Dr. Havas Ferenc: Moszkva – Oroszország – 1999. július
Idén júliusban három hetet töltöttem Moszkvában (kutatóút: könyvtárakban, archívumokban kurkásztam, most már lehet és érdemes is), és hazai és külföldi barátaim számára összeállítottam egy kis beszámolót – kéretik figyelembe venni, hogy néhány hónappal ezelőtt készült -. Ezt most itt közzé teszem, szerintem minden utazáskedvelő számára tanulságos lehet. Íme:
Tíz-tizenegy év kihagyás után megérkezni Moszkvába – legalábbis most, a rendszerváltozást követően – olyan érzés, mintha valaki arra érne haza a saját lakásába, hogy távollétében valaki az egészet átrendezte. Kénytelen leszögezni, hogy ez az ő lakása, az ő bútorai, de minden másképp van. Persze
mindenekelőtt a központról beszélek. Megérkezésem napján kilátogattam Konykovóba, a város déli peremére, ahol tíz évvel ezelőtt laktam – ott jóformán csak pusztulás látható, a házak, az utcák stb. ugyanolyan elhanyagoltak, illetve még az elmúlt tíz év is sokat rontott rajtuk. Igaz, még ott is érvényes, ami a központban az első látásra feltűnik: a járdák, az aluljárók tele vannak kis boltokkal, kioszkokkal, amelyek – ez a lényeg – dugig vannak áruval, méghozzá a nyugati ellátás normái szerint. Egy-egy
ilyen kis boltban most több az áru, mint tíz évvel ezelőtt egy futballpálya-nagyságú élelmiszerboltban. Sok bolt éjjel-nappal nyitva tart.
Az emberek – a legöregebbeket és a láthatólag nagyon szegényeket kivéve – nagyjából ugyanúgy öltözködnek, mint nálunk (tíz éve ez sem így volt!), úgyhogy pl. az orosz lányok között is sokkal több szemrevaló bukkan fel, mint amikor még igen sikktelenül öltözködtek. A távolságok most is nagyok,
de nem olyan fárasztóak, mert van mit nézni, nem kell kilométeres szürke falak vagy unalmas házak előtt végigvánszorogni. Általában véve, ha az ember felfelé néz a házakra, még pontosan megismeri, hogy hol van, de a földszint nagy mértékben elnyugatiasodott. Ha már az áruellátásnál tartunk: elképesztő. Amit nálunk kapni lehet – bármely áruféleség tekintetében, a ruházattól a műszaki cikkekig – azt ott is lehet kapni, csak még nagyobb választékban. Ha pl. Magyarországon egy számítógépes szaküzletben nyolcféle laptopot árulnak, hát ott harminckétfélét. A város közepén, a Manyezs és a
Moszkva szálló között építettek egy föld alatti bevásárlóközpontot – egyébként ez az, ahol később az egyik hírhedt robbantás történt -, nyugati mintára, a világ legnagyobb cégeinek boltjaival. New Yorkban érzi magát az ember. Aki egy régebben ott máshoz szokott magyar turista szemével nézi, csak bámul. Az oroszok döntő többsége számára persze mindez majdhogynem provokáció. Ugyanis az árak nagyjából-egészéből a mieinknek felelnek meg (a nívósabb vendéglők kicsit drágábbak, a könyvek és lemezek ma is olcsóbbak, mint nálunk, a lakások megfizethetetlenek, de a közszükségleti cikkek
átlagárszínvonala nagyjából azonos a mienkkel); ellenben az átlagkereset – annak, aki egyáltalán kap fizetést, mert nemcsak a munkanélküliek jönnek itt számításba, hanem az alkalmazottaknak is gyakran hónapokig nem fizetik ki a bérüket, rejtély, hogy addig miből élnek – szóval az átlagkereset kb. az
ötöde a miénknek. Úgyhogy minden kapható, és az emberek döntő többsége számára mégis elérhetetlen. Lehet, hogy pszichikailag ez rosszabb, mint az üres üzletek.
A városképet persze nemcsak az változtatta meg, hogy mindenütt megjelentek a kis pavilonok, hanem a sok építkezés is. Egyfelől nyugati típusú irodaházak jelentek meg a volt üres telkeken és lebontott házak helyén, másfelől sok öreg épületet nagyon szépen rekonstruáltak. Leginkább igaz ez az egyházi
épületekre, a régi templomokat rendbehozták, csillognak-villognak a kupolák, másfelől az egykori tervek szerint újjáépítettek néhány valamikor létezett templomot, a legmeglepőbb egy kis templom megjelenése a Vörös tér sarkán a Vaszilij Blazsennij templommal ellentétes oldalon, a Történelmi Múzeum közelében. Ezt a templomot meg a 30-as években rombolták le, ha jól emlékszem, valami földszintes épület volt a helyén, és most az eredeti tervek szerint újra fölépítették. De a város más részein is épült új templom, katedrális is. Mindezek most újra működnek. A pravoszlávia
megjelent természetesen a könyvkiadásban is, rengeteg egyházi és teológiai könyv (is) kapható, részben magukban a templomokban is.
Mindezt az amerikai technikai és fogyasztói kultúra bezúdulása ellentételezi. Az üzleteken, ügynökségeken, cégeken, McDonalds-okon stb. kívül ezt jelzi a tömérdek nyugati reklám, a mozik kínálata, a tv-műsorok elnyugatiasodása (ugyanazok a reklámok, ugyanazok a műsortípusok, a
magaskultúrának ugyanaz a háttérbe szorulása, mint nálunk). Szombaton és vasárnap látogatható a “Gorbuska”, a világ talán legnagyobb CD- ésszoftver-bolhapiaca (jelentős részben másolt anyag, minőség változó, de kifogástalan is van; dollárban is lehet fizetni). A színházak műsora a kínálat átlagánál egy fokkal színvonalasabb maradt, több a klasszikus. A folyóirat-kínálat is teljes skálán mozog a szexújságoktól az irodalmi lapokig. Ami a könyvkínálatot illeti: minden van. Nagyon sok mindent
fordítanak (pl. az egész 20. századi nyugati filozófia + a saját betiltott filozófusaik most jelennek meg, ugyanez vonatkozik a szépirodalomra is), sok mindent írnak maguk is. Ideológiailag a szélsőbaltól (Sztálin mégiscsak nagy ember volt!) a szélsőjobbig (világméretű zsidó összeesküvés a szent Oroszhon
ellen!) minden megtalálható, marxista és antimarxista és mindenféle könyvek, tudomány, szótárak, lexikonok – az utóbbiak között kiválóak is. Továbbá rengeteg misztika, szex, detektívregény, szerelmesregények, sci-fi, kultúrhordalék.
Létről és tudatról egyaránt általában elmondható, hogy Oroszországban mostanra teljesen összekeveredett három kultúra. A tradicionális pravoszláv, az up-to-date amerikánus és a továbbélő államszocialista hagyományok. A fejekben, a létformákban és az intézményesen megjelenő szimbólumrendszerben tökéletes a káosz. Ehhez járul meg a hagyományos orosz linkség is, pl. egyes
intézményekre még mindig az van kiírva, hogy az összövetségi, holott sehol a Szövetség, vagy már nem úgy hívják, ahogyan ki van írva (pl. a Lenin könyvtár felirat alatt ma már az Oroszországi Állami Könyvtár található), egyes házak falán fennmaradt a szovjet címer vagy zászló. A Kreml tornyain
ott az ötágú csillag, igaz, nappal sárgának látszik, nem vörösnek (éjjel nem láttam). A legnagyobb a zavar az utcanevek körül. Ezek közül igen sok megváltozott, de nem ideológiai alapon, hanem a régi moszkvai nevek visszatérítésének ürügyén. Az utcák elején beépített táblák tájékoztatnak arról, hogy miért is a mostani az utca régi, igazi neve. Ezeken a helyeken a metróállomások neve is új, pl. a Nogin-tér megálló ma Kitajgorod. De ahol nincs régi-új név, ott olyanok is megmaradtak, mint Marxisztszkaja meg Leninszkij proszpekt. (Apropos: a Lenin-mauzóleum megint látogatható.) A legfurcsább, amikor Puskin utca már nincs (nem Puskinnal volt bajuk, hanem az utca kapta vissza a régi nevet: Bolsaja Dmitrovka), de a metróállomást még mindig Puskinszkajának hívják. Stb. Stb.
Ugyanez a keveredettség figyelhető meg az emberek nézeteiben és viselkedésében. A bürokrácia – amely, most is bebizonyosodott, jóval mélyebb gyökerekkel rendelkezik, mint a szovjet rendszer – továbbra is megvan, a linkség is, amely ellensúlyozza, a szovjet öntudat persze eltűnt, de van
helyette orosz (két változatban: 1. mi vagyunk a nagy orosz nép, 2. mindenki bennünket fenyeget), a változásokat úgy fogják fel, hogy mit lehet tenni, változnak az idők (nyoma sincs annak a lelkes felszabadultságnak, amit nálunk sokan feltételeznek, ellenkezőleg: sokkal több embernek sokkal
rosszabbul megy a sora, mint azelőtt, csak ez persze Moszkvában, különösen annak a turista előtt feltáruló kirakat-részében nem látszik, hacsak a sok kolduson nem), és ha pl. a könyvtárban kiderül, hogy ez vagy az a könyv Kievben van, és ezért nem elérhető, furcsálkodó, szégyenkező, gúnyos
mosollyal adják tudtodra: tudja, Ukrajna most külföld. Azt hiszem, a Szovjetunió szétesését a legtöbb ember történelmi félreértésnek és bizonyára valami múló rossznak tartja. Persze nem az ideológia fontos számukra, hanem az Orosz Birodalom. Ettől eltekintve az emberek döntő többsége abszolúte
apolitikus, gyűlöli az újgazdagokat, és – helyesen – érzi, hogy megint (mint eddig mindig) minden lényeges kérdés a feje felett dől el, ő úgysem tehet mást, minthogy megpróbál túlélni. De olyan lényegében állástalan értelmiségivel is találkoztam, aki – miközben egy útszéli kis bódéban megjavította az elszakadt oldaltáskámat, mellesleg nem fogadott el pénzt érte – kifejtette, hogy Oroszország magasan technicizált rabszolgatartó állam. A leginkább gyűlöletes benne az úgynevezett propiszka-rendszer – a
lakóhelyi regisztráció, melyet csak a helység állandó lakói kaphatnak meg (márpedig akinek nincs lakása és csak normális vagy annál kevesebb jövedelme van, aligha juthat lakáshoz, bérlakások csak kifizethetetlen luxusszinten vannak, az újak ára a csillagos égben van), akinek nincs propiszkája, az pl.
nem kaphat útlevelet, problémái vannak az egészségügyi ellátással stb. Ezrek és ezrek vegetálnak ebben a helyzetben.
Az értelmiség jórészt önszerveződő, magánlakásokon működő struktúrákba szorult vissza. A kultúra intézményrendszere jórészt megszűnt létezni (vagy az átlagember számára hozzáférhetetlen). A belpolitikai élet kaotikus, aligha a polgári demokrácia irányába mutat. Minden együttműködési látszat
ellenére ismét nyugatellenes az általános beállítottság. “Oroszországon senki más nem segíthet, kivéve mi magunk” – most ilyen plakát látható mindenfelé, ahol régebben “Előre a kommunizmus felé” volt olvasható.
Hogy ezekután érdemes-e egy turistának éppen Moszkvát célba vennie? Ha még sohasem járt ott, akkor feltétlenül, hiszen rengeteg gyönyörű látnivaló van, az ellátástól pedig nem kell félni, főleg ha van rá pénz: a luxus ott is luxus. Ha valaki régebben járt ott, a fentiek alapján talán akkor is kedvet
kaphat körülnézni. A probléma csak az, hogy az utazási irodák szinte semmit sem kínálnak ez ügyben. Ha ezeket a sorokat olyan szakember olvassa, aki tudja, miért van ez így, és mi várható, esetleg megoszthatná velünk az információit.
dr. Havas Ferenc
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkeszto
utikalauz.hu