Siffer Sándor-Nagy Frigyes-Gábor Miklós: A bakonyi erdők fái

Bükk (Fagus silvatica) B
Lassú növekedésti, hosszú életű, nagy termetű fa. Üde termőhelyeket, megfelelő párateltséget igényel.
Sok tápanyagot kíván, legszebben fejlődik meszes talajokon. A Bakony magasabb részein elegyetlenül vagy gyertyánnal, kocsánytalan tölggyel elegyedve alkot állományokat. Fokozatos felújításban makkról Jól újul. Termése időszakos, általában 5-7 évenként terem bőségesen. Fiatal korban igényli az árnyalást, lassan nő, de növekedését megtartja idős korában is. A lassan növő fafajok közül a bükk-állományoknak van a legnagyobb fatermése.

Korábban "fülledékenysége" miatt gyomfának tartották, ma már nehéz, kemény, vörösesfehér, sokoldalúan felhasználható fája értékes.

Gyertyán (Carpinus betulus) Gy

Közepes termetű, ormós, gyakran csavarodott törzsű fa. Fiatal korában gyorsan nő, de növekedési eré-lye hamar lecsökken, ezért a lassan növő fafajokhoz soroljuk. Nagy jelentősége a hegy- és dombvidéki tölgyeseinkben, fenyveseinkben a fényigényes felső koronaszint alatt lévő, második koronaszint kialakításában van. A főfafajok egyedeinek törzsfeltisztulását, jó törzsnevelését szolgálja, és védi a talajt az elgyomosodástól. Azonban szívóssága, erős árnytűrése évenkénti hő termése, kiváló sarjadó-képessége miatt gyakran elnyomja a nála értékesebb fafajokat. Tömör, kemény fája nehezen meg-munkálható.

Kocsányos tölgy (Quercus robur) KST

A legnagyobb méreteket elérő tölgyünk. Nehéz, kemény fáját szilárdságban és rugalmasságban egy hazai fafaj sem múlja felül, s ezért széles körben felhasználható. Tápanyagigényes fafaj, optimális termőhelyei a mély rétegű. áradásoknak kitett, finomszemcséjű talajok. Ezért inkább a síkvidékek fája. Csemetéje kezdetben jól viseli az árnyalást, de ötéves korától fényigénye hirtelen jelentkezik, igy a legtöbb világosságot igénylő fafajaink közé sorolhatjuk. Fiatal korában igen lassan nő, de 10 éves korától fokozódó növekedése 60-70 éves kora után sem szűnik meg, hanem jó termőhelyen 120-150 éves korig is eltart. Igen magas kort érhet el, 400-500 éves fákat is ismerünk, amelyek gyakran teljesen egészségesek, Hatalmas ágaik nemcsak az idővel, de a a széllel, a viharral is dacolnak. Ezért is a tölgy régi idők óta a mindennel szembeszálló elszánt akarat, hosszú élete miatt pedig a hagyomány és az ősök tiszteletének a jelképe. (A magyar cimert is a dicső-séget jelképező babér mellett tölgyfalomb koszorúzza.)

Kocsánytalan tölgy (Quercus petraea) KTT

A hegy- és dombvidék fafaja. A kocsányos tölgytől abban tér el, hogy törzse nyúlánkabb, hen-geresebb, koronája nem bomlik olyan hatalmas ágakra. Kérgének repedései finomabbak, a levél válla a levélnyélre lefutó, míg a kocsányos tölgyé cimpás. A kocsánytalan tölgynél (neve is ezt mutatja) a virág és a termés nehezen észrevehető rövid kocsányon ül. Termőhelyigénye szerényebb, sekélyebb, szárazabb talajon is megél. Gyökere a sziklás talajokon is mélyre hatol, ezért jóval ellenállóbb, mint a vele előforduló bükk vagy gyertyán. Fényigényben csak kevéssé marad el a kocsányos tölgy mögött. Fája valamivel könnyebb, finomabb szövetű, ezert még keresettebb, azonban fatermése kisebb.

Molyhos tölgy (Quercus pubescens) MOT

Kis- vagy közepes termetű fa. Nevét a hajtásai és a levelei fonákjának molyhosságáről kapta. Kérge keresztirányban is repedezik, morzsolható. Termése sokkal apróbb, s az előbbi két fajtól eltérően gyakran és sokat terem. (Mivel makkja ehető, nagy éhinségek idején a bakonyi falvak népe gyakran fogyasztotta.) A termőhellyel szemben alkalmazkodó, ezért óriási jelen-tősége van a Bakony és a Balaton-felvidék igen sekély, száraz, mészköves, dolomitos szikla-kibúvásos dombélein, valamint a kopárfásitásban, ahol rajta kívül csak a virágos kőris és a feke-tefenyő él meg. Növekedése igen lassú, 10-12 éves koráig elüldögél, növekedése csak ezután indul meg. Tőről igen jól sarjad, ami megkönnyíti az előbb említett váztalajok felújítását. Magas kort érhet el. Fája tömöttebb és rendkívül tartós, de csekély méretei és görbesége miatt iparilag hasznosíthatatlan.

Cser (Quercus cerris) CS

Termete és törzse a kocsányos tölgyére emlékeztet, de lom-bozata lazább, kérge a legdurvább. Legjobban levele érdes tapitásáról, bozontos kupacsáról különíthető el. Fája a többi tölggyel ellentétben igen kevés csersavat tartalmaz, így nem tartós, időjárásnak ki-téve Hamar korhad. Ezért az erdészek és faiparosok nem sorolják az úgynevezett nemes töl-gyek közé (nevét állítólag a fakupecek megtévesztése miatt kapta.) Ipari fel-használhatóságát az is akadályozza, hogy télen a nagy hidegekben a törzsén gyakran keletkeznek hosszan felfutó fagyrepedések (fagyléc). A hazai tölgyek közül a leggyorsabban nő. Mivel gyakran és sokat terem, tőről jól sarjad, igen jelen-tős területet foglal el a nemes tölgyek és a bükk kárára. A korábbi erdészeti politika erősen a cser visszaszorítására törekedett. Mivel azonban igen melegkedvelő, száraz-ságtűrő, fényigényes szubmediterrán fafajta, ha a klimaváltozás tendenciáit elfogadjuk, a jövő század felé tekintve megvan a létjogosultsága. Felhasználhatósága a különféle tartósító eljárásokkal állandóanbővül. Az egyik legjobb tüzifa.

Fehér akác (Robinia pseudoacacia) A

Észak-amerikai atlantikus fafaj. Magyarországra 1710-ben került. Érdekesség. hogy erdőtelepítés céljára először
a katonai kincstár alkalmazta a Komárom-herkályi erődítmény védelmére. Gyors elterjedését a következőknek köszönheti: kemény, szívós rendkívül tartós, igen sokoldalúan hasznosítható fája van gyors növekedésű, rövid vágásfordulóval kezelt (az 50-60 éves akác igen öregnek számít) könnyen telepíthető, tőről és gyökérről egyaránt kiválóan sarjad gyengébb termőhelyekkel is megelégszik, de talaját hamar kiéli, más fafajokat nem tűr meg maga mellett terjedelmes szétágazó gyökérrendszerével a vizmosásokat és a futóhomokot is megkötheti Melegebb éghajlatot kedvelő, az egyik legfényigényesebb fafaj, klimaigényének leginkább a szőlőtermő vidékek felelnek meg. Tulajdonságai miatt a kisbirtokosságok kedvelt fafaja lett, de csak a neki megfelelő termőhelyen remélhetünk tőle hasznot. Őshonos elegyes lomberdeinkben nemkívánatos fafaj.

Elegyfajok

Hársak:

A gyertvánnal együtt kiváló talajárnyalók, talajjavítók. Gyors növekedésű, értékes faanyagú fajok. Viráguk mézelő, gyógynövény.

Kislevelű hárs (Tilia cordata)

Nagylevelű hárs ('Tilia platyphyllos)

Juharok

Mezei juhar - Igen szapora, de kevés jóminőségű fát ad, ezért a jó termőhelyeken vissza kell szorítani.

Hegyi juhar - Tekintélyes méretű fa, fája értékes, a játékkészités és a sportszergyártás egyik legfontosabb alapanyaga.

Korai juhar - Termőhelytűrése szélesebb, de méretei elmaradnak a hegyi juharétól. Nevét a platánszerű leveléről és kérgéről kapta.

Körisek

Virágos kőris - A térség egyik legjellemzőbb elegyfája. Szívóssága és szárazságtűrése miatta sekély termőhelyek fontos fája. Kis méretű fa, ipari-lag nem hasznosítják.

Magas kőris - Tápanyagigényes, gyorsan növő, igen értékes fafaj.

Szilek

E század közepén pusztító szilfavész erősen megtizedelte a szileket. Legjobban a hegyi szil állt ennek ellen.

Mezei szil

Hegyi szil

Vénic szil

Mézgás éger

A hegy- és dombvidéki patakok mentén, mélyrétegű. tápanyagokban gazdag talajon nő, a vizzel bőven ellátott területeket uralja. Gyorsan növő fafaj, már 30-40 éves korától bőven terem magot. Bár október végén érik, magját csak a tél végén szórja kí - gyakran a hóra - az áltobozkából. Tőről is kiválóan sarjad, ezért álloma-nyaiban és a patakpartok mentén gyakran látni sarjcsokrait. Fája puha, jól faragható, kidöntve naracssárga színű, értékes árucikk.

Fenyők

Fenvveseink általában ültetvényszerű kultúrerdők. Rendeltetésük vagy az értékes faanyagtermelés, vagy a legalább ilyen fontos védelmi funkció (talajvédelem, zajvédelem stb). A faalakú tűlevelűek közül térségünkben Három Fenyő bír nagyobb jelentőséggel: a lucfenyö, az erdeifenyő és a feketefenyö

A fenyők telepítése körül igen sok vita volt, mivel ezek - az erdeifenyő kivételével Fenvőfő térségében - nem őshonosak, tájidegen fafajok. Azonban a szélsőségesen száraz, kopár területeken a feketefenyőn és részben az erdeifenyőn kívül más fafajt nem lehet eredményesen telepíteni. A jó termőhelyeken a lucfenyő és az erdeifenyő igen értékes és nagy tömegű faanyagot ad, ezért területük folyama-tosan nőtt. A termőhely szélsőségeinek elviselésében a feketefenyő vezet minden más fafaj előtt. A századfor-dulón puttonyokban vitték Fel a termőtalajt a sziklás területekre és kis gödrökbe ültették a csemetéket, ame-lyek manapság 80-100 évesek. Ilyenek például a veszprémi hegyek öreg feketefenyvesei. Az erdeifenyő termő-helytűrése hasonló. Mivel fája kevésbé görcsös, ezért értékesebb, igy jobb termőhelyeken is telepítették. A legértékesebb faanyagot a három fenyő közül a lucfenyő adja, de nedvesség- és páraigénye meghatározó, ezért csak kevés termőhelyen termeszthető eredményesen. Térségünkben ritka a teljesen egészséges lucfenyő állomány. Az erősen fényigényes, ezért ritka koronájú, ritkán álló erdeifenyővel és feketefenyővel szemben a lucfenyő - főleg fiatal korban - árnyéktűrő, elegyetlen állományai a sűrű, sötét mesebeli erdőket idézik.