Egyiptomi történet – Kairó, Giza, Hurghada, Luxor – 2015 – Győrffy Árpád

Május végén egy néhány fős újságíró csoporttal egy hetet töltöttem Egyiptomban. Vendéglátóink Kairóban, Gizában, Hurghadán és Luxorban azt akarták bemutatni, hogy biztonságos és komfortos körülmények között tudnak lehetőséget biztosítani egy tartalmas és kellemes élményekben gazdag kiránduláshoz. Akkor valóban erről győződhettünk meg.

 

Budapestről Kairóig – majd Hurghadára és vissza is – az Egypt Air járatán utaztunk. A három órás repülés kellemesen telt, közben még egy komplett ebédet is felszolgáltak – persze a repüléshez szabott adagokkal. Alkoholos italként bort és sört lehetett kérni.

 

Már sötétedett, amikor Egyiptom fölé értünk. A Nílus deltáját a repülőből úgy láttuk, mintha Mordor környékére tévedtünk volna a harmadkor első felében. Kairó keleti része is olyan volt felülről, mint ahol éppen elsötétítést tartanak. Csak a sötétszürke háztömböket láttuk, fény csak néhol csillant halványan.

A repülőtéren persze minden rendben volt a hőmérsékletet leszámítva. Igazi kihívást jelentett, hogy a repülő és a terminál, majd a terminál és a szálláshoz menő légkondicionált mikrobusz között néhány percet a szabadban is el kellett töltenünk. A budapesti 20 fok körüli hűvös után Kairó az esti órák ellenére is 40 fok feletti hőséggel fogadott bennünket. Persze nem ért bennünket váratlanul, hisz a meteorológusok előre megjósolták.

Még a helyiek is durvának minősítették ezt a meleget, azt mondták, inkább csak augusztusban szokott ilyen előfordulni. S akkor még nem is tudtuk, mit jelent majd, amikor a másnapi 47 fok a homokviharral társul a piramisoknál…

Egyiptomról annyit mindenképp érdemes tudni, hogy 90 millió lakója van, amihez további 9 milliót számolnak még hozzá külföldön élőként. Kairót és a Nílus nyugati partján hozzá kapcsolódó Gizát együtt Nagy-Kairónak nevezik. Összesen 20 millió ember él a megapolisban, ehhez munkanapokon hozzászámolhatunk még 4 millió embert, akik az ország más településeiről járnak a fővárosba dolgozni.
Szóval, kis túlzással olyanok az arányok, mint Magyarország és Budapest viszonylatában, csak tízszer nagyobban. Az ország legkomolyabb bevételi forrása a Szuezi-csatorna, a második a turizmus, majd a mezőgazdaság következik, ami jelentős részben a Nílus közvetlen környékére korlátozódik.

A Kairó északkeleti szélén lévő repülőtérről másfél óra alatt tettük meg az 58 kilométeres utat Gizába, a Nilus másik partján lévő szálláshelyünkig, a Hotel Osasisig. A hosszú útnak persze volt annyi haszna, hogy másnap délelőtt csak egy ugrásnyira voltunk a piramisoktól.

A szálloda halljában fémdetektoros biztonsági kapu, csomagátvilágítós szállítószalag és több biztonsági ember állta utunkat, ahogy ez később a múzeumokban is történt. Állandó kísérőinknek is köszönhetően nagyon rugalmasan bántak velünk, így gond nélkül elviseltük később is az ilyen procedúrát.

 

A szálloda igazi oázis volt az útépítés miatt feldúlt környezetében. Pavilonszerűen kialakított légkondicionált szobái egy nagy parkot fogtak körbe, szép medencével, parti bárral a közepén. A belső részen is volt egy külön kis házikó a biztonsági szolgálatnak, ahonnan hol egy férfi, hol egy nő mosolyogott ránk, amikor elhaladtunk előtte. Minden tökéletesen rendben volt, csak a villany ment el többször is. Valószíűleg a rendkívüli forróság miatt csúcsra járatott klímákat nem bírta el a rendszer. Szerencsére 5-10 perc után mindig újra lett áram.

 

Másnap derült ki, hogy a landolás közben látott sötétséget az itteni építkezési szokások magyarázzák. Mivel az emberek nem bíznak a bankokban, nagyon megnőtt az építkezési kedv, hogy lakásba fektessék a pénzeket. Azokra a korábbi szántóföldekre is hatalmas lakótelepeket húztak fel, amik felett a leszállás előtt elrepültünk. Az építkezések teljesen szabálytalanul, engedély nélkül zajlottak. Mivel a hatóság csak az elkészült házaknál lép fel a szabályok betartatásáért, az építők félkészen eladják a lakásokat, amit aztán az új tulajdonos tesz lakhatóvá. Nem minden lakásra találnak tulajdonost, s ha találnak is, mindenki más tempóban dolgozik, így a belülről többé-kevésbé kész lakások között rengeteg a még csak szerkezetkész állapotú, vagy kívülről annak látszó rész.

 

A közművek – víz, villany általában ott vannak az épületben, de hiányzik a kiépített utca, nincs közvilágítás és igazi utak sincsenek, így aztán nem csoda, ha alkonyat után sötétbe borul a környék.

Gizai, kairói látnivalók

Kirándulásunk programját úgy állították össze, hogy minden olyan kultúrából kapjunk egy kis ízelítőt, ami ezt a térséget meghatározza. Így az ókori egyiptomi emlékek, az egyiptomi kereszténység és az iszlám máig élő világa egyaránt szerepelt benne.
Az eligazodáshoz, válogatáshoz kaptunk egy rendkívül nagy tudású, jó humorérzékkel, kellő empátiával rendelkező idegenvezetőt a kairói Ismail Hussien személyében. A gizai, kairói kalauzolás mellett tőle kaptam az országról szóló általános információk többségét is. Mint elmondta, soha nem járt Magyarországon, más köze sem volt igaz hozzánk. A művészet-történészi diplomája mellé azért választotta mégis a magyar nyelvet, mert úgy látta, hogy az idegenvezetői piacon a többi nyelv már nagyon telített, magyarul viszont még van lehetőség.

Jól beszélt, jó humorral és magyaros poénokkal. Ugyanakkor örömmel fogadta, ha javítottuk, nálunk inkább használt szavakat, megfogalmazásokat javasoltunk neki.

A gizai piramisok

Első kirándulásunk a piramisokhoz és a szfinxhez vezetett. Az ókori temetőegyüttes közvetlenül a város és a sivatag találkozásánál van. A bejáratnál egy hatalmas parkoló, majd egy zárt fogadóközpont következett, ahová már csak az idegenforgalmi rendőrség előzetes ellenőrzése után lehet bejutni. Ez még csak a csoportra, illetve autóra terjedt ki, majd kicsit beljebb volt az egyéni átvizsgálás elektromos biztonsági kapukkal, csomagátvilágító berendezéssel.

 

A táskát, fényképezőgépet be lehetett vinni, de az esetleges szúró-, vágóeszközöket a kocsiban kellett hagyni. Igaz, az első piramis megnézése után visszaszállhattunk a kocsiba, így nem sok értelme volt a kések kirakásának.
Nálam a kapu rendesen besípolt – valószínűleg a zsebemben felejtett telefon miatt -, de senki nem szólt, hogy álljak meg. Gondolom, a tisztességes ábrázatomnak köszönhetően, vagy csak egyszerűen az általános lazasság miatt, amivel lépten-nyomon találkoztunk.

A homokfennsíkra három nagyobb piramist építettek a királyoknak, ezekhez további hat kisebb piramis kapcsolódik a szertartások lebonyolításához. Az utóbbiak közül némelyik nem látható, mert lakott terület alatt fekszenek.

 

A három királyi piramis közül nagyságával és korával is kiemelkedik Kheopsz (vagy Khufu) fáraó 4600 éves “Nagy” piramisa. Ez az egyedüliként fennmaradt darabja az ókori világ hét csodájának. 2,3 millió darab kőtömbből épült, a legkisebb 2,5, a legnagyobb 70 tonnás – ez a sírkarma egy darabból lévő teteje. 100 ezer munkás építette fel 20 év alatt. Ma már vitatják Hérodotosz álláspontját, miszerint rabszolgák végezték volna a munkát. Úgy gondolják, hogy toborzott szabad emberek építették, akik naponta háromszor kaptak ennivalót és sört.

A piramis 230×230 méteres alapterületű, 137 magas építmény, oldalai a négy égtáj felé néznek. Eredetileg kilenc méterrel magasabb volt, de a borításként használt fehér mészköveket a későbbi korokban lebányászták róla, ahogy a másik kettőről is, csak a középső tetején maradt egy sapka belőlet. A lefejtett mészkövet elvitték építőanyagnak még a tengeren túlra is. A fehér mészköveket a Nílus másik oldaláról szállították ide, de a fő építőanyagát a helyszínen bányászták.

A Nagy piramison az alsó kapuig lépcső vezet, addig szabad felmenni, egyébként tilos máshová felmászni. A felső bejárat volt az eredeti, amit a temetés után úgy bezártak, hogy nem lehetett tudni, hol van.
Az alsó kapun át lehet bejutni a sírkamrához vezető 150 méter hosszú folyosóra, amit 200 fontért végig lehet járni. A középső piramis folyosója is bejárható, ez 80 méter hosszú és 40 fontot kellett fizetni érte. Persze mindezt a piramisok látogatásáért egyébként fizetendő 80 fontos jegy mellé. (Az egyiptomi fontot kb. 40 forintos váltással lehet számolni akkoriban.)
Mint megtudtuk, a folyosókon végig csak lehajolva lehet menni, fényképezni, videózni tilos. Klausztrofóbiával, szív- és gerincproblémákkal nem szabad elindulni. Ha valaki részt akar venni valamelyik folyosósétán, akkor arról a főbejáratnál döntenie kell, mert bentről már nem tud visszamenni a külön jegyet megvásárolni.

A Nagy piramis hatalmasságát igazán csak közvetlen közelről, élőben lehet érzékelni. Legalábbis nekem nem sikerült fényképen ezt bemutatni. A fogadóközpont felől torzította a látványt, hogy a piramis, előtt egy kisebb emelkedő húzódik, így megfelelő távolságból nem láthattunk rá az egészre. Közelebb menve pedig már csak nagylátószögű objektívvel lehetett teljes képet készíteni, ami a közelebbi dolgokat túlhangsúlyozza.

Talán akkor közelített a legjobban a fényképen rögzített látvány az igazi méretekhez, amikor a fennsík egy kicsit kiemelkedő távolabbi pontjáról együtt megnéztük mindhárom királyi piramist. Igaz, innen meg az csapta be a szemünket, hogy a Kheopsz piramis annyival távolabb volt, amennyivel nagyobb, így a mérete azonosnak látszik a középsőével. Remélem, másnak jobban összejön majd a helyes perspektíva megtalálása.

 

Látogatásunk közben tört ki a homokvihar. A 45-46 fokos hőséghez kapcsolódva teljesen olyan hangulatot adott, mintha a sivatag közepén ragadtunk volna Rejtő Jenő valamelyik történetében. Persze közel volt a légkondis busz és hideg italt is bőven kínáltak az út mellett ránk pályázó árusok, így csak kis ízelítő volt a Szaharából.

 

A Nagy Szfinxhez a Völgy-templomon keresztül jutottunk el. Ezt “rózsagránitból” készítettek, amit 900 kilométer távolságból, Asszuánból hoztak. Itt már nem csak egymás mellé rakták a köveket, hanem kötőanyagot is használtak.
A padló a márványhoz hasonló, de annál puhább alabástromból van. Teteje nem volt. A falak előtt 25 kis bemélyedést véstek szobornak. A szobrokat 1925-ben találták meg egy nagy gödörben elrejtve a templom közepén. Most a gödröt mutatják be helyettük, a szobrok az Egyiptomi Múzeumban vannak.

 

A templom másik oldalán áll a Nagy Szfinx, egy oroszlántestű, emberfejű lény – az erő, bátorság és a bölcsesség jelképe, a temetőt védő isten. A teljes hossza több mint 70 méter. Ha az előrenyúló lábait leszámítjuk, akkor is 57 méteres a test végéig. A magassága 20 méteres, csak az arc maga öt méter magas, 4,1 méter széles, amiből a szája 2,5 métert foglal el. Hiányzik az orra, szakálla és homlokán lévő kígyó, ezeket is az Egyiptomi Múzeumban lehet megnézni.

A szfinx is mintegy 4500 éves. Az elkészítése óta többször eltemette a homok, de újra és újra kiásták. Használták katonai gyakorlatozásnál célpontnak is, de a legnagyobb kárt a homokviharok tették benne, mert repülő homokszemcsék folyamatosan koptatták. Talán mostanra sikerült olyan homokfogó rendszert kialakítani, ami megvédi a folyamatos eltemetéstől. Igaz, így meg a szél csiszoló hatásától nem védi semmi.

A Nagy Szfinx előtt esténként egy órás fény- és hangjátékot lehet nézni.

Kairó, Egyiptomi Múzeum

A következő úticélunk az Egyiptomi Múzeum volt Kairó északi részén, nem messze a Nílustól. Mire odaértünk, a várost már ellepte a por. A fák, az épületek mind szürkévé váltak.

A múzeum melletti utcában hosszú sorban páncélozott katonai szállítójárművek álltak. Mint megtudtuk, a 2011 eleji zavargások óta folyamatosan ott vannak. (Erről Jurics Edit akkori írásában olvashatnak)

 

 

A múzeum kapujában és az épületben is volt biztonsági ellenőrzés. A fényképezőgépeket a bejáratnál le kellett adni, mert bent tilos fotózni. Azt mondják, régebben lehetett, de hiába kérték a turistákat, hogy csak vaku nélkül, sokan mégis villogtak. Mivel ez zavarta a többi látogatót és a kiállított tárgyakat is rongálhatta, teljesen megtiltották a fényképezést.

 

A 120 ezer darabos gyűjteményből természetesen csak apró részleteket láthattunk, de ezeket Hussien próbálta úgy összeállítani, hogy az egészre is következtetni tudjunk belőle. Kezdtük a rosette-i kővel, illetve másolatával.
A követ Napóleon katonái találták Alexandriától keletre, amikor az angolok elleni erődépítéshez gyűjtöttek anyagot. Így talán nem is meglepő, hogy az eredeti Londonban van.
A kő három jelrendszerrel írt azonos tartalmú szöveget tartalmaz. A hieroglifák és a köznapi egyiptomi írás mellett görög – kopt – írást használtak rajta. A hármat egybevetve tudták megfejteni a hieroglifák jelentését. Mivel mindennek ez a kiindulópontja, másolatban kiállították a kizárólag eredeti anyagok között.

Többek mellett megnéztük a lépcsős piramis építtetőjének, Dzsószernek a szobrát. A festett mészkőből készített 4685 éves mű igazán attól érdekes, hogy ez az első embernagyságú szobor, ami máig fennmaradt. Közben egy kis óegyiptomi nyelvleckét is kaptunk arról, hogy mit is jelentenek a különböző szimbólumok. Például a növény és a méhecske Alsó- és Felső-Egyiptom királyát jelenti, a keselyű és a kobra Alsó- és Felső-Egyiptom védő istennője…

 Tanulmányoztuk a sírkamrák falának festését és ennek kapcsán az ókori egyiptomiak elképzeléseit az embert alkotó öt elemről, a testről, a kétféle lélekről, a névről és az árnyékról. Többféle alakban, tehénként és emberként is láttuk Hathor égistennőt, a szépség, termékenység, anyaság, a vidámság, a részegség és a zene istennőjét.

Látogatásunk végén természetesen megnéztük a Tutanhamon fáraó sírkamrájából előkerült hatalmas mennyiségű kincset is, de a múmiákat inkább már kihagytuk.

Kairó, Kopt negyed, Függőtemplom

Kairói programunk második napját a Kopt negyedbe kezdtük. Az utca bejáratát sorompó zárta, egy-egy őrbódéval, mobil páncélozott mellvéddel mindkét oldalon.

Elsétáltunk a Szent György templom előtt, majd a Babilon erőd megmaradt falainál álltunk meg. Az erődöt 300 körül Diocletianus császár építtette, részét képezte annak az erődrendszernek, amit egy átfogó katonai és közigazgatási átszervezés keretében alakítottak ki a Nílus völgyében.

 

 

 

 

Az erőd két tornyára, illetve bástyájára építették rá a 4-5. század fordulóján a Szűz Mária tiszteletére emelt “Függőtemplomot”. A templomot azért hívják függőtemplomnak, mert nem közvetlenül a talajra épült. A római erőd falaira gerendákat fektettek, majd ezekre kerültek a templom alapját adó kőtömbök.
A ma is álló keresztény templomok közül ez legrégebbi Egyiptomban. Fennmaradt az eredeti szentélye egy freskórészlettel és az eredeti keresztelőmedencéje.

 

 

 

 

 

 

 

A középkorban hosszú időn a Függőtemplom volt a székhelye az egyiptomi kopt egyház pátriárkájának. Mint az előtérben látható dokumentumokból, képsorozatból kiderül, jelenleg a 118. pátriárka vezeti az egyházat.

Kairó, Mohamed Ali mecset

A következő megállónk Kairó talán leglátványosabb iszlám emléke, a fellegvárban álló Mohamed Ali mecset, vagy másik nevén Alabástrom mecset volt. Az utóbbi nevet a falait 11 méter magasságig borító alabástromról kapta. Építtetője, az albán származású Mohamed Ali pasa pályáját dohánykereskedőként kezdte, majd török zsoldban katonáskodott. Így került Kairóba is, ahol a török szultánnal dacolva az 1830-as években megépítette a hatalmas mecsetet isztambuli mintára.

A mecset központi kupolája 60 méter, két keleti minaretje pedig 84 méter magas. Különleges az óriási csillárja is, aminek az üvegeit a pasa Bohémiából hozatta, ahogy a szőnyegnél sem adta alább a perzsánál. Ez utóbbi 1848-ban terítették le a mecsetben, azóta is ott van.

A cipőnket már a mecset udvarának kapujában le kellett venni, de akár adnak mamuszt is, hogy azt ráhúzzuk.

A mecset óráját Lajos Fülöp francia király küldte “ajándékba” egy hatalmas obeliszkért cserébe. Az egyiptomiak bánatára az óra soha sem járt pontosan, mert a szállításkor megsérült. Bezzeg az obeliszk azóta is hibátlanul áll a párizsi Concorde téren – mondják.

 

 

 

A templom óriási méretei és szépsége mellet nekem külön is nagy élmény volt az a családias, mondhatnám vidám hangulat, ahogy a muzulmán látogatók viselkedtek a hatalmas kupola alatti térben – és viszonyultak hozzánk is.

 

 

 

 

 

Mint Hussien elmondta, a muzulmánok az iszlám vallást egy épületként képzelik el, ami öt pilléren áll. Ha az egyik pillért nem tartjuk meg, akkor összedől az épület.
Az első pillér, hogy egy Isten van és Mohamed az utolsó prófétája.
A második pillér a napi ötszöri ima. A harmadik pillér, hogy meghatározott éves jövedelem (87 gramm arany értéke) felett 2,5 százalékos részt kell fizetni a szegényeknek. Ezt közvetlenül is át lehet adni, de a mecseten keresztül is el lehet juttatni a rászorulóknak.
A negyedik pillér ramadán, az egy hónapon át, illetve egy holdciklus idejéig tartó böjtölés. A testi böjt: hajnaltól naplementéig nem szabad enni, inni, nem szabad szerelmeskedni a házastárssal (mással se), nem szabad dohányozni. A lelki böjt: különösen nem szabad csúnyán beszélni, verekedni, asztal alatti pénzt szerezni, irigynek, dühösnek lenni, de még a bizarr vagy bűnös gondolatok és hangok is tiltottak. Felmentést kapnak a 14 éven aluliak, az utazók, a betegek, az öregek, a terhesanyák, mindenki, akire ezt veszélyt jelentene.
Az ötödik pillér a haddzs, a mekkai zarándoklat. Akinek nincs elég pénze, vagy megfelelő egészsége hozzá, az felmentést kap. Ha rendelkezik a feltételekkel, és mégsem teszi meg, akkor bűnt követ el.

Kairó, Bazár

Kairói látogatásunkat a bazárban zártuk. Vezetőnk korábban már többször is nyomatékosította, ha nem akarunk vásárolni egy árustól, akkor jobb, ha rá sem nézünk, ha észre sem vesszük, mert a legkisebb érdeklődés láttán is ránk szállnak, hiába ellenkezünk, ők csak tukmálják ránk az áruikat.

A piramisoknál már kiderült, hogy megérteni könnyű ezeket a tanácsokat, de alkalmazni annál nehezebb. Szerencsére a bazárban nem volt sok gondunk. Talán a forróság, talán a kora délutáni időszak miatt, nagyon visszafogottan bántak velünk az árusok. Valószínűleg szerepet játszott az is, hogy volt egy kísérőnk, egy szabadnapos rendőr civilben, akit termete alapján csak Piedone-nak hívtunk. Először megijedtünk az ötlettől, hogy terelgetni fog majd bennünket, de kiderült, hogy nagyon jól jártunk vele. Neki köszönhetően olyan utcákba is eljutottunk, ahol a vásári hangulat mellett a környéken élők hétköznapi életébe is bepillanthattunk. Bevitt bennünket néhány kereskedőhöz is, ahol fix áron lehetett vásárolni. Meglepő módon a máshol elért minimális áraknál is jóval olcsóbban.
A látottakról többet talán a képek tudnak mondani.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mozgóárusok, pincérek, pitaszállítók, kézművesek a bazárból

 

 

A kismunkák világa

Kairói látogatásunk alatt kicsit megismerhettük azt is, miből élnek az egyiptomiak. Ahogy Európában, itt is sokan dolgoznak hivatalokban és más közintézményekben – kórházak, iskolák, stb. Mások magáncégeknél, vagy saját vállalkozásukban. Eltér azonban a mi szokásainktól, hogy Egyiptomban

sokszor olyan munkákat is végeznek emberek, amiket nálunk nem, vagy ugyanazt a feladatot több emberrel látják el, hogy több embernek jusson munka, fizetés.

Például az európai önkiszolgáló benzinkutakkal szemben itt akár több tucatnyi ember is dolgozhat egy kútnál. Van, aki a benzint tölti, másik az ablakot tisztítja, a harmadik a guminyomást ellenőrzi, a negyedik az olajszintet, és így tovább.

 

 

A hivatalosnak mondható “állások” mellett vannak az úgymond “kismunkák”. Ezek nyomokban nálunk is léteznek, de itt meghatározó tevékenység. Kiáll egy ember a parkolóba, s ha jön egy kocsi, akkor segít beállni, vagy az útszélén állva zsebkendőt árul, hűsítő kendőt, vagy éppen vizet próbál eladni, vagy lemossa az ablakot. Ezt itt természetesnek veszik, meg azt is, hogy az ilyen embereknek illik 5 fontot – 200 forintot – adni a segítségért.
Ezek a kismunkák ott vannak a turisztikai célpontoknál is, van, aki vizet árul, más alkalmi kalauzolást végez, vagy segít fényképet csinálni, de akár modellként is beáll a turista mellé, elé.

Vannak, akik hivatalos állásunk mellett kismunkáznak. Én a piramisoknál még meglepődtem, amikor a tevés rendőr pénzt várt a közös fénykép után, de Luxorban már természetes volt, hogy a rendőrök munkaidőben is ilyen maszekolással egészítik ki a keresetüket.

Utazás Hurghadára

A késődélutáni órákban az Egypt Air belföldi gépével elrepültünk a légvonalban 400 kilométerre lévő Hurghadára. Mivel közben a szélvihar elvonult, az egyórás repülés a felszállástól a leszállásig nagyon kellemesen zajlott.

 

Ide előzetesen már csak 43 fokos maximumot jósoltak, de néhány fokot tévedtek lefelé

Szálláshelyünk, a 700 szobás Seagull Beach Resort a város központjában, közvetlenül a tengerparton fekszik.

 

A szálloda mindkét épületrészéhez saját parti strand, az épületek között több belső medence-rendszer és az egyikhez kapcsolva egy aquapark is kapcsolódik. Ahogy a saját szabadtéri színpad, a meseváros és állatpark, a különböző wellness és sportlehetőségek, az animációs és esti szórakoztató programok, illetve más szolgáltatások mind-mind nyitottak az összes vendég előtt.

 

 

 

A hotelben négy étterem és a hét bár működött, ahol az all inclusive ellátás keretében gyakorlatilag a nap 24 órájában lehet valamit fogyasztani külön fizetés nélkül. Mivel egyes helyek, csak a nap bizonyos időszakában voltak nyitva, és egyes vendéglátóhelyek eltérő vendégkört vonzottak, érdemes volt már az elején végigjárni, megismerni minden helyet, hogy az ízlésünknek leginkább megfelelő környezetben tölthessük el később az időnket.

 

 

Az all inclusive ellátással együtt járó állandó nyüzsgés valószínűleg nem jön be mindenkinek. Így ha ilyen helyet választottunk, próbáljuk mindig csak a pozitív oldaláról nézni a dolgot. A sorban állást, a jobb falatokért, asztalért, evőeszközökért való helyezkedést, az ízlésünkhöz képest túlságosan hangos vendégtársak elviselését próbáljuk afféle kihívásnak venni, aminek megoldása újabb sikerélményeket adhat.

A szobák természetesen légkondicionáltak voltak,  hűtőszekrény is segített, hogy mindig legyen kéznél hideg ivóvíz. A bárok 24 órán át működő üdítős csapjai és a napközben folyamatosan működő sör- és borcsapok is megfelelően biztosították a szükséges folyadékpótlást.

A töményebb italokat kedvelőknek vodkát, whisky-t, konyakot kínáltak. Bár az alkohol tartalmuk jóval alatta volt a nálunk megszokottnak, különösen nagy sikert arattak az orosz turisták körében. A szálloda vendégeinek többségét a helyiek adták, de sok volt az orosz is.

Európai szemmel nagyon érdekes látvány volt a tetőtől talpig ruhába burkolt nők strandolása.

A tengerparton is két strand közül választhattak a vendégek. Ez volt a csendesebb. Az egyiken elsősorban napozni, pihenni, fürödni leehetett, a másikon több büfé, sportpálya, búvárközpont és szörfkölcsönző is működött

 

 

 

Hajókirándulás a Giftun-szigetre

A szálloda szolgáltatásai önmagukban is elegendőek akár egy teljes hét eltöltésére is, de mellette még ezernyi más lehetőség is kínálkozik. Sétálhatunk, vásárolhatunk a a bazárban. Külön pénzért kitanulhatjuk a palackos búvárkodást. Strandolással, snokerlinggel egybekötött egész napos kirándulásra mehetünk a mintegy tíz kilométerre lévő fehér homokos Giftun-szigetre és a közelében lévő korallzátonyokhoz.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

S ha valakinek ennyi program még nem elég, quadozhatunk, tevegelhetünk a sivatagban, ahol berberekkel költhetjük el az ebédünket és persze a pénzünket is, hisz lépten-nyomon valaki el szeretne adni valamit a turistáknak.

Utcarészlet a szálloda előtt

Luxori kirándulás – templomok, sírok és emberek a Nílus mellett

Az egyik nap mikrobusszal ellátogattunk a világ legnagyobb szabadtéri múzeum-együttesébe, a Hurghadától 300 kilométerre lévő Luxorba. Az utazás oda is vissza is mintegy négy órán át tartott, de egy, a sivatagi szakasz közepén tartott megállásnak köszönhetően könnyen átvészeltük.

 

Odafelé a sivatag bejáratánál egy konvojt alakítottak ki az éppen közlekedő autókból, amit az első szakaszon rendőrségi jármű vezetett. Később is 10-15 kilométerenként rendőrségi bázisokon haladtunk át, ahol géppisztolyos, mellényes fegyveresek tisztázták, kik vagyunk, honnan jöttünk, hová megyünk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az utazási időt elsősorban a Nílust, illetve a folyóval párhuzamosan haladó csatornát átszelő hidaknál kialakított rendőrségi ellenőrző pontok magas száma növelte meg. Csak ritkán kellett megállni, de az egy-egy helyen egymást követő 2-6 fekvőrendőr már magában is megtette a dolgát. Engem egyáltalán nem zavart a lassú haladás, mert nagyon sok érdekes embert láthattam, fényképezhettem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Luxorban ókori templomokat, temetkezési helyeket néztünk meg, közben ebédeltünk és hajóval átkeltünk a Níluson is. A város folyóparti része a borzalmas meleg ellenére is rendkívül üdítő látvány nyújtott.

 

 

Ámon-Ré temploma

A programot a Krisztus születése előtt 1500 évvel épült karnaki templomkomplexum megnézésével kezdtük. A Nílustól mintegy 500 méterre, több mint száz hektáron elterülő építmény három nagy elkerített templomkörzetet, valamint több kisebb templomot foglal magába.

A templomkörzetek közül Ámon-Ré főistené a legnagyobb, amit felesége, Mut temploma felől közelítettünk meg a kosfejű szfinxekkel szegélyezett felvonulási úton.  A teljes templomegyüttes felépítése legalább 30 fáraó uralkodásához köthető, egészen a görög-római korig tartott.

A fényképezésnél itt is az volt a problémám, mint a piramisoknál, hogy olyan lenyűgöző méretek voltak, amiket nem igazán tudok fotón érzékeltetni. Ugyanígy a hieroglifák értelmezésében járatlan szemünknek a falakat, oszlopokat borító feliratok, rajzok is inkább díszítésnek hatottak, mintsem szövegeknek, történeteknek.

 

 

 

A templomegyüttes falaiban, oszlopaiban, szobraiban, díszítésében az építés megkezdése óta eltelt 3500 év alatt az árvíz, a földrengés, a szél és a vizesedés miatti erózió óriási károkat okozott. Falak porladtak el, omlottak össze, oszlopok dőltek, törtek el, s akkor még nem beszéltünk az emberekről, akik egy részét vandál módon lerombolták, háborúztak a falai között, istállónak használták, kincseket keresve felásták, turistaként feliratokat véstek. De még így is, a sok pusztulás, pusztítás ellenére is megdöbbentő a mérete, a tartalmi gazdagsága, szépsége.

 

Oázis a Nílus partján

Luxori élményeink között mindenképp meg kell említeni azt a Nílus parti ebédet, amit egy étterem vízre nyíló teraszán költhettünk el. A vendéglátóink a légkondicionált belső termet szánták nekünk, de megértették, hogy mi inkább vállaljuk a 40 fok feletti meleget a kellemes környezetért.

 

Kirándulás a Királyok völgyébe

Ebéd után a Királyok völgyében folytattuk a túrát a királysírok meglátogatásával. Az első kaputól kisvonattal viszik a látogatókat a második kapuig, a további utat gyalog kell megtenni. A fényképezőgépeket le kellett adni. Az idegenvezetők nem mehetnek le a sírkamrába, így fent kell mindent kiszedni belőlük.

A sírkamrákat hegybe vájták. A talaja a felső szinten puhább, de kamrák szintjén már kemény mészkő. A kamrákig hosszú lejtős folyosók vezetnek. Az adott kor szokásai szerint vagy kanyargósak, vagy egyenesek, esetleg van egy törés bennük. Addig mentek le, amíg még biztos volt, hogy talajvízzel nem találkoznak. A jelenlegi ismeretek szerint 72 sírt vágtak be a hegybe. A legmélyebbet 165 méterre. Itt találták meg Tutanhamon sírkamráját is a több mint 3000 ezer darab lelettel.

 

Én végül is csak Merenptah sírjába mentem le, mert a 45 C körüli hőség a sziklák között különösen kemény volt.  A kv8-as (Kings Valley”s8) néven regisztrált sír a Királyok völgye egyik oldalvölgyében helyezkedik el. Nem messze van tőle Merenptah apjának, II. (Nagy) Ramszesznek a sírja is.  A sír már az ókor óta ismert és látogatott. A hosszú, egyenes folyosón mintegy 80 métert ereszkedtünk a bejárattól, amíg a sírkamrát elértük. A falat végig hieroglifákból álló színes “feliratok” borítják, és szép domborművek is vannak.
A leírások szerint a fáraó bebalzsamozott testét négy egymásba helyezett kőszarkofágban temették el. Nem sokáig nyugodhatott sírjában, mert már a XXI. dinasztia idején eltávolították innen.

Hatsepszut királynő százlépcsős temploma

A Királyok völgye után megnéztük Hatsepszut királynő halotti szertartásához használt templomát is. Ez is közel 3500 évvel ezelőtt épült. Egy tágas “udvarból” széles rámpákon két, pillérekkel tagolt homlokzatú teraszra jutottunk fel. A pillérsorok mögötti falfelületeket domborművek díszítik. A felső teraszon középen Ámon-szentély alakítottak ki, balra az ősök kultuszára szolgáló helyiségeket, jobbra pedig napudvar alakítottak ki.

 

 

 

 

Az ókorban a Hatsepszut templom a záró állomása volt annak a Völgyünnep nevű szertartásnak, amit a halottak tiszteletére rendeztek. A Nílus szemközti oldalán található Ámon-Ré templomból bárkán áthozták Ámon isten szobrát és egy körmenetben végigjárták vele a királyi halotti templomokat. A menet útját Hatsepszut királynő terasztemplomában fejezték be.

 

Űrhajósszobrok a Nílus partján

A Hurghadába visszaindulva megálltunk a Hatsepszut templom közelében lévő Memnón-kolosszusoknál. Sokáig kettőt ismertek belőlük, de a közelmúltban kettő másikat is feltártak. Az űrhajósokra emlékeztető szobrok a régészek szerint III. Amenhotep fáraót ábrázolják, és a király halotti templomának több kapuja mellé állították azokat.

A nagyobb szobrok 250 tonnásak, 11,5 méter magasak. Az alapjuk 1,5 méter magas és 3,6 méter széles. A régészek szerint a még hiányzó két koronával eredeti magasságuk 13,5 méter lehetett.

 

Visszaút Hurghadára

 

 

 

Tapasztalatok, információk erről-arról

Étkezés

Nagy kihívás volt az első vacsoránál annak eldöntése, hogy mit egyek, igyak, mit ne.  Indulás előtt mindenhol azt olvastam, mindenki azt mondta, hogy csap vizet még fogmosásra se használjak, lehetőleg ne egyek, ne igyak olyan dolgokat, amik nyersek és csapvízzel készülhetek, vagy azzal érintkezhettek, mert van a vízben valami, amit a mi európai gyomrunk nem igazán szeret. 

Vészhelyzetre elvittem az isztriai nyersre sütött tintahal utóételeként használt Seldiar kapszulát. Ehhez itthon Lopedium néven lehet hozzájutni, de jó lehet egy doboz Bolus adstringens is. Felírtam az egyiptomi csodaszerként emlegetett Antinal nevét is. Szerencsére semmi ilyenre nem volt szükségem.
A fogmosáshoz mindig volt elég palackozott víz. Ivásra is is ezt használtam, amikor éppen nem valamilyen palackozott üdítőt, sört, vagy más alkoholos italt ittam. A gyümölcsöket lehetőség szerint megpucoltam, vagy lemondtam róluk, ahogy a rendkívül csábító saláták és a sűrítményből vízzel kevert rostos gyümölcsitalok esetleges veszélyeivel szemben is állandó önmegtartóztatással védekeztem. A forróság miatt a legnagyobb kihívás a gyümölcslevek kihagyása volt. Ráadásul állítólag ezeket fertőzés mentes vízből készítik, de bármennyire is nagy volt a kísértés, nem volt kedvem megkockáztatni, hogy a kirándulás egy részében mozgásképtelenné válok egy esetleges hasmenés miatt.
Mivel teljesen biztosra akartam menni, a háziorvosom tanácsára vittem egy liter 50 fokos pálinkát – ennyi a bevihető mennyiség -, amiből minden étkezés előtt és néha utána is bevettem az előírt adagot.

Reggelire a szállodák büféasztalain egyébként megszokott ételeken kívül mindig volt főtt bab és zöldségből készült fasírozott – melegen. Huszien szerint ez a két étel a főtt tojás társaságában nagyon jellemző eleme az egyiptomi reggelinek. Az ebéd náluk nem annyira meghatározó, mint nálunk, inkább a korai vacsora. Persze ez a munkától is függ.

Hussien mesélt arról is, hogy a férfiak bűvös erőt tulajdonítanak a rizzsel vagy más gabonamagokkal töltött galambhúsnak, úgy gondolják, hogy ettől férfiasabbak lesznek. Így aztán a péntek-szombati hétvégére készülve csütörtökön esténként sokuknál divatos étel a töltött galamb. Nagy sikert aratott Hussiennél, majd a fordítás után a sofőrünknél is a benyögésem, hogy ha igaz a bűvös hatás, akkor nem csak csütörtökön, pénteken este is divat a töltött galamb Egyiptomban.

Közlekedés

Az egyiptomi közlekedésről sok helyen azt olvastam, hogy kaotikus, hogy nincsenek szabályok. Én inkább azt mondanám, hogy mindenki rugalmasan próbál igazodni a kialakult helyzethez és a saját szabályaihoz.
Az autósok szinte ugyanúgy mennek az úton, mint a gyalogosok egy zsúfolt járdán. Mindenki próbálja megtalálni, kihasználni magának a kínálkozó helyzeteket a gyorsabb haladásra, irányváltásra.
Többnyire megvannak az irányokhoz szabott területek, de ezek akár változhatnak is. Volt olyan négysávos út, ahol reggel az egyik irányban volt három párhuzamos sáv, miközben a szembejövők csak egy sávot használtak, majd ugyanez a délutáni forgalmi helyzetben megfordult. Mindez bármilyen irányítás nélkül, egyszerűen a közlekedők így alakították ki.
Persze nagyon figyelnek egymásra, és az elágazók eleve szűkebbre lettek kialakítva, hogy lassítsák a becsatlakozó forgalmat.
A zebrának, ha van is, nincs sok jelentősége. Fontosabb, hogy a gyalogos kontaktusban legyen a közeledő autósokkal. Csak akkor biztos az átjutás, ha tudnak róla, illetve a szándékáról.

A fővárosi közlekedés fontos eleme a Kairó és Giza körüli útgyűrű, ami 120 kilométer hosszú. Itt is és a városon belül is időről-időre ellenőrző pontok előtt haladtunk el. Ilyenkor többnyire le is kellett lassítani a kettő, de akár több fekvőrendőr miatt. Nem arra a kis pupra kell gondolni, ami nálunk szokás, ezek rendesen megtermett kiemelkedések, amiknél ha nem lassít lépésre az autós, könnyen fennakadhat rajta.
A rendőrök megállásra inkább csak lezárt területek határán késztettek bennünket.

A tömegközlekedés alapvető eszközei a Toyota mikrobuszok. Ezeket vállalkozók üzemeltetik, egy-egy körzeten belül járnak. Az utasoknak a megtett út alapján kell fizetni alku alapján. Vannak magánkézben lévő közepes méretű buszok is. Az állandó útvonalon közlekedő nagyobb buszok állami működtetésben vannak.

 

Taxiból a fővárosban kétféle van. A régi fekete-fehér taxikban nincs óra, a tarifa alku kérdése (még az indulás előtt). A fehér taxikban órával mérik a távolságot, illetve a viteldíjat. Persze az egyiptomi taxisok sem különböznek egyes magyar kollégáiktól, így az óra sem jelent teljes garanciát a tisztességes díjra.
Kairó és Giza között három metróvonal is van, ezeken naponta hárommillió utast szállítanak.

A városi tömegközlekedés meghatározó járműve a tuk-tuk is. Ezeket az ötszemélyes járgányokat egy vállalkozó hozza be külföldről és mindent eláraszt vele. Nincs műszakijuk, és úgy összességében sem igazán szabályosak, de hagyják működni őket. Olyan szűk utcákba is bemennek, ahová autóval nem lehet bejutni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kommunikáció, wifi

A kommunikáció miatt egyre fontosabb kérdés a wifi léte, nem léte. Az első szálláshelyünkön kicsit problémásabb volt, mert  a szálloda környékén zajló nagy útépítés közben egy munkagép elvágta a hotelt az internethez kötő kábelt, így nem volt jel, amit nekünk szétoszthattak volna. És ez ott tartózkodásunk idején végig így maradt. Alternatív megoldásként kínáltak egy mobilnetes SIM-kártyát, amit talán 10 euróért lehet kapni náluk a Vodafone boltjaiban. Nagyon szuper lett volna, de kimaradtam ebből is, mivel a nálam lévő telefon másik szolgáltatóra volt korlátozva. Persze megfogadtam, hogy soha többé nem indulok külföldre egy kártyafüggetlen készülék nélkül.

Pénzváltás

Pénzt dollárban vittem arra gondolva, hogy majd ott váltok szükség szerint. S ha maradna belőle, akár itthon is eláll. Az ötlet jónak bizonyult, hasonló áron kaptam, mintha eleve itthon váltottam volna – 38-40 forint volt egy font. egy dollárért 7,58 fontot adtak

Utunk a Sunny Tours utazási iroda szervezésében zajlott. A repülőtereken és az Egypt Air gépein is minden rendben volt így összességében is nagyon kellemes volt a nyolcnapos kirándulás.

Természetesen engem sem hagytak hidegen azok a hírek, amiket az utunk előtt hallottuk a Sinai-félsziget északi részén meghiúsított merényletről és korábbi esetekről. Ilyen ügyekben járatos ismerősöm azzal nyugtatott, hogy veszélyes helyzetekkel bárhol, bármikor találkozhatok, Egyiptomban talán kicsit nagyobb a matematikai esély rá, mint otthon az utcán. Azt javasolta, ha esetleg gyanús személyeket látnék megjelenni, vessem hasra magam, igyekezzek a lehető legkevésbé feltűnő lenni és reménykedjek a jószerencsében.

Azóta a Bataclanban végrehajtott vérengzés, az egyiptomi repülő robbantás, vagy a szafarizó turisták “véletlen lelövése” bizonyította, hogy legfeljebb a szerencsében lehet bízni. Ennek ellenére is azt gondolom, ha lehetőség nyílik az utazásra, menni kell, hisz nem zárhatjuk ki magunkat örökre a világból.

Kép és szöveg Győrffy Árpád

Győrffy Árpád további írásai az Útikalauzban

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

[ninja_form id=5]