Feredős József: Gyalogtúra Zsákos Frodó nyomában – Új-Zéland – 2011
Állandó szerzőnk átugrott néhány napra a szomszédba, hogy egy rövid írással és sok érdekes képpel megörvendeztessen bennünket
Auckland, Nelson, Kahurangi Nemzeti Park, Cobb-víztározó
Idén márciusban volt szerencsém ellátogatni Újzélandba, ahol 11 évig éltem még a 70-es években. Már jónéhány éve nem jártam arrafelé, így aztán pár meglepetés is ért. Terveink szerint a látogatás fő célja egy 3 napos gyalogtúra volt a Kahurangi Nemzeti Parkban, az déli sziget északi csücskében. Bár beszámolóm nagyrésze ezzel a túrával foglalkozik, pár szóban egyébb érdekességeket is megemlítek.
Ausztráliai, új-zélandi útikalauz nagyobb térképen való megjelenítése
A Brisbane-Auckland repülőút mindössze 2 és fél óra. A repülőtérről a város északi felére szintén 2 és fél óra alatt értünk – mondjuk Ferihegyről Óbudára. Vendéglátónk szerint ez teljesen normális, az aucklandiak szinte egy állandó közlekedési dugóban élnek. Annak ellenére, hogy rengeteg autópálya, felül és aluljáró épült az utóbbi évtizedekben, a közlekedési helyzet szinte katasztrófális. A város jó példa arra, hogyan lehet egy nagyon is kellemes, élhető városból – ami Auckland volt pár évtizede – egy elviselhetetlen metropoliszt kreálni. Mostanáig úgy éreztem, Auckland volt az egyik legjobb város ahol éltem – ma már semmi pénzért nem költöznék vissza. Hasonló élményről számolhatok be számos egyéb helyről, melyeket a “fejlődés” teljes mértékben elviselhetetlenné tett (talán a budapestiek is így érezhetik magukat).
Pár napos aucklandi tartózkodás után Nelson-ba repültünk, egy meglepően tiszta, rendes és nagyon is élhető kisvárosba a déli sziget északi csücskében. Egy másik világba csöppentünk. Bár Nelson is többszázezres város, a nagyvárosok hátrányai nem tapasztalhatók. A parkírozás nem gond, sok-sok kis üzlet, kávézó és park tarkítja a városképet. Fél nap alatt bejárható városka, talán Pécshez hasonlítható, mert itt is sok hegy és domb veszi körül, illetve szabdalja szét a várost.
Hála a kellemes mikroklímának, a városban folyó kis patakban márciusban még javában fürödtek, talán egy negyedóra sétára a belvárostól. Sok régi házat (itt egy 100 éves ház már igencsak műemlék) feljújítottak; magasház csak egy van a városban – egy, még a hetvenes években épült szálloda.
A főutca Nelsonban
Ez inkább egy kisvárosi utca
Műemlék-ház Nelsonból
Egy régi barátunknál szálltunk meg, de a városban bőven van szálláshely, a “bed and breakfast”-tól a luxusszállodáig. Talán a fő nyaralószezon – december vége, január – kivételével felesleges előre szállást foglalni.
A háromnapos gyalogtúra nem jelentett különösebb fizikai igénybevételt, de bizonyos részek némi ügyességet és állóképességet követeltek. A környéken nagyon sok turistaút van, a könnyű sétától a komoly alpinista felszerelést igénylő hegymászásig. Az elszánt gyaloglók akár többszáz kilométeres útvonalat is választhatnak a nyugati part mentén – természetesen éjjeli szállásokkal. A turistaházakat a környezetvédelmi minisztérium tartja fenn és adja ki (az Interneten lehet foglalni). Az árakat ismerve, úgy tűnik ez a vállalkozás nem profit-orientált. A turistaklubok kedvezményt kapnak, mi például fejenként napi 15 ujzélandi dollárért kaptunk szállást egy 16 személyes, teljesen felszerelt turistaházban (csak ágyneműt kellett vinni). Némi felár ellenében a szállásra ez idő alatt nem engednek be senki mást.
Nelsonból mintegy két-három óra aútózás után megérkeztünk a Cobb víztározóhoz, mely egy kisebb vízierőművet táplál. Az utolsó 50 kilométeren már murvás földúton haladtunk. Itt már egyetlen kocsival sem találkoztunk.
Ennek a mesterséges tónak a partján állt a turistaház, a kulcsot egy “rejtekhelyen” kellett megtalálnunk. Lepakoltunk, beindítottuk a hűtőszekrényt és a bojlert, majd azonnal elindultunk az első napi – inkább délutáni – túrára.
A zsilip a turistaházból
Ezen az úton nem volt szintkülönbség, egy patak mellett haldtunk, a Gyűrűk Urá-ban látott erdőben. Embernek nyoma se volt, ennek ellenére az út remekül ki volt jelölve, eltévedni szinte lehetetlen. Kb. két óra kényelmes séta után egy “turistaházhoz” érkeztünk, Chaffey’s kabinjához. Ez egy igen elhanyagolt egyszobás (2×2 m) kabin, melyet már átadtak az enyészetnek. Szükség esetén meg lehet húzódni benne.
A Gyűrűk Ura forgatási helyszíne
Az omladozó “menedékház”
Visszafelé kezdett hatalmába keríteni az az érzés, melyet elég kevés helyen élünk át. A főút elhagyása óta nem találkoztunk senkivel. A következő két nap alatt mindössze egy kisebb turistacsoportot láttunk, azokat is nagyon rövid időre. Európában az ilyesmi elképzelhetetlen, még a svájci Alpokban is lépten-nyomon a civilizáció hatását tapasztaljuk.
A lemenő nappal együtt érkeztünk meg a szállásra. Mivel a levegő érezhetően lehűlt, bedurrantottuk a kis vaskályhát. Bár volt gáztűzhely, a vacsorát is ezen a vaskályhán készítettük el, márcsak a romantika kedvéért. Persze forróvíz is volt, egy jó zuhany után nem kellett sok a mély alváshoz.
A turistaház nappalija
A túra legnehezebb része másnap következett – ezt persze nem tudtuk előre. Mintegy 800 méteres szintkülönbség, elég meredek hegyoldalak és göröngyös, sziklás utak tették változatossá ezt a napot. (Cobb Reservoire, NZ) A Peel tó után még egy kb. másfél órás gyaloglás árán egy teljesen kopár fennsíkra érkeztünk, ahonnan fantasztikus, 360 fokos kilátás nyílt a környező hegyekre. Itt hosszabb pihenőt tartottunk, megebédeltünk és friss forrásvizet ittunk. Kb. délután 2 óra lehetett amikor elindultunk vissza; 4 órás út állt előttünk. Nem is tudom mi rosszabb, felfelé vagy lefelé menni a meredek lejtőkön. Mondanom se kell, mire visszértünk, újabb vízhólyagokkal gazdagodtam.
A Cobb-víztározó
Ismét napnyugtakor értünk haza, farkaséhesen és igen fáradtan. Vacsora és egy üveg bor illetv sör után úgy aludtunk, mint akit fejbevágtak.
A harmadik napon már csak egy délelőtti séta volt hátra, ami eleinte szintén elég könnyűnek tűnt, de igencsak nehézzé vált. Egy elhagyott azbesztbánya volt a cél, addig nem is volt baj, mert egy elég széles erdei út vezetett a bányáig, amin régen lovaskocsik és autók is jártak. Onnan azonban igen meredek és sok helyen nehezen mászható ösvény vezetett egy másik turistaházhoz, az un. Azbeszt kunyhóhoz. Itt élt egy házaspár mintegy 40 éven keresztül, ők találták és nyitották meg az azbesztbányát, mely sosem volt egy kereskedelmi siker, de jóideig aktív termelés folyt itt. Igen spártai körülmények között éltek, sokmindent hátizsákban kellett felhozni. A férfi hetente megtette a 30 km-es gyalogútat, 25-30 kg terhet cipelve, egészen 80 éves koráig. Mindenesetre elgondolkoztató.
Az elhagyott azbesztbánya
Az “azbesztkunyhó”
Késő délutánra érkeztünk vissza a kocsihoz, irány Nelson. Két napja egy teremtett lelket nem láttunk.
Talán csak annyit tennék hozzá, életemben nem sokszor éreztem az eredeti természetet ilyen közelről. Az Újzélandba keveredő túristák többsége sem ilyen élményt keres, általában a jól bejáratott helyeket látogatják. De aki ide eljut, sosem fogja elfelejteni.
Feredős József – Brisbane, Ausztrália
Feredős József írásai az Útikalauzban >>>
|
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés