Kovácsné Bor Annamária: Saranda, Butrint - Albánia 2007. július

Sok fontos információ, tapasztalat Albániáról és az albánokról egy rövid kiránduláson szerzett élmények alapján - néhány jó képpel

Albániáról az átlag magyar ember nagyon keveset tud. Nekem is homályos elképzeléseim voltak az országról és a lakóiról egészen 2007. júliusáig, amikor is 4 napot tölthettünk férjemmel e csodálatos országban görögországi nyaralásunk meghosszabbításaként.

Egy hetes Chalkidiki-félszigeti (Sartin történő) nyaralásunk utolsó napjának kora reggelén összecsomagoltuk bőröndjeinket és elindultunk Thessaloniki irányába úgy, mint az átlag magyar turista, aki haza készül Magyarországra. Thessalonikitől viszont nem az Evzoni táblát, hanem a Katherini vagy Athén táblát követve, viszonylag gyorsan és egyszerűen rákeveredtünk az A1-es (E75) autópályára, majd onnan a 20-as úton Ioannina felé folytattuk utunkat csodálatos hegyi környezetben.
A reggeli (görög idő szerinti) 6 órás indulást követően délután 13 óra körül érkeztünk Kakavianál a görög-albán határra, ahol a határőrök nem igazán értették, hogy mit keres ott egy magyar autó, kicsit furcsán néztek ránk. Pontosan leellenőrizték a motorszámot, valamint az összes papírjainkat, kérdezték, hogy hová megyünk. Az albán határon fejenként 10 €-t kellett befizetni, plusz a kocsihoz is ki kellett váltanunk egy hivatalos papírt, amelyet az országból való kilépésig végig meg kellett őriznünk. (Az albánoknál még mindig nagyon nagy divat az autólopás, valamint a gépkocsi nem átíratása, és azért a szigorú ellenőrzés, hogy mielőbb felszámolják az autótolvaj bandákat). A határon leket is váltottunk, mivel Albániának az a hivatalos fizetőeszköze.
A határ után Saranda felé vettük az útirányt, ott volt foglalt szállodai szobánk, és ott vártak bennünket az Index fórumáról frissen megismert ismerőseink. Az út Sarandáig csodálatos volt, de néha borzongató. Alig egy sávon folyt a kétirányú közlekedés. (Az albán speciális közlekedési morálról majd még a későbbiekben részletesen írok.) Végig szerpentinen mentünk, sok helyen szalagkorlát sem volt, alattunk a szakadék. Néha lenézni sem mertem a kocsiból, ugyanis itt számomra új tartalmat nyert az érzés, a halálfélelem. Hangsúlyozom, hogy e mellett viszont gyönyörű hegyi környezetben autóztunk.
Több kis hegyi településen átérve majd' egy óra múlva láthatóvá vált a tenger és egyúttal Saranda. Saranda egy fejlődő dél-albániai kisváros, gyönyörű tengerparttal, gomba-mód szaporodó, több emeletes szállodával, rendezett épületekkel.
A szálloda, amelyben laktunk a Grand Hotel-group tagja, a Hotel Alina. Muzulmán tulajdonosai rendkívül dolgos és vendégszerető emberek. A szobánk a mellett, hogy olcsó, de tiszta, rendezett volt, naponta takarítottak és cserélték az ágyneműt, törölközőt. A szoba erkélyes volt, TV, hűtőszekrény volt benne és a klímát is használhattuk, amelyért nem kellett külön térítést fizetni. A tulajéknak a szálloda földszinti részében volt egy éttermük és egy kis élelmiszerüzletük.
Saranda tengerpartja inkább köves-kavicsos, de ennek ellenére hétvégén zsúfoltságig tömve volt, főleg a helyi emberek mártóztak a Jón-tenger hűsítő vizében.

Mint ismerőseinktől megtudtuk, Saranda a villamos energiát közvetlenül a görögöktől vásárolja, így ebben a térségben mindig van áram, ellenben Albánia többi részével, ahol inkább nincs, mint van. Ez meg is látszott a városon: esténként a szálloda erkélyéről gyönyörködtünk a gyönyörű kivilágításban.

Albánia lakói hitvallásuk szerint általában vagy muzulmánok vagy görög-katolikusok. A muzulmán hívők részére majdnem minden településen található mecset, aminek a minaretjéből a müezzin naponta ötször szólítja imára a híveket. Mi is hallottunk nem egy imára hívást, amely felülkerekedett a város zajain… Sarandában egy elég egyszerű mecset található, kívülről meg is tudtuk nézni. A muzulmán vallású embereknél a női nem háttérbe van szorítva, a férfi az elsődleges. Meg is tapasztaltuk nem egyszer. Például ha kértünk valami üdítőt, amikor kihozták, akkor a férjem elé tették legelőször, s csak aztán kaptam meg én. De volt olyan is, hogy amikor én kértem, a pincér srác küldte a keresztény vallású kollégáját, mert ő muzulmán létére nem állt szóba velem. Ezért nem szabad megsértődni, hiszen mindenkinek tiszteletben kell tartani a másik ember vallási szokásait.

Az albán emberek - főleg ezt a déli részekre értem - nagyon kedvesek, vendégszeretők. Még él náluk a vendégjog, ezáltal abszolút teljes biztonságban érezhettük magunkat és értékeinket. Állítólag az északi, észak-keleti hegyekben még a vendetta, azaz a vérbosszú intézménye is elég aktív, de arra felé nem is volt dolgunk…
Mielőtt elindultunk, tévesen azt gondoltam, hogy majd Albániában sötétbőrű, elhanyagolt külsejű férfiakkal, csadort viselő hölgyekkel fogunk találkozni, ám tévedtünk. Sarandában nem egy, sőt nem kettő kimondottan szép embert láttunk, kiváltképp a fiatalok körében. Amúgy azt hiszem, hogy Enver Hodzsa vezetőjük volt az, aki előírta a fiataloknak a több idegen nyelv tanulását az iskolában, ennek köszönhetően kiválóan beszélnek oroszul, angolul, olaszul. Öltözködésük divatosnak mondható, teljesen európai. Megfigyeltem - és lehetséges, hogy ez inkább a vallásukból fakad - hogy fiú lánnyal nem igen látható kettesben, kézen fogva. Több, 3-4 fiú csoportba verődve sétálnak a tengerparti sétányon, ugyanúgy a lányok is, de együtt nem láttuk őket. Bennünket viszont elég sokan megbámultak, egyrészt a vakító kék szemünk miatt, másrészt mi mindig kézen fogva mentünk és megyünk is bárhova.

Mint már az előzőekben említettem, a közlekedésük kaotikusnak mondható. Felülről, a hotel szobánk erkélyéről nézve a szálloda előtti úton kimondottan nagy összevisszaságot véltem felfedezni, de a közlekedésben résztvevők ezt átlátták, és másodperceken belül úgy megoldották, hogy mindenki zavartalanul folytathatta megkezdett útját. Simán behajtanak a behajtani tilos táblával védett szakaszokra is, ha előzni kívánnak, akkor dudálnak, ám sosem lehet azt tudni, hogy az előzés balról-e, avagy jobbról fog megtörténni. A körforgalmat is elég sajátosan értelmezik. Mivel nagyon sokan úgy tudják, hogy annak van elsőbbsége, aki éppen készül behajtani a körforgalomba (úgy tudom, hogy ez valami régebbi, olasz szokás volt, amelyet a sok albán vendégmunkás meg is tanult), éppen ezért nagyon óvatosan kell a körforgalmat megközelíteni, mert sohasem lehet tudni, hogy aki éppen akkor résztvevője a közlekedésnek, hogyan is értelmezi ezt a szabályt.
Útjaik nem túl jó minőségűek, sok helyen éppen csak egyetlen sáv áll rendelkezésre a kétirányú forgalom számára. Az egysávos utak mellett általában kitérők vannak kiépítve, így ha jön a szembe forgalom, lehetőség van az elengedésére. Sok helyen a kanyargós hegyi utakon is dudálnak a kanyarok előtt, így próbálják a szembe jövő, de még nem látható autós tudtára adni, hogy "Vigyázat, jövök!" A hegyi utakon nem egyszer találkoztunk kecskecsordával, vagy szarvasmarhával. Én, mint nagy állatbarát, persze teljesen odáig voltam tőlük, főleg, amikor a boci benézett a letekert ablakunkon és megnyalta a visszapillantótükröt… A közlekedésben résztvevő tíz autóból nyolc Mercedes márkájú, de a 40 évestől a legújabb cabrióig minden típusa és évjárata fellelhető.

Ételek-italok: nem voltunk kimondott, autentikus albán étteremben, inkább gyorsétkezdékben, Fast Foodokban oldottuk meg az étkezést. Mi mindketten nagy rajongói vagyunk a gyrosnak, ezért az albán specialitást is megkóstoltuk, ami igen csak ízlett. Ők ellentétben a görögökkel, nem rontják el ketchuppal, mustárral, hanem a jó sok husi, krumpli és zöldség mellé adnak egy speciális albán szószt, amely a csuda finom joghurtjukból áll, amely egy kicsit fokhagymás is. Hasonló a görög tzatzikihez, csak nincsen benne uborka.
Egy gyros tál, amelyet alig tudtunk megenni, mert olyan nagy adag volt, 200-250 lekbe került, ami átszámítva Ft-ban 400-500 Ft. Isteni finom a byrek nevű ételük, amely hasonlóból készül, mint a mi leveles tésztánk és az meg van töltve valamivel, ami lehet hús, sajt, túró, joghurt… Általában egy byrek 50-60-100 lekbe kerül, ami nagyon olcsónak számít, hiszen egy darabbal is jól lehet vele lakni. Fenséges joghurtitalt érdemes hozzá inni, nagy korsóban (helyi fogyasztásra) vagy műanyag üvegben (elvitelre), amelyet a kiváló minőségű, kicsit sűrű állagú joghurtjukból készítenek úgy, hogy felhígítják egy kis vízzel. Nagyon finom, sós ízű és kimondottan üdítő hatású.
Amit érdemes még az élelmiszerpultok kínálatából megkóstolni az a vaj. Aranysárga színű, kellemes, kenhető állagú és abszolút érezni lehet a zamatát. Az italok közül a sörrajongóknak a TIRANA elnevezésű, hazai gyártmányú sört tudjuk ajánlani, amely ízvilágát tekintve hasonlít a görögök Mythosához. Az albánok nemzeti itala a Raki, amely tulajdonképpen pálinkát jelent. Mi nagyon finom, szőlőből készült nedüt hoztunk magunkkal, amelyet muzulmán vendéglátónk készített.
Kirándulás: Egyik nap a délelőtti órákban felkerestük Butrint, az ókori romvárost. Butrint Sarandától nincs messze, viszont az út nem túl jó minőségű. Butrint romépületei az elmúlt kétezer év valamennyi korszakát megidézik. Még a mai napig is folyik a feltárás, a szakemberek akkor is javában dolgoztak, amikor mi ott voltunk. Butrint várában múzeum is található, ahol a feltárások során előkerült pénzérmék, használati eszközök mellett ókori bölcselkedők szobrai is kiállításra kerültek. Butrint a romvárost a Butrinti-tó veszi körül, pontosan szemben látható Korfu szigete, légvonalban talán 5 km. Albánia legjelentősebb épületegyüttese az UNESCO világörökség része. Egész délelőttös romnézegetésünk után Sarandába indultunk vissza, de a nagy melegre való tekintettel tettünk egy pici kitérőt: megittunk egy jegeskávét Ksamir tengerparján.

Lassan eljött a nap, amikor legnagyobb bánatunkra búcsúznunk kellett Sarandától. Fájó szívvel vettünk búcsút e gyönyörű öböl menti kisvárostól és azonnal el is határoztuk, hogy jövőre újra meglátogatjuk.
Sarandából elindulva ugyanolyan rossz minőségű, egy sávos úton folytathattuk utunkat, mint amelyen ide érdeztünk. Becéloztuk Vlorët, de addig számos kis hegyi településen vezetett át utunk. Borsch előtt, még mielőtt maga a település kezdődne, egy kis háznál 8-9 éves forma kisfiú árulta az olívaolajakat és a saját maguk által készített füge-füzéreket, lekvárokat stb. Annyira szép kisgyerek volt, fekete hajjal, óriási fekete szemekkel, hosszú szempillával, szép, barna bőrrel, hogy azonnal megálltunk és elkezdtem vele üzletet kötni. Vásároltunk egy 1 literes olívaolajat 700 lekért, és egy füzér fügét 200 lekért. Szerintem nagyon jó üzletet kötöttünk, már az olajból is használtam és nagyon finom, a fügéről nem is beszélve, azt az utunkon elég jól elfogyasztottuk.
Pár falut hátunk mögött hagyva, Dhërmi után a rossz minőségű autóút kiszélesedett és két sávossá vált. Még Palasën átmentünk -amely tulajdonképpen Dhërmihez kapcsolódik - és utána kezdődött egy szerpentin, ami a Llogharai hágóra vezetett. Palasë településen az út mellett éppen egy kecskét nyúztak a hentesbolt előtt, ami számomra nem volt egy szívderítő látvány... A Llogharai hágóra felérve megálltunk panorámát nézni és fényképezni. Íme az eredmény:

Varázslatos e táj, a gyönyörű albán riviéra a maga érintetlenségével...
Szemlélődésünk után folytattuk utunkat az albán térkép alapján: Vlorë, Fier majd Durrës következett. Vlorëig az Adriai tenger, Vlorëtól délre már a Jón-tenger hullámai mossák Albánia partjait. Albánia legnagyobb és legrégebbi kikötővárosa, Durrës tengerparti része csodálatos volt, sok apartmanházat építettek a nyaralók elhelyezésére. Durrës nyüzsgő nagyváros, kaotikusnak mondható közlekedéssel és a tábláik sem egyértelműek... így egy icipicit eltévedtünk. Tiranába még csak véletlenül sem akartunk elmenni, de valahogy minden táblára az volt kiírva. Végül megtaláltuk a helyes utat, mit utat... már majdnem autópályát!!!! Valószínűsítem, hogy 1-2 éven belül erre a szakaszra autópályadíjat fognak szedni. Viszonylag egyenes út vezetett tovább és amilyen egyenes volt, olyan unalmas is. A kopár hegyek már csak a távolban látszódtak. Skhodër volt az utolsó nagyvárosi állomásunk, de azt, amit ott láttunk, talán jobb lenne elfelejteni. (Még fotózni is elfelejtettem.) Kosz, piszok, szeméthegyek az utcán, lelakott, félig-meddig omladozó vakolatú házak, magukra nem adó emberek... mintha egy másik világba csöppentünk volna és nem ugyanabban az országban autóznánk, ahol eddig...
Most már értem, hogy sok helyen miért írják azt Albániáról, hogy az ellentétek országa! Míg dél-Albánia a csodaszép riviérájával és tengerparti városaival hódít, addig Albánia északi városaiban a piszok, a rendetlenség az uralkodó. Ezen elgondolkodtam egy keveset, hiszen normális körülmények között, Magyarországról érkezvén a turista északról lép be az országba. Mit lát? Amit a fentiekben leírtam. Rögtön levonja a negatív konklúziót az egész országról és mivel dél-Albánia már olyan messze van, hogy esetleg nincs lehetősége vagy türelme addig elmenni, legfeljebb csak Tiranáig, így Albániáról megmarad a fejében a negatív élmény.
Skhodërből már szinte egyenes út vezetett a montenegrói határig, általában hasonló, vagy még jobban lepukkant településeken keresztül, majd Hani i Hotitnál léptünk át Crna Gorába, a fekete hegyek országába. természetesen a határon kérték a beszámolóm elején említett, személygépkocsival kapcsolatos okiratot, és fizetnünk kellett úthasználati díjként mindösszesen 1 €-t. Albániát hosszában végigautóztuk, 9 óra alatt tettük meg a kb. 530 kmt.
Ha legközelebb Albániában járunk, feltétlenül meg szeretnénk tekinteni Gjirokastër városát, amely a különleges építkezéséről híres és látni szeretnénk a Kék szem forrást is. Tudom, hogy rengeteg látnivaló lenne még ezeken kívül is, de sajnos az időnkbe nem minden fér bele.
Albániát szeretettel ajánljuk mindazon utazó társainknak, akik nem idegenkednek az új, az ismeretlen felfedezésétől, akik szeretik a tengert, a hegyeket, a sziklákat és akik az egész utazást egy nagy kalandként fogják fel. Azok, akik a több csillagos hotel all inclusive ellátását keresik és idegenkednek a fenti beszámolómban leírt élményektől, ők keressenek maguknak más úticélt!

Kovácsné Bor Annamária