Tornallyay Zoltán: Vidámparki kirándulások – Ravenna 2002-2003
Az útikalauzokat olvasva a nosztalgia késztetett arra, hogy tavalyi, tavalyelőtti élményekről írjak.
Ha az ember vidámparkra gondol, automatikusan az a városligeti park jut eszébe, amely valaha szebb időket látott, de azóta nem sokat változott, elhanyagolt, drága és igazi élményt már nem tud nyújtani. Ha ennél lényegesen jobbra vágyunk, ugyan utazni kell valamennyit, de más programokkal összekapcsolva akár egy komplett nyaralás kerekedhet belőle.
2002 nyarán egyhetes horvátországi nyaralásból történt hazatérés másnapján egyik kislányom egy “háztartási” balesetet szenvedett, ami miatt 2 hétig kórházban volt, többször műtötték. Hogy a nyári szünetre ne a kórházban töltött idő nyomja rá a bélyegét, megígértük neki, hogy elutazunk még egy szűk hétre valahova, ahogy az orvostól szabad jelzést kap. A cél az volt, hogy valahová a tenger közelébe menjünk, de nem igazán strandolási szándékkal, hiszen azon már július első felében túl voltunk, illetve ő bekötött kézzel amúgy is csak korlátozottan tudott volna fürödni. Gyermekeim minden vágya volt, hogy egy delfináriumot keressünk leginkább. Elkezdtem hát a neten nyomozgatni, és lassan kezdett összeállni a kép:
Rimini! Tengerhez közel, sőt annak partján. Delfinárium. Cattolica-ban aquarium. Rimini előtt Mini Italia park. Riccione-ban aqua park. San Marino 15 km. És legvégül, amitől igazán izgatott lettem, Ravenna mellett Mirabilandia, egy, a képekről fantasztikusnak ítélhető vidámpark. Vagy élménypark. Vagy, majd meglátjuk…
Megkezdtem gyorsan a szállásfoglalási kísérleteket, ami ugye Olaszországban augusztus első felére nem könnyű. Azaz kifejezetten nehéz. Hiszen ez a Feragosto előtti legzsúfoltabb két hét. (A “Feragosto” az olaszok egyik legnagyobb ünnepe, Mária menybemenetelének napja (augusztus 15.). Előtte 2 héttel, és utána 1 héttel megy az olaszok 50-60 %-a szabadságra, többnyire hazájukon belül.) Végül is elég hamar szerencsével jártam, a www.laterooms.com -on sikerült szállást foglalni a tervezett programunk szerint egy rendkívül jó elhelyezkedésű kis-közepes szállodába. Rimini főutcáján, ami a tengerparti sétányt követő első utca, tehát 40 m-re a tengertől, gyakorlatilag a város szívében. 4 ágyas családi szoba reggelivel € 105/ éj, ami igazán barátinak tekinthető a csúcsszezonban. Egy évvel később, augusztus végén innen kb. 100 m-re egy apartmanban kaptunk helyet, szintén reggelivel és még medence is volt, – akkor 110 €-t fizettünk éjszakánként.
Hirtelen belekeveredett a második kirándulásunk is, ami persze nem véletlen, hiszen az első alkalommal olyan jól éreztük magunkat, hogy következő évben egy baráti családdal közösen ismételtük meg. Azt hiszem, nem is szorítkozom csak az egyik nyaralás leírására, hanem megpróbálom a kettőből az élményeket összeollózni, azt is inkább a Mirabilandiában töltött időre összpontosítani.
Az utazás Budapesttől (illetve nekünk Szentendrétől) Riminiig nem nagy “durranás”, az M1-en indulva a Parndorf – Eisenstadt 30km-es szakaszt leszámítva Velencéig végig autópálya, itt választhatunk, hogy némi kerülővel Bologná-n keresztül továbbra is autópályán megyünk, vagy az SS309 főutat választjuk. Az eredmény ugyanaz: indulás Budapest 7:00, érkezés Rimini 15:30.
Gyors bejelentkezés a hotelbe és kipakolás után irány a város forgataga, a parti sétány stb. Jó döntést hoztunk, a tengerbe nem is nagyon vágyunk. Iszonyú tömeg, barnás, algás víz a nagy meleg miatt, mindenki fürdőruhában és övtáskával flangál, mert nem merik az értékeiket letenni.
20 percnyi séta után elértünk a Delfináriumhoz. Ha már itt vagyunk, úgy döntünk, hogy megnézzük az egy óra múlva kezdődő előadást, minek halogassuk. Az emberek gyorsan gyülekeznek, így inkább beállunk a sorba, hogy jó helyünk legyen majd, mintsem, hogy elmenjünk addig fagyizni. Az előadás látványos de inkább a delfinek és oktatóik közötti kommunikáció szintje lenyűgöző. Ellessük hogy következő alkalommal hogy kell helyezkedni ahhoz, hogy gyermekeink valahogy simogatási lehetőséget kapjanak. Egy-két nappal később aztán ismét elmentünk, a helyezkedés jól sikerült, mivel egyik kislányom szerepet kapott. Kezével körözve “táncoltathatta” a delfint, sőt a simogatás sem maradt el.
Másnap Mini Itáliába látogattunk el, (Riminitől északra 8-10 km). Leginkább a klagenfurti Minimundus-hoz hasonlítható, Olaszország nevezetességei kicsinyítve, néhány közülük interaktív, egyvágányú magasvasút, csónakázás, vízbecsobbanás egy vidámparki sikló jellegű csónakkal, stb.
Másnap korán kelünk útnak, mert Riminibe jövet láttuk, hogy a Mirabilandiának nagyon nagy parkolója van, tehát sok emberre kell számítani, a csúcsszezonos időzítésről nem is beszélve. Láttuk hiszen az SS309 főút a park mellett vezet és észak felől Ravennát elhagyva fel is tűnik a park 90 m magas óriáskereke. Ez ugye kb. 33 emelet. A reggeli csúcsforgalomban kb. egy óra alatt tesszük meg a kb. 50 km-t. Valóban hatalmas parkoló, 3 €-t kell egész napra leszurkolni, és korrekt módon elirányítják az embert a bejárathoz legközelebbi, még szabad parkolóhelyre. Ez persze későn érkezés esetén, mondjuk 10-kor, azt jelenti, hogy már több ezer autó lévén a parkolóban akár 10 percet is kell gyalogolni a bejáratig. Ez persze csak egy gyenge bemelegítés a napi gyalogláshoz, hiszen a park olyan nagy, hogy egy nap alatt be sem lehet járni az egészet. Nyitvatartási idő egyébként 10:00 – 23:00
A pénztárnál párperces sorbanállás, a napijegy felnőtteknek 21 €, gyermekeknek 17 €. Ez magában foglalja az összes játék és mutatvány egész napos korlátlan használatát, sőt ahogy megtapasztaltuk, még ennél is többet. Itt jegyzem meg, hogy a budapesti vidámparkban 4 évvel ezelőtt 3,5 óra alatt 13000 Ft-ot sikerült négyünknek eltapsolni. Akkor 6 éves gyerekekkel, ami azt jelenti, hogy igen csak korlátozottan tudtuk a vidámpark létesítményeit igénybe venni.
A bejárat stilizált vár nyitható híddal. A kapun belül természetesen az elmaradhatatlan souvenir boltok, amelyek középkort idéző épületekben, egy hatalmas szökőkút körül kaptak helyet. Itt fogadnak már a számtalan étterem, gyorsétterem és pizzázó előörsei is.
Egyébként az egész park eltérő korokat, stílusokat elevenít fel az épületekben, létesítményekben. Vannak itt Maya kultúrát idéző díszletek, vadnyugat stb.
A bejáraton belül aztán azt sem tudtuk, hogy merre induljunk el. Kiválasztottunk egy irányt, aztán belebotlottunk az első játékba. “Belebotlottunk”, mert minden körbe van építve díszletekkel és körbetelepítve buja növényzettel, így csak sejteni lehet, hogy van ott valami, a bejáratot sokszor keresni kell. Ez a Delirium volt, ami leginkább az egykori vidámparki repülőre hasonlít. Körbe forog és egy karral lehet emelni, vagy süllyeszteni a kabint. 8 éves gyerekekkel kezdésnek jó volt. Ezt követően A Pakal nevű rémséget próbáltuk ki, ami talán egy bányában játszódik. Négyszemélyes csillében visznek fel 15 m magasra majd a gravitációs pályán egyenes szakaszok 180 fokos éles kanyarokkal következnek, ahol mindenütt azt vártuk, hogy mikor szállunk el. Ha mi nem is, de elfogyasztott reggelink könnyen távozhat a kanyarban. Úgy szálltunk le, hogy erre többet nem ülünk fel, de tévedtünk. Azt hiszem, hogy az attrakciók nagy része függőséget okoz.
Nem részletezném az összes játékot, ezeket a www.mirabilandia.it -n meg lehet tekinteni, inkább csak a legkülönlegesebb élményeinket emelném ki. A legextrémebb attrakciók csak 12 éven felülieknek részére van, úgyhogy gyermekeink már bejelentették, hogy 12. szülinapjuk utáni első utunk oda vezessen. Ez nem azt jelenti, hogy ők ne szórakoztak volna teljes értékűen, hiszen ez a korlátozás csak 4 játékra vonatkozik a több, mint 40-ből.
Tovább haladva megpillantottunk egy – talán ide nem illő – építményt. Egy fehérre festett, fa szerkezetű hullámvasutat. Ilyen otthon is van, – mondjuk, – de azért nézzük meg közelebbről. Azért ilyen talán még sincs, – helyesbítünk, – miután közelebb érve hegyként tornyosul fölénk a szerkezet. A hagyományosnak tűnő faépítmény óriási területet foglal el. Beszállás előtt a sínpályát nézve látszik, hogy a tervezők nem hagyatkoztak a gravitációra, a kocsik kerekei a sínpályát három oldalról is körbeölelik. Szükség is van erre, mert a 35 m magasra történő vontatás után a Sierra Tonante szerelvénye szinte függőlegesen zúdul a mélybe – 90 km/h sebességet és 3,3 g-s terhelést elérve az első hullámvölgyben. A pálya rendkívül hosszú (1 km) és változatos. Egyenesek és ívek, spirálok, meglepetésszerű irányváltások, és a sebesség teszi izgalmassá a mókát. Remegő lábbal szállunk ki, de alig várjuk, hogy még egyszer beálljunk a sorba. Itt teszem hozzá, hogy gyakorlatilag mindegyik attrakció legvérfagyasztóbb pontjánál automata fotók készülnek kiváló minőségben, amit a menet után a monitorokon meg lehet tekinteni és ha tetszik, 3-4 €-ért megvásárolni.
A különlegesebb attrakciók egyike a Columbia & Discovery. Tucatszor fordultunk az ismételt kilövésért, vagy szabadesésért. Ez két, egymás mellett felállított 65 m magas torony, mindkettőn egy függőlegesen mozgó, 12 főt befogadó “futómacska”. A Columbián a beszállást és rögzítést követő visszaszámlálás után 3,5 g gyorsulással lőnek ki, és kb. 2-3 másodperc alatt éri el az ülés a 65 m-es torony tetejét. Az embernek az az érzése, hogy továbbszáll a semmibe, mielőtt fékezni kezdene a torony csúcsa előtt. A Discovery nyugodt tempóban visz fel a torony tetejére, majd egy kattanást és a sűrített levegős szelepek nyitását követően -1,5 g gyorsulással, azaz a szabadesés másfélszeresével indul lefele az ülés, amitől felemelkedünk az ülőkéről és a felső leszorító kerethez tapadunk. 80 km/h zuhanási sebesség elérése után hirtelen 3,0 g-s fékezés, majd visszalövés kb. félpályáig. Többszöri menet után éreztünk rá, hogy teljesen ellazulva, a karfák görcsös markolása nélkül rendkívül élvezetes a móka.
Egyik kedvenc attrakciónk a Niagara volt, amit gyermekeink is nagyon élveztek, és talán 10-15 menetet is mentünk. Egy 20 személyes csónakban 27 m magasra vontatnak fel (kb. egy tízemeletes panelház) és onnan 70 km-es sebességgel csapódunk a vízbe. A csónakban az első sor az abszolút nyerő hely. Csak fürdőgatyában célszerű igénybe venni, mert minden csurom vizes lesz. Két kiöltözött piperkőc német csávó megkérdezte a személyzettől, hogy vizesek lesznek-e, mert hogy mindenki le van vetkőzve, mire azok szemrebbenés nélkül azt válaszolták, hogy á, dehogy. Még segítettek is nekik az első sorba beülni. A többit gondolom mindenki el tudja képzelni.
Említésre méltó még az általunk “kalapácsnak” nevezett Hurricane. Ez két, egymással szinkronban mozgó inga, amelyekbe talán 20-20 ember fér el. Az inga először csak hintához hasonlóan mozog, majd egyre feljebb és feljebb visz, míg nem 25 m magasságban megtörténik az átfordulás. Többszöri 360 fokos fordulat után az inga egy rövid időre megáll – természetesen fejjel lefele. Ilyenkor potyognak a slusszkulcsok, pénztárcák, aprópénz és a papucsok. “Ürítés” után visszatérünk a földre, ahol megpróbálunk különbséget tenni a lent és a fent között és összeszedjük elhullott tárgyainkat. Felejthetetlen gyomorforgató érzés.
Egyébként a papucsokat célszerű az extrém játékokon még indulás előtt levenni, erre fel is szólítanak. Balasetveszélyes repülő tárgyakat, mint fényképezőgép, kamera, kistáska egyébként is tilos felvinni bármire is.
Nem véletlenül hagytam a végére a az adu ászt, a Katun-t, a legszédítőbb, adrenalint csúcsra járató mutatványt. Majdnem fekete szerkezete, pályája szinte mindenhonnan látható, félelmet és tekintélyt sugároz, a szerelvény fémesen dübörgő hangja pedig odavonzza a tekintetet. Európa legnagyobb felsőpályás, azaz inverz hullámvasútja. Ez a megoldás tovább növeli az izgalmat, hiszen az ember kalimpáló lába alatt nincs semmi.
Az egész létesítmény a Maya kultúrát idéző környezetbe van telepítve. A bejáratnál 2 külön sorba lehet beállni, mint kiderült, az egyik csak a szerelvény első üléseihez vezet. Négy ülés van egy sorban és talán 7-8 sorból áll az egész szerelvény. Párnázott ülés, a lábak között 
előrecsúszást akadályozó perem. A felülről ránk csukódó párnázott acélkeret a vállakat, mellkast, hasat és combokat egyaránt leszorítják, abszolút bekalodázva a résztvevőt. Beszállás után központi reteszelés, dudaszó és zöld lámpa, – indul a bevetés. Az 1200 m hosszú pálya 50 méter magasságra történő, majdnem függőleges vontatással kezdődik. A tetején mintha megállna a vonat és az idő is egy pillanatra. Talán van még visszaút? Csak a nagy semmit látjuk 50 méterrel magunk alatt. Kattanás, légfékek kioldása, tizedmásodpercnyi teljes csend, aztán… Ráfordulunk a kicsit megcsavart, szinte függőleges első szakaszra és mielőtt eszmélnénk, eltűnünk a mélyben. 110 Km/h sebességet érünk el az első völgyben és közel 4 g-s terhelés passzírozza testünket az ülésbe. Innen rögtön az első függőleges hurokra megyünk, ismét közel 50 m-es magasságra, másodperc alatt. A hurok tetején lábaink égnek állnak, és teljesen elveszítjük térérzékünket. Ezt követően egy vízszintes orsó, azaz 360 fok a tengelyünk körül. Majd a kobrára jutunk, ahol két fél hurkot egy fél orsó köt össze. Én sem értem, hogy hogyan, hiszen azt sem tudom, hogy hol vagyok. Az ezt követő zuhanásnál már-már azt hisszük, hogy földbe csapódunk, amikor egyszer csak minden elsötétül. Egy föld alatti alagútban vagyunk, és hűsítő permetet fújnak ránk. A legjobbkor. Az alagút után ismét magasra hágunk, és innen egy függőleges tengelyű dugóhúzóba érkezünk. 360 fok vízszintesen, majd egy-két levezető flikk-flakk után begördülünk az állomásra. Még most is kivert az emlékektől a víz, nem hogy ott.
Természetesen nem csak az eddig leírt attrakciókat próbáltuk ki, hanem az óriáskerék kivételével mindent, sőt, mint látható, több helyre sokszor visszatértünk. Pedig rossz volt az időzítés, hiszen a csúcsszezon miatt teltház volt, sokszor kellett 10-20 percet is sorban állni a játékoknál.
És ez még nem minden. A parkon belül számtalan más program is várja a látogatókat. 2-3 óránként rendszeres előadások, mint kaszkadőr show, mű- és toronyugró bemutató, inka színjáték, 3D-s mozi és a nap végén hatalmas tűzijáték. Mindez az egyszeri belépő árában. Ezen túlmenően 2003-ban megnyitották a Mirabilandiá-hoz kapcsolt aqua parkot, amit minimális, +6 €-ért lehet igénybe venni.
És hogyan jutott időnk minderre a zsúfoltság ellenére is? Mint említettem az elején, a belépő többet foglalt magában, mint gondoltuk. Egy második ingyenes napot! Záróra előtt hangosbemondó tájékoztatta a vendégeket, hogy a kijáratnál a Secondo Giorno Consecutivo Gratis pultnál aznapi jegyünket másnapi ingyenes belépésre jogosító karszalagra lehet cserélni. 26 órányi vidámparki élvezet fejenként 21 €-ért! Tökéletes ár/érték arány. Második nap aztán pótoltuk, ami még esetleg kimaradt, illetve számtalanszor megismételtük a legnagyobb élményt nyújtó mutatványokat.
Természetesen kiindulási pontunk Riminiben lévén a hátralévő két napban ellátogattunk még a Cattolica-i aquariumba, a Riccione-i aqua parkba és természetesen San Marinoba is, de ezek talán majd egy későbbi beszámoló tárgyát képezik.
Tornallyay Zoltán (Zotya)
A szerző írásai Az Útikalauzban
Tornallyay Zoltán: Szentendre-Split -2004
Tornallyay Zoltán: Vidámparki kirándulások – Ravenna 2002-2003
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkeszto
utikalauz.hu