Két év görögországi nyaralás után az idén az volt a célunk, hogy Bulgáriát fedezzük fel újra magunknak, és közben nyaraljunk is egy jót. A bolgár tengerpart déli részét szemeltük ki, mert itt a tömeg előzetes elgondolásunk szerint nem lesz olyan nagy, mint pl. Várna és Burgasz között. 23 éve jártunk utoljára errefelé, pontosabban Várnában. A hely és az időpont kiválasztásába az egyik budapesti utazási iroda kedvező ajánlata is besegített, így nem volt akadálya annak, hogy július 28. és augusztus 6. között 10 napot eltöltsünk a Burgasztól délre, 60 kilométerre fekvő Kitenben, ott is a kétcsillagos Hotel Kremkovitziben. Kétcsillagos szállodában évekkel ezelőtt már voltunk, igaz, a spanyolországi Lloret de Marban, úgyhogy valami fogalmunk volt, mi az a maximális minőség, amit várhatunk. Azzal azért előzetesen is tisztában voltunk, hogy Spanyolország és Bulgária nem egy kategória. Kényelmességből és amiatt, hogy így semmiféle szempontból nem kell alkalmazkodni az autóbusz többi ötven utasához, az egyéni, autós utazást választottuk. Így aztán az "autóba még ez is belefér" jelszóval egy csomó olyan dolgot el tudtunk vinni (pl. napernyő, akkus hűtőtáska, stb.), ami az autóbuszos utazásnál szóba sem jöhetett volna. Két útvonal között választhattunk, Szerbián, vagy Románián keresztül utazzunk-e. Ez utóbbit választottuk mind az oda, mind a visszaútra, mert Erdélyben viszonylag egyszerűen és olcsón jutottunk egyéjszakás szálláshoz, és így meglátogathattuk tordai rokonainkat is. A román út mellett szóltak a Szerbián áthaladás autópálya-díja, a fokozott rendőri jelenlét, valamint a Nis utáni (tavaly már személyesen is tapasztalt) útviszonyok. (Igaz, Románia sem a kiváló minőségű útjairól híres.) Ezen az úton az igazi bizonytalansági tényezőt a román-bolgár határ átlépése jelentette a Giurgiu-Rusze viszonylatban, a költségek és az időtartam szempontjából egyaránt. A települések eredeti román neveiben sok helyen van a betűk alatt vagy fölött egy kis kiegészítő ékezet, de ezeket jelen írásomban nem jelöltem. Gondolom, ezek nélkül is be lehet azonosítani az adott település román nevét. Budapestről indulva Ártándnál léptünk román területre. Útközben az egyetlen eseményt a Szolnok melletti Szent István hídon folyó munkák okozta dugó jelentette, amely kb. negyedórás, lépésben haladást eredményezett.
A határon alig volt forgalom, ennek következtében öt perc alatt már Romániában is voltunk. Első dolgunk volt az óránkat egy órával előbbre tekerni, hogy Romániában és Bulgáriában a pontos időt mutassa. Még a magyar határőrtől kértem információt, aki azt mondta, hogy a határ túloldalán levő PETROM-kútnál vehetek hetes matricát. (Nekem oda és visszaútra a 9 éjszakás üdülés miatt csak 1-1 hetes matrica kellett, ami olcsóbb, mintha havit vennék.) Mivel lejem nem volt, és a kártyahasználathoz szükséges összeköttetés éppen nem volt jó, 700 forintért (kb. 10 RON, azaz 10 új lej, ami megfelel 100.000 ROL-nak, azaz régi lejnek.) vettem egyet. Pár perc alatt elértük Nagyváradot (román nevén
Oradea), ahol az első "csapda" jelentkezett is. A
város határában, az első körforgalomnál tábla hirdette, hogy
merre van a városközpontot elkerülő út Kolozsvár (Cluj-Napoca)
felé. Mellette egy kis teherautó szimbólum, melyet nem biztos,
hogy az autós észrevesz. Ezen az úton továbbhaladva az eddig
sem túl jó minőségű út egyre rosszabb lett, majd egy vasúti
átjáróhoz értünk. A vasúti átjáró lámpája éppen tilosat jelzett,
egyszercsak egy csomó koszos gyerek jött oda az autókhoz, kéregetni.
Szerencsére hamar tovább tudtunk menni, és valamivel a nagyváradi
MOL-kút után kijutottunk a tényleges kolozsvári útra. A város
felé párszáz métert megtéve a kútnál teletankoltunk. A 95-ös
benzin literje 3,37 RON (kb. 236 Ft.) volt. A benzinár az országnak
általunk bejárt részein nagyjából ekörül mozgott. (Itthon a
95-ös benzin ugyanekkor kb. 275 forintba került literenként.)
Bár mi odafelé a városközpontokat elkerülő utakat használtuk, visszafelé már mindenhol a centrum felé mentünk, annyira nehezen járhatók, gödrökkel és mély árkokkal szabdaltak voltak ezek a látszólag gyorsabb áthaladást lehetővé tevő utak. (Egy kicsit előreszaladva megemlítem, hogy pl. Bukarest esetében a kerülőúton 45 percet tartott, mire a város eleje táblától a város vége tábláig eljutottunk csapnivaló úton, ugyanez a városközponton keresztül mindössze 20 percet vett igénybe, nagyobbrészt jóminőségű úton.) Utunk során egyetlen kivétel volt, Kolozsvár, ahol a kijelölt, városközpontot elkerülő utat csak javasolni tudom. Ezzel persze senkit nem akarok lebeszélni a kolozsvári városnézésről, mert tény, hogy ahogy a dal mondja, valóban "szép város Kolozsvár". Kolozsvárig jó úton, jó tempóban haladhatunk, az esetleges traffipaxot a szembe jövők előre jelzik. A Királyhágóra (Pasul Craiului) Nagybáród (Borod) község után kezdünk felkapaszkodni, majd szép vonalvezetésű szerpentínen érjük el az 528 m. magasságban levő hágót. Innen már többnyire sík területen haladva érünk Kolozsvár határába. A kijelölt kerülő utat használva, a városközpontot kikerülve, az un. feleki emelkedő közepére jutunk. Egy jobbkanyar után, a Turda (magyar nevén Torda) vagy Targu Mures (Marosvásárhely) irányt követve,a tető felé haladva baloldalt gyönyörködhetünk (a vezető csak módjával!) a város panorámájában. Tordára érve javaslom ezúttal a híres Tordai hasadék (Cheile Turzii) megtekintésének elhalasztását, mert még hosszú út áll előttünk. A hasadékhoz az eddig követett 1. úton juthatunk el, mi utunk viszont a 15. úton vezetett tovább. Egy kis kitérő a romániai (és tegyük hozzá, a bulgáriai) autós utazások kulcskérdéséről, az útminőségről. A 15-20 évvel ezelőtti állapothoz képest gyökeresen megváltozott a helyzet. A korábban gödrökkel teli, időszakonként teljesen járhatatlan tranzitutvonalak és belföldi utak helyét korszerű, jóminőségű, részben kétszer kétsávos utak foglalták el. Jelenleg is sok helyen folyik útépítés. Ez elsősorban az egyszámjegyű utakra és a kétszámjegyűek egy részére vonatkozik, mert az alacsonyabb rendű utak jelentős részén ma is csak a lovaskocsik számára és sebességével biztonságos a közlekedés. A településeken belüli utak általában rosszabbak, mint a belőle kivezető utaké. Ez alól a főváros sem kivétel. A legrosszabb állapotban a városközpontokat elkerülő utak vannak. Ezek használatával az autós egy defektet vagy más meghibásodást kockáztat, de a lépésben történő haladás még hosszabb menetidőt is eredményez, a vezető gyorsabb kifáradása mellett. Az országban nagyon sok korszerű autót láttunk, amiket valószínüleg nem a román útviszonyokra gyártottak. Éppen ezért csodálkoztunk, hogy olyan utakon (mindkét országban), ahol én a Suzukinak az útminőség miatt csak módjával adtam a gázt, ezekkel az autókkal elrepesztettek mellettem. Az utak "információs rendszere" finoman
szólva nem európai színvonalú. Csak a legfontosabb utakon láttunk
a nálunk megszokott nagyméretű táblákhoz hasonlókat, de az adott
településektől való távolságokat ezeken is csak ritkán tüntették
fel. A táblák többsége kisméretű, alig olvasható. Főleg a városokra,
elsősorban Bukarestre jellemző, hogy pl. egy széles útvonalon
beérkeztünk egy hatalmas térre, valahol egykupacban vannak az
adott esetben 3-4 irányba is mutató táblák. Bár elvileg (és
gyakorlatilag is) többsávosak az utak, de a sávok felfestése
hiányzik, emiatt csak találgatni lehet, vajon melyik az én továbbvivő
sávom. Láttunk olyan, a tábla által körforgalmúnak jelzett teret,
ahol a kívülről jövő járműnek volt elsőbbsége. Marosvásárhely Tordától alig 80 kilométerre van, amit 10 km-t megspórolva elvileg ki lehet kerülni a város előtt kb. 10 kilométerre levő Ungheninél Acatari felé fordulva, de - figyelembe véve a mellékutak minőségét - nem biztos, hogy akár időben is megérné. Marosvásárhelyen láttunk először olyan közlekedési lámpát, ahol számláló mutatta, hogy az adott színű lámpa hány másodperc múlva fog váltani. A piros utáni sárgát nem ismerik, mert vagy villogatják váltás előtt a pirosat, vagy a folyamatos piros után rögtön zöld lesz. Marosvásárhelyt a jó minőségű 13. úton hagyjuk el, Segesvár (Sighisoara) irányában. 25 km megtétele után Balausennél balra kell kanyarodni Szováta (Sovata) irányába. Ez a 13A jelű út már rossz, tele van gödrökkel, egyenetlenségekkel. Az ilyen úton célszerű a megszokott követési távolságnál nagyobbat tartani, hogy időben észrevehessük az úthibákat. A hibák miatt nem ajánlatos az ilyen utakon sötétedés után vezetni. Ha nagyon muszáj, vagy ahogy mi is jártunk, az aznapi úticélt nem értük el világosban, a tempót jelentősen csökkentve, figyelmesen kell vezetni. Székelyföldi nagyvárosokat, Székelyudvarhelyt (Odorheiu Secuiesc) és (Miercurea Ciuc) érintettünk. Útközben "összeszedtem" egy jobb hátsó defektet, a csomagtartó ki/bepakolása és a kerékcsere következtében öreg este volt, mire a 12 órás utazást követően éjszakai szálláshelyünkre a Csíkszeredától 13 km-re északra levő Csíkrákosra (Racu) érkeztünk. Másnap az eredetileg tervezett 8 órai indulás csúszott, mert pótkerék nélkül felelőtlenség lett volna továbbmenni. Csíkszeredán, a város elején egy magyar cég üzemelteti azt a gumiszerelő és elosztó üzemet, ahol a háziak helyismerete segítségével először próbáltam megoldani a gumicserét. A számítógépük szerint volt a számomra szükséges méret, mikor aztán vagy félórával a munkakezdés időpontja után megjelent egy magas, göndörhajú úriember, gondolom, valami raktárosféle, kiderült, hogy mégsincs. (Nem tudom, hogy a magyar tulajdonos tisztában van-e ezzel a kiváló nyilvántartással és pontos munkakezdéssel.) Jónéhány üzletet és gumist végigjártunk, a sokadiknál végre volt a Suzukimra gumi, rendbehozták a pótkereket, végülis 10 órakor el is tudtunk indulni Bulgária felé. Csíkszeredától a 12. úton mentünk tovább dél felé. Ha lett volna időnk, Sepsibükszád (Bixad) mellett tettünk volna egy kis kitérőt a nevezetes Szent Anna tóhoz, amit pár évvel ezelőtt havas időben láttunk. Az első nagyobb város Sepsiszentgyörgy (Sfantu Gheorghe) volt, melytől (részben a 11. úton) már csak kb. 35 km-re van Brassó (Brasov), a környék legnagyobb városa. Brassó határába érve hatalmas dugó fogadott, melyet az útépítés miatti forgalomterelés okozott. 850 méteren keresztül az úthibák miatt minden autó csak lépésben haladt. Miután áthaladtunk a városon, most már az 1. úton, néhány kilométer után szép hegyi vidékre jutottunk. Jól megépített, helyenként kapaszkodósávval ellátott úton, nagy forgalomban haladtunk. Előzni az erős szembeforgalom miatt kockázatos lett volna, ennek ellenére volt, aki megkísérelte, ennek következtében sok "majdnem balesetet" láttunk. Olyan nevezetes üdülőhelyeket láttunk, mint Predeal vagy az 1956-os tragikus magyar vonatkozásokkal is bíró Sinaia. A kb. 40 kilométeres hegyi út után először normál, majd kétsávos út vezetett egészen Bukarestig. Ploesti környékén romlott le egy kicsit a minősége, de összességében jó úton, folyamatosan 120-130 -as tempóban haladhattunk. Bukarest határában a Giurgiu-táblát követve, rosszabbnál rosszabb utakon, csaknem egy teljes óra kellett ahhoz, hogy a városon kívül legyünk. Innen kezdve aztán egy-két útépítéstől eltekintve jó (helyenként többsávos) úton értünk el a határig. A román oldalon, kilépéskor először is ki kellett fizetni a két ország közötti Duna-híd használati díját. Ez 6 Euro volt. Aztán 37 RON-t kellett fizetni környezetvédelmi hozzájárulás címén. Ezt egy olyan országban fizettetik, döntő többségében környezetbarát autók üzemeltetőivel, ahol (saját személyes tapasztalataim szerint) Európa legfüstösebb és legbüdösebb autóit (főleg teherautókat) tartják forgalomban. Miután közöltem, hogy nincs lejem, az ügyintéző hölgy közölte, hogy akkor 19 Euro-val is megelégszik (ez összesen 25 Euro). A 37 RON a hivatalos árfolyamon számolva valamivel 11 Euro alatt van, mikor ezt az ablakban ülő hölggyel közöltem, azt mondta, hogy ennyi és kész. Tehát jó 8 Euro plusz megfizetésére köteleztek. A számlát természetesen a 6 Euro-ról és a 37 RON-ról (és nem a 19 Euro-ról) adták. Még a román oldalon nagy tábla hirdette, hogy a matrica nélkül nem lehet átmenni Bulgáriába. Érdekes módon, visszafelé Ártándnál semmi ilyen feltétel nem volt, a matricát senki sem kereste. (Úgy látszik az ország ezen része nemcsak földrajzilag van közelebb a civilizáltabb Európához.) Az egykori Barátság hídján áthajtottam, és hatodikként beálltam a sorba. Két német és három szlovák rendszámú kocsi volt előttünk. A túloldalon háromórás várakozás következett. A bolgár szolgálattevők huzamosabb ideig foglalkoztak a két német kocsival, akiknek a vezetői valahol Ankara környékén láthatták meg a napvilágot. Nagy tábla hirdeti, hogy hová és milyen nyelven lehet fél 9 és fél 6 között telefonon jelezni, ha valami nem tetszik a bolgár határállomásom. Erre a tábla kiírása szerint majd intézkedni fognak. Egyórás várakozás után, mivel az előttem lévő 5 autó meg sem moccant, megpróbáltam a német nyelven beszélő ügyintézőt felhívni, de délután háromnegyed ötkor már senki sem vette fel a megadott számot. Kb. háromórás várakozás után sorra kerültünk. A fülkében levő határőr kérdésére azt mondtam, hogy Várnába megyünk 8 napra (az volt a legközelebbi tengerparti üdülőhely), erre azt mondta, hogy fizessek 10 Euro-t. Ezenkívül az un. ATEK-füzetért is elkért 3 Euro-t, hiába mondtam neki, hogy ez nem kötelező. A fertőtlenítő gumiáztató szokásos 2 Euro-s árával együtt az egyik országból a másikba összesen 40 Euro-ért tudtunk átmenni, majdnem 4 óra alatt. Egy szó, mint száz, alig másfél évvel a remélt EU-tagság előtt így néz ki rugalmasság és tisztességtelen haszon szempontjából két tagjelölt ország határkezelése. Mi lesz itt 2007. január 1-je után? Ekkor már este 8 felé járt az idő, ott álltunk Ruszéban, és még előttünk volt legalább 350 kilométer Kitenig. Eredetileg Sumenen keresztül mentünk volna, de ennek az útnak egy része hegyeken keresztül vezet, amit a várható útminőségre tekintettel sötétedés után el akartam kerülni. Ezért aztán egy kb. 60 kilométeres kerülővel, Várnán keresztül terveztünk elérni Kitenbe. Ruszéban egy Lukoil kútnál tankoltunk (a 95-ös benzin ára 1,84 Lv, azaz leva, hivatalos rövidítéssel BGN, és ami kb. 239 Ft.-nak felelt meg), kártyával, mint odahaza és külföldön is. Korábban sehol nem tapasztalt módon a kutas még az útlevélszámomat is felírta, így fogadta csak el a kártyát. A városból Várna felé a 2. úton mentünk tovább, amely általában jó volt, de időnként érdesített felületűre váltott át, helyenként pedig a félbehagyott munka eredményét élvezhettük: a már leszórt zúzott követ valami oknál fogva nem hengerelték le, emiatt az előttünk haladó autó után nagyobb követési távolságot kellett tartani a szélvédő épségének megőrzése céljából. Útközben kis "vinyetka" feliratú táblák figyelmeztettek arra, hogy van még valami vásárlási kötelezettségem. 28-a volt, és kiszámoltam, hogy ha most útközben nem kapok ellenőrzést, és 31-ig nem ülök autóba, akkor elég csak egy darab hetes matricát venni, ami július 31-től augusztus 6-ig, elutazásunk napjával bezárólag érvényes. Novi Pazar magasságától kezdődött az autópálya, de sok hasznunk nem volt belőle. Az útfelület nem az ilyen utaknál megszokott sima volt, hanem annyira durva, hogy menet közben az autónk erős hangot hallatott. Emiatt a Várnáig tartó csaknem 90 kilométeres út nagy részét a leállósávban tettem meg, ahol az útfelület normális volt. A városhoz közeledve a forgalom egyre nagyobb lett és szinte észrevétlenül folytunk be Várna késő esti forgalmába. A Burgasz felé vezető 9. utat hamar megtaláltuk, és pár perc múlva már úton voltunk a déli tengerpart legnagyobb városa felé. Csaknem 130 kilométeren jó minőségű, részben hegyi úton, jó tempóban haladhattunk, de a környezetből a sötétség miatt semmit sem láttunk. Éjfél körül értünk Burgaszba, ahol az egyik OMV-kútnál 4 Lv (kb. 520 Ft.) megvettük (kártyával, de minden egyéb igazoltatás nélkül) a visszaútra szóló matricát, természetesen a szükséges időszakra érvényesítve. A városból a 9. úton mentünk tovább, a táblák szerint Szozopol irányába. Jó 60 kilométer megtétele után láttuk meg a Kiten táblát és pár perccel később be is értünk a késői órán (éjjel 1 után voltunk) is forgalmas főutcára.
Némi kérdezősködés után, és az utazási irodától kapott térkép segítségével hamarosan megtaláltuk a Hotel Kremikovitzi-t, ahol a szállásunk lesz. Ez a kétcsillagos szálloda tulajdonképpen két darab, 11 emeletes épületből és a kettő közötti étteremből áll. A szállodának saját udvara van, ahol ingyenesen lehet parkolni. Ennek hiányában kénytelenek lettünk volna az elviselhető árú helyi nyilvános parkolót használni (2 leva / 24 óra). Az udvar bejáratánál elvileg biztonsági őr van, de mivel minket az első alkalommal is szó nélkül beengedtek (lehet, hogy a külföldi rendszám miatt, de az őr meg sem kérdezte, mi járatban vagyunk), feltételezem, hogy más autót sem állítanak meg. Pár évvel ezelőtt Spanyolországban voltunk már kétcsillagos szállodában, ezért volt fogalmunk arról, hogy milyennek kellene lenni egy ilyen kategóriájú hotelnek. Az első emeleti szobánkhoz tartozott egy elég nagy erkély, ami a tenger felé nézett, de sokat nem élvezhettük a panorámát, mert egy óriási fa takarta el a kilátást (egészen a harmadik emeletig). A szobánk "tartozéka" volt egy vizesblokk. Ez egy 120x150 cm-es csempézett helyiség, amelyben WC, mosdó és zuhanyozó is volt.
Az ajtó belső oldalának alsó harmada a sok víztől elrohadt, és ki tudja, meddig lesz olyan. Az ajtót a WC miatt nem lehetett rendesen kinyitni. A helyiségben középlefolyó volt, de valami dugulás lehetett, mert a zuhanyt csak módjával lehetett használni, ellenkező esetben a szobába folyt volna a víz. A mosdó kifolyócsöve összevissza spriccelte a vizet. Fölötte egy kerek, műanyag keretes szocreál tükör volt, részben megfakult foncsorral. A helyiség tartozéka volt még egy vödör is a mosdó alatt, melybe a mosdó használatakor csöpögött bele a víz. Az előzők mellett már szinte szóra sem érdemes, hogy a "fürdőszobában villanyborotva részére nem volt csatlakozó. Az előre befizetett svédasztalos reggeli is érdekes volt. Az ilyenkor szokásos hideg üdítő ez esetben kétfajta híg, íztelen színes víz formáját öltötte, sőt néhány napon keresztül még színe sem volt. Mellette automatából folyt a feketekávé, amit még az automata hígított fel vízzel.
Ha hamarabb elvettem a csészét, mert nem akartam felhígítani a kávét, a továbbfolyó víz a kövezetre folyt, eléggé csúszós közeget képezve. A legyek elhessegetése után már úgy-ahogy hozzáfértünk az ételekhez is. A szikkadt kenyéren kívül kissé sületlen fehér zsömléből illetve rozslisztből készült zsömléből is lehetett választani. Ez utóbbi volt az egyetlen, ami ízletes volt. Az asztalon sajt, paradicsom, káposzta mellett valamiféle felvágott is volt, amiből egyszer ettünk, de a gyanús íze miatt többet sem. A gyümölcsöket feldarabolt sárgadinnye és görögdinnye képviselte. Ezek mellett 10-20 grammos kiszerelésben vajat, lekvárt és mézet is választhattunk. Valami meleg helyen tárolhatták a vajat, mert a csomagoláson belül folyékony halmazállapotban volt. A svédasztalos kiszolgálásnál szokásos módon itt is krómozott melegítőtálban kínálták a bundáskenyeret és a rántottát. A dolog szépséghibája az volt, hogy melegítésről szó sem volt.
Kis változtatással minden reggelinél a felsoroltakból
választhattunk. A reggeliidő említésre méltó pillanata egyik
nap az volt, mikor a Zámbó Jimmy frizurás pincér elegánsan beletüsszentett
a krómozott tálakba.
Mivel szállodában voltunk, nem apartmanban, a szobában nem volt hűtőszekrény. Előrelátó módon vittük magunkkal szivargyújtós hűtőtáskánkat, mely útközben is nagyon jó szolgálatokat tett. Pár ezer forintért még itthon vásároltunk hozzá e célra gyártott tápegységet, amivel a szobában hűtőszekrényt csináltunk a hűtőtáskából. Most néhány szót Kitenről. Ez az üdülőhely a megszokott nemzetközi nyaralóhelyektől (Aranyhomok, Napospart, stb.) délebbre, a török határ közelében található. Az üdülőfalunak két főutcája van, az egyik az országút felől vezet a faluba, a másik a falu központjától a tengerpartra.
A két utcában a képeslapoktól kezdve a ruházaton
keresztül az ékszerekig úgyszólván minden kapható. Rengeteg
étterem, pizzéria és palacsintázó is van ezekben az utcákban.
Napközben gyakorlatilag üresek, de sötétedés után minden megváltozik,
alig lehet szabad helyet találni. Hasonlóan az egyéb üdülőhelyekhez,
különféle szórakozási lehetőségeket kínálnak az egésznapos pihenéstől
elfáradt üdülőknek. 1-5 leváért tojást lehet dobálni egy boszorkányszerű
figura fejéhez, gumikötéllel kilövetheti magát az ember, üveg
nyakára lehet karikákat dobálni, stb. Az éttermi árak a hazaiakhoz
képest nagyon alacsonyak. Például ketten egy vacsoráért itallal,
borravalóval együtt az ételtől és választástól függően 15-20
levát fizettünk, ami 2000-2600 forintnak felel meg. Amikor nem
étteremben ettünk, még kevesebből is megúsztuk.
Kitenben két strand van, de mi csak az un. északira jártunk, mert az közelebb (párszáz méterre) volt a szállodától. Maga a strand homokos, nagyon szép környezetben van. Látszik, hogy próbálják rendben tartani, a betonjárdáról esténként lesöpörték a homokot, kiürítették a szép számmal elhelyezett szeméttárolókat, de a rengeteg szétdobált csikket és összetört üvegek és poharak darabjait a homokban hagyták. A vizet is tisztán tartották, csak a strand északi részén volt tele a víz felszíne valamilyen vízinövénnyel. A napernyőt és a nyugágyat 3-3 leváért lehetett egy napra bérelni. Mi vittünk magunkkal, úgyhogy erre nem kellett költeni.
A tengerpartokon szokásos szórakoztató eszközök
(banán, vizibicikli,stb.) itt is bérelhetők voltak néhány leváért.
Szóval maga a strand még kultúráltnak is mondható, csak az volt
a baj, hogy rengetegen voltak. Kis túlzással, a tenger első
húsz méterén a tömegtől nem lehetett a vizet látni. Mint a helyszínen
kiderült, a tengerpart ezen részén elsősorban bolgárok üdülnek,
és ez látszott az autók rendszámtábláiból is. Külföldi kocsit
csak elenyésző számban láttunk, elsősorban csehet, szerbet és
németet, magyar kocsit rajtunk kívül csak egyet, de magyar beszédet
sem nagyon hallottunk.
Egyetlen helyre mentünk el kirándulni, Neszebárba. Ez a város, amelyet a bolgár tengerpart gyöngyszemének is neveznek, Burgasztól kb. 40 kilométerre, északra található. Parkolni az óvárosba vezető földnyelv kezdetén
kialakított parkolóban tudtunk, óránként másfél leváért. Két,
jól elkülönülő része a modern város és az óváros. Ez utóbbit
a bizánci és a későbbi korok művészetének emlékei okán 1983-ban
a világörökség részének nyilvánították melyet a földnyelv mellett
egy stilizált kapun fel is tüntetnek.
Az egyéb üdülőhelyekhez hasonlóan itt is rengetek evő-ivó hely
van, melyek árai magasabbak ugyan a déli tengerpart árainál,
de azért még megfizethetők.
Letelt a nyaralási idő, reggeli után szemerkélő esőben, hűvös széllel kísérve indultunk hazafelé. Burgasztól nem Várna felé, hanem Szófia irányába fordultunk a 6. sz. útra. A jóminőségű uton kb. 55 kilométert tettünk meg, és mielőtt elértük volna Karnobat városát, jobbra vettük az irányt a 73. úton, Sumen felé. Ez az a hegyi út, ami helyett odaúton Várna felé kerültünk. Az út hegyi szakasza meglehetősen rossz volt, sötétben nagy kockázata lett volna a rajta való áthaladásnak. Ezért így utólag is helyes döntés volt, hogy odafelé a kerülő, de jobb utat választottuk a rövidebb, de sokkal rosszabb út helyett. 90 kilométer után értük el Sumen városát. A városnak jelentős magyar vonatkozása van, mert az 1848-49 -es szabadságharc után Kossuth Lajos és tábornokai itt találtak időleges menedékre. Emléküket emléktábla és múzeum is őrzi. Pár kilométer után elérjük a 2. sz. utat és meg sem állunk Ruszéig. A határ bolgár oldalán 10Euro-t kellett fizetni. Ebből 6 a szokásos hídpénz, 4 pedig a heti matrica, a "vinyetka" ára volt. Hiába mutattam a szélvédőn a matricát, ez nem volt elég neki, mint később valakitől megtudtam, azt a maradék papírt hiányolták, amiről lehúztam felragasztás előtt a matricát. És azt sem értettem, hogyan lett a 4 levás árból 4 Euro, azaz dupla ár? A román oldalon "csak" 41,4 RON-t kellett fizetni (15 Euro-val ezt is ki lehetett egyenlíteni, miközben a hivatalos árfolyamon számítva csak 12 Euro-t tesz ki), amely hivatalosan vámkezelési költségként szerepel. Állítólag ez tartalmazza a matrica árát is, ezért azt külön nem kell megvenni. Tehát a visszaúton 25 Euro-t kell fizetni, azaz oda-vissza nem kis pénzt, összesen 65 Euro-t (mai árfolyamon kb.16250 Ft.-ot) kell fizetni olyan tételekért, amelyek mögött tulajdonképpen semmi megmagyarázható sincsen. Ezek olyan tételek, melyek más (nem balkáni) országhatárokon nem is léteznek. Kérdés, hogy Románia és Bulgária úniós tagsága esetén változnak-e és hogyan ezek az uzsorapénzek? (Figyelem, a határállomáson is bekapcsolva kell tartani a biztonsági öveket! Ugyanis előfordult, hogy valakit ennek elmaradása miatt büntettek meg a románok 5-10 Euro-ra.) A román területre lépés után egy benzinkúthoz vezet az út, ahol egy kellően unszimpatikus férfi (talán a "minden lében kanál" és a "mindenben illetékes önjelölt" tipus keveréke lehet) minden autóhoz odamegy, és megkérdezi, van-e matrica. Ha nincs (honnan is lenne, hiszen éppen most érkeztünk Romániába), akkor felszólítja az autóst, hogy a forgalmival együtt menjen be a kút pénztárához, ahol azt megveheti. Ilyenkor lej a legritkábban van még, persze Euro-ért is meg lehet venni, pontosan 8-ért. A matrica 10 RON ára jelenleg kb. 2,9 Euro-nak felel meg, amiért majdnem háromszor annyit kérnek. Nem rossz üzlet. Én egyébként azt mondtam neki, hogy csak kártyám és 2 Euro-m van. Mivel nem működött a kártyás rendszerük, felajánlották, hogy bevisznek a városba, az automatából kivehetek lejt, amiből vehetek matricát. Aranyos! Ha ilyen alakkal találkozunk, még véletlenül sem adjunk neki oda semmilyen okmányt (útlevél, forgalmi, stb.). Én egyszerűen elköszöntem az úriembertől és közöltem vele, hogy majd egy másik kútnál megveszem, amit aztán nem tettem meg. (Az országból való kilépéskor Ártándnál senkinek sem hiányzott az érvényes matrica.) A határátlépés után 40 perccel már Bukarestben
voltunk. Tanulva az odaút rossz tapasztalataiból, nem a város
körüli úton mentünk, hanem egyenesen be a centrumba. Így legalább
egy kicsit körül is tudtunk nézni a városban. Csodálkoztunk
azon, hogy a város centrumában jóminőségű utak, szép terek,
érdekes épületek vannak. Egészen máshogy néznek ki, mint amire
a külső kerületek állapotából következtetni lehet. A forgalmi
sávok felfestését itt sem viszik túlzásba. A centrumban láttunk
egy oszlopot, amin számok voltak (azon a napon az 513). Ez mutatja
azt, hogy hány nap van hátra 2007. január 1-jéig, Románia EU-tagságának
tervezett napjáig. Úgy-ahogy ismerve és tapasztalva a körülményeket,
felvetődött bennem, hogy vajon ez a számláló a negatív számok
körében is működni fog? A várost, a szombat kora délután csúcsforgalma
ellenére 20 perc alatt "leküzdöttük" és a szemerkélő,
majd egyre jobban zuhogó esőben Brassó felé indultunk. A Brassó
előtti hegyekben helyenként csak lépésben tudtunk haladni a
10-15 cm magas vízátfolyások miatt. Miután sikerült átvergődnünk
a város határában folyó útépítéseken is, rendesen besötétedett.
A már odafelé bejárt útvonalon, sötétben érkeztünk meg szállásunkra,
Csíkrákosra. Összességében jól éreztük magunkat, egy dolgot azért mégis megfogadtunk. Legközelebb erre a vidékre szeptember elején (amikor vége a szabadságolásoknak és elkezdődik az iskolaév), és eggyel magasabb kategóriájú szállodába megyünk. Na és autóval 2007. január 1-je után, hátha lesz valami változás a határátlépéseknél. Vagy nem? Kitenben az alábbi árakkal találkoztunk (levában):
Gyimesi László A
szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail:
szerkeszto Tiéd az oldal, magadnak építed!
Ugrás
a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >> |
utikalauz.hu 
