Véghelyi Tibor: Görög körút – Meteorák, Kilini, Finikounda, Skoutari, Tzemi, Athén – 2007

Véghelyi Tibor: Görög körút – Meteorák, Kilini, Finikounda, Skoutari, Tzemi, Athén – 2007. június 08-30.

Rengeteg információ, tapasztalat az utazásról, a látnivalókról, az árakról és az emberekről egy három hetes kirándulás történetébe ágyazva – szép képekkel

Az első pár sor a köszönetnyilvánításé: köszönet azoknak, akik önzetlenül és fáradtságot, nevet vállalva megosztották tapasztalataikat a közzel. Sok információt szereztem tőlük a felkészülésünk során.

Az előzményekről
19 évvel ezelőtt – igaz szerényebb lehetőségekkel – de lényegében végigjártuk az utat. Most ezt – némileg kibővítve – ismételtük meg, két gyermekünknek (16 és 12 évesek) is bemutatva, amit mi szépnek és megismerendőnek találtunk anno.
A visszatérés egyrészről a délszláv háború és gyermekeink kora miatt késett.

Előkészítés
Toyota Ave 2.0 D4D W szervizzel és a szükséges felszerelések, ellátmány beszerzésével történt, mivel apartmanos szállásokat és részleges önellátást terveztünk. Erősen vívódva, de a sok strandfelszerelés és a kényelmes pakolás miatt a síboxot is feltettem.
Nem foglaltunk előre szállásokat, csak Athénban szállodát, mivel előszezonban voltunk végig, és javarészt nem a felkapott helyekre terveztük az utunkat.
Sajnos igazán jó térkép idehaza nem lelhető fel, ezért a hosszú, főútvonalakon folytatott menetek során (és Athénban) az IGO-t  használtuk. Útikönyvekből jól elvoltunk látva, de a legjobbnak az Útitárs, Görögország „Athén és a szárazföld”-jét tartottuk és be is vált mindenhol.
Természetesen biztosítást is kötöttünk, és a szükséges zöldkártyát is kiváltottuk.

Az utazás
Június 08-án 16.00-kor indultunk Budapestről, a hazai szakaszokat a péntek délutáni forgalom ellenére gyorsan letudtuk. A síbox miatt 120 körüli tempót tartottam, ahol csak lehetett. Szegeden (18:00) egy rövid kitérővel feltankoltuk a kocsit és a a kocsi maradék helyeit is üdítőkkel és sörökkel. A magyar – szerb határon (18:40) a magyar ellenőrzés volt a hosszabb, a „szkennelgetés” és adatrögzítés miatt 25 percet töltöttünk a működő 1 uniós kapu előtt, semmivel sem haladva gyorsabban mint a további 1 nem uniós kapunál ácsorgó – javarészt szabadkai rendszámú – sorstársaink. Ezzel szemben a szerb oldalon 5 percen belül átjutottunk. Pénzt nem váltottunk, mert a díjat ma már – szerencsére – euróban is lehet fizetni, tankolásnál pedig a hitelkártyák is használhatók az ÖMV kutaknál, végig.
Az interneten olvasható figyelmeztetések figyelembevételével, a sebességkorlátokat rigorózusan betartva haladtunk, szerencsésen megúszva 2 „leselkedő” szerb rendőri posztot és egy heves zivatart. A fővároshoz közeledve, a „bennszülötteken” felbátorodva, már merészebb tempóban haladhattunk.
Sajnos a fizető úton számos helyen van terelés és minősége is rossz. A jobbára gyakorlatilag 2 sávos szakaszokon a jobbindulatú vezetők lehúzódással segítik az előzést, de erre ne számítsunk feltétlenül. A lehúzódást – elmaradása esetén – indexeléssel és fényvillogtatással lehet „kérni”. Belgrádig, a precíz leírásoknak megfelelően – 2 x 5 eurót kellett fizetnünk. Belgrádon (21.00) kisebb torlódásokkal, de folyamatosan haladva jutottunk át.  Belgrádtól már valódi és többnyire kifejezetten jó minőségű autópályán jutottunk el Nisig, 13 eurót fizetve. A tankolásra javasolt ÖMV kutak közül a 2.-nál is félig volt a tartály üzemanyaggal, de a biztonság kedvéért megpróbáltam tankolni (23:00), de a kúton éppen átadás-átvétel volt, ezért nem vártam 20 percet, hanem kis pihenést követően folytattuk az utunkat. Szerencsére az autópálya további 3 euróért Nis után is folytatódott. Itt meg kell említenem, hogy ez volt az első hely, ahol a pénztáros a lehúzásunkkal próbálkozott mind oda, mid vissza +1 eurós „felárat” követelve tőlünk, sikertelenül.
Éjfélre néhány újabb rendőrposztot megúszva Doljeváchoz, a Jablanica folyóhoz értünk. A fáradtság miatt már pihennem kellett, ezért 3 óra pihenés következett egy kellemesen félreeső helyen. A pihenést követően fél órán belül a szerb-makedón határon voltunk, ahol pár tucat, az utat és a sávokat festői rendetlenségben eltorlaszoló turistabuszt és vagy 20 besorolt autót találtunk. Jórészük magyar volt és útirányunk egyértelműen megegyezett. 80 perc elteltével mi is sorra kerültünk, és a magyar határőrizethez hasonló „alapos” (és szerintem a mintegy 2 órás benntartózkodásunk miatt szükségtelen) adatrögzítést követően 4 km, kétségtelenül felszabadult és gyors menet után belefutottunk egy makedón rendőrjárőrbe. Miközben számos helyi polgár ezerrel száguldva húzott el mellettünk – rövid orosz, német és angol nyelvet is felölelő alkut követően – 20 euróra levettek bennünket. A „vidám” eljárást csak a bennünket követő – külföldi rendszámúak –  félreállítása  szakította meg. Miután sikeresen támogattuk a szociálisan rászorult rendőri szerveket, immár óvatosabban egy-egy helyi polgárra szorosan felzárkózva haladtunk tovább, szerencsésen elkerülve 3-4 további út mentén tevékenykedő „rászorulót” és pár az életünkre törő teherautót.
A kevés megépített autópályán felújítás „folyik”, ezért pénzt csak két helyen kértek, ezt megúsztuk a hivatalos ár dupláján, hiszen ennek a csodálatos országnak az egzotikus valutájából sem váltottunk. A határon (06:40) a makedón kilépési procedúra az előttünk álló 3 sorstársunkkal együtt – bár alaposan rögzítették a meg sem melegedett adatainkat – „csak” 20 percig tartott . Szerencsére görög barátaink ezután már csak bekukkantottak az útlevelekbe, és mosolyogva átintettek minket, mi meg fellélegeztünk, hogy a szó szoros értelmében vett balkáni tranzitot ennyivel megúsztuk és átállítottuk a vekkereket a helyi +1 órával. Mivel már csak 13 liter üzemanyag maradt a tankban, Polikastronál egy Shell kútnál megtankoltunk, a hazainál olcsóbb (0,95 euró) superdieselből. A régi pályaszakasz használatáért leszurkoltunk 2 eurót, majd utunkat előbb Grevenáig egy új építésű autópálya szakaszon folytattuk. Bár az építő cég a szakaszt már áprilisban készre jelentette, sajnos egy közbenső 6 km-es és az utolsó 5-6 km-es szakasza nem készült még el. De pénzt nem kértek az elkészült, gyönyörű vonalvezetésű és alagutakkal sűrűn megszórt pálya használatáért. Kalambakát, majd a Nagy Meteora kolostort helyi idő szerint 11.13-ra, a gyönyörű Venetikos folyó völgyében vezető, de óvatosságra intően kanyargós és keskeny úton értük el.
Az utazás során  1200km-t tettünk meg, a pihenésekkel együtt 18 óra alatt.

A körút

A Meteora kolostorok közül a Nagy Meteora és a Varlaam kolostort néztük meg szerény 2-2 euró belépti díjért fejenként. A látványosságok leírását meghagyom az útikönyveknek, az öltözet szintén feleljen meg a bennük javasoltaknak, mert pótlására csak gyanús „tisztaságú” kölcsönleplekkel van lehetőség. Mindkettőnél elég parkoló volt még e viszonylag késői időben is.
Szállásként – mivel csak egy éjszakára kellett – bungalót kerestünk a két nagyobb kempingben. Végül a Risos International kemping kis faházát választottuk, 45 euróért. A beszállásolást követően a medencében jót fürödve lemostuk az út porát, majd a kemping saját konyhájáról kellemes vacsorát fogyasztottunk el.

Éttermének árai a szerényebb külső ellenére is megegyeztek az átlaggal és a később szabványnak tekinthetőkkel (szuvlaki, giros, sertéssült 5-6 euro,  görög saláta 4-5 euro, tzatziki 2-3 euro, sör 2-3 euro, üdítő 1,5-2,5 euro). Estére a kemping benépesedett, majd mi is nyugodni tértünk.

Másnap reggel (08:17) Delphoi felé vettük az irányt, a szárazföld belsejében (Trikala, Karditsa,  Lamia, Amfissa) vezető úton. Az elmúlt évek során a görög főutak jelentős részét kiszélesítették, ami a hazai főútvonalak szélességének másfélszeresét jelenti. A kanyarok íveit megnövelték, a biztonságos haladás sebessége megnőtt, a szélesség növelése az előzéseket is megkönnyíti, mivel a partnerek túlnyomó többsége lehúzódással segíti a gyorsabban haladót. Veszélyt a mély, vagy nem létező útpadka jelent, mivel a széles aszfaltút mellett méteres mélység is lehet. A munkák gőzerővel folynak országszerte most is, és számos helyen találkoztunk frissen átadott, vagy építés alatti részekkel. A sebességhatárokat és a záróvonalat görög kollégáink nem veszik szigorúan, de sebességet radarral mérő rendőrökkel számos belső (fő)útvonalon találkoztunk, egyenletes sűrűséggel. Büntettek is, mi szerencsére megúsztuk.
Delphoit elérve (240 km, 11:15) kifizettük a belépőt (9 euró/fő) a felnőtteknek, mert a gyerekek rendelkeztek Nemzetközi Diákigazolvánnyal. Ez az igazolvány nagyon hasznos volt végig, mert a srácok ingyen léphettek be minden múzeumba és ásatási területre. Delphoit követően a Rio-AntiRió hídon át (10,9 euró) Kilini felé vettük az irányt. Az IGO itt véget is ért, mert a Pelloponészoszon csak a főútvonalak vannak felvéve a térképére.
A kompkikötőként is működő kisváros közelében (Golden beach, Kastro Beach Hotel É37o53’59,169” K21o7’7,003”) találtunk szép apartman telepet, ahol a tulaj – tekintettel az üres házakra – 55 euróért adott 4 fős apartmant. A telepnek saját kb. 30 lépcsőn megközelíthető tiszta, lassan mélyülő homokos strandja van, kis parti vendéglőcskével, amit a tulaj és egy barátja üzemeltet, szabvány árakkal. Terveztünk egy kirándulást Zakhintosra is, egy Kiliniből induló kirándulóhajóval, de a hajó (meglehetős görögösen) nem onnan és nem akkor indult, mikorra a prospektusában hirdette, mi meg – intésnek véve a történteket – inkább strandoltunk, és megnéztük Chlemoutsi várát.

Csalódottak is voltunk, meg be is voltunk sózva, ezért 2 nap elteltével tovább álltunk dél felé, útba ejtve Olimpiát. A múzeum és a romterület után Kalo Nero (É37o18’34,136” K21o41’47,654”) előtt egy hatalmas aprókavicsos strandon fürödtünk és napoztunk (már amennyit a bőrünk engedett). Estére szállást a félsziget déli csücskén fekvő Finikounda (237km) városkájában találtunk, ahol 2 stúdiót kaptunk 60 euróért, mivel nagyobb négyfős apartman nem volt (Akti Studios).

Mivel a helyhez és környékéhez sok szép emlék kötött minket hosszabb – 6 napos – megálló következett. A városka kellemes homokos strandját és a környék felfedezését kombináltuk, megnézve Nestor palotájának romjait, Pilost, Navarino öblét (az öböl mélyén meghúzódó strandhoz és a romokhoz Gialova falu közepétől, kempinget jelölő tábla által jelzett keskeny út vezet (benzinkút az ellenkező oldalon), hajókiránduláson meglátogatva Sapienzát (gyönyörű kis strand É36o47’17,357” K21o42’37,032’), végigjárva Methoni utcácskáit, romos várát, Koroni festői sétányát. A napok gyorsan teltek, minket további szép, felfedezésre váró helyek vártak.

A bevásárlásokat hol helyi kis pékségekben (ezekből minden kis faluban van egy minimum, de nagyobb településeken 3-4 is van), hol a nagyobb városok körül fellehető diszkontokban (Dia, Lidl és egyéb helyi diszkont láncok) ejtettük meg. A palackozott vizet itt 0,12, a sört 0,45-1.2, üdítőket 1,45-1,80, barackokat 1,0 – 1,2 dinnye kilóját 0,35, tejet 1,1, kenyeret 1,6 euró  kedvenc édes 0,75l-es mafrodafné vörösborunkat 2,2, literes imiglikost 1,8  körül lehetett beszerezni.

Utunkat 06.18-án 09:45-kor indulva Kalamatán, Mistrán át Githio felé folytattuk. Kalamata egy forgalmas, kaotikus nagyvárossá vált, sietve hagytuk el, nekirugaszkodva a Taigetosz meredek hágóinak. Gyönyörű, de veszélyes úton kanyarogva érkeztünk 1346 m magasra, a hágó legmagasabb pontjára. Az út mellett frissvízű (iható!) források, mézárusok és vendéglők váltakoztak, a levegő kellemesen hűvös (25-28 oC)  volt a  parti 38-42 oC után. Rövidesen (13:25) már Mystra romjait jártuk (10 euró). A poros és nevéhez méltatlanul keveset mutató Spártát gyorsan magunk mögött hagytuk és szép strandok jó szállás reményében Githio felé vettük az irányt.

Githio kedves és szép kikötőváros, látogatni később többször is betértünk, de szebb strand reményében továbbálltunk Skoutari (210km) irányában. Ez a vidék még ismeretlen volt előttünk. Kis útjain kanyarogva apró városkák, kis öblök sorakoztak, melyek egyikénél megtaláltuk szállásunkat újabb 5 napra (Kavoulakos Studios, 55 euró/2 stúdió/éjszaka). A hely kétségtelenül távoli volt bármitől amit sokan tengerparti nyaralásnak gondolnak, de kékzászlós kristálytiszta vizű 350-400 m hosszú, sziklákkal határolt kis öblében 10 embernél több sosem volt egy időben (É36o40’0,387” K 22o30’15.367”). Lassan mélyülő homokos strandján kis taverna volt, mely egyben a strand infrastukturáját (zuhany, WC, elsősegély hely) is biztosította, egyedülisége ellenére is teljesen szabvány árakkal.
A félsziget legfőbb látnivalója a Dirou cseppkőbarlang, Aeropolistól délre, melyet javarészt csónakon, kissebbrészt gyalog lehet bejárni (a belépő 12/7 euró). A barlang bejárata gyönyörű öbölből nyílik. Aki már látta a hazai cseppkőbarlangokat, annak a cseppkövek és termek nem jelentenek igazán új élményt , különösen, hogy az utak kialakításához robbantásokat is alkalmaztak és a cseppkövek a csónakútban alaposan tönkrementek.
Mindezekkel együtt, aki erre jár ne hagyja ki, sem a barlangot, sem Aeropolisz kis utcáit, sem a belső  Mani különleges szépségű tájait, településeit. Mi is bebarangoltuk és megcsodáltuk a hatalmas hegyek ölén fekvő kis városait, fényképeztük erődjeit. A belső Mani útjai Pirgas Diou után keskenyek, kanyargósak, egy-egy szemben közlekedő busz, vagy vagányabb görög teherautós a frászt tudja hozni az emberre a meredek kanyarba behajtva. Szóval figyelni kell, de a felbukkanó új és új szépségű tájak, öblök kárpótolnak az erőfeszítésekért…..
Monemvassziát is innen látogattuk meg, sajnos az útépítés miatti (meglehetősen gyatrán táblázott) terelés miatt kétszer is utat tévesztve Vlahioti körül. Így a menetidőnk (9:15 től 11:15-ig) és a megtett utunk (94 helyett 124 km) is megnőtt. A városka gyönyörű, de örömünket nagyban csökkentette a mostanra nappal tartósan 40oC fölé nőtt hőmérséklet és a forró dél felöl érkező szél. Az este sem hozott jelentős enyhülést mert az éjszakai hőmérsékletek is 30oC körül voltak.
Aznap estefelé a látóhatáron feltűntek az első erdőtüzeket jelző füstfellegek, melyek innen végigkísértek bennünket egészen hazaindulásunkig szerte Görögországban.

Utolsó napunkon nagyobbik fiam sünbe lépett a strand mélyebb homokos részén. Szerencsére az ijedtségünk nagyobb volt mint a baj, mert a talpába állt tucatnyi tüske java részét csipesszel és tűvel még helyben ki tudtuk szedni, a többire meg egy kedves fiatal doki Githioban (az egyébként minden városba kitáblázott) Health Center-ben (egészségház?) az olíva olajjal való kenést javasolta, azt mondva, kijön majd ettől amit nem tudtunk kiszedni. Az ellátás gyors volt és barátságos, semmilyen papírt nem kértek, csak a nevet és a születési adatokat az ambulánsnapló kitöltéséhez. Kicsit hitetlenkedve hallgattam a doki sajátos terápiás javaslatát, de azt a közeli gyógyszerész is nevetve megerősítette, nyugtatva, hogy 2 nap múlva már járhat rajta. Igazuk volt. Másnap bicegve, harmadik nap gond nélkül járt, miközben kentük extra szűz olajjal rendesen a szúrások helyét.
A következő napon Mükénét látogattuk meg, a bicegő nagyfiamra tekintettel, Tirünsz és Nafplio elhalasztásra került. A meleg, ha lehet, még nagyobb volt. A kupolasírok mélyén kerestünk némi enyhülést, a forró kövek bejárása után.
Szállásunkat (régi emlékeink alapján) Tolo – Assini – Drepano térségében szerettük volna megtalálni, de a környék annyit és olyan negatívan változott, hogy továbbmenekültünk, a félsziget ezen nyúlványán dél felé szebb helyeket és több nyugalmat remélve. Vagy a szombati időpont nem volt szerencsés (ekkor minden athéni kimenekül a városból a tengerpartra és ez a rész túl közel van a fővároshoz), vagy a szerencsénk hagyott el minket, de nehezen és csak a félsziget déli végére érve sikerült megfelelőnek tűnő helyet találnunk, Porto Heli közelében (Tzemi, Studios Anastasia 55 euró/éjszaka). Következő napra a kevés sétát igénylő hidrai hajókirándulás tűnt jó programnak, fel is pattantunk Porto Heliben a Flying Dolphin menetrendszerint közlekedő szárnyashajójára és 45 perc alatt átrohantunk fehér csíkot kavarva a tintakék tengeren Hidra mesés kikötőjébe (23 euró/fő oda-vissza). Érkezésünkkor már felsorakozott a fehér ruhába öltözött haditengerészek zenekara és a díszelgő matrózok csapata, fess tisztekkel és tiszthölgyekkel az élen. A gyönyörű népviseletbe öltözött helyiektől megtudhattuk, hogy a görög tengerészek ünnepére érkeztünk meg. Rövidesen a kikötő előtt horgonyzó rombolóról megérkeztek a vendégek is a mólóra, majd a haditengerészet helikopteréről koszorúkat dobtak a móló előtt a tengerbe, hőseikre emlékezve. Rövidesen elvonultak a vendégek, a tengerészek és ünneplők megtöltötték a sok lelkes turistával együtt a kisváros kávézóinak, éttermeinek teraszait.

Mi a fürdést választottuk ebéd előtti programul a kikötő bal oldala melletti szépen kialakított sziklás strandteraszoknál. Ebéd után – a hajó visszaindulásig – nézelődtünk a kikötő körüli teraszokat árnyékoló ponyvák alól.
Strandolás és pihenés volt a program a többi napon, de ezek a napok is gyorsan elszálltak és már Athén és a lefoglalt szállodánk várt minket. Reggel indulva (8:30) Epidaurosz volt a cél. Egy óra alatt ott is voltunk 4-5 busznyi és vagy 30 gépkocsira való „válogatott” túristával együtt. A buszok percről percre érkeztek, miközben a fesztivál szinpadépítői kitartóan kalapáltak és fűrészeltek. Csend pillanatokra volt csak, a varázslatos akusztikából csak a zaj és kiabálás jutott nekünk is aznap délelőtt. A varázs, mely kőre ejtett csengő drachma érme által kelt életre 19 éve, elveszett. Gyermekeink már nem halhatták. Szomorúan indultunk Nafplio felé.
A város megőrizte báját, kedves utcái és hatalmas erődje szinte semmit nem változott az évek során. A séta után elindultunk előbb Tirünsz, majd Korinthosz felé. A látóhatáron minden irányban erdőtüzek füstje gomolygott. Az autópályáról a lehajtásra figyelni kell, mert a pályának nincs a csatorna megtekintésére alkalmas parkolója.

Athén előtt Daphni kolostorát sajnos restaurálják, ezért zárva van. A város meglepően járható volt, az IGO itt már életre kelt, jól navigált szállodánkhoz. A kocsi hamar parkolóházba került, mi pedig hűvös helyre vágyva bevetettük magunkat az archeológiai múzeum termeibe. Estére természetesen a Plaka és egy kellemes vacsora (15-20 % felárral a szabvány árakhoz képest) következett.
A következő nap a kötelező gyakorlatokkal telt: Akropolisz, Fórum, Lükabittosz, Pireusz.
Számos taxival próbálkozva meglehetősen vegyes kép alakult ki bennünk. Az útikönyv szerint olcsó és megbízható az athéni taxizás, de ez nem mindig volt így, volt néhány trükkös kolléga, aki nem taxaméter szerint, hanem bemondás alapján akart bennünket fizetésre bírni, váltakozó sikerrel. Vegyes képet mutatott a taxik elérhetősége is, számos „üres” kocsi meg sem áll a leintésre, megint mások az úti cél tudakolását követően szó nélkül hajtottak tovább. Ez a nap végére már kifejezetten a hazai maffiás állapotokra kezdett emlékeztetni.

Estére a város északnyugati részéhez ért az erdőtűz és füstje végiggomolygott a város felett. Éjszakára a füst leszorult és megtöltötte az amúgy sem a jó levegőjéről híre város utcáit. Nem volt látható, de reggelre jellegzetes szaga (mely a hazai levélégetésekre emlékeztet) mindenhol érezhető volt, és a fények is tompábbak lettek.
Gyors reggeli és a kocsi felvétele után elhagytuk a várost jó időre, Glifada és Sounion felé autózva. A marinák és strandok sora után Athéntól 70 km-re Sounion előtt a GreekHotel édesvizes zuhanyzóval felszerelt szép strandján lemostuk a város porát és füstszagát magunkról, magunkba gyűjtve a görög napsütést hazaindulás előtt. Este egy kedves tavernában megvacsoráztunk, majd a Poszeidon templom lábánál végignéztük a naplementét.
A hazaindulás perce elérkezett, és 20:45-kor hazafelé vettük az irányt, 1500km várt ránk, 3 határátkeléssel.

Hazaút
Athént keletről és északról autópályák hálózatán megkerülve jutottunk ki a Lamiába vezető pályára, miközben 2,7, majd 2+2 euró pályadíjat fizettünk. A városból kifelé (péntek késő este) komoly forgalom haladt, meg-meg torpanva egészen Chalkidáig. Innen jó tempóban lehetett autózni egészen Lamia előteréig, ahol egy 22km-esként kitáblázott útépítés-korlátozás szakaszba futottunk, 52 km hosszan. Azt gondoltam az életben sem keveredünk ki belőle, ráadásul a mezőnyt feltartó kamionok még a járható szakaszokon is „elfelejtettek” lehúzódni, miközben agresszívabb bajtársak előztek bárhol, ahol eszükbe jutott hátulról és szembe is. Megúsztuk. Kikeveredtünk és innen már szétrázódott a mezőny, jó utakon haladtunk miközben még a görög szakaszokon 3×2 eurót fizettünk.3:10-re értünk Evzoniba, a makedón határra. Gyors görög kiengedést követően váratlanul „gyors” 2 autót 10 perc alatt adminisztráló makedon határőrhölgy végzett velünk. Üres utakon óvatosan a sebességhatárokra ügyelve autóztunk hazafelé. A szociálisan rászorulók aznapra vagy megszedték már magukat, vagy csak álmosak voltak, mert sehol sem rezzegették az utazókat…
Az autópályafizetést is megúsztuk 3+2 euróval mind a két kasszánál, ami aznap éjjel üzemelt. A nyilvánvaló csalásokon nem volt kedvünk vitatkozni, mentünk amint lehetett.
A szerb határra 5:10-kor érkeztünk és itt is „gyorsan” 16 perc alatt végeztünk (hárman voltunk összesen ebben az irányban). Az órákat visszaállítottuk budapesti időre.
Ekkorra kifogyott belőlem a szusz és fél órát pihentem, majd a virradattal együtt továbbindultunk.
Gyors, egy kedves helyi előfutó által vezetett, menet következett a Nis előtti autópályáig, ahol én a 120 körüli sebességemmel állva maradtam és ezzel elköszöntem segítőmtől.
A ragyogó napsütésben gyenge forgalommal érkeztünk 8:40-re Belgrádba. A forgalom ütemében 80-100 körül haladva 20 perc után már kimentünk és irány Újvidék, Szabadka. Még egy utolsó tankolás az ÖMV-nél az olcsó eurodiesel gázolajból és máris a magyar határon vagyunk. (11:10).
A szerbek pillanatok alatt kiengednek, nem így a magyarok, akik a „bevált” kétsávos rendszert üzemeltetve várakoztatnak a belépésre negyed órát. Eközben megcsodálhatjuk a hazainduló vendégmunkások első nyári hullámát az ellenkező irányban. Csúnyán elbánnak velük mind a magyarok, mind a szerbek, tömve minden sáv, szomorú emberek tolják a kocsikat lassan előre, ha megindul a sor időnként. Még megturkál a vámosunk vagy 3 csomagot, cigit keresve mielőtt utunkra engedne, azután már az 5-ösön gurulunk hazafelé. 13:15-re otthon voltunk. A távolság amit megtettünk 1496km volt.

Összefoglalás

21 nap alatt 5000km-t tettünk meg.
Mi a 19 évvel ezelőtti Görögországot (is) kerestük és még (is) megtaláltuk itt – ott, és még gyermekeinknek is megmutathattuk. Megismertünk egy mai Görögországot is, már amennyire ez a 3 hét erre lehetőséget adott. Útjaik, üzleteik, múzeumaik szebbek, gazdagabbak. Rengeteget építettek., ami sok helyen jó volt, más helyeket teljesen tönkre tettek (Kalamata, Tolo). Sajnos a szemét mennyisége is nőtt, mára szinte mindent elborít, strandokat, utak széleit, parkolókat, még a tengert és a tengerfeneket is. Ahol nem műanyag palack, zacskó, hálómaradvány van, ott csikkek hevernek szerteszét.
Az emberek – akikkel találkoztunk – többségében kedves, „görögös” mentalitásúak voltak és jól ki lehetett jönni velük. Athénban a dolgok az emberek és a környezet vonatkozásában szerintem rosszabbra fordultak. Elvétve találkoztunk a máshol gyakori kedvességgel, sokkal inkább nyerészkedéssel, lelkiismeretlenséggel, csalással és gyakran a szeméttel, bűzzel, nyomorral. Ezért Görögországba – ezen belül is elsősorban a Peloponnészoszra és az általunk még nem ismert északi tájakra – szívesen térnénk vissza, de Athént valószínűleg messzire elkerüljük.
Az oda- és visszaút elviselhető, de a határátkelésekhez kell a jó szerencse. Külön kiemelném a magyar határőrség érthetetlen, időhúzó eljárását, mely első sorban az útlevelek „szkennelgetéséből”, adatfelvételből adódik. Ennek magyar állampolgárok vonatkozásában szerintem semmi értelme, felesleges időhúzás és tapasztalataim szerint a nyugati határszélen nem is folytatott gyakorlat.
Remélem megérte az időt beszámolóm elolvasása. Mindenkinek jó utazást és szerencsés hazatérést kívánok!

Véghelyi Tibor

Ps.: A görög nevek átírásában elkövetet hibákért előre is elnézést kérek.