Amikor Hongkongba készültünk utazni, már Kínában éltünk, egy csodálatos, tavakkal körülvett kis szigeten, Phoenix Islandon. A sziget Kína 3. legnagyobb városának, Guangzhounak- vagy ahogyan talán többen ismerik Európában, Kantonnak – Guandong tartomány székhelyének- elővárosában volt, afféle kertvárosként.
Guangzhou, Kanton, Phoenix Island, Shenzhen, Kowloon, Dél-kínai tenger, Hongkong Island, Lantau sziget
Kanton – az elővárosokkal együtt – 11 milliós nagyváros, Kína ipari, kereskedelmi központja, s talán nem mellesleg a kínai rockzene fellegvára, mely úgy a 90-es években indulhatott robbanásszerű fejlődésnek. Első benyomásom a városról 2008-ban, hogy kissé elrémisztő a nyüzsgés a városban és az utakon, s nem igazán voltak emberi léptékűek a lépten-nyomon elénk tornyosuló hatalmas felhőkarcolók sem.
Talán ezért is választottuk – kínai kollégáink javaslatára – lakóhelyül a bevezetőben említett kis szigetet. Már az is hihetetlen volt, amilyen körülmények között éltünk egy olyan országban, amelytől itthoni ismerőseim kissé féltettek, az ázsiai állapotokra hivatkozva.
Talán érdekes lehet, ha felteszek pár fotót erről az idilli szigetről, az egzotikus növényekkel beültetett előkertekről, s a minden komforttal felszerelt lakásokról, villákról, s ellenpólusként egyet a város legmagasabb plázájáról a Citic Plazaról.
Phoenix Island, street – a mi utcánk
Egy villa a tóparton
Easy reach Café-Kávézó az utcánk sarkán
Kedvenc szobrom a Litchi Parkban
Citic Pláza
Számomra az is meglepő volt, hogy akinek pénze van, már mindent megvehet Kínában, s a legösszkomfortosabb körülményeket biztosíthatja magának, igaz olyan árakon, mint amilyenek Európa nyugati térfelén vannak. Viszont az is igaz, hogy a megélhetés sokkal, de sokkal olcsóbb, mert az árakat az átlag kínai béréhez igazítják.
Guangzhou Citic Plaza
A hongkongi utazás az első volt, amelyet letelepedésünk után megtettünk, s ennek az oka részben az volt, hogy Kínában nem olyan egyszerűen kap szabadságot a munkavállaló, s főleg nem akkor amikor éppen szeretne, viszont – mint később tapasztaltuk is – piros betűs ünnep elég sűrűn akadt a naptárban, amelyet a munkaadók gyakran több nap fizetett szabadsággal honoráltak.
Hongkong nagyon közel van Kantonhoz, mindössze 1 óra vonatútra, és nekünk, mint külföldieknek vízum sem kellett a beutazáshoz. A kínaiaknak furcsa módon igen, pedig már 1997-ben visszacsatolták Kínához, bár bizonyos önrendelkezési jogokat meghagytak. Hongkong az 1. kokain háború után (1841) került, több mint 150 évre brit uralom alá. A hivatalos nyelv a kantoni után a mandarin, és az angol. Hongkong lakóinak nagy része a kantoni nyelvet beszéli, melyet Kínában a kínai nyelv egy dialektusának tartanak, nyelvészeti szempontból azonban inkább tekinthető önálló nyelvnek.
Üdítő volt még, hogy ott szinte mindenki jól beszélt angolul, míg Kínában sajnos akár el is veszhetett volna az ember a kínai nyelv ismerete hiányában. Jellemzően a taxisok zöme nem beszélt angolul, s ha városi bolyongásaink után elfáradva és eltévedve leintettünk egy taxit, hiába mondtuk be angolul a címünket, a taxi vezetője legtöbbször nem értette. A kínai nyelvnek a ritmusa, a hanglejtése is teljesen eltér az angoltól.
Kínai kollégáink segítsége nélkül elveszettek lettünk volna, hiszen nem csak felírták nekünk egy kis papírkára Phoenix Island nevét kínai írásjelekkel, még a nap bármely szakában rendelkezésünkre álltak telefonon, s szívesen elmagyarázták a taxisnak kínaiul az útvonalat. Így tehát merészebben kalandozhattunk akár Kínában, akár Ázsiában.
Abban az évben május 1-je éppen pénteki napra esett, így a hétvégével együtt már 3 napunk volt, hogy “átugorjunk” Hong Kongba. Suttle busszal indultunk a Phoenix City-ben lévő Traffic Centertől Kantonba, majd innen csak pár metró megálló volt a Déli pályaudvar.
A pályaudvaron még volt időnk beülni egy kávéra, s mivel már hónapok óta nem hallottunk magyar szót, meglepetten kaptuk fel a fejünket, mikor a szomszéd asztaltól magyar hangok szűrődtek át hozzánk. Beszédbe elegyedtünk a két fiatal férfival, akik elárulták, hogy játék automatákat gyártatnak Kínában.
Nem sokáig beszélgethettünk, indulnunk kellett, hiszen vonatba szállás előtt alapos átvizsgálás várt ránk és a csomagjainkra is.
Nem volt túl meglepő, hogy az állomás személyzete arcvédő maszkot viselt, és több helyen infra kamerák voltak felszerelve, amellyel a lázas utasokat szűrték ki a tömegből. Kantonban akkorra már kisebbfajta “tömeghisztéria” alakult ki a madárinfluenza vírussal szemben. A járvány Mexikóból terjedt el, s mivel nagyon sok vendégmunkás járt át onnan Kínába, eléggé reális esély volt a járvány gyors terjedésére Kínában is.
A vonat a várakozásnak megfelelően kényelmes és kulturált volt. Shenzhennél léptünk át Hongkong felségterületére, pontosabban a Kowloon félszigetre,mely a Dél-kínai tengerbe nyúlik, s mely szárazföldön határos Kínával.
Bármennyire is dehonesztáló ez számomra, be kell, hogy valljam, hogy hosszú ideig abban a hitben éltem, hogy Hongkong afféle mini városállam, amely mindössze egyetlen felhőkarcolókkal teletűzdelt parányi szigetből áll. Ezzel ellentétben az egyetlen félszigeten kívül, számtalan – több, mint 200 – a Dél-kínai tengerbe “potyogtatott” szigetből áll.
Hongkong neve kantoni nyelven “illatos kikötőt” jelent, amelyre kétféle magyarázat is lehetséges. Az egyik, hogy itt ömlik a Dél-kínai tengerbe az édes vizű Gyöngy-folyó (Pearl river), mely Kantonon folyik keresztül, s itt van a deltája. Ennél talán hihetőbb az a magyarázat, hogy a kikötő menti gyárak exportra váró szállítmányai, a füstölőszerül használt tömjén és mirha miatt kapta ezt a nevet Hongkong.
A szállodánk Kowlon cityben volt, amelyet “kilenc sárkány negyednek” fordítanak kantoni nyelvből. Ebben a negyedben, a mindössze 47 km2-es területén valamivel több mint 2 millió ember él, több mint Budapest lakossága. (Összehasonlításképpen Budapest területe 525 km2). A nyüzsgő, élettel teli város a világ egyik legbiztonságosabb városa. Semmi nyoma a hollywoodi filmekből ismert Bruce Lee, és Jackie Chan féle bandaháborúknak, amelyek lehet, hogy csak ezekben a filmekben léteztek. Az első délutánunkon a szálloda mikrobuszával indultunk városnéző körútra.
Képek a világvárosról
Számomra az egyik érdekesség, a város központjába érve, az emeletes villamos volt. A hongkongi villamos rendszert 1904-ben hozták létre a világon egyedülálló módon kizárólag emeletes villamosokat alkalmaznak.
Az emeletes villamos
Másnap reggeli után a kikötőből áthajóztunk komppal Hongkong Islandra, ahol a Viktória öböl fölé magasodó Viktória hegyen van a The Peak, a világ egyik legszebb kilátóhelye, melyet az angolok építettek.
A városból indulnak kompjáratok, mind a szigetekre, mind a külső területekre (például Makaóra és Kína egyes városaiba). A leghíresebb komp a Kowloont a Hongkong szigettel összekötő Star Ferry, mely 1888 óta közlekedik. Hongkong kikötői híresek a part mentén cirkáló dzsunkákról, Hongkong teherkikötője pedig, az egyik legforgalmasabb a világon.
A kikötőben várakozva
Egy dzsunka a Dél-kínai tengerben
A Hongkong-sziget magaslataira a feljutást korábban hordszékekkel oldották meg. A Viktória-csúcsra 1888 óta a Peak Tram elnevezésű siklóval lehet feljutni, ami a város legelső tömegközlekedési eszköze is volt. A sikló kiinduló pontján található Jackie Channek , Hongkong híres szülöttének viaszszobra, mellyel a közeli Madame Tussaud panoptikumot reklámozzák.
Jackie Chan viasszobra
Peak Tram
A Viktória csúcson fantasztikus kilátás nyílt az öbölben lévő Hongkong sziget felhőkarcolóira. Az egész látvány olyan “dejavu” érzést keltett bennem, hiszen talán minden fotó, amelyet eddig láttam Hongkongról, erről a kilátóról készülhetett.
Látvány a Viktória csúcsról a Viktória öbölben fekvő Hongkong sziget felhőkarcolóira
Visszatérve a siklóval a kikötőbe, jegyet váltottunk a következő kompra, amely közel 2 óra alatt elszállított bennünket Lantau szigetre. A sziget egyik legnagyobb attrakciója a 26,5 méter (a pódiummal együtt 34 méter) magas óriás bronz Buddha-szobor, mely 202 tonnát nyom és Kína egyes részeiről is jól látható.
Kikötve a szigeten, 2 lehetőség között választhattunk, hogy feljussunk a Buddhához. Az egyik, drótkötélpályán a Dél-kínai tenger felett, de itt olyan hosszú lett volna a várakozás a nagy tömeg miatt, hogy inkább a buszt választottuk, amely a szomszédos hegy szerpentin útján kanyargott , valamivel kevésbé megemelve a tériszony által okozott adrenalin szintet. Biztonságos talajra érve még jó pár lépcsőn kellett felkapaszkodnunk a hegyre, a Po Lin buddhista kolostor elsődleges nevezetességéhez -a már emlegetett- a Tien Tan Buddha-szoborhoz, avagy a Menny Temploma Buddhához. Ez Kínában az öt legnagyobb Buddha szobrok egyike. A szobrot hivatalosan 1993-ban adták át. Az alkotást már első lépésektől kezdve szimbolikusan kezelték, ezért 12 év alatt építették fel.
Tien Tan Buddha szemből a lépcsők aljáról
A Buddha a szomszédos hegyről fotózva
Sajnos a sziget másik nevezetességére a Tai O vízre épített, régi halászfalura már nem jutott időnk, mert a sziget másik részén helyezkedik el.
Vissza a szállodánkba metróval mentünk, s út egy jó része a Dél-kínai tenger alatt vezetett. Sokat olvastam a világ egyik legkorszerűbb metrójáról, amely azért nem okozott különösebb meglepetést, hiszen Kantonban is ugyanilyen metróval utaztunk nap, mint nap, ahol a síneket, és a vonatot a peronon üvegfal választotta el az utasoktól, amely csak akkor nyílt szét, amikor a számítógéppel vezérelt metrószerelvény ajtaja éppen odaért.
Sajnos a rövid hétvége csak egy kis ízelítőre adott lehetőséget ebből a hatalmas metropoliszból és két szigetéről a sok közül. Remélem, azért akad aki így is kedvet kap, hogy elutazzon erre a különleges helyre.
Bollók Irén
A szerző írásai az Útikalauzban
Bollók Irén: Kirándulás Pekingbe és a Nagy Falhoz – Kína – 2008
Bollók Irén: Hainan, a kínai Hawaii – Kína – 2008
Bollók Irén: Egy csipet Guangzhou(Kanton) és egy hétvége Hongkongban – Kína – 2009
Iratkozzon fel hírlevelünkre, ha nem akar lemaradni semmiről
[ninja_form id=5]
