Egy újabb rövid remek vajdasági szerzőnk törökországi nyaralásáról. Fanyar humor, sok fontos információ az utazásról és a kirándulási lehetőségekről – Manavgat, Side, Pamukkale – jó fotókkal
Július 12-én délután 4 kor indultunk Magyarkanizsáról (Vajdaság ) és az Újvidék-Belgrád-Nis útvonalon közeledtünk Bulgária felé. Figyelembe vettük Török László Utazástervezési segédletét az invázió elkerülése érdekében, amit nagyon szépen megköszönünk neki.
A szerb szakaszon minden a szokásos rendben zajlott. Többet nem írok róla mert már számtalanszor le van. Örömmel vettem tudomásul, hogy a Nis-től a Bolgár határig az útjavításokat befejezték, és az idén nem kellett semmilyen kerülő úton hegyet mászni. A határon alig voltak előttünk, úgyhogy gyorsan átjutottunk rajta. A csomagtartót nem kellett kinyitnom egyik oldalt sem. Mellesleg ezt a több liter házi pálinka és a 2 üveg whisky miatt említem meg. Négy hétre kicsit komolyabban kell készülni, mert türkisztánban igencsak drága az alkohol 🙂
A Bolgár oldalon is gyorsan ment minden, útlevél-ellenőrzés kötelező zöld kártyával, majd dezinfekció, ami 2 euró volt és autópálya matrica 5 euróért. A matrica egy hétig érvényes. Szófia felé az út minősége csak minimálisat javult, sok helyen dolgoznak rajta, de tavaly óta nem sokat haladtak vele. Szófia előtt balra a körgyűrűre Svilengrád-Istambul felé és itt nagyon kell vigyázni az autópályáig, mert az úttest állapota katasztrofális! Az autópálya elfogadható minőségű, nagyjából Plovdiv után ér véget és egy elég jó minőségű úttal folytatódik a határ felé.
Ezen a határon már többen voltak, de negyed óra várakozással átjutottunk a török oldalra. Ott először 1 röpke útlevélellenörzés volt, de utánna kellemetlen meglepetésként a 8 sávban várakozó kocsisorok látványa. Beálltam az egyik sorba, és vártam, közben a vízumvásárlást meg lehet ejteni. A pecsételős fülkesor előtt balról, a kerités mellett van 1 fehér nagy bódé, ott kell a vízumokat kérni. Ha valaki nem euróval óhajt fizetni, akkor azt előre jelezni kell.
Jó fél óra mulva továbbjutottunk. A következő fülkesornál az autót kell „bejelenteni”. Ki kell tölteni egy papirt az autó adataival, majd egyikük egy rém retkes tasztatúrán bekoszolta adatainkat a számítógépbe, és utánna meg kellett keresni egy harmadik valakit, aki azt nekünk aláirta. Utánna mehettünk tovább, következett a vám, de azok nem foglalkoztak senkivel sem. A legvégén még volt egy ellenörző pont, ott is belenéztek az útlevelünkbe, nem szólt semmit az ember, csak szerintem megnézte, hogy a többiek jól csinálták-e…
Folytattuk utunkat Edirne felé, majd rá az autópályára és irány Istambul. Az Edirne-Istambuli szakaszért 4,5 lirát fizettünk, majd a Boszporuszi hídért 3,75-öt. Kicsit feljebb ment az ára, de még nem vészes. Örültem hogy sikerült a tervem szerint reggel 7 előtt odaérnem, mert reméltem, hogy akkor még nem fog bedugulni az Istambulon átvezető út, de sajna lett két közlekedési szerencsétlenség, és az együttesen egy óra várakozást jelentett.
A Boszporuszból sajna nem sokat láttunk. Csak néhány képet sikerült csinálni útközben, megállásra nincs lehetőség. Ahhoz le kellene menni az autóútról, de ahhoz nekem se kedvem se bátorságom nem volt. Lehet hogy még most is ott keringenénk abban az iszonyatos forgalomban. Az autóút 4+1 sávos de már korán reggel is nagy volt a forgalom rajta.
 |
 |
|
Fizetőkapu a boszporuszi hid előtt
|
A boszporusz az északi hidról
|
Utánna Ankara, majd Konya, Seydisehir, Akseki majd Alanya/Mahmutlar. Ez már csak a maradék 950 km, és rém fárasztó volt. Az autóút Ankara után véget ér, de az út minősége jó marad. Egyedül a hegyekben kell néhány helyen vigyázni, de mentségükre annyit, hogy mindenfelé csinálják az új utakat. Útadót Ankara után már nem szednek. Délután fél ötre megérkeztünk Alanyába, és a bepakolás után már fürdöttünk is.
Másnap elmentünk a metróba vásárolni, és feltöltöttük a hűtőszekrényt meg a lakást mindenfélével, ami kelhet. Sört vagy másnemű alkoholos italt csak ott érdemes venni, mert a kis üzletekben elég drága tud lenni. A Metróban érdemes euróval fizetni mert jól váltják. A bankban 1,7-1,72-be váltották a lirát, a metróban meg 1,75 be. Az Efes sör igy is 90 centbe jött ki.
 |
 |
|
Pihenő Konya után a hegyekben
|
Megérkeztünk
|
Az idén már volt annyi időnk hogy megnéztük Alanya római kori várát. Megcsodáltuk a kikötőt és a Vörös tornyot felülről is. Felautóztunk, az út meredek de nagyon szép. Útközben több helyen meg lehet állni nézelődni és fényképezni, a régi szeldzsuk erődből pedig csodás kilátás nyílik a Taurus-hegységre. Azt mondják hogy a Földközi-tenger hirhedt kalóz erődítménye volt.
A hatalmas és magas falakról, gyönyörű a kilátás az elbűvölő Kleopátra tengerpartjára is. Ebben a térségben a Kleopátra tengerpartja kivételével a víz alatt köves és sziklás kicsúcsosodások vannak, melyekre vigyázni kell ha a vízbe lépünk. Ha ehhez még hozzáadjuk a nem éppen kicsi, de állandó hullámzást akkor sajnos azt kell mondanom, hogy gyerekekkel nem mindenütt fürödhetünk zavartalanul.
 |
 |
|
A vörös torony
|
Kilátás a várfalról
|
Voltunk egy nagyon szép kiránduláson a Dimcsaj-folyó partján. Igazság szerint ez csak egy nagyon kicsi folyócska amely egy nagyon szép hegyi szurdokban folydogál, és Alanya szélén folyik bele a tengerbe. A képeken látható éttermek a folyó közepén állnak, a vendégek így evés közben a vízbe lógathatják lábukat vagy hordókra szerelt úszó alkalmatosságokon fogyaszthatják finom ebédjüket.
 |
 |
|
Vizesparkos étterem a Dimcsaj folyócskán
|
4 személyes úszó „asztalok”
|
 |
 |
|
Waterpark
|
Kata lányommal . . .
|
Bárhol meg lehet állni ebédelni, szinte mindenütt van minden. 
A különbség csak a vizesparkok felszereltségében van. Egyes helyeken még medence is csábitja a vendégeket.
Mi itt álltunk meg, mert pisztrángot szerettünk volna enni. Ennek a vendéglőnek saját pisztrángneveldéje van, kiválaszthatjuk hogy melyiket óhajtjuk elfogyasztani.
A vizesparkok használata ingyenes! Még ha nem ebédelünk akkor is 🙂
Egyik nap elmentünk Antalya felé Manavgatba a nagy bazárba. Sokkal nagyobb mint ami a környékünkön van heti kétszer. Mint utólag kiderült, nem érte meg elmenni, minden sokkal drágább volt mint nálunk. Gondolom, ez azért van, mert ott szinte csak turisták voltak. Rengeteg buszt láttunk, amivel hozták a jó népet soppolni. Nálunk meg körülbelül fele-fele arányban voltunk a lakossággal. Miután kellően elfáradtunk a terjedelmes bazár körbenjárásában, folytattuk utunkat Antalya felé, a néhány kilóméterre lévő Side-be, egy nagyon szép ősi halászfaluba. Szép homokos a partja és sekély a vize, ennek köszönhetően elég népszerű nyaralóhely. Tele van klasszikus romokkal és a vonzerejét a nyüzsgő főutcáján található műhelyek, bárok, vendéglők sora emeli. A város legérdekesebb látnivalója az amfiteátrum, amely valamikor akár 20.000 ember befogadására is képes volt.
 |
 |
|
Bazár
|
Side ókori romjai
|
Gyorsan teltek múltak a hetek, napok és azon kezdtünk el gondolkodni hogy hazafelé menet meg kellene látogatni a világ egyik ritka csodáját, Pamukkálét. Tavaly megnéztük Trója várát, az idén útbaejtettük a ragyogóan fehér mészkőmedencéket. A török kormány intézkedéseket vezetett be a „medencék” védelmében. Megközeliteni csak a kijelölt útvonalon lehet és csak meghatározott medencékben lehet fürödni.
A nagyszámú turista tönkreteszi ezt a szép képződményt és azt hallottuk hogy le fogják zárni 10 évre. A belépő 5 türkisch lira, a gyerekek ingyen mehetnek. A cipőt kötelezően le kell vetni, erre egy nagyon csinos rendőrruhába bújt hölgy figyelmeztetett emelt hangon! 🙂 Miután továbbhaladtunk, sokan visszavették a lábbelijüket, mert nehéz a járás az apró mészkőtörmeléken.
 |
 |
|
Hófehér mészkő mindenütt
|
A feljáró „út”
|
A gyerekek és a feleségem nemsoká vissza is fordultak. A viz körülbelül 35 fokos, de néhol jéghideg. Mikor felérünk a fennsík tetejére, akkor megcsodálhatjuk az osi Hierapolisz romjait. Mindenütt rengeteg a szétszórt maradvány. Van egy hatalmas színház és egy nagy temeto is ahol rengeteg koszarkofág látható. Egy termálfürdot is kialakítottak. Komolyabban már nem néztem szét mert az egy egész napos program lenne, indulnom kellett vissza.
 |
 |
|
Kikötő
|
Hierapolis romjai
|
Az útirány visszafelé Aydin-Izmir-Canakkale volt. Az Aydin-izmiri szakaszon az autópályadíj 2,25 lira volt. Estére értünk oda Canakkale-ra, ahol komppal keltünk át a márványtengeren. Canakkale előtt már kész az új autópályaszakasz és arra kell figyelni hogy NE forduljunk le a város felé mindaddig míg meg nem látjuk a FERRY feliratot. Ezt azért hangsúlyozom igy ki, mert ez a tábla már szinte a város után van, és én már sík ideg voltam, hogy elcsesztem a kijáratot.
A kompkikötő megközelitése egyszerű, végig ki van táblázva. Mikor odaértünk, rögtön megvettük a jegyeket és beengedtek bennünket a parkolóba. A jegy 12,5 lirába került, a parkolás meg 1,5 lírába. A komppal az átkelés körülbelül fél óráig tart. Nagyon látványos és izgalmas tud lenni, ha épp egy két hatalmas óceánjáró keresztezi utunkat.
Folytattuk utunkat Edirne felé. A határra valamikor éjszaka értünk. Nem voltak sokan, elég gyorsan átértünk. Az autót az egyik félreeső fülkénél ki kellett „jelenteni”, az tartott a legtovább. A bolgár oldalon megint két eurót a desinfection-ért, de az autópályadíjat most nem kellett kifizetni mert sztrájkolt a számítógépük 🙂 Higgyék el, szó szerint, az ott lévő hölgyike olyan pipa volt, hogy emelt hangon zavart el bennünket a bolgár fenébe 😮 !
A bolgár-szerb határon sem vártunk sokat, egyedül a szerb nézett bele a csomagtartóba. Aki gázüzemű autóval közlekedik, az figyeljen arra hogy Pirot-nál tankolja tele a palackot mert az autóúton nem fog találni gázt majdnem Nándorfehérvárig. Lefele menet más a helyzet, azon az oldalon vannak új kutak gázzal felszerelve, de felfele nincs, azok mind régi kutak.
Délután fél hat körül, 4768 kilométer megtétele után szomorúan és fáradtan értünk haza. Na jól van, egy kicsit örültünk, de egy kiadós alvás után szivesen visszamentem volna. Jól éreztük magunkat és a klíma is kellemesebb mint ithon. Nem beszélve arról hogy ott nem kell annyit dolgozni… Ajánlom mindenkinek, próbálja ki!
Tisztelettel :
A Karácsonyi család