Farkasdiné Horgosi Mária: Sphinx-hajóút – Egyiptom – 2006

Farkasdiné Horgosi Mária: Sphinx-hajóút – Egyiptom – 2006. 09.08-23.

Egyéni stílusú, profi beszámoló rengeteg élménnyel, információval és tanulsággal – sajnos képek nélkül. Az érintett települések – El-Gouna, Hurghada, Sharm el Naga, Kairó, Szakkara, Luxor, Edfu, Kom Ombó, Asszuán, Abu Simbel

1. nap, szeptember 08. péntek

Negyed 10-kor indultunk Szombathelyről. Az idő elromlott, halásznaciba akartunk utazni de ki kellett cserélni hosszúnadrágra, mert olyan szar idő lett. Miért is lett volna sima az utunk?! Győr előtt amikor fel akartunk hajtani az autópályára a sávunkba megjelent egy kőbunkó, és csak a sofőr lélekjelenlétén múlott, hogy csak a tükrünket érte a másik autó. Persze, hogy elment megállás nélkül. De több se kellett, mi utána fordultunk és kb. 1 km után utol is értük. Mentegetőzött, hogy ő meg akart állni, a fékje nem fogott stb. kifogások. Pista munkatársa felvilágosította, hogy jóval kezdett ki és felmutatta a rendőrigazolványát. Ha feljelenti akkor ez min. 1,5 év jogsi bevonás (cserbenhagyás). Hazafelé nagyon sűrűn imádkozzon, hogy lehiggadjanak és ne tegyenek feljelentést. (Nem tettek, csak azért mert a kocsinak nem lett baja, ellenkező esetben helyszínelést is kellett volna tartani.) Na hát ilyen közjáték után folytattuk utunkat most már zavartalanul Pestre. Hát ezért kell időben elindulni és nem kicentizni az érkezést.

Délután 1-kor megérkeztünk Ferihegy 2/B-re. Hamar eltelt az idő, nézegettünk, beszélgettünk pár utassal. Ők egy másik utazási irodával utaztak. Itt megjegyezném, hogy hiába raktam ki két táskánkra is a “fórum logót” a tevéset, senki nem jött oda, nem érdekelt senkit, pedig mekkora volt a lelkesedés előtte a fórumon. Na erről ennyit. És képzeljétek, kivel találkoztam a reptéren? Ő kiabált meg. Petrával. Vele Tunéziába utazásunk során ismerkedtünk meg még előtte e neten később személyesen a rep.téren. És micsoda véletlen, ő is éppen aznap és éppen akkor utazott újból Tunéziába. Kérdezte, hogy csak nem ismét Tunézia? Nem válaszoltam most Egyiptom.

17.20-kor elkezdték osztani a repjegyeket és voucherokat. Utána bechekkoltunk. (Lehetett volna fóliáztatni a bőröndöket 1750,-HUF-ért, mi nem tettük.) Zsolték kb.6 körül értek ki a reptérre. Ők is lerendezték a dolgokat, aztán vámvizsgálat és egy kis várakozás a beszállásra. Sokat nem kellett várnunk, hamar be lehetett szállni.
Boeing 737-800-zassal utaztunk. Majdnem tele volt a gép. Nagyon klassz gép volt. Jobb mint Tunéziába, és nem utolsó sorba magyar személyzet. Minden magyarul és angolul hangzott el. Szép naplementébe szálltunk fel (ekkor már kitisztult az idő) fent meg a telihold várt ránk. A kaja is jó volt, meleg vacsi. Vadas kifőtt tésztával, linzer, üdítők több féle, bor vagy 4 fajta és két fajta sör. Utána kávé, tea.
A monitorokon végig követni lehetett az útvonalat meg mindent. 12 ezer méteren repültünk, Belgrád és a görög szigetek felett. Nem is gondoltam, hogy sötétben ilyen klassz repülni. Minden látszott felülről. Kis falvak, városok fényei, körforgalom, szigetek …..stb. Közben 1 órás Mr.Bean is ment a monitoron. A felszállás és a leszállás is kb.15-20 perc alatt lezajlott. Gyorsan ment és zökkenőmentesen. Szóval klassz gép. Hurghada éjszaka csodás, rengeteg szálloda kivilágítva és már egész közelről.

A fórumon ugye azt írták, hogy kiszállás után irány a bank ablak 1-2 ember pár perc és kezünkbe a vízum. Na ezzel szemben legalább 500 ember hosszú tömött sorba a  4 bankablaknál. Épp előttünk szállt le 2 óriás gép tele ruszkival. Hát ők is ott vették meg a vízumot. De azért elég gyorsan ment.
Arabul kértem a vízumot, na ezen aztán nagyon meglepődött az ürge, de nagyon tetszett neki, és próbált velem kommunikálni arabul, nem sok sikerrel.
Útlevél kezelés (közben bejelentőlap kitöltése), “vámvizsgálat” (semmi nem volt) bőröndök átvétele. Letörték Pista bőröndjének a kitámasztó lábát és a számzárat.
Bent arab idegenvezető terelt bennünket, kint vártak a magyar idegenvezetők. Közölték velünk, hogy 6-os busz és El-Gouna, Panorama Hotel. A kisbuszunk minket 4-ket és még 7 embert vitt a Palm Beach-be. Itt már csak arab idegenvezető volt velünk, aki csak angolul tudott.

Kicsit letargikusan és fáradtan megérkeztünk a szállodába kb. éjjel 2-kor. Ott nagy nehezen elmagyaráztam az arabnak (szerencsére a hotelba a bechekkolást ő intézte, nem hagyott magunkra) ha már ilyen istenverte messze kiraktak (Hurghadától 30 km-re) bennünket akkor valami tuti szobát, de gyorsan. Azt megértettem, hogy tényleg mondta a recepciósnak hogy “bjutifull room”J. Megkaptuk mármint a klassz szobát. Éjjel nem sokat láttunk, csak azt, hogy mindenütt víz, víz, víz….

Nagyon nehezen aludtunk el talán nagyon fel voltunk spanolva. Zsolték az egyik emeletes főépületben a földszinten kaptak szobát.
Alvás, majd reggel körülnézünk.

2. nap, szeptember 09. Szombat

Fél 8-kor keltünk, 8-kor reggeli. Minden étkezés elott és után belsőleg “fertőtlenítés “ javallott. Ezt azért elég nehéz volt megszokni, mivel nem vagyunk az ilyenekhez hozzászokva. Csak nehogy rászokjunk.J
Hát a reggeli felhozatalt nagyon részletesen nem ecsetelem, mert kitenne pár oldalt. Egy szóval: Pazar.
Csak a péksüti 20-25 féle, túró 3-4 féle, sajt 5-6 fajta, saláta, zöldség 10-15 féle 4-5 fajta öntettel, omlett, ahogy kéred 8 fajta hozzávaló, kenyér simán, pirítva, bundásan…stb, főtt tojás, sültvirsli, sült paradicsom, 8 féle müzli, 3-4 fajta lekvár, méz, kávé, tea, tej, narancslé, hibiszkusz tea …. szóval felsorolni is nehéz. Ezt most nagyjából megtettem, többször nem fogom. Ilyen volt mindig és majdnem mindenhol.

Reggeli után akartunk pénzt váltani, de a recepción nem volt elég, Zsoltéknak tudtak összesen 50 dolcsit váltani. Motorcsónakkal átmentünk (ezt a recepciós magyarázta el nekünk, ez a szálloda ingyenes szolgáltatása) El-Gouna (továbbiakban E.G.) Down Town (tov.:D.T.) részébe. Ugyanígy lehet lemenni a Zeytona Beach-re is. Igaz az előbbi kb. 15 perces séta, az utóbbi valamivel több. Később mindkettőt megtettük.

Most egy kicsit mesélek E.G-ról és a szállodáról. E.G. Hurghadától 30 km-re, teljesen elkülönült amolyan luxus városka. Egy család kezében van az egész, ők építették és vezetették be a tengervizet lagúnákba.   Ide csak ellenőrző ponton és sorompón keresztül lehet bejönni csak azoknak (arabok) akik itt dolgoznak, itt laknak és van rá engedélyük. Az arabokat mindig szigorúan ellenőrzik. Katona felszáll és mindegyik igazolványát rendesen leellenőrzi, akár ismerős akár nem.
E.G. nagyon tiszta, arab és núbiai stílusban épült házak és szállodák sora. Itt nincs szemét, nyomor, közlekedés is csak minimális, minden csilli-billi. Nagyon csöndes, nincs az állandó dudálás. Végül is nekem nagyon megtetszett és már nem bánom, hogy ide kerültünk. Sokaknak ezért nem jött be E.G., hiányzik nekik az arab “filling”. Mi úgy voltunk vele, ha ezt akarjuk akkor bebuszozunk Hughadára és ott töményen megkapjuk. De itt nem kell állandóan abban lennünk. Egy kis nyugalom szigete. Itt rengeteg a sétáló utca, sikátor, boltív, lagúna. Meg van, hogy csak melyik úton közlekedhetnek az autók, buszok. Szamaras kordét sem láttunk itt. Jó, ez biztos hogy mű egy kicsit nem látni az igazi arab világot. De a “boltokban” ugyanúgy alkudni kell mint máshol. Van bolt, bank, bazár meg minden Szóval nagyon nyugis hely. Hurghadára be lehet menni taxival, “busszal” és a hivatalos buszjárattal. Mi ezt vettük igénybe, nem kellett alkudozni a taxi-busz verzióval, kiküszöböltük az egyik fő átvágási forrást. Ez hivatalos, 20 személyes kisbuszok, ahol szigorúan jegyet kell váltani, lehet előre is oda-vissza (5,-LE/fő/út) még a helyieknek is. 20 percenként indul a megállóból (E.G.-D.T.-ban van)7.00-tól 00.30-ig közlekedik. Na talán ennyit E.G.-ról.

Most a szálloda. Nagyon szép szobák, szabályozható légkondival, TV-vel, telefonnal, hűtővel, hajszárítóval, széffel. Vannak a főépületek, azt hiszem a lagúna túloldalán is, ezek 3-4 emeletesek, és két fajta bungaló (ezek felárért ). Egyik fajta nagyon aranyos nádfedeles, zsalugáteres, olyan mesebeli házikó, virágokkal körbefuttatva, pázsittal. A másik fajta, amilyen a miénk, a vízen van, cölöpökön áll, körbe hídon megközelíthető házikók. Ezeken is zsalugáteres ablakok, és teraszajtók. Szóval nagyon ízlésesek, pofásak a belső berendezés kovácsoltvas. A terasz félkör alakú és az is a lagúna vízén van. Bogarak, szúnyogok egyáltalán nincsenek. Igaz láttuk, hogy még a pázsitot is permetezik mindenfelé. Egyébként itt a sivatagban üde folt, mert tiszta zöld (fű, bokor, pálmafa) az egész szálloda területe. Rendesen takarítanak, a személyzet a takarítóktól a pincérekig, londinerig mind mind kedves és nem erőszakos. Nem lesik a baksist. Van pár üzlet is a szálloda területén a medence mellett.
Talán ennyit “röviden” a szállodáról, ja és nem több hektár területen fekszik, tehát sehonnan sem kell 1-2 percnél többet gyalogolni bárhová tartunk, mint ahogyan erre panaszkodtak más nagyobb szállodáknál.

Na akkor most folytatom a mai programunkat e “kis” kitérő után. Szóval átcsónakáztunk E.G./D.T.-ba. Felfedeztük a lagúna partjához közelebb eső részt. Akkor még úgy gondoltuk, hogy ennyi a központ, de este kiderült, hogy csak egy nagyon kicsi szeletkéje a városkának.
Bankot egyet sem találtunk nyitva éppen (talán mert szombat volt?) amiért is jöttünk. De minden más egyebet igen. Egy kisboltba vettünk ásványvizet (1,5 l – 1,5,-LE), sört, Szakkarát. Kicsi doboz (0,33) bivaly erős (10%-os) 10,-LE, 0,5 l-es dobozos “Gold” 8,5,-LE. Megnéztünk pár bazárost, ez sem különösebb a többinél. Volt erőszakosabb és kevésbe erőszakosabb. Magdi vett 3 db sálat (olyant mint én Tunéziába) 75,-LE –ért. Aztán hazacsónakáztunk.
Mire visszaértünk már volt pénz a recepción, váltottunk is gyorsan 100,-USD-t 565,-LE-ért.

Tegnap éjjel még a reptéren azt mondták, hogy az idegenvezető fél 1-tol tart információs órát. Mi megjelentünk. Ő nem. Vártunk egy órát, aztán Zsolt felhívta a megadott számokat. Talán a harmadik hívásra el is érte az illetékes idegenvezetőt. Kiderült, neki másnapra van beírva a mi fogadó óránk. Magdi nagyon  higgadtan és diplomatikusan közölte vele, hogy mi most vártunk rá eddig, nem fogjuk az egész napunkat az ő várására fordítani, nem azért jöttünk, holnapra pedig már van programunk. Itt jegyzem meg, hogy Ben és Lívvel reggel sms-ket váltottam és lefixáltuk, hogy holnap 7.30-ra itt vannak értünk és megyünk búvárkodni.

Na ennyit az idegenvezetőről. Majd a hajóúton azért szóvá teszem az ottani idegenvezetőnek, nem mintha már lenne jelentősége. Azt ígérte, hogy küld sms-t, hogy akkor mikor is tud kijönni. Na ezt azóta is várjuk.
Még szerencse, hogy megkérdeztük, hogy szerdán mégis mikor indulunk Kairóba. 11.20-kor. Na majd meglátjuk, csak értünk jönnek.

Ezután a kis affér után úgy döntöttünk, hogy elmegyünk fürdeni a “Beach”-re. Összeszedelőzködtünk, motorcsónakba be, és irány a tengerpart.
Hát a part  egy kicsit felejthető. Talán azért, mert éppen apály volt, és kb. 600-800 m kellett gyalogolni a homokon és a korallok között szárazon míg vizet fogtunk. A víz tök meleg volt kb. 28-29 fokos. Jól hullámzott, mert azt még nem említettem, hogy itt mindig fúj a forró szél, hol jobban hol kevésbé.
Pista visszament a búvárszemüvegért, pipáért és a “süncipőért” és persze a fényképezőgépért és videóért. Jó időbe telt míg visszaért, én addig dagonyáztam a “nyugdíjas” vízben (Marcitól az idézet) ami volt vagy 35 fokos. A korallokon nem tudtam átmenni mezítláb. Pista visszaért, akkor derült ki, hogy nem az ő búvárcuccát hozta hanem az enyémet. Így hát én sznoriztam, ő fényképezett és videózott. Aztán visszabattyogtunk egy kicsit napozni (én ) sétálni (ők ) fél 5 körül indultunk vissza a motorcsónakhoz. Közben egy kis arab irodánál kemény alkuba fogtunk, és lealkudtunk, megegyeztünk, előleget fizettünk  (felét ) hétfőre Sharm el Nagára, keddre quad-szafarira. Előbbi 40,-Euro egész nap, ebéddel, itallal, transzferrel, utóbbit 40,-USD-ra alkudtam le. Ez 4-5 órás túra quaddal a sivatagba és a hegyek közötti kanyonba, beduin – falu látogatás, naplemente nézés, vacsi, ital és aztán vissza.

Büszke vagyok magamra, mert mindezt én követtem el. Ja itt megjegyezném, amikor brillíroztam arab “tudásomat” pár szó erejéig (számok, köszönöm…stb.) nagyon meglepődnek, aztán elnevetik magukat, nagyon örülnek, és mondják minek kínlódunk itt angollal, némettel mikor én arabul is “tudok”. A reptéren a bank ablaknál (vízum vétel) az ürge holt komolyan meg volt győződve róla, hogy én tudok arabul, mert elkezdte lökni a rizsát, persze én egy árva kukkot sem értettem.

Na e kis kitérő után folytatom. A csónakkal gondok voltak és mi gyalog indultunk vissza. Kb. 20 perc alatt a szobánkba voltunk. Útközben megcsodálhattuk a szebbnél szebb arab épületeket. Nagyon szépek voltak. A szállodának van egy másik fajta bungaló típusa is, ezek mellet is elsétáltunk. Olyan kis nádfedeles házikók, virágos növénnyel körbe befuttatva. Nekem a hét törpe háza jutott eszembe róluk, olyan aranyosak voltak.
Na a mi kis bunginkba zuhanyozás, rendbe tettük magunkat és irány a vacsi. Mint kiderült 19 órától van, addig megnéztük a teraszról a naplementét. Ma nem tudom milyen est volt, de volt fáraó trón oszlopokkal, és minden pincér ókori egyiptominak volt öltözve, arany fejfedővel meg minden, és hajbókoltak állandóan.
A vacsit ugyan úgy nagyon nehéz leírni, mint a reggelit, mert akkora volt a választék, hogy csak na. Hús 4-5 féle, fajta (csirke, marha, hal mindig), saláta 10-15 féle + plussz 4-5 féle öntet, köret is kitudja mennyi (rizs, krumpli, tészta), na és a sütik. Ami szem szájnak ingere legalább 15 fajta. Volt amikor még plussz gyümölcs is volt, általában sárgadinnye, görögdinnye, szőlő néha alma és valamilyen körte fajta. Na nem részletezem tovább, mert úgysem lenne teljes a felsorolás. Ja és kint a szabadban még grilleztek is, ami nem volt piskóta ebben a szélben.
Jól bevacsiztunk, mert már kellőképpen megéheztünk. D.u. csak azt a pár fánkot és croiassant ettük amit reggelikor megmentettünk. De milyen jól esett az délután. Inni egész nap alig győztünk, mert úgy ki voltunk száradva. Kiizzadtuk az egész folyadék készletünket. Na szóval teleettük magunkat, és a már korábban részletesen leírt helyi járattal bementünk Hurghadára – Daharba (Down Town – D.T.). Itt Magdi és Zsolt egy kicsit ledöbbent az arab valóságtól. Mert itt aztán belecsöppentünk a nagy arab életbe. Az örökös dudaszó, észnélküli közlekedés, emberáradat. Rajtunk kívül alig láttunk “fehér” embert. Keltettünk egy kis feltűnést először, de aztán amikor megtaláltuk az igazi bazárt, ott már nem voltunk fura szerzetek. Már mint mi. Én rögtön az első gyógyszertárban beszereztem szükségleteinket Antinal, Drotazin, Fenistil, Zovirax…stb. Minden annyi volt, mint amit a fórumon olvastam. Nem is akarta drágábban adni, de aztán a végén mégis átvert 18,- LE-tal, de azt csak itthon vettem észre. Na mindegy, ez volt a tanulópénz nekem, neki baksis. Több is veszett már Mohácsnál. Így is töredékébe kerültek a gyógyszerek mint itthon, és ugyanazt kaptam. Egy kicsit vásároltunk, vettünk 1 üveg vizet, mert majd szomjan haltunk (miért is vittünk volna magunkkal, de most megtanultuk, hogy víz nélkül soha ne indulj el, ha nem akarsz útközben venni), ez 3,-LE-re fájt nekünk itt. De még ez is elfogadható ár. Úgy látszik átalakultunk szivaccsá.
Vettünk két hatalmas, vastag fürdőlepedőt (tevés, piramisos, sfinxes), egy egyiptomi motívumos strand-szoknyát nekem és Sziszinek egy balhés pólót. Ezt egy boltban, nem a bazárban. Már az induló árak sem voltak túl magasak , de azért legyen már meg az arab filling, alkudtam. Engedett vagy 35,- LE-ot az egészből. Végül ezt mind elhoztam 175,-LE-ért. Lehet, hogy lehetett volna olcsóbban is, de nekem ez is megérte. Vettem még egy bőrkötéses fotóalbumot (nyomott egyiptomi motívummal) engem nagyon megragadott. 240 db-os, ebbe rakom majd az itt készített és kiválogatott , kinyomtatott képeket. Stílusos lesz. 185-ről lealkudtam 100-ra, igaz ekkor már voltam bandita meg minden. De sikerült. Mondták is, hogy látszik nem először alkudozok arabokkal. Nagyon megy ez már nekem. Ugyan ilyen albumra rákérdeztem már E.G-án, itt kapásból 365-ről akart indulni. Rögtön ott is hagytam. Magdi egy bőrtáskát vett. Aztán nagyon visszafogtuk magunkat, megtartóztattuk magunkat minden csábítástól, mondván még előttünk a két hét, majd Kairó, Edfu, Asszuán…stb.
Végül elegünk lett az egész bazárból, és visszaindultunk. Nagy nehezen megtaláltuk a buszmegállót, irány “haza” . Azért nem semmi, hogy milyen védelem van itt. Igazi lőállások, benne általában 2-3 katona, géppisztollyal, de nem a vállán, hanem kitámasztva szinte célra tartva. A nap 24 órájában és a város több pontján, sőt kint a lakott területen kívül is. Sorompónál (E.G.-nál) éjjel is ugyanaz a szigor mint napközben. Szóval vigyáznak ránk, már mint turistákra tisztességesen. Éjfélkor le is szálltunk a buszról, de valami ismeretlen helyen  és beletellett egy kis időbe míg megtaláltuk a helyes irányt ebben a labirintusban. Persze azt mondanom sem kell, hogy az utcák tele voltak emberekkel (főleg arabokkal) ilyen “korai” időpontban. Nagy nehezen hazaértünk, éjjel 1-kor már ágyba is kerültünk. Persze még mindig legalább 31-32 fok volt. Alig tudtunk elaludni, pedig a légkondi is dolgozott ezerrel.
Na azért elbólintottunk.

 

3. nap, szeptember 10. Vasárnap

Eljött a búvárkodás nagy napja. Ébresztő fél 7-kor, reggeli a szokásos maga bőségével 7-kor. fél 8-kor itt volt értünk Csilla és indulás. Még pár embert összeszedtünk, aztán megérkeztünk a hajóhoz. Nagyon szép, én még nem ültem ilyenen. Kanári volt a neve. Megérkezett mindenki, Lívi, Rita és Attila is. Mint később kiderült velük intrózunk. Csak megemlítem, hogy a fórumon eluralkodó pocskondiázást “sárdobálást”, a csirketelep szindróma itt 16 főre + Líviék társasága 6 fő + az arab személyzet x fő, és pár arab búvár jelentette. Na ennyit a tömegnyomorról. Még lefeküdni is lelehetett az ülőhelyekre annyira tágasan voltunk.
Először papír kitöltése (többek között kit értesítsenek, ha baj történik – oh milyen megnyugtató figyelmesség) Viktor, mi téged jelöltünk meg. Aztán Rita oktatott ki minket a hajóra vonatkozó szabályokról…stb. Majd Attila következett és az intró merülésről beszélt és oktatott minket a mihez tartás végett. Közben persze ment a hajó ezerrel. Azt hiszem végül 10-12-en intróztunk.
Eddig nagy volt a szám, hogy én igen majd megmutatom a frankót, aztán már nem egyedül voltam, velem volt a majré is. Még “szerencse” hogy csak én utánam kellett fizetniJ. Na voltak nagy hullámok, kis hajó nagy dobálás. Én botor meg előre indultam a földszinten az orr felé. Ne tettem volna. A cél előtt pár méterre aztán rájöttem, hogy mekkora hülyeséget követtem el. A hullámvasút kutya füle hozzá képest. Mindezt fent, hátul alig lehetett érzékelni. Attila nagyon kedvesen invitált, hogy üljek le közéjük, van még hely az orrban, láb kilógatva a tenger fölé. Na, nem ettem meszet, iszkiri vissza. Szegény Magdi nagyon rosszul volt, nagy megpróbáltatás volt számára ez az út, bár ő előre tudta, hogy nem bírja a hajót, de túlélte.
Ő természetesen nem merült. Ja azt elfelejtettem említeni, hogy még indulás előtt aki kérte, megkapta a kis sárga 2 szem antiróka bogyóját. Biztos ami biztos én is bekaptam, ártani nem árt címszóval. Valószínű így utólag jól tettem.

Aztán kb. 1-1,5 óra hajózás után elérkeztünk az első merülő helyhez. Mindenki úgy öltözött be, ahogy következett. Csilla és Lívi 1-1 embert vitt le, Attila párokat. Mi is hozzá kerültünk. A másodikak voltunk, így nyertünk egy kis időt. Aztán eljött a mi beöltözésünk ideje is. Arab gyerek és Rita segített mindenkinek. Nagyon nem tudom szavakkal leírni, dokumentálva van az egész (fénykép, videó). Búvárruha, ólomöv, (nőknek 8 kg, férfiaknak 10-12 kg, a nőknek a cickójuk miatt a kevesebb, legalábbis így mondták), mellény, palack, búvárszemüveg végül az uszony. Ekkor már lent voltam a vizes decken, ahonnan majd ugrani kell. Na ekkor lettünk vagy 5-en, én, a majré, a para, a cidri….és még sorolhatnám, hogy még ki nem. Tehát qrvára besz@rtam. Ki kellett állnom a hajó szélére és Rita mondta, hogy 3-ra (a rom-ra) nagyot lépjek a semmibe a megbeszéltek szerint (maszk és reduktor fogása, előre nézni a távolba). Na itt ment el minden bátorságom.
Még most is ha rágondolok libabőrözik a hátam. Na persze, hogy mondtam, hogy várjunk. Azt még az elején mondták, hogy “segítenek” mindenkinek (megtaszajtják egy kicsit, nehogy meggondolja magát, mint én). Na én vagy 3* mondtam, hogy még ne, de aztán Rita nem kegyelmezett, elkezdett számolni, aztán taszajtás. Még most is brrr….. De magamtól biztos nem ugrottam volna, még most is ott állnék talán. Na mindegy bent voltam a vízbe. Egyik uszonyom le is esett a vízbeéréskor, de ez legyen a legkisebb gond. Attila visszahúzta. Itt el kellett telnie egy kis időnek még úgy ahogy megnyugodtam, adrenalin szintem csökkent, és nem tört ki rajtam a pánik. Próbálgattam, hogy tényleg kapok levegőt a víz alatt. Közben Pista is megérkezett, ő is gyakorolt egy kicsit. Aztán megkezdtük a merülést. Na ekkor Pista ijedt meg, ő kezdett el parázni, vissza fel kellett jönnünk a felszínre. Nem tudott egyenlíteni. A bal füle fájt, eldugult, és nem tudta kipattintani. Pedig a bajszát is bekente naptejjel hogy a maszkjába ne menjen víz.
Azt is megtanították a “kiképzésen”, hogy hogyan kell a maszkból eltávolítani a vizet ha befolyik. De aztán valószínűleg, hogy valamennyire ő is megnyugodott, Attila is győzködte egy kicsit, és újból nekiálltunk a merülésnek. Nekem még az elején egy bukfencet is sikerült produkálnom, mert az atya istennek sem sikerült felvennem azt a testhelyzetet amit akartam (függőlegest kellett volna). Aztán, hogy hogysem, Attila segítségével, többszöri egyenlítés után  (nekem érdekes módon semmi problémát nem okozott az egyenlítés, elég volt egy álkapocs mozdítás, esetleg nyelés és kész) elengedtük a kötelet. Attila felülről fogta a palackunkat és úgy irányított minket. Pista az elején egy kicsit kalimpált, majdnem kiverte a reduktort a számból, de aztán nyugton maradt. “Szépen” (na ez egy kicsit túlzás) úsztunk előre. Onnan tudtam, hogy Attila ott van, hogy néha éreztem, hogy taszajt egyet rajtam, szerintem kettőnk  helyett is úszott (jól elfáradhatott szegény). Néha megjelent a keze a szemem előtt, hogy minden OK-e. A válasz: OK-jel és haladtunk tovább. Nekem mindig az volt az érzésem, hogy fejjel előre akarok bucskázni. Mindig vissza kellett evickélnem magam.
Na azért említsük meg a tenger élővilágát. Az biztos, hogy nagyon gyönyörű volt. Mellettünk jobbra függőlegesen a korallfal mindenféle színű és formájú korallal és az a rengeteg féle hal. Óriás fekete, hatalmas sárga-fekete, ugyanilyen csíkos, szürke-halványlila csíkos nagy…. Felsorolni nem lehet, hogy miket láttunk. Ezért bánom, hogy Mirkó nem volt velünk (valami történt a víz alatti kamera tokkal) nem tudott bennünket és a halakat levideózni. Így utólag, az nem baj, hogy bennünket nem, mert nem tudom, hogy mekkorákat bénáztunk, csak a halakat sajnálom. Láttunk 2 kék pöttyös ráját. Hát valami csodaszépek voltak, és akkorák mint egy konyhaasztal. De nem baj, nincs minden veszve, Lívivel megbeszéltem, hogy Mirkónak van egy saját bemutató filmje a Vörös-tengeri halakról, holnapra ezt lemásolja és kihozza nekünk a szállodába. 20,-Euró volt, de legalább lesz a halakról filmünk, és meg tudjuk mutatni, hogy milyeneket láttunk.
Na aztán egyszer csak a másik oldalunkon volt a korallfal, tehát megfordultunk. Egy másik útvonalon visszaúsztunk és megláttuk lent a mélyben a magyar zászlót a kötél végén. Lassan elindultunk felfelé, aztán illa-pilla már ott is voltunk a hajólétránál. Attila leszedte a békatalpat, az ólomövet és a palackot rólam, hogy valahogy azért fel is tudjak mászni a létrán.
Szóval megvolt a tűzkeresztség, az első merülésünk palackkal. Fent még el kellett telni egy kis időnek, hogy teljesen lenyugodjak. A búvárruhát is lehámozták rólam. Pihi, ebéd (svédasztalos) átállás a másik korallzátonyhoz.
Itt kezdődött minden elölről. Pista meggondolta magát és nem öltözött be. Nem merült még egyszer. Inkább sznorizott. Azt mondta, hogy még mindig el van dugulva a bal füle és fáj is. Nem akarta, hogy beszakadjon a dobhártyája. Senki nem erőltette. Most ő “dokumentált” mindent. Így Zsolt lett a párom.
Minden ugyanúgy történt ahogy az első merüléskor. Azt hittem, hogy másodjára minden könnyebb lesz. A hajó széléig volt is. És megérkezett menetrend szerint a társaságom. Majré, para és társai, az egész bagázs. Azt hittem, hogy majd a vízben továbbállnak, elúsznak, ők is gyönyörködnek majd a halakban, de nem. Nem hagytak “cserben”. Ugrottam. Bent voltam. Most így utólag azt hiszem én leginkább a végtelen mélységtől félek. Ez van. Irtózok  a mély víztől. Mint aki nem tud úszni és lánykorában nem 3-4 évig kajakozott mindenféle vízen. Ilyen az élet. Így visszagondolva Horvátországba sem úsztam be sosem a nagyon mély vízbe.
Kész, el kell ismernem féltem, rettegtem. De az becsületemre legyen mondva, hogy megcsináltam. De valószínű ez nem az én sportom lesz, legalábbis egyenlőre, míg ezt a félelmemet le nem küzdöm.

Vissza a második merüléshez. Most már semmi laca-faca indultunk le a kötél mentén. Úgy éreztem állandóan el akarok a bal oldalamra fordulni. Ez állítólag az ólom miatt volt, oldalra csúszhatott egy kicsit. Lementünk, egyenlítettünk, kötelet elengedtük, elkezdtünk már úszni vízszintesen, halak, korallfal…. Aztán egyszer csak Attila elfordított balra és a hatalmas kék mélység mindenfelé. De semmi mást nem láttam, mint csak a kéket legalább 100 m-t (szerintem). Na itt volt a vég. Nem tudom hogy hogyan, valószínű Attila jóvoltából fent voltunk a vízfelszínen egy kicsit távolabb a hajótól. Attila mondta, hogy vissza kell mennünk a hajóra, mert gond van a palackommal. Azt éreztem lent, hogy nehezebben jön a levegő, jobban kell szívnom, de azt hittem, hogy bennem van a hiba, talán kicsit pánikolok. Azt is éreztem, hogy Attila többször tapizza a palackomat, de azt hittem, hogy irányít. Na itt jön be, hogy mennyire figyelt ránk. Látta, hogy bibi van, nem reszkírozott, rögtön felhozott, nehogy nagyobb baj legyen. Mellényt teleengedte levegővel, mondta, hogy feküdjünk  nyugodtan hanyat a vízen és ő a grabancunknál fogva visszaúszott velünk a hajóhoz (mint tisztán a Baywatch-ba). Levette rólam a mellényt a palackkal együtt. Én meg mondtam, hogy szedjen le rólam  mindent, mert én ugyan vissza nem megyek. Azt hiszem ekkor pánikoltam be igazán. Próbált győzködni, de mondtam, hogy nem. Akkor már nem erőltette, mert látta, hogy eléggé meg vagyok rémülve. Kimásztam, ő pedig Zsolttal visszament a mélybe. Pista állítólag fölöttünk a felszínen sznorizott, és látta, hogy már szépen elindultunk lent a korallfal mellett.
Hát ennyi merülésem története, valószínűleg az első és egyben az utolsó is.
Utána pedig Attila és Csilla is megdicsért, hogy mennyire jól csináltam mindent és egyáltalán nem látszott rajtam semmi. Lent sem. Teljesen kiegyensúlyozottan viselkedtem, a félelem legkisebb szikráját sem látták rajtam. Nagyon korrekt volt minden.
Na hát nem ragozom tovább, de még most is görcsölök egy kicsit, ha visszagondolok az egészre. DE MEGCSINÁLTAM !!!

Amikor teljesen megnyugodtam már, akkor öntöttek belém egy kis “bátorságvizet”. Mézes pálinkát. Ezt talán előtte kellett volna? Nem tudom. De már nem is fogom megtudni.
A merülések végeztével a búvárokat (Lívi, Rita, Csilla) is megkínáltam egy kis tüzesvízzel. Először tiltakoztak, de mondtam úgyis csak egy korty jut mindenkinek, de aztán elismerték, hogy ez jó féle anyag. Hát mi ezt tudjuk, ezért hoztuk fertőtlenítőnek.

Megjegyezném, hogy itt a hajón találkoztam és megismerkedtem “Gyingyit”-vel (Görög László) a fórumról. Jól elbeszélgettünk, és kitárgyaltuk az elmúlt időszak történéseit a fórumról. Egy véleményen voltunk. Ha hazaérünk majd értekezni fogunk a fórumon.

Aztán elindultunk vissza a bázisra, a kikötőbe. Addig jól elbeszélgettünk, Líviék meghívtak mindenkit december 29. vagy 30-án rendezendő előszilveszterre, és egyiptom-fun-ok találkozójára.
Majd meglátjuk, hogy el tudunk-e menni, mert nekünk azért egy kicsit messze van Pest.
“Hazaértünk”, kikötöttünk (ja közben leróttuk adósságunkat, 45,-Euró/fő volt a túra, és ebbe bent volt a transzfer is E.G-ról, erre más merültetők plussz pénzt számolnak fel, nem is keveset, kifizettem az ebédet 20,-LE/fő + 10,-LE baksis a személyzetnek.) Érzékeny búcsút vettünk egymástól, és vissza E.G-ra. A buszos pofátlan volt. A Palm Beach után már csak mi 4-en voltunk a buszon, közben felvett két arabot, mintha taxi-busz lenne, és a szállodánál mikor megállt még volt pofája baksist kérni tőlünk. Na gondolhatjátok, hogy mit kapott. Méltatlankodott is bőszen. De kit érdekelt.

Bent a recepción váltottam 200,-USD-t megint (5,65-ért) most legalább volt pénzük. Aztán fürdés egy kicsi pihi 7-ig, majd vacsora. Ez kint volt a lagúna partján, ott volt a királyi lakoma. Nagyon pazar volt.  Vagy 3 helyen grilleztek, gyrost sütöttek a szokásos bőség mellé. Volt paradicsomos-babos hús. Ezt csak a Sziszi kedvéért írom, meg ettem is egy keveset csak úgy a nosztalgia kedvéért. Finom volt. (Ezt mások kedvéért írom le, hogy tavaly Tunéziába, 12 napig ezt kellett vacsiznunk minden nap). Megittunk a vacsihoz egy üveg sört (72,-LE/4 üveg), aztán úgy döntöttünk , elég fárasztó egy napunk volt, mind testileg, mind lelkileg) megyünk aludni. Mindezt háromnegyed 9-kor. Szembe velünk (teraszunkról láttuk) a vacsi színhelyén még volt  egy kis fakír show, már amennyit láttunk belőle. Én elkezdtem írni az élménybeszámolómat, mert le voltam maradva 2 nappal. Mert ha részleteset akarok írni (mint azt megígértem) akkor azt hiszem folyamatosan kell írnom, hogy nehogy elsikkadjanak a részletek. Kíváncsi vagyok hány oldal lesz. Már most soknál tartok, pedig csak 3 nap telt el.
Most végeztem, éjjel fél 1 elmúlt, elteszem magam holnapra. Megint mozgalmas napnak nézünk elébe, Sharm el Naga  következik. Jóccakát !!!!!!

 

4. nap, 09.11.   Hétfő

Negyed 8-kor ébresztő, háromnegyed 8-kor reggeli a szokásos terülj-terülj asztalkám. Fél 9-kor itt volt értünk Cemel a megbeszéltek szerint (Alaa nem jött), még vártunk vagy fél órát a kisbuszra, de végül az is befutott.
Útnak indultunk. Kb.1 óra rohamtempó az autópályán. Sharm el Naga (S.e.N.), Hurghadától 40-45 km, E.G. – Hurghada 30 km. Számos gépfegyveres ellenőrző ponton keresztül megérkeztünk. Egy jól felszerelt Beach. Cemel elintézte a belépőket (kifizettük a progi második felét), majd átvettük a sznoricuccot (ez benne van a belépőbe), lepakoltunk a napernyőkhöz, és rögtön irány a víz. Csak a bójasorral elkerített részen kívül lehetett úszni. Elkerítve védik a korallpadokat, amit később meg is láttunk. Leírni nem lehet, hogy mit láttunk. Ez fantasztikus. Már az első lépéstől, de szó szerint, mintha akváriumba lennél. A 10 cm-es halaktól kezdve talán az 1 m-ig. A szivárvány minden színében, felsorolni nem tudom, hogy hány fajta halat láttunk. Remélem Mirkó DVD-jén rajt lesz mind. Fényképet amennyit tudott Pista készített. Az első tekercset végig tudta fényképezni, aztán a filmcsere után szarakodott a gép 6-7 kocka után, aztán megadta magát. Majd a net-ről töltök le képeket, talán felismerem, hogy milyeneket láttunk. A korallok is hatalmasak, mint egy pálmafa és gyönyörűek voltak. Itt láttam olyan tengerisünöket amelyeknek akkora tüskéi voltak mintha vékony dárdák álltak volna ki a szikla üregekből. Fantasztikusak voltak. A horvátországi testvéreik csak csókolommal köszönhettek volna nekik. Nem szerettem volna közelebbről megismerkedni egyikőjükkel sem. A halakkal nem tudtam betelni. Pedig amikor először bementem, és elkezdtem sznorizni, megláttam megint a mélységet, a víz alatt a szakadék kanyonszerűséget, nekem annyi volt. Még nagyon friss volt a tegnapi élmény. Aztán minden próbálkozásnál már csak azt vettem észre, hogy mindig beljebb és beljebb merészkedtem. Pista is mondta, hogy a végén már meglepődött, hogy meddig bementem, már a sötétkék (itt már aztán volt mélység tisztességesen) rész fölött jártam majdnem. Isten tudja, hogy hány méter volt itt már a víz, talán 15-20 m is, ha nem több. De a halak, szóval leírhatatlan. 5 óra hosszat voltunk itt a nemzeti parkba (mert ez az) és ebből efektíve 4 órát a vízbe voltunk.

Épp hogy úszóhártyáim nem nőttek. Közben ebédeltünk, egy kicsit sétáltunk a magaslatra körülnézni, de a vége mindig a víz lett. Ahányszor bementünk az addig látott halak mellett mindig tűntek fel újabbak amilyeneket addig nem láttunk. Szóval hiába csűröm-csavarom a szavakat leírhatatlan a látvány és fantasztikus. D.u. 3-kor fájó szívvel búcsút vettünk S.e.N-tól.  Azt még megállapítottuk Pistával közösen, hogy ide vissza kell még jönnünk jó párszor (mert egyszer nem elég) ha újból Egyiptomba járunk (remélem lesz rá lehetőségünk még az életben). És mindenkinek , aki Hurghadán jár azt tudom tanácsolni, hogy ezt a gyönyörű csodát ne hagyja ki. Jöjjön el ide még az is, aki nem tud úszni, mert csak áll a derékig érő vízbe, és beledugja a buksiját búvárszemüveggel és meglátja a csodát. Aki fél az intró merüléstől annak ez élmény lesz. Hát ennyit “röviden” Nagáról.
Aztán szépen fél 5 körül hazaérkeztünk, rendbe szedtük magunkat, bekentük hab testünket testápolóval, mert lett egy kis színünk a mai napon. Tényleg igaz, hogy sznorizás közben jól le lehet égni. Mi talán csak azért nem annyira, mert volt már egy kis színünk, de az szépen sötétedett. Egyébként én mindig is mondtam és mondom, hogy én napelemmel működöm. Imádom a napot és a meleget.

Egyébként itt jegyzem meg, hogy napközben, árnyékban általában 38 fok van. A szél különböző intenzitással állandóan fúj, néha nagyon erősen, de ez is forró. Estére mindig egészen viharos erejű. Eddig ez az idő tartotta magát, majd írom ha esetleg változik. Líviék mondták, hogy tegnap délelőtt beborult egy kicsit, vagyis jött egy kósza felhő és eltakarta a napot, de én ebből semmit sem érzékeltem, mert éppen akkor merültem, és hát kisebb gondom is nagyobb volt annál, hogy én azt észrevegyem, hogy nem látszik az árnyékom búvárkodás közben a tengerfenéken. Hát ennyi felhő volt, amit hál istennek én még csak nem is láttam. Reggelente általában amikor  felkeltünk már 31-32 fok volt. És ez még csak fokozódott mindig. Na egy kicsit elkalandoztam.

Pihentünk egy kicsit kint a teraszon, nézelődtünk, söröztünk. 7-kor mentünk vacsizni, semmi meglepetés nem történt, a szokásos bőséges felhozatal volt, a pincérek most éppen galabijában voltak.
Vacsi után átsétáltunk E.G.-D.T.-ba. Megérdeklődtem, hogy mennyiért írnak CD-re memória kártyáról, mert holnap este esedékes lesz, hogy Kairó előtt üressé tegyük a kártyákat. (40,-LE CD-vel, 30,-LE CD nélkül, mert hoztam otthonról újraírhatókat). Aztán beültünk a főtéren egyet sörözni és shisházni az egyik “vendéglátóipari egységbe” ahogy a Szisziék nevezik a suliba az ilyen helyeket. Ez 70,-LE-re fájt nekünk. (3 sör, Luxor, 1 0,33-as Fanta, a shisha – ez csak 3,-LE, meglepően olcsó, de többi szerintem rohadt drága).
Ja eszembe jutott, hogy Cemelnek is adtunk 20,-LE baksist, mert nagyon lelkiismeretesen és szerényen viselkedett. Sörözés közben a tér közepén felállított színpadon műsor kezdődött. Mindenféle tradicionális arab tánc volt. Volt csoportos, dervis tánc és hastánc is több. Nekem nagyon tetszett. Végig is néztük.
Aztán vettünk vizet újból 6 üveggel, mert már nagyon fogytán volt. Megnéztünk közben egy-két ékszerboltot, de nem vettünk semmit (most még), aztán hazasétáltunk. Közben a recepcióra Mirkó is leadta a DVD-t, nagyon kíváncsi vagyok rá, de csak otthon tudjuk majd megnézni. (U.I.: Sajna csak 15 perc az egész, pedig 1-2 órán keresztül is el tudnám nézegetni.) Kb. éjfélkor ágyba is kerültünk ma. Ja idegenvezetőnk (akit még nem is láttunk) tegnap este fél 9-kor sms-zett, hogy most akkor kijönne hozzánk. Válaszunk, köszi, de most már ne. Meg nem így, hogy hoppá én most ráérek, legyetek ott, amikor én mondom, a már a megbeszélt időben le se sz@rtalak benneteket. Na mindegy, mert már magunktól kitapasztaltunk mindent, újat már nem igen tudott volna nekünk mondani, ennek első nap lett volna jelentősége. Végül is eddig ez az egy negatívum ért bennünket az iroda részéről.
Jóccakát!!!!!!

 

5. nap, szeptember 12.  Kedd   (Mária napJ)) 

Nyolc órakor ébresztő, fél 9-kor a szokásos reggeli. 10-kor már a Zeytona Beach-en voltunk. A csónaknál találkoztunk magyarokkal, akik tegnap délután jöttek meg a Hórus-hajóútról. Azt mondták minden nagyon jó volt, csak azért készüljünk fel a vonatozásra lelkiekben. A többi minden nagyon jó volt. Ma éppen dagály végére értünk le, tehát elég nagy volt a víz, a homokpad is legalább 70-80 cm víz alatt volt. Érdekes, hogy kint a partnál van egy lagúnás- mélyedéses rész, amit ilyenkor csak úszva lehet leküzdeni, és itt mindig legalább 3-4 fok hidegebb a víz, mint kint a nyílt vízen. Kiúsztunk a korallpadig, de én ott nem sokat sznoriztam, mert eléggé lökődtek a hullámok, és amikor lenéztem, és megláttam, hogy a korallok között mekkora tengeri sünök vannak, elment a kedvem az egésztől. Még csak az hiányzik, hogy belerúgjak egybe úszás közben. Mint később kiokosodtam, ezek a diadém tengeri sünök, hát nem semmi látványt nyújtanak, mintha tű vékony dárdák állnának ki a korall vagy a szikla alól. Horvátországban csak a kistestvéreik élnek, de hát azok, ezek szerint más fajták. Ilyen hosszú tüskék csak a mesében vannak, na meg itt. Bár ezek is csak uncsitesói a Sharm el Nagában látottaknak. Na szóval egy kicsit lubickoltunk, aztán vissza a partra. Pista elment felfedező körútra és fényképezett „párat”. A távolban 70-ig számolta egy csomóban a kiteboardosokat aztán abbahagyta. A jó ég tudja, hogy hogyan nem gabajodtak egymásba. Délutűn 3-ig fürödtünk, ejtőztünk  a parton  (van már színünk gyönyörűen)  az otthon hagyott gyűrűim helye az ujjaimon mind leégtek.
Vissza rocsóztunk a szállodába, rendbetettük magunkat és irány a recepció, mert 4-kor indultunk quadozni. Kisbusz jött értünk, egész El Gounát bejártuk (ismerd meg hazádat mozgalom) mert szedtünk fel még pár utast,

Hat franciát és 3 románt ha jól emlékszem. háromnegyed 5 körül kiértünk a depóhoz, bekötötték a fejünket kendőkkel, akiknek nem volt vehettek 5,-euróért. Nekünk volt, mert Alaa mondta, hogy hozzunk. Ittunk valami lét, aztán irány a sivatag. Azt ígérték, hogy lesz egy kis bemelegítés először, de elmaradt. Pedig többen is jeleztük, hogy először quadozunk. Hát nekem kijutott egy olyan quad, hogy állandóan jobbra kellett kormányoznom, hogy egyenesen előre menjen. Látták, hogy szerencsétlenkedem, kb.800-1000 m-en keresztül, magyaráztam is, hogy mi a probléma, de az volt számukra a legjobb és leggyorsabb megoldás, hogy átültettek egy arab srác mögé, és a későbbiekben mint utas mentem. (Így utólag nem is bánom.) Itt jöttek be a nyelvi problémák, ami az út során többször is fennakadást okozott. Itt talán ezért lett volna jobb, ha magyar szervezésben megyünk, de erre nem volt lehetőség. Csak angolul voltak hajlandók beszélni, pedig később kiderült amikor a dvd-t el kellett adni, hogy németül is pötyögnek valamennyire, de az egész úton máskor nem voltak hajlandók németül kommunikálni.
Volt pár probléma az út során, többször több quad is lefulladt, a kezdők nehezen boldogultak velük. Be kellett tolni őket. Szegény segéd srácok tiszta Rambók lettek. Én már nem idegeskedtem, én jó helyen ültem. A csuklómat se rázta szét a quad. Szegény Magdi azért kiakadt egy kicsit. Én úgy érzem, hogy nem bennem volt a hiba, ha normálisan tudok biciklizni 30 éve, és szerintem autót is jól vezetek 25 éve, jó pár ezer (százezer) km-rel  a hátam mögött. Meg úgy vettem észre, hogy a vezető srácot eléggé idegesítette a kezdők szerencsétlenkedése. Erről meg nem mi tehetünk. Talán kellett volna hagyni egy kis időt a gyakorlásra, és nekik kellett volna gyakorolniuk egy kis toleranciát velünk szembe, ha egyszer ezt vállalták, hogy csoportokat, akár kezdőket is visznek a sivatagba meg a hegyekbe quadozni. Na mindegy, így esett. Így utólag mindenki (kezdők) megállapítottuk, újfent, hogy ez nem a mi sportunk, hobbink. Pistának tetszett, csak azt mondta, hogy egy jól karbantartott járgány kellett volna alá, nem ilyen aminek hiába adta a naftát, az istenért sem akart menni. A fiúknak biztos tetszett volna, de őket meg az zavarta volna, hogy nem szabdalhattak volna. Alit a vezetőt nem lehetett megelőzni. A franciák közül próbálkoztak páran, de megkapták a beosztásukat. Jól üvöltözött velük. Tehát Alink nem a nyugalom megtestesítője volt ilyen téren.
Na de lépjünk tovább. Beértünk a hegyek közé. Csodálatos volt, ahogy az egyik felét a kanyonnak megsütötte a félig már lemenni készülő nap. Jó sokat mentünk, vagy egy órát,, amikor megérkeztünk a beduin faluba. Itt tea, víz, beduin-kenyér sütés, kicsi pihi, ajándékvásárlási lehetőség (na nem sokan éltek vele, túl mű volt az egész, semmi beduin kézimunka, ha az lett volna biztosan többen vettek volna valamit) és indulás roham tempóban arrébb, ahol a hegyek között látni, hogy bukik le nap. Itt megálltunk, mindenki kedvére fotózhatott, videózhatott (tényleg nagyon szép volt, mint mindig mindenhol Egyiptomban a naplemente) aztán indulás vissza a beduin táborba. Közben találkoztunk egy másik quad és egy „szöcske” csapattal.
Vacsora a bennszülötteknél, szerintem ezt úgy hozták ide a srácok. Egyébként alig volt pár beduin a táborban, talán egy nagyobbacska család, na meg két teve kikötve, és egy kecske. Szerintem azért nem ragozták túl itt a programot, talán mert az eredetileg félórás utat szerintem mi 1 óra alatt tettük meg a sok kezdő miatt. De ez legyen az ő gondjuk ezentúl. Na ezért is örülök, hogy én „csak” utas lettem, és nem húztam fel magam teljesen. Már tök sötét volt amikor visszaindultunk. Ez azért is érdekes volt, mert talán ha 1/3 quadnak volt hátsó világítása. Vagy azt kellett figyelni, hogy neki ne menjen az előtte lévőnek, vagy ha lemaradt, akkor a 2 kísérő motoros futkozott oda-vissza, hogy megmutassa az utat a tök sötétben. Na szóval ez tényleg kezdett már egy túlélő túrára hasonlítani. Mindenki alig várta, hogy már megérkezzünk és leszállhassunk erről a qrva motorról.
A fiaim biztos élvezték volna az egészet, de mi most már tudjuk, hogy mire nem kell legközelebb pazarolnunk a pénzünket.

Eddig Sharm el Naga maradt fel a rostán. Az tünemény. Na vissza quadhoz. Fényképek is készültek rólunk, amit természetesen 15,-LE-ért meg lehetett venni. Talán ketten meg is vették. Volt egy srác aki végig videózott, még a quadról menetközben is. Ezt majdnem mindenki kérte. Lehetett DVD-n is, mi a Magdiékkal közösen kértünk egyet. Majd itthon átmásoljuk. 180,-LE-be került. Kíváncsiak vagyunk, hogy milyen lesz, mert sok jót nem hallottunk az ilyen felvételekről. Abdu vagy Ali (ki tudja, hogy hívják) a vezető, nagyon dicsérte. Mondtuk, ha nem lesz jó akkor jövőre visszahozzuk. (U.I.: tűrhető lett, igaz a nagyfiam valami szuper progival a számítógépen még tűrhetőbbet csinált belőle, kicsit letisztázta meg élesítette. VHS-t másoltak DVD-re, persze, hogy nem lehetett csúcsminőség.)
Még az éjjel leszállítják, mert mi holnap indulunk Kairóba. Mindezek ellenére pedig ez a csapat (Alex Safari) eléggé felkapott, sok helyen hirdeti magát, hatalmas plakátokon. Hát így jártunk.

Végre hazaértünk. 21⁰⁰-kor, még vacsizni sem volt kedvünk igaz azért ettünk valamennyit ott a beduin faluba. Mi még átcsónakáztunk E.G.-D.T.-ba, hogy átírassuk a fényképeket  a memóriakártyáról CD-re. 30,-LE-ért meg is tették az AGFA-fotóban, így holnap már üres kártyákkal indulhatunk neki a hajóútnak és Kairónak. Vettem még a Molnár Áginak (kolléganőm) ezüst fülbevalót, olyan berber stílusút és egy közepes méretű ank-keresztet. Adott rá pénzt, hogy ezt vigyek neki. Végül is nem sokat lehetett alkudni, összesen 12 g volt, és 20,-Eu-t fizettem. Így utólag nem is olyan sok. Néhány ékszerboltot még megnéztünk, egyelőre elég horribilis árakat mondanak az aranyra. Majd még jól körülnézünk. Vettünk még vizet, hogy esetleg ne Kairóba kelljen annyit cipelni, majd meglátjuk, hogy mennyire fogy. Eléggé szivacsok vagyunk.
Aztán 11-kor már haza is értünk. Lemostuk az út meg a quad porát és úgy éjfél tájban már megint aludni tértünk.

 

6. nap,   szeptember 13.   Szerda 

Ébresztő  háromnegyed 8-kor, reggeli fél 9-kor. Aztán szépen összepakoltunk a motyónkat, mert ma kezdődik a nagy körút. Ja  a recepción szépen, rendben megérkezett a DVD-nk és még egy CD is volt benne. Nagyon kíváncsi vagyok rá, de sajna majd csak otthon tudjuk megnézni. (U.I.: A CD-n nagyon szar minőségben és csak PC-n lejátszható anyagok vannak, hastánc, Hang és Fényjáték valahol angolul.)
Egy kicsit ejtőztünk még a teraszon, aztán 11 körül leadtuk a szobakulcsot. 11.20-kor pontban megérkezett a kisbusz értünk és elvitt a nagy buszhoz. Itt aztán találkoztunk a többi utassal akik szintén a Sphinx-hajóútra jöttek. Összesen 10-en vagyunk magyarok, és még kb. 10 cseh volt a buszon. Nekik volt cseh idegenvezetőjük, nekünk csak angolul beszélő arab jutott. A csehek az idegenvezetőjükkel az élen jó bunkón viselkedtek. Nekünk magyaroknak még csak nem is köszönt, nagy ívben sz@rt ránk. Kicsit dühítő volt.

12.15-kor el is indultunk végre. „Konvojt” kellet várni, ami 2 nagybuszból és 2 kisbuszból állt. Elől ment egy páncélozott kocsi 4-5 géppuskással és a sor végén is ugyan ez. E.G.-tól Kairó 450 km-re van. Isten tudja hány ellenőrző ponton mentünk át, volt ahol meg is kellet állni. Egy megálló volt 250 km után. A buszon végig nyomatták a légkondit, ami a végén sok is volt, le kellett kapcsolni. Kint ezerrel égetett a nap. A pihenőig 2-szer el is aludtam. Mentünk sivatagon át, hegyek mellet, jobb oldalon végig a tengerpart. Volt egy jó 60 km-es rész a tengerparton  ahol megszámlálhatatlan mennyiségű új szálloda épül. Mind-mind más stílusú, de rengeteg épületből áll összes. Ha elkészülnek nagyon pofásak lesznek

Szuez előtt 30 km-re kanyarodtunk el a tengertől. Végig autópálya volt. Az volt az eszemben, hogy Viktor majd biztosan felhív amikor Kairóba leszünk. Mit ad isten, amikor 6 óra magasságába beértünk Kairóba megcsörrent a telefonon. Viktor hívott. Így lenne lottó 5-söm. Hát mit mondjak, Kairó széle és mint kiderült beljebb is……Én még ilyen nyomornegyedet nem láttam. Pedig sok utazásom során láttam egypár putrit. De ilyent még nem. Eddig csak filmekben láttam ilyent, most a maga valóságában. A kecske, birka, tyúk fent a ház tetején, a gyerekek lent a mocsokban, koszban, szemétben. Az egerszegi szeméttelep különb volt ennél, mint itt ami a házak között volt. Aztán beljebb azért változott kicsit a kép. És akkor a semmiből előbukkantak a piramisok. Ott magasodtak a házak fölött a lemenő napban. Fantasztikusak voltak. Ja közben átmentünk a Nílus felett. A hatsávos úton a rengeteg autó, dugó de közben vidáman szamárháton, szamárkordén roncsbiciklin közlekedtek az emberek. Nem semmi fejetlenség volt.

A város szélén (mi legalábbis akkor még azt hittük) az Oázis Hotelnél leraktuk a cseheket, persze köszönni azt nem tudtak, pedig azt bármilyen nyelven megértettük volna. Minket vittek tovább, azt hittük a világ végére. Aztán megfordultunk és jobbra el, egy másik főútra, jó sokáig tovább, aztán nagy nehezen kikötöttünk a Novotel Hotelnél. Itt már egy másik arab srác kísért bennünket, aki flottul elintézte a szállodába való bejelentkezést, majd mondta, hogy holnap 10-re itt lesz a busz és a magyar idegenvezető is. Na lesz mit beszélgetnünk vele. Amióta itt vagyunk a reptér óta még nem találkoztunk magyar idegenvezezetővel.

A hotelról annyit, hogy 5 csillis, nagyon szép, modern, európai stílusú szálloda, kb. ugyanolyan felszereltséggel mint a Panoráma. A szobák valamivel kisebbek. 8-kor vacsizni mentünk. Finom volt és bőséges, de megkockáztatom, hogy a Panorámában nagyobb volt a választék. Azért itt sem haltunk volna éhen, itt is jól laktunk rendesen.
Vacsi után körülnéztünk még kint a kertbe, ami így sötétben is nagyon szép volt. Majd holnap világosban is körülnézünk. Közben (és útközben is) elég sokat beszélgettünk új útitársainkkal. Mindenki  elmondta a tapasztalatait az elmúlt napokról. Aztán 10 után feljöttünk, lefürödtünk és eltettük magunkat holnapra.

 

7.  nap,    szeptember 14.  Csütörtök 

Ébresztő 8-kor, reggeli fél 9-kor, itt is ugyanolyan bőséges és finom mint amit megszoktunk már a Panorámában. 10-kor indultunk a mai progikra. Első pont a kairói Egyiptomi Múzeum. Itt végre találkoztunk az első magyarul beszélő idegenvezetővel, a repülőgép leszállása óta. Eddig csak arabbal hozott bennünket össze a sors. Ferencnek hívják, és most már végig velünk lesz, még a szállodában is. Erdélyi magyar fiú, Zilahról. Azért érezni lehet a beszédén is, hogy nem magyar. Néha nagyon fülelni kellett, hogy értsük, hogy mit mond, és ő is kereste néha a helyes szavakat. Na de jól van, már velünk van, és lehet végre magyarul kérdezni. Egyébként nagyon szerény srác.

A múzeumba sajna nem lehetett bevinni se fényképezőgépet, sem videót. Le kellett adni a bejáratnál. Mi akik készültünk a fórumról és ismerősöktől, tudtuk, ha fényképezni akarunk a kertbe, akkor le kell vinnünk a buszról, és le kell adnunk, mert a busz elmegy onnét és nem lesz lehetőségünk rá, hogy lehozzuk később és fényképezzünk. Én szokás szerint mondtam ezt a többieknek, de nem hallgattak rám, gondolták beszéljen csak ez a hülye. Később belátták, hogy pórul jártak, de hát így jártak. Van aki nagyon okosnak érzi magát a csoportban. Tudjátok az okos más kárán tanul, balga a sajátján. Na mindegy, mi a végén nagyon klassz képeket csináltunk, még ha csak a kertben is.
Hát a múzeumot nagyon nehéz leírni. Ide egy hét is kevés lenne. A kő szarkofágokat meg lehetett érinteni, fogni. Fantasztikus érzés volt, hogy majd 3-4-5 ezer éves dolgokat érinthetsz. Aztán Feri a Tutenkhamon  sírból előkerült dolgokra összpontosított, ezeket néztük meg és beszélt róluk bővebben. Később beláttuk, csak így lehetett, mert egyszerűen lehetetlen hogy két óra alatt átfogóbban megnézzük a múzeumot.
Valami fantasztikus volt. Majd a könyvben (A kairói egyiptomi múzeum képes kalauza) utána nézek újból mindennek. Aztán megnéztük a kincseket is, az arany szarkofágot, az arany halotti maszkot, az ékszereket…stb. Szóval leírhatatlan az egész. Utána aki akart megnézhette a múmiatermet 100,-LE-ért. Mi akartuk. Azt hiszem 8, nagyon jó állapotban megmaradt híres múmia volt kiállítva. Az üveg alatt állandó hőmérséklet és páratartalom mellett. Úgy néztek ki több ezer év után is mintha aludtak volna. Thutmosis I.-II.-III., II. Ramses, I. Szhéti….stb.
Utána volt még egy kevés időnk, hogy fussunk egy kisebb karikát a múzeumba. Rengeteg szobor, fa és kő szarkofág, halotti maszk…..stb. Nem lehet felsorolni. Az a másfél-két óra, ami itt volt, jóformán semmire nem volt elég, csak egy kis szeletjét láttuk az egésznek.

Utána a kertben mi fotóztunk és videóztunk egy keveset, és mentünk egy papírusz műhelybe. Itt 2 perc alatt sitty-sutty lezavarták a papírusz készítést, és lehetett nézelődni, hogy ki mit nem vesz meg. Horrorisztikus árakat rajzoltak elénk, de gyönyörűek voltak. Majd a bazárba veszünk „valamivel” occsóbbért. Feri  már az elején mondta, hogy itt nem húzzuk az időt, de ez kötelező progi (+ pont neki) leadminisztrálják, hogy ott járt a csoport. Igaz tőlünk nem lettek gazdagabbak egy petákkal sem.

Ami időt itt nyertünk annyival több lesz a piramisoknál és a Sfinx-nél. Odaértünk. Leírhatatlan. Nem ragozom, ezt látni kell. Először a Keopsz piramisnál álltunk meg, majd egy fotózási ponton fotózás, majd a Khephren piramis. Itt megnéztük a Napbárkát 35,-LE/fő-ért, ezt is látni kell, ha már egyszer itt jársz. Itt lehetett fotózni és videózni is. Ezen a részen mindenki baksist kért, még azért is, hogy egyáltalán létezel. Az idősebb arab papa azért tartotta a markát, hogy oda adta a csiszi-csoszi papucsot amit kötelező volt felvenni a Napbárka épületében.
Majd én és még páran lementünk a Khephren piramisba 20,-LE/fő-ért. Derékszögbe hajolva elég meredeken lefelé, 50 fokban és rohadt párás levegőben, ami néha „kissé” büdös volt. Lent, a halotti kamrában helyén volt a szarkofág, és meglepően tágas nagy helyiség volt. Sokan azt mondják, hogy minek menjenek le és fizessenek a semmiért, nem sok minden van ott lent. De én és aki még lent járt, elmondhatja, hogy járt a piramis belsejében.
Nekem tetszett, a leírásokból pedig már tudtam, hogy mire számítsak, így engem nem ért csalódás, hogy csak egy kőszarkofág van lent.
Utána mentünk a Sfinx-hez. Tömeg volt, de lenyűgöző látvány. Ezért jöttem, hogy ezt lássam. Rengeteget fotóztunk és videóztunk. Sajnos eljött ennek a proginak is a vége. Akárhányszor a későbbiekben elmentünk a piramisok mellett (ez egy nap többször is megtörtént) nem tudtam betelni a látvánnyal. Mindig erre vártam, hosszú -hosszú évek során, jóformán mióta az eszemet tudom, és most itt vagyok. Sokszor mondtam, hogy szerintem valamelyik előző életemben egyiptomi lehettem, bár azt nem tudom, hogy milyen „státuszban”.

Csak az baj, hogy ennek is hamarosan vége. fél 5-kor bezár a Sfinx területe , mert készülniük kell az esti Hang és Fényjátékra. Itt a Völgy-templomból ami a Sfinx lábánál van, megcsörgettem a fiúkat otthon. Visszahívtak (Viktor és Sziszi is) és mondtam, hogy csak a Sfinx és a piramisok lábától szeretnék velük beszélni. A mamával is beszéltem. Aztán visszamentünk a szállodába. Jól esett a zuhany, mert azért nagyon meleg  és poros egy nap volt. Megvacsiztunk , és akkor Feri hívott nekünk egy taxit (egy arab ismerősét, akiben megbízik és elengedett vele bennünket a kairói éjszakába, a bazárba.) Előre megalkudtunk 170,-LE/taxi, oda-vissza (kb. 30-35 km-re van a szálloda Kairó belvárosától, tehát van mit menni) és ezért az árért végig velünk lesz a bazárba, kísér bennünket. Így is történt korrektül. Több mint egy órát tartott az odaút az esti (fél 9 után indultunk) csúcsban. Na leírhatatlan az itteni közlekedés. Fehér ember nem képes rá. Túléltük, de ez mindenkinek, gyalogosnak, autósnak, szamárnak…stb. mindenkinek egy túlélő túra. (Napközben István meg is jegyezte, hogy az egyik katonának, akinek sikerült átmennie az úttesten ebbe a káoszba bonusz pont jár.) Itt tényleg igaz a mondás, hogy a másik oldalra születni kell.

Vettünk papíruszokat 13 db-ot különböző méretekben (l50,-LE), ezüst kartust, ezüst karkötőt, és gyűrűt a Sziszinek (45,-USD), arany kartus medált (27,-USD), és cigit 1 karton Marlborot 75,-LE-ért.
Érdekes volt az éjszakai bazár. Száid, a sofőr és kísérőnk az erőszakosabb árusokat szépen elhajtotta, de az alkukba nem folyt bele sosem. 11-kor visszaindultunk, és éjfélkor a szállodába voltunk. Mikor már vagy félórája autóztunk visszafelé, lenéztünk a felüljáróról, és hatalmas embertömeget láttunk (nálunk talán Pesten a tűzijátékkor lehet ennyi embert látni egyszerre az utcán) kérdeztük Száidot, hogy ez egy másik bazár, felelte nem ez még mindig az amelyikbe mi is voltunk. Hát nem semmi.
Feri utólag mondta, hogy megkérte Száidot, hogy hívja fel telefonon, amikor visszahozott bennünket a szállodába. Azért ez rendes volt tőle. Mi meg eltettük magunkat holnapra. Jóccakát !!!!!!!!!

 

8.  nap, szeptember 15.  Péntek 

Ma korán volt ébresztő, háromnegyed 7-kor, mert reggel még össze kellett pakolni, és elhagyni a szobát. fél 9-re volt írva, 9-kor el is indultunk, a szakkarai fakultatív progira. Együtt fizettük be az Abu Simbeli fak.progira, és a kettő együtt 105,- euró/fő volt. Azért egy kicsit húzós. Tavaly még 95,-USD volt. De mindegy, ezért jöttünk. Pár ezer Ft-ért nem fogjuk kihagyni. Először Szakkarába mentünk a Dzsoser lépcsős piramishoz. Szép volt, érdekes volt, más mint a gízai piramisok. Sétáltunk a masztabák között, majd indultunk tovább. Kint egy árustól vettem 20 db képeslapot 5,-LE-ért. Közkívánatra meglátogattunk egy szőnyegszövő műhelyt. Nem semmi, hogy azok a csöpp gyerekek mit művelnek a pici kis ujjaikkal a szövőszék előtt. Mondták, nekik ez az egyetlen kitörési lehetőség, hogy elkerüljenek a földekről. Ne kelljen már hajnalok hajnalán kapálni, egész nap görnyedni a kapa fölött. Inkább itt a szövőszék mellett. Ez egy lehetőség nekik az életben. Próbálkoztunk szőnyeg vásárlással, mert fantasztikusan gyönyörűek voltak, de hát olyan árakat rajzoltak, hogy végül is mindenki elállt a vásárlástól, pedig mindenki komolyan akart venni. Egy közepes méretű falra való képes (szövött, nem csomózott) kb.90*130 cm-es „diszkont” áron 2500,-LE. No commen.
Utána mentünk a kopt negyedbe. Ide muszlimokat nem engednek be a villongások miatt. Hivatalosan ilyenek nincsenek, de egyébként pedig vannak. Nem véletlenül vannak felállítva kapuk és kerítések a bejáratoknál, fegyveres őrökkel. Meglátszott, hogy az arab idegenvezető kislány (Ferin kívül mindig volt velünk egy arab idegenvezető is mindig a helyi képviselettől, ő intézte mindig a belépőket és más egyebet, amihez jobb volt az arab tudás) kopt keresztény volt, mert vagy 4 keresztény templomot kellett megnéznünk a függőtemplommal együtt. Már szóltunk Ferinek, hogy mi elhisszük, hogy nagyon büszke a kereszténységére (ezt egyébként többször is tapasztaltuk az út során, hogy állandóan fitogtatják, ha meg vannak keresztelve, szabályosan dicsekednek vele), de mi otthon rengeteg keresztény templomot látunk, nekünk ez nem jelent akkora érdekességet. Már eleget láttunk itt is (ez a 4 db) most már igazán kíváncsiak vagyunk mecsetre is. Nekünk az a kurriózum.

Mielőtt indultunk volna tovább itt a negyedbe vettünk jó hideg Stella sört 10,-LE/0,5 l-es doboz, és az egyik árustól 5 db papíruszt 15,-LE-ért. Otthon szóró ajándéknak a kollégáknak.
Na indultunk tovább, irány a Citadella és a Mohamed Ali Mecset. Ezt is nehéz leírni, monumentális, és fantasztikusan szép arab építmények. Mielőtt beléptünk a mecsetbe, adtak ránk egy zöld köpenyt (akinek kilátszott a válla) és mezítláb bemehettünk. A papucsokat, szandálokat vagy kint lerakták, mi a kezünkbe vittük a köpeny alatt.
Nekem nagy élmény volt, mert életemben először jártam mecsetben, és mindjárt ilyen hatalmasban, és gyönyörűben. Mikor már jól kigyönyörködtük magunkat (közben egy kicsit leüdögeltünk a közepén a szőnyegre és dumcsiztunk egy jót Ferivel) kint fotóztunk egyet a jó szmogos Kairóról. Megnézhettük felülnézetből Kairót, innen nem látszott a nyomor, piszok, csak a szmog, na meg a messzeségben ott magasodtak, mint valami őrzők a piramisok.

A következő és egyben a mai utolsó fakultatív progi a bazározás következett 2 órán keresztül. Ugyan oda mentünk, ahol tegnap éjjel is voltunk. Megismertem a helyet. Most világosban folytattuk a tegnapit. Ma jobban ment már az alkudozás is. Amit kinéztem arany karkötőt (pici kartusokból állt), az egyik helyen nem adta 1200,-LE alatt, a másik helyen végül ha jól láttam 130,-LE/gr-mal számolt. De végül lealkudtam a 7 gr-os 18 karátos karkötőt 756,-LE vagyis 132,-USD-ra. Végül kártyával fizettem. Általában az ékszerboltokban lehet kártyával fizetni, máshol nem is igen láttam, hogy lehetne. Az aranyat és az ezüstöt nem igazán lehet lealkudni. Megmondja az árát, aztán valami minimálist enged Az ezüst kartus, gyűrű, karkötőt 10+15+32 / 57,-USD-ra mondta, végül 45-ért elhoztam. Az arany kartust 30,-USD helyett 27,-ért adta csak oda, de mint akinek a fogát húzzák. Még 1 dolláron is vacillált. Ma a karkötőt 165,-USD-ről indította, aztán végül 132,-ben megegyeztünk. Na ezeket csak azért írtam le, hogy azért nem annyira olcsó az arany és nem dobálják csak úgy utánad. De nagyon szépek.
Vettünk még 3 pólót a fiúknak (30,-LE/db) és egy galabiját 60,-LE-ért, kemény alku után. Végül 5-kor indultunk vissza „elégedetten” a szállodába. Itt lezuhanyoztunk egy közös zuhanyzóban a fittnes szoba mellett, és fél 8-kor elhagytuk ezt a szállásunkat. Mentünk vacsizni egy étterembe. Itt is svédasztalos volt a kaja, nagyon finom marhahúst ettünk. Jól belaktunk. Itt találkoztunk „szeretett” cseh útitársainkkal újból. Most csodák csodájára tudtak köszönni.

Az utcán ami emberáradat és közlekedési káosz uralkodik az csúcs a köbön. Fogalmam sincs, hogy hogyan lehet így egyáltalán létezni. Közlekedési lámpát vagy hármat láttunk egész Kairóban, működött is, éppen pirosat mutatott de minek, senki nem foglalkozott vele, mindenki  ment mint vak hangya. Senki nem tudta megfejteni a közlekedési szisztémájukat, és hogy nem történt baleset sosem.

Fél 10-re kiértünk a gízai állomásra, mert az éjszakai vonattal indultunk Luxorba. Az állomás sem lepett meg nagyon, mert a leírásokból ilyenre számítottam. Semmi különös, tele arabbal. Szépen félreálltunk a fal mellé, a csomagok köré, ahogy Feri utasította, és itt vártunk a vonatra. Egy öreg fogatlan arab egyszer megállt mellettünk, és szabályosan vagy negyed órára lefagyott mint a Windows. Nem tudom mi lehetett számára olyan letaglózó élmény, de még a fogatlan száját is elfelejtette becsukni. Talán nem látott még fehér embert bőrönddel? Egyszerűen nem tudom, hogy mi volt neki ennyire mellbevágó élmény.

Viktor hívott telefonon, megint mindenről részletesen be kellett számolnom, és végre a Marcival is sikerült beszélnem. Jövő hónapban biztosan lesz egy szép összegű telefonszámlám. Igaz így, hogy ők hívnak, nekem 95,-Ft/percbe kerül a hívásfogadás, nekik semennyibe sem, mert az otthoni tarifa szerint hívnak, ami a mi esetünkbe 0,-Ft. Így a legolcsóbb. De elég sokat beszélünk, nem tudjuk megállni pár percesekkel (Viktorral már 38 perc körül tartunk + a Sziszi, Marci. A vége felé már minden nap hívtak, mindegyik külön de ekkor már rövidre fogtuk. Végül 16 ezer lett a számla J.)

Na fél 11-kor meg is jött a vonat, gyorsan felszálltunk, elfoglaltuk a helyünket, háromnegyed 11-kor el is indultunk. Helyjeggyel utazott mindenki, tehát nem kell félni, hogy nincs helyed. I. osztályon utaztunk, kényelmes nagy fotelokban (kagyló üléses, dönthető, elforgatható). Azért ilyen ronda az írásom (később amikor már otthon ezt a „kis” naplószerűséget gépre viszem, már nem lesz jelentősége) mert most itt írom ezt a kis füzetet. Elég nehéz aludni, mert állandóan jönnek, mennek, van úgy, hogy elég hangosan arab mentalitással beszélgetnek. Nem tudom hány percenként megszólal egy mobil, persze az is teljes hangerővel, jó kis arab zenével és lepörgeti a beszélgetést jó hangosan, hogy az egész kocsi azt hallgatja. Na szóval most úton vagyunk Luxor felé, már éjjel 1 óra van. Állítólag reggel 9 körül érkezünk meg (10 óra lett belőle). Már felvettük a hosszú ruhákat, mert ezerrel nyomatják a légkondit és hideg van. Kint már elég kellemes volt az idő rövid ujjúba (kb.28 fok). Na most megpróbálok én is bólintani egyet, talán sikerül (körülöttem már mindenki alszik, Feri többször átment a szomszéd kocsiba a többiekhez, és a cseheket is neki kell most terelgetni, de már ő is alszik). Aztán majd holnap jelentkezem Luxorból a hajóról. Állítólag a kairói állomás és a vonat is tele van katonával, rendőrrel, titkosrendőrrel. Én még egyiket sem láttam. De az a lényeg, hogy vigyáznak ránk.

 

9.  nap, szeptember 16.  Szombat

Azért sikerült nagy nehezen elaludnom a vonaton, de nekem rohadt kényelmetlen volt. Nem tudtam rendesen eldönteni az ülést. Azért 4órát és még valamennyit szakaszosan sikerült aludnom. A nyakam egy kicsit elgémberedett, mert a nyakpárnám természetesen a hátizsákban volt, és nem volt szívem felébreszteni Pistát, hogy adja oda. Neki sikerült jó nagyot aludnia.

10 óra körül megérkeztünk Luxorba. Hát ez az állomás kritikán aluli. Most építik. Ki tudja hány éve már. Erre még én sem számítottam. Gyorsan el kell felejteni!!!!! Ráadásul a dög nehéz bőröndöket nekünk kellett cipelni le a lépcsőkön, fel a lépcsőkön (aluljáró), aztán majdnem bokáig érő homokban az állomás épületében bent, és előtte mert a kerekek a bőröndön mit sem értek, nem lehetett húzni. Na ezt a kis affért gyorsan törölni a memóriából!!! (Utólag tudtam meg, hogy állítólag még az oroszok kezdték el építeni ki tudja hány száz évvel ezelőtt, és még azóta sem sikerült befejezni.)

Kisbusz előállt, fiúk segítettek felszórni a tetejére a bőröndöket, és vittek is minket a hajóhoz. Nem volt egy épületes látvány Luxor, legalábbis amerre most mentünk. De a kikötő az nem semmi. 100-150?! Hajó, mit hajó, úszó szálloda állt bent. Egymás mellett 4-5 összekötve. A mi hajónk a Nile Carnival nevű. Nekem nagyon tetszik kívül-belül. Egyik legnagyobbak és a legszebbek közé tartozik. (Ez később ki is derült az út során, amikor már rengeteget láttunk.) Úgy látszik nagyon kifogtuk, szerencsénk volt, hogy ez lett a hajónk. 5* volt. A kabinok is klasszak, én kisebbre számítottam. Olyan mint egy igényes szállodai szoba. Mi pont egy francia ágyasat kaptunk. 1 ilyen volt, sorshúzással döntöttünk, hogy ne legyen vita, hogy kié lesz. Nekünk kedvezett a „szerencse”. A többi kabin is ilyen volt, csak annyi, hogy külön volt a két ágy. Szóval szuper, szép berendezéssel, fotel, 2 személyes kanapéval, szőnyegpadlós, légkondi, hűtő, hajszárító, és márvánnyal borított fürdővel. Ja azt még meg kell szokni, hogy a WC-papírt nem lehet a WC-be dobni, mert itt is mint a tengeren a hajóról a vízbe kerül minden.
Kint a folyosó és a központi rész is nagyon szép, pár kis butikkal. Mi az első emeleten vagyunk, van még felettünk egy szint kabinokkal és a szalonnal, aztán a tető. Hát az valami luxus. Jó én nem vagyok ehhez szokva. Ennek a terasznak az egyik fele le van árnyékolva és itt rattan bútorok vannak, a másik felében vagy 50 napozóágy és egy kisebb medence és még kettő kicsi jakuzzi. Csak azt nem értjük, hogy az a sok ember, aki hajón van (ez később volt szembeötlő) hol van, mert sosem volt tömeg sehol. Talán az étkezéseknél látszott, hogy mennyien is vagyunk valójában  a hajón.

Na szóval visszatérve a mai naphoz. Kaptunk egy kis késői reggelit nagyon finom hibiszkusz teával, aztán elfoglaltuk a kabinokat, zuhany, átöltözés, egy kis kipakolás és irány a luxori múzeum magánban. Szerencsére pont a hajóval szemben volt, nem kellett sokat menni. (utólag megjegyzem, ez jó húzás volt részünkről, mert a későbbiekben erre már nem lett volna mód, szabadidő alig van, ha igen akkor megy a hajó és akkor nem lehet leszállniJ. A mumifikáló múzeumot is meg szerettem volna nézni, de arra már nem volt többet lehetőség. Nem baj majd legközelebb ha itt járunkJ)
A luxori múzeumba 55,-LE/fő a belépő, egy kicsit húzós, főleg hogy mi fizettük. De tetszett. Modern, szép tágas, nincs túlzsúfolva. Főleg eredeti szobrok, kisebbek-nagyobbak vannak, két múmia – már nem tudom kié – és még néhány Tutenkhamon sírjából előkerült használati tárgy. Fényképezni, videózni nem lehet, csak kint a kertben itt is.

Igyekeznünk kellett mert negyed 2-kor ebéd a hajón. Ezt úgy szolgálták fel, mert dupla csoport volt a hajón, a régiek még nem mentek el, csomagjaik a hallban, mi meg már itt voltunk. De jó volt az ebéd és elég. Utána mi felmentünk a tetőre egy kicsit ejtőzni, én csobbantam egyet mindegyik medencében, majd napoztattam egy kicsit „hab” testemet. Elhagyni a hajót nem sok értelme volt, mert kb. 1-1,5 óra szabadidő volt. Valószínű elaludtam egy kicsit (éjszakát valamikor pótolni kelleneJ), mert arra ébredtem, hogy Pista szól negyed 4 van, ideje készülődni a délutáni programra. Ez fél 4-kor indult.

Először a karnaki templomot néztük meg. Hát ez valami fantasztikus. A méretei meg minden. Nem részletezem, beszélnek helyettem a képek. 7 templomból álló templom együttes. Csak az oszlopcsarnok 134 db-ból álló monumentális oszlop. Ez Egyiptom legnagyobb temploma, az Edfu-i a legépebben megmaradt, az Abu Simbel-i pedig a legszebb. Ezt az idegenvezető mondta. Ezt is és mint minden egyebet itt Egyiptomban látni kell. Nem panaszkodhatunk, Feri tényleg hagy elég időt mindenhol, ahol csak lehet, hogy kigyönyörködhessük magunkat. Ez alól csak a kairói Egyiptom múzeum kivétel talán. Ezért is szerencsés, hogy a csoportunk csak 10 főből áll, mert az összeterelés pillanatok alatt megvan, és nem kell fél órákat várni arra, hogy valaki előkerüljön. Ez egy nagyobb létszámú társaságnál biztosan több időt venne igénybe. Meg már mindenki  mindenkit arcról ismer, Feri is, és nem kell állandóan létszámolvasást tartani. Itt a szkarabeusz bogárnál aranyos volt (mármint Feri) mesélte a hiedelmeket, hogy aki 3* körbejárja az egészséges lesz, aki 7* az hosszú életű, aki 45* az tuti napszúrást kap.

Na a karnaki templom után irány a következő kötelező látogatásunk, most egy parfümériába. Itt megmutatták, hogy készül a kis parfümös üvegcse, aztán egy csomó parfümöt szagoltattak velünk, aztán jól nem vettünk semmit a drága cuccokból. 25 g – 10,-USD, 50 g – 14,-USD, 100 g – 25,-USD, 3 fizet 4-et vihet akció és egyéb népkábítás ezerrel. Tanulékonyak ezek a fickók, biztos ők is elvégeztek egy gyorstalpaló „multi level marketing” tanfolyamot.

Mindenki megjegyezte, ha tudta, hogy melyik illat tetszett neki (nekem a férfiakból II.Ramses, Hórus, Tutenkhamon)  aztán majd a bazárba meg lehet venni. Szerencsére ilyen helyeken Feri nem húzza az időt, meg van a kötelező látogatás, pofavizit és irány a következő hely. Igaz szegény mondta, hogy kap néha szemrehányást az ilyen helyeken, hogy nem vásárolnak a kedves kuncsaftok, de ilyenkor megmondja, hogy nem lát bele a bukszájába senkinek.

Ami időket nyerünk ezeken a helyeken annyival több jut máshol, jelen esetben a luxori templomnál. Hát ez is csodálatos. Itt a Ramszesz szobrok csodálatosak, na meg a szfinxek sora. Erről sem lehet csak így szóba mesélni, látni kell. Itt is mint mindenhol rengeteg fénykép és videó készült. Vissza is kell fognom magam, hogy elég legyen a kis DVD lemez a kamerába. Összesen 16-ot hoztunk és már csak 6 van üres. Na vissza az eredeti témához, mindig csapongok össze-vissza. Sötétedésig maradtunk. Ez gyönyörű, ahogy meg van világítva minden. Itt ne is várjátok, hogy ecseteljem a látnivalókat, akit érdekel megnézi a rengeteg képet vagy a videót, de leginkább aki megteheti menjen el és nézze meg élőben.
Fél 8 körül visszamentünk a hajóra, ami nem volt messze, mert a luxori templom a kikötő mellett van.  Szóval 8-kor vacsi. Az étterem van a zéró szinten. Szerintem ez is pazar. Majdnem olyan szalon jellege van, fotelok, kerek asztalok. Itt mindenkinek meg van a helye már az első alkalommal, és mindig oda kell ülni.(Utazási irodák szerint van kijelölve a hely). Rengeteg pincér futkoz. A vacsi szerintem finom volt, elég sok féle. Igaz annyi fajta nem mint El Gounán, de ez nem is várható el egy hajón. Most svédasztalos volt.
Este 10-től hastáncos show volt, amit mi végül is kihagytunk. Felmentünk a tető teraszra, mert még mindig nagyon meleg volt. Szél se rebbent. Itt szerintem 10 fokkal melegebb volt, mint Hurghadán, de Feri megnyugtatott bennünket, hogy ez még csak fokozódik ahogy megyünk Asszuán felé. Még vagy plusz 10 fok. Itt szerintem simán volt árnyékba 40 fok felett.
Na szóval azért hagytuk ki a hastáncost, mert elmentünk megíratni a fotókat CD-re.  Már megint megteltek a kártyák majdnem, holnap indulunk tovább és nem tudni hol lesz alkalmunk megint íratni.
A kikötőnél egy net-caféban 30,-LE-ért vállalta a srác (a hajón 55-ért akarta megírni a gyerek, de ezt csak majd végszükségben.) Hát elég tetű gépei vannak itt a net-caféban. A két kártya (egy 512-es, és egy 128-as) 1 és fél órába tellett, vagy még többe. Utána „gyorsan” amennyire ezektől a gépektől sikerült dobtam pár e-mailt pár ismerősnek 4 fénykép kíséretében. Ez is beletelt vagy 25 percbe. Utána még a gyerek át akart verni, hogy euróba mondta az árakat, aztán a végén 1 eurót 10 fontba akart megszámolni. Na azért előbb kell felkelnie, ha engem akar átvágni. Végül 45,-LE-ba megegyeztünk. 30 az írás 15 a fél óra NET.
Aztán nyomás vissza a hajóra. Már megint fél 1 elmúlt mire leírtam ezt a napot. Sose kerülök éjfél előtt ágyba. Itt megjegyzem újfent villogtattam pár szó arab tudásomat és igen tetszik nekik, nagyon boldogok, hogy arabul szólók hozzájuk. Elkönyvelik, hogy tudok arabul, pedig azzal ők is tisztába vannak , hogy ez csak pár szó erejéig terjed.
Na most elteszem magam holnapra, vagyis inkább mára.

 

10. nap, szeptember 17.  Vasárnap

Ma 7.00-kor telefonos ébresztés volt (minden nap amire kivolt írva az információs táblára az ébresztés, akkor csörgött a telefon, minden külön kérés nélkül), fél 8-kor reggeli és 8-kor már indultunk is a Királyok Völgyébe.
Reggel ahogy kinéztem a kabin ablakán vagy 10-15 hőlégballon volt az égen. Később láttam, hogy külön be lehetett fizetni ilyenre valahol a városban (Feri szerint 50,-Eu/kopf), napfelkelte a Királyok Völgye felett. Minket kisebb motoros hajócskával vittek át a nyugati partra. Keleti part (ahol kel a nap) az életé, itt vannak a templomok, a nyugati part (ahol nyugszik a nap és az élet) az a halálé. Na szóval megérkeztünk a Királyok Völgyébe (K.V.). Sajna videó kamerát nem lehetett még bevinni sem, csak fényképezőt. Bár nem tudom, hogy mi értelme van, hiszen a mai technikával, fényképezőgépekkel lehet már videózni is. Igaz mi erre nem pazaroltuk a memória kártyák szűkös helyét. De meg lehetett volna tenni.
Kis vonatokkal vittek be bennünket a bejárathoz a busz parkolótól. Már itt érdemes megvenni a képeslapokat aki akar, mert 3 csík leporelló 10,-LE  beljebb már 15. A Tutenkhamon sírjáért + 70,-LE/fő, aki le akar menni. Itt kell megvenni és most ha később nem akar visszabattyogni (+ idő). Mi nem mentünk le. A belépőben 3 király sír látogatása benne van. Annyival több a Tutenkhamon sír, hogy ott benne van a múmiája is. Mi a Merenptah, III.Ramses, és IX.Ramses sírjaiban mentünk le. Mindegyik nagyon szép volt, sok festmény maradt meg színesen. Volt ahol üveggel védték Merenptah sírjában megvolt még a nagy szögletes kőszarkofág ez valahol középtájon, és lent a sírkamrában egy ember alakos szarkofág is volt. A sírokban nem szabad fényképezni, arab őrök is vannak, de kisebb baksisért lehet egyezkedni. Én is lerendeztem két sírban 5-5,-LE-ért. Persze vaku nélkül, és nem túl feltűnően. Hirtelen nagyon szomjas lett az őr, és meg kellett keresnie a butykosát.

Itt kb. másfél óra szabadidőnk volt. Ez bőven elég is volt a három sírra. Utána mentünk az alabástrom műhelybe. Következő kötelező pofavizit. Itt megmutatták, hogy hogyan készítik a szebbnél szebb dolgokat. Az üzletben csodálatos dolgok voltak. Csak méreg drágán. Ezek az árak nem ránk vannak méretezve. Adtak a törmelék alabástromból olyan fél öklömnyi darabokat, hogy ajándék, de persze utólag ennek is meg volt az ára, 2,-LE baksist adtam, de keveselte, hogy adjak még. Na persze, majd a szemétért (oda kerültek volna ezek a darabok) még több pénzt adok. Először kiválasztottam alabástromból 2 db boros kehely nagyságú poharat, 2 db rövid italos kelyhet, meg egy kisebb kobrát, erre rajzolt először 1200,-LE-t. Elkezdődött az alku, a végén még a buszhoz is futott utánam, hogy 300,-ért vihetem. De még ez is sok volt, úgy hogy itt nem vettem semmit.

Utána irány Hapsetszut halotti temploma. Ez is fantasztikusan gyönyörű. A meleg legalább 50 fok volt kint a napon ha nem több. Pedig azért hoztak bennünket ide délelőtt, mert akkor még talán „hűvösebb” van. Talán reggel 8-kor még volt. Nem írok róla különösebben, mert a képek beszélnek helyettem meg különben is leírhatatlan, ezt látni kell. Kigyönyörködtük magunkat aztán irány vissza a kisvonathoz, mert ide is az hozott bennünket. Itt is vettem kis gránit szobrokat 30,-LE-ért. (3 db gránit + 1 db alabástrom szkarabeusz)
Szerintem jó bolt volt. Innen mentünk vissza a hajóhoz, de útközben megálltunk a Memmon kolosszusoknál. Nem sokat időztünk itt, mindenki készíthetett bőven fényképet, videót, hogy mekkora „bolhafing” a kolosszusok mellett.
Rengeteg katona volt mindenütt, és az erőszakos árusokat úgy elhajtották, hogy csak csuda. Félnek is tőlük tisztességesen, biztosan nem véletlenül. Ezt már sok helyen tapasztaltuk.
Ebéd a hajón és d.u. 2-kor végre elindult a hajó. Egész délután mentünk. Mi végig fent voltunk a tetőteraszon. Fürödtünk, napoztunk, nézelődtünk, beszélgettünk. A hajó ment vagy 10-15 km/ó sebességgel. Klassz életképeket fényképeztünk a Nílus két oldalán. D.u. 5 órakor délutáni tea (kávé és sütemény) a tetőteraszon felszolgálva. Tisztán mint az angoloknál. A naplemente csodálatos. A képeslapokon láttunk ilyent, de ezek szerint a valóságban is ilyen. Este 7-kor megérkeztünk Esnába. Jött pár csónakos árus, de nem sok sikerrel jártak. Lehorgonyoztunk várakozó állásba a zsilipezésre.

Közben vacsora, majd galabija party volt. Ide mi nem mentünk. Egy kicsit bekukkantottunk, de nem igazán ragadott meg. Inkább felmentünk a fedélzetre és ott nézelődtünk, beszélgettünk. Mi eldöntöttük, hogy megvárjuk a zsilipezést  ha törik ha szakad. 7 vagy 8 hajó volt előttünk. Elnézegettük, hogy hogyan halad az egész. Egyszerre 2 böhöm hajót engednek be a zsilipkamrába odának, átrakják őket, és ugyanakkor visszának is 2 hajót engednek át. Tehát így kettesével mindkét irányból történik a zsilipezés. Közben egy keveset el is bólintottam a székben. Most egy kicsit jobban lehűlt a levegő, feltámadt a szellő valamennyire és éjjel 1-kor be kellett takaróznom a fürdőlepedővel. Persze az is lehet, hogy fáradt voltam és azért fáztam egy kicsit. fél 2-kor végre ránk került a sor és elkezdtük a zsilipezést. Amennyire tudtam felvettem videóra abban a sötétben. Az egészet a hajó orrában fent a tetőn néztük végig. Érdekes volt. Egy órán át tartott az egész művelet. Az egész hajóról kb. 6-7 ember volt fent, a többiek mind átaludták az egészet. fél 3 után végeztünk és akkor végre elmentünk aludni. Hamar sikerült, nem volt gond vele.

 

11. nap, szeptember  18.  Hétfő

Úgy látszik ezután végig ment a hajó egész éjjel, mert a reggeli 7-es ébresztéskor már Edfuban ébredtünk. Reggeli, aztán 8-kor irány konflisokkal az Edfu-i Hórusz templom. Ez valami csodálatos volt (mint az összes többi, bocsi hogy csak ismételni tudom önmagam állandóan, de ez van). Állítólag az 1500-as évekig teljesen homok alatt volt, ráépítették a város, mert nem tudták, hogy mi van a homok alatt. Ennek köszönheti páratlan épségét. De a betolakodóknak (ki tudja kik voltak, és miért) száradt volna le a kezük, amikor kivésték a szép képeket és megrongálták a falakat. De hál istennek nem teljesen sikerült nekik, mert elég sok megmaradt. Ezek pedig csodálatosak. A fényképeken meg lehet őket nézni.

Aztán 10-re vissza a hajóhoz, mert indultunk tovább Kom Ombóba. Kellemes meglepetésként a hajón beszálláskor hűsítő törülközővel (nedves és illatos, és csipesszel nyomják a markodba) és meleg limonádéval (valószínűleg ez olyan „védőital” volt amit a fórumon is emlegettek, lime + forróvíz + kevés cukor vagy méz) vártak.

Kiszálláskor egyébként adnak egy kártyát mindenkinek (ezt csak akkor, ha csoportos kirándulás van) amin rajta van a hajó képe, neve és telefonszáma. Gondolom azért, ha valaki valami folytán elkavar akkor ezt bárkinek megmutathatja, (főleg a „Turist Police”-nak) és akkor visszasegítik az illetőt a hajóra. Beszálláskor ezt a kártyát le kell adni, így ellenőrzik darabszámra, hogy mindenki visszaért-e a hajóra.
A konflisosnak adtunk egy kis baksist 1-1,-LE-t meg tollat meg öngyújtót és egy marék cukrot a gyerekeknek.Aztán most fent vagyunk megint a tetőn mert hajózunk tovább. Fürdünk, napozunk, én naplót írok és várjuk az ebédet. Egyébként a part két oldala nagyon klassz. Tele pálmafákkal, meg mindenféle zölddel. A bivalyok fürdenek a Nílusba, néha a gazdáikkal együtt. Nekünk ha már nagyon melegünk van, akkor csobbanunk valamelyik medencébe, mert csak így lehet kibírni ezt a hőséget.

A reggeli mindig svédasztalos, az ebéd, ha felszolgált menüs, akkor a vacsora svédasztalos, ha az ebéd svédasztalos, akkor a vacsi felszolgált menüs. A svédasztalosoknál elég nagy a választék a hajóhoz mérten és finoman főznek. Ma például volt polipsaláta is. Rengeteg dinnyét eszünk sárgát és görögöt egyaránt, persze amikor van, mert az jó lédús, és kívánja nagyon az ember. A menüs természetesen ki van porciózva, de ha valakinek nem elég nyugodtan lehet szólni, hogy kér még. Ez főleg a férfiakra volt jellemző, már akire. Italokat lehet kérni, természetesen számlára írják és majd a végén kijelentkezéskor lehet fizetni. Elég húzósak az árak. A víz még csak hagyján  5-6,-LE/1,5 l, az üdítő kicsi dobozos 7,-LE, a sör 20,-LE. És sajnos előfordult, hogy nem éppen hidegen hozták, pedig főleg ezért rendelték többen, hogy hideget igyanak a kajához. Mi még Luxorba betáraztunk, 12 üveg vízzel és 8 doboz 0,5 l-es Szakkara sörrel indultunk neki a hajóútnak. A kabinba a hűtő mindig meg van pakolva amennyire csak lehet.
Na most utolértem magamat a naplóírással, megyek csobbanni és napozni egyet. Itt nem kell aggódni, hogy vajon jó idő lesz-e. Itt mindig az van. Most mértük meg (pici hőmérős ébresztő órával), árnyékban háromnegyed 3-kor 43,2 fok van. Hát ez nem semmi. Akkor hány fok van a napon?!
4-kor meg volt  a szokásos délutáni tea (kávé, süti).

A hajón van egy ékszerbolt, és annak az ékszerészénél lehetett rendelni minta alapján kartust, gyűrűt, több modellből. Én rendeltem egy ezüst-arany kombinációjú karikagyűrűt, amin a nevem körbe hieroglifákkal van rárakva. Az ezüst gyűrűre arannyal a minták. Mutatós egy darab. Igaz nem a legolcsóbb, de nekem nagyon tetszik. 30,-Euró/db. Fix áras. Holnapra kész lesz.

Fél 5 után megállt a hajó Kom Ombóban a többi legalább 50-nel együtt. Mi a harmadik hajó voltunk a sorunkba. Most is meg kellett állapítanom, hogy a miénk a legszebbek közül való.
Ja bevettem egy Drotazint , mert érzem, hogy nem 100 %-os a belsőm.

Kimentünk a templomhoz, kb. 10 perc sétával. Ez is ugyan olyan szép mint a többi. A kisebbek közül való. Érdekessége, hogy a Hator-szentélyben 3 db krokodil-múmia van, Szobek a krokodil isten, ez többször megjelenik a falakon is. A falvéseteken pedig megmaradt egy naptár, ez nagyon ritka, mert Egyiptomban összesen kettő ilyen van, itt és a másik Alexandriában. A másik érdekesség, az is a vésetek között van, és csak egyedül itt található, az orvosi műszerek, eszközök képei. Szóval nagyon szép ez a templom is.

De ma különösen meleg volt. Mindenki nagyon szenvedett a naptól és hőségtől. Ferin (idegenvezető) is látszott, hogy ez már neki is sok volt, ő is nehezen bírta. Fogalmunk sincs, hány fok lehetett a napon, de ennyire forróság még sosem volt egyik nap se.
Visszaértünk a hajóra, ami nem sokára indult is tovább Asszuánba. Rendbe szedtük magunkat, zuhannyal felfrissítettük testünket-lelkünket, egy kicsit nézelődtünk a tetőn (naplemente is meg volt) én megint majdnem elbólintottam ültő helyembe, de jött a vacsi idő fél 8, kolompolós fiú végigjárta az egész hajót.

Nem hiába volt svédasztalos az ebéd, gyertyafényes vacsi várt bennünket felszolgált menüvel. Egy óra alatt meg is vacsiztunk. Itt most egy kicsit elidőznék az utastársainkon. Elég vegyes felhozatal, most a pár nap elteltével kezdjük jobban megismerni egymást. Istvánék az örök elégedetlenkedők. Ő mindenkinél mindent jobban tud, nagyon „tájékozott” pedig ő is csak először jár Egyiptomba. És a fórumot se ismeri. Nem állok le vele vitatkozni, inkább ráhagyom a hülyeséget. Persze számára az arabok lenézendő népség. Nagyon nacionalista, ez több beszélgetésből leszűrődött. Csak azt tudnám, hogy akkor minek jött arab országba. Neki az utazási iroda is a szervezés is egy nagy szar. Csak a szavait idézem bocsi. Szóval neki minden szar. Ez mellett a legnagyobb hangú. A felesége néha próbálja csitítgatni, nem sok sikerrel.

Csongorék már valamivel értelmesebbek, Csongornak még van humorérzéke is. De számára is úgy látom, hogy az arab nép eléggé a sor végén kullog. Eléggé nacionalista ő is, így Istvánnal nagyon megértik egymást, főleg amikor témánál vannak. Állandóan harsogva szidják a cseheket, franciákat…stb. Judit, Anna nénivel meg mindenben követik Istvánékat, mint a kis puli kutyák. Igaz ők már a kezdet kezdetén együtt voltak, egy szállodában. Mindig azt csinálják amit István mond. Na ezt csak azért írtam le, hogy kicsit érzékeltessem a társaságot, akármilyen kevesen vagyunk annyira másfélék.

Vacsi után Feri elmondta a következő 2 nap programját. Holnap hajnalban Abu Simbel (ide Istvánék és így persze Juditék sem jönnek, nem fizettek be, minek azt látni címszóval, meg majd persze külön fizetünk ilyenért. Ők a Napbárkát se nézték meg, a piramisba se jöttek le, szóval sehová olyan helyre amiért külön kellett fizetni), délután a Philae-i templom megtekintése. Ébresztő 3óra 15-kor, indulás 3.50-kor. Holnaputánra be lehet fizetni a Nagy Gáthoz 15,-Eu/fő, Núbiai falu 25,-Eu/fő, Botanikus kert 15,-Eu/fő. Na itt zörrent össze egy kicsit a társaság, mert én halkan meg mertem jegyezni, hogy ezt a töredékéért össze lehet hozni magánban,  na itt leordítottak, majd leharapták a fejem, hogy ők aztán ezzel a „mocskos” népséggel nem alkudoznak. NO COMMEN. De a bazárban ott igen?! Na ennyi. Feri azt halkan megjegyezte, hogy ne hogy félre értsük, őneki teljesen mindegy ha magánba csináljuk akkor is, ő nem sértődik meg érte, nehogy azt higgyük. Azt megmondta, hogy a Nagy Gát progihoz 8-an kell hogy legyenek mert csak akkor indul. Akkor Magdiék még vacilláltak, erre István nagy hangon a többiek nevében kijelentette, hogy akkor 6-an kifizetik a buszt közösen. Később Magdiék mondták, hogy akkor ők valószínű mennek velük, pedig először beszéltünk róla, hogy esetleg taxival mi külön lezavarjuk. De aztán ők is a csoportot választották. Mi majd még gondolkodunk, hogy mi legyen, hiszen még csak holnapután lesz ez a program. Kettőnknek már nem annyira kifizetődő a taxi. Később Magdiék mondták Ferinek, hogy ők a Botanikus kertre is befizetnének, de kiderült, hogy csak egyikre lehet, mert nem fér bele az időbe két fak.progi. Ha azt választják, (Botanikus kert) akkor, Bahea megy velük (nem lesz magyar idegenvezetés) mert Feri a csoporttal a Nagy Gáthoz jön. Ekkor úgy döntöttek, hogy ők is a Gáthoz jönnek. Na annyi volt az este jó hangulatának.

Fél 10-kor kezdődött a „núbiai” est. Kicsit késve bejött a 4 pincérünk galabijába beöltözve, doboltak ketten és mind kántáltak hozzá, utána meg rángattak mindenkit a színpadra táncolni normál zenére. Na ez volt az est, mi meg 2 perc alatt már kint is voltunk a szalonból. Felmentünk a fedélzetre és inkább néztük, hogy hogyan köt ki a hajó Asszuánban. Ugyanis közben megérkeztünk. Azt senki nem mondta, hogy ez ilyen hatalmas város. Mármint ahogy az esti fények mutatják. Én olyan Edfu méretűre gondoltam. Hát ez jóval nagyobbnak tűnik. Na majd holnap világosban megnézzük. Lejöttünk végül a kabinunkba, bevettem kis intifosti kapszulámat, mert úgy néz ki, hogy utol akar érni engem is a „vég”. Nem akarom elrontani a holnapi kirándulást ilyesmivel. (Hála istennek használt ez a „csodaszer” a továbbiakban nem volt bajom.)
Már 11 óra, befejezem az írást mert holnap hamar kora reggel lesz.

 

12.  nap, szeptember 19.  Kedd

Ma nagyon korán volt a korán. 3.15-kor ébresztő, majd a busz 4-kor indult Abu Simbelbe.  Reggelinket megkaptuk kis uzsis dobozokba. Elég bőséges, volt benne minden, még innivaló is. Gyülekező konvojba, majd 20 busz elindult. Fél 8-ra meg is érkeztünk. Majdnem sikerült végig aludnom az utat. Háromnegyed 7-kor napfelkelte volt amit sikerült is levideózni és fényképezni.

Abu Simbelt kár itt részleteznem, mert nem lehet. Azt látni kell. Sajnos csak kint lehetett fotózni és videózni. Szóval ezt látni kell. Aki lejön már Asszuánig, az ne sajnálja a pénzt erre a fakultatívra, mert utólag bánni fogja. Itt is mint mindenhol számtalan katona őrizte a területet.

Egyébként Viktor éjjel fél 2-kor sms-zett, hogy otthon áll a balhé az országba, főleg Pesten. Szavait idézem: forradalom közeli hangulat van.
Sziszivel is beszéltem most reggel, délután a Marcival és a Mamával. Hát egy kicsit lincs hangulat van otthon Gyurcsánnyal és a kormánnyal szemben. A fiúk szerint azért nem olyan vészes a helyzet, de mama szerint nagyon. De szerintem meg ő egy kicsit eltúlozza az egészet, mert ő átélte ’56-ot. Azt mondták, azért nyugodtan menjünk csak haza, nem kell itt maradnunk. KÁRJ.
Ennyit az otthoni helyzetről, amennyit eddig sikerült kiderítenünk, de most térjünk vissza az itteni dolgokhoz. Szóval gyönyörűséges volt. 10-kor indult vissza a busz konvojba ismét, addig vettünk két sorozat képeslapot 15,-LE-ért ha már egyszer nem lehetett bent fotózni, és Viktornak egy tőrt, olyan bennszülötteknek való, görbe pengéjű, tevecsont nyelű, és olyan szőrös bőr tokja van. 25,-LE-re sikerült lealkudni. Biztosan örülni fog neki, mert gyűjti az ilyeneket.

Ebédre, 13.00-ra pontosan itthon is voltunk. A takarítófiú megint hajtogatott, most éppen krokodilt. Volt már hattyú, ülő emberke, skorpió.
Megebédeltünk, majd irány a fedélzet. Egy kis pancsika a medencékbe, napozás, majd fél 4-kor indulás a Philae-i templomhoz. Ide busszal és motorcsónakkal vittek át minket. A csónakostól bevásároltunk nagyon helyes kis szantálfa karkötőket. 3 db-ot 12,-LE-ért. Ez is klassz ajándék a fiúknak, szeretik az ilyent.
Ez a templom is nagyon szép volt, mint a többi, de itt már holt fáradt volt a társaság a 42 fokban. Ezt Feri meg is jegyezte. Ezt a templomot is áthelyezték az UNESCO segítségével (összesen állítólag 14-et) mert ezt is elöntötte volna a víz, amikor elkészült a Nagy Gát és a Nasszer-tó. De erről is bőven mesélnek a képek amiket készítettünk.

5-kor indultunk vissza, de itt ledumcsiztuk a Ferivel, hogy a busz a bazárba vigyen minket. Vacsiig (8-ig) elütjük itt az időt, aztán késő este nem kell visszajönnünk. Egyébként is a korai kelés miatt eléggé pilledtek vagyunk. Ez jó ötletnek bizonyult.  Egyébként Asszuán tényleg nagyon nagy város, és meglepően tiszta az arabokhoz képest. De azért itt is van nyomornegyed. A kikötő mellett végig nagyon szép. Úgy látszik itt a kikötőben minden hajónak meg van az állandó dokkja. Neon táblák kint vannak ahol az adott hajóhoz le kell menni. Kb.300 hajónak van itt helye. Most az isten tudja mennyi áll benn. Talán a fele. Igaz a másik felével találkoztunk útközben amint azok mentek vissza Luxorba.

Na szóval a bazározás elérte célját. Jól bevásároltunk, igaz írták a fórumon, hogy ide tartalékoljuk az energiánkat e célból. Végül még a fülünkről is csak hogy nem szatyor lógott. Az ajándékok nagy részét itt vettük meg.
Egyik helyen nagyon bepipultam, át akartak vágni. Odaadtam 100,-LE-t 2 karton cigiért, magyarázott valamit és pillanatok alatt 1,-LE volt a kezébe. Nem tudom, hogy hogyan csinálta, de pillanatok műve volt az egész. Na felemeltem a hangom, és szerintem látta az arckifejezésemen is, hogy nem tudott átverni, és egyáltalán nem bizonytalankodom. Nagyon ideges és elszánt voltam, mint egy anyatigris. Hogy-hogynem előkerült újra a 100,-LE. Fogalmam sincs máig, hogy csinálta akármelyik műveletet is.  Kikaptam a kezéből a pénzt és ott hagytam. Most ő rajta volt a meglepődés sora, de szerintem azért nem mert tovább hőzöngeni, mert látta, hogy nem tudott átverni, és ő sem kockáztatott további incidenst. Szóval jól felhúztam magam. Ezután folytattuk a vásárlást, de még elég sokáig morogtam, mondtam a magamét. Kemény alkuk folytak. Sikerült egy nagyon szép és eléggé nagy méretű Anubisz faszobrot is vennünk 115,-LE-ért. Talán ez volt a legkeményebb alku. Odának kezdtük, jött utánunk egy darabig, közben mi még vagy 1 órát voltunk a bazárba és amikor visszafelé jöttünk, megint megállított és folytattuk az alkut, végül én győztem. (980-ról indított.) Aztán egy helyen mi szentül meg voltunk győződve, hogy shisha dohányt veszünk, arra alkuszunk. Nehezen le is alkudtunk 3 nagy dobozt 130,-LE-re. Itthon kiderült füstölőket vettünk. Hát most mit csináljak. Jó lesz ajándéknak, meg otthon is ha kell, ha nem füstölünk. Csak elfogy egyszer. Csak azt bánom, hogy ugrott 130,-LE. Mindegy. Ez van. (U.i.: jó kis ajándéknak bizonyultak, mindenki örült neki, nem szokványos illatok voltak, eper, alma, erdei gyümölcs illatokJ).
8 előtt 10 perccel észrevettük, hogy 8-ra a hajón kellene lennünk. Gyorsan fogtunk egy konflist, megegyeztünk 5,-LE-ba. Visszavitt a hajóhoz, mikor leszálltunk, próbálkozott, hogy ő per főre mondta, mi meg – már mint aki megtanulta szépen a leckét a fórumon – otthagytuk.

Vacsi, aztán vissza a kabinba. Most is volt valami núbiai folklór műsor. Ez már inkább hasonlított hozzá. Egy darabig néztük, aztán lent a kabinba számvetést csináltunk, hogy miket is vettünk. Csak még azt nem tudom, hogy hogyan fogunk mindent elpakolni, hová fér el. Vettünk Viktornak egy nagy vízipipát is. Ja és kész lett a gyűrűm is. Talán először most 11 előtt ágyba is kerülök. Holnap reggel össze is kell még csomagolni, mert délben jobban mondva negyed 2-kor indulunk vissza Hurghadára.

Itt meg jegyezném, mert elég fontos lehet mármint másoknak, akik akkukat használnak a fényképezőgéphez, hogy a töltéssel vigyázni kell a hajón. Ugyanis mi úgy jártunk, hogy már egy napig is fent voltak az aksik töltőn, aztán mikor beraktuk a fényképezőgépbe azt mutatta, hogy nincs feltöltve. Először nem értettük, aztán rájöttünk. A kameránál és a telefonnál ilyen gond nem volt, mert abba lítiumos aksi van, tehát annak nem számít ha megszakad a töltés folyamata. De az aksik azok NiMh-sak, tehát nem lehet megszakítani a töltést, mert ott abba is hagyja. Ha szerencsénk volt akkor csak a töltés vége felé volt áramszünet a hajón és akkor valamennyire feltöltődtek az aksik, de ha már az elején akkor megette a fene. Áramszünet pedig elég gyakran előfordult, hol rövidebb hol hosszabb ideig is. Nagy volt az áramingadozás. Szerencsére nekünk volt 4 garnitúra aksink, de végén már mi is cidriztünk, hogy tudjunk fényképezni, mert lutri volt, hogy melyik aksi éppen mennyire töltődött fel. Hát erre szerintem fontos itt figyelni, ezért is hívom fel mindenkinek a figyelmét, aki ilyen útra jön.

 

13.  nap, szeptember  20.  Szerda

Reggel 7-kor felkeltünk, mert össze kellett pakolnunk, és 9-ig elhagynunk a kabint. Ez volt a hajóút utolsó fél napja. Közben megreggeliztünk és a recepció mellé kiraktuk a csomagjainkat. Leadtuk a kulcsot, rendeztük a „kemény” számlánkat. 2 fanta 12,40. A recepciós szó nélkül le is vette a baksisát, nem volt apróm, egy 20-ast adtam, azt simán elrakta anélkül, hogy visszaadott volna és majd én eldöntöm, hogy mennyi baksist akarok adni. Ehhez már pofa kell, de úgy látszik az van nekik elég kemény.

9-kor indultunk a Nagy Gáthoz. 15,-LE/fő-re fájt ez nekünk. Itt volt egy kis félreértés, Feri nem igazán volt tájékozott. Először azt mondta, hogy oda megyünk (az a Nagy Gát) ahol tegnap hazafelé átjöttünk, amikor Abu Simbel-ből jöttünk. Na ekkor tört ki a „parasztlázadás” megint, mert ekkor Csongorék is belátták, hogy erre aztán tényleg kár a pénzt pocsékolni. De jött Bahea és akkor kiderült, hogy nem oda megyünk, mert az a régi gát. Így utólag kár volt elmennünk ide is ennyi pénzért. Alig láttunk belőle valamit. Annyira szigorúan őrzött katonai objektum, hogy tényleg csak a széléig lehetett csak menni. Videózni nem, csak fényképezni lehetett, de itt is inkább csak a Nasszer-tavat. Na mindegy itt is voltunk. Állítólag ha valakinek mégis csak sikerülne felrobbantani a gátat (ez szinte lehetetlen) akkor a Nílus 6 óra alatt elöntené Kairót. Akkora víztömeg van a Nasszer-tóban. 500 km hosszú, (350 km Egyiptomban, 150 km Szudánban) legszélesebb része 32 km, legszűkebb 3 km, átlagszélessége 10 km. A gátnál a mélysége 115 m. Krokodil a Nílusba nincsen, mert el van kerítve acélhálóval a gát, hogy ne tudjanak a turbinákhoz menni, de a Nasszer-tóban vannak.
Utána mentünk a szovjet emlékműhöz. Azért állították, mert ők segítették befejezni a Nagy Gátat. Nekem tetszett, egész pofás egy monstrum volt. Közben jött egy amerikai csoport, két rendőrautó kíséretében. Ők és az izraeliek állítólag fokozott védelmet kapnak, mert (a nép) nem szeretik  őket, és nehogy történjen valami incidens „véletlenül”.

Ezután visszamentünk a hajóra. Ekkor fedeztük fel igazán amit eddig is sejtettünk, hogy a hajó 5*-os. Ott virított az 5* a recepció mellett egy kartusban.
13 óráig még ejtőztünk, jakuzziztunk, napoztunk majd negyed 2-kor elhagytuk a hajót, fel a buszra. Tele volt a nagy busz, megint a csehek voltak az utastársaink. Feri itt elköszönt tőlünk, Bahea jött velünk Esnáig (ő ugyanis ott lakik). Feri mondta, hogy nagyon sajnálja a társaságot, hogy el kell válni tőlünk, mert megszeretett bennünket. Ritka az ilyen társaság. Kevesen is voltunk, nagyon tájékozottak és érdeklődök. Az ilyen kis csapatokat szereti és öröm velük lenni. De sajnos neki most Kairóba kell folytatnia a munkát.
Visszatérve a buszhoz, azt hiszem ez az út mindenki számára emlékezetes marad.

14 órakor a kikötő előtt állt össze a konvoj. Úgy látszik mindegyik (legalábbis majdnem mindegyik) hajón most volt a turnusváltás, mert sorban álltak a buszok, és a kikötőben végig 5-10 m-ként katonák géppisztollyal, plusz páncél mellvéd mögött mit tudom én milyen géppuskával 3-4 katona. Eddig is láttunk rengeteg katonát, de ennyit még sosem egyszerre. A buszok alját is külön-külön átnézték tükörrel, hogy nincs-e alatta valami (pl. bomba). Pista reggel 75-ig számolta a hajókat a kikötőben, de akkor még bőven nem ért a végére, mert nem látta már, hogy egymás mellett mennyi van a messzeségben.
Elindultunk. Elől egy rendőr vagy katonai kocsi katonákkal, meg a végén is egy. Végül is nem tudom, hogy a többi busz merre ment, de mi konvojunk csak 5-6 kis buszból és 2 nagy buszból állt. Szóval ránk is vigyáztak. De ez így volt az egész út során. Minden hajón és minden szállodánál, a bejáratnál fegyveres őr és csipogó kapu volt. Igaz mi turisták általában kikerültük a csipogókat, mert állandóan bejelzett. Valószínű a fotóaparátok miatt. A műemlékeknél ugyanez volt, plusz az övtáskákat és minden táskát szalagra kellett tenni és átvilágították. Ahol ilyen nem volt esetleg, ott  meg szúrópróbaszerűen kinyittatták és belenéztek. Velem ez 2-szer fordult elő, hogy az övtáskába belenéztek. Pistát Abu Simbel-be végig is tapizták. Biztos nem volt számukra bizalomgerjesztőJ. Pedig ha tudták volna, hogy kollégaJ!!!
Na ennyit „röviden” a védelemről.

Szóval elindultunk. Egy óra hosszat mentünk kb. amikor karambolozott a buszunk. ÓRIÁSI SZERENCSÉNK VOLT! A mama mondaná, hogy a jó isten védelmezett meg minket. (Remélem baksist nem kér érte, mert ebbe az országban minden e körül forogJ.) Mákunk volt, hogy nem mentünk túl gyorsan, mert vasúti átjáróhoz közeledtünk és a sofőr, gondolom már hamarabb visszafogta a „lovakat”. Én éppen felébredtem a bóbiskolásból, amikor azt láttam, hogy jobbra mellettünk elég meredeken kikerülünk egy mikrobuszt, de gyanúsan közel húztunk el mellette. Én éreztem is, hogy a mi buszunk hátulja érintette.
Semmi fékezést nem éreztem, és a következő pillanatban már bele is csattantunk egy kisbuszba hátulról.
Ez állította meg végül is a mi buszunkat. Szerencsére egyik busz sem borult fel. A kisbusznak kitört a hátsó szélvédője és füstölt kegyetlenül valami. Az emberek épségbe szálltak ki belőle. A sofőr fájdította a nyakát, de később már jól volt. A mi buszunknak a jobb oldalon repedt meg a szélvédője tisztességesen és a terelőplexi jobb oldala tört szét. A nagyobb baj az volt, hogy ez az egész azért történt, mert elment a buszunk fékje. Ezzel már nem lehetett tovább menni. Nagy szerencse, hogy így sült el ez az egész, mert sokkal nagyobb baj is történhetett volna. Pl.: amikor éppen 100-zal tépünk, vagy kanyarban a hegyek között….stb. nem ragozom tovább.

Volt nagy riadalom tisztességesen. Szerencsére senki sem sérült meg. A mi sofőrünk teljesen maga alatt volt, pedig többen is tanúsították, hogy látták, hogy többször is tapossa a féket és azt is érzékelte, hogy nem fog. A másik sofőr pedig amikor már nem fájt a nyaka, neki akart menni. Úgy fogták vissza többen is. Az arab kísérők először elég kapkodásba fogtak, 100 telefon erre-arra. Akkor meg Bahea akart nekimenni az egyik katonának. Őt is visszafogták. De aztán nagyjából lenyugodott mindenki, és kezdtek gondolkodni is már, hogy mi legyen. Minket nem hagyhattak ott az út szélén csak úgy a 50 fokban (pedig először úgy nézett ki, hogy ezt akarták, mert elkezdték a bőröndöket kirakni az út mellé a porba, valószínű Bahea ezt akadályozta meg) a konvoj pedig nem mehetett tovább katonai kíséret nélkül. Végül minket a 10 magyart és még pár cseht átültettek a másik nagybuszba, oroszokhoz, a többi csehet meg össze-vissza a kisbuszokba, hol mennyien fértek el. A csomagokat nem kímélték, be a katonai  kocsikba felpúpozva, meg ahová csak lehetett. Végül is 40-50 perc alatt megoldották a helyzetet. Bahea látta, hogy aggódunk a csomagjaink miatt, de megnyugtatott mindenkit, hogy személyesen felügyel rájuk. (Ebbe a káoszba azért mindenki ettől tartott.) Nem igazán lett volna szerencsés, ha valami véletlenül eltűnik.
Így utaztunk 1 órát megint. Valahol megálltunk egyszer csak, mert megérkezett az új buszunk. Fél óra alatt átszálltunk, átpakoltak mindent. Volt amelyik bőrönd nagyon megsínylette az utazást. Pista bőröndjének már csak a kerekei vannak meg, a kitámasztó lábak (4 db) már mind letörött. A repülőn meg itt. A kerék úgy látszik nagyon jól sikerült. Köszi Pali!!! (a sógorával csináltattaJ.)  Majd otthon megköszönöm neki.
Aztán folytattuk utunkat. Közben láttuk mind a két sérült buszt, mindegyik saját kerekén gurult üresen tovább. Látszott, hogy mindegyik arabot eléggé megviselte az eset. De az is látszott, hogy Bahea volt a helyzet magaslatán, ő tartotta leginkább szem előtt, hogy a turisták a legkisebb sokk nélkül próbálják túltenni magukat az eseten.
Esnában ő leszállt, mi meg mentünk tovább Luxorba. Az arab idegenvezető (voltak egy páran a buszon) elnézést kért minden utastól (erről ők nem tehettek) és sűrű bocsánatkérés közepette mindenkit arra kért, hogy csak a szép és jó maradjon meg emlékeiben Egyiptomról. Luxorba mindenki kap ingyen innivalót.

Fél 7 körül meg is érkeztünk Luxorba, láttuk még utoljára a templomot (most is ugyanolyan gyönyörű volt mint pár nappal korábban).  Kikötőnél megálltunk, kiosztottak mindenkinek egy 2 dl-es dobozos gyümölcslevet és egy 0,75 l-es vizet. Fél órája álltunk már (közben lement a nap is a Nílus felett, szép volt mint mindig), amikor közölték, hogy hol lehet pisilni (amikor már vagy 50 ember kérdezte meg az arabtól).
Valami katonai épületbe vittek minket ahol egy öreg arab rögtön elkezdte mondani, hogy baksis-baksis, 1 font. A WC olyan volt, hogy jobb nem említeni, épp hogy úszni nem kellett, nagy levegő vétel aztán gyorsan csurr….. Kb. a vonaton volt ilyen a helyzet. A fiúké meg amolyan két lábnyom és egy lyuk, találj bele. Gondolhatjátok, hogy ki fizetett ezért. Mondtuk neki magyarul, ott az idegenvezető (az arab ott állt oldalt) majd ő rendezi a számlát. Na itt kezdett felmenni a pumpa mindenkibe. Még fél 8-kor is ott álltunk. Állítólag valami rendőrre vártunk, legalábbis ezt a magyarázatot adták, amikor már látták, hogy türelmetlenkedünk. De az arabokat ez igazán nem izgatta, bennünket annál jobban, mert ki tudja, hogy mikor érünk a szállodába. Zúgolódtunk tisztességen, de semmi foganatja nem volt. Az egész út során talán ez a mai nap volt idegileg igazán megterhelő. Ez az időhúzás, ez a semmit tevés. Meg szerintem mindenki totál fáradt volt. Az elmúlt egy hét nem piskóta volt. István, az útitársunk egyfolytában morgott és szította a hangulatot. Senki nem tudta leállítani, már aki próbálkozott. Nem igazán volt szerencsés most ez a morgás.

Na aztán nagy nehezen úgy 8 óra magasságában elindultunk. Csak egy arab id.vez maradt velünk a többi itt maradt Luxorba. Úgy látszik ezért nem zavartatták magukat, nem volt sürgős nekik. Közben Feri telefonált (még a karambol előtt), hogy mindenki ugyanabba a szállodába kerül vissza ahonnan jött. Útközben még egyszer megálltunk (de csak mert szóltunk) egy technikai szünetre (fáradtvíz leeresztés) . Rögtön ott termett pár árus. Mint a muslincák, megérzik, ha egy turistabusz megáll. Kendőket árultak, erre Csongor közölte, Öcsi nekünk már lassan a svájci sapka jön divatba (megyünk haza az őszbe). A 10 perc amit adtak letelt, mindenki már a buszon volt, kivéve az arab idegenvezető, meg a sofőr. Vártunk egy kicsit, aztán István kiállt az ajtóba és elordította magát, hogy Karthagó. Feri és Bahea  is mindig így szokta, ha hívott minket. Az arab éppen jött, és megértette a célzást, de nem izgatta fel magát egy cseppet sem. Végre elindultunk. Tök sötétben, hegyek között, csak a sziluettjei látszottak, meg amennyit a busz lámpája megvilágított. Az égen temérdek csillag (ennyit még nem láttunk) és a Tejút is tökéletesen látszott. Egy fehér elmosódott csík.

Aztán elnyugodott a társaság, vagy  csak éppen nagyon elfáradt, és mindenki elaludt. Én is. Hurghada előtt Makadi Bay-nél ébredtünk fel. Itt tettük le az első utasokat, cseheket a Merida Hotelnél. Nagyon szép volt ez a Hotel, legalábbis amennyit láttunk belőle. Itt felszállt még egy arab idegenvezető. Ennél már volt lista, és végre már kereste valaki a magyarokat is. Az egész útnak ez az egy negatívuma volt számomra az utazási iroda részéről, hogy sehol egy magyarul beszélő idegenvezető a transzfer során, a szállodánál, ha volt is valaki, az is arab és csak angolul beszélt. Rohadtul „gördülékenyen” ment így a beszélgetés. Egyik sem értette nagyon, hogy mit akar a másik. Egyedül Kairótól Asszuánig Feri. Még az a szerencse, hogy a szállodáknál (legalábbis minket nem, de állítólag volt akit igen) nem hagytak ott, hanem bechekkoltak nekünk mindig. Na szóval a Golden 5-nél (ez is hatalmas és gyönyörű hotel) 2 cseh utas le, és mondta az arab idegenvezető a nevünket és Zsoltékét, hogy mi vagyunk a következő leszállók, a Desert Rose-ba megyünk. Ez már a következő szálloda. Egy kicsit meglepődtünk, ez nem El Gouna ahogyan mondták, na de nem baj. Leszálltunk, bechekkoltunk. Éjfél volt. Közölték menjünk vacsizni még van, a csomagokat addig hagyjuk nyugodtan a recepciónál, majd utána elfoglalhatjuk a szobákat. Minő meglepetés. Welcome ital is volt, ananászlé. István egész úton ezen hőzöngött, hogy nem lesz vacsora, de majd ő lerendezi…stb. Hát nekünk volt. Igaz nem nagy választék (csirke, hal, rizs, krumpli, saláták és töménytelen sütemény). Azért jól laktunk. Sötétben annyit láttunk, hogy jó nagy szálloda. De majd reggel minden kiderül. Elfoglaltuk a szobákat. Ez is nagy, szép és ízléses. Mi 3 ágyast kaptunk és mint később kiderült eléggé központi részen. Semmi nincs messze az épülettől. Se az étterem, se a strand, se a főbejárat. Egy kicsit kipakoltunk (már amennyire másfél napra érdemes), lezuhanyoztunk, aztán eltettük magunkat holnapra, vagyis megint mára. Már éjjel 2 óra volt.
Egyébként ez a szoba is úgy mint a többi, légkondis, hűtő, hajszárító, szép tágas fürdőszobával.

 

14. nap, szeptember  21.   Csütörtök

Reggel 8-kor keltünk. Elmentünk reggelizni. Nem részletezem, ugyan olyan volt mint a Panoráma hotelben, ugyanolyan bőséges választék, ha nem nagyobb. Ezt már szerintem nehéz überelni. Utána körbejártuk a szálloda kertjét. Hatalmas. 4 medence + tengerpart nem is kicsi. 2 szintes épületekkel, ízléses, barátságos szálloda. A recepción 5* van kint. Kár, hogy csak 2 napot leszünk itt. Azt láttuk, hogy a szállodabusz 3,-Euróért akarja vinni az embert Hurghadára oda-vissza (állítólag kb.15 km-re van). Egy kicsit sok. Az arab busz olcsóbb. De mi úgysem akarunk menni.
A szálloda előtt hatalmas bazársor van, ami kevés pénzünk maradt, itt elköltjük. Délelőtt kimentünk ide nézegetni, egy kicsit vásárolgatni. Shisha dohányt 20,-LE-re lealkudtam a 10 paklist. Mérges volt az arab nagyon, úgy hogy jól alkudtam. Majd este visszamegyünk.
Délben fél 1 körül lementünk a partra. Most itt vagyunk még. Nagyon fúj a szél (itthon visszanéztem 56 km/h az átlag szélsebesség ezen a napon). A nyílt vízbe nagyon nehezen belementünk. Ez is túlélő túra volt. Először köves, sziklás aztán homokos. Nagy hullámok, sznorizni ez miatt véletlenül sem lehet. De a víz az frankó meleg 29 fokos. Nagyon klassz volt ezekben a nagy hullámokba fürdeni, csak a partnál kellett vigyázni, nehogy nekicsapjon a köveknek. A lagúnában itt is kb. 5 fokkal hidegebb volt a víz. Nem tudom, hogy miért van ez, de így van, pedig azt várna az ember, hogy ott még melegebb a víz. Pista most éppen azt nézi, hogy egy kisebb búvárhajót kisodort a hullám és a szél majdnem a partra. Vagy tizen erőlködnek, hogy visszahúzzák legalább olyan mély vízbe, ahol már a motor is beleér. De nem igazán sikerül nekik. Állandóan visszasodorja őket a hullám. Borzasztó szél van, ilyen erős talán még nem is volt. Egyébként a repülők itt szállnak el fölöttünk elég alacsonyan, itt már ki van engedve a futóművük, és ereszkednek le. Egyáltalán nem zavaró, alig hallani őket, de klassz látvány. Most befejezem egyenlőre, egy kicsit szurkolunk még a hajósoknak, várjuk a naplementét. Kíváncsiak vagyunk, hogy itt milyen.

Nem hazudtolta meg magát, mint mindig gyönyörű volt, és természetesen ezt is lefotóztuk.

Lezuhanyoztunk, azt mentünk vacsizni. A szokásos bőség. Elraktunk néhány banánt, mert holnap inséges idők jönnek. Csak reggelit kapunk, aztán csak a gépen éjjel. Idegenvezető természetesen még nem jelentkezett, majd csak kiderül, hogy holnap mikor jönnek értünk. Egy biztos, a szobát délig le kell adnunk, és biztosan nem felejtenek itt bennünket, pedig ezt igazán megtehetnékJ. Közben sms-tem  Szende Mártinak a fórumról (így beszéltük még meg otthon, mert ő is itt van Hurghadán) és válaszolt, hogy 8 körül jön ki a szállodánkba. Megérkezett, de sms, hogy nem engedik. Végül ki kellett mennünk a kapuhoz. Nem tudjuk mi volt ez a kis affér. Fátylat rá. Kint a bazársoron kiültünk egy csehóba, söröztünk, Pista kávézott én még egy shishát is elszívtam itt utoljára. Nagyon jót dumcsiztunk. 11 körül elég fáradt volt már Márti és visszataxizott az ő szállodájába. Utána mi még shoppingoltunk egyet és a maradék 60,-LE-nek a valagára vertünk. Nem volt nehéz. Vettünk egy kisebb gránit Hóruszos kanópusz edényt (20,-LE) egy pólót még (30,-LE) és 3 üveg vizet 9,-LE-ért és megmaradt kemény 1,25,-LE. Majd jó lesz baksisnak.

Negyed 1 körül hazajöttünk. Itt is a bazárba nagyon tetszett nekik, ha arabul szóltam. A gini (ez az egyiptomi font neve, de csak az arabok használják, na meg néha énJ) szón meghökkentek ha használtam, de nagyon tetszett nekik. A kanópusz edényt szerintem csak azért adta oda 20-ért, mert látszott, hogy neki nagyon tetszik, hogy én ezt a szófordulatot használom „fehér” asszony létemre. Először dőlt a nevetéstől és utána minden alkudozás nélkül odaadta 20-ért amit 65,-re tartott az elején.

Holnap aztán totál ejtőzés lesz. Délelőtt összepakolunk, délben leadjuk a szobát, aztán valami biztonságos helyre tetetjük a bőröndöket, mert este 10-ig nem akarok mellettük ülni. Még sötétben ki akarunk menni egyet utoljára fotózni, mert tök szép a bazársor kivilágítva, és nem volt nálunk most az egyszer fényképező, olyan hirtelen kellett kimennünk.

Ja és éjjel óraállítás van itt. 1 órát vissza kell állítani, és annyi idő lesz mint otthon. Így még ezt az egy órát is visszakapjukJ, amit „vesztettünk” érkezéskor. Csak hamarabb sötét lesz. Már  háromnegyed 6-kor lemegy a nap.

15.  nap, szeptember  22.  Péntek

16.   nap, szeptember  23.  Szombat

Sajna elkezdődött az utcsó napunk. 8-kor keltünk, majd reggeli. Pár zsömit elraktunk délutánra, hátha megéhezünk. Csináltunk egy-két képet az épület tetejéről, nagyon szép volt a kilátás. Utána összecsomagoltunk. Pista szerint mindegyik bőrönd nehezebb mint 20 kg. Nem baj, ha több, akkor majd a reptéren kipakoljuk a gránitszobrokat a hátizsákba. Végül is a két nagy bőrönd mellett csak 1 hátizsák, a fedélzeti tatyó és a vízipipás táska a faszoborral volt. Pakolás után kimentünk fürdeni és napozni a pálmafa szigetes medencéhez. Délben elhagytuk a szobát, leadtuk a kulcsot ahogy kellett. Csomagmegőrző szoba nem volt. A két bőröndre és a szobros táskára (na meg  a Zsolték cuccára) végül is egész nap a bejáratnál lévő fegyveres katona vigyázott. Mondta ne aggódjunk nem lesz semminek baja.
Visszamentünk a medencéhez és itt ejtőztünk egész estig, nagyon aktívan feküdtünk és fürödtünk.
Még utoljára jól kipihentük magunkat. Közben Zsolték kimentek a bazársorra elkölteni utolsó petákjukat, addig mi vigyáztunk a cuccokra, majd amikor sötét lett, mi váltottuk őket a korzózásban. Akartunk még pár képet csinálni a sötétben a bazársorról és a szökőkútról. Mikor visszamentünk, már tényleg jó sötét volt, úgy háromnegyed 9 körül bementünk a hallba, és vártunk türelmesen a transzfer buszra. 9-re ígérték magukat, amiből végül is negyed 10 lett. Még az éjszaka folyamán csúsztattak be egy papírlapot az ajtó alatt, hogy mikor jönnek értünk. Csak nem feledkeztek meg rólunk.
Még összeszedtünk pár szállodából utasokat (megtelt a busz), és 10 körül meg is érkeztünk a reptérre. Jöhetett a bechekkolás. Kár volt parázni, a mérleg nem működött. Elég kaotikus állapotok uralkodtak itt is, ezt is építették. A váró végig tele bazárral, itt is lehetett volna költeni, ha lett volna mit. Egy-kettőben még bankkártyát is elfogadtak, úgy látszik gondoltak rá, hogy itt már nincs a népnek készpénze.
Bementünk a Duty Free-be, vettünk cigit (a fiúknak is) a West 1 karton 9,-USD, Wellington 4,75,-USD volt 1 karton. Na ezt már kártyával fizettük. (Utolsó 1,25,-LE-met odaadtam a WC-s fiúnak J ).
A bazárba nézelődni nem volt idő, mert alig, hogy elkezdtük (mondván még jó másfél óra van az indulásig) egy arab ürge kezdett körbejárni és kiabálni, hogy Budapest-Budapest. Lehetett beszállni a gépbe. Már azt hittük mindenki fent van, amikor az első tiszt mondta, hogy 4 utastársunk még kint bolyong valahol az épületben, és addig nem indulunk (pedig már indulhatnánk) amíg ők is fel nem szállnak. Kb. 20 perc múlva meglettek. Ja olyan okosan kaptunk helyjegyet, hogy Pista a közlekedő folyosó egyik oldalán én meg a másik oldalon ültem középen. Így aztán még csak esélyem sem volt videózni. Szóltam a sztyuvinak, hogy nem lehetne-e átülni az utolsó előtti sorba (31.) mert ott nem ül senki és így ablak mellé ülhetek. Nem volt semmi akadálya. Egy másik házaspár is jött hátra, mert ők is ugyanígy kaptak jegyet, mint mi. Na én végig itt maradtam.

Kb.11.40-kor felszálltunk. Nagyon szép volt megint csak Hurghada kivilágítva. A vacsi rántott husi és krumplipüré volt. Nagyon jólesett már a meleg kaja, hogy napközben nem sokat ettünk. „Söricillin” is járt megint hozzá, már aki azt választott. Kairó felett legalább 10 percig repültünk. Most látszott, hogy milyen hatalmas város. Sajna a piramisok nem látszottak, pedig megnéztem volna kivilágítva.
A görög szigetek felett egyszer csak elkezdett rángatózni a gép. Még a biztonsági öveket is bekapcsoltatták velünk. Mikor kinéztem, akkor vettem csak észre, hogy messze a távolban szépen villámlik. Valószínű megcsíptük a vihar szélét. Még az eső is esett. Szerencsére hamar megszűnt a dobálózás (azért nem volt egy felemelő érzés, főleg, hogy nem tudtad meddig fog még tartani) és simán folytattuk az utat. Még Belgrád előtt is volt egy „kicsi rázkódás” de annak is hamar vége lett. Az ilyeneket azért kihagynám.
Szegedet is gyönyörűen fel lehetett ismerni a körútjaival. Kb. itt kezdtük el az ereszkedést, és 15-20 perc múlva negyed 4-kor landoltunk is. Most már egészen élvezem a repülést. A legjobb a fel és leszállás.

Útlevél kezelés, csomagátvétel, búcsúzkodás a volt útitársaktól, és szorgalmas várakozás a kihalt repülőtéren. Azért voltunk páran akik várták az első BKV busz indulását Kőbánya-Kispestre. Még csak  hajnali háromnegyed 4 volt és a busz csak 4.55-kor indult. Közben átöltöztem, mert azt senki nem kívánhatja, hogy Hurghadán felvegyem a 38 fok melegbe (este 32 fok) a hosszú ruhát. A bőrönd tetejére volt készítve a ruha, úgy hogy egész egyszerű volt az átöltözés. Végre eltelt az idő, indult a busz, aztán metró 1 átszállással és 6-kor meg is érkeztünk a Keleti-be. Szerencsére még itthon indulás előtt megvettük a vonatjegyeket és a helyjegyeket, így ezzel nem kellett bajlódnunk. 6.20-kor indult az IC. A gyerekekkel közben már beszéltünk is telefonon, és kijöttek értünk az állomásra kocsival, amikor fél 10-kor megérkeztünk Szombathelyre. Volt nagy örömködés, mesélés, kipakolás itthon (ajándékok).
Mindent egyszerre úgy sem tudtunk elmesélni, mert tele voltunk élményekkel.
Sőt még mindig. Csak nagyon lassan csillapodnak az élmények, a felspanolt állapot, mert amikor ezeket az utolsó sorokat írom, már vagy két hete itthon vagyunk, de még mindig olyan hihetetlen, hogy mindez velünk történt meg, és teljesült életem talán legnagyobb álma, hogy eljutottam Egyiptomba és majdnem mindent láttam. Remélem visszatérünk még, mert csodálatos út volt. Amennyire fárasztó, annyira gyönyörű.

Mindenkinek csak tanácsolni tudom, aki csak megteheti, és össze tudja spórolni az árát (nem mindenkinek sikerül csak úgy mellényzsebből előrángatni ezt az összeget, nekünk is azért másfél évi gyűjtögetésbe tellett) hogy menjen el ide, ebbe a Csodaországba, és ne csak láblógatásra, hanem egy ilyen körútra. Ekkor talán jobban megismeri ezt az országot és népét. És érezze magát legalább ilyen jól az úton ahogyan mi. Akkor nem fog csalódni.
Egyszer remélem még megadatik az életembe, hogy visszatérjek ide, és lássam még egyszer ezeket a csodákat.
Farkasdiné Horgosi Mária