Bakonyváriné Illés Katalin: Bosznián át Horvátországba – 2005

Bakonyváriné Illés Katalin: Bosznián át Horvátországba – 2005. augusztus

Az írás rövid változata már korábban felkerült a kalauzba. Szerencsére a szerző hallgatva kérésünkre, bővebben is megírta élményeit, tapasztalatait, és kiegészítette néhány jól sikerült fotóval. A beszámolót egyaránt figyelmébe ajánlom azoknak, akik többet szeretnének tudni a boszniai közlekedési viszonyokról és azoknak is, akik Omis, Trogir, Split környékén akarnak nyaralni, vagy meg akarják nézni a Krka-vízesést – a szerkesztő

Augusztus 1-jén 0 órakor indultunk Pécs-Bosanska Gradica-Banja Luka-Jajce-Bugojno-Kupres-Livno-Kamensko-Sestanovac-Omis útvonalon, jól megpakolt 4 autóval, 14-en.

Drávaszabolcson léptük át a határt. Horvátországban összefüggő lakott településeken haladtunk keresztül, ezért majdhogynem végig 50 km/órával mentünk. Első pihenőnk egy INA benzinkútnál volt, ahol rá kellett jönnünk, nem evidens az az állítás – benzinkútnál van mellékhelység. (Később kiderült nem is érdemes megállni INA kútnál, mert tényleg egyiknél sem találtunk WC-t. Hajrá MOL!)

A bosnyák határon, Bosanska Gradicán a határőrök az első autónál tüzetesen átnéztek minden papírt, a másodiknál a felét, az utolsó autónál, pedig csak az útlevelet kérték..
Banja Luka előtt információink szerint autópálya van, 16 km-en keresztül. Természetesen éppen felújítják, néhol bevették a sebességkorlátozó táblákat és lehetett kicsit gyorsabban menni.
Banja Luka után jött a hegyi szakasz a Jajce völgyében. Vezetés közben a sötétben is láttam, milyen gyönyörű helyen járunk, fantasztikus hegyek, zúgó folyó mellettünk, jó kis kanyarok az úton. Az út minősége nem volt rosszabb, mint a magyar utak. Igaz, találtunk olyan földcsuszamlást, ami már régóta eltorlaszolta az utat – valahogy ott felejtették – egy sávra szűkült az út. Jajce környékén az útfelújítást éppen befejezték – friss aszfalt volt az útfelületen.
Itt volt az első találkozásunk a rendőrséggel, mert sajnos a kitáblázottság Banja Luka után kezdett gondolkodóba ejteni. Nem tudtam eldönteni, mennyivel menjek. Hiányosak voltak a település kezdete és vége táblák, (kimentünk a faluból, de be nem mentünk sehol). Sokszor találkoztunk sebesség korlátozás vége táblával, de kezdete nem volt. A sebesség korlátozó táblát, pedig ugye az útkereszteződés feloldja, igen ám, de nem volt útkereszteződés hosszú kilométereken keresztül. Egyszer csak találkoztunk egy újabb táblával, ami egy másik nagyságrendű sebességkorlátozást szüntetett meg. Visszatérve a rendőrre – a rendőr elkérte a jogosítványomat, mutogatta, hogy menjek lassabban – 50 km/h-val mentem. Nem értettem, szerintem nem volt gyors a tempó.

Donji Vakuftól már ismerős úton mentünk – innen megegyezett a tavalyi útvonalunkkal. Ezután jött a fekete leves. Lekanyarodtunk Bugojnonál Kupres felé. BIHAMK honlapján jelezték az alagút lezárását, terelő úttal. Az alagút tényleg le volt zárva, a terelő út pedig borzalmas! A hegyen letarolták az erdőt, leszórták fehér mészkővel, és több kilométeren keresztül hajtűkanyarokkal megtűzdelt szűk erdei úton, pótkocsis kamionokkal megspékelve kellett átkelnünk. Az egyik kanyarban, a szakadékban fejre állt kamion “pihent”. Félelmetes állapotok! Mire leértünk a terelő útról, a kocsinkon vastagon állt a fehér kőpor (Utólag derült ki, hogy a terelő út kezdeténél kint volt még egy tábla. Én nem vettem észre, mert beljebb volt az erdőben:. Halálfej, alatta felirat vigyázz aknaveszély! Még jó hogy útitársaim csak itthon mesélték el!! A hegy egyébként 1384 méter magas, igaz nem mentünk fel a csúcsára. Az alagutat egyébként nem javítják, csak lezárták, ezért ez az állapot hosszabb ideig tart majd.)

A terelő útról leérve – sajnos tábla nélkül – beértünk Kupresbe. Természetesen rendőr állt az út szélén, aki radarral bemért, megállított, megbüntetett 15 euróra. Boszniában a lakott területen 60 km/óra a max. sebesség, Kupresben a rendőr szerint 50. Honnan tudja az autós, ha nincs jelezve? Nem vitatkoztunk, fizettünk. Ezek után próbáltuk betartani a sebességet, de a táblák hiánya miatt nem tudtuk mennyivel menjünk.

A következő probléma a bosnyák-horvát határon volt. Livno után új határt alakítottak ki (természetesen fehér mészkővel leszórt, konténerekből álló ideiglenes határátkelőhely, közben folyik az építkezés is), Arzano helyett Kamenskoban találtuk magunkat A tavaly beszerzett térképen csak Arzanoban van határátkelőhely. Ez +50 km-t jelentett volna. Találtunk egy kis hegyi utat, – kitáblázott út volt, biztosan nem csak mi jártunk így – amelyen vissza tudtunk menni Arzanoba. Na de végre újra Horvátországban voltunk, 50 km-re Omistól. Innen már féllábon is kibírjuk! Innen az út a tengerig igen kellemetlen – meredek, kanyargós, főleg akkor, ha a forgalom is óriási.
Mire leértünk a tengerpartra, folyt rólunk a víz. A látvány sokunkat lenyűgözött. Végre újra kedvenc, gyönyörű kék tengeremet látom! A szokásos omisi dugó a hídnál, mindjárt Duceban leszünk! (A tavalyi 9 óra helyett több mint 11 órásra sikeredett az út.) Beálltunk a ház parkolójába a kocsikkal, felcuccoltunk.. Szobákat gyorsan elosztottuk volna, ha házigazdánk, Ante felesége nem felejtette volna el, hogy a tetőtérben is kértünk egy két ágyas szobát. Kitört a botrány, mi fáradtak voltunk, ő pedig feledékeny.

A szoba üres volt, de többet kért érte, mert külön fürdőszoba volt hozzá. Férjem és Ante házigazdánk gyorsan megoldották a problémát, a telefonos megbeszélés szerint mindenki 11 eurót fizet a szállásért. Sajnos háziasszonyunk megalapozta az első napok hangulatát, nemigazán mosolyogtunk rá találkozásainkkor.

Gyorsan bedobáltunk mindent a szobákba, irány a strand!! Őrült meleg volt, a tenger legalább 26 fok, igazi kánikula! Nem kívánkoztam ki a vízből. Aznap este korán feküdtünk le, hosszú volt az éjszakai utazás.

2. nap – Délelőtt lányommal és barátjával beautóztunk Omisba (Duce Omishoz tartozó kis város kb. 4 km-re van Omis központjától), a többiek lementek a strandra. Omisban fizetni kell a parkolásért.

Két helyen van ingyenes parkolási lehetőség (reméljük jövőre is így lesz) a központtól távolabb – CBA bevásárló központnál, a másik a Cetina mellett be kell kanyarodni és az első alagút után a sziklafal alatt, van egy nagyobb parkoló. Érdekes módon a magyar autók itt parkolnak, vajon miért? 🙂

Lányom barátja, Dávid még nem járt a tengerparton, így Omisban sem.
Nagyon tetszett neki a zöld folyó és a hatalmas függőleges sziklafalak, ezért elindultunk a Cetina mellett felfelé. Elmentünk a rafting túrák céljához, ahol egy régi Konoba és az első (vagy utolsó?) zúgó van. A gyönyörű, tiszta és hideg vízben északi szomszédaink a zúgóba beugorva sodródtak a vízben. Mi azért ezt nem próbáltuk ki, mivel a folyóba gázolva majd lefagyott a lábunk (20 fok alatti volt a víz hőmérséklete). Délután természetesen strand, búvárkodás, kagylógyűjtés.

Este megbeszéltük, hogy a lehozott alapanyagokból ki mikor, főzi meg az elvállalt kaját. Este 6 órára beszéltük meg a közös vacsorákat. Vacsora után bementünk kocsival Omisba, a hajókirándulást lefoglalni. Van egy magyar idegenvezető Omisban, Radics Zsuzsinak hívják, a sétáló utca “turist birojában” dolgozik, este 7-től 9-ig. Bármilyen kérdéssel lehet hozzá fordulni. Az ő tanácsára mentünk a postirai hajókirándulásra.

3. nap – Délelőtt strand, délután elindultunk Makarskát megnézni. Útközben megálltunk azon a ponton, ahol megláttuk a tengert. Lógott az eső lába, borzalmas meleg volt. Makarskán próbáltunk ingyen parkolni, nem sikerült. Lementünk a kikötőbe, ott találtunk óránként 10 kunáért parkolót. Megnéztük a várost, bevásároltunk a Konzumban, amikor kiléptünk az áruházból ömlött az eső. Nagyon kellemes volt, végre kicsit lehűtötte a levegőt.

4. nap – Lehűlt a levegő, éjszaka esett, megijedtünk a rossz időtől. Úgy döntöttünk, reggeli után bemegyünk Splitbe. A rossz idő felhőket, kicsit erősebb szelet, de 28 fokot jelentett. Rájöttünk, hogy nem a Balatonon vagyunk. Ez az idő is megfelelt nekünk. Splitben óriási forgalom fogadott minket, de sikerült 5 kunás parkolót találni, nem messze a kikötőtől. Megnéztük Diocletianus palotáját, mauzóle-umából kialakított templomot, felmásztunk a toronyba (óriási szél fújt fenn), sétáltunk egy nagyot a városban, és megcsodáltuk a számunkra igen érdekes kikötőt, a nagy kompokkal, luxus hajókkal. Hazafelé óriási dugó, 2 óra alatt tettük meg a 22 km-t. Reggel házigazdánk nem tartotta jó ötletnek kirándulásunkat. Most már értettük miért. Augusztus 5. ünnepnap, péntekre esett, a horvátok elindultak a hosszú hétvégére a tengerpartra. A strandolást elnapoltuk…

5. nap – Napsütésre és harangzúgásra ébredtünk, ünnepnap – a háború befejezésének ünnepe. Délelőtt pihegés a strandon, délután felhő-fényképezés, este gyalogtúra Omisba. Gondolkodtunk vigyünk-e esernyőt, megúsztuk, az eső csak éjszaka esett.

6. nap – Újra süt a nap, kék a tenger, a többség a strandot választotta, mi a Cetinát. Felmentünk a Cetina mellett a hegyekbe. Csak kitaposott ösvényre léptünk. Hallottuk a híreket a kóbor aknákról. Ilyen látvány fogadott minket: (Ja, egyébként tériszonyom van, nagyon megbántam volna, ha nem mászok fel, remegett kezem, lábam!)

Kirándulás után, strand, este pedig grill party háziasszonyunk segítségével. Ő sütötte meg nekünk a reggel vásárolt tengeri halat és az otthonról hozott husikákat. Az érkezéskor keletkezett hűvös légkör, itt oldódott fel. Nézzétek mit sütött nekünk! Nagyon finom volt. Kiderült, hogy Németországban szakácsnőként ment nyugdíjba.

7. nap – Újra kék az ég, meleg, ma pihenő… Strand, napsütés, egy jó könyv. Lányomék elmentek kirándulni. Omisban még nem másztak fel a toronyba. Én kihagytam, tavaly már megmásztam. A háború nyomai, – bunker – látszanak még.

8. nap – Kirándulás a Krka-vízeséshez. Tavaly Plitvicén voltunk, idén kiváncsiak voltunk a másik vízesésre. Indulás reggel 8-kor, Trogir után többször megálltunk kilátást megcsodálni. Csak a tenger felé szabad nézni! Az út mellett, igazi szeméttelepet találtok… 10 óra után megérkeztünk Skradinba, ahol motorosok bevezettek minket egy parkolóba. Ha tudtuk volna, hogy beljebb van ingyen parkoló! Így jártunk! Hosszú sor a hajóállomáson, gyorsan, fél órás várakozás után a hajón ültünk. A belépőjegy 50 kuna.
A vízesés egy csoda! A vízesés mellett működő eszközökkel bemutatják, mire lehet használni a víz erejét. Körbesétáltuk, délután 3 órakor értünk vissza a strandra. Fürödtünk egyet – a víz “hűvös” – irány vissza a kikötőbe. Lefelé már nem volt túl rózsás a helyzet, egy órát várunk, hogy feljussunk a hajóra. A parkolásért legomboltak rólunk újabb 45 kunát kocsinként. Hazafelé betévedtünk Sibenikbe, újabb dugó. Trogir-Seget halászfaluban vártak a többiek. Itt beszéltük meg a halvacsorát. Este nyolckor ültünk be az étterembe, ha hiszitek, ha nem fáztunk! Tengeri herkentyűket ettünk, szerintem nem drágán. Fekete kagyló 30, rántott tintahal 35, 3 féle tengeri halból készült tál 45 kuna.

9. nap – Hajókirándulás Brac szigetén Postira halászfaluba. Idén azzal a hajóval mentünk, amit tavaly kinéztünk. Csak magyarok voltak a hajón, Radics Zsuzsi magyar idegenvezetővel. Odafelé iható braci bort, rakiját, és narancslevet kaptunk, egy kis történelem leckével. 40 perc hajókázás után kikötöttünk Postirán, megnéztük a halászfalut, aztán átvittek a homokos öbölbe, ahol jót strandoltunk. Ebédre isteni grill halat kaptunk, finom salátával. Annyit ettünk, amennyi belénk fért. Aztán megint jött a borocska, rakija, kávé, nápolyi. A szórakoztatásunkról sem feledkeztek meg. Amikor elindult visszafelé a hajó, Radics Zsuzsi és Jure matróz gumiálarcot öltött (a gyerekek legnagyobb örömére) és megtáncoltattak minket. Jó hangulatban értünk vissza Omisba.

10. nap – Trogiri kirándulás. Az idő megint jó, de az éjszaka hűvös volt, ezért a tenger egyre “hidegebb”.

Trogir egy gyöngyszem, nagyot sétáltunk a szűk utcákon, beszereztük az ajándékokat a piacon, fagyiztunk a gombócdobálós fagyiárusnál – aki, ha két gombócot kérsz legalább négyet ad grátisz. Trogirban több a magyar, mint a horvát. (A parkolás itt óránként 6 kuna.) Délután azért megmártóztunk a tengerben. Csak az első pillanatban hideg, aztán már nincs gond. Este naplemente fényképezés a strandunkon. Sajnos már a hazautazáson gondolkodtunk. A kupresi terelőút felé nem kívántunk menni, új útvonalat kellett találnunk, ha Mostart és a Neretvát látni szerettük volna.

11. nap – Egész nap strandoltunk, elővettük a francia golyójátékunkat. (De miért csak most?) Óriási csatát vívtunk. Este pakolás. “Utolsó vacsora”, búcsúzkodás házi gazdáinktól, megbeszéltük a jövő évi nyaralást. Telefonon 2006. áprilisában jelentkezünk..(Este szomorúan búcsúztam el tengeremtől.)

12. nap – Az első csapat éjfél után indult az autópályán hazafelé. A másik autó reggel, ugyancsak autópályán.

Mi két autóval Mostar értintésével Bosznián keresztül indultunk. haza.. Útvonalunk:
Omis-Ploce-Mostar-Jablanica-Bugojno-Donji Vakuf-Zenica-Doboj-Kotorsko-Slavonski Brod-Nasice-Donji Mihojlac-Pécs.
Mostar sajnos magán viseli a háború nyomait, csak a híd környéke van helyreállítva. A parkolás óránként 1 euro, ha az út szélén akarsz megállni, a ház tulajdonosai is elkérik a díjat.

A hídról most is ugranak a helyiek a Neretvába, de természetesen a turistáktól összeszedett pénzért. Mi éppen láttunk egy ugrót. Két órára álltunk meg, aztán tovább indultunk a Neretva völgyében. Mostar és Jablanica között kétszer állították meg a forgalmat, mert réselővel bontották a sziklát – óriási dugót okozva a szarajevói úton (BIHAMK honlapján nem jelezték – a sorban állva megnézettem az interneten).
A munkagépek úgy foglalták el az utat, hogy a kamionok alig fértek el. Ezért már nem mertünk Szarajevó felé menni, mert a feltorlódott kocsisorban rengeteg igen lassú kamion ment előttünk. Megváltoztattuk az útvonalat és Jablanicánál Bugojno felé elkanyarodtunk. Ez az út biztosan lassúbb volt (ugyan a Szarajevó felé nem próbáltuk), mert volt egy-két hegymászós rész – viszont néha találtunk kapaszkodó sávot. Az út gyönyörű tájakon vezet át. A horvát-bosnyák határon – Slavonski Brodnál – a horvátok lezárták az átkelőt és egy szűk városi utcába helyezték át a határt. Újabb óriási dugó, nem tudtunk kimenni a határról, mert a Száva partján a határra sorban álló kamionok miatt nem fértünk el. A rendőrök irányítanák a forgalmat, ha tudnák.

Tudom, egy kicsit hosszúra nyúlt az élménybeszámolóm, de ez már rövidített verzió. A 600 kép közül nehezen tudtam választani. Higgyétek el számomra tényleg fantasztikus nyaralás volt.

Összegezve:

– Jövőre éjszaka, autópályán megyünk, így talán kikerüljük a forgalmi akadályokat
– Még egy megjegyzés a jövőre vonatkozóan: augusztus 5. és 15. ünnepnap Horvátországban. Ha ez péntekre vagy hétfőre esik, akkor egész Horvátország elindul a tengerpartra, ezért olyan dugó van, hogy gyalog gyorsabban odaérsz bárhova.
– A benzin árakról: Boszniában tényleg olcsóbb a benzin 1,68-tól 1,88-ig KM-ért (1 EU -1,95 KM) lehet tankolni 95-ös benzint. Jóval “büdösebb” mint a magyar, de más problémánk nem volt vele (reméljük nem is lesz). A nagyvárosok közelében vannak az olcsóbb a benzinkutak.
Bakonyváriné Illés Katalin

• 
  
  
  

  Jövőre éjszaka, autópályán megyünk, így talán kikerüljük a forgalmi akadályokat.


• 
  
  
  

  Még egy megjegyzés a jövőre vonatkozóan: augusztus 5. és 15. ünnepnap Horvátországban. Ha ez péntekre vagy hétfőre esik, akkor egész Horvátország elindul a tengerpartra, ezért olyan dugó van, hogy gyalog gyorsabban odaérsz bárhova.


• 
  
  
  

  A benzin árakról: Boszniában tényleg olcsóbb a benzin 1,68-tól 1,88-ig KM-ért (1 EU -1,95 KM) lehet tankolni 95-ös benzint. Jóval “büdösebb” mint a magyar, de más problémánk nem volt vele (reméljük nem is lesz). A nagyvárosok közelében vannak az olcsóbb a benzinkutak.