Engelsz Tamás: Albena – Bolgár tengerpart – Románián át – 2006

Engelsz Tamás: Albena  – Bolgár tengerpart – Románián át – 2006. augusztus

A három hetes nyaralásról szóló beszámoló várhatóan a következő időszak egyik slágere lesz az utazási tapasztalatok részletes leírása, a jó stílus és a kendőzetlen őszinteség miatt.

Indulás augusztus 04-én, pénteken reggel. Az úticél Albena, a bolgár tengerpart legészakibb jelentős üdülőhelye. 3 hét az egyik utazási irodától félpanzióval.
Két kocsival megyünk. Találka 9-kor az M3-as kivezető szakaszán, a Shell kútnál. A sógor reggel intézi a zöldkártyát, indulás csúszik, fél 11 lesz belőle. Sebaj, alig több, mint 600 km Székelyudvarhely, ahol foglalt szállásunk van. Ráadásul itthon szinte végig autópálya. Mi baj lehet?
Ahogy véget ért az autópálya, beleszaladtunk egy útépítés miatti félpályás lezárásba. Váltakozó irányú forgalom, szép hosszú autósor, ketyeg az óra.
Debrecen után a sógor nem akart Hosszúpályi felé menni, irány egyenest Berettyóújfalu. Szinte végig útjavítás, araszolunk csak, az óra ketyeg.

Az ártándi határátkelőn átsuhanunk. Jobbra az első benzinkútnál tankolás. Kártyaelfogadás van, matrica nincs. Sebaj, Nagyváradig 10 lépésenként van “conte verde” bódé, elsétálunk a benzinkúthoz legközelebbihez. Egy hónapra kérünk matricát, a hölgy “amennyit kell, annyit tud magyarul”, nem túl kedves eleinte, aztán kiderül, tud mosolyogni. Hiába, a sárm… Amúgy a matrica 3,60 euró.
A szép sárga matrica szélvédőre (“mindegy hova, csak a papír az érdekes”), és tűz tovább. Persze csak óvatosan.
Merthogy – amint több ismertetőben is írva vagyon – bizony sok a rendőr. Nagyon sok.
Villognak ugyan szemből, de azért az nem egy életbiztosítás. Így aztán két lehetőség van. Vagy sietünk és kockáztatunk, vagy szabályosak vagyunk, és szívunk minden szép hosszú, több kilométeres utcás faluban. Mi az utóbbinál maradtunk, elkerülendő a hivatalos hercehurcát, vagy a kétesélyes vesztegetési kísérleteket.
Persze zúgott el mellettem magyar terepjáró, majd párszáz méterrel arrébb a rendőröknél lévő kocsisorban állt, aztán negyedóra múlva újra elzúgott mellettem. Így is lehet, ez a másik eset.
Egy biztos, szögezzük le: a Fiat Dioblo nem kis kocsi. A tetején külön virított a megkülönböztető turistajelzés: a túrabox. Ennek ellenére senki nem akart szórakozni velünk, vagy megvágni minket. Sem Romániában, sem Bulgáriában. Betartottuk – nagyjából – a sebességhatárokat, ennyi. Vagy csak mázlink volt…
Amúgy lakott területen kívül nem láttunk rendőröket, legalábbis Romániában.

Az utak.
Tényleg sokat dolgoztak és dolgoznak rajtuk. A nagyon főutak jók. A kicsit főutak se rosszak, de ott már lehetnek meglepetések, pl. vasúti átjárókban. A települések közötti számozott utakon tehát lehet haladni, minél magasabb rangú az út, annál jobban. De…
Akár Romániában, akár Bulgáriában általános cél, hogy az autóst a belvárosoktól minél hamarabb eltereljék. Minden nagyobb település elején, aztán ahányszor csak lehet még, táblák jelzik a nekünk kívánatos útirányt. Ne dőljünk be! Főleg, ha azt látjuk, hogy a teherautókat kötelezik is ezeknek az utaknak a használatára. Szinte biztos, hogy rosszul járunk. A kivétel csak a szabályt erősíti.
Nagyváradon még megettük a dolgot. Az elkerülő út szép hosszú, és mindent, amit a román utakról írtak, tessenek rajta gondolatban elhelyezni. A gyakorlatban is ott vannak. Horror.
Kolozsváron is elkerültünk, csak nem az első táblát “kajáltuk be”. Mindegy, az se volt habostorta.
Tordáig kétszer két sáv, Marosvásárhelyig se rossz. Segesvár-Brassó felé tovább, az út itt is jó. Balavásárnál (Balauseri) balra, Szováta felé. Székelyudvarhelyig ugyan vagy 50 kilométeres kitérő, de a szálláshely szimpatikus, kellemes levelezésben voltam velük régebbről. És zárt, őrzött parkolójuk van. Nem hátrány arrafelé. Az út meg gyönyörű lenne, ha nem lenne már tök sötét. Szépen megcsúsztunk, már telefonáltunk a panzióba, hogy jövünk, csak későn, várjanak. A vacsiról már lemaradunk, a konyha éjfélkor zár.
Ezen az úton pl. már voltak meglepik. Egy-egy vasúti átkelőnél, híd fel- vagy levezetésnél, stb. szépen rendeződtek a csomagok.

Valamivel éjfél után értünk a Romantika panzióba (www.romantika.ro). Megtalálni nem volt nehéz, mert a Csíkszereda felé vezető út mellett van, kifelé menet a jobb oldalon.
Kedvesség, vendégszeretet – ahogy csak ott tudják. Megvárták, míg beálltunk az udvarra, elfoglaltuk a szobákat, aztán félénken érdeklődtek, hogy akarunk-e még vacsorázni, mert a konyhások mennének haza.. Képesek voltak megvárni minket. Persze nem kértünk vacsorát, a pofátlanságnak is van határa. A fürdő meg az ágy amúgy is csábítóbb volt.

*****
Másnap mini svédasztalos reggeli. Ami kellett hideg-meleg étel, azért rajta volt. Euróban fizettünk a szállásért, kártyával nem lehet, (bár felajánlották, hogy elvisznek egy bankautomatához), és persze elfogadják a forintot is. Ja, a lejt is. (:-)

Apropos: új lej = régi lej mínusz négy nulla. Minden címlet egyforma, csak az új lej euró méretű, tehát kisebb! Az árakat értelmezni kell, mert nem egyértelmű, mikor miben írják ki. A határon pl. a WC 5000 lej, ez értelemszerűen csak régi lej lehet, újabban tehát ez 50 bani. Átverni nem akartak sehol, visszaadni mindenhol új lejben adtak, akármivel fizettünk. Ha esetleg idén még arra jár valaki, a régi lejjel csak az év végéig lehet fizetni! Utána bankban lehet átváltani.

Fél kilenckor sikerült elindulnunk helyi idő szerint. (Románia és Bulgária is +egy óra a miénkhez képest).
Aztán jött a rémálom.
Társaim kerestek egy (nem számozott!) rövidebb utat, hogy ne kelljen visszamenni Balavásárig (pedig gyönyörű az az út nappal), hanem haladjunk előre.
Ma sem tudom pontosan, merre jártunk. Nem tudom, hány kilométert mentünk. Mennyit “spóroltunk”. Milyen eldugott, tényleg isten háta megetti falvakon mentünk keresztül, ahol úgy néztek ránk, mint az ufókra, mint Gárdonyi garabonciására.
Csak azt tudom, hogy órákig poroszkáltunk.
Ahogy az szokott lenni, az út egy darabig tűrhető volt. Aztán még elviselhető. Aztán eltűnt.
Nem, ez így nem igaz. Végül is, mindvégig “szilárd burkolatú”-nak minősült. Már ha pl. a murva, a zúzott kő, meg ilyesmik annak számítanak. Még autók is jártak arra. Néha-néha.
Persze a romániai autóst szemmel láthatóan nem érdekli az autója, mert haladni akar. Nekem sírt a lelkem, ahogy a kocsi nyekergett alattam. 40 km/h már száguldásnak számított, és néha métereket is meg lehetett tenni ennyivel. Én gyakorlatilag egyesben tettem meg az utat. Órák alatt a néhány kilométert.
Mindegy. Túl vagyunk rajta. Akkor is túl lettünk, megúsztuk még defekt nélkül is.
Csak az idő. Albénában este tízig van recepció.

Átvágtunk Brassón (a koldusgyereknek nem volt jó a lej, eurót akart?!), szakadó esőben hagytuk el Sinaiát, meg a többi gyönyörű hegyi üdülőhelyet, és kétszer két sávos úton robogtunk Ploiesti felé. Viszonylag jó elkerülő, de a kétszer két sávos itt is a központ felé tart!
Aztán még mindig kétszer két sávon Bukarest. (A kétszer két sávos utakon a személyautók lakott területen is mehetnek 70 km/h-val, ezt mindenhol tábla jelzi)

Út közben – Brassó, Ploiesti, Bukarest – megcsodáltunk egy szerény temetési menetet, ahogy a lovaskocsin a szőnyegre kiterített halottat vitték – gondolom temetni – a városközpont felé. Csak úgy koporsó nélkül. Ez azért kicsit durva volt. Főleg a hölgyeket viselte meg a dolog.
Bukarestben tévelyegtünk kicsit. Először itt is az elkerülőt próbálgattuk, szerencsére egy felhőszakadás miatt olyan új beltengerhez értünk, hogy vissza kellett fordulni. Aztán csak mentünk. Volt várostérkép is a sógoréknál, mint kiderült, Bukarest olyan nagy város, hogy mi még a térképre sem hajtottunk fel, amikor már eltévedtünk.
Mindegy. Némi útbaigazítások után egy jó minőségű úton tényleg elkerültük a várost, és rátaláltunk a határ felé vezető útra. Újra kétszer két sáv, örül mindenki, aki él.

Giurgiu. A határátkelő megvan, csak nem tudni, hol kell rámenni. Magányosak vagyunk, csak kamionosok vannak körülöttünk, azok se sokan. Akármerre megyünk, visszafordulunk, mert valahogy nem találunk határátkelőhöz hasonló valamit.
A bódésok (conte verde) meg egy-egy kamionos is integet, útbaigazít, mind másfelé. (Általános tapasztalat: útbaigazító tábla mindig akkor nincs, ha legjobban rászorulsz). Végül egy sávon behajtunk, lesz, ami lesz. Bejött.
Bódé, fizetés. Bódék, fizetések. 6 euró útdíj és 45 lei (ezt csak leiben fogadták el!) környezetterhelési díj. Bizonylatok is vannak. Egyiken a 6 euró és a 45 lej, másikon a 6 euró, harmadikon a … nem, azon már csak 43,90 lei. Ki érti? Viszont kérik a BELÉPÉSKOR A MATRICÁHOZ KAPOTT PAPIRT!!! Nyilván az alapján számolnak útdíjat.
Szemből hatalmas kocsisor a hazatérőkkel.

Átkelés a valamikor nyilván gyönyörű, oszlopaival még ma is impozáns hídon. Bolgár határ. Bódék, fizetések.
2 euró a fertőtlenítő lötyiért, amin áthajtunk (visszafelé majd a kocsi oldalát is végigspriccelik, mint egy autómosóban). 9 euró egy matricáért, amivel a bolgár útdíjat le is rendeztük. Hogy a híd használatáért fizettünk-e, és ha igen, mikor, hol és mennyit, azt nem tudom. (Visszafelé tudom, bolgár oldalon kértek 6 eurót, számlát is adtak róla.)
Telefon Albenába az utazási iroda helyi képviselőjéhez, nem érünk oda tízre, mi lesz. Megnyugtatott, megoldják.
Ruszéból többségében kétszer két sávos, többségében egész tűrhető úton megyünk tovább. Falvak alig, rendőr sehol. Elhaladunk Sumen mellett (ha lenne idő, megérne egy megállást), és elérjük Várnát. Szokásos csapda az elkerülővel, beleesünk, de még mindig jó minőségű úton elérjük Albenát, tízig még a szálloda recepcióját is. Vártak minket.
Összegzés: Bulgáriában az utak, mintha itthon lennénk. Azért a meglepikre vigyázni!

Albena zárt terület. Érkezéskor nem kérnek semmit. Minden belépéskor kártyát kapunk, a szálláshelytől pedig parkolójegyet (5 leva, akármeddig vagyunk ott). Kilépni csak a kettővel együtt lehet (autólopás ellen!), a kártyát ilyenkor elveszik.

Szállás: Villa Zapad, azaz Villa West. Kétszobás apartman egyemeletes sorházban, magasan a domb tetején, közvetlenül a kerítésnél, kívül az országút. Zaj, de a szobák nem arra néznek. Komoly méretű étkezős konyha, kétlapos villanyrezsó, mosogató nincs, hűtő van. Két kétágyas szoba (heverők), szobákhoz, konyhához erkély (3 darab). 5. személynek fotelágy a konyhában. Törülköző, ágynemű van. WC külön, két mosdós fürdő, zuhany csak úgy a levegőbe, zuhanytálca nincs – szuper. Nincs dugulás, el lehet férni, kit érdekel, hogy a mosdók csorbák, és egyébként is minden olyan kicsit elhasznált.
Viszont: naponta takarítanak, sűrűn cserélik a törölközőket, hozzák a wc-papirt, és általában igyekeznek, hogy komfortosabbnak érezd, mint amilyen.
A prospektus szerint az apartman hűvös. Az alsók lehet, de a felső szint lapostetős, azért az átmelegszik. Viszont remek kereszthuzatot lehet csinálni, és ha a szobák melegek, az étkezőkonyha a másik oldalon tényleg hűvös. Éjszaka kánikulában is lehet aludni. Nappal meg ki van otthon?

Kaja a szomszéd szálló éttermében. Ilyen nincs. Önkiszolgáló étterem, svédasztal. Svédasztalok.
Egy roskadásig megrakva mosott-hűtött gyümölcsökkel. Feldarabolva a görög- és a sárgadinnye. Nektarin, almák, őszibarack, néha körte, szőlő.
Egy roskadásig megrakva kenyerekkel. Szeletelt és fonott, fehér és barna, zsömle és cipó, magvas és … és…
Két asztalon sajtok, felvágottak, három asztalon saláták, darabolt nyers uborka, paprika, paradicsom.
Egy asztalon cukrászsütemények.
Egy pultnál sör és borok. Több helyen kávéautomata és italhűtő-forraló. Ha kellene, mikrosütő.
Külön asztalka a gyerekeknek szánt, számukra kedvesnek ítélt dolgokkal, müzlivel, nápolyival, stb. Természetesen méz, lekvárok.
És az önkiszolgáló pultnál a meleg ételek sora. Reggelire tojás mindenféle módon, virslik, kolbászok, bundás kenyér, meleg szendvics, sült szalonna, i tak dalse, i tak dalse. (értsd: és így tovább… – az ifjabbak kedvéért – a szerkesztő.)
Vacsorára húsok többféle módon sertéstől a birkáig és a nyúlig, levesek, köretek, péntekenként rák, kagyló, halak,.
Lehetetlen lenne mindent felsorolni. Ha van terülj-terülj asztalkám, itt megcsinálták. Minden reggel 8-10, minden este 19-21 óra között. Csak csúcsidőben az asztal kevés, vadászni kell, ha magunk akarunk ülni. De pincérhad viszi el szinte azonnal a kiürült tányérokat, takarítja az asztalokat. A padlót folyamatosan tisztítják. Szóval ezt nagyon értik.

Medence kissé arrébb, egy másik szállodánál grátisz, de fizetősen bárhol. A medencénél 3-3 leva a napágy, a napernyő és a matrac a napozóágyba. Ugyanez a tengerparton 5-5 leva.
A tengerpart amúgy a szállástól vagy 200 lépcső, kevésbé sportosaknak dízel kisvonat alkalmanként 2 leva. Jár, mint a páternoszter. Vagy fel lehet szállni valamelyik megállóban nagybuszra, ez ingyenesnek tűnt, félóránként jár. Vannak persze konflisok is.
A tengerparti homok rendben, a környék minden földi jóval ellátott, sporteszközök, bárok, vidámpark, ami csak kell. A víz tiszta, lassan mélyül, veszedelmektől mentes és kellemesen meleg.

Amúgy Albena olyan, mint bármelyik üdülőtelep, este átalakul szórakoztatócentrummá, bazársorral, zenés bárokkal, vurstlival, ilyesmivel. Aki egy ilyet látott valahol, látta mindegyiket. Van lovardája, kórháza, postahivatala. Kisváros.
Mini szupermarketek vannak, amit kell, meg lehet venni. Bankkártyát ezek nem fogadtak el, de euróval mindenhol lehet fizetni (a bazársoron is), csak nem minden helyen váltják korrekten. Általánosan elfogadott amúgy az 1 euró=2 leva árfolyam. Bankautomata viszont tőlünk nem messze volt, kis bankkal, pénzváltóval együtt. Ékszerüzletek, ilyesmik, azért fel vannak készülve a bankkártyákra is. Sok helyen váltják a forintot is, de Albenában nem túl jól. Várnában korrektebb a dolog.
Albenára nem igaz az általános bolgár olcsóság. Már a szomszéd faluban harmadára esnek az árak. Pl. 1 kiló nektarin 3,50/1,50 leva. Internetkávézóban egy óra 7/2,50 leva. Persze nem mindennel van ez így, de mindenképpen érdemes körülnézni vásárlás előtt, és érdemes megpróbálni alkudni is, ahol lehet.

Néhány kirándulás
Albena Várnától cca. 35 km-re van, gyorsan be lehet érni, akár esti programnak is jó, főleg, ha meleg van nappal.
Út közben van az Aladzsa sziklamonostor. Nagyon szépen megcsinálva, másfélórás jó kis program a megnézése, akár melegben is. A beugróra nem emlékszem, nem egy horror.
Szintén út közben, Aranyhomoknál van az Aquapolis csúszdapark (Albenából jövet az egy szem lámpánál egyenesen!). 140 cm felett 20 leva, alatta 12 leva, 18-ig van nyitva, 16-tól kedvezményes jegy. El lehet férni, szépen meg van csinálva, pici gyerekkel is jó program. A gumik kissé hektikusak. Hol elveszik az úszómesterek, hol el kell lopni őket valakitől. A napágyak és ernyők fizetősek, máshova meg nem lehet letelepedni.

Várna
Székesegyház a központban. Szembe vele indul a sétálóutca először piaccal, majd üzletekkel, stb. Tart egy McDonald’s étteremig. Jobbra fordulva elérjük a Tengeri park bejáratát. Jól néz ki. Innen nincs messze a Tengerészeti múzeum és az Aquarium. Utóbbi némi csalódás. Tengerparti ország egyetlen ilyen létesítményének kicsi és szegényes. Előbbinek csak a kertjét jártuk körül, hadihajók, lövegek, stb. (Családomban nőuralom van, nem lelkesednek a haditechnikáért.)
Innen nem mesze van Várna óvárosa, különleges templomokkal, római kori fürdők romjaival, stb. Könnyű sétával minden bejárható, akár kánikulában is, mert a szűk utcákon valamelyik oldal mindig árnyékos.
A néhány fizető parkolót nehéz megtalálni a mellékutcákban, de a parkolásért – elenyésző helyet kivéve – nem kell fizetni, úgyhogy a kocsi otthagyása bárhol csak bátorság kérdése. Én az egy fellelt fizető parkolót (egy zeneiskola hátsó udvarában, a tengeri park mellett, középtájon) úgy megbecsültem, hogy minden sétát onnan indítottam.
Albenából beérve Várnába, már a Tengeri park mellett haladunk. Ha nem térünk le a központ felé (jobbra monumentális emlékmű, kicsit későn észrevehető tábla), akkor az első lámpánál balra fordulva még mindig a park mellett haladunk. A lámpától egy-két saroknyira, egy éles kanyar előtti, vagy akár utána az első utcán befordulva jutunk az említett parkolóhoz (cca. két sarok, “P” tábla, 2 leva egy óra). A parkoló utcája egyrészt levisz a park közepére (innen azért minden messze van, de jár dízel kisvonat), másrészt pár sarokra a másik irányba kijutunk az említett sétálóutcára, a park Tengeri kapujához. Innen akár a székesegyház pl. végig a sétálóutcán, akár az óvárosi rész (a parkoló utcáján tovább, átvágva a sétálóutcán, lejutva egy körforgalmú térig) 10-15 percre van.
Ha nem hajtunk be a parkolóba, akkor tovább menve a park melletti úton, elhajtunk a Tengeri kapuhoz vezető sétálóutca alatt, majd a Tengerészeti múzeum mellett (egy hadihajó szinte belóg az útra, jól néz ki!), a kisebbik római fürdő romjai mellett (jobbra). Egy lámpánál balra a strandra és a kikötőbe visz az út (impozáns étteremgálya a parton), jobbra-egyenesen haladva pedig elérjük a pályaudvart. Akár itt is lehet parkolni.
Várnából a park melletti úton kihajtva, a park túlsó végénél van a delfinárium, külön kis ingyenes parkolóval. Figyelni kell, mert tábla nemigen jelzi. (Gyalog a Tengeri kaputól kilométeres távolság a parkban, igaz közben van egy állatkert az út melletti, és a Természettudományi Múzeum a tenger felőli oldalán a parknak. A parki kisvasút végállomása is a delfináriumnál van.) Előadás 10.30: 12.00. és 15.30 órakor. Nem szabad kihagyni. Nagyon látványos, kedves műsort adnak. Mi a középső előadáson voltunk, remekül el lehetett férni, közel a medencéhez. Gyakorlatilag még fél ház sem volt. 20 leva körül van a felnőtt belépő. Az épület háta mögött az emeleten van a WC, amely ingyenes, és itt lehet bemenni egy kis kávézóba, ahol 2 leváért belépőt kell venni, mert innen üvegfalon át láthatók a delfinek műsoron kívül is.

Albenából a másik irányba, pár kilométerre elérjük Balcsikot, ahol a román királyné kis kastélya áll egy arborétumban. Balra kis fizető parkoló, a part felé lejt a kis sétálóutca, ami a bejáratig tart. Kissé hektikus a jegyváltás, mert külön lehet/kell venni jegyet a parkba és a kastélyba, és mindezt külön kasszánál. A nagy kavarodásban meg nem mondom, mennyi volt a két belépő. A kastély szvsz nem érte meg, inkább falusi kúria jellegű, vagy még az sem. A park – már csak a kilátás miatt is – szép. Melegben nem ajánlatos menni, mert hegymászás nélkül a dolog nem úszható meg.

Tovább ebben az irányban elérjük a Kaliakra-fokot, ami látványnak vegyes, és 10 perctől egy óráig terjedő idő alatt bejárható. Római-kori romok keverednek egy ma is működő katonai állomás antennaerdejének látványával. (Jót röhögtem a kapuját elzáró két masszív harckocsi-akadályon, lásd még: spanyollovas. Ki a fene támadna ott ilyennel?)
Parkolójegyet kell venni, amúgy ingyenes a kis félsziget bejárása, múzeumostól. A jegyváltás után beljebb is lehet autózni, de minek. A belső parkoló pici, bár cserélődnek az autók. A félszigetet tűzi a nap, úgyhogy csak óvatosan.
Félúton van egy kis fedett teraszos étterem, és ugyanott a pici múzeum, a korabeli állapot makettjével, mennyezetén fészkelő fecskékkel, pici emlékbolttal. A sziklaszirt végén kis sziklakápolna, kilátó, lent a mélyben körben jó eséllyel delfinek. Mi sokat láttunk belőlük, mindkét oldalon. Főleg visszafelé haladtunkban jobb kéz felől voltak közel, és látványosan játszottak, letekintve a tengerre, egészen alattunk.

Amúgy mi a fokot szervezett úton néztük meg, az utazási iroda helyi képviselője szervezte, magyar kísérővel ment a dolog, 35 leváért. Légkondis busszal a fokhoz, majd vissza Kavarna kikötőjébe. Fantasztikus hangulatú hajózás szívét-lelkét kitevő személyzettel, korlátlan italfogyasztással, illuzórikus, de remek kis hajóról fürcsivel, pocsék kajával. Csúcs volt. (A hajóútról készült DVD, megspékelve angol nyelvű Bulgária-bemutató filmmel 40 leva.)

26-a. Reggeli után fél 10 körül indulás haza. Várnában tankolás.
Ruszét szinte észrevétlenül elérjük (a hazafelé vezető út valahogy mindig mindenhol rövidebb). Pár szem autó a határon. Kifizetjük a hídpénzt (lásd fent).és annyi.
Giurgiu. Román határ. Kifizetjük a 6,50 eurót fertőtlenítésre és a 45,00 lei környezetterhelési díjat, lásd idefelé. Most csak egy papírt kapunk a két összegről, viszont most mindezt euróban kérik, lei szóba sem kerül.
Bukarestben csak kicsit tévelygünk, és először találkozunk bunkó helyi autósokkal, akik leszorítanak az útról, ahelyett, hogy beengednének sávváltáskor. Mindegy, ennyi belefér.
Sima út Brassóig, aztán nem Segesvár, hanem Csíkszereda felé megyünk, és nem bánjuk meg.
Az út jó is, szép is, üres is. Este 7-kor még volt, ahol az út mellett egy lány sütötte a kürtőskalácsot faszénen. Sajnos elszaladtunk mellette. Aztán pár faluval arrébb vettünk becsomagoltat, odaégettet. Erről ennyit.
8-ra a szálláson vagyunk (Székelyudvarhely), ugyanazokban a szobákban, mint idefelé jövet. A várnai benzin pont elég volt.
Most viszont vacsizunk. Csalódás. Pedig az étterem előbb volt meg, mint a panzió.
Másnap korán (8 óra) reggeli. Olyan korán, hogy csak a végén kérdik meg, kérünk-e valami meleget, tojást, virslit, ilyesmit. Hát, már nem. Tank a MOL kútnál, és indulás haza.
Korondon némi vásárlás. Euró, forint, lei, mindegy. Később “alpesi” méz az út mellől. Csak lei. Gyönyörű táj, gyönyörű idő.
Aztán ugyanaz az út, mint idefelé, csak valahogy gyorsabb és rövidebb, és szebb. Elkerülő út mindenhol elkerülve. A városközpontok ugyan szinte mindig le vannak zárva valamiért, de pár saroknyi kerülővel mindenhol megoldható a dolog, pesti minőségű utakon. Így aztán haladunk.
Kolozsvártól megint nagyon hosszú az út, de mindennek vége egyszer.
A román határon átsiklunk, fizetésről ezúttal nincs szó. A magyar határ egy álom. Itthon vagyunk.
A határ után elválunk társainktól.
Ezúttal elkerüljük Berettyóújfalut Hosszúpályi felé. Így aztán magányosan autózunk tűrhető úton, szép tájon és aranyos falvakon át Debrecenig.
Útlezárások nélkül tovább Polgárig, aztán autópályán két sávlezárással Pestig. Este 8-ra otthon vagyunk. Éppen elég a benzin.

Bulgária
Nyelv: Orosz biztos jó, de az angol “kultúr”helyen mindenhol bejött, a német is ment. A néhány bolgár szónak szokás szerint nagyon örülnek, érdemes próbálkozni, mert értékelik.
Mobiltelefon: A vodafonos feltöltőkártyám nagyon fogyott pár perces beszélgetések után is. A T-mobile percdíjas wapot még nem tudom, nem jött meg a számla.
Műszaki hiba a sógornál két defekt egyszerre, amiből egy nem is az volt. Gumijavítók feltűnően sűrűn, ki tudja, mely okból?!
Egészség: Nálunk a két gyerek átesett némi 48 órás torokfájós-köhögéses izén. Hazai homeopátiával gyógyítva. Ásványvizet ittunk, de azért mind a kilencünknek “könnyű” széklete volt három hétig.
Kihagytam valamit?
Engelsz Tamás

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu