Bánáthy László: Nyaralás Neumban – Bosznia-Hercegovina – 2005

Bánáthy László: Nyaralás Neumban – Bosznia-Hercegovina – 2005.06.25- 07.02.

Úton

Először is elnézést kérek azoktól, akik tudják, hogy Bosznia-Hercegovinának is van tengerpartja!
Ugyanis azért írtam fel a címbe is Bosznia-Hercegovinát, mert 10 ember közül (valamennyi diplomás!) – aki megkérdezte, hova megyünk nyaralni mindössze 1 azaz egy nem vonta kétségbe azt, hogy Bosznia-Hercegovinának van tengerpartja. Volt olyan, aki csak akkor hitte el, amikor megmutattam neki a térképen. Márpedig ennek a ténynek most jelentősége van. Nem tudom, hogy a JSZSZK-s (Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság) időkben is Bosznia Hercegovinához tartozott-e ez az összesen 8 km-nyi tengerpart ( egy kopár félszigettel), bár akkor valószínűleg nem is volt jelentősége.
És hogy miért éppen ide? Az egyik utazási iroda prospektusában már két évvel ezelőtt megakadt a szemem a következőn: “A szálloda vendégeit lift viszi le a tengerpartra.” Akkor már lekéstünk róla, nem volt hely a rendelkezésemre álló terminusban, most időben léptem és foglaltam le, mert még mindig furdalt a kíváncsiság. Többen mondták, “Nem vagy Te észnél, hogy Boszniába mentek”. Ennek ellenére mi mentünk, mert én egyszer valamit a fejembe veszek…!, nomeg 2 évvel ezelőtt amikor Trogirba mentünk – szintén Bosznián keresztül – akkor se tapasztaltam semmi negatívumot az út során. 1994-ben amikor még hadban állt egymással Horvátország és Szerbia Selcén voltunk nyaralni. Átmentünk a Krk szigetre és akkor ott láttunk összesen 3 katonát, akik fegyvereiket maguk mellé gúlába rakva békésen söröztek a város kikötőjében egy presszó teraszán. Igaz akkor pecsételtek még az útleveleinkbe a határon, most csak az első belépésnél a bosnyákok. Azért elsőt írtam, mert kétszer kell átlépni a horvát-bosnyák határt mire Neumba ér az ember fia.

Útvonalunk: Szeged – Bátaszék – Udvar >< Kneževo (HR) - Osiek - ?akovo - Vrpolje - Babina Greda(HR) >< Bosanski Šamac(BIH) - Doboj - Zenica - Visoko - Hadžići - Konjic - Jablanica - Mostar - Pocitelj - Doljani(BIH) >< Metković (HR) - Lovorje - Klek(HR) >< Neum (BIH).

Ez az útvonal tulajdonképpen az E 73 -as út, amely Metković után mintegy 10 km-el Opuzen határában az E 65 -ös útba torkollik, ahol is balra Dubrovnik iránya kellett fordulnunk.
Bosanski Samac után elhagyva Szlavónia síkságát egyre dombosabb a vidék, majd egyszer csak a hídfőn egy tábla Rijeka Bosna. Sajnos nem számoltam meg, hogy hányszor hajtottam el a Rijeka Bosna feliratú tábla mellett, de nagyon sokszor, ami nem csoda ugyebár, miután az út ezen szakasza a Bosna folyó völgyében fut, hol a jobb, hol a baloldalon a változatosság kedvéért néha egy-egy kisebb hegy is közénk szorult. Konjičnál elértük a Neretvát, és a Jablaničko Jezero-t.
Ami ezután következett az maga a csoda. Sokat hallottam utunkat megelőzően a Neretva völgyének szépségéről – hiteles emberektől -, de a látvány ennek ellenére mellbevágott. Nem is lehet ezt leírni, de lehet, hogy én vagyok kevés hozzá. 20 évvel ezelőtt, ha valaki egy az egyben megfestette volna a látványt, akkor azt mondták volna a “hivatalból hozzáértők”, hogy ilyen nincs, tehát ez giccs! Attól a pillanattól kezdve, hogy megláttam a Neretvát, egy kérdés motoszkál a fejemben.: Mitől olyan a Neretva színe, mint amilyen. A párom szerint “permetkék”, – a nők valahogy, valamiért jobban definiálják a színeket -. Gondoltam először, hogy a napsütés, a folyó menti erdők zöldje tükröződik vissza sajátos módon folyó színében, de nem, mert a borult ég alatt a kopár sziklák között rohanó Neretva is ugyan olyan színű volt. Nem is próbálom visszaadni a Neretva völgyének szépségét, mert csak szánalmas kísérlet lenne. Ezt látni kell!
Mostar előtt elhagytuk a folyó vonalát – hiszen ő bemegy a városba is – majd amikor újra találkoztunk, mintha nem is ő lett volna. Eltűnt az ártatlan kéksége és a növekvő vízhozammal együtt színe is a megszokott “folyó” színűvé változott. Metkovičnál búcsút mondtunk a Neretváknak – itt már két ága van Mali Neretva és Neretva – mi meg hozzáfogtunk az utolsó igen kemény hegyi szakaszhoz 7-11 százalékos emelkedőkkel és lejtőkkel, hogy végre eléjük a tengert – ami már “csak” egy karnyújtásnyira volt, gondoltuk mi -, a Neretva meg egy hegyek által övezett medencében folytatja útját a tenger fele, amit egy delta torkolattal ér el. Opuzen után kb. 10-12 kilométerrel végre feltűnt a tenger és ez új erőt adott a gázpedál erőteljesebb taposásához, aminek eredményeként, hirtelen előbukkant a semmiből a Neum-Nord határátkelő. Néhány perc után végre megtaláltuk szállodánkat is – Hotel Neum -, és véget ért, a több hosszabb, rövidebb megállással, pihenővel tarkított 13 órás út, ami a kilométeróra tanúsága szerint 712 kilométer volt.

Neum a többszintes város

Neum és környéke közigazgatási egységet 1978-ban hozták létre, jelenleg kb. 4400-4500 állandó lakosa van, melynek kb 90%-a horvát, 4,3%-a szerb, 3,7%-a muszlim és 2 % egyéb. A “város” idomulva a természeti adottságokhoz az E 65-ös úttól északra fekvő kert-város jellegű részből – itt vannak síkban párhuzamos utcák is – és az úttól délre eső teraszosan kialakított “emeletes” hegyoldali részből áll. Vannak olyan pontjai a városnak, ahol a tengerszint és az E 65-ös út szintje között ( ez az ötödik szint) még 3 terasz szint van. A házak, villák szabályszerűen hozzá vannak ragasztva a hegyoldalhoz és az utcáknak csak a hegy felöli oldalán vannak házak. Itt szinte minden ház egyben szálláshely is, a kisebbekben 2-3 szoba, a nagyobbakban akár 7-8 apartman is van a 2-3-4 emeleten. Hogy hol parkolnak? A földszinten helyesebben az utcaszinten a házak előtt illetve az épület alatti garázsokban, no meg a házak tetején kialakított parkolókban. Ezeket a parkolóhelyeket az épület feletti utcáról közelítik meg, majd parkolás után lemennek a lakók szobáikba egy erre a célra kialakított lépcsősoron, ami több esetben a két utca közötti föl – le irányú egyéb személyforgalmat is szolgálja. Ezek az utcák és épületek mind közművesítve vannak, még a csapadékvíznek is vannak csatornák. Találkoztam néhány elhagyott telekkel, épülettel is, de ahol laknak, ott minden négyzetcentimétert hasznosítanak, ki virágot, ki pedig petrezselymet vagy fűszer növényt ültet a cserépnyi szabad helyre amik a sziklák között van. Az utcák a mostoha körülmények ellenére teli vannak virágzó leanderekkel, és más számomra ismeretlen virágzó bokrokkal, sok helyen pálmák adnak árnyékot és sok- sok háznál, villánál szőlő lugasok törik meg a kőrengeteget.
Sok kisebb nagyobb vendéglátóhely – pizzéria, kávézó, söröző – várja a vendégeket, és szolgálja ki őket először “vendégként” de másodjára már jó ismerősként. Szinte kézzelfogható a vendégszeretet a figyelmesség, de ez elmondható szinte minden üzletre. A szállodához vezető utcában van többek között egy kis ékszerbolt. Természetesen a Lányoknak ide be kellett menni. Két 15-16 éves gyerkőc – egy leány és egy fiú – fogadott bennünket, s míg a Lányok vizslatták a vitrinben az aranyakat, a kislány egy szempillantás alatt két kis üveget – 2 cl-es – tett elébük, meghívva őket ezzel egy kis “pelinkovacra” -el is fogyasztották -. Vásárlás nélkül mentünk tovább a két gyerkőc – miharabbi viszontlátásra – köszönése után. A következő ékszerboltban – lenn a parton – hasonló módon fogadott bennünket az eladó, ahol végül is vásároltak is a Lányok – itt 5 €-val olcsóbban, ugyan azt a fülbevalót, persze némi alkudozás után!, de ez itt is hozzátartozik az üzlethez.
S ha már az üzleteknél tartok. Emlékszem rá, hogy mielőtt az EU országaiban bevezették az eurot (€ ), mennyit szenvedtek a fejlett nyugati országok üzleteiben a kettős árfeltüntetéssel. Hát itt ez természetes! Van ahol hármas árfeltüntetés van. Magán az árun például cigaretta krajinai márkában (KN) a polc címkén KN-ben, horvát kunában és néhol euroban. Ha fizet az ember bármelyik pénzzel lehet fizetni! lehetőség szerint abban adnak vissza, de előfordult az is, hogy az eurot kunával egészítettem ki és KN-ben kaptam vissza, de mindig pontosan számoltak! Hogy mennyire vevő centrikusak, egy példa erre. A szandálom csinált egy kis sebet a lábfejemen, nosza vegyünk ragtapaszt. A szállodával szembelévő kis boltban nem volt – a kiszolgáló hölgy áttúrta a kézitáskáját is tapaszért – a közeli patika éppen zárva, nem volt más mint felmászni az ötödik szintre az E-65-ös út menti üzletházba. Itt sem találtam a polcokon, megkérdeztem az egyik pultos hölgyet, hogy van-e és hol, kijött a pultból és miután konstatálta, hogy nincs, mondott valamit a pénztárosnak és közben hátra ment a húspulthoz, aminek fiókjából elővarázsolt nekem 3 kis tapaszt, közölve, hogy nem kell fizetni érte! Gondolom, hogy mondanom se kell, hogy ezek után csak ott vásároltunk, még ha fel is kellett lépcsőzni az üzlethez. Az üzleten látszik, hogy hozzáértő gazdája van, de az eladó humanitása szerintem lényéből fakadt, és az eset példája annak, hogy miként lesz a figyelmességből, emberségből esetleg haszon.

A szálloda – Hotel Neum

Az épület még a “boldog” jugoszláv időkben épült. Külső megjelenésében tipikusan a szocreál építészet jegyeit hordozza. Az épület teljes magassága hagyományos mércével mérve 7 emele-tes, persze ez nézőpont kérdése, mert az épület fogadószintje az 5. emeleten van! Gépkocsival érkezve – csak egy utcából közelíthető meg autóval – egy nem túl nagy, de jól kialakított, rendezett parkoló fogadja a vendégeket. A bejáratnál csak a kiszállás, kipakolás idejére illik megállni, mert a bejárat közelében csak 5 kocsi számára van kijelölt parkoló. A bejáraton belépve egy impozáns belsőtérben elhelyezett recepciónál intézhetik a vendégek a formaságokat és – hogy közben nehogy szomjan haljanak – pár lépésnyire már helyet is foglalhatnak a hall részét képző eszpresszó-drinkbár kényelmes foteljeiben. Még végig se gondolják, hogy egy jó zuhanyon kívül mire vágynak a felszolgálók már is állnak rendelkezésükre. A választék minden mi szem-szájnak ingere, kivéve a meleg ételeket, mert azt csak a 6. emeleti étteremben lehet kapni.
Nos bejelentkezés után lementünk a 3. emeleti szobáinkba és pillanatok alatt birtokba vettük. Szerényen, de praktikusan berendezett szobák zuhanyozóval, egyedül talán a hűtőszekrény hiányzott a klímaberendezésen kívül. No persze voltak klímás szobák is, 10-15 százalékkal többért.
Az étterem fölött egy terasz helyezkedik el, ami részben nyitott illetve zárt. Mekkora bulik lehettek ott valaha! Jelenleg valószínű, hogy csak rendezvények – ifjúsági – alatt van használatban, tekintettel “szomorú” állapotára. Sajnos nem tudtam fellopakodni a szemfüles ajtónállók miatt, pedig biztos pazar képeket lehetett volna a tetőről csinálni.
Az étterem szép nagy, tágas, ha tele van akkor sem zsúfolt. A felszolgálók rendkívül figyelmesek, igyekeznek maximálisan kiszolgálni a vendégeket. Első este még csak egy horvát nyelvű étlap volt kiegészítve a magyar ételnevekkel, de másnap már minden magyar asztalnál magyar nyelvű étlap volt! A reggelik svédasztalos önkiszolgáló rendszerben zajlottak, míg a vacsorákat a felszolgálók hozták ki.
A már említett hall béli drinkbárhoz egy terasz is tartozott, ahol esténként élő zene szórakoztatta a vendégeket.
Mint említettem volt, a szobáink a harmadik emeleten voltak, miként a szálloda úszómedencéje is, melyet tengervízzel töltöttek fel és tartottak állandóan frissen. Természetesen napozó terasz is volt a medence körül. No, meg egy kis drink pult is, nehogy szomjan haljon a kedves vendég a medence partján. A medence egyik fele benyúlt az épületbe – ahol a tető és az üveg falak némi árnyékot adtak a legnagyobb melegben is -, míg a másik fele a szabad ég alatt volt. Így aztán, ha lustaság fél egészség alapon nem vándorolt le a kedves vendég a tengerpartra, akkor is tengervízben hűsölhetett.
Apropó tengerpart. Alig vártam, hogy felderíthessem, hogy is működik ez a “A szálloda vendégeit lift viszi le a tengerpartra.” dolog. Némi információ szerzés után be a liftbe és megnyomva a PL – Plázs – gombot, már indultam is felfedezni. A lifttel a földszintet elérve még 6 emeletnyit süllyedtünk, amikor végre kinyílt az ajtó és egy bunkerban találtam magam, ahol egy kis előtérből egy sarkig nyitott kb. 75-80 cm. széles vasbeton ajtó mellett elhaladva egy hosszú alagút nyílt előttem, minek végén a napfény sejtette a szabad világot. Ez az alagút 125 lépés hosszú volt, a végén hasonló méretű ajtókkal. Méretére jellemző egyébként, hogy egy páncélozott parancsnoki úszó gépkocsi, két oldalán gyalogos katonákkal kényelmesen elfért benne, és az antennák még a mennyezet alatt futó levegőztető rendszer csöveit sem érték volna el! (Csak nem próbáltad ki!? 🙂 – a szerk.) Valószínű, hogy annak idején eleve kettős hasznosítási céllal épült az épület, amit az is tanúsít, hogy úgy az alagútból, mint az alagút előterébe a szállodából vezető lépcsők fordulóiban a “földszintet” követően méretes vasajtók nyíltak és vezettek valahova a hegy belsejébe. Katonaviselt ember számára egyértelműen egy vezetési pont rejtőzött valamikor – vagy most is?- a vasajtók mögött. Azt gondolom mondanom se kell, hogy az alagútból egy rámpa vezet – és nem lépcső – a hegy lábánál futó útra. Innen aztán még jó néhány lépcső lefele, és már meg is érkeztem a Plázsra.
Sajnos a természet nagyon fukarul bánt az itt élőkkel, no, meg a vendégekkel, hiszen nagyon keskeny a part, főként azoknak akik a nagy, széles parti fövenyekhez szoktak. De mint mondani szokták, sok jó ember kis helyen is elfér.

A Plázs

Hát a hétvégi napokon egy heringes dobozban sincs nagyobb zsúfoltság. Diákkorom, budapesti – meccsekről a városba tartó – villamosait jutatta eszembe a tömeg. És amikor ez a tömeg elvonult este, alig maradt szemét utána, pedig sokak szerint ez Balkán! A hét más napjain sokkal kényelmesebb, bár akkor is ajánlatos minél hamarabb lemenni az árnyékos helyek miatt.
Kisgyermekes szülőknek nem éppen ideális hely, bár van egy kis szakasz ahol egy kicsit laposabb a part, de nem ez a jellemző. No, meg erre a kis szakaszra rengeteg “ember-palánta” jut.
Sehol nem láttam még ennyi gyereket! A fiatal párok minimum két gyerekkel strandoltak. Valahol talán érthető is ez, hiszen Bosznia a háborúkban nagyon sok lakosát vesztette el, van mit pótolni.
A strand teljesen kavicsos, némi időbetelt amíg az ember megtalálta a megfelelő pózt a napozáshoz. Sajnos nagyon kevés a fa, és ha nem megy le időben az ember a partra, árnyékos
helyet már véletlen se talál. Mondhatni talán azt is, hogy strandra napozni, fürdeni megy az ember, de egész nap a tűző napon lenni nem tanácsos. A víz nagyon tiszta és kellemes hőmérsékletű volt. A hőmérséklete olyan mint a legdélibb horvátországi strandoké, a tisztasága azért volt meglepő, mert tulajdonképpen egy mélyen benyúló öbölben van és az ilyen helyeken általában nem olyan intenzív a víz öntisztulása, mint a nyitott partszakaszokon.
És hogy mennyire fontos a vendég, a turista, mi sem példázza jobban talán, mint az, hogy alig néhány métert kell csak megtenni ahhoz, hogy éhségét vagy szomját csillapítsa a strandoló. És ami feltűnt még: a parton maximum 10 százalékkal magasabbak csak az árak, mint bárhol a városban.
Életemben először kipróbáltam(tuk) a vízibiciklit. Hát igencsak pedálozni kellett, mire elértünk a
“belvárosi” partszakasz magasságába. A város látványa a tengerről viszont, minden izzadság cseppért kárpótolt bennünket. Miért van az, hogyha biciklizik az ember – legyen az vízi vagy szárazföldi – mindig szembe fúj a szél!? Szerencsére azért időben visszaértünk a strandra, már nagyon vártak ránk, mert mindenki aki ki akart menni a vízre, igyekezett minél hamarabb szerét ejteni, mert 11 óra után már csak a “bennszülöttek” vállalkoztak erre, akik már megszokták a perzselő napot a vízen, mert ott tud csak igazán perzselni!

Zárszó

Summa summarum, egy nagyon kellemes hetet töltöttünk el itt, e sokak számára esetleg csak átutazóban ismert helyen és olyan érzéssel köszöntünk el, hogy ide újra vissza kell jönni majd egyszer.

Lejegyezte, az Úr 2005. évében egy földi vándor, alias Bánáthy László Szegedről a Tisza partjáról.

További képek az utazásról a szerző oldalán>>

A szerző írásai Az Útikalauzban

Bánáthy László: Jordánia – 2004

Bánáthy László: Kotor – Crna Gora – Montenegró – 2001

Bánáthy László: Nyaralás Neumban – Bosznia-Hercegovina – 2005

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu