Győrffy Árpád: Magyarok Mariazellben - 1996.

Bármennyire is furcsa, a nekünk olyannyira megállapodottnak tűnő osztrákok is keresik a helyüket a történelemben és Európában. A századunkra össterreiché vált ostarrichi név első írásos megjelenésének ezredik évfordulója új lendületet adott a múlt feltárásához és bemutatásához a sógoroknak. A rendszeresen ismétlődő tartományi kiállításoknak is a szálak összekötése lett a fő feladata. Így van ez Stájerországban is, ahol - nálunk talán meglepő módon - nem a fővárosban, Grázban, hanem két apró, de nagy múlttal rendelkező városkában, Mariazellben és a szűkebb régiójához tartozó Neubergben rendezték a kiállítást.

A kulturális értékek mellett a két település természeti környezete is csodálatos élményeket ígér a síkabb vidékekhez szokott kirándulóknak. Ennek is köszönhető, hogy a 730 méter magasan fekvő Neuberg an der Mürz lakói ma már nem vasbányászattal és a kohászattal, inkább az idegenforgalommal keresik kenyerüket.

A Schatz und Schicksal - Kincs és sors című tartományi kiállítás neubergi részét abban a 650 éves cisztercita kolostorban rendezték, amelyben két Habsburg, III. Lipót és III. Albert 1379-ben megosztozott a családi birtokon. A tárlat anyaga a család ősi fészkéből, a svájci területen lévő Habisburgból kiindulva követi több száz éven át a két ágra vált dinasztia útját.

A kiállított tárgyak, dokumentumok majd mindegyike eredeti. Köztük például az a 17 pecsétes oklevél is, amelyen a rokonok tanúsítják, hogy a kiskorú örökös helyett az egyik nagybácsi intézheti az ügyeket, vagy egy 1408-ból származó magyar oltárterítő Zsigmond királytól.

Érdekes látnivalót kínál a kolostor szomszédságában álló vadászkastély is, amelyben egykor Ferenc József szívesen töltötte idejét. Valószínűleg nem sokat pihenhetett a ma már múzeumként működő épületben, mert a kiállítás tanúsága szerint élete során 4576 különböző vadat ejtett el.

Akik pompára, fényűzésre vár, valószínűleg csalódni fog, mert a kastély inkább a puritánság példája lehetne. Jellemző a császár gondolkodására, hogy még az inasának szobája is díszesebb volt az övénél. Itt is nagyon sok a magyar emlék. Sisi szobájában például egy kép emlékeztette a királynét állandóan az annyira kedvelt Gödöllőre és a magyarokra.

Ha császári vadászatokat már nem is rendeznek a környéken, a mindenkori kancellár ma is itt vacsoráztatja fontos vendégeit. Ilyenkor természetesen az uralkodó által használt étkészlettel terítenek.

A kolostorhoz kapcsolódó három hajós, kora gótikus stílusú templomban egymást érik a színvonalas koncertek. Néhány napja például a MÁV Szimfónikusok léptek fel a Brahms-fesztiválon. A szerzetesek egykori hálótermében, a dormitoriumban a klasszikus muzsika mellett a dzsessz is sűrűn megszólal.

Ha valaki erre jár, nem felejtse el megkóstolni a császár egyik kedvenc ételét, a főtt marhahúst tormával. Előtte természetesen spárgakrémleves, utána pedig a környék speciális rizlingje dukál a feketeribizlire emlékeztető lágy aromával.

Neubergben sok a magyar emlék, de Mariazellben néha egyenesen úgy érezhetjük, mintha itthon lennénk. Az sem meglepő, ha az utcán valaki magyarul köszön ránk, hisz a 868 méter magasan fekvő 2500 lakosú városka évszázadok óta az egyik legkeresettebb határon túli magyar búcsújáró hely.

A település karrierjét egy Magnus nevű bencés szerzetes és I. Henrik morva őrgróf indította el. Ám az igazi lökést Nagy Lajos magyar király adta, akinek egy a törökök elleni nehéz csata előtt álmában megjelent Mária, és győzelmet jósolt. A király a csata után hálából gazdagon felszerelt gótikus templomot építtetett Mariazellben az addigi kis kápolna helyére. A templom középső hajója és 90 méter magas tornya ma is áll a két később hozzátoldott barokk torony között.

A kapcsolatok később sem szakadtak meg, öt éve innen hozták haza Mindszenty József földi maradványait, mostanában pedig a pápai Zalka Máté, avagy legújabb nevén Belvárosi Iskola öregbíti a magyarok jó hírét. A helyiek figyelmességét jelzi, hogy október 14-án Paul Lendvai vezetésével emlékülést rendeznek Magyarország 1956 utáni 40 évéről.

A templom előtt folyamatosan zajló búcsúi vásár messziről olyan, mint a tihanyi. Közelről azonban kicsit rendezettebb, ízlésesebb. A feljegyzések szerint a 17. században már 29 bódéban árulták a kegytárgyakat, száz éve pedig megjelentek a tömegáruk.

Minden szombaton, és nagy ünnepek előtti estén gyertyás körmenetet tartanak, óránként megáldják a kegy- és emléktárgyakat, vasárnap délutánonként pedig az autókat is. A zarándok csoportok - ha kellő összeggel rendelkeznek - azt is eldönthetik, hogy a hétszáz éves hársfából faragott kegyszobor - Mária és a gyermek - milyen ruhában fogadja őket.

A tartományi kiállítás mariazelli része is a templom kincsestárára, a búcsújárók ajándékaira épül. A bemutatott tárgyak között éppen úgy megtalálható a felirattal, aláírással személyessé tett Mária-reprodukció, mint a felbecsülhetetlen értékű ötvös remek.

Minden a támaszkeresésről és a háláról szól. Ajándékozz nekem egy szép rendes embert! - fohászkodik az egyik búcsújáró Máriához, a másik pedig szabadságot kér az egész világnak! Nemcsak az ajándékok, a felső vakolatrétegtől megtisztított templomfalak is tele vannak több száz éves feliratokkal.

A templomi kiállítást kiegészíti a Thysszen-Bornemissza család bemutatója, amelyen a középkori ötvösművészet remekeiben gyönyörködhetnek az érdeklődők.

Mariazellben a világi turizmus valamikor a múlt század második felében jelent meg. A legendák szerint az egyik helybeli paraszt száz évvel ezelőtt sílécet hozott Norvégiából és éjszakánként titokban próbálgatta. A kísérletből azóta általános divat lett.

Az igazi fellendülés a vasút megépülésével kezdődött, bár a nehéz terepviszonyok miatt egyes szakaszokon eleinte gyalog gyorsabb lett volna. A szó szoros értelmében kellett érteni a kocsikra írt figyelmeztetést: Menetközben tilos virágot szedni! A helybeliek még ma is szörnyűlködve emlegetik, hogy a vonat egykor 2,5 óra alatt tette meg a 80 kilométeres távot. Úgy látszik nem utaztak a Csajág-dombóvári vonalon.

A síelésen, szánkózáson, túrázáson kívül vitorlázórepülés, lovaglás, vadvízi evezés, paplanernyővel való siklás, sárkányrepülés, hegyi kerékpározás várja a turistákat. Nyáron is üzemel a másfél kilométer hosszú függővasút, amely 6 perc alatt visz fel az 1266 méter magas Bürgeralpéra. Szombatonként, vasárnaponként nosztalgiavonat indul a közeli Erlauf-tóhoz, ahol télen korcsolyázásra, nyáron könnyűbúvárkodásra, szörfözésre és fürdésre van lehetőség. Igaz, nagyon kell figyelni, hogy a szél merre viszi a mély vizű tó felszínén lévő melegebb vizet. Természetesen motorcsónaknak nyoma sincs .

A mariazelliek mindenből pénzt csinálnak. Jól példázza mentalitásukat a Pirker család zarándoklatokra és a méhekre épülő gazdasága. A méhviaszból gyertyát, a mézből süteményt, mézesbort és bármily meglepő is, mézpálinkát készítenek. Mindez természetesen fogyasztható a saját cukrászdában, és szerény belépőért megnézhető gyertyaöntő műhelyben, vagy a technológiailag és adózási szempontból is teljesen zárt rendszerű pálinkafőzdében.

A befektetett munka bőven meghozza eredményét. A Nagyvázsonynál alig nagyobb település ma úgy néz ki, mint egy múlt század végi magyar nagyváros legszűkebb belvárosa. Persze a mai kor igényeihez illő szolgáltatásokkal. A kiadásokra bőven telik a évi 160 ezer vendégéjszakából. A turisták 75 százaléka nyáron keresi fel Mariazellt, 60 százalékuk belföldről, 26 százalékuk Németországból.

Az eredmények ellenére nem bízzák el magukat. Új kedvezményekkel, programokkal keresik a vendégek kegyeit. Ha például valaki három éjszakánál többet tölt el a városban, mintegy 30 százalékos kedvezményt kap a síeléssel kapcsolatos szolgáltatásokhoz. Júliusban és augusztusban a hét négy napján délutánonként különféle gyerekprogramokat szervez a helyi idegenforgalmi iroda munkatársa, hogy a szülők szabadabban tölthessék idejüket. Az idén nyitották meg a Bürgeralpon a "Favágók országa" nevű élményparkot is, ahol a gyerekek nemcsak megnézhetik a favágók munkáját, hanem ki is próbálhatják a fafeldolgozás legfontosabb berendezéseinek modelljeit.

Persze az idegenforgalomban is ott vannak a magyarok. A környéken újdonságnak számít Kovács János lovasiskolája. A magyar fiatalember hat éve hagyta ott a töki ménest, hogy egy ausztriai vállalkozó ménesét megszervezze. Két éve úgy határozott, hogy saját lábára áll. A helyi rendőrkapitánnyal közösen alapított Pherdehofban lovagoltatást, oktatást, kiképzést, bértartást, kocsizást egyaránt vállalnak. A fedett lovarda szemben lévő falain a két ország címeres lobogója hirdeti, hogy így is lehet.