Somlai Krisztina: Kriszta és Tejfel Ausztráliában – 2001

Somlai Krisztina: Kriszta és Tejfel Ausztráliában – 2001. február. 7 – március. 8

 

Előkészületek és utazás

Ahhoz, hogy az ember eljusson messzeföldre – Ausztráliába – három dologra van szüksége. Eltökéltségre, hogy el akar jutni, repülőjegyre, amivel el tud menni, és vízumra, amivel be is engedik az országba. Az eltökéltséggel nem volt gondunk, hiszen már jóval korábban kigondoltuk, hogy látnunk kell ezt a csodaszép országot, ugyanis későbbi terveink között szerepel egy esetleges letelepedés is ott. A repjegyet sem olyan nehéz megszerezni, sőt, ebben a tekintetben 3 légitársaság útjai között is válogathattunk. Mi a British Airways-t választottuk, mely londoni átszállással közvetlen Sydneybe repített bennünket, de erről majd később. A vízummal azonban már akadhattak volna gondjaink, de szerencsére nem így történt. Itt is minden simán ment. Persze ebben nagy segítségünkre volt a Vista utazási iroda, ahol korábban a repjegyünket vettük, ők ugyanis némi térítés ellenében segítenek a vízumot is intézni. Sokat olvastunk már arról, hogy mennyire szigorúak a nagykövetségen a vízumigénylőkkel szemben, de mi szerencsére ezt sem tapasztaltuk meg, mint ahogy a szokásos 4-6 hét várakozást sem. Azért biztos, ami biztos alapon beadtuk még december elején az igénylést, hogy februári indulásunkra megérkezzen. A vízumhoz egyébként nincs sokmindenre szükség. Kell egy útiterv, ez lehet magyar nyelvű is, egy jó sokáig érvényes útlevél, repjegy, pár bankszámla, pár papír arról, hogy milyen egyéb tárgyi értékünk van, ház, kocsi stb., munkáltatói igazolás, illetve, ha az ember diák, akkor iskolalátogatási papír és maga a vízumkérőlap kitöltve. Ez már angolul van, halom kérdéssel, de mindegyikre könnyen lehet válaszolni. Aztán ez az egész paksaméta zsupsz a nagykövetségre, ahonnan ha hiányzik valami felhívják az embert és kérik, hogy küldje be, szóval szerintem nagyon is kedves az ügyintézés. Mindennek fejében a vízumunk kerek 4 /!!/ nap alatt el is készült és el lehetett hozni. Nekem voltak ugyan gondjaim, ugyanis egyetemista lévén szükséges volt azt is igazolni, hogy az iskola tud arról, hogy nem leszek egy hónapig, és emiatt nem teszik ki a szűrömet. Miután azonban sikerült ilyen papírt szereznem, nekem is már csak plusz két napot kellett várni a vízumra. Mivel mi négyen vágtunk neki az útnak, ezért egyben is adtuk be a kérelmet, ami további „jó pontnak” számít.
Így már minden adott volt az úthoz, már csak ki kellett várni a februári indulást. Addig is szép kis listát készítettünk arról, hogy mit kell vinnünk magunkkal, lévén, hogy oda a nyári melegbe fogunk megérkezni. Csomagunk nem állt nagy dolgokból, 4-en összesen 3 db 40-60 literes hátizsákot[t1]vittünk, melyet fel is adtunk a repülőre. Itt meg kell jegyeznem, hogy egy-két kézitáska sem árt, ha van nálunk a legszükségesebbekkel, ugyanis egy 22 órás repülőút alatt sokmindenre lehet szükség, arról nem is beszélve, hogy a reptereken igen higiénikus körülmények között le is lehet tusolni, amire a repülőn nincs lehetőségünk. Persze a fogkefe nálunk kimaradt, de szerencsére ez járt a repjegyhez:)

Elérkezett a nagy nap[t2]! 2001. február 7. amikor is a repülőnk a déli órákban indult a Ferihegyről Londonba. Izgalmakkal teli várakozás volt ez, holott tudtuk, hogy a nagy út még csak London után következik. Londonig tartó út persze nem volt se vészes, se hosszú. Ott a reptéren aztán következett 5 óra várakozás, de legalább volt időnk kicsit mozogni, és elfogyasztani utolsó nem konzervkajánkat is. A londoni reptér szépen felszerelt volt, el is ütöttük az időnket az ingyen mail adta lehetőségekkel, s küldtük is széjjel az első üdvözlőlapokat.:) Ezután jött a hosszas út Sydneybe, melyet egy szingapúri szervizmegállással tarkítanak. Az út nem volt annyira nehezen elviselhető, mint korábban gondoltuk. Az ülések kényelmesek voltak, igaz meg kellett tanulni ülve aludni. A füldugó sem árt, mert bizony alapból zúg a gép, ami néhány óra után már igazán fárasztóvá válik. A felszereltség igen jó volt, hiszen minden üléshez tartozott egy külön kis tvképernyő, ami az előttünk ülő háttámlájába volt beszerelve. Ezen a kis masinán 12 csatorna volt, köztük rengeteg filmcsatorna, ahol folyamatosan ugyanazokat a filmeket játszották, a szünetekben meg vagy reklám, vagy hírműsor, vagy gyerekműsor volt. Szóval volt mivel elütni az időt, hiszen így összeszámolva 12 filmet lehetett megnézni, természetesen angolul. Ezen kívül még volt 9 csatorna rádió is, ahol a különböző zenei stílusok között lehetett válogatni. Ami viszont nagyon zavaró volt számomra az a sötétség[t3]. Mivel kelet felé repültünk a géppel és este indultunk Londonból ezért elég sokáig sötét volt, és ez nyomasztó tud lenni. De napfelkeltében látni a Kaukázust, az mindent kárpótolt és feledtetett.
A szervizmegálló, mint már említettem Szingapúrban volt, itt 1,5 órát lehetett bóklászni. Meg kell, hogy mondjam ez az egyik legszebb reptér, amit valaha láttam, igaz még nem sok van a tarsolyomban. Nagyon tiszta és mindenfelé gyönyörű orchideák nyíltak, a levegő is teljesen füstmentes volt. A dohányzók és friss levegőre vágyók számára külön kültéri terasz volt, ami úgy volt elrendezve, mint egy kaktuszkert, rengeteg kaktuszvirággal. Itt tapasztalhattuk meg elsőként, hogy milyen is a trópusi levegő, hát rendesen meglepő a magas páratartalom. A másfél óra jól is jött, legalább kinyújtóztattuk a végtagjainkat. Utána beszállás és irány tovább Sydneybe.

2001.02.09. Érkezés Sydneybe

Nohát, azért csak túlélve az utat, kissé elaléltan a sok üléstől megérkezetünk Sydneybe. Reggel fél hét volt, de már 22 fok, és
ragyogó napsütés. A reptéren volt egy alapos ellenőrzés, hogy nehogy bevigyünk bármiféle növényi vagy állati eredetű dolgot [t4] , de ilyet nem is tennénk, annyi sokmindent hallottunk már a biztonságukról. Aztán az első dolog amit megpillantottunk, az az információs tábla volt. Itt volt egy halom hotel, hostel és backpackers szállásajánlat, néha képekkel és többnyire árakkal. Ez nagyon klassz dolog, mivel a következő teendőnk úgyis az volt, hogy szállást keressünk. Így jóval egyszerűbb volt a dolgunk, hisz csak kinéztünk egyet a tábláról, az megmutatta, hogy hol van a városba és az odacsatolt telefonon gyorsan fel is tudtuk hívni őket és konkrétan megérdeklődni. Az infós táblán kívül volt két gép is, amin megint csak ment a korlátlan net, és ezt gyorsan ki is használtuk, hogy tudassuk az otthoniakkal, hogy köszönjük, szerencsésen megérkeztünk. A hostel szobák lefoglalása után taxival el is mentünk oda. Az Elisabeth streeten volt, Central Private Hotel, de inkább hostelnek nevezném, hisz kolijellege volt, a folyosókon lévő vizesblokkokkal együtt, de néhány estére megtette, hisz úgyis csak aludni jártunk oda, a biztonsága meg megfelelő volt. Közel is volt a központi pályaudvarhoz, és a belvároshoz is. A szobák elfoglalása és egy jól eső tusolás után neki is vágtunk felfedezni a várost. Szerencsére a hotel portáján be tudtunk szerezni mindenféle prospektust a városról, de legfőképpen egy térképet, ami igencsak jól jött, hisz ezt könnyebb volt elővennünk, mint az útikönyvet. A sétánk elsőként a Hyde Park-ba vezetett, miután megleltük magunkat a térképen.:) Csodaszép nagy park volt, hatalmas eukaliptuszfákkal meg pálmákkal, centire nyírt gyeppel, teljesen tiszta volt, szinte ingere támadt az embernek belehempergőznie egy kicsit. A parkban elsőként az Anzac Hill-t néztük meg, amit az elesett katonák emlékére állítottak. Tiszteletet követelő emlékmű ez, nem túl díszes, de mégis megadja az elismerést a hősöknek. A múzeum után egy hatalmas medencenagyságú szökőkút tárult elénk, és a Hyde Park eukaliptusszal övezett sétánya. A sétányon párok andalogtak és sirályok bóklásztak mindenfelé. Innen már látni lehetett a hatalmas AMP Tower csúcsát is, melyen még az olimpia emlékére állított sportolói alakok lógtak. Ez az épület is megnéznivalóink között szerepelt, csak később, most inkább továbbmentünk a parkban. Második célunk a St. Mary`s Cathedral volt, amelynek tornyát szintén már előre láttuk, azonban belülről megtekinteni nem volt nagyon alkalmunk, mert ott épp egy bizonyítványosztás szerűség zajlott, sok diák ült bent, mind egyenruhában. Maga az épület nagyon szép, talán gótikus stílusban épült. A parkban továbbsétálva nyugdíjasokat láttunk amint épp egy hatalmas sakktáblával mulatják az időt. Itt láttuk az első nyilvános wc-t is, ami így magában nem lenne egy említésre méltó dolog, de hogy az milyen volt….J Elektronikus az egész és teljesen higiénikus, mivel használat után a wc egészben lemosta magát [t5] . Ez ám a köztisztaság, nem úgy mint Pesten, ahol az ember inkább a Mc Donald`s-ba jár be.
A park végén megleltük a Hyde Park Barrack börtönmúzeumot, melyet feltétlen meg kellett néznünk, hogy egy kis múltat szívhassunk magunkba. Mint tudjuk, Ausztrália börtönsziget volt a 18. illetve a 19. században is még, melynek emlékei ebben a börtönmúzeumban lelhetőek fel. Meg lehet tekinteni, az ásatásokról előkerült „kincseket” a régi szobákat, ahol a függőágyak voltak és vannak ma is, olvasni lehetett az ide telepített emberekről is. Ami megrendítő volt, hogy több gyermeket is száműztek ide, csak azért, mert marhát vagy egyéb jószágot lopott. Az épület sorsát és alakulását remekül megcsinált méretarányos makettek mutatják be. Magáról a történetről egy muzeális korú nénike beszélt.:) Még szerencse egyébként, hogy ilyen idős volt, így nem kapkodta el a szavakat és mondatokat, szépen meg lehetett érteni, bár gondolom egy angol kidőlt volna a tempóján [t6] .
Továbbsétálva utunkon megtekintettük kívülről a Sydney Hospital-t, amire ha nincs ráírva, hogy mi, akkor leginkább valami műemléknek nézem, mert annyira szépen karbantartott épület volt. Nem messze tőle állt a State Parlament House, ami meg úgy nézett ki mint egy könyvtár. Fantasztikus, hogy mennyire meg tudták őrizni a régi épületeket jó állapotban.
A következő park, amit megtekintettünk az a Royal Botanic Garden volt. Mint nevében is benne van ez egy botanikus kert, mely nyitva áll a nap nagy részében a látogatók előtt. Fantasztikus hely ez is, mindenféle gondosan nevelt és rendben tartott növénnyel, hatalmas, gyümölcsként fáról lógó denevérekkel, melyen több százan pihentek. Esőerdőrészleg, ahol az ember kicsit azt érezhette, hogy tényleg egy esőerdőben van. Itt is nagyon szép a gyep, ahol táblával külön kérik az embert, hogy mászkáljon kicsit rajta mezítláb, mert az nagyon egészséges dolog. Van egy tavacska is, melyben sok szép liliom virít, azonkívül angolnák és aranyhalak úszkálnak. Maga az egész kert nagyon szép, itt már ki is próbáltam a fűben való hempergőzést, mert már tényleg ellenállhatatlan volt. Látni lehetett az Operaházat is és a tengert, melynek sétányán többen is futottak, ebédjük helyett.
Az Operaház számomra így élőben kisebbnek tűnt, mint ahogy a képeken látszik, de ez biztos csak a képeslapok hatása miatt van. Ezen kívül természetesen nagyon szép épület, melynek teteje csak úgy csillogott a napfényben. Az előtte lévő téren valamilyen zenei rendezvényt készítettek elő, így nyugodtan nem lehetett leülni az Operaház lépcsőjére. Innen már csak a vak nem látja a Vállfának becézett Harbour Bridge-et, melynek tetejét meg lehet mászni, igaz horribilis összeg ellenében. Az Operaház mellett található közvetlenül a kikötő, ahonnan több Ferry /komp/ indul Sydney számos pontjára. Ebbe a kikötőbe futott be az Elisabeth Queen II. is, mely egy hatalmas óceánjáró monstrum és olvasatom szerint Angliából indult. A ferry-k mellett ebben a kikötőben lehetőség nyílik arra is, hogy körutat tegyünk az öbölben sétahajóval is, és csak annyi a dolgunk, hogy a nekünk szimpatikus hajót kiszemeljük. A legtöbb hajó légkondicionált, ami nem is árt a nagy melegben, mi is egy ilyet választottunk. Az út kb. 1 óra volt, és láttunk csodaszép luxusvillákat a sziklákon, Tom Cruise házát, csatahajókat, Accenture-ös szivar alakú léghajót :), a MI:2 forgatási helyét, egy-két strandot és kevésbé látogatott öblöt.
A hajókázás után az öböl túloldalán lévő Rock`spiacot nézzük meg, ahol pantomimesek és zenészek szórakoztatják a közönséget. Látunk eredeti, vagy legalábbis annak tűnő skót dudást is. A Rock`s-on több szép üzlet is van, de többnyire inkább bazárosok. Volt egy klassz bolt is, amely több szintes volt és kijáratai szintenként más-más utcára vezettek. Itt leltünk is egy német sörözőt, melynek lehetett nagyon örülni, hisz igazi finom söröcske csúszhatott le.:)

Sydney üzleti részét már messziről jól el lehet határolni, hiszen hatalmas épületek és felhőkarcolók jellemzik, melyek a többi inkább lapos építkezésű külvárostól elég jól elkülönül. Itt található az AMP Tower is melynek megtekintése ugyancsak kihagyhatatlan. A jegyért, melyet a Skyway-re váltunk, megtekinthetünk egy extra showműsort, melyben van minden. Egy kis történelem, egy kis állathangok, egy kis fikció, forgószínpad, szimulátor és végül maga a csodálatos körpanoráma. Belátni egész Sydneyt, sőt tovább is, mintha az a fogalom, hogy szmog, nem is létezne. Hihetetlen élmény szétnézni innen, senki ne hagyja ki, ha Sydneyben jár!
A hatalmas séta után visszamentünk a szállásunkra, nekikészülve az éjszakai, immár vízszintes alvásnak. A hazafelé vivő út a belvároson keresztül vezetett, sok ember is volt, akik a napi munka után szintén hazaigyekeztek. Érdekes módon itt az emberek nem tűnnek stresszesnek, úgy mint odahaza. Láttuk a Monorailt is, ami az ott lakók számára nyílván nem nagy esemény, hiszen csak egy közlekedési eszköz, de nekünk mégis tetszett az egysínű. Vacsorára igyekeztünk valami boltot találni, ahol az alapvető élelmiszereket bevásárolhatnánk, de sajnos kenyeret mégse leltünk sehol. Rengeteg más áru van, és nagyon sok kínai illtetve ázsiai feliratú, kb. annyi amennyi ázsiai bolt illetve ember van ebben az országban. Így maradt a hambi vacsi, amit szépen előttünk pakoltak össze.
Konklúzió: – kisvárosi nyugodt hangulat, ebben a metropolisban [t7] – szép, rendezett parkok, sehol egy stresszes arc – az ízesített hűtött ásványvíz nagyon finom – és az utcai lámpák a jelentősebb helyeken pittyegnek:) ha zöld lehet menni, de ha piros és villog akkor is

2001.02.10. Második nap Sydneyben

A napot egy rossz dologgal kezdtük, mert sajnos Bélus beteg volt, enyhén lázas is. Még az indulásunk előtt sikerült neki alaposan
megfáznia, amit a hosszas repülőút miatt nem tudott kipihenni. Ami viszont jó hír volt, az az, hogy van magyar tv Sydneyben, vagyis a Duna Tv-nek van egy heti hírösszefoglalója minden szombat reggel. Igaz, hogy egy héttel mindig le vannak maradva.
A mai napi úti célunk a Darling Harbour volt. Ezt is sétával tettük meg, igaz csak hárman most már, hogy a beteg kipihenhesse magát [t8] . Az első állomásunk a Kínai negyed volt. Ott egy piacra tértünk be, ahol mindenféle szárított gyümölcsöt és magvat árultak. Vettünk is valami rózsaszín izét, ami édes volt és nyelv alakú.:) Ezután következett a Kínai kert, ahol volt egy nagy tó és sok-sok kínai növény, sárkányszobrok és gyíkok is. Teljesen jó kis kert volt, főleg a bambuszok voltak szépek és a különböző virágok, ahogy nyílottak. A Darling Harbour szerintem sokkal szebb kikötő, mint a Sydney Cove, ahol az Operaház is van [t9] . Itt sokféle játszótér van, szökőkutak, Sega World, és Imax, ami egy tök klassz mozi. 🙂 Van egy hajómúzeum is, ahol természetesen különböző hajók vannak kiállítva, de van egy tengeralattjáró is. Itt fut keresztül a Pyrmont Bridge is, ami felett a Monorail is keresztülmegy. A híd érdekessége, hogy középen egy pillérrésze kit tud nyílni oldalra. Innen is indulnak kompok különböző helyekre. A kikötő teljes hosszában éttermek vannak és egy pláza is. Ebben a kikötőben található a Sydney Aquarium is, amit érdemes ugyancsak megtekinteni, mert rengeteg állatot lehet itt látni. Kétségtelenül legnagyobb látványossága a platypus, azaz a kacsacsőrű emlős, melyet azonban nem mindenkor lehet látni, ilyenkor érdemes visszatérni hozzá fél-háromnegyed óra múlva. Ezen kívül persze van rengetegféle hal, édesvízi és tengeri is. Hatalmas murénák és cápák is, meg teknősök és fókák, ráják és kőhalak, pingvinek és pillangóhalak a teljesség igénye nélkül. Egyik nagy előnye, hogy az aquarium úgy van kialakítva, hogy a kikötőből van néhány rész lekerítve, és azokban vannak az állatkák.
Az állatok megtekintése után a Fish Market-et vettük célba, ugyanis egy jó kis tengeri kütyü ebédre vágytunk. Kicsit féltem tőle, hogy bűzös lesz és koszos, meg gusztustalan, mint az itthoni piacok némelyike, de igen kellemesen csalódtam. Teljesen tiszta volt, minden áru szépen jégen hevert, meg volt mosva, tisztítva, ami élő volt az is szép akváriumban, és nem nyakig zsúfolva, hogy mozdulni is alig bírnak benn az állatok. Volt rengeteg minden…kis hal, nagy hal, lapos hal, kerek hal, kis rák, kerek rák, nagy rák, homár, ilyen kagyló, olyan kagyló és még estig sorolhatnám, hogy mi minden, és legalább a felét még sose láttam az életben ezidáig. Ami nagyon klassz volt, hogy több ilyen árus volt a piacon, de mindegyikkel szemben volt egy sütő is, ahol a kiválasztott árunkat meg is sütötték. Be is lakmároztunk.:) Életemben először ettem jó kis homárt, sajtmártással, de az olyan fini volt, hogy csak na! Igaz kicsit meg kell vele birkózni, mire az ember megeszi. Aztán vettünk még halat is, tuna fisht, ami a tonhal, de annak nem ám ilyen fehér húsa volt, mint amit itthon kapni mirelitbe, hanem vörös volt, mint a marhahús. Meg rendeltünk kagylót is, az is valamilyen mártással volt, és még egy halat. Aztán mindenki evett mindegyikből egy kicsit. Erre a lakomára azóta is visszaácsingózok, pedig csak egy piaci önkiszolgáló gyorskaja volt. A piacon a tengeri kütyükön kívül volt még pár szushi árus is, meg egy pék, ahol aztán ugyancsak rengetegféle áru volt. Itt rögtön le is csaptunk egy hagymás kenyérre illetve bagettre. A pék mellett volt egy borárus is, kóstolóval együtt, emellett meg egy zöldséges. Ide feltétlen be kellett nézni, hiszen kíváncsi voltam, hogy mennyi mindent lehet kapni erre. Almák hada, dinnyék sokasága, különböző barackok, rambután, licsi, és egyéb egzotikumok is helyet foglaltak a polcon, de ami a legjobban tetszett az a frissen facsart gyümölcslevek voltak. Nemcsak kis palackkal lehetett venni különböző 100%-os leveket, hanem az ember magának is facsarhatott és nem is volt drága, hiszen 4 liter került 3 Aus $-ba. A kiadós ebédünk után úgy gondoltuk, hogy utazunk egyet a tömegközlekedéssel is és felültünk a kék metróra. Jellegre olyan volt, mint itthon a HÉV, és ugyancsak lehetett venni rajta jegyet. Ugye azért annyi különbség van, hogy itt is, mint sok más országban zónajegyek vannak. A központi pályaudvarnál szálltunk le és megnéztük a lehetőségeket a holnapi utunkra. Szerencsére megy közvetlenül vonat Katoomba- ba a Kék Hegység egyik településére.
Hajnalban, mikor a levegő már kellemesen lehűlt olyan 20 fokra, elmentünk sétálni Bélussal, mert már szerencsére meggyógyulgatott, és jobban érezte magát. Kellemes volt a város, a fiatalok kiözönlöttek és mindenféle mulatóhely is megtelt. Megnéztük esti pompájában az Operaházat és a kikötőket is. Volt mindenféle buli, néha a fiatalok elég extrém pózban feküdtek a fűben, néha meg egészen kiöltözve mentek bulizni, akárcsak egy szalagavatói bálra mennének. Megnéztük az ébredező várost, ahogy rendesen végigtakarítják az utcákat és nemcsak az utakat, hanem a járdákat is. Láttunk pár mozit is, mindenhol a Hannibál volt a toppon. Láttuk a helyi Burger Kinget is, amit Hungry Jack`s-nek hívnak.:)

2001.02.11. Irány Katoomba, Blue Mountain

Szóval reggel a központi pályaudvarról elmentünk szépen a vonattal Katoomba-ba. Közel két órás út volt, ugyanis minden állomáson
megálltunk szépen. A központi pályaudvar Sydneyben egyébként egy igen rendesen felszerelt hely, legalábbis az itthoniakhoz képest. A menetjegyet mágneskártya formában adják ki és csak azzal lehet belépni a peronra a vonathoz. A vonatok 3 szintesek, igaz egyik sem teljes szint, de akkor olyan mókás volt látni, hogy ennyi helyre lehet ülni:) Ami még nagyon tetszett, azok az ülések voltak. Nem maga az ülés, hanem a mechanikája. Ugyanis mikor mi felszálltunk alig leltünk olyan ülést, ami a menetiránynak szemben helyezkedett el, pedig ez fontos volt nekünk, ugyanis a család többi tagja így szeret utazni. Aztán nem sokra rá felszálltak a helyiek is és kiderült, hogy minden ülés áthajtható, így bármelyikből lehetett volna csinálni menetiránnyal szemköztit. Ezen a pályaudvaron volt szerencsém elfogyasztani első aussieburgeremet a Hungry Jack`s gondozásában, melyről sajnos kiderült, hogy céklás. Márcsak azt remélem, hogy ezek után nem derül az is róla, hogy kenguru vagy krokodil húsból készült. Később egyébként végérvényesen meg lett állapítva, hogy minden original aussie food tartalmaz céklát.:)

A megérkezés ismét örömteli esemény volt, hiszen a két óra vonatozás unalmas volt. A pályaudvaron Katoomba-ban szerencsére azonnal megpillantottuk a turistainformációs házat, ahol szállás után érdeklődtünk. El is irányítottak minket egy motelbe, de útközben láttunk egy jobbat és így oda tértünk be. Egy egész kis lakást vettünk ki, két szoba + konyha + fürdő. Közel is volt a központhoz, meg a megnéznivalókhoz is. A tájat sűrű fehér köd lepte be, alig lehetett 3 méternél távolabb látni, és ugyanakkor szitált az eső, de nem úgy hogy az ember elázott tőle, hanem úgy, hogy éppen csak megéreztük és ez frissítőleg hatott. Volt egy olyan nagy sejtésünk, hogy a tájból viszont nem sokat fogunk látni.
A várost magát egyébként kellemes kis hegyi faluhoz hasonlítanám, van néhány igen jó minőségű túrakelléket áruló bolt, néhány internetcafé, pár gyorsétkezde és lakóházak. Ezeken kívül természetesen nyugodtság és nagyon friss, kellemes levegő.
Az első kirándulásunk a Katoomba Falls-hoz vezetett, nem adtuk fel a köd ellenére. Az útvonal maga nagyon jó volt, hisz egyik oldalt szakadék, a másik oldalt meg sziklák és erdő volt. Azonban a vízesésnek csak a hangját hallottuk és az útjelző táblákról tudtuk, hogy hol kell keresnünk, mert a ködtől nem láttunk semmit. Minden olyan misztikus volt ennek hatására, de végigmentünk az útvonalon, és nagyon tetszett mindenkinek, annak ellenére, hogy magát a tájat nem láthattuk. Aztán a sok vízesés közül egyet mégis sikerült megnéznünk, ugyanis annak az aljánál keltünk át. Az nagyon kafi volt és csak akkor tudatosult bennünk, hogy vajon mennyi szép tájat nem láthatunk a ködtől, és elkezdtük sajnálni kicsit.
A túravonal a Három Nővér sziklánál ért véget, ahol más turisták is csalódottan álltak, mert ennek helyén csak végetlenbe nyúló fehér köd volt, szintén. No mindegy, gondoltuk akkor veszünk egy képeslapot róla, hogy elmondhassuk azért tudjuk milyen, vagy esetleg másnap reggel megnézzük, hátha addig felszáll a köd. Viszont a turistaház, melyet kizárólag a Három nővér miatt építettek nagyon szép volt. A külső párkányain madáretetők voltak kihelyezve, és csodaszép színbe öltözött papagájok csipegettek rajtuk. Innen hazafelé bandukolva láttuk az első szabadon élő kakadut is, amint éppen rikácsolva elhúzott a fejünk felett. Hatalmas fehér színű szárnyait kiterjesztve suhant el az égen, hosszú farktollát maga után húzva.
Mivel más látnivaló nem akadt már, amit mondjuk érdemes lett volna megnézni, ezért úgy gondoltuk kipróbáljuk az itt nagy hagyománynak örvendő BBQ-zást. Elmentünk a legközelebbi szupermarketbe bevásárolni, ahol igazán nem okozott gondot kiválasztani a grillnek megfelelő husikat, viszont akik disznóra vágynak, annak azért akadhatnak gondjaik. Nekem csak a megfelelő gyümölcslé kiválasztásával volt gondom, mert a sokaságban nem tudtam, hogy melyik 100%-osat válasszam.:) Ami az itthoni boltoktól eltér, az az, hogy az ilyen marketekben nem lehet semmiféle szeszes italt kapni. Minden bolt mellett van egy italos bolt is, itt lehet beszerezni a dolgokat és a dohányárut is. A BBQ party előtt azonban még elmentünk egy rövid kis sétára Bélussal, netezni kicsit, informálódni az otthoni politikai életről, hiszen pont ekkor dúlt Torgyán nagy leváltásának mozzanatai. Benéztünk egy-két ilyen túraboltba is és hát meg kell, hogy mondjam fájó szívvel hagytunk ott néhány nagyon jó dolgot és ruhadarabot, amit szívesen megvettünk volna. Bélus azért egy rövidnadrággal gazdagabb lett.
A BBQ partynk elég jól sikerült, a szállást adó szívesen rendelkezésünkre bocsátotta saját felszerelését és készletét erre a célra.

2001.02.12. Irány Brisbane

Reggel a fiúk elmentek autót bérelni, mivel az utat Brisbane-ig kocsival kívántuk megtenni. Hamar be is állítottak, egy Toyota
Corollával, melyet a Thrifty-től vettek ki. Egy kis vezetés után, melyet muszáj volt gyakorolni apunak, mert a jobbos vezetés igencsak szokatlan dolog, elmentünk megnézni a Három nővér sziklát, mert a köd felszállt reggelre. Végre megláthattuk a csodálatos tájat, melyet tegnap kihagytunk [t10] . A végtelen messzeség lenyűgöző volt. Tettünk egy kis rövid sétát a tegnapi útvonalunkon, de csak a harmadát, hogy megnézzük gyorsan itt mit nem láttunk akkor. Ezután utunkat a Jenolan Caves mészkőbarlang-rendszer felé vettük. Ez a rendszer 9 feltárt, de nem mindegyiket látogatható barlangból áll, melynek nehézségei és bejárási idejei igen eltérőek. Ezt szerencsére egy tábla jelzi, így mindenki kiválasztja a neki megfelelőt. Mi aszerint választottunk, hogy melyik az, amelyiknek vezetése nemsokára indul. Meg kell, hogy mondjam, az Aggteleki barlang sem kicsi, de ez az egy rész, amit láttunk nagyobb volt. Sokkal több cseppkövet is láttunk, változatosabb formációban, mint amit otthon lehetséges. A túra nem volt megerőltető, bár sok helyen szűk lépcsőn kellett fel-le araszolni. A panorámavilágítás egy gyönyörű showt is felmúlt [t11] , amit sajnáltunk viszont, hogy a túravezető részletes szövegét sokszor nem értettük meg. A barlangból kiérve egy folyosón töltöttünk néhány percet, hogy a hirtelen kinti meleg hőmérséklet nehogy megártson bárkinek is. Utána tettünk egy rövid sétát a környéken és leültünk barackozni egy parkoló padjára. Itt összeakadtunk pár papagájjal, akik rögtön nagy hévvel vetették magukat rá a kezünkben lévő barackra, viszont enni azt nem nagyon akartak belőle, csak úgy bele-bele csípni. Sajnos többször előfordult, hogy nem a barackot találták el.:)

A barlangokból kifelé menet egy gyönyörű kék vizű tavat is láttunk, de ezt körbesétálni már nem volt időnk, mert folytatni kellett utunkat. A hegyről levezető út nagyon szép volt, sokszor egyik oldalt szerpentin, másikon erdő. Több helyen is láttunk termeszvárakat és itt annyira jellemző kenguru crossin` táblákat, bár kenguru egy szál se volt – kettőt leszámítva, de szegények már fekve szemlélődtek az út szélén..
Az eukaliptusz erdők is érdekes látványt nyújtottak számunkra, hiszen egyik jellegzetes tulajdonságuk, hogy „vedlenek” és ettől olyan lerongyolódott látványt nyújtottak. Több kisebb település mellett is elhaladtunk, sőt az sem volt szokatlan egy idő után, hogy jellegzetes farmokat látunk a semmi közepén. Egy ház, kerítéssel, vízmeder, és pár tenyészállat.
Uticélunk a mai napra Gosford volt, néhány kilométerre Sydneytől az autópálya mentén. Ez a város nem túl nagy, de ami kell az megtalálható benne. Van egy-két szórakoztató parkja is, amit másnapra tervezünk megnézni. A város egy kissé ilyen western stílust vett fel, alacsony szűk kis házak, poros utacskák. Nagyon hangulatos volt:) A városból kimenő autópálya hirtelen egy gyönyörű öbölre nyílik és belátni egy egész várost. A szállásunk nem volt valami extra, egy motel az út szélén, viszont a tulaj annál frappánsabb volt. El kellett hinnünk, hogy neki itt van motelja, de ugyanakkor rendőr Szingapúrban is, és oda jár át dolgozni [t12] .:) A vacsorát a városban szerettük volna elkölteni, persze a tulaj készségesen útba is igazított bennünket, hogy csak 5 perc és lesz egy jó étterem. Először gyalog vágtunk neki az útnak, de mivel már elértük a város végét és még mindig nem volt semmi, visszamentünk a kocsiért. Aztán autókáztunk vagy fél-háromnegyed órát, de csak nem akart semmiféle étterem az utunkba akadni. Végül a városba visszatérve leltünk egy grillcsirkést, aki igaz, hogy már épp bezárt, de nekünk még megkegyelmezett.:) Itt láttunk még több ilyen vadnyugati stílusú házat, sőt volt közöttük olyan hotel is, melynek az oldalára ez volt írva: „Shoes must be worn all the times”:) ez sokmindent elárul ám! [t13]

Amire nagyon oda kell figyelni az autópályán, az a sebesség. Igazán szigorúan büntetik a száguldozást, már az út elején nagy táblával jelezték, hogy vagy 2000 $, vagy a jogsi bevonása a gyorshajtók jutalma – 110km/h a megengedett maximális sebesség, s az ausztrálok általában be is tartják ezt.

2001.02.13. Még mindig Brisbane felé

Reggeli gyors kelés után, megnéztük a Reptile parkot Gosfordban. A kelés olyan gyorsan ment, hogy még nyitás előtt ott voltunk,
így igazán nem volt tömeg.:) Itt több ilyen szórakoztató park található egy helyen. Van Old City, bár ez a mi fantáziánkat nem mozgatta meg, így ki lett hagyva, és volt valami más is, amire már nem emlékszem, sorry. Azonban nyitás után azonnal benyomultunk a parkba és bevetettük magunkat a sok helyi állat közé. Az első, amit láttunk, az a koala volt, egy hím, amint éppen édesdeden aludt a neki kijelölt fán. Aztán volt egy halom különböző méretű krokodil egy tóban, egy hatalmas meg külön egy medencében, amelyik fél óra alatt sem jött fel levegőt venni, hogy jobban megszemléljük. Volt egy halom kenguru is, lehetett közöttük járkálni, meg emuk is, meg echinda. Lekerítve a híres tasmán ördög, amely leginkább egy rühes kutya formát vett fel. Láttunk wombatot is, hát ez sem egy stresszes állatnak tűnt. Aztán volt még wallaby, ami olyan mint a kenguru csak kicsiben, dingót, mely egész szelídnek tűnt, galapagosi óriás teknősöket, melyek igazán behemót lassan mozogtak, mert épp szerencsénk volt látni őket mozgás közben is:) [t14] . Voltak viziteknőcök is, volt olyan is amelyik hatalmas nagy volt és a tó fenekén csücsült nyitott szájjal és arra várt, hogy a csalinak látszó nyelvére egy ártatlan hal ráharapjon. Voltak persze egyéb hüllők is, mint pl a gyíkfélék. És ez még csak egy része volt az állatoknak, mert mindet nem vagyok képes felsorolni. A park nagyon szépen van kialakítva, leginkább egy rezervátumhoz hasonlít. El lehet benne bóklászni pár órát. Sajnos a kacsacsőrűt nem nézhettük meg, mert éppen tisztították a helyét.
Utunkat tovább folytattuk az autópálya mentén, nagyon sok szép tájat láttunk. Ebédre letértünk egy kis településre, melynek Forster volt a neve. A tengerparton fekvő kicsi városka, mely leginkább a halászásból él meg. Összesen két strandja van, de csak az egyikhez van építve hullámtörő, így a másik nem annyira biztonságos. Van egy hatalmas kemping és karaván parkja is, tehát ideális azoknak, akik kicsit nyugalomra vágynak a tenger mentén, mert ez egy nem igazán zsúfolt hely. Több madarat is láttunk, de ami nagyon aranyos volt, az a pelikánok hada. Fenn ültek a part menti házak tetején, vagy éppen egy villanyoszlopon, ahol hely volt. Itt láttunk szabadon delfint is, mert éppen beúszott az öbölbe. Csudaszép volt. Az ebédünk egyszerű volt, egy gyorsétkezdében, rák, hal, kagyló és egy kis sült krumpli.:) A tenger átlátszó volt, zöldes kék színben játszó, közepén egy homokpaddal, melyen madarak tanyáztak. Szép kis nyugodt város volt, nah, meg kell hagyni [t15] .
Az autópályára visszatérve az út menti eukaliptuszerdőben láttunk koalát is, mi mást csinált volna, mint aludt. Éjszakai állomásnak New South Rock-ot jelöltük ki, amely szintén nem egy nagyváros volt, viszont pont megfelelt a célnak, sőt fölül is múlta azt. A városba behajtva és kicsit túlmenve azon egy szabadkempingre leltünk, és egy képeslapra illő beachre. Rajtunk kívül senki nem volt a parton, amely hatalmas félkör alakban húzódott el, habos tajtékzó tengerrel övezve. Volt egy dombtető is, melyen már egy zárva lévő börtönmúzeum állt. Innen a kilátás a nyílt óceánra és a csodás partra tekintett. Sajnos itt nem tudtunk megszállni, mert sátormentesen vágtunk neki az útnak, pedig nagyon jó hely volt. Páran voltak itt, de mindenki az esti BBQ-hoz készülődött ugyanis volt több ilyen sütőhely a part mentén. Így továbbálltunk, vissza a városba, amelynek másik végén megleltük a motelokat és egyéb szálláslehetőségeket. Ez a rész a turistáknak volt kiépítve, hiszen csak boltok és szállások voltak, de a táj itt is lenyűgöző volt. Két kisebb beach, melyek egy hullámtörővel voltak elválasztva, több szikla a part mentén, melyen rákok tanyáztak. A part menti sétány fákkal volt övezve, melyen egy-két raj papagáj nyüzsgött, de mi az hogy nyüzsgött, zúgott:) Az este nagyon szép volt, minden csillag tökéletesen látszott, a tenger halkan zúgott, az emberek nyugodtak voltak.

2001.02.14. New South Rock – Brisbane

Reggel korán keltünk, mert ebben egyeztünk meg. Aztán reggeli gyanánt bementünk a zöldségeshez, aki éppen akkor nyitott ki.
Vettem is gyorsan egy adag gyümölcssalit, mert olyan gusztusosan nézett ki. Volt benne ám passionfruit is, amit itthon nem tudom hogyan hívnak, eddig a passiógyümölcs hangzott a leglogikusabbnak, bár nem a legszebbnek és elterjedtebbnek. Ezután lecammogtunk kettesben Bélussal a tengerpartra, hogy utoljára indulás előtt megnézzük a képeslaptájat. A tenger még itt-ott habos volt és horgászok álltak az egyik strandon. Egyikük fogott is halat. Odébb a sziklák között remeterákok, csigák, kagylók és tengeri sünök tanyáztak. Néhányan harcot is vívtak egymással a jó helyért. A hullám is szépen verte a partot, fodrozódott. A fantasztikus tájat azonban el kellett hagynunk, és folytattuk utunkat Brisbane felé.
Csodás táj tárult elénk az autóút mentén, nagy legelők tehenekkel és lovakkal, némelyik le volt takarva, hogy a nagy melegben nehogy hőgutát kapjon, itt-ott egy-egy ház, farm jelleggel, mindegyik kis takaros. Tudnak élni, meg kell hagyni. Az első uticélunk még Brisbane előtt Byron Bay volt, mert a repülőn Béla elbeszélgetett egy helyi lánnyal, aki hazafelé tartott, és ő javasolta, hogy nézzük meg ezt a helyet, mert annyira frankó. Ízlésében nem kellett csalódnunk, tényleg szép város és bulis hely. A település egy része egy magasabb dombra épült, igaz, csak néhány utcából állt. A házak viszont nagyon szépek voltak. Legtöbbje ilyen amerikai típusú kertvárosi ház volt, tehát kis előkert aztán egy lapos ház, néhány oszloppal vagy lépcsővel. De mind kis takaros volt, sokuknak volt hátul medencéje is, annak ellenére, hogy csak pár száz méterre volt a tengerpart. Egyre biztosabb, hogy itt az emberek nem a pénzre hajtanak, hanem arra, hogy minél jobban éljenek, minél kényelmesebb és nyugodtabb életet tudjanak teremteni. Legalábbis az ilyen házak mindig ilyen gondolatokat ébresztenek bennem. Erről a dombról lehajtva lehet meglelni a város többi részét és a belvárost is. Ez már közvetlenül a tengerparton fekszik. Nyugodt kis helynek tűnt a város, nem nagy létszámmal. A tengerpart is szép volt, a hullámok alkalmasak voltak egyaránt fürdésre és szörfözésre is. A tengeren a távolban halászhajók úszkáltak, ilyen szárnyasok, amilyet a filmekben is lehet látni.:) Úszkáltunk egyet a tengerben, meg napoztunk kicsit, nézelődtünk a városban és azon gondolkodtunk, hogy itt maradjunk-e pár napot, csak úgy, beachelni, hisz itt minden olyan jó volt. Aztán ez az ötlet el lett vetve. Ebédre kardhalat ettünk, hát az valami nagyon finom volt, még akkor is ha olyan zöldséggel tálalták, amiről azt sem tudom mi volt. Az egyik üzletben egy magyar lánnyal találkoztunk össze, aki ott volt eladó, úgy látszik neki szerencséje volt és kijutott. Örült a magyar szónak.
Ezt a lazaságot egy igen hosszú és unalmas út követte Brisbane-ig, az autópályán. Meleg volt, forgalom se volt nagy, minden nyugodt volt és mi csak autóztunk észak felé. Este értünk oda és rögtön a szállodába mentünk, amit kivételesen az útikönyvünkből néztünk ki. Kellemes kis hely volt, annak ellenére, hogy ez is a főúton volt. A város maga igen kedves volt, szintén kisvárosi hangulattal, holott 1,2 millió lakossal rendelkezik. Nem a tengerparton fekszik, hanem egy U alakú folyó partján, amin több komp is közlekedik. Nagyon sokmindent így este nem tudtunk meg a városról, mert már nem volt nagy forgalom. Elmentünk sétálni a folyópart mentén, itt jópár étterem és egyéb bár fogadott minket, mondanom se kell, hogy nem kis áron. Aztán sikerült kiválasztanunk vacsira egy olyan helyet, ami középáras volt, de mégis hangulatos. Valami egyetemista hely lehetett, mert sok ilyen korú ember volt ott. Hazaúton megnéztük a pályaudvart is, de kiderült, hogy Cairnsbe vonat csak minden második nap este megy, s pont ma ment el. A jegy amúgy se lett volna olcsó rá, főleg ha hálókabint is kérünk. Így ez lelőve. A szállóban szerencsére segítettek és úgy jött ki a lépés, hogy akkor megyünk repcsivel. Mint külföldinek még kedvezmény is járt a jegyre.
Este igyekeztünk időben elaludni, hogy másnap minél hamarabb mehessünk várost nézni. Ezt csak az hiúsította meg, hogy a központi légkondi annyira erősen ment, hogy szinte fáztunk is.:)

2001.02.15. Brisbane – Cairns

Reggel első dolgunk volt, hogy leadtuk a bérelt autót a közeli kölcsönzőben, mert már lejárt a szerződésünk. Szerencsére ezzel nem
volt gond, automatikusan meghosszabbították azt. Utána egy rövid séta a belvárosban, taxifogás és kimentünk a Lone Pine Koala Sanctuary-be, ami néhány kilométerre van Brisbanetől. Az út kellemes volt, kissé nagy forgalommal, ugyanis épp a reggeli csúcsidő volt. Ez a park állítólag a világ legnagyobb koalaparkja, ahol nemcsak meg lehet őket nézni, hanem az elgázolt vagy egyéb módon megsérült koalákat rehabilitálják is. 130 koalát lehet itt látni, mindenféle méretben és nemben, mindenféle pózban.:) Meg is lehet őket fogni, fényképezkedni velük persze csak némi összeg ellenében, amit a koalákra áldoznak később. A koalák annyira érzékeny állatok, hogy minden 2. órában kicserélik az alanyt a fényképezésnél, mert máskülönben stresszes lesz és bele is halhatnak. Egyébként nagyon ari állatok, igaz napi 22 órát alszanak és hatalmas körmük van, amivel nem szívesen akadnék össze. 🙂 És az illatuk….engem egy jó illatú szivarra emlékeztetett, ez egyébként abból adódik, hogy eukaliptuszt esznek kizárólag és annak meg nagyon erős az illóanyagtartalma, meg álmosítólag is hat. Ennek köszönhetik azt is, hogy a természetben nincs ellenségük, mert a többi állat nem szereti a szagát. Persze nemcsak koalák vannak ebben a parkban, hanem possumok is, melyek éjszakai állatok, így természetben nem könnyű megfigyelni őket. Voltak ezen kívül még kenguruk is, ebből is mindenféle nagyság volt. Volt olyan is, több is, melynek az erszénye nem volt ám üres. 🙂 Sikerült is lefényképezni egy ilyet, pont úgy, hogy a kicsi feje kilóg. Így, hogy láttam közelről kengurumamát sem tudom elképzelni, hogyan fér bele az erszénybe a kicsi. Mert oké, kiugrott belőle, de az erszény összehúzódott, és mikor visszament akkor is belefért.:) És még tudott így is ugrálni a mama a kicsivel együtt. Volt még dingó is, meg különböző gyíkok is, melyek csak úgy mászkáltak a parkban, sőt mint kiderült a fagyit is szeretik, mert Béla filmezés közben leejtette a fagyiját és a gyík rögtön rákapott. Meg hosszúcsőrű madarak is voltak, melyeket nem lehet etetni, mert akkor le nem száll az emberről. Szóval a park nagyon szép volt, itt is el lehet tölteni jó kis időt. Innen a városba busszal mentünk vissza, kissé összezötykölt minket, de jó volt.
Az egész város nagyon szép és rendezett, jópár parkkal. A belváros a folyó mentén két oldalt található, az egyik oldalt van az igazi belváros, melynek főútja merőleges a folyóra, a másik oldalt egy egyetem, melyhez egy nagyon szép park is tartozik. Ebben a parkban van egy mini rainforest, melyben kellemesen el lehet bóklászni, és van egy mesterséges beach is. A medence széle kövekkel van kirakva, a partot természetesen fehér homokból építették és a víz teljesen átlátszó. Több része is van ennek a beachnek, melyet egy híd választ el. Azért nem semmi, hogy egy ilyen található a városban, a folyó mentén és az egész ráadásul teljesen tiszta és free is egyben. A csoportunk itt már nem volt együtt, így anyuék sétájáról csak címszavakat tudok mondani. Voltak a botanikus kertben, meg valami főtéren is, de így képről visszanézve mindkettő nagyon szép volt. Mi ezalatt még bementünk az Imax-ba megnézni, hogy mit is tud. Nem semmi a vászon mérete az biztos.:) A mozi után kajoltunk egyet, persze megint a szokásos fish and chips or calamari /tintahal/ volt csak, jajj, visszasírom az ilyen szegényes kajákat még:) Mivel nem bírtuk megenni, így a parkban tanyázó madarakat is megetettük, akik hálásan kapkodtak utánuk.
Estefelé aztán mentünk a reptérre, taxival és a sofőrrel jól elbeszélgettünk. Neki igazán meglepő volt, hogy télen akár 0 fok alatt is lehet a hőmérséklet, mert azt ő nem bírná ki. Kinek a pap, kinek a papné. Azért szeretnék én is attól szenvedni, hogy télen csak 15 fok van.:) A repcsiút nem volt túl kellemes, mert volt pár széllökés és rázta a gépet rendesen, de a közben lévő táj klassz volt. Sok- sok apró beach. Cairns-ben a reptéren kinéztük a szállásunkat, de az idő rossz volt, vagyis nem túl rossz csak esett rendesen. De ez itt megszokott, mivel nyáron a trópusokon esni szokott. Azért reménykedtünk, hogy egy kicsit abbahagyja, hogy a korallzátonyt meg tudjuk nézni.

2001.02.16. Cairns – Grate Barrier Reef

Reggel egy gyors kelés után szintén egy gyors megbeszélés, és egy gyors menés reggelizni. Ugyanilyen kapkodással gyors indulás
egy busszal a kikötőbe, ugyanis befizettünk egy Reef-túrára. Ahhoz, hogy a Grate Barrier Reef általunk kinézett szigetét, mely a víz alatt található koralltelep, az Arlington Reef-et elérjük két órát kellett menni a hajóval, ahol három nyelven is ment a tájékoztatás, illetve a videó arról, hogy mit fogunk látni, és egyébként mi látható a Reef-en még. Mikor megérkeztünk a katamarán jellegű hajónkat dokkolták egy rögzített stéghez, melynél volt egy üvegfenekű sétahajó és egy üvegfenekű szoba is. Minden szolgáltatást igénybe lehetett venni, de minket legjobban a búvárkodás vonzott. Így sorba álltunk a békatalpakért és a szemüvegért, meg a pipáért, mivel egyikünk sem képzett búvár. Ha minden megvan, akkor az ember mehet isten áldásával a vízbe. Itt azért van egy bójákkal körülhatárolt rész, melyen belül kell búvárkodni és ezt életmentőkkel is felügyelik, illetve a közepén van egy pihenő-kapaszkodó valami. Mellényt is lehet igényelni, azoknak akik nem tudnak úszni, vagy valami oknál fogva csak nem bírnak sokáig lebegni a vízben. Ez klassz dolog, bár jómagam tudok úszni, de olyan jó, hogy az ember csak felveszi és hasra fordul a vízen és hagyja magát sodródni és közben meg csak lesi a látványt. Az említett látvány egyébként fantasztikus. Volt mindenféle színű és nagyságú korall, egész kis színes mezőt alkottak. Volt pár tengericsillag is, kék meg piros, meg hatalmas nagy tengeriuborka. A korallok olyan közel voltak, hogy akár rájuk is lehetett volna állni, ha ez nem tenne bennük kárt. Mindenféle kis színes és nagy egyszerű halak is úszkáltak az ember körül. Mindig az volt az érzésem, hogy meg lehet őket simogatni olyan közel merészkedtek, de aztán az utolsó pillanatban elsuhantak. A víz annyira tiszta volt itt, hogy teljesen jól át lehetett látni az egész koralltelepet, még így is, hogy a nap csak haloványan sütött, persze ennek ellenére meleg volt és aki nem vigyázott le is égett szépen. Ami a legklasszabb volt szerintem az a hatalmas nagy kagylók. Olyan jó méteres „szájuk” volt, amit lila „párna” fedett és a közepén volt egy lyuk. Meg a lila korall is jól nézett ki, és a kék tengericsillag is jópofa volt. Szóval minden szép volt:) Összesen 3 órát lehetett merülni, de ez elég is volt, mert eddigre az ember már jól kiázott és kellőképpen el is fáradt. Egyébként volt lehetőség palackos merülésre is, persze csak úgy, hogy a vezető karjához van kötve az ember, és előtte le kell tenni egy rögtönzött vizsgát is. Erre sajnáltuk az időt, így kimaradt, de a pipás merülés is fantasztikus élményt nyújtott. Ha valaki már teljesen kifáradt, akkor a hajón lehetőség volt az állandó jellegű hideg-meleg büféebéd elfogyasztására is. Mi ezt viszonylag gyorsan letudtuk és mentünk is vissza, lesni a vizet. Az idő így is kevésnek tűnt, igaz már teljesen ki voltunk ázva. Az üvegfenekűn nem mentünk, mert mindazt, amit abból lehet látni, azt szabad szemmel is meg lehet nézni. Közben volt egy haletetés is, hogy minél többet láthasson a turista. Hát ez igazán kellemes volt, ugyanis kifelé jövet a vízből 60-70 cm-es halak vettek minket körbe.:) A hajóval 5-re érkeztünk vissza a városba. El is felejtettem említeni, hogy a fohászunk meghallgattatott és ma nem esett az eső. Ezen felbuzdulva tartottunk ismét egy BBQ partyt a szállónk grillén. Ez egy nagy zöld ponyvával volt lefedve, mely egy kicsit megroggyant és tele volt vízzel, úgyhogy egészen jól éreztük magunkat, hogy a hatalmas vízmennyiség bármikor a nyakunkra eshet.:)

2001.02.17. Cairns, esős nap ezerrel

Nemcsak esik, hanem szabályszerűen ömlik az égből a víz. Reggel mostunk egyet a szállóban, egész gyorsan meg is volt, mert volt

szárítógép is. Megszavaztuk, hogy az eső ellenére elmegyünk az esőerdőt megnézni. Felültünk a Skyway-re, aminek indulását pont elértük. Ez egy kötélpályából álló, 7,5 km hosszú 114 kabinból álló libegő, melyben maximum 4-5-en lehet ülni. A legfélelmetesebb mikor 545 m magasan közvetlen a fák fölött halad át. Mivel esett nagyon messze nem láttunk el, de így is nagyszerű volt. A túra a Skyway-jel több megállóból állt, melyet a kötelet tartó oszlopok jelentettek, ebből kettőnél ki is lehetett szállni. Az elsőnél egy rövid esőerdősétára volt lehetőség, ahol hatalmas nagy fák övezték az utat, és azokon több élősködő is volt. Egy kilátóról látni lehetett a Barron River-t, mely az esőerdőben lévő, ilyenkor igencsak nagy folyású folyó. A második megállónál már egy kicsit nagyobb túrát lehetett tenni, ahol több kilátó is volt a Barron Falls-ra, mely egy hatalmas vízesés, tele barna sáros esőből származó vízzel. Itt volt egy Interactive center is, ahol a lepke és gyümölcsgyűjteményt lehetett megcsodálni, illetve a különböző esőerdő és állati hangokat meghallgatni. Ez nagyon érdekes volt, főleg, hogy mi az eső miatt nem sok állatot láttunk.
A Skyway érkezése Kurunda-ba volt, mely egy kicsi település az esőerdő övezte hegytetőn. Itt a főutat a piac övezte, melyen többféle árut is meg lehetett venni, pl: mindenféle opált és egyéb követ, aboriginal tárgyakat, állati szőröket, didgeridoo-t, ami egy hosszú fából faragott fúvós hangszer. Itt láttunk egy Imre Toth opálmestert is, bár magyar köszönésünkre nem válaszolt. Besétáltuk a környéket, több mindennel el lehet itt ütni az időt, nemcsak a piac van. Van lepke és madárpark is, meg egyéb ilyen néznivaló. Volt egy mézárus is, nah arra le kellett csapni, ugyanis mindenféle mézet árult, amiket meg is lehetett kóstolni. Mi vettünk is egy avocadó mézet, aminek igen érdekes az íze, és most nem a szó pejoratív értelmében mondom.
A séta után az Old`s Rail-lel utaztunk vissza Cairns-be, ami lényegébe véve egy régi vonat, mely a folyó mentén, mindenféle szakadék mellett halad el, több helyen is megállva, hogy a tájat vagy a vízeséseket megszemléljük.
Az út után mi ketten bentmaradtunk a városban, hogy kicsit szétnézzünk és maileket küldjünk haza, anyuék meg elmentek a reptérre, hogy a jegyeket Alice Springsbe lefoglalják. Carins belvárosa igen hangulatos, eső lévén nem sokan voltak, de azért nem is kevesen. Mindenfelé különböző ari boltok vannak. Mi a külvárosban laktunk, így szépen hazasétáltunk, igaz teljesen átáztunk, de mégsem fáztunk, mert meleg volt. Estére prawns és oyster /garnélarák és osztriga/ vacsi volt, alig bírtuk legyűrni annyit hoztak ki a gyorskajáldában.:) Meglepetésre este még jobban esett, mikor a vacsiról haza akartunk menni, de annyira, hogy szinte alulról is esett, ahogy visszacsapódott az utcáról. Ezért van az, hogy a helyiek nem nagyon hordanak cipőt, így az biztos nem ázik el.:)

2001.02.18. Alice Springs

Reggel gyorsan meghallgattuk az otthoni híreket a tv-ben, de be kellett látnunk, hogy még mindig csak Torgyánnal van tele minden.
Aztán pakolás és mentünk a reptérre, hogy célba vegyük Alice Springs-t. Út közben a taxis szórakoztatott minket és elszörnyedve hallotta, hogy otthon 0 fok környékén jár a hőmérő mutatója. Megnyugtatott azonban minket, hogy nem készül ilyen hideg helyre, mert nem bírná ki. Azt a titkot is elárulta nekünk, hogy Cairns-ben csak két évszak van, mindkettő meleg, de az egyikben esik is. Mi pont ebben az évszakban jártunk ott ezek szerint.:)

A repülőn ért minket egy kisebb meglepetés ugyanis csak a harmada volt tele és kezdtünk azon izgulni, hogy ez vajon miért van így. De persze nem volt semmi okunk rá hacsak az nem, hogy felhős volt az ég Alice Springs-ben is, mikor megérkeztünk, persze ennek a helyiek nagyon-nagyon örültek, már nem annak, hogy mi megérkeztünk, hanem a felhőnek. A reptéren egy szép, nagy jól látható táblán ki volt téve, hogy mely bogarakat ne vigyük magunkkal haza, ha már elmenőben vagyunk, amitől egy gyenge idegzetű ember rögtön fóbiássá alakulhat át. Itt is a reptéren sikerült már szállást foglalnunk, és udvariasságból be is vittek minket oda free. Az út elég meglepő volt és érdekes. Ugyanis a reptér környékén nincsen semmi gyakorlatilag csak az ausztrál sivatag és egy főút, amely a városba visz. Aztán ahogy közeledik oda az ember, lát két nagy sziklát, ami között átmegy az út és ott kezdődik a város. Az embernek ettől olyan érzése támadhat, mintha egy filmet nézne, egy scifit mondjuk, amiben a rejtett város egyszer csak előbukkan a semmiből. Egyébként nem egy nagy település, és egész jól átlátható. Átautóztunk rajta rendesen, mert a szállásunk a másik végén volt. Láttunk pár hidat is útközben, de folyó az nem volt ám! Kiszáradt szegény, pedig medréből ítélve nem volt kicsi. A szállásunk a Red Center Resort-ban volt, ami kellemes kis hely, van medence is, ami nem árt a nagy melegben, meg légkondis szobák és net, persze jó áron. Mihelyt kipakoltunk nekiálltunk megszervezni a holnapi napot, vagyis a sivatag felfedezését. Úgy döntöttünk, hogy inkább látni szeretnénk és ezt a lehető legkényelmesebben, így egy 3 napos szervezett túrára voksoltunk. Így nem kell senkinek vezetni a csapatból, nem kell azon izgulni, hol a legközelebbi töltőállomás, és hogy nem tévedtünk-e el. A repjegyünket is gyorsan lefoglaltuk, hogy a túra után minél hamarabb Adelaid-ba mehessünk. Ezután szépen elmentünk felfedezni a várost, ahova a szállodai busz ingyen bevitt minket. Álmos kis város, nem sok lakossal, vagy csak mindenki szépen dolgozott? Bár ezt erősen kétlem, ugyanis sok aboriginallal is összefutottunk, akik nem éppen dolgoztak, mert vagy ültek a téren és beszélgettek, vagy egy fa alatt henyéltek a kiszáradt folyó mentén. Sokáig azt hittem, hogy az emberek nagyon előítéletesek, mikor azt mondják, hogy az aboriginálok csúnya emberek, meg kell mondjam, hogy tényleg azok. Széles orruk van, széles szájuk, előreugró pofacsontjuk, sötét bőrük, kissé hasonlítanak az előemberre. Az asszonyok javarésze kövér és alacsony. Viselkedésre sem tűntek éppen civilizáltnak [t16] . A város maga szép volt és egyszerű, nem igazán lehetett eltévedni benne, mert a központhoz mindig visszatalált az ember. Mivel nem volt szezon ezért az étkezéssel voltak gondok, mert csak pár apró gyorsbüfé volt nyitva, meg egy-két nagyobb áruház. Egy ilyenbe mi is betértünk és jól bevásároltunk. Vettem mangót és passionfruitot is, mert addig kell kiélvezni az ilyen gyümölcsöket, míg itt meg tudjuk venni. 🙂 Itt találkoztunk két magyarral, az egyikük kint élt, a másik meg látogatóba jött hozzá. Az utcán további 3 magyar ránk köszönt. Nem gondoltam volna, hogy itt a világ végén futunk össze magyarokkal. Lubickoltunk egyet még alvás előtt a szálló medencéjében, ahol két aboriginal lány is fürdött rajtunk kívül, de meglepő módon rövidnadrágban és pólóban. Meg volt jópár fecskeféle madár, amik a víz felett repülve ették a bogarakat és egy közeli fán fészkeltek.

2001.02.19. Túra az Ayers Rockhoz

Korán reggel keltünk, olyannyira, hogy a napfelkeltét meglestük a reggeli narancslé mellé. A felhők teljesen eltűntek az égről, meleg
napnak néztünk elébe. A csoportvezetőnk percre pontosan megérkezett a szállóhoz az utánfutós kisbuszával. Mi voltunk a csoport első tagjai. Aztán a városban egy kis kanyargás után összeszedtük a csapat többi tagját is és nekivágtunk a sivatagnak. Az első megálló egy Camel /teve/ farm volt, ahol pár teve fel volt hámozva, ha valaki meg akarta ülni őket. Nem volt valami nagy szám, mert azért egy teve nem annyira ritka állat, valljuk be. Viszont az kiderült, hogy Ausztráliában él a legtöbb teve vadon, ami azért igencsak furcsa adat.:) A tevefarm mellett egy kis részen volt pár heverésző kenguru is lekerítve, annak aki még ez idáig nem látott volna ilyet. A második megálló a sivatag közepén volt, egy Aboriginal Art Centernél, ahol mindenféle drapériát, faragott állatokat, bumerángot, dárdákat meg lehetett venni, és a kunyhó kis hangulatosan volt berendezve, de sajnos fényképezni nem lehetett. Viszont az azt körülvevő táj nagyon jó volt. Az útnak a végét, amin haladtunk, nem lehetett látni, szinte a semmibe vezetett, néha egy száraz kóróköteg hempergőzött végig az úton, mint a vadnyugati filmekben. Útközben több kiszáradt patakot láttunk, jó pár leégett erdőt, de kenguru nem volt sehol. A táj nem volt túl változatos, igen lapos volt, néha egy-két fa, vagy fás jellegű erdő, néha meg egy-két tehéncsorda legelészett. Egyébként itt a sivatagot nem úgy kell elképzelni, mint a Szaharában, hogy a homok fehér és nincs semmi növény. Itt a homok teljesen vörös, mintha rozsdás lenne, és ebben található jó pár növényke, bokor és egyéb hajtás [t17] . Végül megérkeztünk a táborba, ami csak néhány kilométerre volt az Ayers Rock-tól /ejtsd: Érsz rokk, nem ájersz:)/ Itt gyorsan elfoglaltunk egy szimpatikus sátrat, amibe bedobálva cuccainkat rögtön nekiálltunk szellőztetni, hogy a meleg kimenjen belőle. Egy ilyen sátortábor kb. 12 katonai sátorból állott, melyek mindegyikében volt két kempingágy rajta matrac, tehát a kényelemmel nem volt gond. Egymás mellett több ilyen tábor is volt, melynek központja a tusoló volt és minden tábornak volt egy saját zárható házikója, ahol a konyha volt. Amint végeztünk a kipakolással nekivágtunk az Ayers Rock felfedezésének, de ez csak egy rövid túra volt, hiszen másnapra volt beütemezve a látogatása. Így megnéztük a mellette álló Kulturális Centert, ahol mindenféle használati tárgyat lehet megnézni, meg lehet ismerkedni az aboriginálok életével, múltjával, a rituális törzsi szokásokkal, vadászataikkal és szóval hát teljes életükkel. Meg lehet hallgatni a sivatag hangjait, melyben egyaránt vannak aboriginál beszédek és énekek, meg állati hangok is. Meg lehet nézni pár vetítést az életükről és szokásiakról is, az ünnepséget arról, amikor az állam visszaadta nekik az Ayers Rock-ot, mint szent területet.
Ezek után elmentünk megnézni az Olgas-t, ami az Ayers-szel szemben található hegység, messziről olyan, mint kis gombócok egymás hegyén hátán. Ezt a hegységet valami hercegnőről nevezték el. Lényegében nem látogatható hegység, legalábbis képzett szakember nélkül. Egy olyan része van, amit meg lehet tekinteni, két ilyen gombóc közé be lehet menni és nézelődni. Mi ezt megtettük
Aztán visszamentünk az Ayers Rock-hoz, hogy megnézzük naplementében, ami az egyik fő látványosság itt. Ugyanis a szikla vörösen izzik a lemenő nap fényében. Sajnos mikor mi ott voltunk, akkor éppen felhős volt megint az ég, de azért néhány pillanatra volt szerencsénk látni a sziklát, amint kicsit vörösen izzott.
Utána go home, mindenki csinálta a vacsit, mintha csak otthon lettünk volna, egy kis grillezés és sali, meg gyümölcs, beszélgetések. A tisztálkodás nem volt éppen a leghigiénikusabb, mivel estére a zuhanyzót már jól összemocskolták az emberek, de azért el lehetett viselni. Korán mentünk aludni, mert másnap egy napfelkelte volt beütemezve, szintén az Ayers Rocknál.
Az alvás kicsit nehezen ment, mert valami szöszmötölt az egyik bokorban, és sok hangyánk is volt, mert mint később kiderült a sátrat egy szép nagy bolyra építették.

2001.02.20. Ayers Rock még mindig

A korán kelés alatt azt kellett érteni, hogy 4:30, mert 5:30-kor már indulás volt, hogy nehogy lekéssük a 6:30 körüli napfelkeltét. A

reggeli tusolást az könnyítette meg, hogy egy varjú kinézetű és nagyságú fekete-fehér madár beszállt a zuhanyzóba és nagyon szépen énekelt. A dolog odáig fajult, hogyha az ember fütyült neki egy dallamot, akkor a madár képes volt azt visszacsicseregni. Igazán komolyan már nem érdekelt minket a napfelkelte, hiszen előző este láttuk a lementét, és gondoltuk ez sem lesz sokkal extrább, ugyanoda visszamegyünk és megnézzük ugyanazt a sziklát. Így igazán álmosan vágtunk neki a napnak, viszont a sokkolás csak ezután jött. Útközben jelentkezni kellett, hogy ki akarja megmászni az Ayers-t, és persze nálunk 3 vállalkozó szellemű egyén is akadt szűk családunkból, plusz egy a csapatból, amivel utaztunk. Aztán pár perc után kiderült, hogy nem a tegnapi helyre megyünk és ennek nagyon megörültünk, viszont az is világos lett, hogy a szikla tövéhez megyünk. Itt a sofőr leszállította azokat az embereket, akik meg akarják mászni a sziklát és mondta, hogy akkor most nesztek másszatok, a tetejéről csodás a napfelkelte, csak óvatosan, mert sok baleset történt már itt, illetve vizet vigyünk magunkkal, nehogy kiszáradjunk. Nem mondom, leesett az állunk mikor ezt meghallottunk, ugyanis éppen csak szürkület volt és még a sziklát körülvevő kerítés kapuját sem nyitották ki.:) Persze erre nem kellett sokat várni, mert mire a túravezető ellátott minket jó tanácsokkal, addigra ki is nyitottak, és persze rajtunk kívül nem volt senki még ott. Az első szakasza a sziklának igen húzós, ugyanis egy meredek domboldal az egész, amely irtó kemény és viszonylag sima felületű kőből állt. Nehéz volt haladni rajta, mert mindig attól féltem, hogy most fogok megcsúszni, és mint a rajzfilmekben szokott lenni, visszaesni a szikla aljára és kezdeni mindent elölről. Azért szerencsésen elértük azt a szakaszt, ahol már középen egy lánckötél van kifeszítve és ebbe kapaszkodva azért biztonságosabb a mászás. Ekkor még mindig meglehetősen sötét volt, de már azt hittük, hogy a szikla tetejét látjuk a kötélzet végén. A terep itt már igen nehéz volt, mert nagyon meredek a szikla és a kötél egy idő után már nem a biztonságérzetet szolgálta, hanem azt, hogy fel tudjuk húzni magunkat rajta. Bevallom én ennek a kötélzetnek a közepe táján feladtam az egészet és leültem gondolkodni, hogy jobb lenne inkább learaszolni innen, mint felkúszni még egyszer ennyit. Eddigre már jöttek mások is, és mint a verebek sorban, leültünk a kötél mentén pihenni. Láttam, hogy nálam jóval idősebbek nem adják fel a mászást és ez új erőt adott nekem ahhoz, hogy már csak büszkeségből is felmenjek a tetejére. A gond csak az volt, hogy a nálam lévő vizestáska leszakadt így kézben kellett azt hozni, mely nehezítette a mászást. Sikeresen felértem a kötélzet végére és ekkor láttam csalódottan, hogy ez még csak egy része volt a sziklának, mert innen menni kell ám tovább, ha valaki a csúcsot akarja meghódítani. Itt viszont kellemesen lehetett pihenni egyet, mert vízszintes volt a terep. Ezután következett egy olyan rész, amely egy szinte függőleges fallal indult. Itt szerencsére egy angol bácsi segített nekem úgy, hogy feldobtam neki a vizestáskámat, így én két kézzel fel tudtam húzni magamat a falon. Eggyel nem ment volna az biztos. Az ezután következő rész már könnyebb volt, még vagy két ilyen szinte függőleges faltól eltekintve az ember már inkább lazábban sétálgatott le s fel a sziklákon. Az út ki volt jelölve, amiről nem volt tanácsos letérni. Itt már szinte a szikla tetején a táj csodás volt, egész messze el lehetett látni, igaz csak egyetlen dolgot lehetett megfigyelni és az az Olgas volt, a többi lapos táj, néhány növénnyel és kengurumentesen. A szikla tetejét egy kővel jelzik, melyen réztábla van, azon pedig bejelölve, hogy merre mi látható. De ez olyan szinten, hogy arra van New York.:) Nekem sajnos nem sikerült felérni a napfelkeltére, de a többieknek igen, de így is csodás volt. Az Ayers teteje 865 m magasan van, és odáig fel is lehet mászni, szóval volt egy kis szintemelkedés. Jó érzés volt felérni, mert a táj csodás volt onnan és mert elmondhatom magamról, hogy megmásztam. I climbed the Ayers Rock! <- ilyen feliratú pólót is lehet ám kapni a szuveníreseknél, mi nem vettünk azért.:) Lefelé azonban húzósabb volt, mint fel, mert csak egy kis megcsúszás és hoplá kész a baleset. Nem is értem, hogy egyesek mezítláb hogyan voltak képesek megmászni. A víz kellett, igaz fél liter elég fejenként, persze nálunk 1,5 volt. Csak a súly kedvéért.
Mikor leértünk volt egy kis időnk az indulásig, így megnéztük a szikla oldalában lévő barlangokat, amiben rajzok voltak. Többiek, míg mi másztunk a sziklát járták körbe és itt-ott láttak ők is ilyen barlangokat igaz használati tárgyakkal együtt. Utána közösen mindenki a túravezetővel együtt a legfontosabb helyeket néztük meg, ami szintén barlangok voltak. Az egyiknél volt egy kis tavacska is, kár hogy nem lehetett benne lubickolni. Sok érdekes dolgot is mesélt nekünk a túravezető, többek között azt, hogy az aboriginálok már nem laknak itt a szikla közelében, hanem már a városokban áramlottak be, vagy pedig a semmi közepén kunyhókban élnek, de már nem vadásznak bumeránggal, meg nem gyűjtögetnek úgy, mint régen [t18] . Azért laknak a sivatagban az őslakosok, mert a számukra oly rettentő civilizáció beszorította ide őket. Minden barlangrajz egy történetet mesél el, mely egyben térkép is. Sajnos az idők során az idelátogató turisták belerajzoltak ezekbe, mert úgy gondolták hogy az vicces. A sivatag errefelé igen száraz, hiszen tavaly februárig nem esett az elmúlt 10 évben semmi csapadék. Régebben egyébként állítólag itt volt tenger, amely később visszahúzódott. A szikla mára már csak szenthely maradt, melyet ma is igen nagyon őriznek, és vannak olyan részei is, melyet nem lehet fotózni emiatt.
A szikla megtekintése után visszatértünk a sátortáborba, hogy egy gyors ebédet leküldjünk, illetve összepakoljunk. A készülődés közben egy nagy gyík jelent meg a táborban, különösen nem zavartatta magát. Hangyabolyokat fosztogatott és zöldes sárgás színe volt, de mindenki örült, mert így már akkor vadon is láttunk ilyet.
A pakolás után utunkat egy másik sátortábor felé vettük. Útközben megálltunk egy helyen, hogy fát gyűjtsünk az esti tábortűzhöz. A nap melegen sütött, 38 fok volt és sehol egy állat, pár elütött kengurut leszámítva. Több gyíkot se láttunk, pedig én szerettem volna egy Thorny Devil-t megnézni, ami állítólag az út mentén sütkérezik.
Az új táborunk jobb volt az előzőnél, egy tevefarm közelében volt, ahol voltak még kis 4 kerekű mopedek is, amivel lehetett száguldozni, ha valaki akart. Lehetett menni helikopterrel is a környéket megnézni felülről, ugyanis a Kings Kanyon szomszédságában szálltunk meg[t19]. Volt itt is tusoló és extraként egy medence is, amit ki is próbáltunk, igaz tele volt.
A napközben begyűjtött fából szép nagy tábortűz kerekedett, melyben a csirkevacsi is gyorsan elkészült. Utána volt nagy beszélgetés a tűz körül.
A sivatagban szépen este másznak elő az állatok. Volt mindenféle bogár, bot- és imádkozósáska, ott repkedett az ember feje előtt, persze leginkább a fényre mentek. Szóval aki nem bírja a bogarakat, az ne menjen sátrazni ide.
A legnagyobb kaland mégis az volt, hogy az ember bejusson a wc-re. Ugyanis mivel ez egy kőépület volt és egész este ki volt világítva, így mindenféle bogár itt gyűlt össze. Volt egy halom tücsökszerű, melyek a földben élnek, ezek tucatszám ott cikáztak az ember előtt, megakadályozva a bejutást. Aztán jó pár méretes pók és sáska. Legnagyobb „élmény” az volt, mikor sikerült egy fülkében lennem két botsáskával, egy imádkozóval, három nagy pókkal és egy pici skorpióval, mindeközben ezek a tücsökszerű izék ki-be szaladtak az ajtó alatt, így nem mondom, hogy nyugodtan végeztem dolgomat.:)

Az este koronája az volt, hogy a sátorba bejutott egy kisegér és néha visszatért, de aztán átment anyuék sátrába is vendégeskedni.

2001.02.21. Kings Kanyon – Alice Springs

Ismét jó korán keltünk, hogy a napfelkeltét elkapjuk. Csatlakoztunk a másik csoporthoz, mert velük kell hazamennünk, mivel a saját
csoportunk több napra jött, mint mi. A napfelkeltét viszont sajnos lekéstük, mivel az új csoportunk nem volt annyira szorgos, mint az előző, és eltetvészkedték a reggelt. Azért amit még is láttunk a Kings Kanyonban az szép volt. Csillogott a nap reggeli fényében. Kinéztük az útvonalat, ami 5,3 km volt és 3,5 óra, mivel a terep igen nehéz volt és sokszor le-felmentünk. Első lépésként egy meredek sziklamászás jött, utána kicsit lankásabb rész. Mindenhonnan remek kilátás nyílt a többi sziklára és arra a pár növényre, ami ott volt. A sziklamászást egy kis fürdés szakította félbe, mivel volt egy tavacska ott. Itt pár kacsa úszkált az emberek között, meg egy gyík is. A tóból ki is lehetett mászni a túlsó végén és utána jött az igazi izgi, ugyanis mezítláb a csapat egy része nekivágott ténylegesen sziklát mászni, hogy egy párkányra kiülhessünk. Kissé félelmetes volt, ugyanis csak lábujjhegyen lehetett menni és közben kapaszkodni kellett, mert alattunk már csak a szakadék volt. De a táj, ami a párkányról tárult elénk csodálatos volt és megérte ezt a kis kockázatot [t20] . A tó vize kellemes hűvös volt, ami igen jól jött, mert már forró volt a nap, annak ellenére, hogy csak délelőtt volt. A tavat elhagyva következett még egy kis mászás, meg egy ismerkedés egy brisbane-i bácsival, aki szintén itt túrázgatott a feleségével, jobb dolga nem lévén.:) Az egész út végül is 6:15-től 11-ig tartott, és rettentő szép volt a táj, ami a kanyonban tárult elénk.
A kanyont elhagyva visszatértünk a táborba, ahol összeszedtük a dolgainkat és bevágtunk egy ebédet. Ennél a csapatnál az étkezés igényesebben zajlott, mint az előzőnél, ugyanis itt volt asztalterítő és ebédfelelős is, ami minket meglepett. 🙂

Ezek után utunk haza, AliceSprings-be tartott, jó hosszú kocsikázással együtt. Az úton sok gyík sütkérezett, aminek következménye az volt, hogy jó nagyokat fékezett a sofőr és elég ügyes volt, ugyanis egyet sem gázoltunk el.
Megérkeztünk délután 6-ra a szállóba, Alice Springs-be, 460 km volt a hátunk mögött a mai nap, és 1300 km a 3 nap alatt, és úgy összességében már a két hét alatt mentünk vagy 6000 km-t. Kissé kifáradtunk a sok autózástól és koránkeléstől, de megérte a túra a sivatagban és nagyon jó volt, hogy csoporttal mentünk, mert így nem nekünk kellett vezetni, mert az nagyon nehéz lett volna, főleg ilyen melegben. Ezek után már csak egy kis lubickolásra maradt erőnk a szálló medencéjében és egy nagy szunya a légkondis szobában, rendes ágyakon.

2001.02.22. Alice Springs – Adelaide

Reggel bementünk a városba, hogy még utoljára jól szétnézzünk itt, Alice Springs-ben. Anyuék maradtak a medencénél kissé
pihenni és strandolni, nah meg gyíkot nézni, ami jól rájuk ijesztett. Ugyanis ott sütkérezett a mellettük lévő fán és csak amikor megmozdult, akkor vették észre.
A városban meglátogattuk a nagy áruházat, amit már régebben kiszemeltünk magunknak. Ittunk finom mangós tejitalt, amit a Wendy`s készítésében lehet megvenni. Itt ugyanis az ilyen üzletek kizárólag édességet, fagyit és shakeket árulnak és nagyon finomak. A baptista templom előtt valami gyülekezet volt, sok aboriginál is szépen felöltözve várt kint a templom bejárata előtt, egy ember meg beszélt. Olyan megkeresztelkedés félének tűnt a dolog. Sajnos nem csak a templom előtt volt sok aboriginál, hanem az italbolt előtt is. Ausztráliában egyébként jellemző az a fajta italbolt, ahol az ember a kocsijával leparkol és beugrik venni egy kis italt, úgy mintha a benzinkútnál lenne [t21] . Ezek a drive in italboltok, amik nagyon praktikus is egyben.
Délután mi is visszatértünk a szállóba, lubickoltunk egyet a medencében. Meglestünk két nagy gyíkot, amik ott tanyáztak szintén. Étkezésük bogarakból állott, amit mi gyorsan ki is próbáltunk úgy, hogy fogtunk nekik bogarat, amit jóízűen ropogtatva el is fogyasztottak. Sajnos a gyerekmedencében volt egy fuldokló béka is, piros-zöld színben, amit gyorsan kimentettem, még mielőtt vége lett volna. Volt pár free videójáték is a medence mellett, úgyhogy el lehetett ütni a napot addig, míg a repülőnk nem indult Adelaide-ba.
Mikor megérkeztünk Adelaide-ba első dolgunk az volt, hogy kocsit béreljünk a továbbutazás érdekében. Ezt gyorsan meg is lehetett tenni, ugyanis több társaságnak is van képviselete a reptéren. Voltak annyira szívélyesek is, hogy szállást is segítettek foglalni, illetve megmutatták az utat oda. A városban mivel nem volt szállás, ezért a tengerpartra mentünk, Glenelg nevezetű külvárosba. Itt már gyorsan megleltük a motelt, ami megfelelő volt számunkra, foglaltunk is rögtön két szobát. A mi szobánk kicsit nagyra sikeredett, ugyanis 6 ágy volt benne.:) Kipakolás után elmentünk éttermet keresni vacsira és leltünk is egy eredeti olaszt. Utána megnéztük a tengerpartot esti fényében. Volt egy-két móló, amit pár szórakozóhely övezett és egy szép sétány, ahol a fák ki voltak világítva, mintha csak karácsony lenne.

2001.02.23. Adelaide – Cape Jervis

Reggel bementünk autóval a városba. A parkolás igen nehezen ment, mivel minden parkolóház tele volt és a szabadban csak fél óra
van engedélyezve, ami igen kevés. De szerencsére leltünk helyet mégis. Miután sikerült letenni a kocsit bementünk a piacra, ami igen nagy volt és tele volt mindenféle áruval. Ami nagyon meglepett minket, hogy kapható volt itt magyar kolbász, így ebből rögtön vett is a család egy szálat, meg hozzá kenyeret, zöldséget, desszertnek meg finom gyümölcsöket. A piac után átsétáltunk egy parkba, ami a sétálóutca után volt. Itt elköltöttük a „hazai” reggelinket és utána vissza a sétálóba megnézni, hogy miért is van ott sok ember. De csak szimpla bámészkodás ment ott, mivel volt pár mutatványos és mindenki őket nézte. A mutatványosokon kívül még a bronz disznószobrok dobták fel a sétálóutca hangulatát. Itt egyébként igen sok jó bolt található, mindenféle üzlet. Jó kis könyvesbolt, túrabolt, biciklisbolt, streetbolt és stb. A butikos rendszer, mint itthon, nem jellemző, inkább nagyobb üzletek vannak, amik többszintesek is akár, és rengetegféle árut kínálnak. Adelaide-ban még egy kicsit nézelődtünk, szép terei vannak és a kis utcácskák is hangulatosak, de utunkat utána Barossa Valley felé vettük, hogy megtekintsük a bor vidékét. Ez a vidék természetesen tele volt szőlőskertekkel, amik szépen rendezettek, néhol háló fedte, gondolom a madarak ellen. Volt sok szőlőfeldolgozó üzem, és pár magánborászat is. Egy ilyenbe be is tértünk, egy kis kóstolóra és távoztunk 3 palack borral. A borászatról mindent megtudhattunk a falon lévő rögtönzött fotókiállításból, és mód volt arra is, hogy sétálgassunk egyet a borászatban. A kert szépen rendezett volt és állt benne egy éppen gyümölcsöző fügefa. Ezt meg kellett kóstolni, és meg kell hogy mondjam, nagyon finom volt, finomabb, mint szárítva. Sajnos a vidéken más látnivaló nem akadt, mivel nem volt éppen itt se már szezon, így folytattuk utunkat a Kangaroo Island felé. Cape Jervis-ig el is jutottunk, ahonnan a komp megy közvetlen át a szigetre. Az utolsó komp mire odaértünk sajnos már elment, így az estét Cape Jervis-ben kellett töltenünk. Később az is kiderült, hogy a reggeli kompra már jóval hamarabb le kellett foglalni a jegyet a kocsi számára ha át akarjuk vinni, mert tömeg szokott lenni. Gyalogosan nincs gond, mert ember az fér bőven a kompra, de kocsi az nem igazán. Így csak reménykedni mertünk, hogy talán lesz hely a reggeli kompon [t22] .
Szállásadónk egy apartmanos hölgy volt, akinél egy egész kis házikót kivettünk. Ő segített nekünk a kompot intézni, és abban maradtunk, hogy reggel korán lenézünk, és ha még van hely, akkor felszállunk a kocsival együtt, mert az ilyesmi többnyire csak beálláskor derül ki. Adott tanácsokat arra nézve is, hogy mit érdemes feltétlen megnézni a szigeten majd, és segített szállást is keresni, majd lefoglalni azt[t23]. Nagyon hálásak voltunk neki, és az útmutató szerint el is mentünk vacsizni. Meglelni az éttermet nem volt nehéz, mivel Cape Jervis 15 fős település, a lakosság nagy része halászatból él meg és a turistákból. Így nemsok minden van, amit meg lehet nézni, persze egy kengurufarm azért itt is akadt a város határában, de mi ezért már nem autóztunk ki.

2001.02.24. Kangaroo Island

Ismét korán keltünk és lementünk megnézni a partra, hogy van-e még hely a kompon. Szerencsénk volt és felfért még a kocsink a

többi 63 közé. Ennek nagyon örültünk, mert így át tudtunk menni a szigetre és megnézni annak természetvilágát. Az út kb. két órát vett igénybe, de nem tűnt túl hosszúnak, igaz nem volt mit csinálni.
Penneshaw-ba érkeztünk, ahonnan továbbhajtottunk Kingscote-ba szállást keresni, mivel ez a legnagyobb települése a szigetnek. Sikerült viszonylag könnyen meglelni a szállást, de nem volt ott senki. Egy apartman ki volt nyitva és a kulcs is benne volt a zárban. Mi erre gondoltuk beköltözünk, de aztán mégse, mert ez nem lett volna tisztességes. Elindultunk másik szállás után, hátha lesz valahol, de már csak magasabb áron lett volna. Végül az egyik ilyen szállásnál felhívták az első szállásunk recepciósát, hogy megérkeztünk és szeretnénk bejutni. A recepciós pár percen belül ki is jött hozzánk, a szobában lévő térképen megmutogatta a jobb helyeket, amit érdemes megnézni, és segített megszervezni a körutunkat a szigeten.
Tanácsára hallgatva elindultunk a déli útvonalon. Gyönyörű eukaliptuszerdők mellett haladtunk el, de kengurut sajnos csak az út szélén láttunk fekve. A napi autózás folyamán sajnos 30 elütött kengurut számoltunk meg, és ez rémisztő volt, bár valamennyire érthető is, mivel nagyon felelőtlen állatok és vesztükre túl fürgék is. Mikor leszáll az este és el kezd hűlni a levegő, már nem tűz olyan erősen a nap, akkor a kenguruk előjönnek, és ugrándoznak össze-vissza. Kimennek az útra is, mert annak aszfaltja kellemes meleg még. Néha meg csak úgy előbukkannak a semmiből és az autó elé ugranak, és ez nagyon veszélyes tud lenni, nemcsak azért mert ilyenkor nagy valószínűséggel a kengurut elüti az autó, hanem az autósra nézve is az, aki megpróbálja kikerülni és hatalmasakat fékez. Itt a szigeten rengeteg féknyomot láttunk az utakon. Nekünk is sikerült hatalmasat fékezgetni estefelé, de szerencsére minden kenguru megúszta, mert apu jó reflexű sofőr.
De kanyarodjunk vissza déli úthoz, ahol első megállónk Kaiwarra Cottage-nél volt, ahol is elköltöttük az ebédünket. Itt tartózkodott egy turistacsoport is, melynek vezetője egy jó ideig azt hitte, hogy mi is az ő felügyelet alá tartozunk. Jó volt nézni, ahogy érdeklődött afelől, hogy jó volt-e az ebédünk és egyéb ilyesmi után. Aztán leesett neki tantusz. Itt volt egy térkép is a falon, ahol be lehetett jelölni, hogy ki honnan jött. Annyira nem lepődtünk meg, mikor láttuk, hogy Magyarországról több település is be volt már szúrva. A legtöbb zászlót Anglia vitte el.
Innen továbbhajtottunk a déli úton. Azt elfelejtettem mondani, hogy a szigetnek lényegében két rendesen járható útja van a déli és az északi, ami itt-ott össze van kötve. Persze van több alsórendű út is, de ezek nem túl biztonságosak. Szóval ezen az úton továbbmenve, már majdnem a sziget végénél, megálltunk a South-West-i elágazásnál, ahol a Koala`s Walk van. Ez a leágazás a legtöbb térképen nem is szerepel, mert csak egy néhány 100 méteres földút, viszont itt lehet látni több koalát is szabadon. Ott ücsörögnek az eukaliptusz tetején és vagy esznek vagy alszanak. Vannak vagy tízen összesen, de érdemes megnézni őket. Innen az út továbbment Rocky River-be, ahol viszont az első szabadon lévő kengurukat láttuk, és persze élve. Elég szelídek voltak már, mert odajöttek az emberhez simán és várták a jutalomfalatokat. Itt egy nemzeti park található, azon belül is egy Black Swamp, ami egy mocsár és a kacsacsőrű emlős kedvelt helye. Sajnos azonban őket nem láttuk, mivel nem volt rá pár hetünk, hogy lesben állva figyeljük a tavat és környékét. Nem az a fajta állat a kacsacsőrű, ami szívesen mutatkozik a szabadban az ember és más állat előtt.
A nemzeti park után továbbhajtottunk Cape du Couedic-be, ahol pedig a fókákat láthattuk, szintén szabadon. Itt a sziklás part tetején állva egy kilátóból lehet őket megfigyelni, amint az alant lévő sziklákon fekszenek, ugrándoznak, vagy éppen úsznak a tengerben. Nagyon játékos kis jószágok, sokat hancúroztak. Háromféle fókát tudtunk alapjában megkülönböztetni, csupasz fehér- szürke színűt, szőrös sötétet és a vöröses barna árnyalatút. Innen már látni lehetett a Remarkable nevű sziklát, ahova átmentünk. Ez egy fantasztikus kis kőképződmény, ami egy szikla tetején áll. Az egész kő olyan mintha ementáli lenne, itt-ott lyukas és bele lehet mászni, meg össze-vissza bujkálni alatta és közte. Jó kis móka, érdemes megnézni, ha az ember ott jár. Itt az ösvényen kifelé, ami a sziklához vezet, láttunk egy mocorgó bokrot, nagyon megörültünk, ugyanis az ösvény elején ki volt írva, hogy az echidának kedvelt helye és mi azt hittük egy ilyen kis tüskés lény ül a bokorban. Addig követtük és másztunk utána a tiltott kerítésen túl, míg ki nem derült, hogy milyen lény is lapul a bozótosban. Aztán szomorúan vettük tudomásul, hogy csak egy kis kenguru volt az.:)

Utunkat itt fejeztük be, és innen az irány már vissza a szállásra volt. Azért még megálltunk visszafelé a Little Saharánál, ami az eukaliptusz erdő közepén van és rendes kis fehérhomokos homokpad, teljesen mint a rendes Szahara, csak kicsiben [t24] . Hogy hogy került oda, az nem derült ki számunkra.
Este még egy kicsit bolyongtunk a városban, de nem történt semmi érdekes.

2001.02.25. Kangaroo Island – Victor Harbour

Kora reggel ismét kelés és lemenés a tengerpartra, hogy meglessük a pingvineket és a napfelkeltét. A napfelkeltét megleltük, de a
pingvineket hosszú bolyongás után sem. Aztán leltünk egy homokpadot, amin rengeteg fekete-fehér madár ült és végre felsóhajtottunk, hogy megvannak a keresett madaraink. Amint közelebb mentünk akkor láttuk meg, hogy sajnos nem pingvinek voltak. Csalódtunk, de azért nagyot kacagtunk, hogy jó pár fekete-fehér madár megtévesztett minket. Innen az utunk az északi vonalon vezetett tovább. Első megállónk Emu Bay lett volna, de ez csak egy rendes kis beach volt, semmi különös, így továbbmentünk. Út közben láttuk a felgyújtott erdőt, amiről tegnap a házinénik mesélt, hogy két fiatal csupán passzióból gyújtotta fel, és ezzel nagy kárt okozva a sziget növény- és állatvilágának.
Stokes Bay volt a következő megállónk helye, ahol több szikla között átmászva lehet megközelíteni a tengerpartot, ahol kiváló hely nyílik a napozásra, csak a strandolással kell vigyázni, mert sok helyen sziklák vannak a vízben. Követett minket egy aranyos kis kutyus, mutatta az utat a sziklák között. Játékos volt, így megfuttattuk kicsit a botdobálással. Innen gyorsan mentünk Parndana-ba tankolni, mert már fogytán volt jócskán a benzin. Végig földút vezetett ide, volt jó kis zötykölődés a kocsival és lassan menés, hogy minél kevesebb kő csapódjon fel. A benzinkút mellett volt egy Bowling Club, ahol nem az általunk megszokott bowlingot játszották. Ez szabadtéri volt, nagyon szépen simára lenyírt gyeppel, és golyókkal, amit gurítani kell minél közelebb egymáshoz. Négyen játszották a játékot és mindenki szép fehérbe volt öltözve és inkább idősebbek voltak már.
Parndana után Gum Creek Marron Farm következett, melynek nyitását a kapuban vártuk meg. Ez egy ráktelep, ahol több tóban is ezt a marron-t tenyésztik. A marron, az olyan mint a homár, csak édesvízben él és kisebb. Agresszív kis állat, főleg mikor ki akarják szedni a hálóból amivel kifogták. A húsa nem olyan ízletes, mint a homárnak, de azért finom volt. Persze nyakig koszosak voltunk utána, mire sikerült megenni.:) A farmot egy másik koala walks vette körül, de koala még csak hírből sem volt látható. Valószínűleg csak az történt, hogy láttak már itt valamikor koalát és szépen reklámfogásként kiírták hogy koala walks.
A következő megálló AmericanRiver-nél volt, az American beach-nél. Fürdésre nem nagyon alkalmas hely, mert hínáros a part széle. Igaz az idő itt nem is volt annyira meleg, hogy fürödni akartunk volna, és ráadásul hideg szél fújt. Itt egy üdülőtelep volt, ahol sok embernek volt csónakja. Mikor ott voltunk éppen egy ilyen csónakot vontattak a vízre. Volt egy szép nagy pelikán is, közel a parthoz. El kezdtünk neki köveket dobálni a vízbe elé, mire ő azt hitte, hogy halacskák ugrálnak, és egészen kiúszott hozzánk. A másik beach itt a Brown Beach, ami szintén hínáros volt.
Penneshaw-ba egész korán érkeztünk vissza, így egy kicsit leültünk egy kávézó teraszára, megvárni míg a komp indul 17:30-kor. Visszafelé egy teherkomppal jöttünk, mert erre volt hely és ez volt az utolsó járat is. De nem volt baj vele, csak jó pár tartálykocsi állt be, és az utastér is kisebb volt jóval.
Egy kis idő múlva vissza is érkeztünk Cape Jervis-be, ahonnan az utunk tovább vezetett a tengerpart mentén. Sajnos az esti szürkületben több kengurut is megrémisztettünk és egy papagájt el is kaptunk kicsit az autóval, de szerencsére túlélte, mert elrepült szépen. Az a baj a papagájokkal, ami a kengurukkal. Ott tanyáznak az út szélén, az ember nem látja a bokorban, és egyszer csak kiugranak illetve felreppenek és kész a baleset. A papagájoknál még az is baj, hogy szép nagy csapatban vannak, és mikor odaér hozzájuk az ember az úton az egész raj felszáll.
Az esti órákban érkeztünk meg Victor Harbour-ba, aranyos kis városka, olyan 100 ezer fő körüli lehet, de nagyon hangulatos hely. A szállás keresésével volt egy kis gond, ugyanis a turistainformáció már zárva volt, de azért leltünk. Sőt egy egész kis lakást sikerült kibérelni. A gond csak az volt, hogy vasárnap érkeztünk meg a városba, ami azért rossz mert minden szolgáltató egység 8-kor zár este, kivéve egy pizzást.

2001.02.26. Victor Harbour – Mt. Gambier

Kelés után elindultunk felfedezni a tengerpartot. Victor Harbour-ről tudni kell, hogy a tavaszi időszakban a bálnák itt szoktak időzni

a partoknál, felúsznak a délebbi tengerekről ide. Mivel mi ugye nyár végén voltunk ott, természetesen helyi idő szerint, így semmi esélyünk nem volt látni ilyen szép nagy állatot. Viszont fantasztikus fotókat lehet megtekinteni a különböző boltokban, ahol büszkék arra az eladók, hogy ők ilyen látvánnyal is rendelkeznek. A város főterét is ehhez a látványossághoz igazították, mivel egy bálnafark alakú szökőkút díszíti. A tengerpartja kissé hínáros és enyhén szellős. A város nagyon szép, tiszta, hangulatos, és egészen kisvárosi, nem sok emberrel.
Első élményünk az itteni Wendy`s-zel az volt, hogy megkóstoltuk a fagyijukat is. Egy gömb ára elsőre soknak tűnt, de úgy voltunk vele, hogy ennyit azért megengedhetünk magunknak. Így rögtön mindenkinek kettővel kértünk. Láttuk az eladó kanalát, és úgy hittük, hogy simán befér a fagyi, hisz olyan kis kanál volt. Akkor döbbentünk meg igazán, amikor láttuk, hogy nem az itthoni szokás szerint szedi a fagyit. Fogta a kanalat és jó nagy gombócot kuporgatott össze, ami az itthoninak a kétszerese volt. Így mi magyarán fejenként kb 4 gombóc fagyit rendeltünk tőle. Természetesen lehet kérni gyerekadagot is, az az itthoni mérce szerinti normál gombócnak felel meg.:)

A fagyiélmény után továbbautóztunk a déli part mentén és nemsokára elértük Middleton-t. Itt egy szép nagy szörfparadicsomot lehet megtekinteni. A tengerpartot egyáltalán nem takarítják, ami nem azt jelenti hogy szemetes, mert egyáltalán nem az. A part tele van mindenféle tengeri maradvánnyal, kagylókkal, amik lepke alakúak, rákollókkal, szivacsokkal, korallal, néhány helyen halmaradványokkal és hínárral. Ebből kifolyólag sok sirály is tanyázik itt, ami igazán hangulatossá teszi a partot. Hullámtörő nem sok van építve, ezért is annyira kedvelt a szörfösök körében ez a hely.
Innen is továbbmentünk miután sikerült jó szörfös képeket készíteni. Út közben kerestük a fürdésre alkalmas tengerpartokat. Egy szakaszon azonban csak sóstókat láttunk, melyek fehér és rózsaszín színben pompáznak. Ezek közül több is villanypásztorral van védve, de akadt olyan is, amelyet meg lehetett nézni közelről is.
Aztán elértünk egy folyót, de mi erről nem sokat tudtunk ám. Egyszer csak azt vettük észre, hogy egy kisebb város közepén az autók megálltak előttünk. Azt hittük, hogy egy vasút lehet előttünk, melyen pont most megy át egy vonat. Az út végét nem láttuk, mert lejtett, ezért nem gondoltunk másra. Azonban amikor zöld utat kaptunk, akkor derült csak ki, hogy nem is vasútról, hanem egy kompról van szó. Azért rendesen megdöbbentünk.:) A komp free volt, itthon ilyen nem is fordulhatna elő.
A következő város Kingstonvolt, amit már jó előre lehetett látni, mivel egy hatalmas nagy lobster van az út mellett. A tengerpartja szép, csak szeles szintén, viszont egy szép füves sáv szegélyezi és utána van a fehérhomok. A víz kissé hűvös volt, de mivel már délen voltunk, ezért nem is vártunk mást.
Utána Robe várost értük el, ahol szintén a tengerpartot néztük meg. Itt egészen sekély volt a víz, ebből kifolyólag viszont hidegebb is volt, mint az előző helyen. A sok tengerparti les után úgy döntöttünk, hogy az estét Mount Gambier-ben töltjük. Azonban mielőtt elértük volna a várost egy rendőr megállított minket. Gyorsan hajtottunk, 110 helyett 128-al mentünk. Rendes ember volt, megkérdezett minket, hogy hogy tetszik az ország, merre jártunk már és egyéb ilyen formaságok. A büntetés 121 $ lett, de bevallotta, hogy nem hisz abban, hogy kiküldenék, mivel túl messze vagyunk ettől az országtól. / Megjegyzem nem elég messze, mert kiküldték:) /. Az is aggasztotta, hogy a magyar nemzetközi jogsit nem tudta értelmezni, mivel annak okos mód csak az első oldalát töltötte ki a hivatal, ami magyarul van. Az összes idegen nyelvi oldalt viszont üresen hagyták.:) Arról nem is beszélve, hogy milyen szép kis papírformátumú igazolványt adnak ki.
Az utat hatalmas nagy fenyőgazdaságok szegélyezték, de érdekes módon nem úgy, mint itthon. Itt minden kitermelt területet rögtön be is ültettek, így nem lehetett nagy hézagokat látni a gazdaságban. Az első wombatos crossin` táblát is itt láttam.:)

Mt. Gambier aranyos hely, könnyű tájékozódni, mivel a főútja teljesen egyenes, melyet pár ponton egy-egy körforgalom tör meg. Gyorsan kerestünk egy szállást, mely még a város elején volt. Egy kisebb panzióra leltünk, ahol készségesek voltak megint a háziak és bemelegítették nekünk a sütőt, míg mi elmentünk megvenni a BBQ alapanyagait.

2001.02.27. Mt. Gambier – Apollo Bay

Felkelés és reggeli után a város nevezetessége a Blue Lake megtekintése volt a soron. A város külterületén található egy hegy tetején.
Egymás mellett két tó van, a nagyobbik a Blue Lake. Arról híres, hogy bizonyos évszakokban a tó színe egészen kék lesz, de nem ám ilyen átlátszó kék, hanem teljesen kék az egész. Szerencsénk volt, mivel pont jó évszakban mentünk, így láthattuk kék pompájában a tavat. A mellette lévő kisebb tó pedig zöld színű, az is egészen zöld. Mindkettő színét valamilyen kémiai folyamatokkal magyarázzák. Van a tavak mellett egy kis kilátó is, ahova érdemes felmenni, hiszen innen belátni az egész környéket és egyben a két tavat is.
Innen irány Melbourne, végig a tengerpart mentén. Az első megálló Warnnambool-nál volt, szép kis város egy domboldalon. A tengerpart mellett aranyos lekerített játszótér a gyerekeknek, ahol mindenféle volt, még labirintus is. Egy út vezetett le a két beachre, melyet legfőképpen csak a kikötő választott el. Mi a kisebbet szemeltük ki magunknak, mert ez tűnt rendezettebbnek. Itt csak páran fürödtek, igaz hűvös is volt a víz és a szél is hidegen fújt. A partot szélfogó kövek övezték, mely mellé behúzódva már egész kellemes volt az idő. A vízben volt egy kisebb szikla is, melyre ki lehetett mászni, de óvatosnak kellett lenni, mivel a hullámok nagyok voltak. Volt egy kis „tavacska” is ebben az öbölben, ami egészen sekély volt, így meleg is, itt a kisebb gyermekek játszadoztak. A kikötőt, mely elválasztotta a két partot egymástól számos jachtklub övezte. Voltak is emberkék, aki vitték, vontatták le a vízre a cuccukat.
A fürdőzés után egy kisvárosban megint megálltunk, ahol volt Cheeseland. Az egyik oldalán a útnak a tejfeldolgozó üzem volt, a másikon pedig egy árusító hely, ahol nemcsak venni lehetett sajtokat, hanem meg is lehetett kóstolni azokat. Ezen kívül még volt többféle boruk is. Egészen különleges kis sajtokat árultak, vettünk is kétfélét, az egyik diós volt, de nekem túlságosan zsíros.
Sajtkajolás után az utunk egyenesen az óceánpartra vezetett, mivel ezen a vidéken nagyon szép kőképződmények találhatóak a vízben. Az első kilátó egy hatalmas nagy szikláról volt, melyről több kisszikla leszakadt. Közöttük apró öblök voltak, melyeket nem lehet bejárni, mert mindenfelé sziklák övezik. A hullámok is szép nagyok voltak itt. A kilátó két részből állott, az öbölnek a két különböző oldalán voltak. A második megálló a London Bridge-nél volt. Ez is egy kőképződmény, ami egy híd alakot formál, mert a sziklába vájódott két alagút is. A London Bridge 1990-ben leszakadt az első lyuk felett, szerencsére nem történt tragédia, de két turista a vízben maradt sziklatömbön rekedt pár órára, míg a helikopteres mentés meg nem érkezett. Azóta természetesen nem járható a képződmény, viszont három kilátót is építettek ki hozzá, és a többi kőképződmény által közrefogott szép beach köré. Itt is hatalmas nagy hullámok verték a partot.
A harmadik megálló a Loch and George volt, ahol egy hajó süllyedt el a század elején, mert sziklára futott. A roncs nem látható a vízben, csak egy réztábla számol be róla. Itt is voltak kis öblök, az egyikben fürödtek is, bár ez is nehezen volt megközelíthető. A negyedik megálló egy egyszerűbb kilátó volt, egy közeli városra nézett és egy folyóra, ami a város mellett haladt el. Az ötödik kilátó már a híres 12 apostol sziklánál volt, ide egész kis üzletet építenek fel köré. Gondolom rendes kis turistacsalogató hely lesz belőle. A 12 apostolt egy kiugró sziklapárkányról lehet megnézni, mi igaz csak 10-et számoltunk össze, de bizonyára takarják egymást, azért nem volt meg mind egy helyről. Sokan voltak, és mindenki a naplementét várta, így mi ezt leszavaztuk és mentünk tovább Apollo Bay felé.
Az út nem volt hosszú, csak le-fel kellett menni a hegyen és szép kanyarok is voltak. Egy helyen megálltunk mi is naplementét fényképezni, mert innen is csodás volt a kilátás. A mellettünk lévő sziklahasadéknál egy pár madár fészkelt, az egyik vadászott is. Felszállt a levegőbe és olyan volt mintha egy helyben maradt volna. Vagyis nemcsak olyan volt, mert tényleg egy helyben lebegett, ügyesen kihasználta légáramlatokat. És amikor észrevett valamit, lecsapott, de aztán megint visszaemelkedett és nézelődött tovább.
Aztán végül megérkeztünk ApolloBay-be, ahol leltünk is szállást, igaz, sajnos itt is minden 8-kor zárt, mert nem volt szezon. A város közvetlenül a parton terül el, szép egyenes vonalban, nem nagy kiterjedéssel.

2001.02.28. Apollo Bay – Melbourne

Ébredés után átmentünk az információs központba, ahol szívesen segítettek nekünk szállást foglalni Melbourne-ben előre. Utána
összepakoltunk és mentünk tovább a Great Ocean Roadon, ami végig a part mentén megy. Így alkalmunk volt ismét szörfösöket látni, amint éppen küzdöttek a nagy hullámok ellen. Itt is voltak szép sziklák a vízben, szóval szerintem a 12 apostol ügyet csak a turisták kedvéért túlozták el, hiszen ezen az úton több jó szikla is volt, sőt meg merem mondani, hogy némelyik szebb is volt, mint a 12 apostol.
Lett még egy rendőrségi incidensünk. 60 helyett 70-el mentünk, de egy figyelmeztetéssel elengedett minket.
Aztán összeakadtunk egy nagy kenguruval is, aki így napközben arra gondolt, hogy kiül az út közepére, és akkor ott jó neki. Alig akart elmenni onnan, úgy kellett ledudálni az útról.
Megérkeztünk Melbourne-be, a szállást is megleltük viszonylag könnyen. Ott derült ki, hogy szerencsénk volt, hogy foglaltunk előre szállást, mert másnap az Ausztrál Forma 1 Nagydíj kezdődött és a város teljesen tele volt emberekkel. Igaz, csak erre az estére volt nekünk is szabad szoba. Itt eldöntöttük, hogy akkor nem érdemes maradni, mert sehol nem volt szállás másnapra, még a hostelokban sem, így menni kell tovább. Tasmania lett volna a cél, de láttuk eddigi tévézéseink során, hogy ott most egyfolytában esik és 20 fok körüli a hőmérséklet. Ezt ennek tudatában leszavaztuk és eldöntöttük, hogy visszamegyünk Byron Bay-re, mégpedig úgy, hogy elrepülünk Brisbane-be és onnan kocsival le Byron-ig.
Visszavittük a kocsit és a mellettük lévő Ansett kirendeltségben lefoglaltuk a jegyeket másnapra. Utána gyalogosan felfedeztük a várost. Megnéztük a St. Paul`s Cathedral-t, a Victoria parkot, a Culture Centert és sétáló utcát, amit hatalmas nagy bevásárlóházak szegélyeztek. A hotel portása felhívta a figyelmünket arra, hogy nem messze van egy jó magyar étterem is, ha vágyunk már hazai ízekre is, de mi nem kerestük fel ezt. Az utcán voltak utcai zenészek, bádog szobrok, kutya és emberi alakban, egy csepp kinézetű fal, amin folyt le a víz, egy híd melyet marokkó pálcikák szegélyeztek, és egy több színben játszó torony is, ami a kulturcenter teteje volt. A folyóban, ami a várost kettészeli kenusok edzettek és versenyeztek, a partján az egyik oldalon végig vendéglők voltak, a másik oldalon a pályaudvar, egyetem és egyéb épület. Melbourne-nek egészen európai a hangulata, bizonyára a régi stílusban épített házak miatt van. A folyót több híd is keresztezi, van egy, amelyen csak a gyalogosok közlekedhetnek, és ennek egész érdekes alakja van.
Este, sötétedés után ugyanezeket a helyeket jártuk végig, és készítettünk sok szép képet. Betértünk egy szűk kis utcácskába is, ahol végig gyertyafényes teraszos vendéglők voltak. Egészen hangulatos volt.

2001.03.01 Byron Bay ismét

Reggel felvettük a jegyeinket és indultunk a reptérre, mivel 11-kor szállt fel a gépünk Brisbane felé. A repülés alatt láttuk, hogy az idő
nem biztos, hogy jó lesz, mivel egész nagy összefüggő felhősáv takarta azt a térséget. Szerencsére mikor megérkeztünk Brisbane-be jó idő volt, és reménykedtünk, hogy ez így is marad néhány napig. Béreltünk megint kocsit és elindultunk Byron Bay felé ismét.:) A Brisbane-ből kivezető autópálya díjas volt, de egyszerűen megoldották dolgot, mivel egy kosárba kellett beledobni az aprót, így nem kellett megállni a kocsival, csak lassítani egy kicsit.
Útközben több helyen is építették az autópályát, de ez annyira nem akadályozta a forgalmat, igaz nem is volt nagy. Több helyen is kerítéssel védték az utakat, hogy a kenguruk és a wombatok ne száguldozzanak át rajta, mert az végzetes is lehet. Ennek ellenére volt pár őrült kenguru, akinek sikerül átugornia valahogy a kerítést, igaz, ennek sajnos nem sokáig örülhetett. A táj még mindig csodás volt, szép eukaliptuszerdőkkel szegélyezett utak voltak.
Megérkeztünk Byron Bay-be ismét, és ennek nagyon örültünk, mert jó volt az idő. Gyorsan leltünk is egy szállást, közvetlen a tengerparton egy apartmanházban. Megint volt egy egész lakásunk, az idő is jó volt, tenger is volt, mi kellhet még?:) Elmentünk bevásárolni, vettünk sok-sok gyümölcsöt, midenfélét. Utána elmentünk vacsizni, ettünk bug-ot, ami olyasmi, mint a homár, csak érdekesebb az alakja, és az íze sem annyira jó. Installtam egy gyümölcssalit otthon, volt benne alma, kiwi, barack, paw-paw és narancs. Finomra sikerült. Kimaradt belőle a rambután, így azt magában kóstoltuk meg.
Este volt egy kis nyári zápor, de az időt nem hűtötte le.

2001.03.02 Byron Bay

Alvás végre addig volt, ameddig bírtuk, igaz apuék szorgosak voltak és elmentek napfelkeltét fényképezni.
Reggeli után beacheltünk egy nagyot, aztán kitaláltuk, hogy itt az ideje megismerkedni a szörffel is. Apuval elindultunk megkeresni a
kölcsönzőt és némi kérdezősködés után meg is leltük a boltot. Oda gyorsan eltrappoltunk, csak úgy byronbay-esen, mezítláb:), ami izgi volt, mert már így reggel is jó meleg volt az aszfalt. Béreltünk gyorsan 3 bodydesket, ami olyan mint a szörfdeszka, csak pehelyből készül és hasalni kell rajta, nem állni. El is szórakoztunk rajta egy jó kis időt, élveztük, ahogy sikerült meghasalni a nagy hullámokat és a parta kiszáguldani vele. A hasunk kidörzsölődött a homoktól és sótól, világossá vált, hogy miért szokás szörfös ruhát hordani. A naptejet is elfelejtettük felkenni, annyira elmerültünk a mókában, így egyenes következmény volt, hogy leégtünk szépen. A deszkákat sajnos vissza kellett vinni egy idő után, de a beachelés nem maradt abba, hiszen klassz hullámok voltak.
Életemben először végre sikerült áfonyát ennem, amire már annyira vágytam. Nagyon fini kis gyümölcs. Este a család főzött, így megspóroltunk egy éttermet.
Tusolás után derült ki igazán, hogy mennyire égtünk le, hát nagyon. Rettentően. Vettünk gyorsan pár hűsítő gélt, mivel nekünk csak fújós égés utáni kenőcsünk volt, az meg nem volt jó arcra.

2001.03.03. Byron Bay még mindig

Hólyagos arccal és karokkal ébredtem, ami rettentően rossz látvány és fáj is egy kicsit. Nagyon elszontyolodtam, hiszen ilyet még
nem éltem át. Kivertem a hisztit is miatta, bár ezért csak én vagyok a felelős, hogy leégtem. Tanultam belőle. A hasam is tiszta sebes lett a szörfözéstől, de ez nem fájt, csak nem volt szép látvány. Egyszóval kellemes volt reggel tükörbe nézni.:)

Az eső esett, egész nap, de nem volt hideg, sőt egészen kellemes volt így az idő. Aludni is lehetett szépen, mert a meleg nem űzött ki minket a szobából. A csapat kettévált, apuék mentek felfedezni a Gold Coast-ot, a Surfers Paradise-t és a Warner Bros Movie World-öt, mi pedig maradtunk otthon.
Kimostunk, sétáltunk, nézelődtünk, saliztunk és elvoltunk.
Este „olasz” étterem, de az inkább konzervkaja volt, és pocsék ízű…

2001.03.04. Byron Bay forever

A házinénink felhívta figyelmet arra, hogy itt a városban vasárnaponként nagy piac van, amire érdemes kimenni. Megfogadtuk a
tanácsát. Parkolót nehezen leltünk, de azért sikerült. A piac egy nagy réten volt, szép standok voltak felhúzva. Volt mindenféle áru. Ruha, gyümölcs, használati tárgy, dísztárgy és egyéb bazár. Voltak zenészek és mutatványosok is. Sőt volt masszírozó sátor is, meg helyben facsart gyümölcslevek, pl cukornádlé, meg minden jó. Nagyon szép volt és igényesen megcsinálva, szép vásári forgatag, meg miden [t25] .
A bazározás után ellátogattunk a Fruit Land-be, ahol traktoros vontatóval vittek minket körbe. Sokféle gyümölcsöt termesztenek itt, amit a kijáratnál lévő árusnál meg is lehet vásárolni. Volt gyümölcsbemutató és kóstoló is. Sok érdekes gyümölcsöt láttunk, volt olyan almaszerűség, aminek sárgadinnye íze van, meg rothadt krumpli kinézetű gyümölcs aminek meg csoki íze van /chocolate fruit/ , meg rágógumi ízű gyümölcs is volt, aminek érdekessége hogy több kilósra is megnőhet. /jack fruit/. Meg volt csónakázás a tóban, kacsa etetés, kisvonatozás a réten, állatsimogatás.
A gyümölcsösnél bevásároltunk, vettünk makadám diót, ami az egyik legkeményebb diófajta, meg chocolate fruitot nyalókának lefagyasztva, meg körte ízű almát. 🙂

Mikor visszaértünk Byron Bay-re már készülődött egy kisebb vihar. Hatalmas nagy hullámok voltak, meg szörfösök mindenfelé. Mi leültünk nézni őket, és egyszer csak elmosott minket a víz, mert annyira kicsapott a hullám.:)

2001.03.05. Byron Bay – Water World

Reggel sajnos rossz volt az idő, esett meg fújt a szél erősen. Délben elindultunk a Gold Coast-i WaterWorld-be, ahol volt
mindenféle csúszda. Volt ilyen családi 6 személyes csónak, amivel egy nagy csúszdán lehetett lemenni, meg tandemes csúszda is, sötétben és éles kanyarokkal, megtévesztő világító nyilakkal, hason csúszás szőnyegen, fenéken csúszás mindenféle tempóban, hullámmedence, de az olyan volt, hogy kiborult az ember a gumiból, meg fémpályás vízisikló is.
Este nagy vihar volt.

2001.03.06. Byron Bay – Sydney

Kelés után nekivágtunk az útnak Sydney felé az autópályán. Végig hatalmas eső volt, néha akkora, hogy le kellett húzódni az út

szélére, mert nem láttunk semmit. Izgalmas volt.
Beérkeztünk a városba és különös látvány fogadott minket. Úgy tűnt, mintha a HarbourBridge a város közepére lenne építve csak úgy, mivel a víz nem látszott. Átautóztunk rajta, szép volt a látvány a hídról, bár gyorsan átsuhantunk.
Kimentünk a reptérre leadni a kocsit, aztán vissza a városba egy backpack szállásra. Szép kis koliszerű volt, igaz, amikor odamentünk még csak egy szobát tudtak adni, mert a másik nem volt kitakarítva.
Vacsorára egy közeli étterembe mentünk el, hatalmas giant crab-et enni. Ez olyan kerek rák, ami több kilós is lehet. Az íze finom volt, de izmos dolog feltörni, volt szenvedés vele.
Utána sétáltunk egyet a városban, és a szálláson szobát cseréltünk, mert nem lehetett bezárni az ajtaját belülről.

2001.03.07. Sydney, going home

Arra keltünk, hogy bontják a közeli utca burkolatát. A csapat megint kettévált, és mindenki ment a maga útjára. Apuék felültek az
egyik Explorer buszra és körbejárták a várost és környékét.
Mi pedig kimentünk a DarlingHarbour-ba, hogy Béla is láthassa nappal, hiszen mikor először itt jártunk ő nem tudott jönni, mert beteg volt. Megnéztük együtt a Aquariumot, és így másodjára is nagyon jó volt. Vettünk jegyet az Imaxbe, ahol majd a 3D-s T- rexet nézhetjük meg. Utána betértünk egy 4 szintes Dymocks könyvesboltba, ahol jól eltöltöttük az időt, ugyanis rengeteg jó könyv volt itt és vásároltunk is belőle. Az ebédet a Central Plazaban tudtuk le, ahol szintén az alsó szinten lehet étkezni, és mindenféle nép jellegzetes étkeit meg lehet találni. Utána visszamentünk az Imaxhez, hogy megnézzük a filmet, ami nagyon jó volt. Nem sokan voltunk, így simán sikerült középre ülni. A látvány fantasztikus volt és élethű. Utána volt egy kis szédülés, meg rosszullét a szemüveg és a látvány miatt.
Este együtt elmentünk a német sörözőbe, ahol kiderült, hogy van egy magyar származású pincér is. Aztán összepakoltunk és elbúcsúztunk Ausztráliától.

2001.03.08. Utazás haza

Reggel kimentünk a reptérre, ahol várakoztunk egy kicsit. Aztán cserélgettük a jegyet, hogy egymás mellett ülhessünk végre. Később
beszálltunk a gépbe és kiderült, hogy nem egy British gép visz vissza minket, hanem a Quantas egyik gépe. Ezzel csak az volt a baj, hogy közös kivetítője volt, nem úgy mint ideúton. A szervízmegálló Bangkokban volt, melynek reptere rettentően zsúfolt, olyan mintha az ember egy szűk utcába kerülne, ahol két oldalt bazárosok vannak, nagy neonreklámokkal.

[t1]Ketten egy hátizsákba pakoltunk, s mivel befért a kisebbe minden cuccunk, amellett döntöttünk. Ez nem volt túl szerencsés az átpakolások illetve a sok útközben a táskában felejtődő emléktárgy miatt :o).
[tejfel2]A nagy nap előtt két nappal sikerült egy frankó kis betegséget összeszedni, így a lelkesedés mellé társult egy kis láz és sok zsepi is.
[tejfel3]Nekem ez az egyhangúság kapóra jött, nagyrészt sikerült végigaludni az utat. A Kaukázust azért én sem hagytam ki, fehér hegy tenger, pompás !
[tejfel4]Cuki kis kutyus támadt arra akinél esetleg mégis maradt valami :o).
[tejfel5]Vajh akkor is elkezdi-e a dolgot, ha bent van valaki ? (zuhany :o)
[tejfel6]Az sem mellékes hogy lelkes volt a néni, nem pedig unott képpel nyammogta a szöveget, s a ruhája a legutóbbi pizsi divatot követe :o).
[t7] Mivel inkább a turisták által látogatott részen voltunk, így én nem vagyok benne biztos, hogy a város minden része nyugodt (elvégre a nyüzsgéstől város a város :o).
[t8]Sajna ezen napot kénytelen voltam ágyban tölteni, s izzadni amennyit lehet.
[t9]Én is osztom eme véleményt, érdekesebb is ez a rész. Az volt az ember érzése, hogy ez van a Sydney-ieknek, míg a másik pedig a turistáknak.
[t10]A tájat nézegetve szívesen maradtam volna még. Erdők, hegyek míg a szem ellát.
[t11]Én mondjuk még nem sok cseppkőbarlangot láttam, de ez nagyon profin be volt világítva. Gyakran alkalmazták azt a trükköt, hogy nem egy szögből világították meg a képződményeket, hanem felváltva más-más irányból, így több arculatát is láttuk ugyan azon köveknek.
Persze az is nagy élmény, mikor az ember lenn áll jópár méter mélyen a sötétben.
[t12]Nekem szimpi volt a muksi. Lelkes volt nagyon, épp új számítógépét rakta össze :o).
[t13]Ezzel a felirattal később több helyen is összefutottunk.
[t14]Jófejek. Az egyik az épp egy 20 centi magas akadályon próbálta magát átküzdeni, s amikor figyelni kezdtük megvetően nézett ránk s nem mozdult míg el nem mentünk :o).
[t15]Egyik leghangulatosabb hely volt utazásaink során. Itt tényleg elkapott az az itt megállt az élet, de szívesen bennragadnék én is.
[t16]Persze mi csak azokat láttuk akik épp nem dolgoztak.
[t17]Nekem nagyon bejött ez a táj. A vörös alapszín ad egy alaphangulatot, s a bozót meg hivogató, ki tudja mi van benne. (pedig a hegyeket szeretem 🙂
[t18]Nomeghogy abogirinal felesége lehessen vkinek, ahhoz fel kell egy metszőfogát áldoznia, brrr :o)
[t19]Ezt én meg is teszteltem, s tudom ajánlani mindenkinek. Szép felülről a kanyon, a szaladgáló vadlovak/vadtevék…
[t20]Felejthetetlen látvány. A kanyon kezdeténél voltunk, s innen be lehetett látni szinte az egészet, gyönyörű (megéri azt a kis izgalmas párkányon zsonglőrködést).
[t21]Magyarázat lehet a dologra az, hogy áruházakban nincs alkoholárusítás.
[t22]Cape Jervis is kafa hely. Tipikus pici falucska pár házzal, plusz egy világítótorony.
[t23]Ez mindenhol nagyon tetszett. Csak mondtuk mit szeretnénk csinálni, s a vendéglátóink azonnal segítettek s együtt megszerveztünk mindent. Nem amatőrök, pl. Cairns-ben az őserdei kirándulás árát a szállással egyben fizettük, nem kellett külön szaladgálni (az már természetes hogy értünk is jöttek).
[t24]Első igazi sivatagi élményem volt, picit fárasztó :o).
[t25]Nekem tetszett nagyon a piac, régi stílusban ment az egész, viszont tele fiatalokkal.

© 2002 Somlai Krisztina

A képekkel, linkekkel bővített leírás az alábbi oldalakon olvasható:

http://repcsi.atw.hu/index.php?cat=2

http://www.zoltan.bertok.com/krisz_1.htm

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu