Dinka Péter: Montenegróba Szerbián át – 2007
Egyéni hangú beszámoló sok információval, tanáccsal és kellően átgondolt véleménnyel
Sajnálatos módon csak október végén találtam rá erre a honlapra. Nagy örömmel és élvezettel olvastam az útleírásokat. Sokat közülük azért, mert még nem jártam a világnak azon a részén, vagy éppen azért, mert már nekem is ismerős a leírt táj, viszont érdekes más szemével is látni ugyanazt.
Több remek útleírást olvastam Montenegróról is, de azt gondoltam, mivel két, egymást követő évben jártam ebben az országban, két különböző útvonalon, talán szolgálhatok néhány hasznos információval a jövőben odautazni szándékozók számára. A fényképeket barátom és útitársam Horváth Tibor készítette és bocsátotta rendelkezésemre. Köszönet érte. (Valamilyen kommunikációs gond miatt a képek még nem jutottak el hozzám. Ha megérkeznek, bővítem velük az írást – a szerkesztő.)
Útitervet és írásos feljegyzéseket nem készítettünk, ezért az utat és az élményeket – így december végén – bizony jobbára emlékezetből írom le, kilométerek és pontos időpontok nélkül. Az írást inkább élménybeszámolónak, kedvcsinálónak szánom, ezért elhagyom a statisztikai adatok felsorolását. Így talán kellemesebb olvasmányt nyújt, emlékezve a nyári kalandokra. Természetesen igyekszem néhány gyakorlati – az országgal és az utazással kapcsolatos – tudnivalót és tapasztalatot is átadni.
Az elmúlt évtől eltérően, amikor csak négyesben utaztunk, a Zágráb – Split – Kotor útvonalat választottuk. Az idén barátainkkal – és két autóval – vágtunk neki az utazásnak. Mivel hallottunk a Moraca-kanyon szépségéről, elhatároztuk, hogy útba ejtjük ezt a fantasztikus látnivalót. Ezért a Budapest – Szeged – Belgrád – Podgorica – Budva útvonalat választottuk. Elsőre egy kicsit kalandosnak tűnt, mivel nem ismertük a jelenlegi szerbiai állapotokat. Utólag visszagondolva mosolygok magamon, hiszen a ’80-as években kétévente mentünk nyaralni Bulgáriába, Jugoszlávián át – minden gond nélkül. Teszem hozzá: Trabanttal! Az volt ám a kaland!
Mivel az utazás egyik fontos eseményének szántuk a Moraca-kanyon nappali fényben történő megtekintését, ezért – meg azért is, mert már nem vagyunk olyan fiatalok – tranzitszállást foglaltunk a szerbiai hegyekben. Ezt a megoldást ajánlom mindenkinek, aki nem akar Magyarországról este tízkor indulni és vaksötétben, idegen, de megtekintésre mindenképpen érdemes tájakon, azokból semmit nem látva átszáguldani, majd hullafáradtan a tengerpartra érkezni. Indultunk már mi is este tízkor, egésznapi munka után Spanyolországba. Hajnali négykor már egy ausztriai parkolóban aludtunk. Jut eszembe, ha lesz rá energiám, ezt az utat is leírom, hátha valaki Gibraltárba készül.
Úgy vélem, hogy az utazás is a nyaralás része, igyekezzünk annak minden pillanatát élvezni, hiszen olyan sokat dolgoztunk és fizettünk érte!
Az utazás
1. nap
Indulás reggel öt órakor, a fent leírt útvonalon. Kényelmesen autóztunk Szegedig, illetve a határig. Gyors átkelés, kárörömmel teli pillantások a belépő oldalra, mert a szerbiai és más vendégmunkások hada már visszafelé tartott a vakációról. A határőr is azt tanácsolta, hogy ne erre jöjjünk vissza. A szerbiai oldalon működő pénzváltó magyar forintról nem váltott dínárt, csak euróról. A szemben lévő benzinkúton szomorúan láttam, hogy kár volt Magyarországon tankolni, mert odaát – egyébként MOL kúton – jóval olcsóbb a gázolaj.
Utazás tovább Belgrád irányában ugyanazon a fél autópályán, amelyiken már autóztunk néhányszor Bulgária felé – úgy huszonöt évvel ezelőtt… Ahhoz képest az út egész jól bírja, már egy háborún is túl van. Szerintem felújítást még nem végeztek rajta az elkészülte óta. Lehet, hogy a magyar útépítőket tanulmányútra kellene küldeni…
Az útdíjra nem emlékszem pontosan, de nem volt drága, kb. 800 Dínár.
Jó szokásunkhoz híven – és gyakorlott utazókként – az említett benzinkúton vásároltunk egy Belgrád várostérképet. Rettentő rossz hatással van az ember házasságára egy autós eltévedés a nagyvárosban. A térképpel felfegyverkezve, és szerencsére a térképet jól ismerő feleségem navigálásával, elsőre betaláltunk Belgrád belvárosába, a Kalimegdánra. Hallottam már olyan feleségről, aki a Nők lapjában megjelent szabásmintát is térképnek nézte…
Sikeres és ingyenes parkolás után megnéztük a Nándorfehérvári diadal helyszínét. A park kedves, szép hely, a várban egy haditechnikainak mondott ágyúkiállítás van, melyet gyermekeink gyér érdeklődéssel néztek. Nekünk, katonaviselteknek kicsivel többet mondott. A gyerekeknek tartott rövid történelmi áttekintés után, hála a térképnek és – nem viccelek – a tábláknak, minden bonyodalom nélkül kitaláltunk a városból, és bevettük magunkat a hegyek közé.
A város utáni első parkolóban szusszanásnyi szünetet tartottunk. Itt vágott mellbe bennünket először annak a szeméthalomnak a látványa, ami a parkoló egész környékét beterítette. Akkor még nem sejtettük, hogy a szemét az egész utunkon elkísér minket, és a mennyisége csak fokozódik.
Menekülés a parkolóból a Cacak, Uzice útvonalon Nova Varos-ig, ahol a tranzitszállásunk volt. A hegyek közé érve már biztosak voltunk benne, jó döntés volt a nappali utazás, hiszen a táj oly gyönyörű, hogy itt sötétben átrobogni szinte vétek. Megboldogult, partizános filmeken szocializálódó gyermekkorom elevenedett meg előttem, már azon sem csodálkoztam volna, ha maga Tito ugrik elő egy bokorból.
Mivel én még az iskolában tanultam oroszt, ezért a cirill betűs feliratok olvasása nem okoz gondot. Jól jött, mert a szállodát menetben tudtuk bevenni, elkerülve a keresgélés kínos pillanatait.
A szállás teljesen korrekt: valamikor szebb napokat látott, elegáns, de már kissé lepukkant szálloda, egyébként tiszta, zuhanyozós szobákkal, félpanzióval (vacsora, reggeli), 5.000.- Ft/fő áron, gyönyörű környezetben, fenyvesek között, Nova Varos-ban. Egész napos autózás után meleg vacsora és sör – egyszerűen mennyei.
Az utazás során, átkelve Szerbián, semmiféle problémánk nem volt. Az utak minősége jó, sok helyen felújítottak. A közlekedési szokások valamelyest eltérnek az itthon megszokottaktól, de türelemmel és rutinnal vezetve nem lehet probléma.
2. nap
Kényelmes indulás a bőséges reggeli után, úgy kilenc óra körül, irány a tenger, no és a várva várt Moraca-kanyon. Az út továbbra is csodálatos tájon vezet, a településeken és az épített környezeten egyre erősebben érződik a Balkán lehelete. Valamelyik határ előtti városban már egy minaret is feltűnik. A sebtében létesített határátkelő helyen gyors útlevélvizsgálat (az útlevél fedőlapjának megtekintése) után folytattuk az utazást. Közben elmerengtem azon, hogy Európa egyik felén lebontják a határokat, a másik felén meg most létesítik… Őrület!
A Moraca kanyonja valóban páratlan szépség, nagyon nehéz leírni, igazából látni kell!
Podgoricán simán átjutottunk, mivel tavalyról már volt egy kis helyismeretünk. Eddigi utazásaink során mindenhol találtunk némi látnivalót, de ebben a városban semmi izgalmasat nem láttunk. Az igaz, hogy nappal jártunk ott…
A Budváig vezető út szépen fel van újítva, jól autózható, így kényelmesen, délután négy körül megérkeztünk a szállásunkra. Az elmúlt évektől eltérően, – amikor is mindig szállodában laktunk, legutóbb a Kotori-öbölben, csodálatos környezetben – magán apartmant béreltünk, a költségeket csökkentendő. Bár ne tettük volna…
Az apartman egyébként egy kifogástalan, tiszta, rendezett, szép épületben volt.
A megérkezésünket követő néhány percben a crnagorác-német házaspár részletekbe menően elmagyarázta, hogyan kell víztakarékosan zuhanyozni, mivel elmondásuk szerint Budván komoly gondot okoz a vízellátás. A bejárati ajtón tábla is tudatta: este tizenegy és reggel hat között nincs vízszolgáltatás. Jó jelnek semmiképpen sem tűnt… Este természetesen még csobbantunk egyet a városi strandon, ott egyébként először és utoljára.
3. nap
Az előző évi ismereteket felhasználva, barátainkkal elmentünk a Tivathoz közeli Przno-öbölbe. A tapasztalataimra alapozott szubjektív véleményem szerint ez az egyik legkultúráltabb szolgáltatásokkal bíró strand a montenegrói parton. A strandon zöld gyep található fenyőfák árnyékában, szenzációs, finom homokos tengerpart zuhanyzókkal – kisgyerekekkel utazóknak különösen ajánlott – két étterem normális árakkal. Ejtőzésre kiváló terep.
Este kénytelen-kelletlen belevetettük magunkat a budvai tengerparti sétány forgatagába, mivel a két család öt kamaszkorú gyereke természetesen ezt igényelte. Az ételek is italok kínálata szerintem igen bőséges, mindenki megtalálja magának az árban és minőségben megfelelőt. Azon persze el lehet merengeni, hogy a hömpölygő tömeg mellé kirakott, fedetlen, önkiszolgáló salátabárt a hazai ÁNTSZ hogyan díjazná! A rendesebb éttermekben egy négyfős család kb. 35 euróból meg tud vacsorázni (étel, ital). Amennyiben tengeri herkentyűkre vágyunk, akkor mélyebben kell a zsebünkbe nyúlni, de legalább egy alkalommal – ha már nyaralunk – tegyük meg.
4. nap
Ezen a napon útitársainknak a Jaz strandot javasoltuk felkeresni.
Nagyon kellemesen éreztük magunkat itt tavaly, gyönyörű a part. A körülmények láttán teljesen elbizonytalanodtam, mert nem ilyen elhanyagolt és szemetes területre emlékeztem. A kempingnek nevezett rész szerintem egy sátortábor rossz paródiája. Ez csupán egy parkolónak használt terület, ahol szabad táborozni. Még jó, hogy nem kötelező! Amennyiben valaki komolyan gondolja a sátorozást, feltétlenül más helyet válasszon!
Miután elhagytuk a szánalmas kemping-parkolót, és átvágtunk az elszomorító szemétkupacokon, már élvezhettük is a tengert. A strandon a két napozóágy-napernyő együttesért 6 Eurót kértek. Általában azt tapasztaltuk, hogy ez a szolgáltatás drágult a tavalyi árakhoz képest. Az 5-6 Eurós tarifa idén 6-7 Euróra emelkedett. A Jaz strand fekvése valóban szép, a vendéglátós szolgáltatások jók és mérsékelt árúak. Csapolt sör: 1,5-1,9 euró/0,5 liter, pizza kb. 3 euró.
A nap végén beautóztunk Kotorba, mivel ez kötelező látnivaló. Idén már járható volt a szépen felújított alagút, így hamar a városba értünk. Aki szeretne gyönyörködni a város és az öböl panorámájában, nyugodtan vágjon neki a hegyi útnak. Nagyon kényelmesen és biztonságosan autózható.
Kotor remek hangulatú és tiszta település, leírhatatlan fekvéssel, megfizethető árakon dolgozó etető és itató helyekkel. Nekem Budva túl zajos, Kotort viszont mindenkinek ajánlom. A fellegvár „megtámadását” senki ne hagyja ki, a panoráma minden fáradtságot megér! Parkolni az alagút városi oldalán, a lakótelep környékén érdemes. Igaz, hogy kicsit többet kell gyalogolni az óvárosig, viszont van hely és ingyenes.
5. nap
Reggeli után kirándulásra indultunk a Skodrai-tóhoz. A házigazdánktól jó tippet kaptam: a hajókirándulásra jelentkezéskor alkudni kell a vállalkozóval. Bejött!
A tó fekvése valami csoda. A madarak látványa engem ugyan nem izgat fel különösebben, de a barátom komoly madárszakértő lévén, roppant módón élvezte a kirándulást. Aki viszont nem akar erre az akcióra (100 euró/11 fő, különhajóval) költeni és beéri a táj látványával, inkább autózza körül a tavat. Szerintem többet lát, mint mi a hajóból.
Úgy terveztük, hogy visszafelé utazva keresünk egy megfelelő strandot, ahol a nap másik felét eltölthetjük. Kalandozó magyarok lévén déli irányba autóztunk, ahol is azt tapasztaltuk, hogy a szemét mennyisége exponenciálisan emelkedik a megtett kilométerekkel. Volt olyan strand, ahol az emberek szó szerint a szemétdomb mellett feküdtek, mivel a kuka már egyszerűen nem is látszott ki a mellédobált szeméthalomból. Tapasztalatom szerint a szemét mennyisége a tavalyihoz képest jelentősen emelkedett. De az is lehet, hogy én lettem finnyásabb! Ezért visszafordultunk, irány a már jól bevált Przno strand. Az az igazság, hogy el is ment a kedvünk a délebbi területek felkeresésétől, pedig terveztünk egy ilyen kirándulást.
Este – ahogy mindig – most sem tudtuk megúszni Budva esti, tengerparti őrületét. Étel, ital, gagyi mutatványosok, polaroid kép készítése csacsival, fémcsőre tekeredő táncoslányok. „Kenyeret, cirkuszt a népnek!”
A parti sétányon hirdetett, a tengerpart és környékének látnivalóihoz szervezett túráknak se szeri, se száma. De ha valaki hajlandó egy útikönyvet meg egy térképet a kezébe venni, megszervezheti magának a kirándulást, sokkal kedvezőbb áron.
A szállásra való visszaérkezés után drámai esemény következett: a vízhiány miatt nem tudtam zuhanyozni. A családom tagjai megelőztek, ők legalább jól jártak. Hajnalban valamiért felébredtem és kimentem az erkélyre. Ekkor vízcsobogásra lettem figyelmes: házigazdánk a szürkület jótékony leple alatt locsolta a kertet. Én meg este nem tudtam zuhanyozni… Sajnos – vagy szerencsére – tudok olyan jól németül, hogy aznap este sikerült vele összevesznem.
A vendéglátónkkal kialakult feszült viszony megértéséhez tudni kell, hogy otthon közvetítő segítségével foglaltuk az apartmant. Az írásos visszaigazoláson egyértelműen feltűntették az átutalandó előleget, valamint a helyszínen fizetendő összeget. A megérkezésünkkor kiderült, hogy tévedés történt, a barátaink – lévén öttagú a család – 100 Euróval többet kell, hogy fizessenek. A visszaigazolás szerint két apartmant kellett fizetnünk, függetlenül a személyek számától. A helyszínen azonban személyenként kérték a díjat. Mutogathattam és a magyar nyelvű visszaigazolást… Ehhez jött még a már említett zuhanyzási tanfolyam meg a parkolási gond, és hozzá még a locsolós jelenet. Na ez így egy kicsit már sok volt…
Az eset után gondolkodtunk el, hogy tavaly nem is volt olyan drága a szálloda, félpanzióval, Kotorban. Az ár fix volt, senki nem kért többet a befizetett összegnél. Nem volt vízkorlátozás. A szállodának saját, őrzött parkolója volt. A feleségem szerint akkor igazi pihenés a nyaralás, ha nem kell főznie. Ezt meg tudom érteni. Ha meg az apartmanban nem akarunk főzni, akkor bizony jóval költségesebb a nyaralás, mert étterembe kell járni. Szóval mindent összevetve, szerintem, megéri a szálloda. Tessék számolni!
6. nap
Ezen a napon egy másik kötelező látnivaló volt a cél. A crnagorácok szent helye, a Lovcen-hegy, rajta Njegos mauzóleumával. A természetvédelmi területre 1 euró/fő a belépődíj, viszont a mauzóleum parkolójában már nem kell fizetni. Komoly emelkedőn és lépcsősoron kell felkapaszkodni, de a panoráma minden fáradságért kárpótol. Aki teheti, nézze meg! A Kotorba való visszautazáshoz két út közül lehet választani: visszafelé Cetinjén keresztül, vagy közvetlenül Kotorba egy nagyon keskeny, de szép és izgalmas úton. Mi természetesen az utóbbit választottuk. Csak erős idegzetű utasokat szállító, gyakorlott sofőröknek ajánlom! A kirándulás után fürdés a tengerben, majd a szokásos esti kavalkád Budva tengerparti sétányán.
7. nap
Az elmúlt évi nyaralásból idő hiánya miatt kimaradt a Crnojevica-folyó és a partján fekvő szép halászfalu Rijeka Cronjevica megtekintése. A település egy bájos, nem különösebben érdekes kis halászfalu, legfontosabb látnivalója a szépen felújított kőhíd. Amennyiben több időt szánunk a megtekintésére, béreljünk motorcsónakot vezetővel, aki végig visz bennünket a folyón. Madarászoknak, természetbúvároknak ajánlott! Az odavezető út fantasztikus, a természeti látnivalók meg egyszerűen lenyűgözők. A Panoráma útikönyv címlapján is ez a folyó szerepel, ahogyan beömlik a Skodrai-tóba. A fénykép diszkréten nem mutatja a fotós alatti hegyoldalt elárasztó szemetet. Mi például egy rakomány felhasználatlan, rozsdás konzervdobozt láttunk lezúdítva az említett helyen.
A Cronjevica völgyéből kifelé autózni a Podgorica-Cetinje főút irányában embert és gépet próbáló teljesítmény. Az út nyomvonala minden bizonnyal még a motorizáció előtti időkben került kijelölésre, mert két autó egymás mellett egyszerűen nem fér el.
8. nap
A hazautazás előtti utólsó nap természetesen a strandolás jegyében zajlott. Lett volna még mit megnézni, de nem szerettünk volna gyermekeinkkel konfrontálódni. Ezért „okos enged alapon” a napot a vízparton töltöttük. Itt azért megjegyzem, hogy mi tavaly elutaztunk az Ostrog kolostorhoz. Az idevezető út – több másikhoz hasonlóan – „halálfélelmes”, viszont a kalandkedvelőknek kötelező gyakorlat. A kolostor nagy része a sziklafalba van vájva, nyilvánvalóan biztonsági okokból. Így a szerzeteseket nem tudták a nők megtámadni és megzavarni meghitt együttlétüket. A panoráma és az épület, mint műszaki teljesítmény, pompás.
9. nap
Az egészen jól sikerült reggeli bepakolás után, a nézeteltérések és szervezési hibák miatt – diplomatikusan fogalmazva – tárgyszerű légkörben vettünk búcsút vendéglátóinktól. Mindannyian tudtuk, hogy többet nem fogjuk látni egymást, így legalább nem kellett elhazudni az ilyenkor szokásos búcsúzási formulákat.
Az eredeti terv szerint Mostar és Szarajevó érintésével – két nap alatt – értünk volna haza, azonban a csapat tagjain kitört apróbb nyavaják miatt a gyorsabbnak tűnő horvátországi autópályát választottuk. Reggel kilenc óra körül indultunk Budváról és délután négykor értük el az autópályát. Hozzá kell tenni, hogy ebben benne van egy kb. egy órás várakozás Montenegro és Horvátország határán, valamint egy kb. egy órás kísérlet Dubrovnik bevételére. Azt kell mondjam, hogy a város valósággal kivetett magából bennünket. Legalább négyszer hajtottunk át rajta parkolóhelyet keresve, egyre reménytelenebbül. Szégyen vagy sem, egyszerűen feladtuk. A tavalyi élményem alapján azt mondom, különösebben nem bánom. A rengeteg turista miatt már nincs olyan bája ennek a városnak, amilyet Montenegróban még (!) lehet látni. Az elmúlt évben kb. hatezer forintnak megfelelő kunát fizettünk négyünk után csak azért, hogy a városfalon végigsétáljunk. Az éttermek árszintje még a horvátországi árakhoz képest is kiemelkedően magas. Egy adag bécsi szelet kb. háromezer forint. Elképesztő. Ilyen árakkal Spanyolországban sem találkoztam, sőt! Mindehhez még a temérdek turista. Szerintem itt több olasz volt, mint a Forum Romanumon. A nyári Dubrovnikot belvárosát messzire kerüljék el!
Hétfő lévén, a hazafelé tartó út eseménytelenül telt el, a hétvégi dugókat sikerült megúsznunk, minden baj nélkül, hajnali három órakor hazaértünk.
Vélemény
Montenegró valóban varázslatos ország. A természeti látnivalóknak ilyen gazdagságát, ilyen kis területre összpontosítva még sehol nem tapasztaltam. Aki kultúrtörténeti és építészeti látnivalókra vágyik, nem talál olyan fergeteges kínálatot, mint a Mediterránum más, szerencsésebb történelmű országaiban. De aki hajlandó és képes a tengerpart nyújtotta örömök élvezeténél magasabbra emelkedni és egy kicsit kutatni, akkor egy csodálatos ország vendégszerető népével találkozhat. Apró jelekből – néhány romos, vagy éppen megőrzött és felújított épületből, az óriási erőfeszítéssel megművelt, kevés mezőgazdasági területről, a láthatóan nehezen kezelt környezetszennyezési problémáról, az út szélén megrongáltan álló szerb feliratú emléktáblákról – átérezhető a Balkán jelenleg is vibráló politikai feszültsége és gazdasági baja. Látszik, hogy ez az európai és az ázsiai kultúra töréspontján egyensúlyozó ország áhítja a sikert, vágyik arra, hogy felfedezzék és megmutathassa magát a világnak. Nekem nagyon szimpatikus, hogy nem akar másnak látszani, mint amilyen. Azt gondolom, hogy amíg ez a tulajdonsága megmarad, mindenkinek érdemes látnia.
Dinka Péter
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet E-mail: szerkeszto
utikalauz.hu