Konics Sándor: Francia körút – 2003. május 25-június 05.
Egyhetes lázas készülődést követően hajnali három órakor indultunk Balatonlelléről.
A képlékeny útitervünkre jellemző módon Münchennél útirányt változtatva nem a francia Riviérát vettük célba, hanem Strasbourgot. Ugyanis rájöttünk, hogy jobb lesz a fáradalmakat a legvégén a tengerparton kipihenni. Szállást előre nem foglaltunk, csak tippjeink voltak, és ez később nagyon hasznosnak bizonyult. Első nagyobb megállónkat Ausztriában tartottuk, az egyik Rosenberger nevü étteremben, ami nagyon kellemes hely bő étel és ital választékkal, de a magyar pénztárcának kicsit soknak tűnő árakkal .Utunkat folytatva késő délután értünk Kehl-be a hatalmas forgalom ellenére,- ami a német autópályák állandó jellemzője legalábbis.
szerintünk – majd a hídon átérve már Strasbourg következett és rögtön a város szélén található egy Forma 1nevezetű Motel, melyből sok van Franciaország szerte, mivel ez egy hálózat, szinte minden nagyvárosban van ilyen. Szerencsénkre itt még volt hely, 27eu volt egy éjszaka 3főre,ami magában foglalt egy három ágyas mosdóval ellátott szobácskát, fürdő-WC a folyosón ami meglepően tiszta. Lehet reggelivel vagy anélkül is kérni, átutazóknak ideális hely. Pár száz méterre található információs iroda is.
Lepakolás után a városközpont felé vettük az útirányt, oda még kocsival mentünk, mivel egyszer már voltam itt pár éve, könnyen betaláltunk, és a folyó parton parkoltunk le, aztán séta be az óvárosba , ahol ismét megcsodálhattam a monumentális katedrálist, történelmi múzeumot, a városházát, hogy aztán végképp elfáradva és ránk esteledve visszatérjük a szállásra.
Másnap korán indulás Reims irányába akkor még szakadó esőben. Dél körül értünk a városba, ahol a katedrális közelében egy parkolóházban hagyva az autót gyalog indultunk tovább. A katedrális lenyűgöző, mind méretét mind díszítettségét illetően, egy csodálatos építmény. Két órás városnézés után továbbindultunk Párizs felé, ahova kora délután értünk, a legnagyobb csúcsforgalom közepette. Akkor döntöttük el, hogy nem a tervezett Forma 1-es motelt fogjuk megkeresni valahol a város szívében, hanem a Vica nevű osztrák hölgyismerősöm által megemlített Versailles-i kempinget választjuk, ahová hála a jól kitáblázott utaknak végül is nem volt nehéz eltalálni. A kemping fekvése nagyon kellemes, egy erdőben a városka szélén gyönyörű kis házakkal övezve. Sátorverés után elindultunk felfedező körútra, mivel Vica említette a jó vasúti közlekedést a belvárosba, és valóban a megálló kb. tiz perc séta.
Tovább sétálva jó negyedórányira van maga a kastély együttes, ami egy domb tetején állva lenyűgöző látványt nyújt. Este hat után már ingyenesen lehetett besétálni a hátul elterülő “kertben”, ami több hektáron terül el, különböző labirintusokkal, tavakkal, szökőkutakkal, pazar látványt nyújt. Az tájékozódás után vissza a kempingbe, ahol kicsit furcsának találtam a vizes blokk egyes elemeit: nincs ülőke a WC-n, amit aztán később megszoktam a Riviérán.
Következő reggelen emeletes vasúttal mentünk be, kb. 20 perc az út az Eiffel toronyig, és érdemes un. Turista kártyát venni ami lehet egy-vagy három napos bérlet, és jó a vasútra, a metrókra, amiből van 12 vonal. Ezeknél a helyiérdekű vasutaknál érdemes figyelni a nevüket is, ugyanis női nevekkel vannak ellátva és ha elnézi valaki, könnyen másik városrészbe kerül, volt benne részünk.
Az Eiffel megálló a Szajna parton van, aztán pár perc séta, persze minden jól kitáblázva, máris ott vagyunk a torony tövében, egy nagyon aranyos kis tavacska mellett visz az út.
A torony tövében törpének éreztük magunkat, egyszerűen hihetetlenül hatalmas. Lehet választani, hogy gyalog vagy liften hódítja meg az ember, legalábbis az első szintig, mert onnan már csak a lift marad. (én két éve a másodikig mentem gyalog – gy.á.) A gyaloglás kb. 7eu, és miután felértünk gyönyörű panoráma tárult elénk, egész Párizs a lábaink előtt hevert, szép napsütéses időben ragyogott a város. Fent kávézhatunk, ehetünk a büfékben, különböző nevezetes pillanatok fényképeken. Tíz perc séta ide az Invalidusok épülete amely annak idején mint afféle “szoc. otthonként” szolgált a megfáradt katonák számára, ma sok sok fegyver, és egyéb kiállitás, és főképp- az épület túloldalán található templomban nyugszik Napoleon, sírja egy monumentális vörös márványból faragva. Természetesen itt merült le a videokamera akkuja, amely később is többször adott okot bosszúságra.
Párizsban két egész napot töltöttünk, a metróval beutazva keresztbe-kasul, megnéztük a Notre Dame-t, mintha a reims-i testvére lenne, a Louvre udvarán ücsörögtünk, a kertjében sétál, napozik időzik fél Párizs, ami errefelé természetesnek tűnik, vagy éppen az Eiffel tövében ütik el az időt, míg a zugárusok kergetőznek a rendőrökkel! El kell árulnom, hogy az Eiffel tornyos kulcstartó Strasbourgi ára négy euro, itt már csak 1,50. kár előre megvenni!
A Louvre-tól elindulva a Concorde téren megcsodáltuk a párezer éves Obeliszket, aztán végig sétáltunk a Champs Elysees-n, ahol épp TGV kiállitás volt az utcán. A végcél a Diadalív volt, ami jó kis domb tetején áll, és alig 7eu-ért fel is lehet mászni egy szűk csigalépcsőn.
50m-nél magasabb, a tetején lehet sétálgatva gyönyörködni a város nyüzsgésében, amint a tízegynéhány sugárúton özönlik be az autóáradat, hogy tegyen néhány kört és araszoljon kifelé, sok derűs pillanatot okozva a bámészkodóknak, mi jókat nevettünk.
Aztán irány a metró, egy átszállással már ott is voltunk a helyiérdekű vasút állomásán, a metrók nagyon jól tájékoztatják az embert egyből eltaláltunk bárhová amit célul tűztünk ki. Harmadik nap délelőtt egy megálló a Hév-vel ellenkező irányba, és már is Versailles kapuiban álltunk. Az épület hatalmas, órákat lehet benn sétálni, mérhetetlen festmény, bútor, szobor árulkodik a valamikori gazdagságról, nekem mintha még a letűnt korok illata is érződött volna, kissé pisi szag formájában. Az ablakokon át kilátás a kertre, leírhatatlan látvány. Az épület után következett a kert, rögtön a labirintus, aztán megnéztük azt ami nem túl szívderítő emlék kis Trianont, ami elég semmitmondó mint épület, de a kertje szép.
A lenti nagy tavakban hatalmas halak úszkáltak, csónakázni is lehet, és nagyon finom fagyit enni. A parkot szinte lehetetlen bejárni akkora, de jól gondozott. Mi még délután visszavonatoztunk az Eiffel tövéhez és egy jót heverésztünk a fűben. Ha valaki korán akar indulni a kempingből az nézze meg a hivatali időt, mi hatkor keltünk az induláshoz, erre a gondnok fél kilenckor hajlandó volt elvenni a pénzt tőlünk, kicsit bosszúsak voltunk, aztán indultunk Avignon irányába, de a Loire völgy érintésével. Egyszer sikerült eltévednünk, de aztán a kedves franciák segítségével kitaláltunk a városkából. Megnéztünk pár kisebb kastélyt de nem a legszebbeket, mert mi a délebbre lévőket néztük, azok estek útba.
Orleans-t vettük célba, addig végig autópályán mentünk, aztán ott letértünk Chateauneuf felé, majd St Benoit következett, ahol “mellékesen” megnézhettük Szent Benedek porhüvelyét is, a többszáz éves templom alagsorában, épp egy mise után. Tovább haladva Sully, majd Gien következett tüneményes kis kastélyokkal, bár némelyik inkább erődítménynek is beillene.
Ezek után újra autópálya következett a cél Avignon, Nevers, Clermont-Ferrand, a Puy-i vidék a maga hullámvasút szerű dombjaival, aztán érkezés este Avignonba. A terv szerint itt is Forma 1 Motel lett volna a szállás, ám nem az lett. Telt ház volt, és éjjel már személyzet sincs, csak hitelkártyás szobafoglalás ha van. Mivel nem volt, irány a belváros, mentünk
pár kört, mert a város másik részén is volna egy ilyen motel, meg van néhány bent is csak kicsit több csillaggal a homlokzaton. Olyan érzésünk volt, mintha tele lett volna a város emberrel, másnap kiderült nem is tévedtünk sokat. Szóval a városka jó magas fallal van körülvéve, csak néhány kapun lehet ki-be jutni, mi a szállodákkal meg a rendőrséggel szemközti parkolóban a fal tövében megágyaztunk a kocsiban és jót aludtunk, biztonságban éreztük magunkat. Reggel aztán irány a belváros, persze gyalog, nincs messze, meg autózni amúgy sem érdemes, mint egy időutazás, a pápák palotája meg hihetetlen. Mint egy erőd kívülről, bent aztán körbe lehet járni, szebbnél szebb termek, a pápák képeivel, szobrokkal,
a tetejéről csodálatos panoráma, a csonka híddal. Kiderült, a sokaság oka a bor ünnepe, mindenféle sátrakban kínálták a jobbnál jobb borokat, zenekar, ökörsütés, minden ami kell.
Délig csodáltuk a várost, aztán irány St. Tropez. Kora délután már a riviéra tárult elénk. Szerencsénkre hamar találtunk kempinget Port Grimaudban, szemben St.Tropezzel, ez egy szép kis öbölben fekszik, a kempinget ketté szeli a parti út, mi a tenger mellett sátoroztunk le, vagy 20m-re a víztől. A víz szinte jeges volt, igaz május vége volt, nem tolongtak a fürdőzők. A kemping elég kultúrált volt, bár angol wc nem sok volt, azon se volt ülőke.
Saját boltja van, viszont a parton ha enni akar az ember, kell menni jócskán. Egyszer sikerült fél óra alatt rendelnünk spagettit, mire a lüke pincér hozott lapos tésztából készült ehetetlen valamit vagy 15 euróért. Hihetetlen volt, nincsenek büfé hegyek.
Viszont Port Grimaud kikötői étteremében isteni tengeri herkentyűs spagettit ehettünk kagylóból, igaz dupla áron, meg álom finom szendvicset 6euróért. Másnap beautóztunk a híres St. Tropez-be. Hát elsőre csalódás volt, persze az egy négyzetméterre eső Ferrarik számát leszámítva. A kikötőben hivalkodóan a luxus jachtok, van választék belőlük bőven,
viszont itt ettük a legfinomabb fagyit, de a mólón túl elég szennyes a part a házak mögött.
Három nap múltán indultunk hazafelé, végig a tengerparti úton. Cannes, Nizza,majd megállás Monacoban. Majdnem egy óra kellett mire bejutottunk, ahol aztán parkolni művészet. Parkolóházak vannak, ha az ember megtalálja akkor nyert ügye van, pár euróért jó helyen van a kocsi. Szerencsénkre a vár tövében volt hely, ahonnan aztán gyalog fel az uralkodói palotához. Délben megnézhettük az őrségváltást, nagy csinnadratta, meg a központi templomot is, ahol Grace Kelly nyugszik, szép emléke van.
Pechünkre, vagy szerencsénkre előző nap volt a forma 1-es futam, még láttuk a pakoló embereket, persze itt is tele a város, és induláskor a rajtkockákról startolhattunk hazafelé! Meg a sok ezer olasz szurkoló is startolt, az autópályák meg dugig, volt is araszolás órákon át, csak késő délután Torino előtt oszlott el a nagy tömeg. Velence után egy irtózatos felhőszakadás jött még jégesővel, még nem láttunk ekkora vihart, így aztán hajnali kettőkor értük el a Wörthi tavat, ahol éjszakáztunk még egyet a parkolóban.
Összesen 4000km-t autókáztunk a 10 nap alatt, megtekintve és megismerve Franciaország néhány jelentősebb látnivalóját, persze a teljesség igénye nélkül. Az embert sok kellemes meglepetés éri egy ilyen hosszú út alatt, és nagyon sok élmény. Avignonban összefutottunk egy magyar nyugdíjassal, aki Németországban él, csak eljön ide az ünnepre. Az ökörsűtő
készségesen töltötte a lemerült videó akkuját!
Konics Sándor
A szerző írásai Az Útikalauzban
Konics Sándor: Francia körút – 2003
Konics Sándor: Kis tavaszi túra Salzburg környékén – 2005
Konics Sándor: Új utakon Rabacba – 2004
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu