Kardos Tibor: Családi nyaralás Szlovéniában – 2003

Kardos Tibor: Családi nyaralás Szlovéniában – 2003. augusztus vége

Úticélunk kiválasztásakor az elsődleges szempont az volt, hogy gyermekeinket megismertessük a tengerrel, ezért a raftingolást és a hegyi túrákat eleve ejtettük a programból. Mint kiderült, jól számítottunk: mivel az időjárás kedvező volt, a gyerkőcök naphosszat elvoltak a vízben. A napozósra-fürdőzősre hangszerelt nyaralásból adódott, hogy a kapcsolódó fakultatív programokat is a tenger közelsége határozta meg.

Árfolyamok az induláskor:
1 szlovén tollár (SIT) = 1,20 Ft
1 euró = 262 Ft

Az utazás

Barátainkkal indultunk útnak, a négy felnőttre két hat- és egy négyéves gyermek jutott. Mondhatjuk, hogy a korcsoport szerinti leosztás ideális volt.

Mivel nem akartuk az első napunkat teljes egészében beáldozni az utazásnak, hajnali 4-kor indultunk autóval Budapestről. Rövid keszthelyi kitérő után Rédicsnél léptük át a szlovén határt (8:35), mivel el szerettük volna kerülni a turnusváltással járó horvátországi csúcsforgalmat, amiről az előző hétvégén horrorisztikus történeteket hallottunk a rádióban. A határ után Muraszombat, majd Maribor (10:40) felé vettük az irányt. Innentől autópályán folytattuk utunkat.

Szlovéniában óriási tempóval folyik az autópálya-építés, ezért – sajnos – itthon beszerzett térképeink az autópályák tekintetében rendre elmaradtak a valóságtól. Azért említem ezt, mert elképzelhető, hogy már Lendavától autópályán mehettünk volna, de a térképeink itt még csak a leendő nyomvonalat mutatták… (a hivatalos autópálya-építési ütemterv)

Indulás előtt több helyen is olvastam a szlovén (és horvát) közlekedési rendőrök szigoráról, és a kitüntető figyelemről, amelyet a (kicsit is) gyorshajtóknak szentelnek. Ezért a határ utáni első ötven kilométeren úgy vezettünk, mintha tojás lett volna a gázpedálon. A helyiek vezetési szokásait látva azonban hamarosan mi is áttértünk az itthon is jellemző tempóra… 🙂

Rendőröket valamivel gyakrabban láttunk, mint itthon. Nagyobb számban csak a Karszt végén, a tengerpartra vezető szerpentinen voltak jelen, de ott is csak azért voltak kinn, hogy az ott besűrűsödő forgalmat biztonságosan levezényeljék.

A magyar határ és tengerparti célállomásunk, Piran között négy helyen kellett autópályadíjat fizetnünk. Előzetes érdeklődésünkre a Magyar Autóklubnál azt mondták, hogy Szlovéniában is kapható matrica, de az első négy szlovén benzinkútnál nem hallottak ilyesmiről, azt követően pedig nem próbálkoztunk többet. A kapuknál szlovén tollárban (SIT) és euróban is lehet fizetni. A fizetett díjak a tengerpartig sorrendben: 600, 300, 260, ill. 870 tollár volt (rendre 2,70, 1,50, 1,80, ill. 4,00 euró, de ebből még visszadnak), a legutolsó a Ljubljana és Videz közötti szakaszra volt fizetendő. Ez utóbbit, a DNY-i autópálya mostani végét, a Bp-től számított 590. km környékén értük el. Az utolsó fizetőkaput követően kb. 2 km után 2×1 sávosra szűkül az út, és egy igen meredek, kb. 6-7 km hosszú szerpentinbe torkollik. Ez visz le a Karsztból a Koperi-öböl térségébe. Ide du. fél 2 körül értünk, és csak itt találkoztunk komolyabb dugóval.

A Piranról előzetesen felkutatott térképek is csalókának bizonyultak. Az általuk jelzett Izola-Strunjan-Piran út valójában csak szolid sétaút, autóforgalom nélkül. Aki géperővel és a szárazföld felől közelíti meg a várost, annak Portorozson, de legalábbis annak nyugati végein át kell hajtania (Kopertől Pula felé kell tartani, majd Portorozs, és végül Piran az irány). Ne tévesszen meg a Piran/Fiesa tábla, mert ha itt kanyarodtok jobbra, akkor csak a városhoz tartozó üdülőtelepre tudtok behajtani, magába a városba nem.

Ha a Piran Hotelben van szállásotok, akkor ne foglalkozzatok a pirani behajtót őrző Kerberoszokkal (ezek alapértelmezés szerint minden autóst a várostól néhány száz méterre délre található parkolók felé irányítanak), hanem a szállodai helyfoglalás visszaigazolását (a vouchert) elszántan lobogtatva álljatok a sorompóhoz, és gombnyomás + jegykivétel után hajtsatok be a városba. A szálloda parkolási lehetőséget biztosít az épület mögötti kis téren, de: [1] megkéri az árát (8 euró/kocsi/nap), [2] a szűk sikátorok, és az ehhez képest rengeteg autó miatt nagyobb autóval csak a rutinosabb versenyzőknek célszerű próbálkozniuk. A piraniak, véleményem szerint, tökélyre fejlesztették parkolási technikájukat, mivel többször volt szerencsém olyan (helyi rendszámú) parkoló autót megfigyelni, amelyek fal felőli oldala mellé nem fért volna be a kezem… Amennyiben a szálláshoz nem jár parkolóhely, akkor meglehetősen brutális behajtási sarcra számítsatok: a két szélsőérték 200 SIT 1 órára, ill. 4000 SIT 24 órára, de ez csak a kisebbik probléma, mivel a városban valószínűleg nem lesz üres parkolóhely. A külső parkoló díjszabása természetesen jobban emlékeztet a megfizethető kategóriára, ráadásul Piran önkormányzata ingyenes és sűrű minibuszjáratot közlekedtet a parkoló és a főtér (a Tartini tér – Tartinjev trg) között.

A szállás

Pirani szállásunkat utazási irodán keresztül foglaltuk le. Egy tengerre és egy utcára néző szobát kértünk, és természetesen nem sikerült egymással szemközti szobákat kapnunk. Mindkét szoba hangosnak bizonyult éjszakánként. Légkondi nincs, és ezért az ablakokat a meleg, páradús levegő miatt nyitva kellett tartani. Ez önmagában még nem lett volna baj, de a tengerparti éttermeket autóval és motorral csak a hátsó utcára néző szobánk alatt lehetett megközelíteni, ezért éjszakáink meglehetősen hangosak voltak. A Szent György templom harangjának negyedórákénti kongatása pedig már csak a hab volt a tortán. Tengerre néző szobában lakó barátaink az ablakuk alatt hajnali 3-ig folyó alkoholgőzös spontán happeningekre panaszkodtak. Összességében, nem tűnik felesleges előrelátásnak füldugóval készülni a Piran Hotelre.
A szobák felszereltségével nem volt gond. Ami szokatlan volt: minden szobában van hajszárító is. A szálloda személyzete egyébként rendkívül segítőkész.

Program

1. nap
Megérkezés, leparkolás és felcuccolás után séta Piranban. A félsziget csúcsán lévő Szt. Kelemen templom belseje egykor szép lehetett, mostanra azonban kiábrándító a lemálló vakolat. A város labirintusszerű sikátorrengete nem okozott csalódást, de a telefonok légvezetékei, és a légkondik kültéri egységei valamelyest rontják a képet. A keskeny utcák fölött száradni kiakasztott ruhák és lepedők miatt az ember úgy érezheti, hogy egy álmos olasz kisvárosban sétál. Igaz, ebben a kisvárosban az “álmosság” csak a legeldugottabb sikátorok jellemzésére használható, más helyeken szinte egymás sarkát tapossák a turisták, a tengerparti részeken pedig fölöttébb pezsgő élet zajlik. Délután kellemesen teáztunk a Május 1. tér (Trg 1 Maja) egyik szőlőlugasos éttermében. Ezen a téren van egy vasárnap is nyitva tartó bolt.

Este térzene, és a város történetének legszebb korszakát, a velencei reneszánszt idéző ruhákba öltözött kikiáltók, előadók szlovén nyelvű (ezért számunkra megfejthetetlen tartalmú) műsora a Tartini téren, részben még a nyári Tartini fesztivál lecsengéseként.

2. nap
Strandolás Portorozsban. Vasárnap lévén csak 40 percenként indul busz Portorozs irányába a Tartini térről. A sofőr szerint a harmadik megálló lett volna a miénk, de inkább megérzés alapján szálltunk le az első, strand kinézetű tengerparti objektum mellett. Mint utóbb kiderült, ez a füves területű strand a Morje Hotelhez tartozott, de civileket is szívesen láttak. A strand területén viszonylag sok fa van, ezért nem muszáj napernyőt bérelni. Sajnos, a zuhanyzók környékén elég hamar sártengerré változott az agyagos föld. A gyerekek számára külön (napernyős) homokozó van kialakítva. A strand vize gyorsan mélyül, ezért itt csak mentőmellényben, ill. úszógumival engedtük be a gyerekeket a vízbe. Ránézésre, ide is sokan jönnek autóval (parkolási díj a tengerparti sétányon: 150 SIT/óra, ill. 1600 SIT/nap, de vannak heti és havi parkolójegyek is), de a fő probléma itt is az, hogy nemigen találni üres parkolóhelyet.

3.nap
Viharral indult a nap, ezért a posztojnai cseppkőbarlang felé vettük az irányt. Posztojna kb. 67 km-re van Pirantól ÉK-re. Az autópályáról letérve a “jama – grotte – cave” táblákat követve találtuk meg a város határában profi módon kiépített turistaforgalmi központot (árak lent). A barlangi túra látványelemekben igen gazdag: a bejárattól 2 km-es barlangi vonatozással jutottunk el a 45 m magas központi “hegyhez”, amely a barlang talán legnagyobb termében áll. Műszaki természetű látnivalóként megtekinthető az első világháborús orosz hadifoglyokkal építtetett “Orosz híd“. Biológiai orientációjú érdeklődők megcsodálhatják az itt felfedezett “emberi halat“, és természetesen a rengeteg, teremről-teremre változó formában kialakult gyönyörű cseppkövet, amelyekben órákig lehetne gyönyörködni, ha nem egyfajta “lassú trappban” kellene megtenni az 1700 méteres gyalogtúrát. A barlang bemutatása, sajnos, teljesen nagyüzemi jelleggel zajlik. A barlangban 5 nyelven van “idegenvezetés”: szlovénul, németül, olaszul, angolul és, ha jól emlékszem, franciául. A túra elején a szokatlanul szép angolsággal kb. 10 percig beszélő idegenvezető közölte, hogy mivel ilyen nagy létszámú csoportok jöttek össze (nyelvenként kb. 50-60 főről van szó), meglehetősen szoros ütemterv szerint kell haladnunk, ezért a most elmondottak után már csak a gyalogtúra végén áll meg beszélni. Azt azonban elmondta a nagy számoktól ámulatba esők örömére, hogy tavaly több mint félmillió látogató járt (é.: kocogott végig) a barlangban. Így első ránézésre úgy gondolom, hogy kb. 3-4 óra alatt lehetne megfelelő sebességgel szemlélődve végigjárni a gyalogtúrát. Utunk a vonat belső végállomásánál ért véget, mivel kifelé is csak azzal lehet jönni. A külső állomásnál megnézhettük, hogy tűnik el a mostani cseppkőbarlang üregeit eredetileg kimosó Pivka folyó egy alacsonyabban fekvő sziklahasadékban a föld alatt. A barlangban tilos fényképezni és videózni, de az idegenvezetők elnézőek, ha a látványtól elgyengülők nem használnak vakut. A fent már említett tempó egyébként a fényképezést is meglehetősen megnehezíti. A fázósabbak komfortérzetét, és ezzel a barlang gyorsan elsuhanó szépségeinek élvezeti szintjét valamelyest emelheti induláskor a bejárat után, a vonat külső végállomásán bérelhető vastag köpeny (mi pulóverekkel készültünk a barlangra, ezért nem tudom, hogy mennyi lehet a bérleti díja).

A barlangi túra után érdemes betérni a bejárat mellett található, barlangi élővilágot kutató állomás multimédiás vetítésére (azt, hogy milyen nyelvű legyen a vetítés, a csoport határozza meg; a választék: szlovén, angol, német vagy olasz) és kiállítására (itt alapértelmezés szerint nincs idegenvezetés, a feliratok szlovén és angol nyelvűek), ahol sok mindent megtudhatunk a posztojnai vidék kialakulásáról és történetéről, a barlang kialakulásáról, és megnézhetjük a barlangban élő különböző állatfajok több élő egyedét is. Ezek az “Új aláírások galériájában” tekinthetők meg, ahol a falakat az újkori látogatók (a barlang 1819 óta látogatható szervezett keretek között) 19. század elejéről keltezett aláírásai borítják. Az eredeti “Aláírások galériájában” a legrégebbi aláírás 1213-as (!) keltezésű, és a múlt század elején még olvasható volt. Mostanra ezt az aláírást már elfedték a frissen lerakodott mészkőrétegek.

4. nap
Strandolás Portorozsban egy másik strandon. A pirani busszal egy megállóval tovább utazva (a kikötőnél leszállva) érhető el a központi strand (Plaza Portoroz, a kikötőtől balra). Ennek a partja homokos, és néhány pálmafa is található rajta, de ezek nem adnak elegendő árnyékot, ezért érdemes napernyőt bérelni (saját ekcájg itt sem használható). Ennek a strandnak a vize lassan mélyül, és a tengerfenék itt homokos, ezért a gyerekekkel ez tűnt az ideális fürdőhelynek. Nem tudom, hogy csak a szezonvég okozta-e, vagy ennél általánosabb jelenség, de itt tűnt fel, hogy a víz meglehetősen koszos volt. Csikkek úsztak rajta, itt-ott kisebb nylonzacskókba, ill. műanyagpoharakba botlottunk. Talán ezért írta az útikönyvünk, hogy a szlovének piszkosnak tartják a tengerpartjukat, és inkább lemennek Isztria “romlatlan” horvát szakaszára, ha a tenger mellett kívánnak üdülni, a sajátjukat pedig meghagyják a németeknek és az osztrákoknak…

Este barangolás Piranban. Felmásztam a középkori városfal (főleg a XIV-XV. századból) megmaradt szakaszára. Ez messze a harangtorony fölé magasodik, és az északi bástyáról egyszerre látni Trieszt és Horvátország fényeit.

5. nap
Reggeli után kirándulás üvegfenekű hajón, pontosabban egy vízszint alatti, nagy üvegablakokkal ellátott járófolyosóval felszerelt hajón. A hajó Bernardin kikötőjéből indul, szezonban napjában négyszer (az első két járat 10 órakor, ill. 11:45-kor indul). Bernardin egy Portorozshoz tartozó elit üdülőhely (olyasmi, mint Fiesa Piran esetében). Busszal is lehet menni, de a tengerparton gyalogolva szebb kirándulásban lesz részünk. Gyerekekkel, kényelmes tempóban kb. 25 perc alatt sétáltunk át a szállodától a bernardini szállodák belső kikötőjéig. A hajóút másfél órán át tart, és az idegenvezetés négy nyelvű (szlovén, olasz, angol, német). Az út során három vízalatti látványosságot mutatnak be a Strunjani öbölben:

1. 
   
   a Pirant Strunjannal 2000 évvel ezelőtt összekötő római utat, ami azóta a víz alá került,


2. 
   
   a szlovén tengerpart sajátosságát, a tengerszint alatti törések okozta hirtelen fenéksüllyedést (a hajó egyik oldalán 3 méter mély a tenger, a másikon 15),


3. 
   
   a helyi halászok kagylótelepeit, amelyekről másfél évnyi “tenyésztés” után gyűjtik be az addigra ötcentis méretet elérő kagylókat.

Hajókázás után estig tartó strandolás következett Portorozsban.

6.nap
Egésznapos hajókirándulás Velencébe (65 euró/felnőtt, ill. 32,50 euró/gyerek). Mi a Venezia Lines társaság orosz és távol-keleti legénységgel hajózó San Pawl nevű katamaránján utaztunk. Ez a társaság csütörtökön és szombaton közlekedik Piranból Velencébe. A luxusjachtra hajazó Prince of Venice pedig hétfőn jár, már ti. amikor az időjárás megengedi: azon a héten, amikor ott voltunk, a hétfő reggeli vihar miatt nem tudott kikötni. A hajó reggel 8:00-kor indult, és 10:30-ra érkezett meg Velence San Basilio nevű kikötőjébe. Velence külső védműveitől kezdve a hajó “lépésben” tette meg az út hátralévő részét, így innen még kb. egy órába telt, amíg beértünk a kikötőbe. A hajón lehetőség volt a jegy árában foglalt egy-másfél órás idegenvezetésen túl további fakultatív programokra befizetni. Ilyen volt például a közös ebéd fejenként 15 euróért, látogatás a Dózse palotába, vagy látogatás a Szent Márk tértől néhány percnyi sétára lévő Muranói üvegfúvó műhelybe és -múzeumba, ahol az üvegfúvó a látogatók előtt készít valami kis csecsebecsét (a rossznyelvek szerint másfél perc alatt végez vele). Ezeket a programokat nem vettük igénybe, ezért többet nem tudok róluk mondani. Este 17:30-kor indultunk vissza, és 8 órára értünk vissza Piranba.

7.nap
A portorozsi strandon indítottuk a napot. Később elromlott az idő, ezért kiszedtük a gyerekeket a vízből, és Piran sikátoraiban sétálgattunk, élveztük a városfal tetejéről nyíló kilátást (persze addigra megint verőfényes lett minden), pizzáztunk, majd este, némi pirani lubickolást követően a szállodában összepakoltunk.

  

8.nap
Nem indultunk túl korán (10:00), hogy a gyerekek is ki tudják aludni magukat. A forgalom csak Ljubljana előtt sűrűsödött be, ahol a fizetőkapu előtt kb. 10 km-en át csak lépésben tudtunk haladni. Utána már nem volt gond. Maribortól egészen hazáig szakadt az eső, de ez már igazán nem volt zavaró. Este 20:30-ra értünk haza Budapestre.

Az árak

Az árak már ránézésre is az itthon megszokott sávban mozognak. A leginkább a CBA-hoz hasonlítható, itt Mercator névre keresztelt élelmiszerboltokban szinte a hazai árak köszönnek vissza. Másfél liter ásványvíz 100-200 SIT között mozog. A legelterjedtebb a Radenska, az ennél olcsóbbaknak (Zala, Juliana) feltűnően csapvíz íze van. Kedvencem a Tempel volt, bátran tudom ajánlani. Portorozsban a központi strandon nem kellett belépőt vennünk a gyerekeknek (6 év alatt), a felnőttek jegye pedig du. 1-től olcsóbb volt. Napozóágyat és napernyőt a strandon lehet bérelni (a Morje Hotel strandján az utóbbira nincs feltétlenül szükség), saját felszerelés nem használható. A strandokon változóak az árak. A Piranhoz közelebb eső (a kikötőtől jobbra található) füves talajú strandon egy kávé 300 SIT volt, a központi strandon 180. Étkezni többnyire kijártunk a Figarola (korábban Ljubljana) étterembe, a pizzák ára itt mérettől függően 1000 (kis Mexikói ~ 22 cm) – 1300 (nagy méretű, tengeri ketyerékkel bőven megrakott pizza ~ 28 cm) SIT között változott, de klasszikus meleg ételek is kaphatók 1350 SIT-től felfelé. Az éttermekben az ásványvizet aranyárban mérik, másfél liter Juliana 1050 SIT-be került a Figarolában. A benzin valamivel olcsóbb, mint itthon. Semmilyen eltérést nem tapasztaltunk a benzinárban az ÖMV és a helyi Petrol töltőállomások között. (Piranhoz legközelebb Portorozsban található benzinkút. Az ÖMV kút személyzete ottjártunkkor 5 nyelven volt tárgyalóképes.) A portorozsi parkolókeresés és pirani autózás “örömeitől” – mint talán már említettem, több éve Smarttal taxizó gépjárművezető-oktatók előnyben! – megkímélve magunkat, minibusszal jártunk át a portorozsi strandra. Buszjegyet csak felnőttek részére kell venni (240 SIT), de az autóbuszvezetők/kalauzok többsége saját zsebre dolgozik, ezért akár olcsóbban is megúszhatjuk.

Pénzváltás: gyakorlatilag mindenhol használható euró is, de helyenként érdekes váltási árfolyamokat alkalmaznak, pl. trafikban 1 euró 200 tollárt ér. Legjobban a portorozsi tengerparti sétányon lévő pénzváltóban sikerült eurót beváltanunk: 1 euróért 232 tollárt adtak, ill. 236-ot kértek.

 

Kardos Tibor

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu