Ruzsinszki Zita: Délkelet-Ázsia legérintetlenebb városa, Luang Prabang – Laosz – 2008

Ruzsinszki Zita: Délkelet-Ázsia legérintetlenebb városa, Luang Prabang – Laosz – 2008

Egy indokínai körutazás első állomásáról szóló beszámoló élményekkel, tapasztalatokkal, az észak-laoszi tartományi főváros történelmét, mai életét bemutató háttérrel, sok szép fotóval és két rövid filmmel

Bécsből indultunk a Qatar Airwaysel Dohába, ahonnan Bangkokban volt a következő átszállásunk, és végül innen érkeztünk Luang Prabangba egy pici színes repülőgéppel, amit először gyanúsan méregettünk is, hogy erre akkor most fel kell szállnunk?

Szerencsésen megérkeztünk Laoszba, ahol a helyi iroda idegenvezetője várt minket. A hosszú repülőút után, fáradtság ide vagy oda, azonnal városnézéssel kezdtük a programot, hogy a rövid idő, amit itt töltünk maximálisan és hasznosan ki legyen töltve. A helyi idegenvezetőnk nagyon lelkes volt, szépen érthetően beszélt angolul, és sokat mesélt. Megtanította a lao köszönést, melyet összetett kézzel meghajolva kell mondani: „szábadi” és egy másik lényeges szót, hogy nagyon köszönöm: pokdzsaj laj laj.

 

 

Luang Prabang városa Laosz északi részén, 425 km-re fekszik Vientiántól, a fővárostól. 26.000 lakója van, így az ország negyedik legnagyobb városa, emellett Luang Prabang tartomány székhelye is. Luang a szokásos “királyi” jelző a város előtt, Pha Bang egy Buddha szobor volt, amit Visounarat király kapott a khmer monarchiától 1512-ben. A város 1000 éves történelme alatt látott már szebb időket is, 1353-ban az első laoszi királyság fővárosa volt. Az udvar 200 évvel később Vientiane-be költözött, de Luang Prabang megmaradt a monarchia hatalmának fő forrása. A város többször volt Laosz fővárosa. 1975-ig itt lakott a királyi család is, ez volt a kormányülések székhelye is. A francia gyarmatosítók is szerették a várost, sokan kerestek itt menedéket olyanok, akik valamiért szerettek volna Párizstól minél messzebb kerülni.
A világtörténelem viharait és a kommunizmus legkeményebb éveit is átvészelő várost 1995-ben az UNESCO a Világörökség részévé nyilvánította, mint “Délkelet-Ázsia legérintetlenebb városát”.
Legutóbbi statisztikák szerint a világ 10 leglátogatottabb városa közt van. A rangos angol Wanderlust utazási magazin szavazásán két egymást követő évben is (2007 és 2008) Luang Prabang kapta a legkellemesebb város címet, maga mögé utasítva többek között a spanyol Cordobát, Sydney-t vagy New York-ot.
A buddhista templomok barátságos és méltóságteljes hangulata teszi ezt a várost különlegessé. Néhány évvel ezelőtt az egész városban mindössze két minibusz volt, egy internet kávézó és az emberek javarészt kerékpárral közlekedtek. Mára ez a kép jelentősen megváltozott, és nemigen tudnánk olyasmit kérni, amire azt mondanák nincs. Ha valaki dolgozik, jól is kereshet, de itt más az értékrend.

A történelmi óváros, és a megmaradt 32 templom többsége egy keskeny, a Mekong és a Khan folyó által határolt félszigeten található. A Phu Si domb oldalában több wat (~ temlom – a szerk.) is található, a tetejéről pedig pazar kilátás nyílik a városra. A ma is működő templomok között 20-as 30-as évekbeli francia gyarmatosítói villák és klasszikus laoszi oszlopos házak bújnak meg, pálmafákkal övezve. A városban megfigyelhető az ősi, klasszikus laoszi várostervezés. Régebben a városok apró falvak közösségéből álltak, központjukban egy-egy wat-tal. A falvak csak háború vagy éhínség esetén egyesültek és léptek fel városként. A különböző városrészek a mai napig az eredeti faluneveket viselik, és az utcatáblákon is ezek állnak. A helyiek nagy része a mai napig e falvak lakójaként azonosítja magát, nem Luang Prabang város polgáraként.

Történelme
A város neve 698-ban Muang Sua volt. Ekkor egy tai herceg, Khun Lo elfoglalta, kihasználva, hogy a Nan-chao Birodalom máshol harcolt. Khun Lo apja, Khun Borom a laosziak és más rokon népek szerint a világ alapítója. A herceg dinasztiát alapított, melynek 15 uralkodója volt Muang Sua vezetője.
Xieng Dong Xieng Thong 1353-ban a Fa Ngum vezette Lan Szang királyság fővárosává vált. Ezt a címét csak 1560-ban veszítette el, amikor I. Setthathirath áthelyezte a fővárost Viang Chan-ba (Vientián).
1373-ban a királyi udvar száműzte, és fia Sansenthai került hatalomra. 1393-ban halt meg. Nevéhez fűződik a théraváda buddhizmus bevezetése a mai Laosz területén.
1707-ben Lan Szang királyság három részre szakadt és Luang Prabang az azonos nevű királyság központjává vált. 1778-ban Vientián királysággal együtt sziámi függésbe került, 1883-ban pedig Sziám el is foglalta. 1893-ban, amikor Franciaország védnöksége alá került egész Laosz területe, akkor a franciák Luang Prabangot ismerték el királyi fővárosnak.
1949-ben a függetlenség elnyerésekor Sisavang Vong, Luang Prabang uralkodója vált Laosz királyává, 1975-ig itt tartották a kormányüléseket, és itt lakott a királyi család is.

A paradicsomban a város leghíresebb és állítólag legszebb wat-ja Xieng Thong. A templom nagy része 1560-ban épült. Az 1880-as években kínai seregek fosztogatták végig a várost, a templomokat. A Xieng Thonghoz azonban nem nyúltak, mert a horda vezetője itt tanult szerzetesnek. A kapu előtt áll az elefántoszlop. Pontosabban két oszlop ez; mintegy embermagasságúak, és három vízszintes gerenda köti össze őket. Eredetileg négy ilyen oszlop volt a városban; három még ma is áll. Itt azt mondják, hogy a király elefántjai e mellé állva hallgatták végig újév napján a nekik szóló prédikációt.

A kapun belépve a hatalmas, kövezett udvarban, több mint húsz építmény áll látszólag szabálytalanul, mégis harmonikus egészet alkotva. A főépület a szentély. Megérdemli a “királyi” jelzőt! Teteje bonyolult, olyan, mintha a hármas tetőkből, három egyre kisebbet raktak volna egymás tetejébe. Falait porcelán és üvegtükör mozaik borítja. Alighanem a hátulsó homlokzat a leggazdagabb; a fát ábrázolja, mely alatt Buddha “megvilágosodott”. Ez az ásvattha- vagy pippala-fa, utóbb bódhi-fának nevezték. A szentély mellett áll a Vörös Szentély. Benne Buddha fekvő bronzszobra. Az alsó (meghaló, a nirvána állapotában nyugvó) testtartás egyike a “kanonizált” pózoknak. Ez a szobor nemcsak szép, de kora miatt is kivételes értékű: igen régies betűkkel készült felirata szerint 1569-ben készíttette Szajaszettathirat király. Története a későbbi korokban elég kalandos. A franciák 1931-ben elszállították a párizsi gyarmati kiállításra. 1949-ben Vientiánban, a királyi pagoda múzeumban, helyezték el és csak három év múlva került vissza eredeti helyére a “világot járt” alkotás.

A Wat Xieng Thonggal “vis a vis” helyezkedik el a király szekerének csarnoka. Vastagon aranyozott domborművein, az egyszerű nép hétköznapi életéből látunk jeleneteket, jobbra a királyi udvar életét. A homlokzat felső részét pedig a Rámájánából való jelenetek töltik ki. Bent a csarnokban láthatjuk a király halottszállító szekerét. l959-ben, amikor meghalt a király, a fia keresett egy ácsot, illetve asztalost, hogy elkészítse a szekeret a koporsó számára. Középen látható az urna, nyolc ló húzta ezt a szekeret a templomtól a stadionig, ahol elégették a holttestet. Utána visszahozták ide a szekeret és az urnát, megépítették a szekérnek ezt az új épületet. 1961-ben. A másik urna az édesanyjáé, a szekér elején pedig a testvérének az urnája van.

A jobbról emelkedő épület nem templom – homlokzatán egyetlen kétszárnyú ajtó nyílik, de a fatáblákból álló homlokfal egy része nagy magasságig nyitható. Benne őrzik ugyanis azt a mintegy két emelet magas, vízikígyókkal (nága vagy nák) ékesített kocsit, amelyet a királyok temetési szertartásán a hamvak szállítására használtak. A kocsin álló, embermagasságú nagy urna – tulajdonképpen “that” ez is – fölé díszes sátortetőt emeltek, melyet négy karcsú oszlop támaszt alá. A hatalmas sárkánykígyókkal díszített alsó rész – maga a kocsitest – lényegében hajó alakú. A hajó már az egyiptomi fáraók sírjaiban is ott volt; a vikingek hajóban temették el királyaikat, a rómaiak halottainak lelkét az alvilági révész szállította át a holtak folyóján. A valaha volt laoszi királyok hajó alakú kocsiján tehát, nincs mit csodálkozni. Meglepő inkább az ősi szokás fennmaradása; az archaikus hangulatból csak keveset vont le, hogy a hajótest alatt a kocsin “hernyótalpú”. terepjáróautó-gumikkal felszerelt kerekek vannak.

 

A könyvtár épülete ciklámenszínű falaival ezerféle színben csillog a napfényben. Színes üvegmozaikkal díszített képein láthatunk, vadregényes tájat, embereket, állatokat, pálmafákat, mindezt fantasztikus kivitelezésben. A képekhez a színes üveget Japánból hozatták. Wat Xieng Thong oldalán látható egy hatalmas elefántfej, melynek ormányából folyik ki a szenteltvíz a rituális Buddha-mosdatáskor. A mosdatás bent történik a templomban egy ott kialakított szerkezettel. Ez egy hosszú vályúszerű mélyedés, melyben víz folyik, a végén általában díszes sárkányfej van. A mosdatás után a víz kifolyik az elefántfejbe, és az ormányán keresztül ki a szabadba. A szenteltvízből bárki vihet haza – állítólag szerencsét hoz a háznak. A Buddha-mosdatás nagyon fontos szertartás és kb. a mi húsvétunk idejére esik. Ez az egyik itteni újév ünnepe. Nemcsak a szobrokat mosdatják meg vízzel, hanem az emberek is meglocsolják egymást. A király – amikor még volt király -, a szerzetesek, az egyszerű nép, valamennyien részt vesznek a locsolkodásban. Hasonlít a mi húsvéti locsolkodásunkhoz. Természetesen azért itt a szakrális rész nagyobb hangsúlyt kap. Buddháké az elsőbbség, a többi már csak szórakozás.

A délutáni városnézés után indultunk a hotelünkbe, ami az óvároson kívül esett. Egy kívülről jelentéktelen épület élé érkeztünk, és ahogy beléptünk akkor láttuk meg, hogy micsoda hatalmas komplexumról van szó, csodálatos belső kertekkel, a Mekong folyóra néző szobákkal, medencével, külön étteremmel a folyó mellett. A Grand Luang Prabang Hotelt mindenki magasan 5 csillagosnak minősítette. Kellemes nagy tiszta szobák, kedves személyzet.

 

Nagyszerű reggeli után Mekong partján, hajókirándulásra indultunk a folyón. A hosszú keskeny hajónk gyorsan hasította a vizet. Kényelmes autóbuszülések voltak beszerelve két oldalra a hajóban.
Útközben a helyi idegenvezetővel beszélgettünk. Megtudtuk az átlag fizetés 350 dollár, de legalább 600 kell a megélhetéshez a városban. A falvakban, ahol a legtöbb embernek nincs munkája, eltartja őket a folyó és a növénytermelés. Nagyon drága a tej a gyerekek számára, 20 dollár körül van, mivel külföldről hozzák. Az iskolát 5 évesen kezdik. Az egészségügyi ellátás ingyenes. A leggyakoribb betegségek: malária, májrák, és vesekő. Ezt meg is magyarázta, hogy maláriát az esőerdőkben kapnak, ne aggódjunk minket ez a veszély, nem fenyeget. A májrákot a rizspálinka kóstolgatásának túlzásba vitele okozza. A vesekő már drámaibb, mert az ellen nem tudnak tenni azok, akiknek a folyóból kell az ivóvizet venni. Aki szerencsés azok a hegyekből lefolyó vizet isszák. A folyó vizét mésszel tisztítják. A nők átlagéletkora elég magas 80 év, de van aki akár a 100 évet is megéli, a férfiaké 65-70 év, amit a kemény fizikai munkával magyarázott az idegenvezető.
A fiatalok az ismerkedésére a laoszi új év, április közepén az egyik népszerű időpont. A fiú családja meglátogatja a lány családját, hogy elfogadják e a fiút jövendőbelinek, ha igen megbeszélik a feltételeket. Itt is szokás, hogy a fiú fizet a lány családjának nem keveset, akár 2-3000 dollár is lehet. Az már változó, ki költözik kihez, az idegenvezetőnk elmondta, hogy az ő esetükben ő költözött a felesége családjához és már van egy kislányuk.

 

Pak Ou barlangok
Pak Ou mellett – az Ou folyó szájánál – található két barlang a Tham Ting (alsó barlang) és a Tham Theung (felső barlang). A barlangok e csodálatos csoportja, amelyek csak hajóval érhetőek el, kb. 2 órányira hajóval 25 km-re Luang Prabang centrumától a folyási iránnyal szemben találhatók.
A barlangok a lao stílust tükrözik, bent pedig olyan Buddha szobrokat látni, melyeket századok alatt az itt élő emberek és zarándokok hoztak el ide. Buddha szobrok százai láthatók a padlón és a polcokon. Bárki nem hozhat ide Buddha szobrot, külön engedélyt kell rá beszerezni.

A XVI században a csiangmai uralkodó utazott erre és ő hozta létre ezt a barlangszentélyt. Az uralkodó neve Szetthathirat volt, akinek a szobra Vientianeban látható. Eredetileg 7000 buddha szobor volt a két barlangban. 1993-ban egy ausztrál régész jött ide rendezgette és megszámolta őket, de ő már csak 4000-et talált. Aranyból, ezüstből és kristályból készült szobrok is voltak, de ezek eltűntek. A fából készült szobrok egy részét termeszek ették meg, más része elégett, amikor a hívők gyertyát gyújtottak tiszteletükre. A szobor mosást áprilisban itt is elvégzik a hívők. 1975 előtt maga a király vezette ide az embereket, most a helyi kormányzó.

 

Következő állomásunk Bang Xan Hai kis falucska volt a folyó mellett. Ide sok egy dollárossal érdemes jönni, mert nehéz megállni, hogy az apró ajándékokat kínálgató gyerekektől ne vásároljunk össze mindent. Itt megnézhettük, milyen házakban élnek a folyó mellett, hogyan készítik az ételeiket, és a híres rizs pálinkát. Igaz sok kendőt ott szőttek a szemünk láttára, de mégis az eladásra szántak között láttam ugyanolyan selyem sálakat, amilyenekből még Kairóban vásároltam be.

 

Újra hajóba szálltunk és indultunk ebédelni, egy helyi folyóparti étterembe, ahol a helyi specialitásokat kóstolhattuk meg. Biztos ami biztos alapon, az előzőleg vásárolt rizspálinkával mindenki kötelezően meg lett itatva, még én is, nehogy az út elején valami gyomorrontást összeszedjünk. Nem tiltakoztam ellene, annál is inkább miután a levesemben lévő kis leveleken néminemű petéket véltem felfedezni.

A folyó partján megfigyelhettük, milyen technikával vágják a fát az itt élők.

 

 

A hajókirándulás után Luang Prabang kézműves negyedét látogattuk meg, ahol a selyem készítő műhelyeket, papírmerítő mestereket néztük meg. Még egy forgatócsoportba is belebotlottunk. Az idegenvezetőnk elmondta, hogy fehér ruhás hölgy egy nagyon híres japán színésznő.

A kezdet – selyemhernyók, pontosabban selyemgubók

A kirándulás után visszatértünk a hotelbe egy rövid pihenőre, majd közösen a hotel ingyenes buszjáratával vissza mentünk az óvárosba a híres éjszakai piacot meglátogatni.

 

 

Néhány piac fotó után neki iramodtam, hogy sötétedés előtt megmásszam a „puszi” hegyet. Senki nem csatlakozott hozzám, a több mint 300 lépcsőfok erős visszatartó erőt jelentett a csoportban.
A város közepén emelkedik a Phu Si hegy, melynek tetején a That Csom Szi ereklyetartó obeliszkben őrzik Buddha lábnyomát. Útközben sárga virágokat és kismadarakat is árultak. A belépő a helyre 2 dollár volt. Ha veszünk egy madarat, és a domb tetején szabadon engedjük, az jó szerencsét hoz, jó karmához segít.
Felérve a hegytetőre azt vettem észre, hogy egy szúnyog falatozik a kezemen, lecsaptam, de már késő volt. Azonnal leizzadtam, gondolván na most biztosan maláriát kapok, az elkövetkezendő napokban azon drukkoltam, hogy megússzam, és igyekeztem azzal nyugtatni magam, amit az idegenvezető mondott, hogy itt nincs maláriát terjesztő szúnyog. Szóval legközelebb biztosan hozok magammal szúnyog riasztót, ha lesz legközelebb.

A hegymászás után visszaereszkedtem a vaksötétben a városba, a kivilágított piacra. Egy kis üzletben még én is vásároltam jellegzetes helyi inget a páromnak, néhány képeslapot egy bazárban, majd a hotel buszjáratával együtt tértünk vissza szálláshelyünkre. Már második éjjelem telt azzal, hogy nem tudtam elszakadni a televíziótól, és hajnalig meredten néztem a bájos romantikus filmjeiket, annyira elbűvölt, ahogyan beszélnek, ki sem kapcsoltam arra aludtam el.

Harmadik nap délelőtt már csak egy kis hotel környéki fotózásra maradt idő, és a sajnálkozásra, milyen jó volna még itt maradni ebben az érintetlen nyugalomban. De délben indult a repülőgépünk, mi pedig folytattuk körutunkat tovább Vietnámba, Hanoiba.
(Rövidesen az erről szóló beszámoló is olvasható lesz Az Útikalauzban – a szerkesztő)


Mindannyian beleszerettünk Laoszba, mert annyira érintetlen, nem volt tömve turistával, és a tömeg turizmusnak a nyomát sem láttuk. Remélem, egyszer megadatik, hogy a férjemmel is visszamehetek igazán felfedezni ezt a kis gyöngyszemet.

Néhány tanács
A mobil készülékek nem működnek, sem sms-t sem telefonálást nem tudunk megoldani külföldi kártyával, csak ha helyi sim kártyát vásárolunk.
Mindenképpen érdemes pénzt váltani, ha vásárolunk, mert dollárt ugyan elfogadnak mindenhol, de erősen felfelé kerekítenek.
Oda készülőknek könyv ajánló:Rádai Ödön: Háromfejű elefánt napernyővel
Fotók, infók bővebben: http://zitatomiazsiaban.gportal.hu/ 

Ruzsinszki Zita

A szerző írásai Az Útikalauzban

Ruzsinszki Zita: Délkelet-Ázsia legérintetlenebb városa, Luang Prabang – Laosz – 2008

Ruzsinszki Zita: Ukrajnai kalandunk – Uzghoorod, Lviv, Kiev – 2008

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkesztoutikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés