Bánáthy László: Jordánia – 2004

Bánáthy László: Jordánia – 2004.06.25-07.03.

Indulás Ferihegy II/B terminálról 2004.06.25 23:50 helyett 26-án 00:45-kor egy 187 férőhelyes Boeing Jumbo 737 800-as géppel. A repülési magasság elérésekor azonnal megvacsoráztattak bennünket – Provancei csirke rizzsel meg édesség, és italok.
A Kárpátok felett viharba kerülünk és csak úgy csapkodnak körülöttünk a villámok, a kapitány beszól a hangosba: “Bocsi, de egy kicsit göröngyös az út és ez kb. 10 percig fog tartani”. Nem tudom meddig tartott, mert engem álomba ringatott és amikor kinyitottam szemeim egy csodát láttam: Athén éjszakai fényeit alattunk. De ezt látni kellene, a szó kevés a látvány leírásához. Eztán ismét egy kis szundi és ébredés a legjobbkor: alattunk Alexandria fényei, melyek talán még varázslatosabbak , mint Athéné volt. Elfogyott a látnivaló és újra egy kis szundi, de ez már rövidebb. Felébredek felnézek a monitorra ami a felső csomagtartóból éppen akkor nyílik ki és látom a kivetített útvonal térképen, hogy már a Vörös tenger felett repülünk és közeledünk Aqabához. Néhány perc múlva feltűnnek alattunk a parti fények füzérei. Eilat és Aqaba fényei vezetnek rá a leszálló pályára és egy erőteljes, gyors süllyedés után – mikor is a gyomor egy kicsit feljebb kéretkezett, amit egy két mély levegővel jól lehetett kompenzálni – sikeres landolás. Nem mondható el ugyanez a füldugulásról, ami viszont csak estére szűnt meg.
Landolás után pillanatok alatt a buszokban és helyi idő szerint 6 órakor már a szállodában voltunk. Gyors kipakolás és gyönyörködés a panorámában, majd fél hétkor már lenn voltunk reggelizni. Reggeli után Gyöngyi lepihent, én meg mivel 10 órakor telepített idegenvezetői tájékoztatás a program, lementem a szálloda medencéjéhez úszkálni egy kicsit.
Egész jól felfrissültem, és egy óra multával elindultam felderíteni a környéket.
Mi a Hotel Aqaba Gulf szállodában laktunk 4 ****-os.Biztosan van szebb szálloda, de semmi panaszunk nem lehetett rá. Ragyogó tisztaság mindenütt és ez a lényeg. A szoba kényelmes, volt Tv, hűtőszekrény, telefon és remekül működő klíma. Azt hiszem ez volt a leglényegesebb, mert nyugati fekvésű szoba lévén klíma nélkül megfőtt – sült- volna az ember. Közvetlen az ablakon belül egy hővédő függöny volt, ezt követte a rendes függöny. Délután amikor oda sütött a nap, szerintem tojást lehetett volna sütni az ablaküvegen.
A tájékoztató után én is lefeküdtem egy kicsit és csak 4 óra után dugtuk ki az orrunkat a szobából, akkor is csak a szálloda medencéjéhez merészkedtünk le. Itt pancsoltunk, pihentünk vacsoráig, ami este 7-kor kezdődött. Svéd asztal, 4 féle főfogás, számtalan saláta különböző mártások hozzá, kb. 8 féle édesség és gyümölcs. Úgy bevacsoráztunk, hogy szinte mozdulni se volt kedvünk, de azért este 8-kor elindultunk szétnézni a városba. A központi résztől, mintegy 5 percnyi sétára voltunk. A szálloda tulajdonképpen majdnem a tengerparton van csak egy 2×2 sávos út és némi ókori ásatási terület választja el a tengertől. Ez az út végig megy az egész öböl parton egészen a kikötőkig, és nem messze a szállótól egy körforgalmon át leágazik a belváros fele. A belváros tulajdonképpen a régi város mag, amiben csak a Bazárt hagyták meg érintetlenül, a többi részt már átépítették, sok- sok helyet hagyva a házak között a levegőnek és a növényeknek. Mert mindenhova fákat, bokrokat ültetnek, ahol csak egy kicsi hely is van, és ezek öntözéséhez külön locsoló vezetékek vannak telepítve és naplemente után öntözik is a növényeket!! – a szállodánál napfelkelte előtt is-!!

A “Bazár”

A Bazárban olyan a népsűrűség, mint a heringes dobozban, vagy a pesti nagykörúti villamoson csúcsforgalomban! Egyetlen elfogadható képet tudtam csinálni róla, azt is este – amikor véletlenül nem léptek be a gép látómezejébe. Kis zsidó gyerek kivételével van ott minden, mi szem szájnak ingere. A házi készítésű beduin szőnyegektől és ezüst ékszerektől kezdve a grill-csirkén, keleti fűszereken, gyümölcsökön át a legmodernebb Sony digitális videokameráig.
Én két héten keresztül találtam volna magamnak nézegetni valót a bazárban. Sok sok kirakatban felirat “beszélünk magyarul” “fizethetsz forinttal is” és tényleg beszélnek is magyarul, no nem Jókai szintjén, de a sikeres üzlethez kellően és tényleg fizethet az ember Forinttal is ahol ki van írva, vagy ki van ragasztva a kirakatba egy 2 vagy 500 Forintos. Az amerikai $ egyenértékű fizető eszköz mindenhol a “dzsordi-val” azaz a Jordán dinárral és az üzletek is a napi banki árfolyamot használják! Ugyan ez vonatkozik az €-ra, ahol ki van írva, vagy ki van téve a kirakatban. Élelmiszerre és dohányárura nem lehet alkudni, minden másra kötelező!!! Aki nem alkuszik az nem potenciális vevő, csak nézelődő!
Egyszerűen, hihetetlen, hogy milyen jó kereskedők. Ott tényleg úgy működik, hogy a vevő mindenek előtt. Az egyik üzletben beszélgettem a tulajdonossal, aki nagyon készséges és figyelmes volt, de az egyik szeme mindig a bejáraton volt, és ha tétovázó érdeklődő embert látott akkor “Excuse me” és máris ott termett és volt, hogy odahozta az érdeklődőt és megkért, hogy kérdezzem meg, hogy mit akar, mit keres a vevő, ha nem tudott vele szót érteni.
Hol vagyunk mi ettől a mentalitástól??? A hazautazás napján reggel amikor mentünk le a strandra, betértünk egy üveg vízért egy olyan kis boltba, ahol még nem jártunk előtte. Éppen reggeliztek és azonnal hívtak és kínáltak bennünket, hogy reggelizzünk velük, és alig tudtam megmagyarázni, hogy nagyon köszönjük, de most álltunk fel a reggelitől és csak egy vizet szeretnénk venni. Ugyanebben a boltban, amikor este lementem egy sebtapaszért, nem fogadtak el érte pénzt és amikor kiderült , hogy éjszaka hazautazunk, jó utazást kívántak és hogy mielőbb találkozzunk újra. A reggeli vásárláskor 1/2 Dinárt, mintegy 150 Ft. -ot fizettem náluk!!! Este, amikor az utolsó városnéző sétáról érünk vissza a szállodához, az út mentén parkoló taxi vezetője éppen kávét főzött a kocsija csomagtartójában, hallva hogy magyarul beszélünk így szólt. “Gyertek barátaim magyarok, kávézzunk együtt” – igen szó szerint így magyarul a nagy arab éjszakában!!
Hol van ettől az európai mentalitás?? Nem olyan messze, mint Makó Jeruzsálemtől, hanem legalább Föld-Nap távolság!!! vagy a műveltség és tudás fordítottan arányos az emberséggel?.

Magyar Strand

Bármilyen hihetetlen, Aqaba egyik legelegánsabb szállodájával srégen által helyezkedik el az öböl parton. Azért hozták létre, hogy a magyar és európai turisták nyugodtan, saját köreikben élvezhessék a tenger örömeit. Ide csak “hitetlenek” jöhetnek be, Allah gyermekei, követői nem látogathatják. A városi un “arab” strandra bárki bemehet, de a hölgyeknek számolni kell az átható, vizslató arab férfi tekintetekkel és ha túl kihívó a bikini, még, a számukra érhetetlen, de a hangsúlyból kikövetkeztethető beszólásokkal is. Ennél tovább azonban nem merészkednek a férfiak. Az arab nők csadorban fürdenek, csak a fátyol nincs az arcuk előtt, de a fejük ugyan úgy be van kötve, mint amikor az utcán mennek.
A magyar strand nagyon szép és tiszta, egyetlen hátránya, hogy csak este 7-ig van nyitva. Ez viszont számomra nagyon barátságtalan volt, mert nem vagyok és voltam ahhoz szokva, hogy ne akkor fürödjek meg a tenderben, amikor éppen kedvem szottyan! Persze most is megtehettem volna, ha fogok például este 10-kor egy taxit és kimegyek vele a “beduin partra”, mintegy 15 km a várostól, de kinek van ehhez kedve. Így aztán nem maradt más, mint a szálloda kertjében lévő medence, de az is jó szolgálatot tett. A strandon van egy kedves kis büfé, ahol étel és ital várja a kitikkadt embereket és kedves fiatal srác aki nagyon szépen beszél magyarul. Apja arab, édesanyja magyar és nagyon szépen beszéli az “anyanyelvét”. Írni viszont csak arabul tud, azt mondja, hogy a magyar írás nagyon nehéz! A “strand belépő jegy” így áll a sorszámozott nyomtatványon (arab nyomdában készült) 3 JOD és ezt, ha leadja az ember a büfénél akkor egy sört (0,296 ml.) vagy egy üdítőt vagy egy kávét kap érte. Az étel kínálat csak két féle csirke és marha hamburgerre szorítkozik, de ehhez sülburgonyát és sok sok salátát adnak. Ha valaki bírja a hőterhelést egész jól el lehet lenni a strandon egész nap. A napszúrástól pálmalevelekkel borított hatalmas ” napernyők” alá lehet húzódni és persze lehet pancsolni naphosszat a langyos vízben. Sajnos az “úszó” vízmélységig kb. 20-25 métert kell gyalogolni ezért kisgyermekeseknek ideális hely! Meglepően sok szülő hozta el gyerekeit a 2 évestől a 22 évesig!, de láttam németeket kb. 6 hónapos kicsivel is a parton. Tapasztalatom szerint a gyerekek sokkal jobban bírják a gyűrődést, gyorsabban akklimatizálódnak és jobban viselték a repülő utat is, a várakozásról nem is beszélve. Olyan hangos volt a reptéri váró hajnalban a gyerekzsivajtól, mintha egy óvodába csöppent volna be az ember délelőtt 10-kor. Az egyik este 10-kor a mama alig tudta kiimádkozni a gyerekeit a szálloda medencéjéből, pedig az nap voltak Petrában kirándulni, ami ugyancsak embert próbáló dolog, de erről majd később.
A strandról és a szálló ablakából is nagyon szép kilátás nyílt Eilatra, amely Izrael egyik legszebb tengerparti üdülőhelye. Aqabától kb. 12 km-re fekszik az öböl nyugati partján. Az Aqaba öböl partján 4 ország osztozik. A Vörös tenger felől indulva – arccal Aqaba fele – jobbról először Szaud Arábia, majd Jordánia. balról Egyiptom, majd Izrael.

Kirándulás a “Glas-boot”-tal azaz az “üvegfenekű” hajóval

Volt már szó a Bazárról ugyebár, ahol nem csak bármit, hanem annál is többet, így például kirándulást az üvegfenekű hajóval, vagy taxis túrát bárhova a határokon belül lehet “vásárolni”!
Velünk is így történt. Egy esti séta folyamán megálltunk egy “élelmiszer” üzletnél, de inkább vegyes boltnak volt nevezhető, amikor az egyik eladó tört magyarsággal érdeklődött, hogy voltunk-e már hajókázni üvegfenekű hajóval az öbölben. Nemleges válaszunk egészen felvillanyozta és azonnal a kezünkbe nyomott egy magyar nyelvű tájékoztatót, amelyben részletes tájékoztatást adtak (fényképekkel kiegészítve) a ránk váró élményekről. Mit mondjak, sok utazási irodának dicséretére vált volna, úgy a tájékoztató tartalma, mint az abban foglaltak maradéktalan betartása! Mondottam volt, hogy OK és akkor most fizetek is. Kifizettem az fejenként 10 dzsordit (Jordán dinárt)- a papíron az is rajta volt, ha most fizetsz 10 JOD/fő
a kikötőben 12 JOD/fő – nyugtát kaptam róla ami, mint később kiderült a részvételi jegy volt és még az is rá volt írva arabusul, hogy milyen ebédet kérünk és a következő nap a megbeszélt időben 9:00, ott voltunk az üzlet előtt. Egy angolul jó beszélő kissrác, volt vagy 14 éves, lekísért bennünket a már emlegetett arab strandra, ahol már várt bennünket a szervező. Rögtön asztalt hozatott a sráccal az árnyékba, majd kívánságunk szerint kávét, gyümölcs-teát hozott és elnézésünket kérte 5 percenként, hogy nem indulunk, dehát a “magyarok” nem értek még ide.
Mint később kiderült egy kommunikációs hiba folytán ők a szállodában várták a felvezetőt, de végül is megérkeztek és elindultunk. Aki csak akkor csatlakozott a csapathoz az tényleg 12 dinárt fizetett fejenként. Az öböl aqabai partja mentén délnek indultunk az úgynevezett “japán kert” volt a célpont mely mintegy 15 km-re délre fekszik a várostól. A japán kert tulajdonképpen egy nagy még víz alatti korall telep , hogy miért ez a neve, nem sikerült kideríteni. Aqaba Jordánia egyetlen tengeri kikötője és éppen ezért itt aztán minden féle kikötő van. Személy, darabáru, konténer, lédig áru (kő és foszfát) és üzemanyag kikötők sorakoznak a part mentén. A maga nemében ez is nagyon érdekes volt. A már említett srác elmondta, hogy Jordánia egyetlen vasút vonalát alapjába véve csak a foszfát szállítására használják, ami az ország legjelentősebb export cikke a kő mellett. A kikötőket elhagyva már láttunk kisebb korall csoportokat ahol a hajó egészen lelassított és körbe is járt, hogy a hajó fenekén lévő üvegablakon keresztül csodálhassuk a víz alatti világot. A látvány leírhatatlan. Az Akváriumban készített képek csak silány másolatnak mondhatók ahhoz képest ami a valóságban tárul a bámészkodó elé. (Az Akvárium a Jordán Tengerbiológiai Kutató intézetének szárazföldi bemutatója a Vörös tenger élővilágáról és a kikötők után helyezkedik el a parton.) Ezután nem sokkal elértük a célt a japán kertet, illetve mielőtt odaértünk kikötöttünk. Partra szállás után a parton egy pálmalevelekkel fedett féltető alatt, kávéval, teával, vízzel kínáltak bennünket, majd kiosztották mindenkinek a felszíni búvárkodáshoz szükséges eszközöket, szemüveg és pipa és annak aki még nem csinált ilyet türelmesen elmagyarázták és megtanították az eszközök használatát, a többiek pedig elindulhattak csodát látni! Mindezek előtt ismételten megkértek mindenki, hogy ne nyúljunk a korallokhoz, mert nagyon sérülékenyek és egy-egy rossz lelépéssel, támaszkodással helyrehozhatatlan kárt okozhat akaratlanul is az ember.
A kapott felszerelés csak arra való, hogy kb. 25-30 cm-re bedugja az ember a fejét a vízbe – ez éppen elég ahhoz, hogy a felszín tükröződése ne vakítson – és úgy szemlélje az alatta lévő vízi világot. A halak vagy “idomítva” voltak, vagy megszokták már az ember jelenlétét, egyáltalán nem zavartatták magukat sőt néha kíváncsiskodva megnéztek közelebbről, szemtől szembe 5-10 cm., megbökdösték a kezem és konstatálva, hogy számukra érdektelen a dolog, élték mindennapi életüket a korallok és más tengeri lények között. Nem tudtam megsaccolni a mélységet ami a korallok csoportok között helyenként elő sejlett, bár próbáltam egy-egy nagy levegővel ( a lélegző pipát a számból kivéve) lejjebb merülni, de szerintem 3-4 m-nél nem jutottam lejjebb. Ez viszont még csodálatosabb volt, hiszen felettem is zajlott az élet. Nem sok ilyen attrakciót csináltam, hiszen elég sokat kivesz az emberből a szabadtüdős merülés (így hívják).
Mintegy két órát töltöttünk itt a vízi paradicsomban, majd elmentünk egy terepjáróval a vezetőnk táborába. Itt “édesvízi” tusolás után ebédelni hívtak bennünket egy pálmalevelekkel fedett féltető alá, ahol már terített asztal várt bennünket és rövid várakozás után feltálalták a megrendelt ebédet. Mi roston csirkét kértünk sültburgonyával és salátával. Kaptunk fejenként egy fél csirkét egy halom sült krumplival és egy “vödör” salátával amiben volt minden ismert és ismeretlen zöldség egy kellemes savanykás salátaecettel nyakon öntve. Hát nem tudtuk maradéktalanul leküzdeni, valamit mindenki hagyott a tányérján és ezután még hoztak jéghideg görög és sárgadinnye szeleteket amit azért ha nagy nehézségek árán de leküzdöttünk egy félóra alatt. És mindez szinte a “semmi közepén”, ahol a sivatag kifut a tengerhez! A szertartás mintegy másfél óráig tartott és a főfogás után már a vezetőnk is odajött és jól eldumálgattunk. Nagyon értelmes és intelligens beduin férfi volt, akivel mindenről lehetett beszélni, csak a közvetlen családjáról nem beszélt. Nem tudtuk kiszedni belőle, hogy hány felesége van, a gyerekek számáról való érdeklődésre: “sok” volt a válasz. Azt viszont elmondta, hogy csak akkor lehet egynél több felesége a férfinak (hivatalosan maximum 4), ha a 2. 3. 4…. feleségnek is ugyan olyan körülményeket tud teremteni, mint az elsőnek! Nem lehet különbség az asszonyok között anyagi ellátottság tekintetében, persze van egy minimum szint amit be kell tartani.
Itt, ezen a kiránduláson ismerkedtünk és barátkoztunk össze egy pesti asszonnyal és a lányával, ami nekünk nagyon jól jött, mert a kislány a vendéglátóipari főiskola idegenforgalmi szakán angolul tanulja az ismeretanyagot és nagyon nagy szókinccsel bír már és nagyon jól beszél angolul. Nagyon érdekes azonban, hogy egy ilyen beszélgetés során, hogy előjönnek rég nem használ kifejezések és szavak, hiszen én szinte nem beszéltem angolul egy-két mondatnál többet a főiskolai nyelvi szigorlat óta, ami pedig 1969 telén volt.
Az ejtőzés után visszaindultunk, most már nagyobb sebességgel – de csak azért, hogy a öböl belsejében is megkóstoljuk a “tengert” egy félórás kiadós úszkálás és hajóról való ugrálás során a nyílt vízen. Ezek után azt hiszem nem kell mondanom, hogy hulla fáradtan értünk vissza Aqabába délután 5 órára.

Kirándulás Petrába a “rózsaszín városba”

A III. részben vázolt kirándulás után “pihenni” kellett – ez az Akvárium meglátogatását és némi strandolást foglalt magába, no meg felkészülést a petrai kirándulásra, amiről eleve tudtuk, hogy húzós lesz, dehogy ennyire, a franc se gondolta volna. Az igazsághoz tartozik viszont ,még az is, hogy leendő útitársainknak – lásd előző rész – ezen a napon egy Holt tengeri túra volt már befizetve.
Nos a petrai út némi bonyodalommal indult, ugyanis nem tudtam elérni azt a taxist, akivel már meg volt beszélve ez az út. Azt hittem én vagyok béna, de mint kiderült a portás segítségével, az illető telefonja nem volt hívható. A portás ajánlott egy másik taxist – rendszeresen fuvarozza a szálló vendégeket – aki tényleg olyan megbízható volt, mint ahogy azt a portás elmondta. Reggel 7:30 volt megbeszélve, hogy jön értünk, 7:15-kor bejelentkezett telefonon, és meg-kérdezte, hogy milyen üdítőt, vizet rakjon be a csomagtartóba és fél 8-kor már be is szálltunk a kocsiba. Elmentünk a másik szállodába az útitársakért, majd vételeztünk két tábla jeget az italok számára és usgyi. Egy darabig az Ammanba tartó autó úton haladtunk, szerencsésen átkelve egy katonai ellenőrző ponton, majd az “Aqaba Zone” vám határon keltünk át pillanatok alatt. Ez némi magyarázatra szorul ugyebár, hiszen nem minden napos dolog, hogy egy országon belül “vámhatár van”. II. Abdullah király az aqabai övezetet a fellendítés érdekében “vámszabad területnek” minősítette. Ez minden termék árán érezhető ami importból származik. Itt az út melletti vám placcon történik a kereskedelmi mennyiségű szállítmányok vámoltatása és regisztráltatása. Amikor taxisunk megállt a vámtisztviselő előtt egy pillanatra – kérdésére válaszolt a taxis, – gondolom én, mivel arabusul nem tudok – hogy magyar turisták akik Petrába tartanak, az tört magyarsággal jó utat és szórakozást kívánt! Nem sokkal ezután ráfordultunk a
Kings Way -re – a Királyok Útjára – és repesztettünk tovább 150-160-al. Kb. félúton megálltunk egy pihenőnél, meglestük a királyi pihenőhelyek egyikét, -már amit a fáktól látni lehetett – és megcsodáltuk a lábunk előtt elterülő tájat. Ha nem éreztem volna az égető napot, akár a holdon is érezhettem volna magam, olyan kies, kopár, kietlen volt a lábunk előtt elterülő völgykatlan, aminek a végét sem lehetett látni, életjelet meg mégúgyse. Rövid pihenés után, folytattuk az utunkat, majd a modern kori Petra 15-18 %os lejtőinek emelkedőinek és hajtűkanyarjainak sikeres leküzdése után megálltunk az ókori Petra idegenforgalmi terület bejáratánál. Kifizettük a fejenként 11 JOD belépő jegyet, fogadtunk 15 JOD -ért egy idegen vezetőt, aki mindent elmondott Petráról amit csak el lehetett mondani 1 óra alatt amíg lassan bandukolva beérkeztünk a Siq-en át az óvárosba. Személyes érintettsége is volt elmondása szerint, mert a nagyszülei még életek ott, a szülei, mint egy beduin törzs tagjai még ott születtek, de aztán el kellett hagyni a nagyszülőknek az óvárost, mert elkezdődött a terület részletes feltárása, ami még most is tart. A látnivalók taglalásától eltekintek, mert nálamnál sokkal jobban le van írva a Jordánia útikönyv ide vonatkozó részében.
Inkább érdekességek, apróságok következnek, melyek személy szerint nagyon megragadtak bennünk. Hogy mit is jelent náluk például a “vendég” maximális kiszolgálása. Többek között: az ókori sziklába vájt barlangokba nyugat-európai színvonalú WC és mosdó helyiségeket varázsoltak, hogy a turista ne szenvedjen szükséget! – ragyogó tisztasággal, folyóvízzel és klímával, és nem volt kiírva a használat díja, csak egy kistányér volt kitéve egy kisasztalra! –
A szuvenírt árusító beduin sátornál az is tudott vásárolni aki csak 1 képeslapot akart venni, meg az is akinek éppen egy 200 dináros ezüst tálra fájdult meg a foga, ugyanis a semmi közepén – telefon és internet kapcsolatot tekintve – a dombornyomású bank illetve hitelkártyákkal minden további nélkül lehetett fizetni. A büfékben csak jéghideg italok voltak elérhető közelségben a vendégnek, aki nem hideget akart, annak kérni kellett! Idegenvezetőnk elmondása szerint, csak hivatásosok vezethetnek – főiskolai szintű végzettség és 3 európai nyelv magas szintű ismerete. Nem nyelv vizsga papír kell, hanem a választott nyelven ” idegenvezetni kell” a választott nyelvnek megfelelő országbeli idegenforgalmi szakembereket, akik előzőleg felkészültek az adott témában! Tekintettel a nagy hőségre és a csapat elcsigázott hölgy tagjaira, lemondtam Petra teljes felfedezésének öröméről – majd legközelebb amikor nem 40 fok lesz árnyékban és a Teremtő tudja, hogy mennyi a tűző napon – és vissza indultunk mintegy órányi nézelődés után a bejárathoz. Ekkor vettük észre, hogy mennyire emelkedik az út és már az is örömünkre szolgált amikor beértünk a Siq-be -magyarul hasadékot, nyílást jelent-, mert ott a fejünk fölé magasodó sziklák jóvoltából volt már némi árnyék is és kb. 20 foknyi különbség a napsütötte oldal és az árnyékos között. Persze a nap nem a kedvünk szerint járt és néha bizony úgy perzselt, hogy ruhán keresztül is szinte égetett. Mire vissza értünk a bejárathoz, ahol árnyas fák és büfék vártak ránk elfogyott a kirándulásra magunkkal vitt fejenként 1,5 liter víz is. – de legalább nem kellett már cipelni! -. A Siq-ig tartó út szakaszon külön út van a gyalogosoknak és külön út a tevén, szamáron, lovon esetleg kétkerekű homokfutón közlekedőknek, a Siq-ben meg mindenkinek figyelni kell a másikra, hiszen van olyan rész is, ahol a homokfutó mellett már egy gyalogos sem fér el. Apropó majd el felejtettem. Az előbb említett állatok számára külön kórház van a terület bejárata mellett. Hát nem mindennapi terhelésnek vannak szegények kitéve és még az árnyékba se tudnak elhúzódni, ha béklyózva a gazda a napon felejti őket.- sajnos előfordul.
Taxisunk a megbeszélt időben és helyen várt bennünket és immáron semmi akadálya nem volt, hogy sok sok élménnyel gazdagabban, de holt fáradtan haza fele vegyük az irányt. Keveset láttunk a csodából, de talán majd egyszer egy alkalmasabb időben megtörténik a teljes felfedezés is.

Az utolsó nap

Elérkezett immár az utolsó nap 2004. július 2.
Délelőtt egy utolsó strandolás a Magyar Strandon, majd 2 órakor ebéd A Tikka Chiken nevű
szárnyas ételbárban. Ragyogó kiszolgálás, még jobb kaja, olcsó ár – a hazaihoz képest – és az árlapon akár magyarul is olvashattuk, hogy mit szeretnénk. Elégedetten és jóllakva köszöntünk el és a tulaj így köszönt el tőlünk magyarul: “Minél előbb találkozzunk”!
Egy kis szundi a délutáni forróságban, majd némi lubickolás a szálló medencéjében. Este vacsora után egy utolsó séta a “bazárban”- elköszönés az ismerősöktől, akik mind-mind mielőbb visszavárnak bennünket.
Este 22-kor idegenvezetői eligazítás, majd segítségének köszönhetően 01:30 -ig. maradhattunk a szobánkban – nem kellett 23 órakor elhagyni. Éjfélkor csekkolás – beszállókártya átvétel a Hotel Mövenpick halljában némi izgalommal, mert mondta az idegenvezető, hogy 4 fővel kevesebb helyjegyet kapott a repülőre. Lazára vesszük a dolgot, úgy döntünk, hogy szívesen maradunk a Jordan Tours költségére, de sajnos erre nem került sor. Kárpótlásul VIP helyeket kaptunk a gépen. – Az első sorba szóltak a helyjegyeink, amit végül a repülőtéren kaptunk meg.- Indulás a reptérre 02:00 helyett úgy kényelmesen 02:20-kor – azt mondta a helyi sofőr, hogy megszunnyadt egy kicsi, de nem kell idegeskedni, úgyse fog időben indulni a gép. És mit ad a Teremtő így is lett! Azzal a géppel tértünk haza, amelyik az újabb csoportot hozta Aqabába és természetesen késett. Érdekes módon minden reptéri üzlet nyitva volt, gond nélkül költhette el mindenki a még elkölteni való pénzét, pedig az aqabai reptér méreteiben parányi a Ferihegyhez képest, de az utasok kiszolgálása tekintetében magasan felette áll. Mindennel lehet fizetni ami érvénye fizetőeszköz, csak vásároljon a turista minél többet!! Ezt szerintem nálunk talán az unokáink fogják csak megérni, hogy ennyire minden a vendégért a turistáért van!
Közben megjött a pesti járat és nekünk meg fájt a szívünk, hogy de jó nekik. Gyors tankolás után beszállítás és már repültünk is haza fele. Az útvonal más volt, mert végig a Sinai félsziget felett repülve értük el a Földközi tenger térségét, majd az Athén-Belgrád irányt repültük sajnos úgy, hogy alattunk mindvégig felhők voltak. Belgrád után kezdett kiderülni és megszólalt a pilóta, hogy kapcsoljunk be, mert immáron Magyarország felett vagyunk és megkezdi a süllyedést. Ez után 10 perccel már Ferihegyen gurultunk.
Azért nagyon jó érzés volt újra hazai földre lépni még akkor is ha jóval hűvösebb volt és nem ragyogó és zavartalan napsütés várt bennünket.
Szép volt, jó volt, de egy nekifutásra elég volt. Talán egyszer folytatása következik.

Lejegyezte: az Úr 2004. esztendejének július havában Bánáthy László

További képek az utazásról a szerző oldalán>>

A szerző írásai Az Útikalauzban

Bánáthy László: Jordánia – 2004

Bánáthy László: Kotor – Crna Gora – Montenegró – 2001

Bánáthy László: Nyaralás Neumban – Bosznia-Hercegovina – 2005

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu