Ruzsinszki Zita: Biciklizés a vietnámi tengerparton – Mu Nei, Mekong-delta – 2009
Egy újabb részlet Zita távol-keleti kalandozásából. Ismét mintha csak a szomszédba ugrott volna át. Röviden, több érdekes fotóval
Sokszor olvastam, és hallottam a Mekong-deltáról, ha valaki Vietnámba jár, oda el kell utazni, és én is csak osztani tudom ezt a véleményt, mert ebben a kiruccanásban senki nem fog csalódni.
Ázsiai úticélok az Útikalauz.hu oldalain nagyobb térképen való megjelenítése
Saigonból vagyis HoChi Minh Cityből busszal lehet eljutni a Mekong-delta egyik agához, és a kis szigetekhez, melyek neveit a 4 szent állat után kapták. Az odavezető úton a városból kifelé kis tavacskák szegélyezték az utat színes lótuszvirágokkal. A lótusz nemcsak egy nemzeti jelkép, de az étrendjük része is, és nincs olyan része a növénynek, amit ne használnának fel. A nagy leveleibe, mint mi a káposzta levélbe csomagolnak rizses darált húst, na persze jóval kevesebb hússal, mint a mi töltött káposztánk. Szárából lótuszvirág salátát készítenek, és tetején lévő magocskákat is elfogyasztják, mivel nagyon egészséges.
A településeket, mint a legtöbb útvonalon itt sem lehet elkülöníteni, és láttunk néhány érdekesen felpakolt járművet. A kedvencem ezek közül a motorkerékpáron kacsákat szállító vietnámi férfi. Először megelőzött minket, majd a buszsofőrünk – miután észrevette, milyen sikert aratott a kacsás járgány – üldözőbe vette, be is értük, sőt meg is előztük, így elölről hátulról alaposan le tudtuk fotózni.
Megérkezésünkkor a kikötőből egy nagyobbacska hajóval indultunk a szigetek felé. A Mekongon hajózni számomra önmagában egy csodálatos élmény, és akkor még nem tudtuk mi minden vár ránk.
Az első szigetre egy kis keskeny fahídon sétáltunk be a sűrű zöld növényzet között.
Egy kis étteremben érkeztünk, ahol gyümölcsökkel kínáltak, sárkány gyümölcs más néven eper szilva, longan, licsi, és banán volt a választék. Majd pedig vietnámi folklór műsornak lehettünk részesei. A mi fülünknek idegen hangzású, de kellemes kis zenés műsort hallgathattunk meg. A dalok a szerelemről szóltak.
Újra hajóba szálltunk a sziget másik oldalán és hajóztunk tovább egy újabb pici szigetre, ahol megtudhattuk, hogy készül a kókuszdióból finom cukorka. Bemutatták a különböző munkafolyamatokat, a darálást, főzést, formázását, csomagolást és végül persze kaptunk finom kóstolót, akinek pedig megtetszett az édesség, vásárolhatott is különféle ízesítésűeket.
A szigeten tovább sétáltunk egy függő hídon, majd egy újabb kis település csoporthoz érkeztünk, ahol a fiatalok éppen pihentek, és itt vártuk meg az újabb járműveket, amikkel folytattunk kis utazásunkat.
A következő állomásunk egy kis teázó volt, ahol különböző aszalt gyümölcsöket, kókuszt, banánt és gyömbért kóstolhattunk. A kandírozott gyömbér nagyon finom, és a vietnámiak gyakran fogyasztják gyomor bántalmakra, mivel tisztító és fertőtlenítő hatása van. Itt közelebbről ismerkedhettünk meg egy kígyóval is. Valamiért senki nem akarta a nyakába venni, pedig a lányok nagyon kedvesen invitáltak mindenkit fotóra.
Ezt követően ismét egy új közlekedési eszközzel ismerkedhettünk meg, bájos pici hajócskákkal, amibe 4-nél több ember nem is fért el, és így indultunk el a keskeny járatokon.
Eszembe jutott, a tavalyi idegenvezetőnk, aki mesélte, ő még harcolt a Mekong deltánál, és igen nehezen tudtam elképzelni az értelmetlen öldöklést ezen a végtelenül békés területen.
Egy újabb szigeten kötöttünk ki, ahol pici szabadtéri éttermek voltak, és itt fogyasztottuk el az ebédünket. A fő fogás elefánt füle hal volt. A különleges ételeket, a kedves vietnámi felszolgálok segítettek mindenkinek elkészíteni, megmutatták, hogyan kell a rizspapírba belecsomagolni egy kis mentát, egy kis halat, és a szója szószba érdemes nyomkodni.
Végül visszahajókáztunk a kikötőbe, ahonnan busszal indultunk vissza HoChi Minh Citybe. Búcsúzóul a hajó legénységétől mindenki egy friss kókuszdiót kapott szívószállal.
Jó ötletnek tartom, itt kezdeni a vietnámi körutat, mert azonnal bele szerelmesedik az utazó Vietnámba, de zárásnak is nagyon jó, a lényeg, hogy tényleg nem szabad kihagyni!
Vietnám tengerpartja, MuNei
HoChiMinh Citytől, habár csak 240 km-re található Mu Nei, mégis több mint 5 óra volt minibusszal. A nagy népsűrűséget itt is megtapasztalhatjuk, mert nem lehet tudni, mikor hagyunk el egy települést és mikor érünk be a másikba. 240-km-en keresztül szinte végig sűrűn lakott út mentén haladtunk, végig házak, boltocskák, kereskedések, kávézók sorakoztak és az ehhez tartozó elképesztő forgalom a szűk két sávos úton.
Ázsiai úticélok az Útikalauz.hu oldalain nagyobb térképen való megjelenítése
Útközben egyre több keresztény templommal találkoztunk, köszönhetően a kereszténység gyors terjedésének. Az ideérkező franciák, akik többek között a kaucsuk kereskedelemmel is foglalatoskodtak, hívták az itt élő embereket az ültetvényeikre dolgozni. Jól fizettek és az ott dolgozó emberek jól éltek, ezért nem volt nehéz áttéríteni őket a kereszténységre. Kaucsuk erdőket még ma is művelik, a fákon ott vannak a bemetszések, és alatta a kis gyűjtő edénykék.
Tovább haladva érdekes kerti ültetvényeket láttunk több ház udvarán. Meg is álltunk az egyik udvar előtt, hogy közelebbről is szemügyre vehessük a sárkánygyümölcs termesztését. Az ott élő család kedvesen invitált beljebb, hogy menjünk be nyugodtan a kertjükbe. Így megláthattuk a többszöri szüretelés titkát is, mivel az élelmes kis vietnámiak lámpákkal világítanak a növénykéknek.
A Pitahaya, Pitaya, sárkánygyümölcs vagy eperszilva Dél-Amerikából származó gyümölcs, a kaktuszokhoz tartozik. Főleg Nicaraguában, Kínában, Vietnámban és Izraelben termesztik. A gyümölcs húsa fehér, sok apró fekete maggal. Enyhén savanykás, aromás íze van. Gyors növekedésű, sűrűn elágazó, háromszögletű szárú kúszó kaktusz, apró tövisekkel. Igénytelen növény, az orchideákhoz hasonlóan a “levegőből él”, onnan vonja ki a nedvességet. Maroknyi földben évekig elvan, a szárazságot és a vizet is jól tűri. A legendák szerint a sárkányok teremtették vagy a sárkány tojásához hasonlítják, ezért úgy gondolták, hogy fogyasztásával olyan erősek lesznek akár a sárkányok. Külseje miatt is asszociálhatnak rá, hiszen hegyes pikkelyek borítják.
Besötétedett mire a Pandanus hotelbe érkeztünk, de már akkor látszott, hogy egy kis földi paradicsom. A hotelben a félpanziós ellátás vacsorája számunkra nagyon kedvezően alakult. Étlapot kaptunk, amiből mindenféle fogásból választhattunk egyet, melyet elkészítettek akár egy személyre is. Finom levesek, előételek, főfogások, desszertek közül nagyon nehéz volt a választás, de az biztos, hogy rosszul választani lehetetlen lett volna, mert fantasztikus volt a konyha és a tálalás is.
Sajnos csak egyetlen egy egész nap állt rendelkezésemre, hogy szétnézzek. A körút után nagyon fáradt voltam, és megengedtem magamnak, hogy 9-ig aludtam, de később ezt az időpocsékolást nagyon megbántam. A reggeli már svédasztalos volt, minden földi jóval. Igyekeztem gyorsan felfedezni a hotelt, majd megtudtam, ingyenesen lehet igénybe venni a hotel kerékpárjait, csak fel kell iratkozni rá. Ez az egyik módja a környék bejárásának, a másik pedig a hotel ingyenes buszjárata. Egy kerékpárra gyorsan le is csaptam és 11-kor el is indultam. Na persze, amikor legjobban tűz a nap és a legmelegebb van. Mondták is recepción, hogy nem szerencsés időpont, de mondtam, sajnos csak egy napom van.
Először csak meg-megálltam fotózni, aztán próbálkoztam azzal, hogy fogom a kezemben a bekapcsolt gépet és úgy fotózom, de miután majdnem sikerült elvágódni erről inkább letettem.
A nagy forgalmú utakkal ellentétben MuNei kis halászfalu felé alig volt forgalom. A kis település szűk utcáin lekanyarogtam a partra a halász kikötőig, majd igyekeztem vissza találni a fő útra, és elkanyarodni az öböl tengerparti útján Phan Thiet felé. Annyira más volt minden, fantasztikus volt látni a helyiek életét, az embereket az utcán, a gyerekeket az iskolából jövet. A diáklányok, ahogy éppen kiözönlöttek az iskola kapuján hófehér egyenruhájukban, a vietnámi népviseletükben olyan voltak, mint akik egy meséből léptek ki.
Az iskola
Tovább haladtam és a falucskából kiérve megláttam álmaim házát.
A tökéletes éghajlaton és helyen. Öbölre néz, a tenger partján, de elég magasan ahhoz, hogy védve legyen az emelkedő víztől, mögötte vörös homokfal a másik oldalon. Előtte a kis kerek halászhajócskák, és halászok ténykedtek a vízparton.
Itt engedélyeztem magamnak egy kis időd álmodozni, majd haladtam tovább, ahol nemcsak szép házak, hanem szegényes ki tákolmányok álltak a kókuszpálmák alatt. Arra gondoltam, egy ilyennel is boldogok lennénk ezen a helyen. Egy kis pihenőnél újra megálltam gyönyörködni a látványban, ahonnan már szép panoráma nyílt a kis halászfalura is.
Eredetileg Phan Thiet-ig terveztem az utam, de rájöttem, ami szemre közelinek tűnt, a nagy melegben nincs is olyan közel, így az öböl közepénél járhattam, amikor egy az főútvonalra felvezető dombon úgy döntöttem vissza fordulok. Felkapaszkodtam a dombon, nagyon szép volt a kilátás. A főút pedig nagyon egyenesnek tűnt vissza, és jóval rövidebbnek. Úgy gondoltam gyorsan visszakarikázok, de nem láttam előre kókuszpálmák árnyéka nélküli emelkedőket, amerre egy teremtett lélek sem járt. Azt sem vettem számításba, hogy nem lesznek kis üzletek, ha elfogy a vizem, és kendőmet sem tudod bevizezni. Rossz választás volt, de túléltem, bár volt olyan pillanat, amikor ennyire nem voltam biztos benne.
A hotelben a recepciós kislány rémülten nézett rám, mert eléggé megégtem, de azt mondtam nem számít, mert a látvány bőven megérte. Mondtam, hogy pihenek egy órát, úszom egyet és jövök vissza a bringaért, mert a naplementét a halászfalunál szeretném megnézni. Szerettem volna a vízesést is megnézni, kis folyócskán kellett volna felsétálni, amit kerékpárral próbáltam meg, de rájöttem nem fog menni. Bárcsak lenne legközelebb.
Másnap reggel rohantam a napfelkeltét is megnézni a tengeren, majdnem lekéstem. Igyekeztem még az utolsó perceket is kihasználni, és teleszívni magam a sok szépséggel.
Sajnos nagyon korán jöttek értem. Egyik szemem sírt, miért csak egy nap, a másik nevet, pontosabban hálás a sorsnak, hogy ha csak egy napot is, de ilyen csodálatos helyen tölthettem.
Ruzsinszki Zita
A szerző írásai az Útikalauzban
Ruzsinszki Zita: Biciklivel Vietnám tengerpartján – Mekong-delta, Mu Nei – Vietnám – 2009
Ruzsinszki Zita: Látogatás a borzalmak múzeumában – HoChiMinh City – Vietnám – 2009
Ruzsinszki Zita: Sörcsap és disznóvágás – rövid körkép az Utazás 2010 – kiállításról
Ruzsinszki Zita: Egy nyár az Odielnél – Huelva, Punta Umbria – Spanyolország – 2008
Ruzsinszki Zita-Kiss Tamás: A mecsetbe épített templom – Cordoba – Andalúzia – Spanyolország – 2009
Ruzsinszki Zita-Kiss Tamás: Autók a kifutópályán – Gibraltár – 2008
Ruzsinszki Zita: Ahová vissza kell menni – Phnom Penh, Siem Reap – Kambodzsa – 2008
Ruzsinszki Zita: Délkelet-Ázsia legérintetlenebb városa, Luang Prabang – Laosz – 2008
Ruzsinszki Zita: Nyolc nap Vietnámban – Hanoi, Halong-öböl, Hué, Danang, Hoi An, My Son, Saigon – 2008
Ruzsinszki Zita: Ukrajnai kalandunk – Uzghoorod, Lviv, Kiev – 2008
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés