Tavalyi családi nyaralásunk közös eleme a velencei hatások feltérképezése volt Montenegrótól felfelé az Adria partján. Újabb nyári zarándoklatunkban folytattuk ezt a célt és kibővítettük néhány érdekes kirándulással.
Szigetvár, Turbék, Mali Mai, Porec, Rovinj, Velence, Dobrovnik, Magyarföld – Magyarország, Horvátország, Olaszország, Szlovénia
Elsőként egy kisvárost vettünk célba. Szigetváron, öt éve már jártunk. De a látogatást a Zrínyi emlékév aktualizálta. A szálláskeresés alapján egy háromcsillagos, fürdő közeli hotelt néztünk ki. Egy kisvárosban természetesen nem nehéz szállást választani abból a szempontból, hogy a látnivalók minden pontból könnyen elérhetők legyenek; az árfekvést tekintve furcsának tűnt az, hogy a hűtő a folyosón helyezkedett el. Eszembe jutottak kollégiumi éveim és azok a cetlik, amelyeket a hűtőkre ragasztottunk a tárolásra betett élelmiszer védelme érdekében. No persze itt nem kellett ilyenre számítanunk.
Szigetvár olyannak tűnt, mint aki nem számolt azzal, hogy turistaforgalomra (akár a hét minden napján) készülni kell. Vasárnap este a hotel konyhája nyolc óra magasságában már nem volt nyitva. Itt egyébként kártyával is tudtunk volna fizetni, ami fontos lett volna, mivel mi nem belföldi túrára készültünk. Na, de enni csak kell, így találtunk egy jó pizzériát a posta mellett, ahol a pizzák mellett a minestrone levest különösen jónak tartottuk.
A városbeli nyáresti sétánk egy kedves, befogadó főtér képét mutatta. Másnap reggel feltérképeztük a várat, ahol a kiállítások működnek, de sétálgatni nem nagyon lehet, mert komoly felújítási program indult.
Rákérdeztünk a most feltárt türbére is. Megtudtuk, hogy a magánterületen folyó feltárás még nem látogatható. Így nem maradt más, mint egy kis feltáró túra Turbék irányába. A 67-es útról jobbra nyíló alsóbbrendű út visz el ahhoz a templomhoz, amelynek helyén temették el Szulejmán szultán szívét és belső szerveit. A templomon látható emléktábla tulajdonképpen a vallások békés és harmonikus együttműködésére hívja fel a figyelmet.
Átlépve Horvátországba Zágrábig eseménytelen utunk volt. Utána a fizetőkapunál kialakult torlódás hosszú kilométereken fennmaradt. Az autópálya tempót csak igen ritkán tudtuk teljesíteni; a tempomat nem volt ajánlott. Házigazdánk szerint káosz igazán hétvégén van, ez egy szokásos hétfői lejutás volt.
Rijeka után a lassan ballagó kamion mögött kettővel érzékeltük, hogy jön egy motoros rendőr. Megkülönböztető jelzést használ, előzgeti a szépen feltorlódott félsziget-látogatókat. És mire az elejére ér, kiinti a kamiont. Mi pedig utazósebességre kapcsolhattunk.
Hazafelé meg láttuk, hogy a hazai rendészet a sebességmérés üzletágat jól üzemelteti, de például a 405-ös úton – ahol 100-as lenne a limit – szintén ment egy kamion 70-nel. Mint Isztrián, a sor szépen nőtt, de nem a rendészet szedte ki a kamiont, hanem az autósok előzhették meg néhány km-rel később a kis négysávos szakaszon.
Úti célunk az Isztrián Porec volt, pontosabban egy Porec melletti üdülőfalu, Mali Mai. A tenger aprókavicsos partja igen közel volt az apartmanunkhoz. Így ez a fontos vakációs cél teljesítve. Ezen a strandon volt egy korrekt árakon működő büfé, a napernyő-napágy kombót 25 kunáért adták naponta. Tavalyi tapasztalatunk alapján elmondhatjuk, hogy az Adria mentén délről északra haladva az árszint és az adótudatosság is nő. Itt már blokkot is adtak.
Szinte minden város neuralgikus pontja a parkolás; különösen így van ez a tengerparton. Ingyenes parkolási lehetőség természetesen volt Porecen és Rovinjban is, de ez az óvárostól távolabb eső részeket (pl. sportpályát) vagy bevásárlóközpont parkolókat jelentett. Egy napi jegy az óváros szomszédságában lévő poreci parkolóban 80 kunát kóstál.
Porec hangulatos óvárossal rendelkezik. A sétákat az otthon is megszokott multik, pékségek és helyi portékákat áruló boltok szegélyezik. És természetesen éttermek/pizzériák/fagyizók is vannak bőven. Költeni jócskán lehet. Mi azt figyeltük meg, hogy alapvetően a készpénzes kóstolókat keresik. Kártyával inkább a magasabb árszintű éttermekben lehet fizetni. És nyilván itt is kaptunk utalásokat a közép-európai kapcsolatra. Egy horvát pincér elmagyarázta, hogy azért tud magyarul bizonyos szavakat, mert télen magyar kollégáival együtt Ausztriában dolgozik.
Azért, hogy a hatás központját is megnézzük, áthajóztunk Velencébe. Van egy cég, amelynek honlapján a weben (www.venezialines.com) is meg lehet venni a jegyeket (reggel a kikötői irodában kell csekkolni). Időben tervezve az utat így közel családonként 50 eurós kedvezmény is elérhető.
Az út közelít a három órához, de gyorsan eltelik. A társaság Szent Pál nevű hajójának személyzete nem zaklatja túl az utazóközönséget. Velencéről elmondták a tudnivalókat németül, angolul és lengyelül is, és saját városbemutató útjaikat is kiajánlották. Mivel egy napos útról volt szó, praktikus választani a Szt. Márk térről, a kikötőig menő vízi taxit. Ki is kötötték: a retúrjegyes lemaradókra sem várnak.
A Szt. Márk térig bevezették a közönséget és itt már magunk szemléltük az egykori gazdasági és politikai hatalom fő agoráját. Történelmi zarándokutunkat várakozással egy helyen szakítottuk meg. Kis várakozás után lifteztünk egyet a Campanile (Harangtorony) tetejére. A jegyeket kártyával is tudtuk fizetni. Fontos, hogy 18 év alatt érvényesíthető a gyerekkedvezmény. A kilátás pompás és innen a magasból még nehezebb azt elhinni, hogy a Szt. Márk tér egykor nem volt nagyobb, mint egy kolostorkert.
Vissza a kikötőbe láttuk, hogy a csatornák élete van olyan izgalmas, mint egy sugárút egy nagyvárosban. Nem meglepő módon a városi kommunális szolgáltatások szervezése a csatornákon keresztül történik, amelynek rendjét kresztáblák és dudaszó, illetve a vízirendőrség is szabályozza.
Ez a Szent Márk téren látható szobor csoport szépen kifejezi azt, amit a történelmi korokon átívelő zarándok útnak gondolunk, ma pedig akár a turizmus alapmotivációinak is hívhatjuk. Hiszen a közösségről, kulturális örökségről, tudásról és hitről és az élmény és portéka (szellemi és anyagi) gyűjtéséről egyaránt szó van akkor, ha egy várost vagy tájegységet látogatunk meg és mindezeket hazavisszük a mindennapokba. Valamiképpen a tetrarchák szoborcsoport mai üzenete ez lehet. És látjuk azt is, hogy mindig van, aki fogadja az üzenetet.
Hazafelé Szlovénia felé vettük az irányt. A dugó azonban az előre eltervezett utunkat felülírta. Az autópályához később csatlakoztunk. Szinte egyedül autózva az isztriai szárazföld kincseit figyelhettük. Később pedig a táblákat, hogy hol is kell átlépni Szlovéniába.
Mindenkinek ajánlom, hogy 1-2 napra álljanak meg a szlovén-osztrák-magyar határ közelében, ahonnan az Őrség fatemplomait és Kelet-Szlovénia érdekességeit is megtekinthetik.
Dr. Szarvák Tibor
Dr. Szarvák Tibor írásai az Útikalauzban
Iratkozzon fel hírlevelünkre, ha nem akar lemaradni semmiről
[ninja_form id=5]