Székely Ildikó – Lombok szigete – Indonézia – 2017 októbere

Mivel Balira már egyszer vásároltunk repjegyet, és az utazásunk egészségügyi okokból meghiúsult, nem erőltettük tovább ezt a desztinációt, inkább Lombok szigetét szemeltük ki úticélul.

 

Kuala Lumpur-i átszállással repültünk Lombok szigete felé Air Asia légitársasággal Chiang Maiból. Kuala Lumpur reptere elég borsos árakon dolgozik, ha a csomag túllépi a megengedett súlyt, 50 MYR/kg a felár; a Starbucks coffeban a szendvics 7-13 MYR között (2 szendvics és egy tea 37.20 volt), később láttuk, hogy bent a beszállókapuk előtt olcsóbb az ennivaló (szendvics+ tea 13 MYR).
Rendes dolog volt a repteres biztonságiaktól, hogy nem ébresztették fel a gyereket, babakocsistól áttolta a securitys a biztonsági kapun (mindenhol máshol ki kellett venni belőle a gyereket). A repülőn vásároltam menüt a repjegy foglalásakor, a lasagne csípős volt, cukormentes üdítő egyáltalán nincs, a narancslé pedig csak fizetős verzióban van az előre megváltott menü árán felül. 6% adó nincs az árban sehol, ez a meglepetés a kiírt áron felül.

A Lombok mellett lévő 3 kis Gili-sziget igazi búvárparadicsom, arról is elhíresült, hogy sehol nincs rendőrség, viszont a bűncselekmények nem számottevőek, inkább a varázsgomba és hasonló szerek iránt érdeklődők célpontja a búvárok mellett. Főként Gili Trawangan a turistaközpont, Gili Air közepesen zsúfolt, Gili Meno pedig a legkevésbé a leírások alapján. Mi Gili Air szigetén foglaltunk szállást, itt egy búvárbázissal leleveleztem előre, hogy mehetünk merülni velük és gyermekfelügyeletet is biztosítanak a merülés idejére egy tapasztalt helyi hölgy személyében (egyikből se lett semmi, ezt majd később részletezem).
Mivel előzőleg fehér éjszakáink voltak, hulla fáradtan érkeztünk Lombok repterére, ahol első dolgunk a pelenkázó keresése lett volna, ha létezne ilyen. Pelenkázó nincs, viszont cserébe van undorítóan koszos guggolós wc és imahely bent a mosdóban (a sziget lakosságának zöme muszlim, így mindenhol imádkozóhely van kialakítva).
Ahogy kijöttünk az érkezési csarnokból, biztonságiak tereltek egy pénzváltóhoz amin azt írta hogy hivatalosan engedélyezett váltó, persze oda ahol a legrosszabb árfolyammal váltották a dollárt (1USD= 11130 IDR, mellette a bank 13300-al vált). Ennél azért jobban résen voltunk szerencsére, átoldalogtunk a bankhoz váltani.

 

Hát, őszinte leszek, ilyen még nem történt velem: ahogy a babakocsit tolva kiléptem a reptér ajtaján, tettem két lépést előre majd ugyanazzal a lendülettel hármat vissza a reptér épületébe, amíg újra bezáródott az ajtó előttünk. Egy sötét bőrszínű “banda” csapott le sáskahad módjára a kilépő emberekre hangos magyarázással, szólt a zene és egymás szavába vágva próbáltak egymás alá licitálni, húzkodva a saját autójukhoz a gyanútlan utast. Ők voltak a taxisok, lehetett velük alkudozni, akinek volt erre energiája és bátorsága. Úgy döntöttem, ezt nem szeretném most erőltetni, így körbejártuk még egyszer a reptér belterét, ahol találtunk egy taxi recepciót. Bangsal kikötőig 350000 IDR-t (indonéz rúpia) fizettünk a pultnál, és egy papírt lobogtatva léphettünk ki a tömegbe, így nem csapott le ránk a sáskahad. A taxis nagyon kedves volt, bár fura akcentussal és kevéssé kommunikált angolul, megértettük egymást. Néhány szót azonnal tanultunk indonézül ( Ayam=csirke, Gula= cukor, Töri mákászi= köszönöm).
A kikötőben kifejezetten a public boat-ot kerestük, persze sokan próbálnak “jobbnál jobb” ajánlatot tenni, de ez a legolcsóbb módja az átjutásnak Gili szigetére (19000 IDR/ fő). Itt már megkezdődött az igazi kaland, térdig érő vízben kellett a csomagokat és a babakocsit feltenni a hajóra, akadt segítség is helyiek személyében, akik igen borsos (500 000 IDR) áron segítettek. A hajóval gyorsan átértünk, a szigetre érve megkezdtük az alkudozást a helyi közlekedési módra, azaz a kistermetű lovak által húzott lovaskocsira. A szigeten tilos a motorral rendelkező járművel való közlekedés.

 

 

 

400 000 IDR áron elrobogtunk az előre lefoglalt szállásunkra (Camilla resort -sea view bungalow- 840 000 IDR/ éjszaka) ami- mint utólag kiderült, egyike azon ritka szállásoknak a szigeten melyek a part mellett helyezkednek el. Szó szerint robogtunk, a kocsis őrült módon hajtotta a lovakat, szólnunk kellett, hogy lassítson, gyerekkel az ölünkben elég nagy kihívás volt megmaradni az ülésen.

Gili Air egy 2 km hosszú kis szigetecske, a kikötőhöz közel helyezkednek el a éttermek és szórakozóhelyek, mi a sziget végében foglaltunk szállást, aminek nagyon örültünk, mert sokkal meghittebb volt a környezet mint a sziget másik oldalán. Itt is voltak éttermek, kissé magasabb árakkal, többek között a saját szállásunk étterme, de kevésbé volt zsúfolt a partszakasz melletti sétány. Gyönyörű környezet, de kisgyerekkel nem optimális. Kb 11-ig lehet elviselni a kinti hőmérsékletet, utána 15 óráig olyan rekkenő hőség van, hogy maximum a klímás szobában lehet kibírni.
Az indonéz építészeti stílus visszaköszönt a szálláson is, a fürdőszoba szabad ég alá van építve, fallal elkerítve, csak épp teteje nincs.

Első nap a nyakunkba vettük a szigetet és körbejártuk, megnéztük a szállásunk másik épületét, ami bő 10 perc gyaloglásra van a parti szállástól. Örömmel állapítottam meg, hogy szerencsére nem ide foglaltunk, a sziget belsejében van, elég lepukkant környezetben. A sziget egyetlen nagyobb boltjában mindent lehet találni amit csak el lehet képzelni a műanyag háztartási kellékektől kezdve pelenkán át a légy-döngte szárított lepényhalig. Mivel csak kevés helyen van aszfaltozott út, a séta végére nyakig koszosak voltunk, ráadásul izzadtunk mint a lovak,mert a babakocsi időszakosan elakadt a homokban és ki kellett onnan szedni. Egy helyi férfi arra biciklizett tetőtől talpig feketébe öltözve és cinikusan kérdezte, hogy tán csak nincs melegünk? Egy, helyiek által üzemeltetett kocsmában jobbnak láttuk előbb letörölni az asztalt egy egész csomag papírzsebkendővel, mielőtt leülünk.

 

 

 

 

 

A helyi ételek nagyon finomak, a gyümölcs shakekkel nem lehet betelni (helyi ételek 30000 IDR, shake 25-30000 között, helytől függően). A fiunk mangót mangóshake-el ivott, az orra már besárgult pár nap után a sok mangótól. A sziget különböző sarkaiban hinta van felállítva a tengerben, onnan lehet nézni a naplementét és napfelkeltét. A tenger nyugodt mivel Lombok szigete a közelben van, eső nagyon ritka, akkor sem esik a szigeten amikor Lombokon tombol a vihar (a helyiek elmondása alapján is, és egy alkalommal meg is éltük). A sziget egyébként pihenésre, búvárkodásra alkalmas, masszázst lehet igénybe venni a parton és ejtőzni a tengerben vagy a medencében. Nekünk ilyen nem volt, ugyan azt írták foglaláskor, hogy a szállásunk központi épületében használhatjuk a medencét, de mint kiderült, ott minden szobának van saját medencéje amit az ott lakók használnak, és épp teltház lévén nekünk nem jutott. Cserében volt egy kakas a szomszédunkban, aki egész nap sajátos stílusban kukorékolt, a kukorékolás eleje a hazai megfelelője, de utána hallatott egy ugyanolyan hosszúságú gurgulázó hangot.

 

Öt csodálatos napot töltöttünk volna el ebben a paradicsomban, ha a sors is úgy akarta volna…ugyanis 90 nap kihagyás után a menstruációm úgy döntött behozza a lemaradást, méghozzá olyan intenzitással amivel javasolt orvost felkeresni. Elsőként mégiscsak a gyógyszeres megoldás mellett döntöttem, így elindultunk gyógyszerkereső túrára a szigeten. Nemigen szerettem volna egy muszlim nőgyógyász kezére kerülni, ha őszinte akarok lenni. Az egyik patikában az eladónak fogalma sem volt róla mi az a progeszteron, nem hogy lett volna nekik, inkább adott fájdalomcsillapítót, mert az biztosan jó lesz szerinte. A szállásadónak kénytelenek voltunk elmondani a problémát, mivel úgy tűnt, korábban el kell hagynunk a szállást a tervezettnél. Válaszként ő közölte, hogy biztos az itteni időjárás teszi, mert az itteni nők is hetekig menstruálnak (később kiderült, hogy a menstruáció felmentést jelent a böjt és a templombajárás alól, így a nők azt füllentik hetekig, hogy még tart).
Az egyik magán orvosi rendelőben végül megszántak és hozattak másnapra egy másik gyógyszert, ami ugyan nem hormonkészítmény, de vérzéscsillapításra használják. Búvárkodni így esélyünk sem volt a cápák között, amúgy sem lett volna gyermekfelügyelet. Amikor felkerestük a búvárbázist akivel még itthonról lebeszéltük, hogy nyugodtan mehetünk, hisz elintézték, van ki vigyázzon a gyerekre, az amúgy német hölgy kezdte vakargatni a fejét, majd közölte, hogy a helyi néni már nem dolgozik, aki vállalta volna a babysitterkedést.
Orvosi ellátás nemigen van a szigeten, a helyi rendelőt felkerestük, de zárva volt. Így maradt a pihenés és a remény, hogy a kapott gyógyszerrel kibírom amíg elmegyünk innen.

A hatodik nap reggelén a szállástól intéztek nekünk lovaskocsit, 800 000 IDR volt a teljes út (lovaskocsi Gili Air szigetén a kikötőig, motorcsónak Lombok szigetére és Lombok szigetén autós fuvar) egészen Kuta városig, ahol a következő szállásunk volt (Shu villa, 600 000 IDR/éjszaka). Így volt a legkényelmesebb, hármunkat privát motorcsónakkal vittek át és segítettek be-és kipakolni.

 

 

 

 

Kután a szálláshoz vezető úton épp dolgoztak, hogy bontják vagy építik azt nem tudtuk eldönteni. Extra széles ágy (minimum 2.5 méter) fogadott, szép tiszta szoba, a szállásnak van saját medencéje és hangulatos kertje. Elsétáltunk a tengerpartig, kb 10 percnyi sétára van, de legalább 7 kutya támadt nekünk, mielőtt kiértünk volna, így visszafordultunk. Betértünk egy Nuggets nevű étterembe, minden étel amit kaptunk csípős volt (sütőtök-leves, vega nuggets, rizstésztás leves). A párom visszament a szállásra a babával, én pedig elindultam gyógyszertárat keresni. Találtam egy 24 órás ügyeletet, de a keresett hormongyógyszer nem volt. Útközben felfigyeltem egy étteremre “gulyas” névvel, betértem, hogy megnézzem, jól gondolom- e a név alapján, hogy magyarok. Beigazolódott, egy kedves magyar pár a tulajdonos, este ott vacsoráztunk és összebarátkoztunk velük, nagyon kedvesek, finom náluk minden, és kivételesen kedves a kiszolgálás. Sok érdekességet tudtunk meg a helyiekről általuk.

Megtaláltam végül a tengerpartot is, ahol épp építkezés folyt, egy hatalmas öko szállodát építettek. Mint megtudtuk, Lombok azt tűzte ki célul, hogy Balival vetekedő turistaparadicsom legyen, csak épp muszlim verzióban, ezért rohamosan építik be a szigetet mindenféle luxus szállodával.

 

 

 

Másnap kora reggel a szállás medencéjében ejtőztünk, a sors újabb meglepetést tartogatott nekünk: amikor zuhanyozni mentünk ölemben a fiammal, a zuhany alatti beton rendkívül nyálkás lévén elcsúsztam és hatalmasat estünk. Szerencsére az ijedtség nagyobb volt mint az ütés, legalábbis én felfogtam az ütést, és a gyerek szerencsésen megúszta. A visításomra az összes vendég kitódult az udvarra, a szállás alkalmazottja pedig veszett suvickolásba kezdett a zuhanyzó alatt és sűrűn kérte a bocsánatot.

A reggelit a szobánk teraszán költhettük el, majd 10-re autót kértünk (szállásról hívtak nekünk) és ellátogattunk a szigeten a Benang Stokel és Benang Kelambu vízesésekhez (750 000 IDR, előre kellett fizetni 350 000 IDR-t). A park Lombok közepén helyezkedik el, így a sziget mindegyik végétől megközelítőleg azonos távolságra van. A bejáratnál lehet megváltani a jegyet (az árára sajnos nem emlékszem, de nem volt drága az biztos), túravezető is jár hozzá egy helyi lakos személyében. Mi egy nagyon kedves fiatal fiút kaptunk, aki lelkiismeretesen vezetett végig a látnivalókon, mindenhol készített képet rólunk és koronát font mindannyiunknak indákból.
A vízesésekhez az erdőn át kell menni, dimbes-dombos a terület, csak babahordozóval lehet menni. Bérelhető motor, de nem javaslom, úgyis elakad, plusz lépcsők is vannak, nem vészes a táv amit meg kell tenni és csodálatos a környezet.

 

 

Elsőként egy patak felett át vezetett az utunk,a híd egy vízesés felett épült, a hídról fejest lehet ugrani a kövek közé és a vízeséssel együtt csobbanni bele az alattunk 7-8 méterre levő jéghideg vízbe. A párom persze azonnal ugrott, állítólag jó móka. Nem messze található a Benang Stokel vízesés, több keskeny vízesés, alatta állva hűsölhetünk egyet a kánikulában. Innen indul a dzsungeltúra, kb fél órás séta a vadonban. Vizet árulnak közben egy helyen, ez jól jött mert elfogyott a sajátunk. A Benang Kelambu vízesés lélegzetelállító látvány, buja növényzettel körbevéve a hegyoldalról mindenhonnan zúdul alá a víz. Egy kis medencében hűsölni is lehet, van egy bódé is ahol át lehet öltözni.

 

 

 

Élményekkel teli napot zártunk, ide is érdemes volt ellátogatni. A szigeten lehetőség van még vulkánt megmászni (Mount Rinjani, 3726 m magas), de a több órás hajnali túra minket nem csábított.
Este a Gulyás étteremben vacsoráztunk újra, még whiskyt is lehetett inni (muszlimok között ez nem olyan természetes).
Reggel új barátaink javaslatára elindultunk megnézni egy csodaszép partszakaszt (Tanjung Aan part-autóval 250 000 IDR alkudozás után), hogy utazásunkat paradicsomi környezetben zárjuk, utolsó napunk lévén. Ez volt a terv legalábbis. Nem jött össze. A paradicsomi környezet megvolt, de a gyógyszer hatása kimerült és iszonyatos vérzésbe torkollt a délelőtt. Így autóba ültünk és nekiindultunk egy gyógyszertárat keresni. Progeszteront nem találtunk sem az első sem a második patikában, így el kellett utaznunk a sziget másik felébe (Praja) a helyi kórházba, itt végül találtunk. A 4 órásra sikeredett gyógyszertár-túránkat 400 000 IDR-ből megúsztuk, a patikai árak ennél érdekesebben alakultak: 15 db tabletta, C vitamin és vas 114 000 IDR volt, majd még kértem újabb 15 db progeszteront, ez 207 000 IDR volt (darabárral felszorozva az utóbbi volt a helyes, de nekik nem tűnt fel, én meg nem erőltettem a dolgot).

 

 

 

 

 

Másnap kissé megkönnyebbülve hagytuk itt az indonéz szigetvilágot, Bali füstölgő vulkánja búcsúztatott a repülő ablakán át. (Taxi a reptérre 120 000 IDR). A reptéren normál árak voltak, kétszer is átvilágítanak. Itt már pelenkázó is van külön helységben, a mellékhelyiségben pedig választani lehet a guggolós és az angol változat között, sőt, az ajtón lévő táblázat alapján letesztelheted a vizeleted színéről, hogy mennyire vagy kiszáradva. A babakocsit le kellett vinnünk a lépcsőn a repülőhöz, eszébe se jutott egyik alkalmazottnak sem segíteni. A repülőn gyerekmenüt kértünk, ami pizza jó cukros dobozos üdítővel, mazsola és cukros keksz, Kuala Lumpur előtt jó bőven illatos permetet fújtak a levegőbe. A babakocsit a reptéren nem a csomaggal együtt kaptuk meg, hanem egy folyosó végén a túlsúlyos csomagokkal együtt ledobva a földre egy elhagyott teremben. A Kuala Lumpur reptéren ottjártunkkor a dollár váltása 3.85 MYR volt.

Még egy napot töltöttünk Kuala Lumpurban, majd onnan indultunk haza Budapest felé Bangkok érintésével.

Összességében az elképzelésünk jó volt, a kivitelezés nehézkesebb, 9 repülőút eléggé fárasztónak és soknak bizonyult egy két éves babakocsis gyerekkel. Lombok és Gili is csodaszép, Lombok kevéssé turistás, nekünk a körülmények kicsit keserédessé tették a kalandot. Akik nem a megszokott “kényelmesen odautazunk-parton heverünk” nyaralásra vágynak, azoknak jól jöhet ez a nagyobb kihívást jelentő úticél, Lombok ottjártunkkor olcsóbb is volt mint Bali (Gili jóval drágább).

Székely Ildikó

•

Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)

[ninja_form id=5]