Gyimesi László: Brno és környéke 2005. kora tavaszán
Lassan már szokásossá váló négynapos kirándulásaink sorában azért esett választásunk erre a városra, mert a Budapesthez viszonyított közelsége, valamint a város és környezete néhány speciális nevezetessége kíváncsivá tett minket. A szállást az Interneten keresztül foglaltuk. Egy éjszakára a kétágyas szoba ára reggelivel 1050 cseh korona (CZK), azaz a jelenlegi árfolyamon kb. 9000 Ft. A panzió a város Kohoutovice nevű negyedében, a város szélén, csendes helyen van. Tekintettel arra, hogy Brno legegyszerűbben a Pozsony-Prága
autópályán közelithető meg, utánanéztem, milyen autópályadíjjal
lehet számolni. Pontosabban díjakkal, mivel két külön ország területén
halad az autópálya. Érdekességképpen megemlítem, hogy Csehországban
és Szlovákiában nemcsak az autópályák díjkötelesek, hanem az autóutak
is. Csehországban 15 napos (200 CZK), 1 hónapos (300 CZK) és éves
(900 CZK) matrica, Szlovákiában 1 hetes
(150 SK), havi (300 SK) és éves (1100 SK) matrica kapható, többnyire
a benzinkutaknál. Láttunk olyan szakaszokat is, ahol a felhajtásnál
és útközben „autópálya" jelzés volt, a lehajtásnál pedig „autóút
vége". Az utakat jelző táblák alatt (többnyire a városokon
keresztül haladó szakaszokon) „BEZ POPLATKU" és „BEZ ÚHRADY"
kiegészítő táblák vannak, melyek az országtól függően cseh illetve
szlovák nyelven jelzik, hogy az adott szakaszra matrica nélkül is
be szabad hajtani. A táblák pirossal áthúzva jelzik innen kezdve
díjköteles az út. A sebességkorlátozások is különbözőek a két országban.
Szlovákiában a nálunk szokásoshoz hasonlóan 60/90/130 km/h. a személygépkocsikra
érvényes megengedett legnagyobb sebesség (lakott terület/azon kívül/autóút,
autópálya). Csehországban a településeken áthaladó autóúton (-pályán)
80, egyéb országrészeken 130 km/h a max. sebesség. Az 50/90 itt
is érvényes. Az oda-vissza útvonal meghatározásakor nem a mielőbbi megérkezés, hanem az volt a fő szempont, hogy minél többet lássunk a tájból. Az autópályás közlekedést emiatt (is) elvetettük, bár egy alkalommal rámentünk egy 10-12 kilométeres autóút-szakaszra, szerencsére anyagi következmények nélkül. Így szlovák területen a Párkány (Sturovo), Érsekújvár (Nové Zámky), Nagyszombat (Trnava) útvonalon mentünk, majd Hodonín volt az első cseh település, amit érintettünk. Tekintettel a várható nagy ünnepi határforgalomra (március 14-én indultunk) nem az esztergomi hídon mentünk át Szlovákiába, hanem egy kb. 20-25 km-es kerülővel a 2/A és a 12-es úton Szob után, a Letkés-Salka határátkelőnél. Itt várakozás nélkül lebonyolítottuk a procedúrát és az Ipoly hídján szlovák területre léptünk. A főútra kijutva balra fordultunk, és kb. 12 km megtétele után Párkányba értünk. A magyarok szinte megszállták a várost. Rövid bevásárlás után az 509. sz. úton elindultunk Érsekújvár felé. Az utak még magukon viselték a tél nyomait. Ez egyrészt a kátyúkat jelenti, másrészt azt, hogy az utak két szélén felhalmozott és a kellemes idő hatására olvadó hó óriási pocsolyákat hozott létre. A követési távolság betartásánál ezeket figyelembe kellett venni. Ennek ellenére előfordult, hogy autómat rendesen beterítették nemcsak az előttem, hanem a mellettem elhaladó járművek. Mindezek ellenére a szlovák és cseh utak minősége mind a településeken, mind azokon kívül sokkal jobb, mint nálunk. A Párkányból való elindulást követő kb. 5 órán belül múlva elértük Brnot. A szállás azonban a város túlsó végén volt. Szerencsére még itthon beszereztünk egy várostérképet, mint kiderült enélkül nagy problémát jelentett volna gyalogosan vagy autóval közlekedni a városban, bár így sem volt egyszerű. Természetesen már előre megkerestük a térképen azt az utcát, ahol a szállásunk volt, de oda eljutni még térképpel is szép feladatot jelentett. Az első nehézséget az okozta, hogy hiába kerestük a térkép szerinti utcákat, a sarkokon a házfalakon csak nagyon kevés esetben találtunk utcanevet. Némi támpontot jelentett az, hogy a házszám-táblákon feltüntetik az utcát is. A házakon két tábla van. A fehér alapon barna betűs tábla az utca és házszám. A másik táblán a kerület neve és egy szám látható, ami valószínűleg az adott ház kerületen belüli sorszámát jelenti. Külön nehézséget jelentett az, hogy a városban több helyen volt útépítés, de terelőutat nem jelöltek ki. Ennek következtében kezdhettük előlről az útkeresést. Kb. 40 percet töltöttünk el azzal, hogy a város határából elérjük a szállást. Mikor megláttuk, hogy a panzió építés alatt van, feleségem rögtön elnevezte Pitypang szállónak, utalva Alfonzó emlékezetes burleszkfilmjére. (Aki esetleg fiatal kora miatt nem emlékszik rá: egy szálloda műszaki átadását az épület félkész állapotában végzik el, melynek során rengeteg mulatságos epizód történik.) Az ajtó zárva volt, becsengettem, de nem jött ki senki. Már arról beszéltünk feleségemmel, hogy hazamegyünk, mikor végre kijött valaki, aztán a szobánkat is elfoglalhattuk. Úgy látszott, hogy a panzió egyik részét még építik, miközben a másikban vendégeket fogadnak. A későbbiek során kiderült, hogy a kezdeti negatív benyomások alaptalanok voltak, mert egy kultúrált, tiszta panziót ismerhettünk meg. A befizetett reggeli is ízletes volt, csak kicsit egyoldalú, mert a harmadik napon már eléggé untuk a tojásrántottát. Brno nevezetességei egy viszonylag kis területen
helyezkednek el, amely jól megközelíthető a gyakori villamos- és
autóbuszjáratokkal. Ellentétben a más nagyvárosokban megszokottól,
probléma nélkül találtunk parkolóhelyet közel a városközponthoz
is. Érdekes módon pénzváltókat csak a Námesti Svobodi (Szabadság
tér) környékén láttunk, de ott sokat. Az euro árfolyama 28-30 CZK
volt.
És ha már kiemelkedésről van szó, nem szabad elfeledkezni a Péter-Pál székesegyházról sem, amely a szó szoros értelmében kimagaslik a város látképéből.
Eredetileg román bazilikának épült a XI. században, majd kétszáz évvel később gótikus részekkel egészítették ki. Az évszázadok során többször is átalakították, míg az 1900-as évek elején visszakapta eredeti gótikus vonásait. A székesegyháznak helyet adó Petrov-dombról lesétálva érünk le a Káposzta-piac (Zelny trh) nevű térre, ahol ténylegesen is működik zöldségpiac. A téren látható az un. Parnasszus díszkút is, melyet kb. 300 évvel ezelőtt építettek. A térrel szomszédos utcában van a Kapucínus templom, de az igazi látványosság a kriptában látható. Üvegkoporsókban és külön erre a célra kialakított helyiségekben igen sok egykori (többszáz évvel ezelőtt élt) kapucínus barát mumifikálódott holttestét helyezték el. A mumifikálódás oka állítólag a kripta mikroklímájában és szellőztetőrendszerében keresendő.
Bár piktogramok figyelmeztetnek a fényképezés és
videofelvétel tilalmára, az idegenvezető elárulta, hogy vaku nélkül
azért szabad képeket készíteni. A belépődíj 40 CZK (diákoknak és
nyugdíjasoknak 20 CZK). Hétfőn egész nap zárva van, de 12 és 14
óra között a többi napon sem lehet bemenni. A kripta magyar vonatkozása
az, hogy Jókai Mór A két Trenck című (kevéssé ismert) regényének
egyik hőse, Trenck Frigyes báró (a Pallas nagylexikon szerint unokatestvére
Ferenc) az útikönyvek szerint itt nyugszik a kriptában, miután 1749-ben
Spilberk börtönében elhunyt. A város közepén magasodó dombon látható Spilberk (elterjedtebb, németes nevén Spielberg) vára, mely hosszú fennállása alatt sok szenvedést látott, és amelynek magyar vonatkozásai is vannak.
Az idők során a Habsburg Birodalom különböző nemzetiségű ellenségeit, közöttük a magyar jakobínus mozgalom tagjait, mint pl. Kazinczy Ferencet is itt börtönözték be a XVIII. század végén. A kapunál látható egy magyar és cseh nyelvű márvány emléktábla, amely erre az időszakra emlékeztet. A vár története a XIII. századig nyúlik vissza, majd a későbbi századokban citadellává alakították. Kazamatáiban két emelet mélységben láthatók börtöncellák, amik a mai látogatót is megborzongtatják. Egyes helységekben bábukkal érzékeltetik, hogyan
bántak itt a fogvatartók a fogvatartottakkal ezekben a nyirkos,
sötét és szellőztethetetlen cellákban. Börtönként eredetileg a XIX.
század közepéig használták, de a német megszállók 1939 után „felújították"
ezt a funkcióját.
A belépődíj 30 CZK, ezért a kazamatákat lehet végiglátogatni.
Mivel márciusban és keddi napon voltunk ott, az egyéb kiállítások
zárva voltak. Áprilistól azonban csak a hétfő szünnap, és nyitvatartási
időben 60 CZK-ért valamennyi látványosság megtekinthető. Az előzőkön kívül említésre méltó még a gótikus Szent Jakab templom, melyet a XIII. században építettek. A torony a maga 92 méteres magasságával a város legmagasabb templomtornya, de mégsem ez emelkedik a legmagasabbra, mert a dombon levő Péter-Pál székesegyház végeredményben magasabbra nyúlik.
A város nem túl távoli környezetében is van néhány olyan nevezetesség, amelyet érdemes megnézni. Egy Brnoból kiinduló és oda visszaérkező egynapos autós kirándulással ezeket fel lehet keresni, mint ahogy mi is megtettük. A prágai autópálya nemfizetős szakaszán jöttünk ki a városból, majd a 23-as úton mentünk tovább a kb. 80 kilométerre levő Telc (a „c" betű tetején egy kis kukac van, emiatt „cs"-nek ejtik) felé. A főútról letérünk a városka központja felé, és egy csodálatos térre jutottunk, melyet sok, különböző stílusú épület övez. Jelenlegi formája a XVI. században alakult ki. Valamennyi ház árkádos, a földszinten üzletekkel. Az óvárosi részt két tó fogja körbe, azonban ezekből sokat nem láttunk, mert mindent vékony rétegben ugyan, de hó és jég borított. Telcstől a 406. úton, alig 30 kilométerre, az osztrák határ mellett van Slavonice.
A városközpont hasonlóan néz ki, mint Telcsé, annyi különbséggel, hogy itt a hasonlóan szép házak két kisebb teret alkotnak. Tekintettel arra, hogy ezen a vidéken a mellékutak minősége már erősen kezdett hasonlítani az otthoniakhoz, gondoltuk, átmegyünk Ausztriába, hogy aztán kb. 20 kilométer megtétele után visszajöjjünk. Kapóra jött a Slavonice-Fratres átkelő, hogy azon keresztül a szomszédos országba lépjünk. A cseh oldalon nem volt probléma, a határőr simán elfogadta a személyi igazolványokat. Az osztrák oldalon egyetlen, nyugdíj előtt álló úriember teljesített szolgálatot. Feleségem kártya-személyijét elfogadta, azonban az én régi igazolványommal láthatóan valami újat tudtam neki mutatni. Forgatta, nézegette, láthatóan most látott ilyet először. Elmondatta velem, hogy melyik rovatban mi van, nyilvánvalóan tanácstalan volt. Megszántam, és közöltem vele, hogy van útlevelem is.
Ez már ismerős volt számára, úgyhogy fél perc múlva már ismét úton voltunk, immár Ausztriában. Az út itt kiváló volt, mind a lakott területeken, mind azokon kívül. Csak a Raabs an der Thaya nevű kisvárosban álltunk meg, ahol már látszottak a húsvét megünneplésére tett előkészületek. Csehországba az Oberthürmann-Vratenin átkelőn mentünk vissza. A középkorú osztrák határőr sem látott még régebbi magyar személyi igazolványt, azonban sokkal bizalmatlanabb volt idősebb társánál. Összefogta igazolványainkat és útlevelemet, bevitte a bódéjába és egy kollégájával együtt átvilágítva tanulmányozta azokat (ő tudja, mit keresett). Ötperces vizsgálódás után visszahozta, és megettünk a cseh oldalra. Kellemes meglepetés volt, hogy az itteni határőr néhány szót magyarul is beszélt. Természetesen mindkét személyi igazolványt elfogadta. És mindez majdnem egy évvel az után történt, hogy Magyarország EU-tag lett, ennek következtében gyakorlatilag (vagy csak elvileg?) az érvényes személyi igazolványokat is használhatjuk az EU-n belüli határátlépésekre. A tanulság az, hogy ha külföldre megyünk, az útlevelet ajánlatos magával vinnünk még EU-tagországba is.
Kb. 20 kilométert tettünk meg hazai minőségű utakon, amikor Vranov városkához értünk. A városnak két nevezetessége van, a XVI. században, barokk stílusban épült kastély, és a Dyje folyó elzárásával létrehozott mintegy 30 km. hosszú, mesterséges tó. A szép fekvésű tó környéke üdülőterület. Az egyik végére egy kábelhidat építettek, mely csak a gyalogosforgalom céljait szolgálja, autóval nem lehet ráhajtani. Vissza, Brno felé vesszük az útirányt, és útba ejtjük Znojmo városát, mely a környéken az egyetlen nagyobb település. Sajnos csak annyi időnk maradt, hogy a belvárosban tegyünk egy rövid sétát, miután két sarokkal azon kívül (nemfizetős parkolóhelyen) letettük az autót. A belváros tele van műemlék-épületekkel, amelyek város 7-800 éves történetét idézik. Ennek megfelelően az Óváros alaprajza olyan, mint ahogyan a XIII. században kialakították. A leírások szerint itt halt meg 1437-ben Zsigmond király és itt ünnepelte születésnapját 1805-ben Napóleon. Hazafelé sem az autópályát választottuk. Brnoból kiindulva a Mikulov-Drasenhofen átkelőnél Ausztriába jutottunk, ahonnan a Kittsee-Jarovice úton Szlovákiába. Útközben a Dunát még osztrák területen a hainburgi hídon kereszteztük. Végül Esztergomnál léptünk hazai földre. Ha valakinek kérdése van, kérem, írja meg. Gyimesi László A
szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet (szállásközvetítéssel nem foglalkozunk) - E-mail:
szerkeszto Tiéd az oldal, magadnak építed!
Ugrás
a főbejárathoz: (földi) Útikalauz >> |
utikalauz.hu 
