Egerszegi Imre: Tossa de Mar – Spanyolország – 2002

Egerszegi Imre: Tossa de Mar  – Spanyolország – 2002

Június 12-én reggel 6 órakor indultunk el Mályiból Tossa de Mar-ba, Spanyolországba. Körmenden megtankoltam, majd háromnegyed egykor átléptük az Osztrák határt Rábafüzesnél. Néhány kilométerre a határtól egy boltban beszereztük a csokiellátmányunkat, majd továbbindultunk. Gyönyörű tájakon vezetett az út hegyen-völgyön át. A határtól számítva 134 kilométerre van egy kilátó, ahol érdemes megállni körülnézni. Az olasz határt négy óra előtt értük el. Innen 53 kilométerre van egy Autogrill étterem, ahol megebédeltünk. Jellegzetes olasz tészta zöldségekkel, kóla majd egy finom capuccino volt a menü. Bibionéba este fél hétkor érkeztünk. Ezt a kitérőt a felejthetetlen fagyi miatt tettük, nem volt szabad kihagyni. Terveink szerint Padova mellet szerettünk volna szállást foglalni, Abano Terme nevű fürdőhelyen. Kb. 10 szállodában voltunk, de sehol nem volt egy szabad szoba. Tovább indultunk Vicenza felé. Ebben a városban szerencsétlenségünkre épp kiállítás volt, minden szálloda tele volt. Irány Verona. Pontosan éjfélkor találtunk egy háromágyas szobát a Hotel Gardeniában. Az ára elég barátságtalan volt 114 euró, de legalább reggelivel. A szoba szép volt, az árának megfelelő. Reggeli után 9.30-kor indultunk tovább. Útközben megtankoltunk, majd Arenzano mellett egy parkolóban ettünk egy hazai levest, bár csak tasakos volt, jólesett. Imperia városában vettünk némi kaját, amit azonnal elfogyasztottunk, majd a normál országúton indultunk San Remo felé. A város elég zsúfolt, ezért egy földalatti parkolóházban álltunk meg. Egy kávézóban ittunk egy capuccinót majd lesétáltunk a tengerpartra. Ezután megnéztük az óváros egy részét, de ahhoz kevés volt az időnk, hogy mindent bejárjunk. A város a pálmasétányaival, mediterrán nyüzsgésével hasonlít Monte Carlohoz, itt is van egy nagy casino, de a gazdagság itt nem olyan szembetűnő. Újra az autópályán folytattuk utunkat, átléptük a már csak jelképes olasz-francia határt. 10-20 kilométerenként kellet fizetni, nem is keveset az autópálya használatért. Egy kilométer kb. 25 forintba kerül. Frejusban kivettünk egy szobát az Etap hotelben. Barátságos szoba, baráti áron, 39.90 euró. A szoba háromágyas, zuhanyzó, WC, tv. Este bementünk a városba, a kikötőben sétáltunk egy nagyot. Reggel 9.30-kor indultunk Narbonne felé az országúton. Délután 4-kor értünk az Etap hotelba. Ez már csak 37.50 euró volt. Itt nem kértünk reggelit, mert a közelben egy Géant hipermarket volt, ahol friss bagettet, sajtot, joghurtot vettünk. Ezen a napon korán lefeküdtünk, másnap 9.50-kor indultunk a spanyol határ felé. Most sem az autópályán mentünk, mert volt időnk. A francia-spanyol volt határon fél 12-kor mentünk át. Reggel Narbonne-ban még felhős, szomorú idő volt, de itt már 30 fok volt. La Jouqera-nál teletankoltam az olcsó spanyol benzinből, 202 forint/liter.

2002. június 15. szombat.
Tossa de Marba fél kettőkor értünk. Azonnal megtaláltuk a szállást, de a recepción senki nem volt, ugyanis szieszta volt háromig. Bementünk Tossába, vettünk néhány dolgot az ebédhez, majd visszamentünk a szállásra. Átvettük a kulcsot és izgatottan nyitottunk ajtót, milyen lesz az apartman. Kellemes meglepetés ért, hatalmas erkély, előttünk Tossa de Mar és a tenger. Gyönyörű kilátás a hegyoldalra épített apartmanból. A háromemeletes épület legfelső szintjén vagyunk, a bejárattól jobbra van a konyha. Nagyméretű hűtő, normál gáztűzhely sütővel, teafőző, kenyérpirító, evőeszközök. A bejárattól balra van a fürdőszoba. A nappali egy nagyméretű tolóajtóval van kettéválasztva, baloldali részben egy franciaágy, szekrények, jobboldalon az étkező és két egyszemélyes ágy van és egy komód. A bútorok jellegzetes spanyol régi, antik jellegűek. Délután 5-kor bementünk Tossába egy rövid sétára. Szombat lévén nagy volt a nyüzsgés, a városban nem volt egy szabad parkoló sem, csak a fizető parkolóban, ami elég nagy kasza: 369 forint óránként. Később továbbmentünk észak felé egy kanyargós szerpentinen, nagyon szép a környék. Leereszkedtünk egy pici öbölhöz, smaragdzöld, kristálytiszta víz, kavicsos part. Este nyolcra értünk vissza, majd sokáig ültünk az erkélyen és néztük Tossa fényeit.

 

2002. június 16. vasárnap.
Kilenc óra körül keltünk, reggeliztünk, majd henyéltünk egész délelőtt. Ebéd után elmentünk kocsival Blanes-be. Itt van egy sziklaképződmény, ami a tengerbe nyúlik, félszigetszerűen. A tetején kilátó van, ahonnan belátni az egész partszakaszt és a várost. Tettünk egy sétát a városban is, kissé kihalt volt, mert éppen szieszta volt. Ezután átmentünk a néhány kilométerre lévő Lloret de Mar-ba. Vasárnap nagyon nehéz itt parkolót találni, mert a helyiek is ilyenkor jönnek fürdőzni, pihenni. A város feletti magaslaton elcsíptünk egy jó helyet, innen sétáltunk a partra. Nagy volt a zsongás, nem egy csendes hely ez a Lloret. Kiadós gyalogtúra után érkeztünk vissza a kocsihoz, kissé megfáradva. Visszajöttünk a szállásra, megvacsoráztunk, utána felsétáltunk a mellettünk lévő hegyoldalra. Itt láttunk először parafát. Most az erkélyen ülünk és lazítunk.

2002. június 17. hétfő.
Reggel fél tízkor kocsival lementem a boltba reggelit vásárolni. A bagett még meleg volt, finom friss. Kaja után átmentünk Lloretbe fürdeni. Szabad parkolót csak a második körben találtam a hegyen. Hétfőhöz képest elég sokan voltak a parton. Megpróbáltuk a vizet is, de nagyon hideg volt még. A part itt nem finom homokos, hanem apró kavicsos. Elég kalandos mezítláb közlekedni rajta, mert nemcsak szúr, hanem mélyen besüpped az ember járás közben. A nap tisztességesen végezte az ilyenkor szokásos dolgát, a tv-ben erre a napra is 10-es, azaz extrém uv sugárzást mutatott. Három és félórás grilleződés után bementünk egy szupermarketbe, megvenni az ebédhez az alkatrészeket. Néhány perc alatt sikerült is csekély 25 és fél eurót elkölteni, ami 6275 magyar fabatkával egyenlő. Volt azért ennek pozitív oldala is, olyan ebédet rittyentettünk, hogy csak na. Zöldséges húsleves, rántott merluza, főtt burgonya és mediterrán saláta. Este lementünk Tossába sétálni. Most elég könnyen találtunk parkolót. Felmentünk a várba egy nagyon hangulatos sikátor vezetett fel, mindkét oldalon meseszerű, piciny házacskák voltak ódon ablakokkal és ajtókkal. Minden zugban színes virágok pompáznak, nagyon hangulatos az egész. Útközben megnézhettük a korabeli várvédő ágyúkat, amelyek fenyegetően meredtek a tenger felé. Dolguk már nincs, mert csak békés turistákat szállító hatalmas tengerjáró hajók hasítják a ragyogó kék vizet. A magaslat tetején egy világítótorony mutat utat a tenger vándorainak, természetesen csak este, vagy ködös időben. A meghitt csendet néha megtöri egy-egy robbanás, ez a hétvégi Szent János ünnepre készülő Spanyolok petárdapróbálgatása. Már többször volt szerencsénk átélni ezt az ünnepet, amikor is kora estétől hajnal 5 óráig tűzijátékok, petárda robbanások és ünneplő Spanyol emberek töltik be az egész várost és tengerpartot. Éjfélkor pezsgőt bontanak és elfogyasztják a hagyományos Szent János kalácsot. A várból visszafelé jövet a vendéglőket figyelve észrevettük, hogy milyen sok idős ember és kisgyermekes család tölti e helyen idejét. Ez a település csendes nyugodt, szinte már álmos kisváros.

2002. június 18. kedd.
Ma nem voltam reggelit venni, mert előző este bevásároltunk. Negyed 11 körül átmentünk Lloret de Mar-ba kocsival. A parton számtalan kisebb hajózási társaságnak van jegyárusító helye. Az egyik ilyennél vettük meg jegyeinket a Nautilus Star nevű katamarán hajóra. Ezek a hajók nem épített kikötőt használnak, hanem csak egyszerűen a kavicsos partra futnak fel, majd egy emelhető-süllyeszthető rámpán keresztül jutnak az utasok a hajóra. Elindulás után néhány perccel lemehettünk a katamarán úszótest belsejébe, ahol kétoldalt nagyobb ablakok, előttük padok voltak, ahonnan pompás kilátás nyílt a víz alatti világra. Egy sejtelmes titokzatos világ tárult elénk. A sziklás, töredezett tengerfenéken megannyi növény és halfaj látható. A felszínről érkező szűrt napfényben megcsillanó halak látványa csodálatos. A hajó lassan manőverezve haladt szorosan a csipkés part mellett, így sokáig nézelődhettünk a számunkra ismeretlen világban. Később felmentünk a fedélzetre, mert a partnak ez a része a szárazföld felől nem látható, onnan ugyanis nem lehet a meredek sziklák miatt megközelíteni. Nem véletlenül kapta e szakasz a Costa Brava, vagyis a vad part nevet. A hajó Tossába érve néhány percig várakozott, amíg újabb utasok szálltak fel, majd visszaindultunk Lloretbe. A hajóról leszállva szinte letaglózott a nagy hőség, amit a fedélzeten a kellemes tengeri szellő miatt nem éreztünk. Gyorsan visszamentünk kocsival az apartmanba, majd egy finom ebédet kreáltunk. Cukkínis spagettit. Utána egy finom dinnyével nyugtáztuk az éhség felett aratott győzelmünket. Este kilenc körül újra átmentünk Tossába egy esti sétára, majd meglátogattuk azt a szállodát, ahol 1997-ben két felejthetetlen hetet töltöttünk. Az Olimpic Garden bárjában ittunk egy sangriát, a híres gyümölcsbort, amit sok jéggel és gyümölcsdarabkákkal szolgálnak fel. Éjfél előtt értünk vissza a szállásra, nem kellett senkit ringatni, azonnal elaludtunk.

2002. június 19. szerda.
Ma délelőtt meglátogattuk a Jardins Botanics de Mar i Murtra-t, a blanesi botanikus kertet. A 16 és fél hektáros gyönyörű kertet egy német tudós Karl Faust hozta létre 1924-ben. A tengerparttól meredeken emelkedő hegyoldal telis-tele van szebbnél szebb növényekkel, virágokkal, ritkán látott egzotikus példányokkal. A háttérben az azúrkék tenger, ritka látványosság. Külön területen vannak a kaktuszok, ami a fokozott védelem miatt be is van kerítve. Érdekes volt látni a hatalmas banánpálmát, ami most virágzott. A terület bejárását megkönnyítik a menetirányt jelölő táblák, érdemes jelzésüket követni, mert így nem marad ki semmi érdekes látnivaló. A belépő 2.50 euró személyekén, a minimum másfél órás felejthetetlen séta. Következett a bevásárlás, majd az ebéd. Délután napozás, fürdés Tossában a parton. A víz kellemes, de az apró kavicsok egy idő után kellemetlenül szúrnak, így nem bír az ember sokáig a parton mászkálni, inkább eldobja magát egy alkalmas fekvőhelyen. Ez sem rossz, mivel a környezet rendkívül hangulatos. Jobbra a vár, balra a meredek sziklafal. Visszafelé megvettük a képeslapokat, de bélyeget csak a dohányboltokban lehet kapni, de az nem jött velünk szembe. Este a közelben lévő Cala Levado-n lévő Bambu étterembe mentünk tapas partira. Ez egy előételféle, tengeri herkentyűkből, ami a Neckermann áraiban benne foglaltatik. A hely egy magas sziklára épült szálloda étterme, terasz volt, ahonnan nagyszerű kilátás nyílt a tengerre. A kajára kicsit többet kellett várni, mint reméltük, de nagyon finom volt. Kicsi, kb. 5 centis halacskák voltak sütve és tintahal karikák rántva. Ez utóbbi olyan jó volt, hogy rendeltünk egy nagy adagot. Három üdítő, néhány szelet kenyér és a tintahal 11. 40 euró. Hangulatos este volt, hazatérőben megálltunk egy diszkónál, a bárban megnéztem az Interneten, mi újság van otthon, majd kissé roggyantan visszatértünk a Gabarra apartmanba.

2002. június 20. csütörtök.
Ma korán keltünk, 8 órakor, mert indultunk Barcelonába. Úgy döntöttünk, hogy nem autópályán megyünk, így többet láttunk. Ezen az úton helyenként nagyon lassan lehet közlekedni a sok lámpa miatt. A város felé közeledve feltűnően sokan indultak a partra fürdeni, annak ellenére, hogy hétköznap volt. Fél egyre értünk be a kikötő melletti parkolóba. Innen az akvárium felé mentünk, de mivel néhány évvel ezelőtt már voltunk bent, ezért továbbmentünk a Kolombusz szobor felé. Még most is ott áll, ahol 98-ban hagytuk. Innen a Rambla felé indultunk. Ez Barcelona leghíresebb korzója, ahol virágárusok, kisállatkereskedők és mozdulatművészek sorfala között sétálhattunk volna. Igen, feltételes módban, mert a következő pillanatban hangos kiabálás, sípszó, és számunkra érthetetlen szavak skandálása törte meg az egyébként normális városi zajt. Mivel a tüntető tömeg a mögöttünk lévő utcából jött ki, így láthattuk az előttünk pánikszerűen pakoló árusokat, vendéglősöket. A tömegből kivált 2-3 ember előresietve minden nyitvatartó bolt személyzetét erélyes kiáltással és integetéssel a bezárásra utasította. Megfigyeltük, hogy csak a bevándorlók boltjai voltak nyitva, ezért azt gondoltuk, hogy a szakszervezetek tüntetési menetébe botlottunk. A feliratokból is ezt sakkoztuk ki. Így a Rambla megtekintése elmaradt, mivel a híres vásárcsarnok is be volt zárva. Minden kereszteződésben több rendőr figyelte a menetet, de még a felettünk állandóan köröző helikopter is a feszült hangulatot jelezte. Tovább indultunk a Zagrada Família, a Szent Család temploma felé. Kissé elnéztem a távolságot a térképen, mert nagyon sokat kellett gyalogolni. A fáradságot egy kis étteremben pihentük ki, egy ebéd elfogyasztása mellett. Az útikönyvekre hallgatva, melyek azt írják, hogy lehetőség szerint a helyiek által látogatott tapas bárokban együnk, három menüt kértünk. Nem bántuk meg. A személyzet nem beszélt semmilyen idegen nyelvet, ezért nem nagyon tudtuk, mit tartalmaz a menü, de csak nem lehet rossz, ha ők is ezt eszik. Elsőre kihoztak egy-egy tányér előételt, ami három szelet pirítós, pástétommal és kevés salátát tartalmazott. Utána sült sonka, rendes egész sonkából szelve, főtt burgonyával. Kissé pikáns enyhén csípős, finom volt. A desszert dobozos jégkrém volt, majd jeges teát ittunk. Három személyre összesen 21 euró volt, ami itt felettébb baráti árnak számít. Ezután körbejártuk a Zagradát, de a bejáratnál láttuk, hogy nincs nyitva. Ekkor elhatároztuk, hogy gyaloglás helyett metróval megyünk vissza a kocsihoz. A lépcsőhöz érve megdöbbenve láttuk, hogy a bejáraton szigorú vasrács állja utunkat. Ekkorra állt össze a kép, a szakszervezetek teljes sztrájkot hirdettek, nem volt tömegközlekedés, boltok, kiállítások zárva, csak a vendéglátóhelyek voltak nyitva. Újra gyalogtúra a kocsi felé. Útközben betértük a városi parkba, ami hasonlít a Margitszigethez, sokan itt sziesztáztak. Itt található a híres állatkert is, ahol a világ egyetlen fehér gorillája él, hópelyhecske. A fákon szabadon élő papagájok civakodtak, olyan hangzavart keltve, hogy az ember az őserdőben érezhette magát. Nem félnek az emberektől, mert néhány méterre megközelítettük a pompás színű madarakat ennek ellenére ott hancúroztak tovább. A parkolótól könnyen megtaláltuk Barcelona másik jelképét a Güell parkot. Ezt Gaudi építette a gazdag Güellnek 1900-tól 1914-ig. Célja egy kertváros létrehozása nem hagyományos formában. Sajnos csak néhány telek talált gazdára, többen giccsesnek találták a művész szárnyaló fantáziájának gyümölcsét. Minden bírálat ellenére érdemes felkeresni a parkot, nagyszerű kilátás nyílik innen a városra. Kb. egyórás séta után nagyon fáradtan ültünk kocsiba, majd felmentünk a Montjuic hegyre. 1992-ben az itt felépített hatalmas stadionban nyitották meg az olimpiát. A hegy tetejéről egész Barcelonát belátni, tökéletes panoráma tárul elénk. Itt találtunk egy parkolót, ahol a néhány perccel ezelőtt vásárolt forró bagettet és sonkát kívántuk bekebelezni. Kézmosás közben egy mögöttünk parkoló autó ütemes mozgása keltette fel figyelmünket. A tökéletesen eltakart ablakok egyértelművé tették számunkra, hogy bizony itt birkózóverseny folyik különnemű résztvevőkkel. Ahogy jobban körbenéztünk, több ilyen csata dúlt a parkoló autókban. Meglehetősen gyorsan hagytuk el a helyszínt, nem akartuk jelenlétünkkel zavarni e nemes küzdelmet. Kicsit tovább haladva találtunk egy semleges területet az étkezéshez. Este negyedkilenckor Átmentünk a Plaza Espanya-ra, ahol a híres szökőkút található. A hét néhány napján látható számítógép vezérelte zenés-vizes fényjáték a kiírás szerint 9 órakor kezdődik. Már fél tízkor el voltunk kissé keseredve, tíz óra után 10 perccel mérgesen és csalódottan vettük tudomásul, hogy a sztrájk ezt a látványosságot is meghiúsította. A szépen kivilágított Barcelonán keresztül, immár az autópályát igénybe véve mentünk vissza Tossa de Marba. Már fél egy volt mire leroskadtunk az ágyunkra.

2002. június 21. péntek.
A tegnapi gyalogtúrát késői ébredéssel kompenzáltuk, majd reggeli, ebéd és napozás Lloretben. Hazafelé bementünk Blanes-be kaját venni, majd vásároltunk néhány petárdát, elvégre holnap Fiesta lesz. Ilyenkor errefelé több helyen látni kis bódékat petardos felirattal, ahol az ünnep elmaradhatatlan kellékeit szerezhetik be az emberek. Spanyolországban, mint minden EU országban nem tiltják a petárda és tűzijáték kellékek kereskedelmét. E sorok írásakor is folyamatosan hallani a durrogásokat, robbanásokat. Vettünk egy San Joan kalácsot is mely egy vékony édes piskótaszerű sütemény, a tetején pudinghoz hasonló krémmel és fenyőmaggal. Finom csemege, érezni benne a fahéj és citromhéj kellemes ízét is. Ezt a helyiek az ünnep éjszakáján, éjfélkor fogyasztják pezsgő kíséretében, természetesen a tengerparton nagy társaságban. Előtte, közben és utána természetesen tűzijáték, petárdadurrogás. Még a gyerekek is dobálják az áldást, holott van amelyik járni is alig tud még, olyan kicsi. Van hangulata az biztos.

2002. június 22. szombat.
A mai nap is a szokásos bagett vásárlással kezdődött, majd reggeli után elindultunk Girona felé. Ezt a várost tartják a Costa Brava fővárosának. Útközben megálltunk Llagosterában. A kis település közepén magasodik a Sant Feliu-templom, ami a XV. században épült. Az egész falucska jellegzetes katalán lakóival és házaival, turistamentes terület, így betekinthetünk mindennapi életükbe. Nincs rohanás, zsibongás, nyugalmas minden. Természetesen közrejátszik az is, hogy rettentő nagy a hőség, így gondolom sokan a hűvös szobában töltik idejüket. Girona felé már nagyobb szembejövő forgalommal találkoztunk, sokan tartottak a tenger felé. Beérve a városba, nagyon nehezen találtunk parkolót. Egy parkolóházban végül sikerült bepréselni a járgányt egy szűk helyre. Innen átmentünk az óvárosba. Egy másik korba csöppentük. XI-XIV. században épült csodálatos városrész. Az Onyar folyón átívelő gyalogos hídról lelépve a Sant Feliu templom magasodik előttünk. Érdekessége, hogy 1581-ben egy villámcsapás tornyát 3 méterrel megrövidítette. Tovább sétálva a meredek utcán láthatjuk a Santa Maria székesegyházat. Ez Európa legszélesebb gótikus templomhajója, 50 méter hosszú és 23 méter széles. Kissé feljebb van a püspöki palota. Az épületek között keskeny, ovális kövekből kirakott sikátorok vezetnek. Itt már a hőség az elviselhetetlenség határán van. Szerencsére találunk egy hűsítő falikutat, ahol benedvesíthetjük arcunkat, kezünket. Visszafelé egy esküvőt láttunk, az ifjú pár éppen a gratulációkat fogadta a székesegyház előtt. Magyar szemmel nézve megállapítottuk, hogy senki nem volt túlöltözve. Nem a ruha mennyisége, hanem minősége volt kissé szerény. Visszatértünk a kocsihoz, majd egy tankolást beiktatva az apartmanhoz hajtattunk. Itt már várt minket az üres konyha, amit azonnal birtokba is vettünk. A fenséges ebéd után (langusztaleves, királyrákos zöldköret, rántott merluza) a medencében fürödtünk egy óriásit. A víz nagyon kellemes volt. Este átmentünk Lloretbe, nagyon nehezen találtunk parkolóhelyet, távolabb a városközponttól egy kis utcában. A belvárosban beültünk egy tapas bárba, rendeltünk egy hagymás kagylót, egy adag sertéssültet salátával, sült krumplival és egy adag rostonsült tintahalat. Az ízeket leírni nem lehet, ezt meg kellene kóstolni mindenkinek. Üdítőkkel együtt 20.20 euró volt. Ekkor már negyedtizenegy volt. Desszertként egy-egy finom fagyit ettünk, nem volt ugyan olcsó, de nagyon finom volt. 1 adag 478 forint. Egy jókora sétát tettünk a városban, a parti sétányhoz érve, dallamos zene ütötte meg fülünket. A városháza előtti téren sardanát táncoltak fúvós zenekar kíséretében. Ez a katalánok nemzeti tánca. A táncosok körbeállnak, majd megfogják egymás magasra emelt kezét és pici lépésekkel jobbra-balra oldalazva járják a sardanát. Érdekessége e táncnak, hogy bárki beállhat a körbe, akár a turisták is, nem veszik rossznéven. Számunkra kissé monotonnak tűnt, ahogy a zene is néhány ritmusra korlátozódott. Nem egy csárdás az igaz, de hangulatos volt. Következett az utolsó akadály, a diszkóbelépőt osztogató fiatalok sorfalán való átjutás. Tudni illik, itt is a piac farkastörvényei uralkodnak, nem elég a jó szórakozóhely megléte, a fogyasztót közvetlen reklámmal kell beerőszakolni a műintézménybe. Az utcán álló, szinte a föld minden embertípusát képviselő extrém öltözetű fiatal és kevésbé fiatal fiúk-lányok már-már erőszakosnak tűnő rábeszéléssel invitálják munkaadójuk diszkójába a gyanútlan turistát. Találkoztunk itt arab, kínai, román, hindu, orosz belépő-osztogatóval. Legjobban az zavart, hogy többen orosznak néztek minket, így próbáltak néhány szóra kiterjedő szókincsükkel megszólítani. Az akadályt többé-kevésbé sikeren vettük, így elindulhattunk éjfél körül haza. Útközben még Lloret és Tossa között megálltunk egy magaslaton megnézni a csodálatos ezüsthidat, telihold lévén nagyon szépen csillogott a tenger felszíne, ahogy a hold sugarait visszatükrözte. Ezután már csak egy ájulás az ágyba, majd filmszakadás.

2002. június 23. vasárnap.
Déli fél 12 lett, mire újra befűztük a filmet…
Ma van Szent Huán, azaz Sant Joan napja. A nyári napéjegyenlőség napja, ami errefelé nagy ünnep. Délután fürödtünk a medencében, most is nagyon meleg van. Este 8-kor lementünk Lloretbe. Már természetes, hogy nehezen találtunk parkolót, de ahol tegnap parkoltunk, ott volt egy hely. Lesétáltunk a partra, már elég sokan voltak a sétányon. Helyenként petárdák durrogtak, görögtüzek gyulladtak Természetesen a rend éber őrei nem ünnepeltek. Lloret de Mar eredetileg is keskeny utcáit a szabálytalanul parkoló autók tovább szűkítik, így néhány perc alatt két autó elszállítását figyelhettük végig. Az egyik német volt. Gondolom volt nagy meglepetés, mikor az autójuk helyére értek. . Elsétáltunk a fagyishoz, ettünk egy finom hűsítőt. A partra visszaérve a hangulat már a tetőfokára hágott. A parton több helyen kisebb-nagyobb csoportokban ültek az emberek, Szent Huán kalácsot ettek és pezsgőt ittak. Igazi Fiesta hangulat volt, körülöttünk petárdák robbantak, színes rakéták rajzoltak virágot az égre. A mediterrán emberek harsány kiabálása, önfeledt szórakozása átragadt az itt nyaraló turistákra is, főleg a ketrecükből kiszabaduló németek jeleskedtek e zajos ünneplésben. Éjfélkor átmentünk a Hollywood diszkóba. Ez egy meglehetősen nagy dizsi, 990 fő befogadására képes. A bejáratnál egy magyarul jól beszélő srác fogadott, miután hallotta beszélgetésünket. Ezután egy rövid belépővételi ceremónia után egy másik öltönyös úriember az asztalunkhoz vezetett. Megemlítem, hogy az utcai jegyosztogatóknál kapott jeggyel csak lányok-hölgyek mehetnek be ingyen, a fiúk-urak 7 euró kicsengetése után léphetnek be. A zene kellemes volt, a hangulat is egy ilyen helyhez méltó. Éjjel 2 óra körül távoztunk a kissé hosszúra nyúlt nap fáradalmait kipihenni.

2002. június 24. hétfő
Fél 12-kor már nagyon sütött a nap a hasunkra, így kiszakadtunk az ágyból, majd “reggeli” után lementünk Tossába napozni a partra. Látszott, hogy ma munkaszüneti nap van, mert a parton tenyérnyi hely sem volt. Azért résen voltunk, és találtunk egy helyet, közel a vízhez. A nap rettenetesen sütött, de kellemes szellő fújt a tenger felől, így elviselhető volt. 4 óra után feljöttünk a szállásra, majd a medencében fürödtünk 6-ig. Este bementünk Tossába sétálni. Vettünk egy-két apró ajándékot és végre kaptunk bélyeget. Ez itt nem is olyan egyszerű, mivel kizárólag dohányboltban lehet megvásárolni, amiből azért nincs olyan sok. Régebben egyszerűbb volt, a képeslappal a bélyeget is meg lehetett venni. Megtaláltuk a Tossa de Mar-t élőben mutató webkamerát egy ház tetején. Innen a világ bármely pontjáról látni lehet a település tengerpartját az Interneten keresztül. Visszatérve az apartmanba, az erkélyről gyönyörűen látható az ezüsthíd, ami tulajdonképpen most aranyszínben csillog a vízen.

2002. június 25. kedd.
Hajnali 8 órakor keltünk, mert indultunk Salou-ba a Port Aventura kalandparkba. Ez a város Barcelonától 120, Tossa de Mar-tól 200 kilométerre délre található. Európa második, a világ ötödik legnagyobb kalandparkja ez. Kisebb malőr miatt bekeveredtünk Barcelona közepébe, ugyanis elnéztem egy lehajtót útközben, ezért közel 1 órába tellett, míg átverekedtük magunkat e zsúfolt nagyvároson. Salouba leérve, megálltunk egy kis időre egy finom fagyira és megnéztük azt a két szállodát, ahol régebben nyaraltunk. Ezután felmentünk a kalandparkba. Rengeteg autó volt, de találtunk egy számunkra megfelelő helyet a többi kocsi mellett. Nagyjából 15 perc gyaloglás után értünk a pénztárakhoz, szerencsére nem volt tömeg, ezért azonnal megválthattuk jegyeinket. Nyitás körüli időben hosszú várakozásnak nézhetünk elébe, a sok pénztár ellenére. Volt már részük belőle, nem kellemes a napon közel egy órát állni. A belépő 31 euró volt fejenként, ami 7626 forint, de ezután már nem kell fizetni a játékok használatáért. Ez a belépő egész napra szól, tehát meg lehet szakítani, ha kell. A park több jellemző részre van felosztva: Mediterránia, Polinézia, Kína, Mexico, Vadnyugat. Területe 1 millió négyzetméter. A bejáratnál kezdődik Mediterránia. Itt az épületek, a növények, a személyzet öltözéke mind a mediterrán területeknek megfelelő. Tovább haladva Polinéziába érünk. Hatalmas pálmafák, ritka növények, cölöpházak pálmalevél tetővel. A játékok kivitelezése is a környezetbe illő volt. Első megállónk egy új attrakció, Sea Odyssey volt. Egy előtérben kellett várakozni, ahol egy történetet mondtak el, videó bejátszásokkal. Lényege: Elveszett egy kutató-tengeralattjáró és ezt nekünk kell megtalálni a veszélyes, szörnyekkel teli tenger mélyén. Hatalmas teremben, széksorok, előttünk nagyjából 10 méter átmérőjű, ovális vetítővászon. Gigantikus tengeralattjáró szimulátor volt. Olyan élethű volt a szimuláció, hogy amikor egy tengeri kígyó óriási álkapcsa megroppantotta képzeletbeli kabinunkat, víz fröcskölt ránk, majd elkezdett rázkódni az egész nézőtér. Leírhatatlan élmény volt. Majd végig sikítások és felhördülések hallatszottak a nézőtérről. Az előző élmény hatása még el sem múlt, amikor egy hatalmas hajóba ültünk, majd megkezdődött a gigantikus hintázás. Ez volt a Kon Tiki Wave. Ezen a területen papagáj-show is szórakoztatta a nézőket. Tovább haladva Kína területére léptünk, ahol a jellegzetes épületek és a rengeteg bambusz adta a fílinget. Itt található egy szédületes ciklon a Dragon Khan. Ezt a magas hullámvasutat már nagyon messziről látni lehet, ha Salou felé közelítünk. Szépen gondozott kertek mellet haladva érünk Mexicoba. Elsőre a hatalmas nagyszínház tűnik fel, ami az inkák templomát, a csonka piramist mintázza. Belsejében egy óriási, klimatizált színházterem van, ahol egy fergeteges mexicói táncbemutatót láthattunk. Nagyon élvezetes az egykarú hinta, mely meglehetősen gyomorterhelő mutatvány. A menet után gyakran előkerül a felmosóvödör és az ajándék ásványvíz. Ezután az ez évben megnyitott tűz templomába léptünk. Itt a két szereplő egy Indiana Jones történetre erősen hasonlító mutatványt adott elő. Két kincskereső, egy hölgy és egy úr bejut az inkák titkos templomába, ahol megtalálják a bálványszobrot. A hölgy intelmei ellenére hősünk magához veszi a zsákmányt, majd hirtelen elszabadul a pokol, a szó legszorosabb értelmében. Az emberünket elnyeli a föld, a lépcsők összeroskadnak, remeg az egész épület. Hirtelen lángra lobban az előttünk lévő víz. Lángol az egész templombelső, nagy a hőség. Ebben a pillanatban a vízből újabb tűzoszlop tör fel, majd karóba húzott hullák törnek fel a víz alól. A rettenet csúcspontja most érkezett el, szemben egy nyílásból nagyjából 6 méteres vízszintes lángnyelv lövellt a közönség felé. Rettentő hőség és iszonyú pára töltötte be a helységet. Ezzel véget ért a pokol, néhány másodperc múlva érezni lehetett a klíma jótékony hatását. Nem volt egy mindennapi élmény! Innen a vadnyugatra vitt az utunk. Itt egy jópofa hullámvasúton jártuk be a múltbéli aranyásók útját, bányába be és bányából ki. Egy Steak House-ban ebédeltünk, rendkívül finom sült húsokat választottunk, különféle burgonyakörettel. Utoljára leereszkedtünk a Grand Canyon zuhatagos folyóján egy hatszemélyes körcsónakkal. Ennek érdekessége, hogy nem lehet irányítani. Ez azért izgalmas, mert a kanyon tetejéről több helyen víz folyik a mélybe, ami szeret a csónakokban kikötni. Amennyiben valami véletlen folytán mégis elkerülnénk a vizes áldást, a parton lévő látogatók némi pénz fejében előszeretettel locsolnak az erre a célra rendszeresített vízágyúval. Minő véletlen, ezek az emberkék tökig vizesek, tehát most állnak bosszút az őket ért áldásért. Fél 10-kor indultunk a kocsihoz fáradtan. Kissé furcsa volt látni, hogy a parkoló kocsink helyén egy helyes kis matrica tudatta velünk, hogy amit mi normál parkolóhelynek hittünk, az a helyi rendőrség pénzbeszedő vállalkozása. Ahogy körbenéztünk, láttuk, hogy többen így jártak, mert szinte rikított a sok matrica a kocsik helyén. Alig szedtük fel a mi papírunkat, máris megállt mellettünk egy kisbusz, a helyi járat, majd hívott, hogy menjünk nyugodtan, tudja hová akarunk menni. Rövid buszozás után megtaláltuk a helyi rendőrséget, ahol már több, hasonlóan pórul járt sorstársunk volt. Természetesen próbálkoztam egy kicsit, bár megnehezítette, hogy állítólag sem angolul, sem németül nem beszélt senki. Indítékom az volt, hogy azon a helyen, de még csak a környéken sem volt semmilyen tiltó tábla, vagy útburkolati jel. Mikor ezt a fiatalabb rendőrnek lerajzoltam, kissé elbizonytalanodott és elment. Később egy idős fazon, ez lehetett a főhernyó, odajött és kerek-perec elmondta tökéletes katalán nyelven, hogy vagy kifizetem a 76 eurót, vagy mehetek gyalog. Túl sok választásunk nem volt. Ezután már csak egy kis papírmunka, fizetés, majd megnyílt a hivatalból ellopott kocsik szentélye. Mehettünk isten hírével. Gondolom ezután éjszaka gondos kezek felszedik a szép rikító narancs matricákat, hogy másnap nyoma se legyen a jó kis fejőstehénnek. Mert azért ha látom a nyomokat, nem valószínű, hogy odaállok. Éjszak 1 óra körül értünk Tossába.

2002. június 26. szerda.
12 órakor megreggeliztünk, majd fürdés és napozás a medencében. Este hat órakor elkészítettük az ebédet : húsleves, rántott merluza és mediterrán saláta. Ez utóbbi kis kockára vágott uborkából, paradicsomból, kaliforniai paprikából és itt honos salátahagymából áll, ami nem olyan erős mint a mi hagymánk. Minderre egy kis salátaöntet kerül és kevés só. Negyed kilenckor Bementünk Lloretbe. Fagyizás, zenehallgatás és séta volt 11 óráig. Lassan vissza kellene állni a meg szokott lefekvési időkhöz, mert itt éjfél előtt nem illik aludni. Természetesen ezért az ébredés is jól kitolódik.

2002. június 27. csütörtök.
Délelőtt elmentünk a Malgrat de Mar mellett lévő Marinelandba. Ez egy szórakoztató vizes park, ahol delfin-fóka-papagáj show és különböző vízicsúszdák várják a szórakozni vágyó emberkéket. A belépő 3 személyre 45 euró. Azonnal a bejárattal szemben lévő medencékhez igyekeztünk, ahol a nagy karéjban elhelyezett lelátó alsó harmadánál foglaltunk helyet. Az árnyékról egy tető gondoskodott, e nélkül sokkal forróbb lett volna a hangulat. Először a fókák bolondozását láthattuk, közel félórában. Ezután kis szünet, evés-ivás a házigazdák 2 eurós kólájából és ugyanennyiért pattogatott kukoricát is majszolhattak a megfáradt egyedek. A delfinek következtek, ezek az értelmes és aranyos vízibohócok. A relatíve kis medence ellenére igen rövid idő alatt fel tudnak gyorsulni, és szinte kirobbannak a vízből, amikor felugranak egy-egy labdáért. Ez a félóra is hamar elrepült, szinte észre sem vettük az idő múlását. A park területén szabadon rikácsolnak a szebbnél szebb papagájok, némelyik példány egy méternél is nagyobb. A csúszdákat a nagy tömeg miatt nem vettük használatba, visszamentünk az apartmanba ebédelni. Később a medencében fürödtünk. Este megejtettük az utolsó loreti sétánkat. Kicsit korábban mentünk át, mint szoktunk, de már most is sokan voltak a sétányon. Útba ejtettük azt a tapas bárt, ahol néhány nappal ezelőtt már vacsoráztunk. Most mindhárman tintahalat ettünk, mert ennek olyan pikáns, fokhagymás íze van. Előtte megkóstoltuk a snack halat, ami 4-5 cm hosszú, 1 cm -nél vékonyabb apró halak, egyben, tokkal-vonóval kisütve. Nagyon finom. Mindez 27.8 euró volt három jeges teával. Innen már a kocsihoz mentünk és útközben megtizedeltünk néhány leánder bokrot a pirosabbik változatból. Úgy tudom, virágot csenni bocsánatos bűn, mellesleg ez a szín nálunk nem honos, tehát nagy úr a szükség.

2002. június 28. péntek.
Utolsó teljes napunk Tossában. Reggeli után átmentünk fürdeni egy utolsót. Kellemes volt a víz, nagyon meleg sem volt, olyan fátyolos volt az ég. Délután megebédeltünk, majd elkezdtük a bepakolást. Este 8 órára nagyjából bepakoltunk a kocsiba, már csak a használatban lévő dolgok vannak fent. Több a csomagunk, mint amikor jöttünk. A terjedelmes, ajándékba szánt kekszek nagyon sok helyet foglalnak.

2002. június 29. szombat.
Fél 8-kor ébredtünk. Bepakoltuk a maradék, de nem kevés csomagot, majd a kulcsleadás után lementünk Tossába megvenni a reggelit és az útravaló kaját. Elhagytuk Lloretet, majd egy pihenőnél megreggeliztünk. Az autópályán mentünk Franciaország felé. A határig jól haladtunk, de utána több torlódás szenvedő résztvevői voltunk. Szombat lévén a vakációzó franciák is ellepték az utakat. Egy-egy nagyobb város előtt az autópályáról lehajtani kívánó autósok álló kocsisorban találták magukat. 5 óra előtt értünk Monaco-ba. Egy parkolóházban letámasztottuk a bringát, majd felsétáltunk a hercegi palotához. Utána átmentünk az Oceonográfiai múzeumhoz. Itt látható többek között Cousto gyűjtemény egy része is. A séta után kocsival végig mentünk azon az úton, ahol a májusi forma 1-es futam köröz. Még most is látható az aszfalton a versenyautók guminyoma. Elhaladtunk a híres Casino előtt is. Mellette van a Hotel Paris, itt a híres emberek, vagy a kevésbé híres, de annál inkább gazdag szállóvendégek laknak. Eltelve a látvánnyal, Menton felé vettük az irányt, szállást kerestünk. Az Etap hotel az olasz határtól mindössze 1000 méterre van. A szoba a földszinten van, és a tengerre néz. Van klíma és a meglepetés, lehet fogni a Duna tv-t.

2002. június. 30. vasárnap.
Reggel 6 órakor keltünk, megreggeliztünk, és 7 órakor már indultunk tovább Magyarország felé. Az autópálya teljesen kihalt volt, jól lehetett haladni. Fél 12-kor egy Autogrillben megebédeltünk, lasagne-t, raviolit, kólát és jégkrémet választottunk. 12-kor indultunk tovább. Este hat órakor léptünk át a magyar határon. Körmend után ettünk egy jó babgulyást, mert a hazai az igazi. Háromnegyed 12-kor érkeztünk haza, ezen a napon 1500 kilométert autóztunk.

Egerszegi Imre

Árak

 

 

A szerző írásai Az Útikalauzban

Egerszegi Imre: Ausztria-Grünau – 1995

Egerszegi Imre: Bibione – Olaszország – 2000, 2001

Egerszegi Imre: Isztambul – Törökország – 2003

Egerszegi Imre: Salou – Lloret de Mar- Spanyolország – 1996-1997

Egerszegi Imre: Tossa de Mar – Spanyolország – 2002

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu