Fazakas László: Duce – Dalmácia – Horvátország – 2008
Rövid napló egy az indulástól a hazautazásig precízen megtervezett dalmáciai nyaralásról, kellemes élményekkel, hasznos információkkal és néhány szép képpel
Amint az elmúlt két esztendőben, az idén ismét a déltengeri “nagy” vizet vettük utazásunk középpontjába. Sajnos a csapatszellem az idén (az olimpia és más mellékes dolgok okán) eléggé elpártolt tőlünk, így csak a teljesen szűk családi körrel – vagyis összesen hárman vágtunk neki az útnak.
A tavalyról jól bevált megoldásunk, miszerint nem a szombati csúcsforgalmú napon hanem már egy nappal előbb nekiindulunk, jól működött.
Az első napra /péntek/ egy, a Plitvicai-tavakhoz közeli faluban, Jezercén vettünk ki apartmant magunknak egy horvát utazási irodán keresztül. Szállásunk totális bebiztosítására már májusban kiválasztottuk a helyet az utazási iroda weboldaláról, és ott, magán a weboldalon lehetséges bankkártyás távfizetéses módszerrel rögtön le is foglaltuk. A tengerparti szállást – Duce – egy csehországi utazásszervező cég ajánlatából szereztük be. Ezt a szintén bankkártyás távfizetéssel még áprilisban foglaltuk le magunknak.
Talán mindezekhez jó azt is tudni, hogy a külföldi irodáknál történő szállásfoglalás általában rendre olcsóbbra jön ki, mintha valami hazai utazási irodával próbálkoznánk.
Csak a példának okául említeném meg: a tavalyelőtti Vodicére szervezett nyaralásunkat a magyarországi utazási irodával szerveztettük, ami 3 személyre lebontva az akkori áron kb. 112 ezer forintot kóstált, viszont a tavalyi szlovák iroda által fémjelzett ruskameni szálláshelyünk ugyanezen felállásban (nagyjából átszámítva) csak 96 ezer forintra sikeredett. Tehát – hajrá külföldi utazási irodák.
Az idei szállásainkról elmondható: – a csehországi és horvátországi irodái szintén olcsóbbak voltak az aktuális horvát tengerparti magyar ajánlatoknál.
De visszatérve a lényegre, magára az utazásra. Reggel 7 órakor indultunk el otthonunkból, majd végig egyenletes tempóban haladtunk az M7-esen. Siófoknál kis kitérő gyanánt még beugrottunk az ottani Tesco áruházba az elfeledett dolgokat, az útra némi ropogtatni valót, valamint a első napunkra szóló friss pékárut megvásárolni, aztán Nagykanizsáig meg sem álltunk. Ott a JET kútnál jól teletankoltuk a járgányt, de friss sajtótermékkel is felszerelkeztünk és … irány a határ.
Az átkelés gyakorlatilag csupán perceket vett igénybe, és teljesen zavartalanul zajlott le. A forgalom akkor a közepesnél is gyengébb volt.
A Dráva hídon átkelve egészen Karlovacig belemerültünk a horvát autópályák változatosságába. A fizetőkapuknál lecsengettük a használatukért járó összegeket (természeten bankkártya) és utána szépen letértünk az autópályáról a Plitvica felé vezető országos D1-es főútra, majd ráérős tempóban jutottunk el első napi szálláshelyünkhoz Jezercére. A tulajdonos maga már kinn ült a ház előtt és irányított bennünket a beparkoláshoz.
Áráért ez a szállás részünkre a teljes első emeleti szintet jelentette a hangulatos kis alpesi házikóban. Alattunk már megérkeztünkkor olaszok laktak, felettünk pedig kora este egy négyfős lengyel csapat foglalta el a házat. Az apartmanunkhoz a képen látható erkélyen kívül egy nagy hátsó terasz is tartozott, így az út zaja csak nagyon kismértékben szűrődött fel. 
Szállásunk két szobás + hálófülkés, fürdőszobás volt, hűtőszekrénnyel, főzési lehetőséggel és satelit televízióval is rendelkezett. Miután mi a plitvicai tavakat már tavaly nyáron láttuk, és alaposan körbejártuk, ez a szállásunk kimondottan csak az útmegszakítás okán, de ideálisan köztes pihenőhely volt.
A lakást elfoglalva kicuccoltunk, pihentünk egy kicsit, majd gyalogosan körbejártuk a települést és a vele szomszédos közeli, a Kozjak-tó feletti kisvároskát, Mukinje-t.
(Csak mellesleg jegyzem meg: iszonyú szerencsénk volt azzal a siófoki Tesco-s bevásárlással, mert aznap Horvátországban valami nagy ünnep volt – Nagyboldogasszony -, így szinte minden üzletük be volt zárva)
Másnap reggel korán összecsomagoltunk és a D1-es úton Gracac felé folytattuk az utat. Gondolom, a turnust váltó tömeg még éjjel és hajnalban kellőképpen “ölte egymást” az autópályán meg a hosszú alagutaknál, (melyeknél még mindig csak az egyik cső használható).
Mi azonban a régi úton eléggé gyér forgalomban és csodálatos tájakon haladtunk keresztül. Első szenzációs észlelésünk Ubdina és Gracac után, Knin és Sucevici városkákat elhagyva az út mellett hosszasan elnyúló, csodásan kék színű tó, a Jezero Peruca volt. Erről több fényképet készítettem, ime az egyik.
A látvány után az út meredeken a hegyeknek indult, de hosszas szerpentinezés után végre sikerrel értünk be Sinj városába, ahol egy nagy bevásárlóközpontba is sikerült eljutnunk.
Ez a város már eléggé előkapuja a dalmát tengeri hangulatnak, bár magától a tengertől még eléggé messze van. A hatalmas kora délutáni forgalomból szerencsésen ki tudtunk állni egy bűzös patak melletti sikátorba, és gyalogosan mentünk be a bevásárlóközpont Konzum nevű üzletébe. Néhány dolgot rögtön vásároltunk (például a lányomnak kellett papucsot venni, mert akkorra derült csak ki, hogy az övét valahogyan sikerült otthon hagynia) meg valami lapos küllemű, de lepényszerű kenyeret. /Hát az aztán nagyon finom volt!/
Tényleg rövidke városnézés után célba vettük az “utolsó szusszanatot”, a Split felé vezető országutat. A hegyes völgyes szerpentin időközben igen erőteljes lejtésre váltott, és alagutak, viaduktok szapora ismétlődése mellett végre beértünk a kikötővárost elkerülő autóút-gyűrüre. Itt már érezhetően intenzív turistamozgás és egyre lassuló forgalom jelezte, hogy bizony a szombati turnusváltás azért még nem egészen zajlott le.
Szerencsére sikerült a várost és délutáni forgalmát elkerülve a végső útra, az Omis felé vezetőre kijutnunk, ott azonban már tényleg csak lépésben lehetett továbbhaladni hosszú kilométereken át. Mindenki a helyét keresgélte.
Nagyjából 14 óra körül értük el a végcélt. Hatalmas forgalom, iszonyatos meleg, tömeg az úton és az út szélén. Visszont szállásunkat hamar megtaláltuk, mert az előre beszerzett “megközelítési térképünk” és útleírásunk megegyezett a valós állapotokkal. Csak egyedül azzal nem számoltunk – és egyetlen leírás sem tartalmazta -, hogy az az utca, amelyben a szálláshelyünk volt, a hegy felé menve egyre jobban emelkedik, és a végére a 20%-ot is meghaladta. Itt egy ponton túl egyszerűen már nem tudtam 1-es sebességfokozatban sem tovább menni, lazán kipörgött a hajtott kerék, ezért a családot – mint túlsúlyt – szépen ki kellett szállítanom a kocsiból, majd egy mélyebb pontra visszacsorogva újra nekifutnom a nagy emelkedőnek. (és ebben a problémában autósként nem egyedül csak én voltam).
De aztán csak sikerült minden. Megvolt a szállásunk, a parkolónk, a kilátás és a nyár.
 |  |
Kicsomagoltunk, berendezkedünk és estefelé lementünk a vízhez … azon a lejtőn!
Szó ami szó, embert, gépet próbáratevő út, de mégis sokan igénybevették, hisz nyaraltak.
De a tengerpart … szinte mindenért kárpótolt!
Igazi homokos part! Szárazon és vizen egyaránt! Ilyet még nem láttunk horvátországi nyaraink során, holott mindig mindenütt annyi szépet-jót írtak róla, de aztán mégsem egészen úgy van,
itt viszont “tényleg igaz a hír!” A víz maga pedig csodálatosan tiszta.
Másnap délután 15 óra körül bementünk Omis-ba vásárolni. Mondhatom azt, szinte ezer fok melegben mentünk, amikor mindenki más normális rég nyakig ül a vízben!
Mire beértünk, kivoltunk. Azonban egy-egy hatalmas fagylalt kárpótolta a családot az elszenvedett kínokért a CBA Studenac bevásárlóközpont előtti teraszon.
 |  |
További ott tartózkodásunk napjain aztán felváltva
: – délelőtt tenger, délután Omis, – reggel Split, ebéd után tenger. Hát így telt el egy az egy hetes nyaralásunk.
Rendkívül sok volt arrafelé a lengyel, cseh, szlovák és román nyaraló, de persze néhány magyar hangot is lehetett hallani.
Mindenesetre bátran kijelenthetem és javasolhatom: – ez a hely összességében a kisgyermekes szülőknek mindenben ideális nyaralási terület.
Mivel a nyaralásra szánt időnk lassacskán kitellett, haza kellett térnünk. Élményekkel bőven felvértezve, fénykép- és videofelvételekkel “meggazdagodva” indultunk vissza szombaton reggel.
 |  |
Korán keltünk, becsomagoltunk és 6 órakor elindulva nemsokára már Split felé hajtottunk, majd a várost elkerülve hamarosan az autópályán haladtunk. Így aztán a Sveti Rok alagútnál csupán egy kissé lassítanunk kellett, a Mala Kapela alagút azonban jó alaposan megvárakoztatott bennünket. Az előtte kilométerekkel található és útbaeső hatalmas viadukton valami építkezés ürügyével erősen belassították a forgalmat.
Persze útépítés az sehol sem volt!
Az alagút utánmár teljesen egyhangú, viszont tempós iramban sikerült elérnünk a fővárost, Zágrábot, ahol letérve a körgyűrűről, egy városszéli bevásárlóközpontba (Konzum) beugrottunk utolsó lehetőség gyanánt néhány souvenirt és helyi sajtkülönlegességet vásárolni. Nem sokkal később átléptük a magyar határt.
A vámon semmiféle problémánk nem akadt, így aztán végre újra magyar területen és az M7-esen végig, ahol csak megálltunk egy parkolókban, hűvös, de kellemetlen szellő fújdogált.
Nagyjából este 6 órára érkeztünk haza – éppen és egészségesen … no meg jó alaposan lebarnulva.
Ezt a helyet alaposan megjegyeztük magunknak, és ajánljuk mindenkinek. Szerintem szenzációs!
Utóirat. Utunk során szinte mindenütt (a fagyizókat és a piacot kivéve) csakis bankkártyával fizettünk. Működött!
Fazakas László
Fazakas László írásai az Útikalauzban >>
|
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés