Müller Anikó: Tunézia – Sousse – 2004.08.31-09.07.
Persze a reggeli isteni finom volt, számomra nem egyhangú, mert nem vagyok túlságosan húsfüggő; tehát a felhozatal valahogy így nézett ki:
Később sikerült pénzt váltanunk, 1 TD = 165 Ft, a hotelban és mellette is volt bank. A széf 3 TD/nap+ kaució, vagyis 41 TD, amiből a kulcs leadásakor visszajött 20 TD. Vigyázat! Előző csoportban valaki elhagyta a kulcsot, és 50 TD-t kellett érte fizetnie!!! (+ 2 napot várni a kinyitására!)
Utána elmentünk körülnézni a környéken, felmérni a terepet, vizet beszerezni, majd felcsempészni a szobába, ugyanis a hotelban csak az ott vásárolt dolgokat lehet fogyasztani. Igazából nem volt zavaró, hogy a víz szoba meleg, mert így is a kirándulás végére megfáztunk az olykor jéghideg itókától+ hőség-légkondi váltakozásától.
– 1,5 literes ásványvíz 0,350 TD-től 0,800 TD-ig mozog (én csak szénsavmentessel találkoztam), és a szálloda melletti boltban se volt drága (0,600 TD)
– 1 literes kóla 1,20TD
– 9 db kakaós leveles süti 3,5 TD
– croissantok 0,3-0,6 TD/db
– égetettcukros mogyoró 2,6 TD/400 gr, 0,7 TD/90 gr
– arab süti 1,5 TD 400 gr
– nem filteres tea 0,300 TD
– előre csomagolt, őrölt kávé 2-3 TD/250 gr
– frissen pörkölt, őrölt kávé kb. 1000 Ft/kg
– kávé étteremben 1,5 TD
– sör étteremben 2,5 TD
– 0,33-as kóla étteremben – „ – 1,5 TD
– ásványvíz étteremben 1,5 TD/0,9 l
– Henna por 1-2 TD
– Harissa 1,6-3,5 TD
– „Vitamin” 🙂 nevezetű narancs és dinnye koktél, benne egy fagyigombóccal a parton 2 TD, de németeknek 8 TD 🙂
– pálmalevél 1 TD, de fix, hogy hazahozva kiszárad,
– taxi Riadh Palms Hoteltól Medináig 2 TD, de néha 4-et is elkérnek!
– ejtőernyőzés a parton 25 TD/fő, 35 TD/2 fő, de valakinek sikerült 20 TD/2 főre lealkudnia. Nekünk csak 20 TD/1 főre.
– kalózhajó utazási irodával 30 TD/fő, arab fickónál megrendelve 25 TD/fő, lealkudva 15-18 TD/fő, de még kevesebb is lehet!
– orrcsepp 3 TD (Pfitzer)
– Calcium Sandoz 4 TD (Novartis)
– pincér 0,5-1 TD (ha nem rendelsz semmit a vacsorák során, akkor is érdemes egy-kétszer adni, hogy neki is legyen jó napja)
– szobalány 3 TD/hetente+kis csoki,stb. :), ha nem látod, akkor is kiteheted a párnára. WC papírt főként akkor tesz rendesen, ha adsz neki, tehát első nap egy gurigával tégy a szekrényedbe, így később is biztos lesz.
– kéregető kisgyerkőcöknek 0,300-0,500 TD, vagy cukorka, vagy semmi, ha túl erőszakos.
– taxissal vagy kialkudni az árat, vagy szigorúan kapcsoltatni az órát és felfelé kerekíteni. Utastársainkkal előfordult, hogy nem volt hajlandó a taxis bekapcsolni az órát, és egy olyan útért, ami óra szerint kb. 1,600-1,800 TD szokott lenni, 4 TD-t kért, kénytelenek voltak fizetni! Mi előre megkérdeztük az árat, és ott hagytuk a fickót, ha sokat mondott. Így sem volt olcsó, a híreszteléssel ellentétben.
– londiner 1 TD
Az első napon csak a tengerparton voltunk, az ember lassan megszokja a „No thank you” mondatot, folyton folyvást, számomra zavaróan (!) kínálgatják a portékáikat a helybéliek. A tengerparton pálmát, meg cigit, meg szőnyeget, meg giccses karkötőket, nyakbavalókat, és a különböző sportolási lehetőségeket. Az aktuális beszervező fickónál kell fizetni, majd megkeresni a sporttevékenységet kínáló „céget”, amely pár száz méterrel arrébb van. Ott csak fel kell mutatni a jegyet, és nem foglalkoznak vele, hogy te mennyit alkudtál le Hamednél. A kalózhajó és a tevegelés hasonlóan működik. Lealkudod az árat a figuránál, kapsz egy jegyet, és előre fizetsz (!), majd ő megmondja, hogy a kikötőben mikor és hol legyél, ahova érdemes jó időben odaérni, hogy legyen klassz hely a hajón.
A tengervíz kiváló, fokozatosan mélyülő, a mi partszakaszunk abszolút átlátszó, tiszta, kb. 28-30 C fokos (!), szélben vidám vitézek ((c) R.L.Stevenson) tarkítják, melyek még sekély vízben is az ember fölé emelkednek. Nagyon ritkán, csak nagy hullámzásban van némi tengeri fű a parti részeken, de nem zavaró annyira, mint ahogy azt rebesgetik. A tengerpart finom homokos, sajnos több helyen csikkek és egyéb szemetek csúfítják, a napernyők ingyenesek, a nyugágyért fizetni kell. A nap délután 3-ig viszonylag éget :), később már naptejet sem használtunk, igaz alapszínnel mentünk nyaralni. Két medúzacsípést kaptunk, 1-2 órahosszáig volt érezhető, kizárólag tengervízzel kezelve. 🙂 Ezek apró, kb. 2-3 cm átmérőjű, átlátszó, főként egy növénycsomóhoz hasonlító csillósok voltak, csupán arról ismeri fel az ember őket, hogy testük sugaras szimmetriájú, és néha – összeszedve magukat – rendesen tolják előre magukat a vízben. Egy nagy tányérméretű kék medúzát is láttunk, de csak a homokos partra vetve.
Első este a vacsora… Rengeteg minden, éppen arab típusú kaják voltak nagytöbbségben, szerencsére meg is kóstoltuk őket, mert később nem mindből volt. Tehát a kínálat:
A vacsora kétharmadánál úgy éreztem, mintha szálka lenne a torkomban, holott akkor már régen nem ettem halat, később már nagyobb valaminek éreztem, és a végén nyelni sem tudtam, olyan nagyon fájt. A szobában már rosszullétig ittam, de az a valami csak „nem ment le”. Persze gyanús volt, hogy allergia, lehet, hogy az olíva bogyójukra, vagy mit tudom én mire, lényeg, hogy iszonyat hangulatban feküdtem az ágyon, a torkomban egy nagy csomót éreztem, és szépen így aludtam el. Reggelre elég szépen elmúlt, ráadásul fellelkesültem, mert kitaláltam, hogy elég a rossz dolgokból (mit nekem orrdugulás, torokizé, miegymás!) veszek a gyógyszertárban szereket és minden oké lesz.
Második napon már láttuk, hogy kevés lesz az időnk, az előre betervezett két vidéki napból csak egyet vállalunk. A városba menet vásároltunk a gyógyszertárnál, és felmértük az árakat a kisebb üzleteknél (szigorúan csak menet közben, és kívülről! :).
Kb. 2-3 km-re fekszik a hoteltól, bevásárló utca vezet a medinába. (óváros). Ha valaki járt Trogirban, az látott már egy-két érdekes lepusztultabb házat, de itt triplán olyan a medina. Itt található a Mecset, a Ribat (mecset mellé épített erőd), egy múzeum, valamint a Kasbah múzeum, továbbá a bazár és egyéb bevásárló helyek. Mivel a mások által emlegetett Soula Centert nem találtuk befelé menet, gondoltuk feltérképezzük a bazárt, ahol lépésről lépésre egyre gyorsabban haladtunk, jobbról-balról hívogattak, sokszor meg is érintettek, húztak volna be az üzletbe, kínálgatva portékájukat, közben a korábbi turistáktól betanult magyar szavakat karatyolva, hol hollandnak, hogy orosznak, néha németnek nézik az embert. Bizton állíthatom, aki megáll, hagyja, hogy behívják, annak kötelező vásárolnia, hacsak nem helybéli. Egyszer egy olyan sorba keveredtünk, ahol csak mi voltunk turisták – kicsit féltünk is -, a fekete szőrös bárányfejtől kezdve, a szabadlevegőre fellógatott nyershúsig minden volt, tehát azt vártuk, hogy kijussunk végre. Már most tudom, ha legközelebb megyek, újra be fogok menni, habár abba a pillanatban csak menekültem kifelé. 😉 Egy kijáratot találtunk, de nem mentünk ki, hanem a lépcsőn elindultunk a Kasbah irányába. Különböző viszontagságok között jutottunk el (idegesítően kéregető gyerek, nem volt nálunk „án bonbon”, úgyhogy megpaskolta a tatyónkat, stb.) a Kasbah múzeumhoz, ahol közölték, hogy délig van nyitva, majd 3-kor jöjjünk vissza. (11:45 volt.) Én azt mondtam: kizárt! Kezünkben a térkép, látjuk, hogy onnan nem messze vannak a Katakombák. Elindultunk. Persze a térkép sokkal inkább hasonlított egy macskarajzra, mintsem hiteles iránymutatásra, így olyan mértékben elkavarodtunk, hogy a hatalmas Katakombák város túlsóvégén lévő bejáratához jutottunk. Kedvem szegte kissé, hogy útközben a cipő törte a lábam a sok mászkálástól, valamint egy feltört járdaburkolaton hasaltam egyet, minek folytán kibicsaklott a bokám, amely kis buktát 3 arab fickó nézett végig, tehát hajtott a vágy, hogy felkeljek, de a barátom meg már méterekkel előttem volt, semmit nem hallott az egészből, úgyhogy átéltem pár kínos másodpercet, míg visszafordult segíteni :). Alllig bírtam felállni, komolyan mondom! Csak külföldön ne érje az embert baj, mert duplán elanyátlanódik. Azon a környéken kilométereken át egyetlen turistát nem láttunk. Csak a helybéliek, és a hol külsőre gyönyörű, hol a túlságosan szegényes házak mellett sétáltunk. Érdekes volt egyébként, és az országra abszolút jellemző, hogy míg bizonyos téren adnak a külsőségekre (gazdag díszítések, miegymás), az épületek javarésze (ráadásul üdülő városban voltunk!) olyan állapotban van, mint nálunk talán soha, a vakolat a tégláig lehullva sokszor, a temérdek mennyiségű szemét láttán az ember elgondolkodik, hogy mi lesz így a Földből, mindenhol építkezések „laza arab módra” (tégla lóg itt, habarcs hullik ott, gyönyörű épület feletti szint félbehagyva, kb. 20 év alatt lerohadva, stb.). Félreértés ne essék, én nem ítélem el őket emiatt, ez is egy világ, az ember ha belép, kb. 5 perc alatt megszokja, de minden rosszindulat nélkül állíthatom, nagyon sok rész olyan náluk, mint amilyent a Kusturica romákról szóló filmjeiben láthattunk. A lavór, a drót, a nejlonzacskó a fákon, növényeken, a roncskocsi …szóval más világ. Persze – és itt hívom fel az autót bérelni szándékozók figyelmét – a kocsijaik leharcoltak.
A legújabb kocsik is összenyomva, ha nem is koszos, de tele „sebbel”, horzsolással, hiányzik ez-az róla, minden autójuk olyan volt, mint nálunk egy építkezésen dolgozó munkásbrigád melós kocsija. Taxik belülről gazdagon szőnyeggel, és csingilingikkel díszítve :). A vezetési morál nagyban eltér az európaitól, habár a rendőröktől igencsak tartanak, de úgy látszik náluk vannak megengedett dolgok. Városban összevissza mennek, még az egyirányúba is behajtanak, egy sávban néha két autó van, lámpa kevés, ott is dudálnak, a bringás v. motoros néha az út közepén hajt, a gyalogátkelőn nincs elsőbbség, úgyhogy iszkolni kell, ha tiszta a levegő, a kocsik előzéskor dudálnak, és koccanás (+némi kiabálás) után mennek tovább. Node visszatérve a Katakombákra.
2,2 TD/fő
1,0 TD/fotó jegy
Bedagadt lábbal, több km-rel mögöttünk, úgy döntöttünk, hogy hazamegyünk, nem találtuk meg a célt, mire útközben belebotlottunk a Katakombák város túlsó végén lévő bejáratához. A hatalmas kb. 5 km hosszú „járatokból” csak 3 kis részt nyitottak meg a nézelődők számára, az általunk látogatott ráadásul nem is volt olyan nagy. Befelé menet láttunk egy fickót a múzeum kövén aludni, amin már meg sem lepődtünk. (Különben is volt, egy kisszőnyeg a feje alatt.) A 40 fokos hőségből jól esett a kb. 15 fokos, római korból származó, több ezer sírkövet rejtő Katakombákba lesétálni. Kísérteties volt az egész, sehol egy őr, de még a világítás is gyér, rajtunk kívül ember sem volt a létesítményben. Ezután visszagyalogoltunk a városba, olyan helyeken járva, ahol rajtunk kívül a madár se…, fotózni nem mertünk :), de mindent jól az emlékezetünkbe véstünk. Bejutva a városba, a Medina másik felénél, a Ribatnál találtuk magunkat, viszont előtte egy arabnak sikerült becitálnia minket az üzletbe, és szó ami szó, kb. 8 TD-vel többért ránk sóznia valamit, amennyiért később a fixáras boltban láttuk. Egy kb. 10 TD-t érő árura 80 TD-nél indul az alku. Ezt csak támpontként mondom, ha valaki alkudozásra adja fejét. :). Túléltük a bazárt, azután először az imahelyre akartunk bemenni, de zárva volt :), felmentünk hát a Ribatba.
2,1 TD/fő
1,0 TD/fotó jegy
Kr. u. VIII. szd-ban épült, monumentális erőd, érdemes megnézni. (Az arabos lazaságnak itt is szemtanúi lehetünk, további beszámolómban nem is részletezem. (Egy-két letört oszlop itt, egy két faragott kő ott, ilyen olyan darabok bedobva ide, cementes zsák bedobva oda; falon lévő vésés megőrzése trehányul oda szilózott üveglappal, feleslegessé vált faragott kődarabok bedobálva egy helyiségbe, a takarítónőknek is jutott egy helyiség azok közül, melyekben egykor szerzetesek laktak. Elgondolkodtam itt a világörökség kincseinek sorsáról, meg arról, hogy így szépen minden le fog pusztulni, ha ilyen mentalitással vigyáznak rá. A legviccesebb az egészbe, hogy barátaink 2 éve voltak ugyanitt, és a fotókon minden pontosan ugyanúgy fest, mint most. 🙂
Az erőd tornyába is fel lehet menni, ahonnan az egész város látszik, így a Mecset is. Mivel beláttuk az egész udvarát, így később nem vágytunk be, beljebb úgysem engedik az embert.
Kifelé menet megláttuk a Soula Centert, végre visszajött a lelkesedésünk, már ami a vásárlást illeti, ugyanis az iménti bazáros alkudozástól nem csak megijedtünk, de a kedvünk is végleg elment. Az üzletben aztán nézelődtünk, anélkül, hogy bármit ránk tukmáltak volna. Fájós, addigra duplájára dagadt bokával tértünk haza.
Másnap KALÓZHAJÓRA mentünk.
Mivel a taxi dupla áron akart elvinni minket, sikerült gyalog időben odaérnünk, és megtaláltunk az akkorra már tömött Mabrouka nevű hajót. Egy napos részen találtunk ülőhelyet, később hoztak mindenkinek egy műanyag bögrét, vizet, kólát, aztán elindult a 3 órás show, indulás. Volt hastánc, meg arab zene, és persze giccsek kínálgatásra :), mindenkire rátettek egy kalózkendőt (már aki hagyta!), és később persze bevasalták a hol 5 TD-t, hol 8 TD-t. A hajóról az egész várost láttuk, nem unatkoztunk egy percet sem, aztán jött is az ebéd, ami 3 kis halacskából, némi zöldségből és kenyérből állt, de komolyan mondom, elég is volt abban a százfokos hőségben. Később egy fickó végighordott tálcán sülthusi darabokat, mindenki csipedhetett, fini volt, a dinnyével is hasonlóan jártak el. Én úgy érzem kitettek magukért, a „legénység” teljes természetességgel játszotta a kalózt, nekünk igazán szimpatikusak voltak. Aztán megállt a hajó valahol, és aki akart, ugrálhatott a vízbe. Később elindult, majd újra hastánc, meg arab tánc, miegymás, közben ital kínálgatása (sör 3 TD, kóla 2 TD), végül hoztak mindenkinek grátisz ásványvizet és kólát a bögrébe. A hajón dolgozó férfiak egy része meglepően szépen beszélt németül, angolul, franciául. Itt vagyunk mi, a művelt Európa közepén, és nem beszélünk annyi nyelvet, és olyan szinten, mint egy srác, aki a portékáját kínálgatja egy hajón. Mivel ezután se lettünk rosszul, hasunk se ment, úgy éreztük, hogy nagyon strammok vagyunk, ráadásul erre a napra semmi egyéb baleset nem ért minket :).
Következő napon a strandon lubickoltunk, aminek meg is lett az eredménye, szép színt kaptunk, plusz kezdődő náthát! 40 FOKBAN MEGFÁZNI! :)))
Kitaláltuk, hogy vasárnap elmegyünk El Djembe louage-zsal, majd hétfőn megnézzük a korábban kihagyott Kasbah múzeumot. A louage egy gyűjtő busz, 9 fő+ sofőr fél el benne, fix viteldíja van, és akkor indul, ha megtelt a busz, így aztán nem kell menetrendhez igazodni, ez is az ő lazaságukhoz tartozik, amit irigylek.
Reggeli után taxival a louage állomásra mentünk, ami egy zsúfolásig kisbusszal megtelt hangár, alkudozó arabokkal, kéregető gyerkőcökkel, öregekkel. Minden busz fölé ki van írva, hogy hova megy, persze El Djem nem volt kiírva, viszont a hangár bejáratánál oda jött egy öreg hozzánk: „- El Djem?”. Gondoltuk ránk van írva. 🙂 Úgyhogy viszonylag könnyen találtunk buszt magunknak. A sofőrnek fizettünk: 3,350 TD/fő volt odafelé a jegy, 10-15 perc után indult a busz. Elöl két angol ült, velünk hátul meg arabok. Az út egy órahossza, kb. 60 km, a sofőr meglepően jól vezet, és meglepően hasonlít Kusturica Grga Piticére, tehát a továbbiakban egymás közt Grga Piticnek hívtuk. Az úton az ember ízletítőt kap a vidéki életből, 1-2 mp-re az Alföldön éreztem magam, mígnem megláttam egy-egy oda nem illő dolgot, ami hol egy kupolás házikó, hol egyéb volt. A kaktuszon látható kék és zöld valami, nem virág, hanem szemét, vagy nejlonszemét, a nők lába és tenyere pedig nem koszos, hanem be van festve hennával és fekete festékkel, az épületek kövén, vagy fűben fekvő emberek pedig nem részegek, vagy betegek, csak álmosak. És persze az ember úgy érzi magát, mint egy horror filmben, amikor követi a „gonosz”. 🙂 Ahogy elkezdett jönni utánunk egy helybéli férfi, mi már lapultunk is a falhoz, meghúzva magunkat, és mikor elhaladt mellettünk, nagy lélegzetet véve tekingettünk újra hátra, amikor minden kezdődött elölről. Még megértem, ha egyedül lettem volna, de így… 🙂 visszagondolva csak kellemesen csalódtam a minket „követő” emberekben.
A louage állomáson kiszállva ösztönösen az Amfiteátrum felé indultunk, amely – tudomásom szerint – a világ harmadik legnagyobb amfiteátruma. A sikátor kis utcákban csak helybéliek voltak, már már úgy éreztük, hogy a világ végén vagyunk, mikor a szegény vidéki település pici házai mellett megláttuk az Amfiteátrumot.
4,2 TD/fő
1,0 TD/fotó jegy
A jegy érvényes a közelben lévő múzeumra is!!!
Az építmény monumentális, mindenhova fel lehet mászni, be lehet bújni, védőkorlát viszonylag smafu, a danger felirat sok helyen dancerrá változtatva. A WC-re nem érdemes elmenni, ha az embernek nem muszáj. Be kell járni az egész építményt, jól látható a város is belőle, na meg az a kontraszt, amelyet egy római kori örökség, és a körülötte lévő szegény, lerobbant házak, sutlik utcák alkotnak. Érdemes megállni a közepén egy-két percre, érezve azt, amit a gladiátorok éreztek anno. Igazából a helyi lazaság annyiból jó, hogy az embert nem figyeli folyton egy őr, nem korlátozzák, és jelölik meg az útvonalát, miegymás.
A múzeumot egy rendőr segítségével találtuk meg, habár jó irányba mentünk. Nagyon segítőkész és rendes volt, csak franciául tudott; amúgy jellemzően az angollal bárhol elboldogultunk, csak a szobaasszony nem bírta a nyelvet. A múzeum egy kisebb amfiteátrumnál van, amit én sehogy sem véltem felfedezni. Az épületben a kerti római kori romokból megmentett mozaikok vannak a falra felrakva, hatalmasak, gyönyörűek. A kerti romok – legalábbis fotón – feltáráskor sokkal nagyobbak voltak, aztán valahogy elkoptak a „használat” során. A megmaradt 2000 éves mozaikokra rá lehet lépni lábbal, ki vannak téve az időjárás viszontagságainak, néhol a kövecskék szanaszét hullottak. Feltételezem, hogy unokáink unokái már semmit sem fognak látni belőlük. Az épületben van egy-két mozaikcsoda, amelyek el vannak barikádozva, azokat legalább nem taposhatják a nézelődők. (Habár egyetlen őr sem ellenőrzi!) Az épületben vannak régi tárgyak is. Nagyon különös érzés ilyen régi dolgok között sétálgatni.
A louage állomás felé vettük az irányt, ahonnan 3.350 TD/fő áron vittek haza, kb. 25 perc várakozás után. A busz kizárólag helyiekkel volt tele. Hazafelé igazoltatás volt, rajtunk kívül mindenki okmányát elkérték, Grga Pitic megnyugtatott minket, hogy a miénk nem kell :). Itt jegyzem meg, hogy a repülőn kapott fehér kártyát meg kell őrini kitöltve, majd a reptéren lepecsételik, kettőbe tépik, később ezt kell a rendőrnek mutatni, nem az útlevelet. Hazautazáskor visszakérik a reptéren! A sofőr bácsit különben bárkinek ajánlom, 9-es louage, nagyon stramm idős ember, és megfontolt sofőr.
Hétfőn korán keltünk, hogy időben oda érjünk a Kasbah múzeumba, ami csak 12-ig volt nyitva délelőtt. A 40 fokos tűző napon, elcsigázottan érkeztünk a helyszínre, ahol kiderült, hogy hétfő szünnap. Nem akartunk hinni a szemünknek. 🙂 Kasbah Museum Project No. 2. meghiúsult. Úgyhogy ennyit a Kasbahról, mert másnap már jöttünk is haza. Délután strandoltunk. A férfiakról annyit, hogy a vízbe nem szabad nőnek egyedül mennie, mert a férfiak odagyűlnek, és szólítgatják. Azt sem állítanám, hogy csak a vén kéjencek, mert helyes fiatal kölkök is, node köszi, inkább ne! Egyik napon például egy idősebb helybéli figyelt, köszönt, majd másnap odajött hozzám a vízbe, ahol a barátom is ott volt!!! Nem zsenírozva magát előadta, hogy miért tetszem neki, és hogy hadd nézzen, és fotózzon, amihez nem járultunk hozzá persze. Kénytelenek voltunk idő előtt kimenni a vízből, tolakodó magatartása miatt. Családjáról is beszélt, állítólag ő Prof. Mohamed az egyetemről, amit akár el is tudok képzelni, mert találkoztam én már másik hasonló kaliberű, ámbátor ugyanilyen szexmániás arabbal is. Erősködve elkérte a telefonszámunkat, melyet természetesen rosszul adtunk meg neki. Egyébiránt a férfiak európai nők irányába tanúsított udvariassága, nyájassága tetszett, sőt itthon hiányozni is fog, hiszen kinek ne imponálna, hogy a boltban és egyéb helyen nem mogorván bánnak vele, persze ez sem általános, mert volt olyan boltos, aki kettőt nem szólt, na meg a bankár is csak behajította a szokásos lazaságukkal a marék papírpénzt egy dobozba, de se kassza, se védelem, se semmi. 🙂
Kedden 12-kor kellett elhagynunk a szobát, lecuccolni a lobbiba, és várni a buszt, ami 15 órakor jött. Én császkáltam még egyet a medence körül, meg a tengerpart környékén, de mások nem igen mertek, mert a csomagok vigyázatlanul voltak a portán.
Útközben láttunk pár tevét, és a sópárlókat, a reptérre érve, becsekkolás után tudtuk meg, hogy 1 órát késik a gép, melyet később megfejeltek még egy órával. Idegenvezetőnk már a hotelban tudta, hogy késni fog, de valakinek szólt, hogy ne mondja el senkinek, állítólag nem akarta elvenni a jókedvünket. Hát persze! Gondolom félt a feldühödött tömeg haragjától, így is valaki megjegyezte neki, hogy az egyik fakultatív program (folklór est) fabatkát sem ért :), viszont úgy láttam, hogy még ő van megsértődve. Amúgy kedves, aranyos hölgy volt, főként a fakultatív programokra kihegyezve. Ha valaki nem azzal kapcsolatban tett fel neki kérdést, akkor elég kimérten válaszolt. Mi direkt nem fizettünk be semmilyen programra, ha lehet magunk intéztük ügyeinket. Az idegenvezetésről még annyit, hogy a városról kettőt nem szóltak, de tulajdonképpen semmiről. Egy-két triviális gyakorlati tanácsot adtak, plusz elmondták a fakultatív programokat, de se a várost nem mutatták be, se semmi.
A reptéren a vám-mentes üzletben – a szóbeszéddel ellentétben – minden drága, főként német és osztrák csokik vannak (hogy vásárolták ezeket a németek!!!! 🙂 dupla, tripla áron, valamint 0,5 literes Füge pálinka, 6 EUR-ért, és ugyanazok a dolgok, amik a Soula Centerben fél árba kerülnek. A reptéri éttermek drágák, egy tonhalas bagett 3,8 TD lett volna, úgyhogy kihagytuk, ittunk viszont 2 EUR-ért kávét, papír pohárból!
A gép végül kb. 2 órás késéssel, 19:20-kor indult, maga a masina jobb volt, mint odafelé, mert volt benne egy pár kis monitor, amin nyomon követhettük az utat. Helyi idő szerint 22:30-kor érkeztünk Ferihegyre.
Összegészébe véve visszavágyom az országba, úgy érzem, hogy még rengeteg helyet nem láttam, a tengerben is keveset fürödtem magamhoz képest, tehát legszívesebben már holnap indulnék, csak száradjanak meg a kiteregetett ruhák, és készüljön el a „Thanks, but no thanks” ((c) Desperado) feliratú pólóm.
Insallah
Müller Anikó
Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Tunéziáról >>
Müller Anikó írásai az Útikalauzban >>
|
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés