjobb kilátásért a közelben található Terre de Aspa kilátóhelyet kellett volna felkeresni, de, vigyázva a bérelt kocsira, nem vállaltuk az odavezető földúton az autózást.

Praia do Castelejo fentről

Praia do Castelejo és a Cordoama a sziklafal mögött

Helyette a Trilho Ambiental do Castelejo tanösvényhez tartozó, szépen kiépített piknikező helyen álltunk meg. Egy fél órát sétáltunk a gyönyörű környezetben.
Másnap reggel terv szerint Carmen vezetésével elsétáltunk a sagresi halpiacra. Csalódtunk, kicsi volt a választék a kicsi település kicsi piacán. A többnyire douradaból és szardíniából álló “zsákmányt” Carmen pucolta meg, de újat nem tudott a nejemnek mutatni. Ha már délelőttre Sagresben maradtunk, kapóra jött, hogy megnézzünk egy másik sagresi strandot, a Martinhal-t. Sokat nem vártunk tőle, s úgy is lett. Mindenesetre, érdemes tájékozódni, amikor a turista strandot választ.

Praia do Martinhal, Sagres

Gyorsan irányt váltottunk a nagyon furcsa alakú Sagres félsziget másik oldala felé, ahol az út a híres sagresi erőd, a Fortaleza felé visz. Az erőd miatt erre is jártunk már régebben és persze, hogy kihagytuk a Praia doTonel meglátogatását. Az útról nem lehet látni semmit, azt az utat sem, ami félig levisz a strandhoz, melynek hasonlóan szép a fekvése, mint az innen kb. 1 km-re levő Belixének. Az erőd felé eső végén találtunk egy óriási árnyékot adó sziklát, így itt táboroztunk le. Annak ellenére, hogy a strand nyugati irányba néz, nem voltak ijesztő méretű hullámok, így hosszas előkészület után bemerészkedtem a vízbe. Korábban nem gondoltam volna, hogy itt fürdeni fogok. Nagyon csábító volt. A kétszeri kijövetel így is izgalmasan alakult, küzdeni kellett, hogy el ne essek az erős sodrásban, mert az “végzetes” lehet, mivel a fekvő ember könnyen a sorozatban érkező hullámok játékszerévé válhat. (Fürdés itt csak rutinosaknak ajánlható!) A kijövetelhez érdemes várni arra az időszakra, amikor az óceán látszólag megnyugszik. Ez olyan mintha egy-két hullámhegy kimaradna a folyamatosan partra-futó hullámhegyek sorozatában. Ilyenkor nagyon gyorsan kell úszni a part felé és mielőbb talajt kell fogni és kifutni, hogy a visszaáramló víztömeg vissza ne tudjon sodorni.

Praia do Tonel, Sagres

Koradélutánra elfogyott az árnyék, égetett az októberi nap, így áttelepültünk a déli parton fekvő Ingrina strandra, ahol találtunk egy árnyékot adó pálmasort. Nagyon nyugis, csendes hely, de nem találtuk eléggé vonzónak, így a piknik-ebéd után tovább álltunk: következett a Zavial, ami aztán egyik kedvencünk lett, nemcsak a szép fekvése miatt. Amikor első alkalommal voltunk ott apály volt. Nagyon jókat fürödtünk, könnyen be lehetett menni, majd kijönni.
Nem így volt dagály esetén, amikor a nagy hullámok és a sok partközeli szörfös miatt nem mertünk bemenni. Maradt a kedvenc időtöltésünk a vízben-járás, meg a szörfösök figyelése. Ezen a napon időre kellett hazamennünk, mert a háziakkal közösen ettük meg az együtt vásárolt halat. Carmen grillezési tudományát is megszemléltünk. Igen jó hangulatú vacsora volt; előkerült a magyar pálinka, a portugál házi körte likőr és bor is.

Praia do Zavial

Salema

A másnap reggel hamar elbukott értékelésünkön Salema. A valamikori szép fekvésű, pici halászfaluból mára zsúfolt, nyüzsgő kisváros lett, angol megszállással. Szinte csak angol szót hallottunk. Állítólag a környéken épült lakóparkok is nekik épültek. Innen kelet felé autóztunk még a tájvédett terület határán fekvő Burgauba. Útközben, több helyen óriási, lakatlannak tűnő lakóparkokat láttunk. Burgauban már jártunk, 5 éve, de alig ismertünk rá. A hangulatos központot alaposan felújították és úgy tűnt ide is angolok költöztek.

Burgau

Maradni itt sem akartunk, ha már sokkal jobb helyet is ismerünk a közelben. A Zavialon most dagály volt. Árnyékot a strand nyugati felén magasodó dombon találtunk, ahonnan élmény volt figyelni a nagy hullámokat és persze a szörfösöket.

Zavial

Praia do Amado a nyugati part egyik híres szörföző helye, egész évben működik. Hogy elérjük, kb. 25 km-t mentünk kényelmesen Sagresből a 268-as úton, élvezve a nemzeti park egyetlen, gyér forgalmú útját, melyet eukaliptusz és fenyőfasor szegélyez, és hallgatva a legjobb portugál zenei adót. Kihasználva a fátyolos felhőzet adta napvédelmet, először a sziklás, magas-parton sétáltunk egyet az autók által is használt köves úton, melyen észak felé haladva el lehet menni egészen a következő óriási strandig, a Bordeiráig. Közben,100-200 méterenként, az évről évre szaporodó, szépen kiépített deszkasétányokon érdemes kimenni a látványos helyekhez (Hála az erre a célra okosan felhasznált uniós támogatásoknak!). Több sétány végén már pad és asztal is van. Nem akármilyen környezetben lehet itt piknikezni. Itt minden együtt van a természet csodálatához, s ha csak a sziklák, sziklarétegek színskáláját és formáját vesszük, hihetetlen változatosságot találunk. Unatkozni egy pillanatra sem lehet, senki sem zavar, szinte csak szörfösök járnak ide. Ezt a kirándulást autóval is meg lehet tenni, de nem érdemes így elindulni, mert oly sok helyen kellene megállni, s kisétálni a kiépített kilátókhoz. A látvány festői, így csak elég lassan lehet előrehaladni.

Praia do Amado

Úton Praia do Amado és Bordeira között

Praia do Amado

Úton Praia do Amado és Bordeira között

Mivel nem akartuk a kocsit otthagyni, így inkább visszamentünk a főútra, hogy átjussunk Bordeirára. A főútról Carrapateiránál (így is nevezik a strandot) kell letérni. A parkoló egy magaslaton van, a strand déli csücskében a Cabo Pontalnál. Odaérve az ember alig várja, hogy habzsolhassa a látványt, az óriási hullámok monoton sorozatát, ahogy építi és bontja a széles homokmezőt.
A parkolótól jól kiépített deszkasétány vezet le a partra, mely hol könnyen, hol nehezebben érhető el, aszerint, hogy az árapály jelenség éppen mire használja a Bordeira “folyót”, illetve annak medrét. A folyót vagy megkerülni lehet, vagy át kell lábalni, ha nem túl nagy a sodrás. Egy kényelmes séta a strand végéig és vissza, úgy 3 órát vett igénybe. Már sötétedett, mire elértük a Vila do Bispoban a Lidlt. Halrudakat és cukkinit vettünk. Mire megterítettem a teraszon és elkészítettem a salátát, a vacsi már készen volt. A hozzá járó üveg bor, ezen az estén is könnyen lecsúszott.

Cabo Pontal és Praia da Bordeira

Praia da Bordeira

Itt álom gyalogolni, Praia da Bordeira

Művészi sziklafal, Praia da Bordeira

Mivel későn feküdtünk, igen kényelmesre vettük a reggelit, meg egy kicsit figyeltük a sagresi életet a teraszunkról. Amikor elhúzott a lagosi busz, már tudtuk, hány óra van. Az iskolások a bispói busszal mentek korábban. A reggeli induláskor Carmen mindig odajött a kocsihoz. Minden reggel sopánkodott, de nagyon: “itt van Afrika” mondta és közben olyan savanyú képet vágott a tartós szárazságot illetően, hogy meg is sajnáltuk (látszólag). Eső sehol, erős napsütés, mi lesz így a kerttel, szegény papa meg csak kapált, de minek, nem is értettük. Megbecsülve a szállásadásból a napi bevételt, igazán nem panaszkodhattak. 2-3 szoba mindig elkelt és volt 2 állandó bérlő is, a két, nagyon szépen karbantartott házban.

Ezek után maradtunk Sagresben. A Tonelt választottuk. Pár ember volt a strandon, meg a megtestesült nyugalom, teljes kikapcsolódás. A quintától talán 100 m-re volt egy Intermarche, ami eléggé elterjedt Portugáliában. Árai lehet, hogy kicsit magasabbak, mint a Lidlé. Ott vettünk ebédre valót, mert az étteremben nem találtunk már fogunkra valót. Aztán délután elugrottunk az egyik kedvenc strandunkra, a Zavialra.
Mivel szombat volt, ingyen lehetett parkolni Lagosban. Tapasztalt utazóként, ezt már nagy biztonsággal meg tudtuk állapítani a csak portugál szöveggel ellátott parkolóóráról. Segítettünk is a bizonytalankodó turistáknak. Volt, akit nem tudtunk meggyőzni. Ő bedobta a pénzt és kapott jegyet hétfőre, mert az óra rendes volt, ha valaki bedobta, hát akkor tessék, itt a használható jegy.
Lagos értékelésünk szerint nem egy szép város. Persze ez nem igaz általában, csak a többi csodálatos helyhez viszonyítva. Az útikönyv az egekbe magasztalta, aztán csalódtunk 2006-ban, amikor először jártunk itt. Tavaly kihagytuk. De, hogy egy példát is mondjunk egy olyan városra, melyet nagyon ajánlunk, ha valaki az Algarvére vetődik, az Tavira. Bűbájos, patinás és nagyon portugál. Lagos építészete nem eléggé karakteres, olyan átlagos portugál. Pedig szépen rendezett, van egy szép promenádja, várfalak, s elszórtan szép épületek. Mondjuk ezt azért, mert sok portugál várost láttunk s azokhoz képest gondoljuk így.
Most azonban tetszett. Ebben biztos benne volt az is, hogy már napok óta csak a strandokat jártuk s hiányzott egy kis városélmény. Megkívántuk, pedig nem terveztük a látogatást. Tanulság: nem szabad egy települést örökre leírni. Nagyon sokat fejlődött. Élveztük a nyüzsgő belvárost, ahol éppen optimális mennyiségben voltak a látogatók, de mi lehet itt a főszezonban?

Lagos

Amiért mégis nagyon érdemes Lagosig eljönni, az a hihetetlenül látványos tengerpartja, a Ponta da Piedade, mely a belvárostól DNY-i irányban fekszik. (Ennek látványa állítólag hajóról még jobb. Nekünk eddig bőven kielégítő volt a partról is.) A csodás homokkő-sziklaképződmények a tengerparton fekvő erődnél (forte) kezdődnek, ahogy elkezd emelkedni az út, és onnan dél ill. nyugat felé több km-en keresztül tartanak. Októberben olyan kevés strandoló van, hogy az ember szinte kiválaszthatja magának a neki legjobban tetsző kis, idilli öblöt, és ha vállalja a kockázatot, akkor az egyik öbölből a másikba mehet át alagutakon. Figyelmeztető tábla bőven van, de szinte mindenki fittyet hány a veszélyre, pedig volt már halálesettel járó omlás is pár éve.

Ponta da Piedade , Lagos

Ponta da Piedade, Lagos

Jót fürödtünk és úsztunk a nyugodt vízben. Aztán gyalogtúrára indultunk, majd másnap ugyanott folytattuk, kihasználva a kellemes időt.

Ponta da Piedade , Lagos

Egyik reggel rájöttünk, hogy Sagres kötelező látnivalóját idén még nem néztük meg. A Szent Vince foknál, Európa délnyugati csücskénél, mindig irigykedve gondolok a sok portugál felfedezőre, akiket Tengerész Henrik állítólag innen indított útjára. A fokot magát egy óriási világítótorony miatt nem lehet megnézni, de észak felé lélegzetelállító kilátás van. Amiről a helyet szerintem igen könnyű felismerni, az egy óriási cipő formájú szikla a part közelében.

Sagres, Szent Vince fok, észak felé nézve

Sagres, Szent Vince fok, az északi atlanti part

Sagrestől legmesszebbre, a kb. 40 km-re északra fekvő Aljezurba mentünk el. Az eléggé jellegtelen településen kellemes meglepetés volt látni néhány felújított utcát, gyönyörű épületekkel. Különösen tetszett a múzeum és az előtte elhelyezett szobrok, melyek Tengerész Henrik tetteire emlékeztetnek. A térről pár perc alatt jutottunk fel a hajdani mór várba, hogy a táj szépségét élvezhessük.

Amikor a felfedezők találkoznak; Tengerész Henrikkel

A megújló Aljezur, balról a városi múzeum épülete

Kilátás Aljezur várából

Ezen a környéken is varázslatos partszakaszok vannak. Ezeket vagy a település előtt vagy a település után a főútról letérve érhetjük el 5-10 km-es autózással. Először az Arrifana nevű kis halász-települést felé indultunk, meredek szerpentinen jutottunk fel egy fennsíkra. Nyugat felé tartva az út végén egy kis felújított mór erődítményből fantasztikus kilátás nyílik az északi partszakaszra. Legalább ilyen látványos fentről a Praia da Arrifana. Szerpentinen lehet lejutni. A strand kényelmesen egy óra alatt bejárható.

Arrifana strandján, fenn a település

Kilátás a mór erődből, Arrifana/Aljezur

A fennsíkon maradva Praia de Monte Clerigo következett, ami egy kis halászfalút és egy óriási homokos strandot jelöl. Észak felé innen egy földút vezet Praia da Amoreirahoz, melyet, dagály esetén, így csak az Aljezúr folyón átúszva lehet elérni. Mi inkább körbe mentünk és a főút felől közelítettük meg. Pár kellemes órát töltöttünk a strand és a lagúna bejárásával, mely utóbbiban jót is úsztunk.

Praia da Amoreira jellegzetes sziklafala, a strand északi végén

Az Aljezur folyó lagunájában, a Praia da Amoreira déli végén

Fürdés a lagunában, Praia da Amoreira

A laguna növényzete októberben, Praia da Amoreira

Útközben vissza Ferreira do Alentejoba nem bírtuk ki, hogy egy-két helyen ne menjünk ki a partra. A leghosszabb időt Almograveban töltöttük. Hála az uniós támogatásoknak, e kis település környéke is sokat fejlődött. Deszkasétányok, pihenőhelyek épültek. A látványos partszakasz mentén érdemes mindkét irányban túrázni. Kiváló piknikező helyeket is lehet találni.

Almograve strandja október végén

Túra közben, Almograve

Vad partszakasz, Almogravetól északra

Túra közben, Almogravetól északra

Már sötétedett, mire Ferreirába értünk. A születésnapi meglepetés tökéletes volt, finom volt az alentejoi specialitás. Külön öröm volt számunkra, hogy a háziak is velünk ettek.
Másnap délelőtt, alig tiz percre a repülőtértől, a Vasco da Gama hídon, arról beszéltünk, hogy vajon még hányszor megyünk át ezen a gyönyörű hídon. Az volt a negyedik.

Mohl Miklós

Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Portugáliáról >>

Mohl Miklós írásai az Útikalauzban >>

A szerzőnek szerkesztoutikalauz.hu a címen küldheted el kérdéseidet
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés