Utazási beszámolót írni Albániáról nem könnyű. Nem azért, mert ne volna mit megmutatni, inkább azért, mert ehhez az országhoz kell a vállalkozókedv. Persze hozzáteszem, hogy ahhoz is kell némi merészség, hogy utazási irodákra vagy az utasait, bőröndöket otthagyó repülőtársaságokra bízzuk nyaralásunkat.
A biztosítós hölgy, aki kiadta a zöld kártyánkat, nem menne a migránsok miatt, de meséltek már Albániáról az ügyfelek, biztos szép lesz. Nézzünk néhány más mérhető dimenziót, ami veszélyeztetheti a komfortzónánkat. Vegyük mindjárt az elsőt, a közlekedést.
Szarajevóban figyelmeztettek bennünket arra, hogy bár első albán célpontunk a térképen nincs messze (408 km), a kanyargós utak és a határok kiszámíthatatlansága miatt ne vegyünk mérget arra, hogy világosban odaérünk. Valóban, egy jó bosnyák kávé után fél 12-kor indultunk és 11 óra múlva érkeztünk meg Golembe.
Montenegró felé a Tara-kanyon mentén egy ideig jól lehet haladni, a határ előtt (legalább 20 km-en) azonban az út szinte aszfaltút jellegét is elveszíti. A határ maga egy egysávos fahíd. Ez egy igen különleges helyzet, mert a fahíd két oldalán lévő hatóságok kénytelenek egymással beszélni és figyelni, nehogy beálljon az egész, így itt nem a ,,Pató Pál” – mozgalom irányítja a határforgalmat.
Montenegróban már újra lendületesen autózunk, ha éppen nem csodáljuk az útmenti panorámát. A fővárost elkerüljük, viszonylag gyorsan elérjük Albánia határát. Ámde itt rögvest tapasztalható az első lecke: a felfestések tájékoztató jellegűek. A határátkelés lassú. A helyzetet ismerő AA-s rendszámok hol az egyik, hol a másik sorban tűnnek fel. A feltorlódott autók azonban a határátkelés után szinte eltűnnek. Gyorsan, körforgalmakkal tarkított, jó minőségű – esetenként 2*2 sávos – autóúton haladunk.
Mire megérkezünk Golembe, tapasztaljuk, hogy a közlekedési rendőrök Albániában a kereszteződésekben, körforgalmakban alapvetően a ,,pedig jó ötletnek tűnt” elnevezésű, alkalmi, többsávos megoldásokat igyekeznek felszámolni, illetve segíteni az alsóbbrendű útról érkezőket, de összességében a szimpla gyorshajtás nem éri el az ingerküszöböt.
Albániában dugók bárhol, bármikor keletkezhetnek. El kell hát fogadnunk azt, hogy a Balkán nem a gyors nyaralások világa, de navigációs programok sokaságával és egy stratégiai offline térképpel érdemes elindulni.
A turizmus: mosoly, jókedv és segítőkészség
Célországunk igazán vendégszerető, szállások sokaságával rendelkező ország. Szubjektív, de talán árszintben ott járhat, mint – emlékeink szerint – 2010-ben Montenegró járt. Kártyával szinte csak a benzinkutaknál lehetett fizetni (illetve – ahol mi jártunk – egy vlorai bevásárlóközpontban). Szóval minden más esetre legyen nálunk készpénz. És igen, amerre mi jártunk – a csillagokkal rendelkező – szállásokon sem fogadtak el kártyát. Még nem ért el a nagy boomhoz az albán kártyahasználat.
Ennek kapcsán át kell gondolni, hogy mi is a család nyári nyaralási fogyasztási kosara. Ehhez kell helyi valutát Pesten váltani, vagy eurót (is) hozni. Ez utóbbi a szállodában is elfogadott fizetőeszköz, a helyi valuta pedig az utcai árusoknál működik inkább.
A szolgáltatásokra sehol sem volt panaszunk: kedvesek, mosolyognak, hozzák a megrendelt dolgokat. A közös nyelv (szerencsés esetben) lehet az angol, de talán az olasszal több helyen és precízebben is megértethetjük magunkat. Ám a mutogatás és a kevert nyelv is megteszi. Különösen így van ez az országút mentén a mézet és fügét eladóknál.
Tengerpartok választéka bőséges. Északon lassan mélyülő homokos partok (Adria déli része); délen apró kavicsos, köves partokat láthatunk (Jón tenger). És itt újra elérkezünk ahhoz, hogy egy hét alatt nyáron csak ízelítőt kapunk Albániából.
A hármas telefonos díjzóna miatt javasolt mindenkinek egy helyi sim-kártyát venni. Ilyenre sok helyen van mód. Segítenek is beállítani a készüléket. Ha ez megvan, akkor már más helyszínek felé is nekivághatunk. Térerőben nincs probléma, türelem viszont ahhoz kell, hogy leérjünk délre. Az utak jók, de elkerülni két települést (Vlorát és Fiert) nem lehet. Mi itt sok időt vesztettünk. Így esett, hogy közel 200 km-es utat hozzávetőleg 5 óra alatt tettük meg.
De utunkat színesíti egy közel 1000 méter magas hágó, a Llogara is. A csúcs közelében érdemes megállni, szép képek készülhetnek.
A parkolás kulcsszó a kirándulásoknál
Llogara hágó – Kis forgalom, szép környezet és mindjárt ott a Jón tenger
A tenger tematikát folytatva Borsh kavicsos strandját felejtősnek mondhatjuk. Ksamil viszont minden tekintetben hozza azt, amit mondtak róla: apró kavicsos strandok, tagolt partszakasz, öblök, türkizkék víz; hobbi úszók számára is elérhető távolságban lévő szigetek, vízibicikli birodalom. Persze ennek megfelelően mindenki meg szeretné nézni ezt az élményt. Ksamilba szerencsére nem kell átmenni a térség központján, Sarandán. Keletről kerülhetjük, este pedig szintén nem kell ácsorognunk, mert délre menet – egy kis kompozás után – gyors utat találunk vissza a szállásunkra.
Azok az utak, amelyek nem tartoznak a fő közlekedési csapásirányba, nem is igazán vannak a figyelem középpontjában. Amíg egy hágó-útszakasz aszfaltozását napokon belül megoldják ilyen helyeken óvatosabban kell sebességet választani. Az úthibák mellett errefelé gyakrabban találkozhatunk a térség megélhetését biztosító ágazattal. Nyájak, csordák vagy csak kósza állatok ballaghatnak át az úton vagy jöhetnek velünk szembe. Természetesen a turizmus nem biztosíthat mindenkinek megélhetést, így errefelé a lakhatási szegénység is látókörünkbe kerül.
Közép-európai szemmel váratlan helyzetekkel találkozhatunk az albán utakon
Talán nem véletlen, hogy egyik kirándulási helyszínünkön (Berat) működő egyetem társadalomtudományi, pedagógiai és gazdasági karral is rendelkezik. 4000 hallgató jár ide, 2009-ben nyitotta meg kapuját. Persze a nyár és a vasárnap nem feltétlenül egyetemlátogatást kell, hogy jelentsen, így a város nevezetességét, a 2008-ban világörökség címet kapott ,,ezerablakos” városnegyedet néztük meg. A helyszín sokakat vonz, így nem meglepő, hogy házaspárok is jó fotóshelyszínnek tartják.
A világörökség 1000 arca
1000 ablakos város – háttérben az egyetem kupolája
A másik meglátogatott település, a szépen megőrzött oszmán kori város, Gjirokastra volt. Kommunista tradíciók (itt született az albán kommunista pártfőtitkár, Enver Hoxha), görög kisebbségi közösség és a világörökséghez tartozó épített környezet gazdagítja sétánkat a városban.
Világörökség a belváros
A kommunista tradíció is tradíció
Kőfaragás – családi hagyományok tegnap, ma, holnap
Hazafelé Koszovónak vettük az irányt. Már sötétedett, mire autópályán elértük Albánia koszovói határát. Gyakorlatilag ellenőrzés csak a koszovói oldalon volt, itt tudtuk rendezni – 15 euróért – az országban érvényes gépjármű kötelező biztosítást is. Prizren volt az úticélunk. A hangulata kicsit Mostarhoz hasonlít. Ehhez a meglátáshoz kellenek a kellékek – itt is van egy régi kőhíd, van mecset és van egy világörökség részét képező szerb emlék, a Ljeviš-katedrális is -, és van egy nyüzsgő, beszélgető, egymással szóba álló belvárosi közeg. Tudjuk, ez nem volt mindig így.
De valahogy most így van. Megfér egymás mellett a muszlim turista, aki arra gyűjt, hogy visszamenjen Isztambulba – éjszakáját a mecset előterében tölti – és a Koszovói Felszabadító Hadsereg (UCK) szobra – partizán ábrázolása. A szerb katedrális udvarát éjszaka nem, de nappal körbe lehetett járni.
Tér és a forma Prizrenben -a felszabadító hadsereg katonája mindent lát
Életvitelszerű segítés a mecsetben
Szigorúan ellenőrzött világörökség – a Ljeviš-katedrális
Pristina másnap gyorsan elérhető volt. Az autópálya mentén a benzinkutakon újra ismert emblémákat látunk. A fővárost elkerülő gyűrű profin megépített. Hazafelé menet kétszer futottunk bele a volt Jugoszlávia utáni idők egyik legnagyobb akadályába, a szűk határ-infrastruktúrába és a lóerőkre alapozott hatalmas vendégmunkás áradatba, a modern kori népvándorlásba. Ennek a nyári mozgalomnak mindegy, hogy nappal van-e vagy éjszaka. Egy a lényeg, a mozgás.
Horgos – a vendégmunkás-áradatban rengeteg időnk volt fotózni a határon
Mivel a nyaralásnak is éppen ez a lényege, talán a teljes kifáradás előtt egy perccel hazaértünk, és megfogadtuk, hogy legközelebb repülővel megyünk. Na persze ezt majd meglátjuk.
Dr. Szarvák Tibor
Dr. Szarvák Tibor írásai az Útikalauzban
Ha tetszett, egy lájkkal, vagy megosztással ajánlja ismerőseinek is az írást!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)
[ninja_form id=5]
