Ezúttal egy kevésbé – legalábbis a turisták nagy része által – kevésbé ismert ausztráliai érdekességről, a Fraser szigetről írok. A szigetről sok részletet meg lehet tudni az Internetről, most inkább saját tapasztalatainkat osztom meg.
Ez a homoksziget a világörökség része, 1992 óta védett nemzeti park. A legnagyobb sziget Queenslandban, 120 km hosszú és 24 km széles. Kövezett út nincs, a sziget kiépítettsége minimális. Csak komppal és terepjáróval lehet megközelíteni – városi négykerékmeghajtású kocsiknak nem ajánlott.
Először valamikor 1990 körül látogattuk meg, azóta többször jártam ott, mindig akkor, amikor magyarországi vendégeket vittem magammal. Most is egy középiskolai padtársamat leptem meg ezzel a kirándulással. Hogy miért meglepetés? Elsősorban azért, mert csak és kizárólag terepjáróval lehet bejárni, ráadásul elég jól felszerelt kocsival. Nem mindenki vállalja…
Kezdem az elején.
A komp Inskip Point-ról indul, ami Brisbanetól kb. 200 km-re, északra fekszik. Mivel az egész sziget nemzeti park, belépőt kell váltani, ami 48 dollár (ha jól emlékszem 1 hónapra érvényes) és a környéket is lefedi. A komp nagyon drága (127 dollár, kocsi és utasai), mert ez az egyetlen megközelítési lehetőség. Hasonló kompok általában 24-48 dollárt kérnek.
Pár kilométerre a komptól már meg-megállnak a kocsik az út szélén és leeresztik a guminyomást. Én 1.3-ra mentem le, ez bőven elég volt.
A komp előtt hosszú sor, térdig érő homokban. Mindenki türelmesen vár, a komp megállás nélkül fordul, kb. 15 perc az út. Fontos tanács: mindig a kitaposott keréknyomban haladj, ne próbálkozz egyéni megoldásokkal. (Ha beásod magad, szerencsére mindig akad valaki, aki kihúz a … homokból). Páran megpróbáltak a sor elejére hajtani a mély homokban, mondanom sem kell, nem rohant senki sem a segítségükre.
A szigetre érve libasorban haladnak a kocsik, az első pár kilométer elég nehéz, mert itt puha homok van. Utána sokkal jobb a helyzet, mert az apály során szárazon hagyott kemény és abszolút sima homokon lehet haladni. Indulás előtt ajánlott az árapály idejét pontosan megérdeklődni, mert csak bizonyos órákban járható a part. A szigeten manapság 80 km/h sebességkorlátozás van, régebben nem volt ilyen. Persze azért lehet kissé gyorsabban is menni, bár a gyakori vízfolyások miatt gyakran nagyon le kell lassítani. Ha véletlenül 80-al belefutsz egy ilyenbe, könnyen a futómű látja kárát. Szerencsére lehet figyelni a többi kocsit.
Persze van, amikor egy autó sincs a láthatáron … ez nem egy utolsó érzés, különösen nem egy európai turistának. Mindig maradj a kemény homokon, ha jön a dagály, a víz szélén még sokáig lehet menni.
A szigeten több szálláslehetőség is van. Van egy modern hotel a sziget nyugati részén, minden kényelemmel felszerelve. Ennek a közelébe sem mentünk. A következő lehetőség egy jobb motel színvonala, emeletes házakkal, étteremmel stb. Ezt is elkerültük és egy egyszerűbb megoldást választottunk.
Rainbow Beach egy nagyon kellemes környezetben lévő bungalókból áll, nagyjából a sziget közepén. Van egy vegyesbolt, benzinkút és egy egyszerű étterem is. Mi egy három ágyas bungalót választottunk, komplett konyhával és a tornácon sütögetési lehetőséggel.
Ebédlő és konyha, három ággyal, kényelmes terasz, jobbra a tető alatt gázzal működő sütögetési lehetőség, külön mosogatóval és asztallal.
Nagyon kényelmes, tiszta és jól felszerelt szállás volt, nagyon méltányos áron (100 dollár per nap 3 személyre, még dugóhúzót sem kell hozni). A tengerpart kb. 100 méterre volt. Délutánra érkezünk ide, mert csak kb. déltájban értünk a komphoz.
Három napra mentünk, ami elég a főbb látnivalókhoz.
Első nap a Central Station-hoz látogattunk el, ami a századforduló (nem a mostani, az előző) idején fontos fakitermelési központ volt. Egy ideig homokot is bányásztak. Az angol flotta hajói számára fontos forrás volt az itt termelt faanyag. Szerencsére az acél hajótestek előretörése miatt nem sikerült az utolsó fát is kivágni. Ma már a sziget flórája és faunája szigorúan védett.
A Central Station mellett egy kis patak folyik, kristálytiszta vízzel. A sziget homokja remek szűrő, állítólag 30 ezer év kell, hogy a leesett eső leszivárogjon és visszatérjen mint vízfolyás. Az összeboruló fák alatt kellemesen lehet sétálni a patak homokjában.
Innen átmentünk a Lake McKenzie-hez. Ez egy elég nagy tó, tiszta szilikát homokkal. A víz nagyon kellemes meleg és nagyon-nagyon tiszta. Jó sokat üldögéltünk, beszélgettünk a térdig érő vízben, de aki úszni akar, át is úszhatja a tavat.
Lake MacKenzie. Talán a legtisztább természetes víz amit eddig láttam.
Nagy tömegről nem lehetett beszélni. 5-10 méternél közelebb nem illik menni senkihez.
Ez a kép ugyan nem a szigeten készült, de mindenütt ilyen sütögető helyek vannak. Gázzal vagy villannyal működnek, természetesen ingyenes. Mellettük mindenütt asztalok, padok, mosogató és WC. Így hagyd magad után. Még nem láttam koszosan otthagyott helyet. (Talán a nagyvárosokban).
.
Délben elfogyasztottuk a magunkkal hozott uzsonnát.
Mint mindenütt Ausztráliában, itt is jól felszerelt étkező helyek vannak. Mivel a szigeten sok a dingó (vadkutya), ezek az étkezőasztalok körül vannak kerítve.
(Ez is egy utóbbi időben bevezetett biztonsági megoldás, mikor először voltunk itt, a régi jó Pálma gumimatracunk helyén reggel csak bélyegnyi cafatokat találtunk – a dingók rágóguminak használták). Mindenütt információs és figyelmeztető táblák. Mivel már kora délután volt, itt megettük az előre csomagolt szendvicseket és irány haza.
Még volt ki időnk, elmentünk sétálgatni. Rögtön a szállás mögött egy ösvény vezet a sziget belsejébe.
Figyelem! Dingó veszély
A sziget belsejében elég nehezen járható utak vannak térdig érő homokban. Mivel az utak – inkább csak csapásoknak nevezném – csak egysávosak (egy keréknyom szélességűek), a szembe jövő kocsik csak kis kitérőknél tudják egymást elkerülni. Ilyenkor aztán az egyik kocsi elindul visszafelé (persze hátramenetben).
Ártalmatlannak látszó homokút, se sokan bennragadnak. Városi terepjárónak nem ajánlott, mert leül az alja
Szóval az átlagsebesség nem valami nagy, a hátralevő 18 km-t jóval több, mint 1 óra alatt tettük meg. Igaz, megálltunk Lake Wobby-nál, ami egy “vándorló” tó: a lassan előrehaladó homokdűne tolja maga előtt a tavat, bele az erdőbe.
Lake Wobby
A meredek homokfalon lecsúszva itt is jót lehet fürdeni, bár ezt mi kihagytuk. Elég fáradtan és éhesen értünk haza. A hűtőben már várt a marinírozott kenguru steak. Egy üveg ausztrál shiraz után nemigen kellett altatni minket.
Másnap irány az Eli patak. Útközben megnéztük a Maheno hajóroncsot, amely a 30-as években került a partra.
A Maheno hajóroncs. Mikor először láttam úgy 25 éve, még egész hosszában látszott és az oldalfalak is álltak
A hajót eredetileg Japánba vontatták volna bontásra, de elszakad a vonókötél és a hajó a szigetre sodródott, ahol máig is látható. Persze ma már az eredetileg elég nagy hajónak csak pár méter magas váza áll ki a homokból. A kötelező fényképezkedés után hamarosan megérkeztük az Eli patakhoz.
Mivel ez az egyik fő látványosság, jó nagy tömeg gyűlt össze. Nekem elég nagy kiábrándultságot okozott, mert legutóbb kilométereket lehetett felsétálni a patakmederben. Ma – biztonsági okokból – csak talán 150 méter engedélyezett.
A tiltó tábla, pedig innen kezd kalandos lenn az út felfelé a patakmederben
Itt leborult fatönkök alatt lehet átúszni, a patak elég sebesen folyik és percek alatt levisz a tengerhez. A patakmeder mellett ma már kiépített fa járdán lehet felsétálni – nekem valahogy ez a hely elvesztette a varázsát.
A kiszélesedő tengerparti részen fiatalok a vízben felállított sátrak alatt üldögéltek és nagy mennyiségű sört fogyasztottak. (Itt jegyzem meg, hogy másnap délelőtt a parti homoksávon autózva hirtelen egy rendőr került elő és megfújatott … ezt se hittem volna). Mi is lebzseltünk egy darabig, majd elindultunk északra az Indian Head nevű kiszögelléshez, mely a 125 mérföld hosszú tengerparti sáv vége.
Indian Head. Itt, ha tovább akarsz haladni, be kell fordulni a sziget belseje felé, ami igen próbára teszi a kocsikat. Jó pár Toyota Landcruiser ásta ott be magát – a mi Ssangyong kocsink azonban bírta a strapát. (Másik tanács: nem szabad lassítani vagy megállni! Padlógáz, míg át nem érsz a mély homokon, bárhogy ráz is a kocsi.)
Itt egy kis lagúnában remekül lehet úszkálni, ha vadabb vizekre vágysz, pár méterre ott a szörf beach is. Vigyázat! Nagyon gyorsan le lehet égni, kalap és trikó viselete mindenképpen ajánlott!
Hazafelé megálltunk az un. Cathedral sziklák alatt, melyek színes homok képződmények.
A Cathedral – Katedrális – sziklák
Kifutópálya a Cathedral sziklák mellett. Kényelmesebb és tehetősebb látogatók ezt a megoldást választják. Én a magam részéről nem tudom, ezt választottam volna
Motocross a szigeten – magam is motorozok, de azért ez már kicsit sok lenne
Másnap kényelmes reggeli után irány a komp.
Ezúttal azonban a komp után nem a kényelmes autópályát választottuk, hanem a tengerparti utat amely egészen Noosa-ig vezetett. A kemény sima homokon élvezet hajtani, balra a Csendes óceán, jobbra homokfal magasodik. Itt csak kijelölt helyeken lehet kempingezni. Mi novemberben voltunk ott, ami ugye még csak késő-tavasz, de már sokan ott töltötték a hétvégét, akár sátrakban, akár minden kényelemmel felszerelt lakókocsikban.
Már csak egy komp volt hátra, a Noosa folyón. Ezúttal 5 dollár elég volt az átkeléshez. Noosa Head szintén jelentős kirándulóhely, turisták számára fontos célállomás. Főszezonban és a hétvégén nem ajánlott. Divatos butikok és éttermek sora, mondanom sem kell, megfelelő árakkal. Ide külön jöttünk el egy másik kirándulás alkalmával. Remek strandolási lehetőség, az éttermek terasza a tengerre nyílik … szóval, itt is el lehet tölteni az időt és a pénzed.
Innen már irány haza, már csak laza másfél órás út volt hátra.
Egy biztos, vendégeinknek páratlan élményben volt részük. Bár már beutazták a világot, ezt a helyek az első között díjazták. Talán azért, mert itt még részük lehetett a természetet látni és megtapasztalni annak – közel – eredeti állapotában. Egy késő esti séta a tengerparton gyorsan meggyőz arról, hogy bizony elég jelentéktelen kis pontocskák vagyunk az univerzumban.
A szerző (balról) és az egykori padtárs
Még egy utolsó tanács. Manapság szerencsére – az internet jóvoltából – minden utazási információ rendelkezésre áll. Minden látogatónak azt ajánlom, nézzen alaposan körül a neten még otthon. Szűkítse le a meglátogatandó helyeket a minimumra, de amit kiválaszt, ott töltsön el pár napot. Ausztrália nagy, itt nem lehet kocsival ide-oda ugrálni, mint Európában, ahol egy délelőtt akár 4 országon is átmehetsz. Próbáld meg Ausztráliát egy európai vagy magyarországi léptékű térképen nézni – nagy meglepetés fog érni. Pl. a Sydney-Brisbane távolság Magyarország hosszának a duplája.
Mindenkinek kellemes ausztráliai üdülést kívánok.
Feredős József
Feredős József további írásai az Útikalauzban
Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre
[ninja_form id=5]
Örültem a beszámolónak, és köszönöm, nagyon tetszett! 2009-ben, amikor Kínában éltünk, megfordult a fejünkben, hogy szabadidőnk eltöltésének egyik célpontja éppen Ausztrália legyen, hiszen akkor közelebb voltunk az áhított földrészhez, mint itt, Európában.Éppen ez tetszett benne-mint amiért Afrikába is vágyom-a néhol érintetlen természet közelsége.Nagy kaland lehetett mindez! Irigylem érte Önt uram!
Üdvözlettel,Bollók Irén