Az útvonal 1. Augusztus 03., péntek: Szolnok - Révkomárom - Győr 2. Augusztus 04., szombat: Győr - Passau 3. Augusztus 05., vasárnap:Passau - Burg Krampelstein - Vichtenstein vára - Schlögen (Duna hurok) - (66 km) szállás Schlögen - Inzellben 4. Augusztus 06., hétfő: Aschach - Ottensheim - Burg Schaunburg - Stroheim - Eferding - Wells szállás K-re Mauthausenben (32 km) 5. Augusztus 07., kedd: St.Pantaleon - Erla - St.Valentin - Enns - Steyr - Linz - vissza a szállásra Mauthausenbe (27 km) 6. Augusztus 08., szerda: (Autós nap) Freistadt - St. Peter - Kefermarkt - Gutau - Mauthausen vissza a szállásra Mauthausenbe 7. Augusztus 09., csütörtök: Mitterkirchen - Grein - Werfenstein - St.Nikola a.d. Donau - Sarmingstein - Ybbs - Persenbeug (75 km) szállás Marbach an der Donauban 8. Augusztus 10., péntek: Kl.Pöchlarn - Melk - Mauer bei Melk - Aggsbachdorf - Aggstein - Maria Laach am Jauerling - Weitenegg - Schwallenbach - St.Michael szállás Weisenkirchen - Jochingban (25 km) 9. Augusztus 11., szombat: (Autós nap) Gmünd - Altweitra - Unserfrau - Weitra - Zwettl - Rappottenstein - Schönbach - Ottenschlag - Burg Oberrana vissza a szállásra Weisenkirchen - Jochingba 10. Augusztus 12., vasárnap: Spitz - Weissenkirchen - Dürnstein - Unterloiben - Förthof - Mautern - SteinUndKrems (29 km) szállás Krems - Angernben (este St. Pölten) 11. Augusztus 13., hétfő: (Autós nap) Raabs an der Thaya - Kollnitz - Burgruine Kaja (Merkersdorf mellett) - Retz - Pulkau - Eggenburg - Horn - Gars an Kamp - Langenlois vissza a szállásra Krems - Angernbe (este Hollenburgnál Ruine Bertholdstein, Wetterkreuz - templom - Traismauer) 12. Augusztus 14., kedd: Pichelsdorf - Tulln - Graifenstein kívülről - Klosterneuburg - Heiligenkreuz - (58 km) szállás St. Andrä - Wördenben 13. Augusztus 15., szerda: Bécs - Petronell - Carnuntum - Hainburg - hazajövetelA zárójelbe írt km a kerékpárral valóban megtett távolságot jelenti) Az előkészületek Úgy másfél éve hoztam az Utazás 2006 kiállításról egy remek prospektust az osztrák Duna-kerékpárútról - Donauradweg - (Passautól-Pozsonyig) az egyik barátomnak, aki pár hét után felvetette, hogy csináljuk is meg. A prospektus kisalakú, rengeteg hasznos információval, leginkább a kerékpárszervizek címe a kuriózuma és a 12 részletes résztérkép, amely kifejezetten a Duna-menti kerékpárutat részletezi – az interneten is rajta van, ahonnan egész nagy méretben ki lehet nyomtatni e térképeket. A szállások végig „falusi turizmus” helyeken voltak, amiket már decemberben kezdtünk lefoglalni – március elejére sikerült az utolsó helyen is a végső lefoglalásig jutni - volt, ahol a harmadik cím sikerült. Ezek mind legalább 8 személy elhelyezésére alkalmas, kizárólag e-mail vagy internet elérhetőségű helyek voltak, hogy lehessen velük kommunikálni, és írásban legyen mindez – ezt vittem magammal, és mutattam mindenütt, a korábbi bevált gyakorlatunknak megfelelően. A kerékpárutak az előzetes jelzéseknek megfelelően igen jók voltak, engem még így is meglepett, hogy mennyire normálisan építették fel a rendszert. Ez azt jelenti, hogy nem álltak neki kampányszerűen kerékpárutat építeni mindenhol, hanem a meglévő sokcélú úthálózatot (na ez az, ami nekünk nincsen) végigtekintve, csak a hiányzó részeken építették ki újonnan. Vagyis jelentős részben meglévő kis forgalmú úton, mezőgazdasági, vagy vízügyi úton vezetik a nyomvonalat. Persze így is jelentős azon részek hossza, amik kifejezetten e célból épültek, de ez a takarékos racionalitás nagyon tetszett. Mi váltogattuk a jobb és bal partot, ahogy a látnivalók miatt jobbnak láttam, de különbséget a két oldal között nem fedeztem fel. Nekünk a Passau-Krems szakasz tetszett leginkább, Kremstől kiszélesedik a folyóvölgy, és az már szinte az itthoni látványt jelenti. Addig viszont a hegyek között, szűk völgyben kanyarog a Duna, sokszor csak a kerékpárút fér el, vagy esetleg még az autóút. Ezen a részen a táj külön élményt jelentett, bár erről nem készítettünk sok felvételt – tulajdonképpen akkor is inkább egy-egy építmény háttereként. A keskeny folyóvölgy jellemzője még, hogy kicsi települések vannak viszonylag közel egymáshoz, így volt olyan napunk, amikor 6-10 kilométerenként megálltunk egy-egy gótikus templom, vár vagy rom megnézésére. Így persze a kerekezés is könnyen ment, hiszen alig mentünk egy keveset, máris leszálltunk. A kirándulás A kiindulási pontra kényelmesen haladtunk, délre értünk Révkomáromba, ahol a Selye János Egyetem Könyvtárát látogattuk meg – előzetes egyeztetés alapján, mert mindkét család ajándékozott nekik könyveket korábban. Az Óvár külső részén van a teljesen új egyetemi épület, amelynek egy részét foglalja el a modern, szép intézmény. A vár már látogatható, sajnos csak vezetéssel, nem túl magas belépődíj ellenében – talán 100 SK a családi jegy. Kívülről természetesen teljesen azonos jellegű az ideáti erődökével, hiszen egy nagy terv részei, sőt a belső épületek is szinte azonosak, de ez a legnagyobb, legrégebbi részeket rejtő. Egyébként az egész erődegyüttes – 5 rész – együtt pályázik a Világörökség része címre, ez azt is jelenti, hogy a látogató egyre többet és szebbet tud majd megnézni, sőt közös programok is lesznek. Mi most pár perccel késtük le az óránkénti vezetést, így inkább bementünk hamarabb Győrbe – még az eső is eleredt. Augusztus 4-én, szombaton győri alvás után reggel 6-kor már gurulni kezdtük, és a 3-3 biciklivel a tetőcsomagtartón délre már Passauban „landoltunk”, az úton 100 km/órás sebességet mertünk megkockáztatni a gumipókkal is megerősített rögzítéssel. Passauban hagyományosan az egyik barátunk várt, akivel újra végigjártuk az óvárosi szép helyeket, most a vár (Veste Oberhaus) helyett a túlparti magaslatra épült kolostorhegyet másztuk meg (Wallfahrtskirche Mariahilf). Innen talán még jobban tetszett a rálátás Augusztus 5-én, vasárnap reggel izgalmakkal teli indultunk útnak, elől mentem, mögöttem a gyerekek s végül a barátom. Ekkor még csak keresgettem a szememmel a Donauradweg jelzést, ami aztán végig elkísért minket. Szinte észrevétlenül léptünk át Ausztriába, hiszen még Passau véget sem ért valójában, már a határon túl is voltunk. Ekkor még szokatlan volt a jó minőségű kerékpárút, meg hogy nem mindig a főút mellett vezet a kerékpársáv. A reggeli hűvösebb idő kifejezetten jól esett, egy rövid ideig még a dzsekik is rajtunk voltak.
Tovább csorogtunk, a túloldalt Obernzell hegyes csúcsos tornyos, talán Augusztus 6-án hétfőn reggel újra nyeregbe pattantunk és a hegyek között kanyargó folyót követtük – sokszor csak a kerékpárút fért el a hegyek lábáig. Élvezetes volt, a kanyargás mindig valami újat hozott a látványban, egy-egy falu vagy vár vagy rom kandikált ki a vízparton vagy a hegyeken. Az első megállónk Aschach volt, de ott csak egy barokk Duna-parti házsort találtam említésre méltónak, a kicsit kijjebb levő kastély elég lehangoló. Nem is készítettünk felvételeket, ellenben egy
Itt újra autóba szálltunk, és a Linztől DNY-ra 25 km-re fekvő Wels városát vettük célba. Ez egy remek óvárossal büszkélkedő, közepes méretű város, kényelmeseknek akár egy egész napos programot is adhat. Van itt megmaradt városfal-rész, impozáns városkaputorony, régi díszkút, múzeum és persze templom is. A háromhajós, egytornyos Szt. János plébániatemplom azon német templomok sorában van, amelyeknek a szentélye magasabb, mint a hajó, ami különös, kitáguló teret hoz létre. Persze ez az építőmesterek és a városok büszkeségét is példázza, mert az évtizedek múlásával, ahogy folytatták a templom építését, már magasabbat, karcsúbbat, nagyobb ablakfelületűt tudtak építeni. Itt a szentélyablakok is középkoriak.
Az óvárosban ődöngve számos középkori ház állított meg legalább pillanatokra, gótikus részletek, sgrafittós díszítés, reneszánsz pártázat, s ki tudja még, mi vonzotta magához a tekintetünket. Kora estére elfoglaltuk az út talán legkevésbé jó, 3 éjszakás szállását Mauthausen keleti részén, Albernben. Az augusztus 7-i, keddi napot kerekezősnek szántuk, így átkeltünk a szállás közelében levő közúti híd szélén levő kerékpárúton a jobb partra, és az első meghódítandó településre, St. Pantaleonba hajtottunk. A kerékpárút vezetése gyönyörű volt, a Duna gátján, az Enns folyó torkolatánál is elvitt, majd a víztől eljőve már a falvakon keresztül. Ez aztán ínyenceknek való templom, ahol aztán turista csak elvétve fordul meg, így háborítatlanul lehet csodálni és csodálkozni. A városnak is nevet adó szentnek emelt templom egy pici karéja és tündéri pici altemploma még román stílusú, maga az épület azonban az előbb részletezett magasabb szentélyű gótikus csoda – freskórészletekkel. Kéthajós megoldása egyébként sem túl gyakori, a hajótér közepén áll egy oszlop, amely erőt sugárzó boltozatot tart. Az altemplom 3x4 méteres, benne négy vékony oszloppal, más-más díszítésű kicsi oszlopfőkkel.
A templomban füzetke (mint nálunk a Tájak, korok, múzeumok sorozat) is vehető volt, amelyben a környező kis falvak többi temploma is benne volt. Ebben láttuk meg az innen másfél km-re levő Erla templomát is, és gyors döntéssel arra kanyarodtunk. Az utolsó pár száz méter igen erős emelkedő volt – úgy 12-14%-os, ki meddig bírta – s még onnan is egy lépcsősoron lehetett felmenni a kolostortemplomnak épült gótikus gyönyörűséghez. Már a tetőzete is szép volt, különösen a szentélynél tetszett, ahogy szűkítették. Belül aztán igen érdekes dolgok vártak ránk: háromhajósnak indult, a hajóban a szentély felé lejt a padlózat, kétszintű karzat van – a felsőn van az orgona, alatta több padsor szélességben előre nyúlik az alsó, és még a bejárat felett van egy külön kis karzatrész, ahonnan a bal oldali mellékhajó fölötti karzatra lehet átmenni – ma teremként használják. A jobb oldali mellékhajóban barokk, fa Jesse-oltár van, amely a gyöngyöspataira emlékeztet, de annál sokkal kisebb, kb. 2-2,5 méter magas. Ez a két kis falusi templom „kiemelt kategóriás” műemlék nálam.
A következő, tervezett célpont St. Valentin volt – DK-re 6km-re, sajnos közben
A hajótér kéthajós – két oszlop választja el a hajókat – amelyet egy valószínűleg később épített, szintén kéthajós oldalhajó egészít ki, amelynek szentélye azonban kvázi-szentélykörüljárós, vagyis a záró karéjnál már három részre tagolják keskeny oszlopokkal. Ez építészeti bravúr a javából! Még a városból kijutás is könnyű volt, kifelé is jól ki volt táblázva – ami ritkaság.
Az épület tervezője ugyanaz, aki a kölni dóm befejezését irányította az akkoriban (XIX. század közepe) megtalált eredeti tervek alapján. Amíg mendegéltünk, elmentünk az egyik prospektusban jelzett kerékpárszerviz előtt is. Este még a szálláshelyünkhöz közeli szervizek iránt érdeklődtünk, mert oda nem írt a füzet. Kettőt is hallottunk. Az augusztus 8-i, szerdai napot, amely autós nap volt, a házigazdák által biztosra mondott szerviznél kezdtük reggel nyolckor, a szállástól 5 km-re, a Duna-gát mellett, Naarn am Machland falu nyugati határában, a Wurm szerviz – hajókkal, autókkal, kerékpárokkal is foglalkoznak, egy meglepően nagy szerelőcsarnokkal is rendelkező műhely és boltudvarban. Úgy gondoltuk, hogy itt kell hagyni, és majd délután, a programunk végén jövünk vissza érte. De gyorsan, 25 perc alatt 20€-ért a hátsó fogaskeréksort kicserélték, mert a racsnija teljesen megevődött az idők során. Mivel ilyen hamar készen lett, inkább visszavittük a szállásra, és indultunk az első északi körutunkra, a cseh határ felé: a „mühlvierteli gótikus út” egy részére. Ez egy kb. 30 helységben meglévő gótikus emlékeket egybe fogó turisztikai útvonal, melyben a kevésbé látogatott, egyébként sok csodát rejtő kis helyekre is felhívják a figyelmet.
Az autóhoz visszamenni gyakorlatilag a teljes óvároson keresztül kellett, így a régi házak udvarára is be-benéztünk, sok remek belső térre bukkanva így. Innen 2 km-re nyugatra jeleztek St. Peter helységben egy remek látnivalót, meg is
Sajnos több időt nem hagytunk a gótikus út többi részére, pedig akár két napot is el lehet tölteni ezen a tájon, sorra véve a középkori építészet, szobrászat gyöngyszemeit.
A város közepén, a Piactéren van a pellengér, 1583-ból, a díszesebb fajtából, és egy alig három évtizeddel fiatalabb díszkút. Kelet felé kifelé a városból, a temető mellett van még a Henrik-templom, egy kis kápolna méretű aranyos hely – nem volt nyitva. Az augusztus 9-i, csütörtöki nap lett a túra „király etap”-ja a maga 75 kilométerével. A Duna bal partján haladtunk a Donauradwegen. Jó kis reggeli 1 órás kerekezés után Mitterkirchen temploma állított meg minket. Ez egy nagyon szép kisebb méretű, egytornyos, háromhajós, gótikus templom, igazi különlegessége a bordákból virágot alkotó belső boltozata. Mivel csak egy úrasztala van a szentélyben, a mérsékelten díszes mérműves ablakok magukra vonják a tekintetet.
Épp indultunk volna tovább, amikor a nagyobbik lányom gépén leszakadt a hátsó sárhányó, azt még megoldottuk, de ahogy kipróbálta, egy nagyot kattant és lejött a lánc. Visszatettük, majd én próbáltam ki, de ekkor meg az egész váltó – az út előtt lett kicserélve egy használtra, mert a régi megadta magát. Gyorsan elővettük a prospektust, és szervizcímet kerestünk, de emlékeztünk is. Ez 200 m-re sem volt tán, és nem zárt be sziesztára, így oda mentünk. Nem tudták megjavítani, de nem is ajánlották, nekem is igen instabilnak tűnt – nem tudom mi lett vele –, így inkább egy használt, de teljesen újszerű állapotban levő 4 sebességes, agyváltós, Puch női gépet vettünk neki 105 €-ért. (Ebben már a javítási kísérlet is benne volt.) Remek gép, a gyerek örült is neki nagyon. Azóta is irigylem, mert én évtizedek óta ilyenről álmodtam, de nem lett belőle semmi.
Rövid ücsörgés után visszamentünk a hídon át Persenbeugba.
Melktől Kremsig a Wachau nevű tájegységen utazhatunk, amely mint kultúrtáj a világörökség része. A környezet nagyon szép, sok szőlőültetvénnyel, teraszos műveléssel általában.
Ez is az egyik „kiemelt kategóriás” helyszíne volt az útnak, különösen, hogy itt közvetlen közelről, akár fél méterről meg lehetett nézni, és
Innen tovább észak felé pár km-t mentünk, majd a jelzésnél az egysávos,
Innen visszamentünk egészen Weiteneggig – a Duna bal partján van
A következő leszállás 5 km után St. Michaelben jött, ahol szinte nekivezetett Augusztus 11-én, szombaton a második északi út következett, amelynek
Ide látszott egy gótikus templom is, mellette román kápolnával - mint kiderült a kis patakon túli, Unserfrau falu temploma, azonban oda nem jutottunk be.
Van még néhány sgrafittós ház itt is, ezek a képes fajtából valók – témájuk többnyire mitológiai vagy bibliai történetekből való.
Itt is van városfal és városfaltorony, a Szt. Márton-templom, a mellette lévő Iskola torony kifejezetten jó állapotban van. A templom román hajós, gótikus szentélyes kicsi épület, sajnos csak kívülről láthattuk. Innen 15 km-t délre mentünk, Rappottenstein várába, hogy kívül-belül megnézzük. A könyvek szerint Ausztria egyik legnagyobb vára, soha nem vették be hadak, Tovább csorogtunk délre kb. 10 km-t, Schönbachba. A patakot nem tudom, hogy szép-e, de hogy gótikus temploma gyönyörű, az biztos. Háromhajós, egytornyos templom, benne több gótikus, festett, fa szárnyasoltárral. A főoltár az egyenes tetejű csoportból való, érdekessége, hogy a középső, fő táblájában az 5 főalak közül 4 nő. A melléktáblákon Mária életéből vannak képek. És a mellékoltárokon is csupa női főalak és történet van – modern szóval akár „feminista” templomnak is nevezhetnénk. A szentély elején, úgy 8 m magasságban egy tartótálca van, egy ajtó is vezet oda, de most nincs rajta semmi – talán orgona lehetett ott valaha? Hát ez a templom sem volt akármi!
Már nagyon haladt az idő, így (keletre 15 km-re) már csak egy rövid megállásra volt erőnk és figyelmünk – Ottenschlagban. Itt azonban a várnak csak a külseje és reneszánsz főkapuja volt érdekes, belül már teljesen érdektelen, ugyanígy a temploma is. Ahogy DK felé csurogtunk vissza a szállásra, még egy távoli fotó erejéig kiszálltam az autóból, hogy Oberrana várát legalább így „meglőhessem”. Az augusztus 12-i, vasárnapi menet rövidnek, de annál dúsabbnak ígérkezett, s az is volt. Visszafelé indultunk – ekkor még autóval -, és Spitzben a Hinterhaus várromot fényképeztem le, amely még a Kuenring lovagoké volt eredetileg. Természetesen itt is van egy szép gótikus templom, egy kisebb dombon – egytornyos, háromhajós, szép mérműves ablakokkal, bent sok festett szoborral, amelyek érdekességét adják. Sajnos az oltár itt is barokk.
Visszamentünk a szállásra és átszálltunk kerékpárra, majd egy bemelegítésnek is kevés 2 km után már le is szálltunk Weissenkirchen egyik terecskéjén. A városka a környék központja, kedves régi utcácskái, házai vannak, a domboldalon persze szőlővel. A templom egy magaslaton van, a kis térről, ahol megálltunk paplépcsőn lehet felmenni – fedett lépcső. A templom egy erődítmény központi épülete, a könyv szerint a mohácsi csata hírére erődítették meg. Ennek megfelelően minden igen erőteljes, várszerű – sajnos a templombelső erőteljes barokkosításon ment át, így igazából csak az egyik oldalkápolna maradt érintetlenül.
Úgy 6 km után következett Dürnstein. A várrom már az útról csalogatott
Közel három km után Unterloibenben álltunk meg, ahol egy a hajónál
A nap fő helye előtt átkeltünk a Duna hídján Mautern an der Donauba. Eredetileg római település volt, a limes nyomai ma is megvannak, pl. egy rendes falszakasz. Nekem igazán a többi nem jött be, egy-két részletet kivéve.
Visszafelé azért elmentünk a nyugati végébe is, a Linzi kapuhoz – ezek monumentális védművek, az utcák, falak méretéhez viszonyítva. Persze világi épületek is voltak szép számmal, amelyek megállítottak. Az augusztus 13-i, hétfői nap újra autós volt, a harmadik északi út következett. Az első megálló, kb. 70 km-re ÉNy-ra a szállástól, Raabs an der Thaya városa volt. Az első, ami a polgárvárosi parkolás után az utunkba akadt, egy pellengér a főutcán. Innen a várhoz és a templomhoz igyekeztünk, a folyó túloldalára. Sajnos a XII. század elején elkezdett, magas sziklára épített vár nem volt nyitva, az első udvarára is csak egy pakolás miatt jutottunk be, sajnos hamar bezárták – minket meg ki. Még több mint egy óra múlva nyitottak volna – annyit nem tudtunk várni. Pedig nagyon tetszett a kívülről látható formája – udvarok, szárnyak, bástyák, csúcsos tetők.
Temploma is jó – gótikus, háromhajós, de itt a mellékhajók szebbek, mint a főhajó – azokat nem barokkosították annyira, pl. az egyikben falfülkesor maradt meg. A következő megálló DK-re 3 km-re Kollmitz várromja volt. Ezt az egyik legnagyobbnak írják Ausztriában, és valóban szép nagy rom. A falak többnyire két szint magasságban merednek az ég felé, igen látványosak. Sajnos kerektornya tetejére nem lehetett felmenni, pedig onnan remekül lehetett volna fotózni, ahogy a Thaya három oldalról is körbeveszi a vársziklát. Maga a vár a XIII. századtól kezdve épült ki, de már lassan három évszázada romosodik. Így is az egyik legnagyobb élményünk volt.
Innen keletre légvonalban 30 km-re, Merkersdorf mellet van a Kaja várrom Így hamar tovább mentünk – DK-re 10 km-re, Retz városába. Ez egy hangulatos, kicsi óváros, ahhoz képest különösen nagy főtérrel, közepén egy magas tornyos reneszánsz városházával. Természetesen itt is van pellengér és sgrafittós ház. Van városfalkapu is, bár azt elég elhanyagoltan hagyták. Egyébként Mátyás is elfoglalta a várost. A dominikánus templom szép gótikus, persze barokk berendezéssel, a szentélyben a bordák mellett díszítés van, és szövetutánzatú festés a szentély falán – valószínűleg XIX. századiak.
Újabb 10 km-es út DNy-i irányba,
A következő megálló Ny-ra 12 km-re Horn városa, a kálvini reformáció
Már kissé elcsigázottan szálltunk ki az utolsó helyen, Langenloisban
Az augusztus 14-i keddi nap volt az utolsó kerékpáros nap. Reggel indultunk,
A templom előtt a még a szentély mögött álló románkori kerek kápolnát csodáltuk meg – ma ortodox templomként működik –, amely az utunk során látott épületek közül ritka stílusegységben maradt meg. A bejárati kapubéllet elbűvölő. Maga a templom ma főleg gótikus képet mutat belülről – kívülről már a barokk az uralkodó inkább –, de persze a berendezés is erősen vegyes, az orgona pl. modern (bár ez tetszett). Vannak remek részei, pl. a nyugati portálja különleges.
Ezzel az érdekes épületeket meg is néztük, mert a főtere most átépítés alatt áll, de nekem nem nyerte el a tetszésemet. Így szűk másfél óra után folytattuk utunkat, végig a Duna partján. 20 km múlva következett Greifenstein, a faluba bevezető út utolsó 300 métere
Mivel a templomban csak a hátsó pár méteres sávba lehet bemenni, a Verduni-oltárt sem lehetett megnézni – ami azért igencsak érdekelt volna. Mivel a városi gótikus plébániatemplom túl messzire volt, azt nem kerestük meg. De ha már ilyen jól álltunk idővel, akkor a másnapra tervezett programból a heiligenkreuzi kolostortemplomhoz indultunk – Bécstől DNy-ra úgy 20 km-re. Ezt az is indokolta, hogy az Mária mennybemenetele-templom, és másnap Mária mennybemenetele ünnepe jött, vagyis nem biztos, hogy be lehetett volna jutni a nagyszerű ciszter apátsági, román/gótikus istenházába. Mivel nem volt nálunk GPS, a hagyományos térkép és az útjelző táblák alapján igyekeztünk arrafelé, ami iszonyatosan nehéznek bizonyult – 60 km, közben kétszer Bécs legszélét is érintettük, és mindez igencsak háromdimenziós, bár gyönyörű terepen. De másfél óra alatt csak odaértünk. Megérte! A parkolók kétharmada foglalt volt, elképzeltem, hogy az ünnepen mekkora tumultus lehet. A templom kolostorépületekkel körbe van építve, a nagy udvarról lehet megközelíteni – minden barokk, a templomot kivéve. Épp valamilyen avatási szertartás zajlott, így azt nem zavarva, ameddig csak lehetett, előre tudtam menni a mellékhajókban – úgy a kereszthajóig. Ha ez nincs, akkor lehet, hogy csak a hátsó kb. 10 m-es sávba juthattunk volna be – a rácsig.
A 1135-ben Babenbergek által alapított apátság hosszháza háromhajós, román stílusú, magas és erőteljes, szépen felújítva. A kereszthajó és a szentély gótikus, a kerengő – aminek ajtaja a szertartás miatt nyitva volt – román-gótikus átmenet. Sajnos ezeket a részeket, az oltárokat nem tudtam megnézni, de örültem minden percnek, hogy egyáltalán ott lehetek, és nem zavarva csendben fényképezgethetek. Az utolsó napi, augusztus 15-i szerdai tervezett útvonalat az előző délutáni tapasztalatok alapján teljesen átrajzoltunk – a Bécstől délre levő helyek helyett inkább, az ünnepre tekintettel, a fővárost vettük célba igen röviden. Az autóval a Práternél álltunk meg – a barátom ismerte a terepet –, és tisztán másfél óránk volt a Stephansdómtól kezdve. Ebbe a rövid időbe nem sok minden fért bele értelemszerűen. A dómban épp ünnepi mise volt, remek Mozart misével, nagyon jó színvonalon. Persze ennek az volt az „ára”, hogy itt is csak a hátsó 10 m-es sávra engedték be a turistákat. Élmény volt a Német lovagrend temploma, majd pedig a Máltaiak temploma is. Az Opera mellett még a Burg közepéig elrohantunk és vissza egy metrómegállóig, majd visszamentünk az autóhoz.
Nálam Bécs „nem jön be”, így ez most arra volt jó, hogy az oda vágyódásom újra lecsökkent.
A múzeumot nem kerestük meg, inkább továbbmentünk pár km-re, Hainburgba. Közben már nem volt idegünk megkeresni Bad-Deutsch-Alternburgban a románkori temetői templomot – az ilyen templomok sok esetben bezárt volta sem növelte keresési kedvünket.
Ezzel véget ért a túra érdemi része, már csak a hazáig tartó út következett, ami közel négy és fél óra alatt le is ment, este negyed kilenckor Szolnokon landoltunk a három-három biciklivel a tetőn. Mindenkinek csak javasolni tudom ezt az „öszkerék-meghajtásos” túraváltozatot, nagyon kényelmes, rengeteget lehet látni, és könnyű az időjáráshoz és a domborzati viszonyokhoz igazodni. Persze ehhez kell olyan személy, aki nem szeret biciklizni, viszont vezetni tud. Denke Gergely Hasznos címek 2007. augusztus 4. Passau, Johann Berger str. 2. Familie Edtbauer reservierung@pension-vicus.de 2007. augusztus 5. Haibach, Inzell 2. Familie Gabriele und Franz Reisinger www.bauernhof.at/busch; www.oberoesterreich.at/busch; info@gasthof-reisinger.at 2007. augusztus 6-8. Mauthausen, Albern 23. Annemarie und Werner Großauer www.grossauer.at.tt; aon.912652558@aon.at; privatzimmergrossauer@aon.at 2007. augusztus 9. Marbach an der Donau, Marbach 19 Familie Eva und Alois Loidhold www.tiscover.at/pension.loidhold; pensionloidhold@aon.at 2007. augusztus 10-11. Weißenkirchen in der Wachau-Joching, Josef Jamekstr. 33. Weinbau- Gästezimmer Familie Erwin und Anna-Maria Jamek www.tiscover.at/erwin-annamaria-jamek; www.weingaestehaus.jamek.at; office@weingaestehaus-jamek.at; weingaestehaus-jamek@joching.at 2007. augusztus 12-13. Krems-Angern, Dorfstr. 16. WEIN & WOHNEN Familie Andrea Rethaller www.tiscover.at/rethallerhof; www.rethaller.at; weinbau@rethaller.at 2007. augusztus 14. St.Andra-Wörden, Grafensteiner str. 124. Johann und Helga Kernstock aon.912796155@aon.at; helga.kernstock@aon.at A
szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) Tiéd az oldal, magadnak építed!
Ugrás
a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >> |
az óvárosra – de igazából ezt egy napon belüli mindkét hegyre felmászással lehetne eldönteni. 
gótikus temploma és a folyóparti tárházépülete vetette elő velem a fényképezőgépet. Úgy 6 km-re már ki volt táblázva Viechtenstein, melynek vára úgy 250 m-rel magasabban, egy hegy tetején, a falu szélén áll. Beszálltunk az autókba, a gépeket lekötöttük az útelágazásnál. Épp mise után értünk a templomhoz, így nehezen találtunk megállási lehetőséget. A vár egy klasszikus középkori vár, azonban magántulajdonban van és lakják, így csak egy kicsit szemtelenkedtem be a külső udvarra. Lefelé jövet remek kilátás volt a kanyargó folyóra, ami mindig megkapó látvány. További 15 km után Niederrannánál átkeltünk a hídon a bal partra. Közben volt az első vízierőmű, a jochensteini, amelyet egy kicsit érdeklődéssel néztünk, bár én a kisköreit láttam nemrég is. Aztán a schlögeni S kanyar nagy részét, 10 km-t letekertük oda-vissza, közben a Freizell várromot és az aui tornyot is szemrevételeztük lentről, a partról, s a jó időben a légben színesen pompázó paplanernyősöket. 
Ezen a részen rövid távon belül több kerékpáros komp is volt, most még ez is érdekesnek bizonyult. Ezt követően a hídon visszamenve a jobb partra, némi országút széli kaptató után jó kis lejtő végén becsorogtunk Inzellbe (Haibach-hoz tartozik jogilag), a szállásunkra. Ez egy turisztikai nagyüzem volt, étterem-sörözővel és viszonylag sok szobával. Egy belső udvaros épület nagy része most vendégszoba, jó helyünk volt, közvetlenül a Duna partján. Este egy másfél km-nyit sétáltunk előre a kerékpárúton, csodáltuk a tájat, és az elmenő nagy személyszállító hajókat. Ezeknek egy részét láttuk már Passauban is, aztán utunk során még többször.
Sparban jól bevásároltunk – vasárnap már kifogytak az otthonról hozott készleteink, főleg a kenyér-féleségek. Itt találkoztunk egy magyar kerékpáros csapattal is. 
így arra fordultunk, s itt is beváltak reményeink. Ahol kolostor van, ott monostor is, ami ma plébánia-templom. Ez is egy letisztult gótikus templom, az egyszerű fajtából, egyhajós, egytornyú, különösen a szentélye volt megkapó – és itt szinte a madár se jár.
megadta magát, egy falu előtt 600 m-re a hátsó fogaskeréksor racsnija, vagyis se té, se tova. Még becipeltem a faluig, ahova visszajöttek értem a lányok autóval, és felpakoltuk a gépet. Amíg ez zajlott, a többiek még a faluban – nem tudom a nevét – megnéztek egy román kori templomot, nekem sajnos kimaradt. Viszont a St. Valentinben levő szintén gótikus templom a kívülről csupasz kövekből épített fajtából való. Háromhajós, hajó végi egytornyos, a tető szellőzőablakaira apró fiatornyocskákat tettek, ami kedves színfoltja az épületnek. Nagy múltú település, a templom falába még római kori sírkövet is beépítettek, és egy igen korai középkori domborművet is. Boltozata eleve díszesebb fajtából való, de igazából a tartóoszlopok fejdíszei a különlegesek – szögletes formákból indította a gótikus íveket. Itt nem volt jelentős más stílusú „belerondítás”, még az orgonaszekrény is neogót, sőt elég sok falifülke, ajtókeret és más régi részlet is megmaradt.
És itt még sok címeres freskó is van ám. De hogy még teljesebb legyen az élmény, a hajó másik oldalán nyílik a kerengő – az azért már nincs teljesen stílusegységben, de méltóságteljes. Innen az Ennsegg kastélyhoz mentünk, de az átépített épület nem mutatott túl sokat. 
Itt áll még egy csontkápolna is, sajnos csak kívülről látható.
hogy az „osztrák Rothenburg”. Mivel mi tavaly voltunk a német Rothenburgban, és az nagyon tetszett, sokat vártam tőle. Ez azért kicsit visszaütött, túl nagyok voltak a reményeim. Freistadtban a középkori városfalak jelentős része áll még, de sok helyen beépítve, és csak falként (Rothenburgban a gyilokjárón teljesen körbe lehet menni). A városkaapuk közül egy megmaradt teljesen, a többiből is viszonylag sok maradt, de azok vagy átépítettek, vagy pedig romok. Az épületek jelenetős része barokk, vagy későbbi stílusú, bár az utóbbi évtizedekben igyekeznek a fellelt korábbi részeket előhozni, kiemelni. A főtér sarkán levő gótikus plébánia-templom is részben barokk külsőt és tornyot kapott, de belülről szép a háromhajós épület. Valamennyi nagyméretű virágmintás freskómaradvány is van a mellékhajóban, ilyet még máshol nem láttam. A hajó végében Golgota-freskó is található. A középkori várkastély és főleg a tornya remek célpont, a tetejéről remek kilátás nyílik az óvárosra, így annak szerkezete szépen adja magát. A torony szintjein remek helytörténeti kiállítást rendeztek be, szép és érdekes dolgok az oda látogatóknak is – no meg jól jön a lépcsőzés közben egy-egy kis megálló, főleg a toronymászáshoz nem szokottaknak. Nekem a kedvenceim a városról a korábbi évszázadokban készült látképek, színezet nyomatok voltak. A város védelmi rendszerét maketten is bemutatták, hármas védelmi fal volt, ebből több helyen kettőből láthatók részek. A kastélyhoz már közel van a régi városfalon kívül egy másik gótikus templom, a Miasszonyunk. Ebben még egy 1484-ből származó gótikus szentségtartó is található. 
kerestük – fenn a hegyen van, fallal körülvéve 2 gótikus templom – az egyik a plébánia, a másik kápolna. Már a külső megjelenése is festői, az áhítatos csendben régi korok és mesterek ránk maradt szépségeit csodálhatjuk meg. A kápolna kisebb alapterületű, tiszta vonalú, kéthajós építmény, szép középoszlopról induló hálóboltozattal. A templom maga azonban már egy háromhajós, egytornyos, terméskőből épített épület, sajnos barokk oltárokkal. A kő színe világosszürke, a falak belül fehérek, így nagyon világos színekből adnak szép formát a gerincek és a fal – a lelkemben kicsit a nyers anyagon fehér varrottas erdélyi terítők, párnák párosultak mellé. 
Gyors evés után, két nagyobb eső közötti csepergésben, esőkabátokkal felszerelkezve bementünk a városkába – a neve is vámházat jelent. Kellemes kis helység a Duna partján, várkastélya is a folyó partjához közel van – a Pragstein kastély 1506-ból való, de persze átépítésen ment keresztül azóta, ám ma régies formáját mutatja. Innen felkanyarodtunk a Szt. Miklós templomhoz, amely mellett áll a XIII. század elejéről a román stílusú csontkápolna, benne 1260-ból származó freskókkal. Az ajtó mögött egy rács van, így legalább meg lehet nézni a szép építményt – a freskó épp szemben a legteljesebb, így tulajdonképpen nem jelent nagy akadályoztatást, hogy a kápolna belsejébe nem lehet belépni. A Szt. Miklós templom románnak indulhatott, de belseje teljesen gótikus – berendezése barokk, tulajdonképpen tipikus közép-európai templomsors. Kéthajós, egytornyos szokásos épület, orgonáján Mozart is játszott, amire emléktábla utal. 
lt város elénk tárja párás szépségét. Az először útba eső Greinburgba mentünk, és itt a kiállítást is megnéztük. Az épület a XVI. század első feléből való, ma is reneszánsz jellege dominál kívülről. Magántulajdonban van, a Szász-Gotha-Coburg hercegi családé 1823-tól – így nem véletlen, hogy a Veste Coburgról (Németországban, Coburgban van) is voltak itt prospektusok – ott is jártunk tavaly, de ott nem mentünk be a kiállításra, pedig Lutherről is volt akkor. Van egy olyan terme, ahol kavicsokkal fedték be a falat mozaikszerűen, címereket, képeket rakva ki színes kövek felhasználásával – ami ritka érdekesség. Egy nagy díszterme van, ma leginkább koncertekre használják. A kiállítás a dunai életet mutatja be, sok-sok makettel, a hajókat, a hajóvontatást, a halászatot, stb., szóval elég érdekes a gyerekeknek is. Egy alsó teremben szép késő gótikus vakolt álmennyezet volt. 
úgy vezetik át, hogy az aszfalt a patakmedreknél véget ér, és kikövezett, úgy 1 méter mély patakmedren kell átmenni – egyes helyeken volt egy kis víz az alján, máshol nem. Inkább leszálltunk a bicikliről, mert egyszer megpróbáltam nyeregben, de örültem, hogy nem tört el semmi és nem estem el. Alig mentünk tovább, s már St. Nikola szintén egy magaslaton álló temploma következett. Jó volt megnézni, bár a korábbiak alapján nem volt kiemelkedő.
Itt a vár nagyon jól mutat messziről, egy sziklán épült a Dunához közel, Ybbstől, a hídról fotóztam is. Sajnos magántulajdon és zárt, így nem lehetett bejutni. A zsiliphídon egy kicsit még előtte bámészkodtunk, a zsilipbe épp 2 nagy turistahajó állt be, azt néztük. Még egy kis záró bicajozás következett, egy nagy folyókanyarral dúsítva, egy félórányi levezetés jól is esett. A nap során kiderült, hogy egy hátsó küllőm eltört, és nagyon nagy volt a döccenés, így megint mindenképpen szerviz kellett – a füzet írt is egyet a szállásunk falujában. De itt nem volt utca, csak számozás, így fordulhatott elő, hogy a 19-es és a 77-es szám között kb. 50 m volt – közte egy utcakereszteződéssel. Délután fél öt körül ideértünk, így nem volt gond a nyitvatartással sem – 6-ig voltak nyitva – és 8€-ba került; több gond már nem jelentkezett az úton. Mint ezekből is látható, a füzetben leírt szervizeket rendesen teszteltük, és csak jókat írhatok róluk – a sziesztát leszámítva. A szállásadó néni festő is, számos képe az épületben is ki volt függesztve, meg egyáltalán, nagyon kedvesek voltak. A kisebbik lányom még a zongorát is kipróbálta, hiányzott már neki a hangszer, s a háziaknak is tetszett a játéka.
Az augusztus 10. pénteki napot az eső miatt autón kezdtük, a gyerekek nagy bánatára. Az első megálló – tovább a bal parton – Klein-Pöchlarnban volt. Egy román jellegű külsejű, de gótikus szentélyű és belsejű szép, háromhajós, egy nyolcszögletű kis tornyos, fehér templom. Autóztunk tovább, és Melk következett. Az apátság alatt, az óváros szélén parkoltunk, ahonnan két perc alatt a templomnál voltunk – a gótikus plébániatemplomról beszélek – s egy szép, igen magas tetőzetű, háromhajós épületet láttunk, amelyet a XIX. század végén neogót stílusban toronnyal láttak el, berendezéseit is ekkor készítették minden bizonnyal. Kedves része a középkori városközpontnak a sétálóutca, benne jó néhány középkori házzal. 
elég világos is volt. Döbbenetes alkotás – és persze egyedül voltunk a helyen, ide nem jön a tömeg. 
a Duna felett kb. 250 m-rel magasodó aggsteini várromhoz vezető 2 km-es, néhol 14 %-os emelkedésű kis útra tértünk. Szinte teljesen a romig lehetett menni – 100 m-re a kaputól volt a parkoló eleje. Ez is egy emblematikus rom, szinte minden, e vidékkel foglalkozó prospektusban benne van a képe. Mivel van egy mellette levő vonulat is, onnan jó képeket lehet készíteni, sőt még a Duna is látszódhat, ha jó szögben „lövöldöz” az ember.
szerepel, igaz a régi, vörös csillagos címere van kitéve.
, valamivel Melktől nyugatra –, hogy az ottani várromot megnézzük. Sajnos csak az út mellől, lentről lehet róla felvételeket készíteni. Nekünk magyaroknak is van némi kötődésünk, hiszen Mátyás király elfoglalta, és haláláig birtokolta. Maga a rom nagyon impozáns, még így töredékesen is, szép nagy falrészek vannak még.
az út a templom bejáratának. Kívülről terméskőből épített, várszerű hatású, ezt erősíti a minden bizonnyal későbbi toronybefejezés – engem a debreceni Kistemplom tornyára emlékeztet. A könyv szerint e vidék legrégebbi temploma, 987-ben alapították. Belülről is van némi református templom jellege – tudom, hogy ez alaptalan – a belső hófehérségével. Háromhajós, nagy belmagasságú, szép, festett védőszárnyú orgonája is van. A templom mellett még egy gótikus valószínűleg csontkápolna és egy kerek, védőbástyának tűnő építmény található. Szóval nagyon izgalmas az egész, de hát sajnos csak a templomot lehetett megnézni. 
első állomása, legtávolabbi pontja Gmünd, a cseh határnál, a szállástól úgy 80 km-re ÉNy-ra volt. Annyira a cseh határon van, hogy a városka mellett, vagyis pár száz méterre már határátkelő van. A főtér mellett sikerült parkolni, a várkapuhoz 50 m-re. A vár maga reneszánsz lenne, azonban magántulajdon, és nem lehet bejutni – a kapuból lehet egy nem túl sokat mondó felvételt készíteni. A főtér tulajdonképpen egy kiszélesedett hosszú utca, amelynek közepén van a városháza – ezt a szerkezetet ismerjük jól pl. a felvidéki, erdélyi alapvetően német telepesek által létrehozott városokból. A főtéren sok régi épület található, a két leghíresebb a sgrafittós díszítésű reneszánsz ház – az egyiknek mértani mintázata, a másiknak mitológiai témájú képes díszítése van. A tér túlsó sarkánál látható a Szt. István gótikus plébániatemplom. Egytornyos, háromhajós, és van itt több freskómaradvány, sírkőfedlap, szóval minden van, ami az építészetet szerető turistának kell.
pontján egy várral. Jó kis hely, a középkori városfala jelentős részben megmaradt – részben beépítve. Temploma egytornyos, egyhajós, gótikus istenháza, egész nagyméretű freskómaradványokkal, a falába épített sírkőfedlapokkal. A szentély külső oldalán, a támpilléreknek képkeret jellegű kiszélesedése volt, ami nem tudom milyen célt szolgált, mert valószínűleg praktikus oka lehetett, nem esztétikai. Főtere egy igen nagy szintkülönbségeket mutató, tulajdonképpen háromszög alakú tér, közepén az elég nagy városházával, lejjebb pedig Szentháromságszoborral. Hangulatos hely, főleg, hogy most sok kiülős hely van itt. Innen már csak egy rövid saroknyi út, és a reneszánsz kastély lenyúló védelmi rendszerének végén, az első kapunál vagyunk. Itt helyezték el a Berlini fal egyik darabját – de jó, hogy már ez is történelem, s nincs már „Haupstadt der DDR”! A kastélyt belülről nem néztük meg, csak bekukkantottuk a nyári színháznak helyet adó szép udvarra. Egy esztétikus nagy fehér műanyag ponyva volt kifeszítve, ami viszont úgy a második szint felénél már eltakarta az árkádos udvart – szóval nem sok értelme lett volna beljebb ügyeskednünk magunkat. Egy szép díszkút volt még az udvar közepén. 
partján, mi épp a kevésbé derűs arcát láttuk – két eső közötti szünetben, csöpörgésben sétáltunk egyet. A főtérnek nevezett kiszélesedő úton álltunk meg, tulajdonképpen egy háromszáz méteres körön belül szinte minden megtalálható. Van itt pellengér is, de jobban megragadta a fantáziámat a helyi, Zwettl sört reklámozó szobor – sajnos nem kóstoltam meg. A reneszánsz városházának némi templom jelleget ad a barokk tornya, de sgrafittós díszítése is látványos. Természetesen ennek képei és feliratai a város történelméből mutatnak részleteket. Egy sarokkal odébb Hundertwasser tervezte többelemes dísz-szökőkút színezi a teret – jellegzetes hundertwasseri motívum- és színvilággal. Egy újabb sarok, és már ott is vagyunk a román építésű, majd gótikussá átépített plébániatemplomnál. Tornya alatt átjáró van – itt megy a járda, mert az út igen keskeny –, kanyar és emelkedő is nehezíti a helyzetet, így érthető, hogy ehhez az építészeti megoldáshoz folyamodtak. Háromhajós, vaskos román oszlopokkal, amikből még kicsit vaskos gótikus nyílások indulnak. Hálóboltozata egyszerű, de nekem legjobban az oroszlánfejes díszítésű keresztelőmedence tetszett.
több évszázados építés követhető rajta, ha figyelmesen járjuk végig termeit. Kívülről is igencsak megnyerő, sziklára épült erős, magas vár, s már sejti az ember, hogy tagolt, jól kiépített erődítménybe léphet be – vezetéssel. Csöpörgött az eső, de így sem volt hosszú az a bő negyedóra, amíg várni kellett, legalább amennyire lehetett, körbefotóztuk. Belülről még szembeötlőbb volt, ahogy kihasználták a természeti adottságok adta lehetőségeket. Nagy sziklákból szinte kinőnek a magas falak, amin aztán néhol látszanak a XII. század óta történt változtatások – ablak-vágások, visszafalazások. A keskeny átjárókat kapukkal zárták le, így is erősítve védelmi képességét. A kiállítás nem túlzottan tudományos, épp elegendő egy órás vezetéses körbejárásra – a gyerekek jól bírták. Magántulajdonban van. Vannak gótikus, reneszánsz, barokk részei, néhol freskórészletek a régebbi és az újabb korból, természetesen az egyik a tulajdonló család kettős címere. A várak mindig nagy kedvencek, de ez a teljességével, és mégis nem agyon-modernizáltságával az egyik legjobb – „kiemelt kategóriás” lett nálunk.
minket nagyszerű látványával. Ez egy csoda kis hely, óriási történelemmel, amelyet nem felejtettek el, hanem építenek rá. A leglényegesebb történés, hogy 1193-ban itt raboskodott Oroszlánszívű Richárd, akit nagy váltságdíj fejében engedtek csak el. De volt még más is az évszázadok során. Mára maradt egy kedves, középkori hangulatú kisváros, és egy remek várrom. Épp valamilyen ünnep volt, és a helyi fúvószenekar népviselet jellegű ruhában játszott, egész jó színvonalon. Sajnos a régi épületek vagy romok, vagy átépítették őket, no meg persze nincs minden nyitva. Így a régi házak között sétáltunk egy jót, aztán a temetőnél a régi csontkápolnát és a megmaradt templomtornyot lefényképeztem, majd a gyerekekkel nekiiramodtunk a várromnak. Igen rendes kaptató volt, és nem is rövid, de megérte - mind a rom maga, mind a kilátás. 
magasabb szentélyű gótikus templom van, de sajnos zárva volt.
Stein és Krems, valamint az undi kolostor. Ez ma is látható, legalábbis két óvárosa van jól láthatóan. Már a Duna túloldaláról a hídfőtől készítettem felvételeket, jó rálátás volt. Nyugatról Stein helyezkedik el, mi is azt néztük meg előbb. A Duna mellett tettük le az autókat és a kerékpárokat, s innen tettük meg a kört. A Szt. Miklós plébániatemplom egy elég nagy – elvégre Stein is jelentős város volt – és kellően díszes, a gótikát persze ennek megfelelően barokkosították, de így is sok minden tetszett. Háromhajós, tornya magas, román jellegű az alsó része inkább, de sok gótikus díszítés van rajta, persze a toronysisak barokk. Innen a lépcsőn mentünk fel a Miasszonyunk-hegyi templomhoz, amely azonban csak bekukucskálható – egy sűrű vasháló állja utunkat. Még fotózni is nehéz a hálótól, de csak megoldottam. Jó kis freskók is vannak bent, ezért volt fontos, hogy megoldást találjak. De a steini Landstrassen sétálva időnként az udvarokra is benézve találtam pl. a minorita templom szentélyére egy jó fotószöget, de itt volt egy igen régi épület is, a Göttweigerhof. Ez már a valahai város keleti végénél, a Kremsi kapu mellett található. 
A Bürgerspittalkirche, vagyis a polgári kórháztemplom csak oldalával látszik, a főutcáról nyílik – kis, gótikus kápolna. Továbbmenve a Marktgassera jutottunk, ahol a Gögl-ház állított meg – középkori patríciusház, gótikus zárt erkéllyel, kívül freskókkal. Az Obere Landstrassen végigmenve még jó pár középkori házat csodáltunk meg, a Krems folyónál pedig jó rálátás nyílt a Lőportoronyra. Visszafelé az óváros északabbi, magasabban fekvő része felé fordultunk. És a Hoher Marktra jutottunk, amely mellett a Gozzo-vár van, egy XIII. századi gótikus váracska, a névadó városbíró építtette. A legmagasabban levő templom a gótikus Piarista templom 1514-ből, számos érdekes részlettel, tiszta, egyszerű hálóboltozattal. Tornya nem sokkal emelkedik a tetőszerkezet fölé, azonban, bár barokkos a tornya, négy fiatornyos megoldása mégis reneszánsz jelleget mutat, felvidéki, erdélyi hangulata van. Azt sajnálattal vettük tudomásul, hogy a román és gótikus dominikánus templom most múzeum, és természetesen épp most zárt be – bár legalább az üvegajtón át be tudtam fényképezni az egyébként üres főhajóba. 
s mint neves várost csak meg kellene nézni. Én nem véletlenül hagytam ki, bár többször megnéztem, hitetlenkedve, hogy miért nem érdekel – teljesen barokk. Mire beértünk, még épp világos volt, de ahogy sétáltunk, szépen beesteledett. Tulajdonképpen egy rendezett, sok barokk palotával, házzal és templommal büszkélkedő város, jó terekkel, különösen a főtér élt nagyon. A legnagyobb templomán a barokk előtti megmaradt elemeket lehetőleg kibontották, de azért a néhány kockáért valóban nem lett volna értelme erre hoznunk az útvonalat – egyébként is jelentős kitérő lett volna. Mivel elég nagy város, a kimenetellel akadtak gondjaink, főleg, hogy a jelentős útfelújítási, elterelési helyzetet súlyosbította a sötétség. De a szállásra, Krems-Angernba (a Duna Kremshez képest túlsó, jobb, déli partján van) azért így is még idejében visszaértünk.
(szinte a cseh határon) –, amely jól megközelíthető autóval is, kb. 300 m gyaloglás kell csak hozzá. A várba egy mély, természetes árkon át visz a fahíd, utána az első udvarra még egyszerűen be lehet menni – azonban a belső udvarra már csak belépődíjjal és vezetéssel– tán a kápolna és még egy terem ép, vagy legalább épebb állapotban van. Természetesen épp akkor kezdtek vezetni egy csoportot, és nem engedte a „várúrnő”, hogy csatlakozzunk hozzájuk, mi meg nem vártuk meg, mire majd végeznek – annyira nem ígért kívülről sokat. 
és az útról egy gyönyörű városka képe terült elénk – két, román és gótikus templommal és egy valószínűleg csontkápolnával. Ezt nem lehetett kihagyni, bár nem volt az útitervben – Pulkaunak hívják ezt a csodát. 
akkori fellegvára volt. A Szt. György-templom a XVI. század legvégén, református templomnak épült, gótikus stílusban – errefelé ez az egyik legkésőbbi, bár Erdélyben ilyen van még jó néhány. Mára katolikus, át is építették barokk stílusban, ronda. Maradt még városfaltorony is, szép volt, amire ráláttunk. A temetőnél is van egy barokkosítottt gótikus templom – a szentélye kívülről érintetlen –, nem volt nyitva. A régi várat alaposan átépítették, egy tornya azért őrzi a régi idők emlékét, no meg két kőoroszlán. A vártól egy sarokra van egy másik városfaltorony, de az nem „rendített meg”.
az autóból – közel 20 km-es déli irányú gurulás után. Itt vártunk 20 percet az autóban, hogy elmenjen a fejünk felül egy szürke pamacs, amiből igen rendesen esett az eső. A főtéren van az Erzsébet-templom – inkább kápolna – szép román lenne, de most inkább ravatalozónak használják. Itt is van sgrafittós ház, bár csak részben maradt meg rajta a díszítés. A plébániatemplom egytornyos, háromhajós, alapvetően gótikus, szép részletekkel. Van festett díszsor is az egyik hajóban a famennyezet alatt, a szentélyben ülőfülke, és gótikus fa szárnyasoltár, a főmezőben 5 női alakkal – ismét egy „feminista” oltár. Az újabb könyv még egy templomot ígért, de olyan nevű és a leírásra illő nem volt a városkában. Így ezt a nem könnyű, de sok szépet hozó napot befejeztük. 
de ekkor már újra meleg időjárás volt, így hamar nem adott árnyékot a part menti fasor. A szállástól 35 km-t kellett tekernünk a jobb parton, hogy az első megállóhelyre, Tullnba érkezzünk. Itt a pár éve, a kerékpárútnál felállított sokalakos Niebelung-emlékműnél pihegtünk egy kicsit, a gépeket és az autókat a minorita templomnál hagytuk – itt van egy jó infocentrum is, nagyon hasznos térképet vételeztünk. A városnézést a Duna-parton kezdtük, elsétáltunk a víziszínpad előtt, hamarosan a Sótorony, vagy Római toronynál voltunk – ez egy római épület, középkori alakítgatásokkal persze. Innen a Szt. István-templomhoz mentünk, útközben nézegettük a középkori épületrészeket, ahogy kibontották a későbbi vakolatok alól. 
minden addigi utat és képzeletet alulmúlt (már kezdtem otthon érezni magamat), egy egyébként csendes utca felét már megette az idő és a forgalom, így olyan rázós volt, hogy lerázta a mérő-computert is a kormányról. A vár nagyon magasan volt, és erős kereskedelmi bővítés látszott rajta, így csak így alulról kattintottam a fényképezőgéppel, és az utolsó szállásra mentünk, St. Andra-Wördenbe, bár még csak fél egy körül járt az idő. Mire a lányok is megjöttek az autókkal a szállásra, már mi egy kicsit pihentünk, és a háziakkal is találkoztunk. Nagyon kedvesek voltak, és kávéval fogadtak, majd két órakor beindultunk Klosterneuburgba. Óriási forgalom volt, elvégre másnap ünnep köszöntött rájuk. Itt maximált idős, előre megvehető különböző idejű parkolócédulákat lehet venni a trafikokban, postákon, presszókban. A kolostor alatt álltunk meg, ahonnan könnyen fel lehetett menni gyalog. Másodjára jártam itt, de a templom barokk, szinte rokokó, túlzó díszítése most is kiverte a biztosítékot nálam. Pedig kívülről gyönyörű gótikus. Szerencsére az épületegyüttes számos része őrzi a régi korok nemcsak levegőjét, hanem emlékeit is, így azért nem jöttünk el élmények nélkül. 
utikalauz.hu 
