Ágoston Ilona: Gran Canaria – Spanyolország – 2007

Ágoston Ilona: Gran Canaria – 2007. január

Kedves humorú beszámoló egy logisztikai problémákkal tarkított utazásról – sok információval, tapasztalattal és jó képekkel

Erre az útra 4-en mentünk. (2 baráti Házaspár) 1 hét – 3*** szálloda – San Agustin.

1. nap

Hajnali indulásunk miatt kissé kábán érkeztünk Ferihegyre, ahol – azt leszámítva, hogy a rendőrök egy darabig senkit nem engedtek be az épületbe, és rajtunk nem volt kabát (a dátum 2007.01.20. és hajnali 02.45) – minden rendben ment egészen addig, míg fel nem szálltunk a repülővel. Ekkor éreztünk egy kis “döccenést”. Még viccelődtünk is, hogy biztos visszapottyantunk a földre. Majd 30 perc múlva közölte a pilóta, hogy visszamegyünk Budapestre, mert egy műszer hibát jelez. 20 perc múlva az utaskísérő bemondta, hogy nemsokára leszállunk Ferihegyen, kisvártatva a kapitány mondta be, hogy előtte még 1 órát keringünk Budapest felett, mert sok az üzemanyag. 90 perc múlva közölte, hogy még egy órát keringünk, mert még mindig sok az üzemanyag. 80 perc múlva közölte, hogy 15 perc múlva leszállunk. Ezek után 40 perc múlva leszállt.
Így délelőtt 9-re megérkeztünk Budapestre! Hurrá! Így jöhetett az újabb motozás és poggyászvizsgálat. (emlékszem itt haza akartam menni)
Következő nekifutásunk egy új géppel + új pilótával már sokkal sikeresebb volt. 6 órás késéssel, de MEGÉRKEZTÜNK LAS PALMASBA!
Pontosabban, betereltek minket egy váróba, ahonnan az útlevél ellenőrzés következett volna (ez a helyiség egyirányú volt, vagyis a mögöttünk becsukódó ajtó már nem nyílt, ki viszont előttünk sem nyitottak ki ajtót, így “csapdába estünk”. Sajnos szieszta időben érkeztünk, és különben is reggelre vártak (látszott a bent lévő megállt órán, hogy eredeti érkezésünk utáni időt mutatta), így nem volt ki átvizsgálja az útleveleinket. 30 perc után, már nagyon ki akartunk menni a nyárba az üvegkalitkából, mígnem valaki úgy döntött “fentről”, hogy (mivel a szieszta szent) menjünk át csak nyugodtan a schengeni határon. Úgyhogy szó szerint berohantunk Spanyolországba.

Itt elkezdődött a nyaralásunk.

A busz lerakott a szálloda bejáratánál, amin kissé mosolyogtunk, mert nem állt semmiből csak egy liftajtóból. Ezek után nem sok jóra számítottunk, de a -1 szinten egy csodálatos trópusi kertszerű folyosó várt ránk és mögötte a szálloda szebb volt, mint amit valaha is láttunk.
Mivel könyvek alapján előre el volt döntve minden nap programja, ezért első dolgunk egy részletes térkép vétele volt. Sajnos a kínálat katasztrofális, de egy újságosnál végül szert tettünk egy 1:50.000-es térképre. (Vasárnap lévén a könyvesboltok zárva voltak…)
Az autó bérlése már könnyebb volt, végül is alku után 170 €/6nap áron szereztünk egy 1.2-es Cliot. (A benzin itthonihoz képest viccesen olcsó volt: 0.68 €.) Kifizettük az autót és plusz 50 € biztosítékot, majd tulaj mondta, hogy kiáll az autóval a parkolóból. Elindultunk a kijárat felé, mikor elszáguldott mellettünk valamit kikiabálva az autóból. Ott álltunk 170+50 € és autó nélkül egy rózsaszín papírral a kezünkben… Először nevettünk, aztán nem. De mire sokat gondolkodhattunk volna, megjelent az ellenkező irányból, ugyanis csak elment megfordulni az autóval, hogy meg tudjon állni a járda mellett.

2. nap

A terv erre a napra a sziget nyugati részének megtekintése volt (a végére egy teljes sziget körtúra lett). Már korán (9-10 óra) igen jó idő volt, kb. 25-27 fok, és első állomásunk Puerto de Mogan. Akkor még nem tudtuk, de ez a sziget legszebb városa, viszont mivel igen piciny ezért 30-40 perc alatt bejárható. Megjegyzem, itt van egy tengeralattjáró, ami minden egész órában indul hajóroncsot nézni, de mi négy főnek kicsit borsósnak találtuk az árát. (30 €/fő)

A következő látványosság maga az út volt, pld. a zöld-sárga-piros színű sziklák, és a part menti útról elénk terülő kilátás. Az utak erre jó minőségűek, kevés a forgalom, viszont ennek ellenére tapasztalt vezetőnek ajánlott, mert – nem túlzás – egyáltalán nincs benne egyenes szakasz, a tériszonyról nem is beszélve.
Végül is egy kis pihenőt tartva megálltunk Puerto de las Nievesben (ami elég jellegtelen kis halászváros). A megállás fontos volt már csak azért is, mert az útikönyv megemlíti, hogy itt van “ISTEN UJJA“. Ez egy kő orom, amit nehéz lefényképezni, mert beleveszik a háta mögött lévő sziklafalba. Hát mi felkerekedtünk, azzal a szilárd elhatározással, hogy nekünk sikerülni fog a kép, és elkezdtük keresni az óceánban Isten ujját.
Végül minden kiálló kisebb-nagyobb kődarabara ráfogtuk, hogy az az, mígnem megtaláltuk!!! Csakhogy nem hasonlított semmilyen ujjra. Ezt nem értettük, sőt sikerült lefényképezni elsőre (a férjemet meg amúgy is jobban lekötötték a melltartó nélkül napozó lányok) (pontosabban a köröttük lévő kerek kövek begyűjtése – a férj megj.) és így hamar tovább álltunk. Mígnem egy helyi utazási iroda kirakatában meg nem láttuk a KÉPET Isten ujjáról. (Ami tényleg olyan, mint egy ökölbe szorított kéz feltartott mutatóujjal). Ekkor döbbentünk, rá, hogy Isten ujja letörött (vagy ellopták)!
Az útikönyvekben ez áll: “A bazalttömb már 100,000 éve dacol az elemekkel” Másnap az idegenvezetőnk mondta el, hogy pechünkre tavaly novemberben letörött, és hiába kerestették búvárokkal, nem találták meg így – szándékukkal ellentétben – nem tudták visszaragasztani.
Ezek után mivel az “1000 kanyar útján” nem volt kedvünk + gyomrunk visszaautózni, ezért úgy döntöttünk megyünk tovább egyenesen, és bár megkerülve az egész szigetet, de autópályán jövünk haza. Útközben azt tanácsoltam, álljunk meg Galdarban, mert az útikönyvem szerint szép a temploma, és van ott egy 300 éves sárkányfa. Nos a templom zárva volt, a sárkányfát meg nem találtuk, és a helyi cukrászdában nem ismerték a capuccinot, (ez egyébként több helyen is előfordult), ezek után gyorsan hazaautóztunk, mert várt a pezsgőnk.
Ugyanis minden este a kivilágított medence partján megittunk egy üveg pezsgőt:

3. nap

Ez a nap a központi hegyvidéké volt. Terv szerint egy úton felmentünk volna a sziget legmagasabb pontjára, és egy másikon, pedig hazajöttünk volna. Szép terv volt.
Így elindultunk a kiszemelt úton, ami a térkép jelzése szerint 10 km sárga-8 km fehér -5 km sárga út lett volna. Mivel előző nap már jártunk fehér jelzésű úton (jobb minőségű volt rajta az aszfalt, mint a sárgán) bátran vágtunk neki a Clióval. Még annak ellenére is, hogy a sziget dzsipes túráit erre bonyolítják. Hát kiderült mi a fehér út: nagyon meredek, nagyon sziklás földút (inkább sziklaút, egyes helyeken gyalog is nehezen járható).
Mivel erre 10 km jó minőségű meredek hegyi szerpentin után jöttünk rá, vissza kellett fordulni, és nulláról kezdeni az utat. Így kissé fáradtan, de dél körül sikerült újból elindulnunk eredeti célunk felé.
A másik úton (GC60) sikerült eljutnunk a Roque Nublo lenti parkolójáig, de közben egy igazi kincsre bukkantunk. Pedig csak tankolni álltunk meg a kis hegyi faluban, neve: Fataga, de az ott tett kis sétánk a legszebb élményeink között van. 1000 ágra sütött a nap + gyönyörű kis sikátorokban sétáltunk,” virágesővel” a fejünk fölött. Idilli volt.
Utána jött a sziget csúcspontja, szó szerint és átvitt értelemben is. A parkolótól 30 perces gyalogút vezetett fel a sziklához. Ahová tényleg csak felhőmentes időben éri meg felmászni. Nekünk az volt. Bakancsot érdemes felvenni, de sima edzőcipőben is járható az út. Ha az ember felér, nem is gondolná, hogy fent egy fennsík van, ami egy holdbéli tájra emlékeztet.
Fantasztikus a látvány! Aki pedig itt felfedez egy fehér festett kis kört és beleáll, az éppen a sziget mértani közepén lesz.
A férjem észjárása szerint, hazafelé északnak kellett hazamennünk (mi a sziget déli részén laktunk), de mivel 2* ugyanazon az úton nem megyünk, ezért a 3. nap végére másodszor is sikerült körbejárnunk autóval az egész szigetet.
Ennek viszont az az előnye, hogy kezemben az útikönyvemmel, azt tanácsoltam kerüljünk még egy kicsit Artenara felé, mert ott csodás barlangházak, és egy barlangtemplom van. Hát így is tettünk, és láttunk is házakat meg templomot, csak a barlang részük hiányzott (nem hiányzott, csak éppen bent volt a sziklában – a férj megj.). A falu egyébként nem túl szép.
Akkor megint kezemben a könyvel, újabb tanácsom Teror városa volt. Ami a könyv szerint csodálatos. Az én minősítésem inkább: nem ronda (de ha kihagytuk volna, se lett volna semmi).
Így gyorsan hazamentünk az autópályán, és megittuk a pezsgőnket:

4. nap

A terv az volt, hogy délelőtt egy rövid kirándulást teszünk a Barranco de Guayadequebe és délután strandolunk. Ez a kanyon szerencsére csak 1 úton közelíthető meg – így nem lehet eltévedni. (Nekünk ez mégis sikerült, már az autópálya lehajtónál.) Nos, mi elmentünk a kanyon végéig, ahol egy igazi barlangétterem van. Neve: Tagoror. Ott letettük az autót, és elindultunk tovább gyalog, ami igen szép kirándulás lett, mert sütött a nap és az út tele volt száz és száz virágzó mandulafával + itt a lakások tényleg a sziklába vannak vájva. A falu képe elég érdekes, mert házak nem nagyon vannak, ellenben 1-1 ajtó látszik a szikla oldalán + néhány TV antenna.
A barlangétteremben sajnos a tervünk ellenére nem tudtunk enni, mert előttünk 1 perccel lépett be egy kb. 50 fős német nyugdíjas csoport, és nekem hirtelen fóbiám lett a bezártságtól – így ezt kihagytuk. Helyette lett más… (erről majd később).
Visszafele az út felénél igen érdekes dolgokat lehet látni: pl. egy különleges barlangtemplomot, és egy (nekünk fura) barlangfalut, ahol végig lehet sétálni az utcákon. Nagyon egyedi látvány és hangulatos…
Vissza úton úgy döntöttünk, hogy a legnagyobb turistaközpontban, Palaya de Inglesben ebédelünk. A könyvem szerint a legjobb halételek – igaza volt – egy Rias Bajas nevű, kissé drága étteremben vannak. A hely első látásra sterilnek és nagyon drágának tűnt. Bevallom az első sörömig kissé feszélyezve éreztem magam. Utána már nem annyira a luxus zavart…
Rajtunk kívül az egyik asztalnál 2 fiú ült, a másiknál egy melegnek látszó férfi, a harmadiknál 2 középkorú férfi, majd később bejött, és leült egymás mellé 2 rózsaszín inges apa-fiú szerű pár (de nem hasonlítottak egymásra). Hirtelen megértettem, amire a könyvek próbálják felhívni a figyelmet Palaya de Inglesel kapcsolatban. Itt nem csak, hogy sűrűn előfordul, de a világ legtermészetesebb dolga, ha az utcán 2 férfi kézen fogva sétál.
Nekünk ezek után jól esett visszamenni San Agustinba, és belemerülni a hűs habok közé.
Mivel ehhez nem kis akaraterőre volt szükségünk (levegő 15 fok + víz 20 fok), így a fürdőzés eme formáját a továbbiakban hanyagoltuk, de élménynek jó volt. Ennél már csak az éjszakai, elemlámpás, csúszós sziklás kagylókeresés volt jobb. Főleg ha találtunk volna…

Aznap délután még bementünk a Yumboba (4 emeletnyi bazár), souvenirt venni, de a kínálat amilyen nagy olyan lohasztó is egyben. Még soha egy országban sem volt gond, hogy kinek mit vegyek emlékbe. (Kivétel a 4 éves lányomnak, aki kapott egy spanyol ruhát, alku után fél áron!) Egyébként ennyi pocsék és ízléstelen árut még soha nem láttam.
Tipp: Hazafelé volt 2 óránk a repülőtéren a gép indulása előtt és a Duty Free-ben elég jó dolgok voltak normális áron, mint pl.: helyi borok, helyi édességek, kerámiák. (aki babát akar venni gyermekének, az ne itt tegye, mert a legolcsóbb is dupla áron van, mint máshol)
Egyébként a legszebb kerámia tárgyakat a fővárosban láttunk, általában múzeumhoz közeli boltokban.
Itt kell megjegyeznem azt is, hogy a helyiek sem a szállodában, (kivétel az étterem vezetője) sem a boltokban, sem az éttermekben nem nagyon beszélnek angolul, értik-értik, de azért néha németül válaszolnak, ebből következik, hogy a némettel viszont nagyon jól lehet boldogulni mindenhol.

5. nap

A mai terv: észak – ezen kívül – 2 város, 1 ásatási hely, 1 hüllőpark.
Arucas a templomáról híres, emellett egy kedves kis nyüzsgő város, szép kis utcákkal, a Gaudi ihletésű templomával, és a kellemesen üdítő városi parkjával. Mi felmentünk a város kilátójába is, ami már csak azért is időpocsékolás volt, mert utána az autóútról le tudtunk nézni a kilátóra. A következő állomás megint pozitív élmény volt (ahhoz képest, hogy nem vártunk semmit) Firgas. Kellemes, vízesésszerű szökőkúttal, és egy különleges festett csempével díszített lépcsős sétáló utcával.

Megjegyzem, hogy erre felé többször volt a főútra kitéve behajtani tilos tábla. Itt ezt senki sem vette komolyan, így mi se. Ilyen helyeken általában szélesítették, vagy karbantartották az utat, de mindig el lehetett menni autóval, úgyhogy csak előre! (Ha ez a tipp valahol nem jön be, akkor tényleg le van zárva.)

Az ásatási hely, mint ott kiderült csak ősi gabonatárolós nagy lakrész, amit 5+1 perc alatt (5 feljutás, 1 megnézés) meg lehet nézni (belépődíj van, de minimális) de szerintem érdekes volt.
Majd jött a hüllőpark (Reptilandia) amiről az útikönyv ódákat zenget. Nos a legfőbb probléma az volt vele, hogy rég bezárták. Sőt már az oda felé vezető utat is felmarták. Állítólag felújítják majd valamikor…
Mivel aznap sem szerettünk volna túl korán visszaérni a szállodánkba, ezért beiktattuk plusz programként a sziget nagy botanikus kertjét – Jardin Botanico Canariot. Érdemes volt. Először is jót ebédeltünk a “tetején” lévő étteremben (a kert részben egy sziklaoldalban van, és aki nem akar sokat lépcsőzni, kocsival menjen fel az étteremhez), aminek csak annyi volt a hátránya, hogy az üveges terasz lejtett, így evés közben mindig olyan érzésünk volt, hogy belecsúszunk a szakadékba. Ja, és az étel és a kávé is nagyon finom volt:
Ebéd után jólesett megnézni a sziget legpompásabb kaktusz, sárkányfa és pálmaligeteit.
(Mi nagyon optimisták lévén magokat is szedtünk, és lelki szemeim előtt már látom a budapesti házunkat egy nagy pálmafaliget közepén.:)
Bár nem ide tartozik, de aznap este nekem személy szerint egy különleges eseményben volt részem, a vacsorához menet láttam, hogy a mi asztalunk más, mint a többieké. Tele volt szórva virágokkal, és a közepén egy doboz volt. Először azt hittem, hogy a szálloda észrevette az útlevelemből, hogy születésnapom van, és bonbont kaptam. Hát igen elképedtem mikor egy gyönyörű nyakláncot és a hozzá tartozó karkötőt megláttam. Imádott férjem, pedig nem csak ezt csempészte be az étterembe, de még egy csokoládétortát is szerzet, ami utólagos elmondása szerint komoly problémákba ütközött, ugyanis a szálloda étteremfőnöke enyhén szólva is merev volt a témában.

6. nap

Ez a nap sajnos igen borultan virradt ránk, de mi felkészültek lévén az időjárásból Las Palmas megnézését terveztük be. Az idegenvezetőnk figyelmeztetett a parkolási nehézségekre, de nekünk ezzel nem voltak gondjaink, mert a férjem ebben a tekintetben is nagyon rátermett volt. Állítólag a katedrális sem szokott nyitva lenni, de itt megjegyzem, hogy 3 euróért mindig nyitva van, csak oldalt kell bemenni. Mi először a Museo Canarioval kezdtük. Ami kissé morbidnak tűnhet, de én úgy éreztem, hogy az összes megölt őslakost (guanchékat) itt helyezték el a vitrinek mögött.
Miután kimenekültünk innen és kisebb vagyont hátrahagytunk a múzeum souvenir boltjában. Ezek után jó érzés volt bemenni a Kolumbusz házába, aminek megnézését mindenkinek csak ajánlani tudom. (A belépés ingyenes, fényképezni minden helyiségben lehet, csak a megfelelő kamera alá kell állni, így ez nem látszik.) Ezek után Triana sétálóutcája nem fogott meg nagyon, főleg mert ugyanazok a boltok sorjáztak itt is mint a pesti Váci utcában. A kikötőbe is kimentünk autóval, de pechünkre nagy hajót nem láttunk, így csak időpocsékolás volt.

Tipp: a főváros összes bazárja a Santa Catalina negyedben található, de ha valaki 14.00 – 17.00 között megy oda MINDEN ZÁRVA lesz. Ellenben a parkolóházak akkor is tele lesznek. Ezért ezt a részt mi kihagytuk.
A nap további részét souvenir vásárlással töltöttük, és este pezsgőztünk:.

7. nap

Ez a nap félre lett téve, a maspalomasi sivatagnak. Mivel előző nap esett, ezért mi rendhagyó módon egy vizes sivatagban túráztunk. Ennek ellenére felejthetetlen volt. Oda-vissza 4 óránkba telt, de megérte. Leírhatatlan élmény volt. (A világítótorony zárva volt, és nem úgy nézett ki mintha sűrűn nyitva lenne.)
Tipp: A nudista strand miatt, a gyerekesek csak a sivatag keleti részét nézzék meg, mert különben lesz mit magyarázkodniuk (különösen a dombok tetején egy száll hátizsákban, vagy anélkül álldogáló, meglett férfiakon, akik mindenüket a szél szabad szárnyára bízzák.)
Egyébként érdemes keletről nyugatra végigmenni, és visszaúton pedig a tengerparton sétálni az uralkodó szélirány miatt, hacsak valaki nem szeretne visszafele 4 kéz-láb 10 méter magas homokhegyeket mászni.
Nekünk sikerült, de úgy elfáradtunk, hogy beájultunk egy étterembe, ahol mivel nem voltunk éhesek úgy gondoltuk, hogy bőven elég lesz, ha 4-ünknek rendelünk egy 2 személyes haltálat. Mivel azon csak halak voltak, ezért rendeltünk hozzá még egy koktélrák és egy tintahal előételt. A végén alig fértek el az asztalon az étellel megpakolt tányérok, sőt a pincér meg is jegyezte, hogy mi aztán jó éhesek lehetünk!
Megettük.
Mivel utolsó esténket töltöttük a szállodában, ezért úgy alakult, hogy sorban ittuk meg az üveg borokat – a szokásos esti pezsgőnkről nem is beszélve – és igen jókedvvel fogadtuk (az előítéleteink ellenére) az éjszakai transzvesztita showt a szállodánkban. A végeredmény az volt, hogy nem csak a kb.100 nyugdíjas német vendéget vették le a lábukról, de minket is.

8. nap

Ezzel a méltó emlékkel tértünk haza kissé másnaposan, szeretett családunk körébe.

u.i.: A légitársaság minden bonyodalom nélkül hazaszállított minket, és szerencsére csak leszállás után vettem észre, hogy a pilóta ismerős, mert már találkoztam vele a 8 nappal ezelőtti Budapest-Budapest charter járaton.
Adios!

Ágoston Ilona

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu