Zimányi Anikó: Delhi, Jaipur, Agra, Varanaszi, Calcutta… szóval India

Zimányi Anikó: Delhi, Jaipur, Agra, Varanaszi, Calcutta…  szóval India

Néhány finom ecsetvonás egy óriási országról – látványos képekkel

Sok újat – gondolom – nem mondok azzal, hogy végletes, elképesztő és csodálatos. Megél egymás mellett a múlt és a jelen. Nem tudom van-e még ország, mely miközben vezető gazdasági hatalom, annyira őrizné tradícióit mint India. Muszlim országokban pl. egyre több olyan nőt lehet látni, aki nem csadort visel. Indiában hiába dől éppen úgy a TV-csatornákból a modern zene, öltözködés, erkölcs, mint az arab országokban, a nők 99,9%-a mégis száriban (jelentése hordható anyag) jár. Ugyan sokan tudatlanul, rutinszerűen, de mégis mindenki vallásos, ami sokat segít a nehéz sorsok, nyomorúság elviselésében. Egy könyvben olvastam, de ez látható is, nincsenek depressziós, gyógyszert szedő emberek, nem aggódnak fölöslegesen, nem lelkiznek, nem idegeskednek mindenen, hanem egyszerűen teszik a dolgukat. Mégha milliónyi koldus, nyomorék, sovány, szutykos, leprás ember is van. Ebben az országban bárhol hozzá lehet férni a világhálóhoz, nincs város, ahol ne ajánlanák itt is, ott is, boltokban, szállodákban, vendéglőkben vagy csak egyszerűen egy kis helyiségben, melyet Internetezéshez alakítottak ki. Ugyanakkor meglehet, hogy éppen egy zebu (púpos marha) sétál el az ajtó előtt, melyek (akik) mindenfelé, akár az úttesten is, a forgalom kellős közepén sétálnak, heverésznek.

Indiában a téma az utcán hever…

Az első egy hétben autókkal (két dzsippel meg egy személyautóval) utaztunk Delhiben, Agrában, Jaipurban, Vrndavanban. A sofőrök vrndavaniak, onnan jöttek értünk első hajnalban, amikor 5 óra körül megérkeztünk Delhibe. Igazából így utólag összegezve, az első hét volt sokkoló számomra, Jaipurban, Vrndavanban a mérhetetlen kosz és por. Ez megvolt Varanasziban (Benáresz) is, de ott már hozzászoktam, és mindenért kárpótolt a gyönyörű idő és a Gangesz.
Delhiben az első élmény volt, amikor kijöttünk a reptér épületéből a mindenfelé bóklászó, ácsorgó tehenek, akik többek között újságpapírt rágcsáltak. A szállás ablaka pedig arra a “sátortáborra” nézett, ami a fotókon is látható. Megnéztünk hindu templomokat, a Lótusz templomot, mely a muszlim vallásból kivált bahaj vallás temploma, Mahatma Gandhi hamvasztóhelyét. Az 1500 éves vasoszlopot, mely nem rozsdásodik. Most már sajnos nem lehet átölelve kívánni valamit, mert körbekerítették.
Következő állomás Jaipur, a rózsaszínű város volt. Fénykorában gyönyörű lehetett, valamikor a 19. sz. végén a walesi herceg, a későbbi VII. Edward látogatásakor festették a házakat rózsaszínűre, majd ezt a hagyományt 2000-ben Bill Clinton látogatásakor felújították. Most már ugyan ütött-kopottak, de a naplemente fényében lenyűgöző látványt nyújtott a város. Itt láttam  úttesten heverő kibelezett bocit, akit éppen egy kutya csócsált, cafatos lábú mankós embert, a bazárban anyaszült meztelen szembejövő férfit, meg feldíszített elefántokat, tevéket az őrült forgalomban (komoly kockázata volt az átkelésnek az úttesten). Meg itt láttuk a radzsasztáni maharadzsa jaipuri palotáját is, ami fényűző.
Jaipurban megnéztünk egy fantasztikus obszervatóriumot, ahol már évszázadokkal ezelőtt 2 másodperces pontossággal tudták mérni az időt napórával. Jaipurból még elmentünk megnézni egy Naptemplomot. Az Amber erődbe elefántháton jutottunk fel. Jaipurt megelőzően ez volt a radzsasztáni király székhelye, a XVI. században épült.
Agrában megnéztük Fatehpur Szikrit, melyet Akbar mogul király építtetett, miután hosszú idő után gyermeke született. Várost alapított, melyet azonban vízhiány miatt hamarosan el kellett hagyni, így halott várossá vált.
Láttam a világ egyik leghíresebb épületét, melyet Shah Jahan mogul király építtette a 14. szülésben meghalt feleségének Mumtaz Mahalnak. Ez a Taj Mahal! Nem tett rám olyan hatást, mint amire számítottam, igaz, sírhely, de ridegnek tűnt. Bár belátom, a fotókon azért nagyon jól mutat. A Vörös Erődöt is megnéztük. 

Vrndavan az egyik legfontosabb szent helye a hinduknak, a közeli Maturában született Krisna. 5000(!) templom található a városban. Ennek megfelelően itt több hindu templomot megnéztünk, a börtönt, ahol Krisna született. Csónakáztunk a Jamuna folyón. Egy főpap, a saját házában látott bennünket vendégül ebédre. Vrndavanban sokat bazároztunk.
Vrndavanból autókkal visszamentünk Delhibe, ahol vonatra szálltunk. Kis izgalommal kezdődött ez az utazás (3-4 óra autózás), mert az autónk defektet kapott. Perceken belül megálltunk egy  gumiszerelőnél, csak úgy az út mentén volt a nyílt színi “műhely”, aki azonban autóversenyzői gyorsasággal 10 percen belül leszerelte a kereket, kivette a belső gumit, vízbe dugta, megalálta a lyukat, megragasztotta és visszaszerelte.
A vonatozás várakozáson felül jólesett (négyszer vonatoztunk, mindig éjszaka, fekvős kocsikban). Érdekesség, hogy a világon a legtöbb embert foglalkoztató vállalat az indiai vasúttársaság (1,6 millió alkalmazott). Naponta 11 millió ember vonatozik Indiában. Ez volt az egyik dolog, amitől tartottam az indiai út során, hogy bennszülöttek között koszban fogunk utazni. Reggel az út mentén mindenfelé guggoló embereket lehetett látni, akik a nagydolgukat végezték. Amúgyis rossz, vagy nincs csatornázás, a városokban nem szokatlan látvány a zavartalanul vizelő férfi.
Varanaszival kapcsolatban csak ismételni tudom magam, amikor a Gangeszen csónakáztunk, akkor tört rám először az az érzés, hogy hihetetlen, hogy itt vagyok… Zsúfoltságot, nyüzsgést vártam, ezzel szemben mérhetetlen nyugalom, békesség uralta a szent folyót. Varanasziban láttunk sok látványos esküvői menetet, egyedül nekem sikerült lefényképeznem egy vőlegényt, meg násznépet, akik maguk kértek, hogy fényképezzem őket. Láttunk halottégetést testközelből és szadukat (lemondott szent emberek). Láttunk egy csodálatos áratit (szertartás a folyónak) esti fényekben. És India színkavalkádját a folyó mentén kiteregetett ruhákban. Csónakról gyönyörködhettünk a napfelkeltében!!!
Varanasziban van India legnagyobb egyeteme 40 ezer hallgatóval. A város közelében található Sarnath, a buddhizmus legfontosabb szent helye, 530-ban Buddha itt világosodott meg, itt mondta ki a négy nemes igazságot és nyolc nemes ösvény alaptételeit. 

Itt már annyira jól éreztem magam, hogy nem tudott rontani hangulatomon a következő vonatozást megelőző 3 órás várakozás a vonat késése miatt, és a calcuttai koszos szálloda, az elképesztő szmog sem. Calcutta világváros. Calcuttában (is) olyan mértékű a légszennyezettség, hogy, bár hétágra sütött a nap, kék eget nem lehetett látni.
A városban egy Káli templomot néztünk meg. Káli istennő hívei fogyasztanak húst, ezt azonban korlátok közé szorítva, mértékkel teszik, az áldozatot bemutatják az istennő templomában. Ennek megfelelően elég véres a környék (szó szerint). A közelben van calcuttai Teréz-anya első alapítású haldokló háza. Bementünk, és láttunk sok teljesen leépült embert.
Megnéztük a Victoria Memorialt (a brit uralom alatt Calcutta volt a főváros) és az India múzeumot, India egyik legjelentősebb múzeumát. Calcuttában egy főiskolai tanár otthonában ebédeltünk (pihenés a tetőteraszon).

 Következő állomást szintén vonattal közelítettük meg, ez már az Indiai-óceán partján van, Puri!!!!
Hajnalban éppen napfelkeltére értünk az óceánparti szállodába. Kicsit el kellett fordítani a fejünket, hogy a szobánk teraszáról az óceánt láthassuk. Érthetetlen módon rengeteg ember volt mindig hajnalban meg este a tengerparton. Európában ilyet nem lehet látni. Puri is egy fontos szent hely, itt is templomokat néztünk. És bazároztunk…. És napoztunk…. És fürödtünk, úsztunk az óceánban….. Tiszta, szép szállodában laktunk…. Csodálatos volt!!!! 

Innen Madraszba utaztunk. Egész nap kirándultunk, megnéztünk egy gyönyörű 1000 éves Naptemplomot Konarkban (erotikus domborművekkel), egy 40 éve japán és kínai buddhisták pénzéből épített buddhista templomot (Ashoka császár győzelmének helyszínén épült, ez a csata után tette államvallássá a buddhizmust), meg Ashoka kőbe vésett törvényeit. És dzsainista (ők járnak meztelenül, maguk előtt sepregetve, szájukat bekötve, hogy véletlenül se tapossanak el, vagy kapjanak be egyetlen élőlényt sem) barlanglakásokat. Gyönyörű tájakon utaztunk, rizsföldek mellett, pálmafák, buja, harsogó zöld növényzet látványa mindenfelé. Kutyameleg volt, délutánra már csatakosak lettünk, de az esti vonatozás előtt kivettünk egy szobát, ahol mindenki le tudott zuhanyozni.
Aztán másnap este érkeztünk meg Madraszba (Chennai). Itt láttuk a lefejezett embert.

Madraszban kisbusz, autó, és rengeteg nagyon szutykos, erőszakos koldus gyerek várt bennünket. Mahábalipuramba utaztunk tovább. Ismét egy jó szálloda, úszómedencével, nagyon előzékeny személyzettel, finom vacsorával (itt Gréta pl. falta a kaját) És ismét óceán!!! (na hát ezt már nagyon nehéz volt elviselni:-))) 

Mahábalipuram a Világörökség része, sok gyönyörű – 600-700-as években épült – templommal, kőfaragókkal és rengeteg turistával, pálmafákkal. Meg fantasztikus bazárral, gyönyörű, minőségi áruk olcsón. És napfény, napfény, meleg, napfény!!!!!

Utolsó előtti nap Kancsipuramba kirándultunk, mely a VI. és VIII. század között a  Pallava birodalom központja volt (egyes források szerint 1000, másik szerint 2000 templom található a településen). Gyönyörűséges, dúsan faragott ódon templomokat és egy selyem üzemet látogattunk meg (némi csalódottságot okozva az eladóknak). Délután bazár. Egyik útitársnőmmel vállalkoztunk, és lementünk úszni az óceánba…. Fürdőruhában….
Rengeteg ácsingózó, nézelődő ember között nem kis feltűnést keltettünk. Nem is mertünk egyszerre bemenni a vízbe. Oda is jött hozzánk egy csapat férfi, érdeklődtek, hogyhogy mi ilyen jól úszunk. Hihetetlenül langyos volt a víz.
Utolsó délelőtt pihenéssel telt, rákészüléssel az éppen 26 órás hazaútra. Úton Madraszba még beugrottunk egy krokodil farmra, megnéztünk több száz fröccsöntött krokit (lusta, elégedett, mozdulatlan állatok voltak), aztán 3 repülővel megcéloztuk Budapestet. Hogy némi izgalom a hazafelé tartó útra is maradjon, Delhiben 3(!) órát tipródtunk a személyi ellenőrzésre várva, a hangulat lincshangulatig fokozódott, mitöbb tettlegességig fajult, többen lökdösődést váltottak ki azzal, hogy próbáltak előrenyomulva elérni – a menetrend szerint már elszállt – gépeiket. Mi is még a tömegben sodródtunk, amikor elmúlott éjjel 2.15, mikor gépünk indult volna Moszkvába. Végül két óra késéssel szállt fel a repülőnk. Innen egy kisebb rázkódást okozó vihart leszámítva már simán ment a dolog. Moszkvában havat láttunk, Budapesten meg egyszerűen szürkeséget.

Erről jut eszembe, odafelé a Moszkva-Delhi járaton volt egy olyan viharos szakasz, amikor úgy rázott a gép, hogy halálfélelmem volt (életemben először okozott repülés ilyet), állítólag többen rosszul lettek (ezt már csak hazafelé hallottam).
Az ételek: melyek igen erősek – többnyire – és fűszeresek. Inkább északon. Délen kevésbé volt vad ízkavalkád. Volt olyan ízkombináció, amit egyszerűen nem tudtam megszokni, amikor először számba vettem egy – pechemre – nagy darab zöldséget, komolyan latolgattam a kiköpés lehetőségét. Végül sok víz utánaöntésével nagy nehezen letuszkoltam.
Nem említettem még, hogy amennyire kosz, por, szemét és rendetlenség tapasztalható északon, annyira tiszta és gondozott az ország déli része.
Nem láttam csótányt, egeret, csupán egyetlen óriási, házinyúl méretű patkányt, amikor egyik este az óceán partjáról sétáltam fel a szállodába. Csótányt, egeret többen a vonaton láttak, de én arról szerencsére lemaradtam (igaz, a csótány éppen az én fekhelyem környékén lebzselt, csak én nem voltam akkor ott).
Viszont találkoztam nagyon kedves emberekkel, főleg gyerekekkel, akik lelkendezve fotózkodtak velünk, a Nagy Szőke Istennőkkel (Gréta meg én), kezet fogtak, ruhánkat rángatták, kezet csókoltak, virágot adtak.
A felnőttek sokszor ugyanilyen lelkesedéssel néztek, fényképeztek bennünket. A bátortalanabbak odaállítottak valakit elénk, mintegy őt fényképezve álcázták a tényleges akciót. A merészebbek egyenesen megkértek bennünket, hadd készítsenek rólunk egy fotót. Állítólag minden család igyekszik beszerezni a családi albumba egy fényképet fehér emberről.

Utaztunk repülővel, különféle autókkal (jó öreg Ambassadorral, dzsippel, stb.), ember- és motorhajtotta csónakkal, riksával, vonattal, elefánttal.
Az élmények, benyomások jó részét nem lehet elmondani, de még a videofelvétel sem adja vissza. Azt a forgalmat, azokat a zajokat, színeket, szagokat csak látni, hallani, szagolni, érezni lehet….
Röviden ennyi….A többi fotókon…..

Zimányi Anikó

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu