Mayer István: Nagy törökországi körutazás – 2010
Az eseményeket lazán követő, összegző jellegű beszámoló egy hosszú útról, érdekes információkkal és látványos képekkel
Isztambul, Rodostó, Trója, Canakkale, Bergama, Ephesos, Hierapolis, Antalya, Aspendos, Konya, Sultanhani, Kaymakli, Kappadókia, Turkey, Hattusas, Ankara
Késő délután érkeztünk isztambuli szállodánkhoz, épp amikor a müezzin imára hívó éneke megszólalt a minaretek hangszóróiból. Természetesen mi nem a müezzin hívására utaztunk Törökországba. Az egyik ok az volt, hogy még nem jártunk itt, persze ilyen alapon még ezer helyre utazhatnánk. Ami igazán izgatott, hogy közhelyeken kívül szinte semmit sem tudtunk erről a hazánknál tízszer nagyobb, csaknem 80 milliós lélekszámú országról. Mindössze annyi ismeretünk volt, amennyi középiskolai földrajzórákról maradt meg, hogy négy tenger mossa partjait: a Fekete, a Márvány, az Égei és a Földközi tenger, na meg, hogy két földrészen terül el. Európához a kisebb része tartozik, ezt nevezik Trákiának, az Ázsiához tartozó hatalmas terület pedig Anatólia.
Körutazás útvonala – a képre kattintva a Google alakítható oldala is behívható
A törököket leginkább Gárdonyi Géza révén ismertük meg még gyerekkorunkban, amikor éppúgy, mint a többiek, én is rongyosra olvastam az Egri csillagokat. Azután ismerünk valamennyit a kurd problémáról, persze csak annyit, amennyit a média enged megismerni. Végül pedig itt vannak a sztereotípiák, hogy például ezek az ázsiaiak mosdatlanok, tanulatlanok, műveletlenek – mondják lekicsinylően, és így tovább. Látjuk, tapasztaljuk a forgalmi káoszt, amit a török vendégmunkások tömege okoz a nyári szabadság idején. Körülbelül ennyi az ismeretünk.
Rodostó kötelező megálló minden magyar turistacsoportnak, így volt ez velünk is. Megnézhettük azt a helyet, ahol a száműzetés éveit töltötte a fejedelem és népes kísérete. A nagy államférfi és hadvezér számára bizonyára nem vágyainak beteljesedésére szolgált ez az időszak, ami abból is látszik, hogy unalmában a műbútorasztalos mesterséget volt kénytelen gyakorolni. Munkáiból egy faragott ládát és egy díszes karosszéket láthattunk. A látogatás érdekessége volt a török gondnokkal való találkozás. Ennek az embernek az egész élete a Rákóczi emlékházhoz kapcsolódik, amit az is bizonyít, hogy kitűnően megtanult magyarul.
Kilátás a Fejedelem szobájából
Amellett, hogy a körutazáson Törökországot és a törököket akartuk valamennyire megismerni, jobbára az izgatott, hogy ezen a területen az emberiség kulturális gyökereinek igen gazdag gyűjteménye is megtalálható. Nem sokkal a Dardanellákon való átkelés után már készülődtünk az első komolyabb élményre, izgatottan vártam a trójai látnivalókat.
Itt azonban egy kis kitérőt kell tennem. Sokfelé jártunk a világban feleségemmel, többnyire saját szervezésű utakon, élvezve azok minden percét, váratlan kalandokat, érdekes felfedezéseket éltünk át. Az utóbbi években azonban egyre inkább a társas utak felé kanyarodtunk, lévén azok jóval kényelmesebbek, ami nem utolsó szempont idősebb korban. Már korábban is tapasztaltuk, hogy a társas utak minőségét nem annyira a szállodák színvonala, vagy a félpanziós ellátás változatossága határozza meg, sokkal inkább az idegenvezető felkészültsége, és személyisége. Ezen a törökországi körutazáson egy ifjú hölgy volt a tyúkanyó, aki vigyázott ránk, irányított minket. Nagy szerencsénk volt, hogy hozzá kerültünk. Az ilyen utakon nem elég a lexikális tudás, az többnyire nem köti le a társaságot. Ez a nagyszerű lány korábban magányos turistaként járta be az országot, annak a legelmaradottabb részeit is. Megtanulta a nyelvet, megtapasztalta, hogyan élnek az egyszerű emberek, eközben rengeteg élményben, érdekes kalandban volt része, amelyek egy részét megosztotta velünk, s ezzel olyan pluszt adott a csoportnak, ami felbecsülhetetlen értékű. Közel 4000 kilométert buszoztunk, ami úgy egyébként elég fárasztó és unalmas dolog. Idegenvezetőnk, Anikó mellett azonban nem lehetett unatkozni. Nemcsak a látnivalókkal kapcsolatban mondta el a fontosabb összefüggéseket, hanem érdekesnél érdekesebb történetekkel szórakoztatott minket. Ha pedig ez nem volt elég, akkor rögtönzött fejkendő viseleti bemutatóval, vagy apró ajándékokkal lepett meg minket. Egyetlen percig sem volt lehetőségünk unatkozni még a hosszú utakon sem.
Trója egy kis csalódást okozott nekem, mivel a Schliemann-féle ásatások során feltárt sok réteg között nem láttam meg azt a Tróját, amiről elsőként kisiskolás koromban Vergilius Aeneisében hallottam. Úgy éreztem, sokkal inkább a német Schliemannról és görög feleségéről szól ez a történet. Igaz, hogy a kilenc rétegben bemutatott romok adtak némi ízelítőt a korabeli, 2000 év előtti építkezésekről, de olyan igazi, antik csemegével nem találkoztunk. A hatalmas, fából készült – magunk között szólva elég giccses – ló is inkább turista látványosság, hiszen még elképzelés sincs a történetbeli faló valóságos méreteiről, vagy kinézetéről.
Trójai részlet
Faló turistáknak
Tovább utaztunk délre, a következő jelentősebb állomás Pergamon (mai nevén: Bergama) város, illetve a 300 méter magas domb tetején épült fellegvár, az Akropolis volt. Útközben, a nagyszerű autópályán bőven volt alkalmunk nézegetni a tájat. Szembetűnő volt a rengeteg új épület, amelyek színesek, szépek, de iszonyúan elcsúfítja valamennyit a tetőkre szerelt napkollektoros berendezés. Mérlegelés kérdése, de manapság valószínűleg a törököknek kell igazat adni, mivel ezekben a házakban csaknem egész évben ingyen jutnak melegvízhez. Egyébként több helyen láttunk működő szélerőmű telepeket is, találkoztunk nem egyszer a közelről meglepően nagyméretű lapátokkal, amelyeket hosszú kamionok szállítottak. Úgy tűnik Törökországban előkelő helyet kapott a természeti energiák felhasználása, ami a sok napsütés miatt érthető is.
A várost már az őskorban lakták és a görög, valamint a bizánci időkben is jelentős volt. Régészeti kincsei közül a Zeusz-oltárt a Berlini Pergamon Múzeumban régebben már láttuk, de itt már csak a helyét nézhettük, mivel a német régészek a XIX. század végén, az ásatások során előkerült remekművet Németországba vitték. A korabeli értékes anatóliai maradványok közül sajnos nagyon sok került ilyen módon külföldre. Ezeknek csak hiteles másolatait nézhettük meg a helyszíneken. Persze ez fordítva is igaz: a török hódítások nyomán rengeteg idegen országból származó érték került török tulajdonba. Mindenesetre a Pergamonban látott gyönyörű oszlopsorok, épületmaradványok már ízelítőt adtak a várható élményekből. A hellén világ második legnagyobb könyvtára a pergamoni volt, amelyet időszámításunk előtt 200 körül hoztak létre. Ez volt a híres alexandriai könyvtár legnagyobb riválisa, mintegy 200 000 tekercset őriztek itt.
Az Akropolisz ősi várfala
Útközben több helyen láttunk gyapotföldeket, éppen szüret ideje volt. A kora reggeli órákban teherautókon szállították az asszonyokat, lányokat a gyapotföldekre szüretelni. Férfit nem láttunk közöttük. Törökországban nagyon jó minőségű gyapot terem és a belőle készült pamut áruk is kiválóak. A következő helyszín is nagyon izgatta a fantáziámat, mivel az ephesosi Artemisz templom egyike volt az ókori világ hét csodájának. Átutaztunk Törökország harmadik legnagyobb városán, Izmiren és máris Ephesosban voltunk. Az ókori építészet rajongóinak itt már nem lehetett okuk panaszra. Igaz, hogy a többször leégett és végül lerombolt Artemisz templomból alig maradt valami – talán egy oszlop – de kárpótolt az oszlopokkal és épületmaradványokkal övezett díszes sétány, amelynek végén nagyszerű állapotban most is látható az ephesosi könyvtár épületének gyönyörű homlokzata.
Az ephesos-i könyvtár homlokzata
Az oszlopokon látható furatok az esti kivilágítást szolgálták, ide szúrták be sötétedéskor a fáklyákat. A sétány baloldaláról induló kiépített útvonalon fantasztikus élményben volt részünk. A régészek az egész domboldalt tartósan lefedték, alatta feltárták az egymás fölé épített villákat. A római birodalom második legnagyobb városának gazdag polgárai gyönyörű házakban éltek, ahol természetes dolog volt a folyóvíz, a fürdő és az illemhely, de nem sajnálták a pénzt a művészetekre sem.A feltárás folyamatos, gondolom több régész nemzedék fog gazdagodni az itt szerzett tudással, de már most is szép épületekben, freskókban, mozaikokban gyönyörködhet a látogató.
2000 éves illemhely
Főúri villák feltárása Ephesosban
A negyedik nap egyik fő attrakciója volt a pamukkale-i karsztos vidék. A rómaiak az itteni természetes hőforrásokra alapozva hozták létre híres fürdővárosukat, Hierapolist. A városból nem sok maradt, talán a temetőben volt még a legtöbb látnivaló. Itt volt a temetkezési helye a gazdag római polgároktól a gladiátorokig mindenkinek.
A temetőnél sokkal jobban érdekelte a társaságot Pamukkale-i fantasztikus természeti képződmények sokasága. A feltörő termálvíz különféle képződményeket, medencéket hozott létre a mészkőben és gipszben gazdag vidéken.Egy hatalmas strandfürdőt is ráépítettek a területre, ide csillagászati áron lehet belépőjegyet kapni, de ne aggódjunk, rengeteg vendég volt. Utunk során itt találkoztunk először az orosz turisták inváziójával. Anatóliai körutazásunk fontosabb csomópontjain, a turista látványosságok helyszínein, de a szállodákban is, szinte állandóan orosz beszédet hallhattunk. Voltak persze japán csoportok is, de már csak a második hely jutott nekik, a mindent elözönlő orosz turistacsoportok leszorították őket. Rosszmájú vélemények szerint a csinos fiatal orosz turistalányok közül jó néhányan több pénzzel térnek vissza Oroszországba, mint amennyit magukkal hoztak. A szabadban folydogáló, a vidéket széles sávban beborító termálvízbe szabad volt begyalogolni, de természetesen csak mezítláb.
Pamukkale panoráma – a képre kattintva nagyobb méretben is megnézheted
Termálmedence a természetben
A hosszú buszozástól feldagadt lábunknak jól esett a gyógyvizes fürdő. A víz kis medret vájt magának a talajban, amit az élelmes turisták gyorsan felfedeztek. A kicsiny patak pont olyan méretű volt, hogy a partján üldögélve, lábunkat a vízbe lógatva, a szikrázó napsütésben hosszú ideig ki lehetett bírni.
Lábáztatás Pamukkaleban
Ha már itt tartunk, essék néhány szó az időjárásról. Jól tettük, hogy hallgattunk bölcs elődeinkre és hittünk a sokéves tapasztalatnak. Szeptember végén, október elején tartózkodtunk Törökországban és 12 napon keresztül, megszakítás nélkül ragyogó időnk volt. 26-29 o C hőmérsékletű, napos, száraz időjárást fogtunk ki. Az utolsó napokban, Isztambulban kicsit visszaesett a hőmérséklet, ami kiváló átmenetet biztosított az otthon ránk váró hűvös napokhoz.
Estére megérkeztünk a Földközi-tenger partjára, Antalyába. Vacsora közben az étterem ablakain keresztül kiláttunk a fürdőmedencék melletti széles napozóteraszra, ahol szokatlan látvány tárult szemünk elé. Esküvőre készülődtek, igazi, bazi nagy török lakzira. 300 vendégnek terítettek és a vendégek között jelen volt az európai öltözék, elegáns öltöny, mélyen dekoltált estélyi ruha, épp úgy, mint a hagyományos török viseletek, főképpen a hölgyeknél. A gyerekek pontosan úgy viselkedtek, mint bárhol a világon, rohangáltak, veszekedtek, táncoltak, egymást cibálták. A tüzijáték után bevonult az ifjú pár pirotechnikai tünemények közepette és megkezdődött a tánc. Ekkor mi is befejeztük a nézelődést, mert a zenekar és az énekesnő ugyan kitett magáért, de a mi fülünk még nem volt elég edzett a török tánczenéhez.
Antalyában végre volt időnk sétálgatni, körülnézni, ismerkedni a félmilliós város látnivalóival. Elsősorban a turisták kedvenc terepét, az óvárost és a benne zajló életet próbáltuk megismerni. Itt minden a turizmusért van, a turista van a középpontban bármiről is legyen szó. Az árus a világ minden nyelvén ért, de ha megtudja, hogy magyar vagy, akkor máris közli, hogy őt Attilának hívják, megölel és barátjának nevez, csak vegyél tőle valamit. Valószínűleg az Attila a legelterjedtebb keresztnév Törökországban. Alkudni persze kötelező, ha nem alkudnál, biztos megsértődne Attila. Mint minden török településen, itt is Atatürk a neve a főtérnek és a főutcának, az ő képe lóg minden központi helyen és hivatalban és városonként legalább egy szobor is dukál neki.
Atatürk szobor Antalyában
A tenger ebben az időszakban csodálatos, nincsen nagy hullámverés és a víz hőmérséklete a part közelében eléri a 28-29 fokos álom hőmérsékletet. Sajnos a part már nem mindenütt olyan kellemes, legalábbis a korombeliek számára, mert sok a meredek, sziklás partvonal. Szállodánk is egy ilyen partszakaszon épült, és a hatalmas, minden kényelemmel ellátott stéghez a sziklafalba épített lift vitt le. Egyszer próbáltam csak ki a tengeri fürdést, de a stég és a víz közötti közlekedés nehézségei miatt inkább választottam a továbbiakban a szállodai medencéket. Antalya óvárosában órákig sétálgattunk, megnéztük a szeldzsuk időkből és a római korból fennmaradt emlékeket, amelyek közül különösen említésre méltó a Hadrianus kapu, melyet 130–ban, a császár bevonulásának tiszteletére emeltek.
Hadrianus kapu Antalyában
Antalya óvárosi részlet
Egy finom kávé és a cifra mintákkal is ékesített cappuccino méltó
befejezése volt a kellemes sétának. Gyakran ittunk kávét a pihenőhelyeken, vagy séta közben, de ennek a fortélyait is meg kellett tanulni. Ha az ember egyszerűen csak kávét rendel, akkor biztos lehet benne, hogy jól megcukrozott, finom mézédes kávét hoznak. Emiatt aztán először is lemondtunk a török kávéról, de az eszpresszó kávé és a cappuccino rendelésnél is mindig hangsúlyozni kellett, hogy cukor nélkül kérjük.
Sokan óva intettek minket a törökországi úttól, a várható higiéniai és egyéb egészségügyi problémák miatt. Tapasztalataink szerint ezek a félelmek is a megalapozatlan előítéletek közé tartoznak. Kétségtelen, hogy tisztasági vonalon más szokások vannak, de ez természetes. A turistaútvonalak mentén mindenütt, még a legeldugottabb helyeken is volt mosdó, méghozzá általában minden igényt kielégítő
. A helyiek például a tappancsos, guggolós változatot kedvelik, mert szerintük sokkal egyszerűbben tartható tisztán. Ezzel együtt, ahol guggolós volt, ott mindenütt legalább annyi angol WC-t is találtunk. A tisztasági fok nem teljesen egyforma mindenhol, de a mi viszonyainkhoz képest, nincs okuk szégyenkezésre. A mosdó használata legtöbbször ingyenes, de néhány helyen 50 kurust, vagy 1 lírát kellett fizetni a használatért. Minden mosdóban szappanos kézmosási és szárítási lehetőség is volt. Még egy érdekesség: az angol rendszerű WC kagylóba mindenhol (a szállodákban is) tilos papírt dobni. Ők ugyanis általában nem használnak papírt, helyette minden WC tartalmaz egy beépített külön spriccelő szelepet, amellyel törlés helyett megmossák, amit kell.
Nagyon sok új építésű lakóházat láttunk mindenfelé az országban. Még a szultánság idején volt olyan gyakorlat, hogy építési telkeket parcelláztak és azok a szegény emberek, akik egy éjszaka alatt képesek voltak felépíteni egy ház alapját, a szultán ajándékaként ingyen megkapták a telket. Ezekre azután felépítették házaikat, amelyek otthonukká váltak, de nem nyújtottak valami szép látványt és sok közülük idő előtt romba dőlt. A török kormány ezeknek a lakótelepeknek a helyébe új házakat építtetett. Így a szultánság házépítői szinte ingyen, nagyon elfogadható feltételekkel, modern,
kényelmes lakásokhoz jutottak. Már csak néhány helyen láthattunk a szultáni időkből származó telepeket, mert ezeket folyamatosan kiváltják a színes, új házak.
Az étkezés ezen az úton nem jelentett külön gondot, mivel félpanziós ellátást fizettünk be. Ez azt jelentette, hogy a négy csillagos szállodákban svédasztalos reggelit és vacsorát kaptunk, ami teljesen elegendő volt. Időnként azért egy-egy török specialitást is megkóstoltunk napközben, amelyek közül a legjobban a döner kebab ízlett, amit kérhettünk marhából, bárányból, vagy csirkéből. Hatalmas mennyiséget adtak 4-5 líráért, volt úgy, hogy hárman ettünk egy adagot és így is elég volt. Az Efes török sörrel azonban nem tudtam megbarátkozni, maradtam az ásványvíznél. (Efes, mint Ephesus – a szerk.)
Az Antalya melletti Düden vízesés nem tartozik a világ legnagyobb és legszebb vízesései közé. Amiért érdemes volt megnézni, az a csodálatos természeti környezet, ami körülveszi. A karsztos vidéken kilométereken keresztül a föld alatt bujkáló kis folyócskák egyszerre csak felbukkannak, egyesülnek és máris kész a Düden vízesés. A vízesést elhagyva a folyó kétfelé válik és végül egy 40 méter magas sziklafalról a Földközi tengerbe zuhan.
A Düden vízesésnél
Egy kis kitérőt tettünk Aspendosnál, hogy megnézhessük a szeldzsuk-török időszakban épült és nagyszerű állapotban lévő, ma is használt kőhidat. A szeldzsuk törökök a XI. században Anatólia területén létrehozták a szultánságot és tulajdonképpen ettől kezdve beszélhetünk Törökországról. Először a rómaiak készítettek itt hidat az Eurymedon-folyó fölé. Ennek a maradványait is felhasználva építették a XII.-XIII. század idején a szeldzsukok ezt a masszív kőhidat.
Szeldzsuk híd Aspendosnál
Antalyától félórányi buszozás után értünk Aspendosba, ahol megnézhettük a világ legnagyobb, épségben maradt (és ma is működő) római kori színházát. A rómaiak egy régebbi hettita színház helyére építették ezt a gyönyörű létesítményt, ahol egyszerre tizenötezer ember gyönyörködhetett a korabeli drámák előadásain, vagy izgulhatta végig a gladiátorok véres összecsapásait. A különlegesen jó akusztikát ma is kihasználják, minden évben rendeznek itt opera és ballett előadásokat.
Színház Aspendosban
Nézőtéri részlet
Aspendos után buszunk vette a következő akadályt is, átkeltünk a Taurus (törökül: Toros) hegységen és tovább utaztunk az Anatóliai-fennsíkon Konya felé. Egész Anatóliában igen jó minőségű utakon utaztunk, többnyire autópályákon. Konyába érkezve már messziről láttuk utunk célját, a Mevlána Múzeumot. A harmonikus épület-együttes központi részén zöld kupola magasodott.
Mevlána Múzeum
Alatta nyugszik a kerengő dervisek rendjének alapítója, Mevlâna Jelaleddin Rumî. A rend tagjai nagyon puritán életet éltek és a jelentkezők közül is csak keveseknek sikerült a hallatlanul nehéz, hosszú évekig tartó, embert próbáló feltételeket teljesíteni. Az alapítót szentként tisztelik ma is, bár a dervis rendet a Török Köztársaság kikiáltása után Kemál Atatürk betiltotta. A múzeumban tilos a fényképezés, így aztán meg kellett elégedni a külső felvételekkel. A Mevlána Múzeum a muzulmánok szent helye, rengeteg zarándok keresi fel távoli országokból is.
Pihenő zarándokok
Konyától nem messze megálltunk egy kis időre, a Sultanhani karavánszeráj kedvéért. Érdemes volt. A szeldzsuk időkben, a XIII. században épült korabeli szálláshely egész karavánoknak nyújtott biztonságos pihenési lehetőséget. Abban az időben ez fontos dolog volt, különösen itt, a selyemút mentén, ahol a kelet és nyugat közötti kereskedelmet karavánok bonyolították. A szerájban a nyitott részek mellett különféle rendeltetésű szobák, termek voltak az emberek és az állatok részére egyaránt. Ezek nagy része ma is szinte eredeti állapotában maradt meg.
A karavánszeráj díszes kapuja
A karavánszeráj udvara
Nevsehir városától délre, alig 20 kilométernyire találtuk meg Kaymaklit, amely nagyon érdekes helynek bizonyult. Korai keresztények éltek errefelé, az V. század idején, de nem háborítatlanul. Gyakran rajtuk ütöttek arab fegyveresek, akik gyilkoltak, raboltak. Kaymakli (korabeli nevén: Enegup) népe sokat is sokat szenvedett ettől, ezért a támadások idejére felépítették földalatti falujukat. Mintegy nyolc emelet mélyen vájták ki a sziklát, alagutakat, termeket, átjárókat és szellőző aknákat építettek. Volt itt mindenféle hely, embernek, állatnak, ami hosszabb időre is biztonságossá tette a lakók életét. A kápolnától a gabonaőrlő helyiségig, az istállóktól az ebédlőig, mindent nagyszerűen kialakítottak.
Földalatti falu Kaymakliban
A turistáknak 1964-ben nyitották meg a helyet, de csak a negyedik szintig engedik le a látogatókat. Aki nehezen mozog, vagy nem szívesen megy guggolva lefelé egy szűk alagútban, az jól gondolja meg, mielőtt megkezdi a látogatást. Azt minden esetre tanúsíthatom, hogy a szellőzést nagyszerűen oldották meg, mindenhol egyformán friss volt a levegő.
Végre elérkeztünk utazásunk egyik legizgalmasabb vidékére, Kappadókiába. Itt már az ókorban is éltek emberek és különböző civilizációk váltották egymást a későbbi korokban. A tájegység attól különleges, hogy alapvetően vulkáni hamu és láva rétegek rakódtak le az idők folyamán, amelyek keménysége eltérő volt. Az erózió aztán végezte a dolgát, a puhább rétegeket kimosta, a keményebbek megmaradtak. Ebből valami elképesztően varázslatos táj jött létre. Először a Göreme Szabadtéri Múzeumot néztük meg, ahol a korai kereszténység idejében készült sziklatemplomok, kolostorok és egyéb sziklába vájt építmények találhatók.
Göreme Szabadtéri Múzeum
Csodálatos, a VIII.-XIII. századokból fennmaradt primitív freskókat láttunk. Különösen érdekesek voltak a szimbolikus és geometrikus formákat alkalmazó, sziklára festett rajzok, freskók a korabeli templomokban. A korai kereszténység szerzetesei itt éltek sziklákba vájt kamráikban. Ahhoz, hogy élelmük is legyen, földműveléssel is foglalkoztak, ami nem volt egyszerű dolog a sziklás talajon. A galambok völgyének nevezett területen a szerzetesek galambokat tenyésztettek és ezek guanóját használták trágyaként a sovány földeken. A galamboknak kis fészkeket vájtak a sziklafalakba.
Galambfészkek a sziklafalban
Utazásunk nyolcadik napján vállalkozó szellemű társaink hajnalban keltek
, hogy ne késsék le a másfél órás, léggömbös kirándulást (ami egyébként fejenként 170 euróba került). Azt mondták, hogy megérte, mert felülről az egész csodás tájat láthatták. Mi csak a szálloda teraszáról néztük, amint a sok léggömb elúszik felettünk.
Ha csak Kappadókiát láthattuk volna, akkor is érdemes lett volna Törökországba utazni. Az útikönyvek és leírások nem túloznak, amikor a „mesebeli” jelzőt használják. Valóban felejthetetlen élmény a találóan tündérkéményeknek nevezett képződmények között barangolni.
Ismét meggyőződhettünk róla, hogy nincs a természetnél nagyobb művész. Itt mindenféle formáció megtalálható. Csak ámul-bámul az ember a gyönyörű képződmények között sétálgatva. A képződmények formavilága rendkívül gazdag, még a fantáziánk sem szabhat határt annak, hogy mihez hasonlíthatók a különböző alakzatok. (Egy tündérház jobbról)
A tufába vájt üregek már az ókorban is lakásul szolgáltak, de ma is sokban élnek emberek, sőt szállodákat is kialakítottak némelyikben és egyes „lakások” meg is vásárolhatók.
Tündérkémények Kappadókiában
A Teve szikla Kappadókiában
Már utazásunk végéhez közeledünk, amikor a kilencedik napon a hettiták valamikori fővárosába, Hattusasba látogatunk. A harci kocsisaikról híres hettiták már a vaskorban Anatólia középső részén éltek. A hettita birodalom időszámításunk előtt, a 14–13. században élte fénykorát. Fővárosuk Hattusas volt és magukat az ezer isten népének nevezték. Ékírást, illetve hieroglif írást is használtak agyagba, illetve kőbe vésve. Fő istenségük Teszub viharisten volt. (A jobb oldali képen látható egy ábrozlása)
Rengeteg tárgyi emlék maradt fenn a hettiták korából, főleg itt, Hattusas környékén. A sziklákba faragott ábrázolások között sok istenük jelenik meg, de harci jeleneteket és állatfigurákat is láthatunk. A feltárt sziklavésetek, domborművek rajzolatait a helyi népművészek is szívesen alkalmazzák a bazaltkövekbe vésett emléktárgyakon.
Hettita temetkezési hely
Kultikus kő Hattusasban
A Köztársaság kikiáltása, 1923. óta Ankara a törökök fővárosa, egyben az ország második legnagyobb városa 4,5 millió lakosával. Történelmi emlékekben nem nagyon büszkélkedhet, de itt található az Anatóliai Kultúrák Múzeuma, amely igen gazdag gyűjteménnyel rendelkezik. Látogatásunk során láthattuk a hettiták előtti, anatóliai népek korabeli emlékeit, és ismét megcsodálhattuk a hettita életmód és kultúra maradványait, köztük egy ezüst táblába vésett, ékírásos szerződést, amelyet III. Hattusilis hettita király kötött II. Ramszesz egyiptomi fáraóval. Ezt tartják az emberiség első fennmaradt békeszerződésének.
 |  |
| Hettita jelkép | Hettita harciszekér |
Hosszú és valóban fárasztó utazásunk végén lassan visszaérkezünk kiindulópontunkra, a 15 milliós Isztambulba. Lábaink a buszozástól úgy megdagadtak, hogy szinte kifolynak a cipőből, mégis, nagy izgalommal várjuk az isztambuli élményeket. Késő délután érkezünk és rögtön megtapasztaljuk, hogy milyen is egy ekkora városban a csúcsforgalom. Hála ügyes sofőrünknek, viszonylag hamar átverekedjük magunkat a kocsirengetegen és nemsokára a Boszporuszt átszelő hídon utazunk szállodánk felé. Az itteni közlekedési kultúráról még nem esett szó. Erről csak annyit, hogy jól kösse fel a gatyáját, aki Törökországban akar vezetni. Az utakról már beszéltem, most utunk végén megerősíthetem, hogy a török autóutak, autópályák általában jó minőségűek és elég szélesek is a forgalomhoz. A gépkocsik választéka és állapota hasonlít a magyarországihoz, de a gépkocsivezetők nem sokat törődnek a szabályokkal, mindenki siet, aki ügyesebb, erősebb, az jobban boldogul. Eszeveszetten dudálnak, kiabálnak, mutogatnak, ezzel együtt a 12 napos úton egyetlen karambolt, vagy koccanást sem láttunk. A rendőröknek van tekintélye, adott helyzetekben nem engedik a lazaságot. Egy rutin ellenőrzésnél az iratokból és a tachográf lemez adataiból megállapították, hogy sofőrünk az elmúlt időszakban nem vett ki egy szabadnapot. Nem volt kecmec, azonnal eltiltották egy napra a vezetéstől. Szerencsére a török partner utazási iroda félórán belül küldött másik gépkocsivezetőt, így folytathattuk az utazást.
Másnap reggel a boszporuszi hajókirándulást kihagytuk, helyette nagy sétát tettünk a Fűszer Bazárban és környékén. Ez a bazár, nem az a bazár! Ide nem turisták, hanem a helyi lakosok járnak, ezért is volt annyira érdekes számunkra.
A Fűszer Bazár előtt
Láthattuk, hogy a helyiek éppúgy alkudoznak, mint a turisták, ebben nincs különbség. A Boszporuszhoz közel van a bazár, kis házak, zsúfolt utcák közé beékelődve. Természetesen egy szép mecset is van a közelében, ahová a rituális mosdás és a cipőlevétel után a helyiek folyamatosan be-be térnek egy imára.
Török pár a mecsetnél
A mecset előtt van a régi időkből itt maradt díszes, kör alakú kút, ahol valamikor a hívők a rituális mosakodást végezhették. Ma már ez csak műemlék, de jó tudni, hogy minden valamirevaló mecset mellett rendes mosdó is található, ami általában ingyen használható.
A bazárban – éppúgy, mint bárhol, a turisták által látogatott helyeken – fizetni a török pénzzel, a lírával, vagy euróval lehet. Teljesen természetes a kétféle pénz használata, és egyszerű is mert az árusok egységesen az 1 euró=2 líra árfolyammal számolnak. A kötelező alkudozás végeztével rendszerint megkérdezik, hogy milyen valutában óhajt a vendég fizetni, és persze mindkét pénznemből van aprójuk a váltáshoz. Sikertelen alkudozás esetén előfordult, hogy felajánlották a forinttal történő fizetési lehetőséget is. Minden esetre az üzlethez értenek. Bármennyire is természetes, hogy a Fűszer Bazárban sokféle fűszer kapható, mégis egyik ámulatból, a másikba estünk az óriási fűszer választék láttán. Hegyekben, nagy zsákokban álltak azok a fűszerek, amelyeket otthon néhány grammos adagokban, jól bezacskózva kaphatunk és soha nem látott, ismeretlen fűszerek garmadával is találkoztunk, némelyiket az illatáról próbáltuk felismerni.
Fűszer kavalkád
Isztambulban a látványosságok közül először a Hippodromot néztük meg. Végigsétáltunk a római időkben kocsihajtó és atlétikai versenypályaként használt hatalmas téren és megnéztük a fennmaradt, ma is álló emlékeket. A teret a rómaiak a II. században építették. Ez a hely is jól mutatja, hogy a nagyhatalmi törekvések nyomán a győztesek igyekeznek minél többet elrabolni a vesztesektől. A téren néhány más építmény mellett, két magas obeliszk található. A rózsaszín gránitból faragott oszlopotEgyiptomból hozták. A három részben szállított oszlopból csak az egyik rész maradt meg, de ez ma is ugyanott áll, ahová Theodosius császár a IV. században állíttatta és 3500 éves kora ellenére kitűnő állapotban van.
A másik obeliszket a X. században emelték és bronz lemezekkel borították. Az oszlop ma is áll, bár csúfosan néz ki, mert a keresztes seregek katonái a bronzlemezeket mind ellopták.
A Kék mecsetben történt látogatásunk kevesebbet nyújtott számomra, mint amire számítottam. Annak ellenére, hogy Isztambul egyik fő látványosságáról, a világ egyik leghíresebb épületéről van szó, ami ma is aktív imahely, rám inkább külső képe, formáinak harmonikus megjelenése a hat minaret nagyszerű látványa hatott. Lehetséges, hogy a belső térben erősen zavart a nagy tömeg, a lárma, hogy a világ minden nyelvén egyszerre voltam kénytelen az idegenvezetők tájékoztatását hallgatni. Láttam a hatalmas méreteket, a mennyezetek, a falak, oszlopok és ablakok díszes ornamentikáját, de mindez nem nyűgözött le olyan nagyon.
Kék mecset
Kék mecset kupolák
A Topkapi Szeráj hatalmas területen fekvő szultáni paloták együttesét jelenti. Az oszmán birodalom szultánjai évszázadokon keresztül itt éltek családjukkal, feleségeikkel, ágyasaikkal, szolgáikkal, egész udvartartásukkal
. Az egyes épületeket az udvarokon keresztül lehetett megközelíteni és minden udvarnak külön kapuja volt. Egy-egy udvarba csak a szigorúan megszabott feltételeknek megfelelő vendégek léphettek be. A hárembe akkoriban csak egyetlen férfi, maga a szultán léphetett be. Egész kis eunuch hadsereg őrizte a rendet és vigyázott a szultán tulajdonára. A hárem első asszonya a szultán anyja volt, őt követték szigorú hierarchiában a feleségek és az ágyasok. Minél magasabban állt valaki a rangsorban, annál több földi jó járt neki. Ez a megkülönböztetés az elhelyezés körülményeire is igaz volt.
A hierarchiában magasabb helyen álló feleségnek, vagy ágyasnak sokkal díszesebb volt a szobája, bútorzata, fürdőszobája, sőt a WC-je is, mint a rangsorban lejjebb állóknak.
Nagyon érdekes volt végigjárni a hárem szobáit, fürdőit és látni a mindent beborító arany díszítő elemeket, a gazdagság tobzódását a palota minden részén. (Aranyozott mosdó a háremben – jobbról)
Aranyrács mögül hallgatta a szultán nagyvezírjei tanácskozását is és azon koppantott, ha elege volt a sok beszédből.
Megnéztük a kincstárban is a rengeteg ékszert, kardot, drágakövekkel gazdagon díszített fegyvereket és egyéb dísztárgyakat, de a legérdekesebb azért a hárem volt. Szinte érezte az ember a valamikori nyüzsgő életet a természeti képekkel gazdagon illusztrált falak között. A
falak dekorációja a szabadságot hivatott némileg pótolni, mivel a háremlakók valójában soha nem hagyhatták el a palotát.
Egy szalon a háremből
A szultán aranyrácsa
Az Aya Sofia mecset meglátogatása kicsit jobban sikerült számomra, mivel több érdekesség is felkeltette kíváncsiságomat, érdeklődésemet. A templom ma már nem aktív imahely, múzeumként működik. Hatalmas méretei valóban lenyűgöző hatást keltenek az emberben. A nagy magasságban a fő kupola valóban olyan, mintha alig tartaná valami, légies benyomást kelt.
Érdekes volt a tartó oszlopok között a korábbi földrengések következtében elmozdult, ennél fogva ferde darabokat találni. (jobbról) Ezek miatt kénytelenek voltak külső támasztópillérekkel utólag megerősíteni az épületet.
Itt is izgalmas élmény volt látni a keresztény freskófestészet szimbolikus, illetve geometrikus ábrázolásmódjának mesterműveit, és nagyon szépen megmaradt néhány aranymozaik freskó is, amelyek elsősorban Krisztus életéből merítették témájukat.
Lehetőségünk volt közelről megnézni a bizánci császárok kör alakú kövekből kirakott koronázó helyét, amelyet a világ köldökének is szoktak nevezni. A templomban egyébként a különböző korok uralkodói a világ minden részéből származó kincseket, szimbolikus tárgyakat, ereklyéket gyűjtöttek össze. Itt őriztek például (állítólag) egy szilánkot Krisztus keresztjéből, Mária leplét, sőt a Krisztust megsebző dárda hegyét is. Magyar vonatkozású érdekességgel is találkoztunk. Buda várából származik az a két nagyméretű bronz gyertyatartó, amely az imafülke két oldalán áll évszázadok óta. Ezeket Buda első török megszállása idején sok más értékes tárggyal együtt szállították Konstantinápolyba a török hódítók.
Az Aya Sofia kupolái
Arany mozaik freskó
Isztambuli látogatásunk végére maradt a Nagy Bazár meglátogatása. Az áruk és árusok végeláthatatlan sora, a turisták hömpölygő tömege nem riasztott el, sétáltunk egyet ebben a hatalmas zsibvásárban. Itt minden kapható, minden ár lealkudható, az árusok mosolyognak, kedvesek, barátságosak. Úgy tűnik, köztük is rengeteg Attila nevű, magyarbarát bazáros van.
A Nagy Bazár bejárata
Tömeg a bazárban
Törökországi látogatásunk ezzel véget ért. Jó út volt, sok hasznos, érdekes és gyönyörű dolgot láttunk, érdemes volt belevágni ebbe a meglehetősen fárasztó utazásba.
Mayer István
A szerző írásai az Útikalauzban >>
Értesítem a kedves olvasót, hogy az idősebb generáció részére 2008. évben megjelent első könyvemnek már nyomdában van a frissített, átdolgozott második kiadása is. A cél változatlan: az idősek és az “igazi” kezdők ellenérzés nélkül merjenek belevágni a 21. században már szinte nélkülözhetetlen internetes világ és a számítógép megismerésébe. Bővebb információ a http://web.t-online.hu/istvanmayer/ weboldalon található.
|
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés