Fazakas László: Pasman-sziget, Dobropoljana – Horvátország – 2010
Egyhetes nyaralás egy ismeretlen szigeten – szép fotókkal illusztrált beszámoló
A nyárra ismét közös családi nyaralást szerveztünk – Erdélybe. Első tervezett útvonalunk az “ezeréves határ”, a gyimesbüki területek, a Rákóczi vár és észak bukovinai kolostorok megtekintése lett volna – nagyjából 1 hét időtartamra. A papírmunka, a szálláshelyek összeválogatása még idejében elkezdődött, ám egyik résztvevőnk közölte, ők inkább mégse jönnének, mivel gyermekeik nemrég voltak ott valami iskolai sítáborban, ezért semmi kedvük ismételten arrafelé menni. Ezért a tervezetet már félkész állapotában kukáztuk.
Második tervünk – na mi is lehetne? – legyen akkor ismét valami tengerparti utazás. A bolgár és román tengerpartot a távolsága miatt elvetettük, maradt a “közelebbi” – ismét a horvát. De kezdtünk kifutni az időből, a jobb szálláshelyek nagyon hamar fogytak. Amire végre sikerült a 10 fős csapat részére megfelelő szálláshelyet találni, a csapattárs ismét közölte – ők négyen inkább mégse jönnek, mivel szűkös lett a családi keret.
Így aztán azt a talált “jó” helyet is nagyon hamar ejtenünk lehetett. Ám csapatunk magjában annyira beindult a lelkesedés, hogy már csakazértis és bármi áron – de nem adjuk fel.
A megmaradó létszámra (6 fő) lázas keresgélés kezdődött- abból a kevéske helyből, amire még júniusban foglalni lehetett. Találtunk is egyet, mely nem volt kimondottan olcsó, no meg ráadásnak valami szigeten volt, de – ha már csak ez van – belevágunk.
Szabadságaink egyeztetése, a költségek kiszámítása után június közepén lefoglaltuk a helyet, befizettük a szállás árát – nagyjából feltérképezve elérésének lehetőségeit, a komp menetrendet, stb. és vártuk a nyarat.
Aztán – eljött végre a nyár. Két gépkocsival indultunk neki. Úgy terveztük, költségkímélés gyanánt most nem iktatunk be “köztes” pihenőt, tehát utunkat “háztól házig” tesszük meg. A kocsiban az 1 hétre szükséges élelem (a nagyobbik kocsiban 2 karton tartós tej, 3 karton ásványvíz, rakatnyi sör (24), – no meg egy 5 literes “bulihordó” – és egyéb, a torkokon könnyedén lecsúsztatható iható apróságok (pezsgő, Unicum, pálinka, Sangria, stb.), nyári ruházat, búvárfelszerelés, napernyő, kerékpárok.
A romlandó kajához a 2 hűtőláda folyamatosan ment.
Július 31.-én 6:05-kor elindultunk Budapestről.
Olcsó kis GPS-embe, melyet még karácsony előtt valami akcióban vettem, beprogramoztuk a végcélt. Utunk magyarországi szakaszán gyakorlatilag csaknem végig autópályán mentünk, kivéve a határ előtti szakaszt, Nagykanizsára betérve egy benzinkútnál tankoltunk s haraptunk egyet, aztán irány a határ!. Szerencsénkre az utazáshoz nem volt túl meleg, kissé lógott is az eső lába – bár igazából nem esett.
Úgy negyed 1 felé egy út menti parkolóban megálltunk reggelizni… evés – állva-fogyasztós “ungarische” módszerrel.
Útközben
Aztán újra “daráltuk” a kilométereket. Útvonalunk teljesen megegyezett azzal, ahogyan a GPS diktálta, autópálya, autópálya …de igazából el se lehetett tévedni.
Miután a benkovaci kijáratnál bankkártyával “kicsengettük” a 117 kunát, lejöttünk.
Innentől már elhanyagoltabb úton mentünk tovább Biograd na Moru felé. Éreztük hozzá, hogy nagyon fáradunk. Az egyik pihenőnél – mi a sofőrök – kijelentettük utasainknak, a családnak – a célnál jól megérdemelten de alaposan berúgunk, azaz minden magunkkal hozott piát megiszunk. (Nem mintha alkoholisták lennénk, ám úgy gondoltuk, ennyi ránk fér az elhozottak egy részéből.)
Jó félórányi zötykölődés után elértük Biogradot – a kikötővárost.
A lányom máig emlegeti a GPS ide vonatkozó utasítását: “fordulj jobbra és hajts fel a kompra”. Még egyáltalán nem láttuk a kikötőt, de a GPS már mondta a magáét. Na persze – ott először még jegyet kell váltani. Megvettük.
Aztán tényleg irány a komp. A “rendezők” úgy felpasszíroztak bennünket a sok autó közé, hogy alig bírtunk kiszállni. Végre csak sikerült s felmentünk a fedélzetre, hogy lássuk a tájat…
Zsúfoltság a kompon
A nagyjából 15 percnyi hajóút végén kikötöttünk Tkon városában, mely már a Pasman-sziget szerves része. Innen több helységen keresztül jó minőségű út vezetett végső célunkhoz, Dobropoljana falucskához.
Tkon kikötője
Útban szállásunkhoz
17 órára végre-valahára megérkeztünk. Gyorsan kipakoltunk szállásunkon és rendeztük dolgainkat, majd a megérkezés nagy örömére – ígéretünkhöz híven – mindenfélét ittunk, Unicumot, pálinkát, hozzá lezárásnak egy üveg pezsgőt. Aztán gyors környezet megismerést végeztünk a lemenő nap fényében – egy rövidke sétát tettünk a parton a falu irányában, majd kimerülten aludni tértünk
A terasz
A másnapunk szépen indult. A napkelte és a síri nyugalom szinte ideális volt frissen, kipihenten, üdén és lelkesen ébredtünk – egy fotóra legalábbis. Imre gyorsan útrakészre szerelte a hozott kerékpárokat.
A napkelte /4:30-kor/ kétféle fényképezőgéppel két szemszögből készítve
Első napunkat csak pihenésre és a hely tanulmányozására szántuk. Azaz – mindenre ráértünk. Felfedeztük a tengervízzel töltött medencét, és az ottani éttermet
Szálláshelyünk medencéje
Szálláshelyünk étterme
(Az árai eléggé borsosak voltak, ott-tartózkodásunk alatt sok vendéget nem láttunk benne.
Egy 1,5 literes ásványvíz pl. 10-14 Kn, ami nagyjából 640 Ft, egy üveg sör (Karlovacko Pivo) pedig 15 Kn, ami kb. 600 Ft. Mindezt átgondolva magyarra: – az általam vitt ásványvíznek az egész kartonja /a 6 x 1,5 literes – Visegrádi – 65 Ft/üveg/
nem került annyiba, és sörből is simán kijött az otthonról hozottból (Kaiser) csaknem 4 doboznyi. Ha jól emlékszem, még akciósan vettem – 139 Ft/doboz – valahol)
Felfedeztük a közeli tengerpartot is. így tehát fürdőzgettünk, napozgattunk, ettünk-ittunk, majd estefelé – de még a vacsora előtt – besétáltunk a falu központjába.
dobropoljanai partszakasz
Ide megjegyezném – ennek a falunak (vagy talán kisváros?) kb. 270 állandó lakosa van, a többiek csak szálláskiadók és vendégek. Egyetlen élelmiszerboltja (eléggé drága), két étterme, egy borozója, kishajó kikötője, egy souvenir-boltja s több szabadstrandja van. No meg egy templom és valami hotel-szerűség. Mindezekkel elég hamar megismertünk mindent.
Falurészlet
Másnapi tervünk és uticélunk – kirándulni megyünk. Kocsiba ültünk és nekivágtunk a szigetek megismerésének. Kiderült (bár ezt mi jó előtte tudtuk) hogy ez a sziget valójában kettő, melyeket egy a Zdrelak híd (210 m) köt össze.
A Zdrelak híd
Tkon kikötője (a Pasman szigethez tartozik) mellett van egy másik kikötő – Preko (mely az Ugljan szigeté). Vele szemben található Zadar városa.
A távolban Zadar
Autós túránk első állomása Kukljica volt. Bejártuk a főutcát, a kikötőt, a partot, aztán jól befagyiztunk. S vásároltunk az ottani élelmiszerboltban egy doboz különleges üdítőitalt és vettünk olyan kekszet, amely formájában az ABC betűit tartalmazta.
Kukljica kikötője
Kukljica a tenger felől
A történet szerint az egész sziget valaha egységes egész volt, ám valamikor valakik kitalálták, hogy építsenek a közepébe egy áthajózható csatornát. Aztán elkészült a mű, de ezzel a sziget kettővé lett. Akkor meg az volt a baj, hogy kettő lett belőle. A megoldás végül az volt, hogy híddal összekötötték őket A sziget legvégén benéztünk hát Preko városába. Estére sok emlékkel és fotóval tértünk haza.
Bár utunk eredeti célja – valami helyben fogott halat is szerettünk volna vásárolni, ám az ottani halpiac – mint akkor kiderült – csak hajnalban van nyitva. Így aztán hal nem lett, csak élmények.
A következő napon ismét helyi programmal – fürdéssel-napozással, búvárkodással és kirándulással töltöttük az időt. Vacsorára a szálláshely grillezőjében otthonról hozott saját készítésű mititei és csirkehús darabokat sütöttünk.
Mititei és csirkehús sütése
Reggel újra a szokványos mozgás. Part, medence, nap és árnyék. Délutánra meg beterveztük egy nagy gyalogtúrát, azaz felmegyünk a sziget legmagasabb pontjára. A nálunk okosabbak inkább az árnyékban maradtak otthon, mi viszont hárman – rekkenő hőségben indultunk el (mi se hülyülünk meg jobban) s mentünk neki a hegynek. az út jó darabig meredeken, olajfa ültetvények között vezetett, aztán teljesen eltűnt a kultúrnövényzet s csak kövek, sziklák (és mindenféle színű gyíkok).
Egy érdekes gyík_túlzottan nem félt
Mentünk, mentünk, néha megálltunk – hű de meleg volt. Azonban elszántak voltunk – s megérte! Feljutottunk a sziget legmagasabb pontjára (Veliki Bokolj 243m), ahonnan jól belátható a szigetet övező teljes szigetvilág.
Koraestére nagy fáradtan hazaértünk. Maga a látvány megérte.
Sajnos a nyílt tengert nem láthattuk, de szigetünket körülvevő Kornati szigetcsoport jól kivehető volt. Este pedig újra bementünk a faluba, mivel ezt-azt vennünk kellett az élelmiszerboltban, többek között pl. friss vajat. Bankkártyával is lehetett ám fizetni – na mit írt rá a terminál a blokkra? Banka OTP. Egy jót csodálkoztunk.
Parti naplemente
Odahaza kevés olyan falu van, ahol elfogadnák az ilyesmit, ám egy sziget “világtól elzárt” kis településén mégis jól működik?
A következő napokon ismét otthon voltunk, csak a napozás, fürdés, pihenés. Így telt szépen minden, ám egyik estére erős széllel, permetező esővel és hatalmas hullámokkal megérkezett – a Bóra. Állítólag ez arrafelé valami viharos dolog.
…és akkor jött a BÓRA
Ám eljött az utolsó nap, a csomagolás, hazakészülődés napja. Becuccoltunk s még egy utolsót aludtunk, majd kora hajnalban útra keltünk. A kompjegy megvétele – természetesen bankkártyásan. A komppal ismét átjutottunk a szárazföldre – Biogradba.
Egy emlékkép a nyárról
A kikötőből utunkat Zadar irányában folytattuk. Végighaladtunk a part menti úton és néztük a túlparton azt a szigetet, ahol oly szép napokat sikerült jó időben, békességben, élményekkel gazdagítva tölteni.
Már hazaúton
Zadar városába érve – bár néhány apróságot már előzőleg megvettünk a dobropoljanai souvenir üzletben, de néhány ütősebb ajándékféleség okán – betértünk egy bevásárlóközpontba Itt néhány doboz horvát sört, tájjellegű italt (Pelinkovac) és rizses csokoládét – utunkról emlékeztetőként – vettünk az otthon maradottaknak.
Zadar kikötője
Zadarban szinte egymással szemben volt minden – Plodine, Interspar és Mercator Centar.
Mi a Mercatorban vásároltunk éppen akciósan pl. olasz olivaolajat, mert jóval olcsóbb volt a hazainál. Érdekes volt maga az áruház külső parkolója. Kétszintesre épült, ám a fák az alsó szintre voltak ültetve, s a felső szinten volt a lombozatuk.
Fa a parkolóban
A bevásárlás után – irány a határ – Zágráb érintésével, ahol élőben nézhettük a főváros tarka forgatagát.
Zágrábi látványvillamos
Aztán már csak haza, haza, haza. A magyar szakaszon még egy jó darabon együtt haladtunk, majd az “ötvenestől” mindenki ment amerre lát alapon. Itthon nem igazán lehet eltévedni, hisz minden út Pestre vezet. Élményekkel telve, alaposan elfáradva, az útról visszahozva egy kartonnyi megmaradt ásványvizet és vagy 10 doboz sört – végre hazaértünk.
Hamar eltelt ez a nyár – bár a következő hétvége a Szelidi tóra, az azt követő pedig a Velencei tóra – Agárdra volt szervezve – mintegy “pótnyaralás” okán. Azok azonban már egy másik történet részei…
Összefoglaló:
az utazás nagyjából elviselhető volt, magával a szálláshellyel voltak apróbb problémáink, de ilyen gondok-bajok általában csak ott a helyszínen szoktak kiderülni – alapjában véve egy hetet ilyenkor fejen állva is illenék elviselni. A hat fő részére 4 szobás szállásunk valóban ideális volt, de hogy az egészhez csupán írd és mondd – 1 WC tartozik, egybe a fürdőszobával – hááát? Eléggé érdekes megoldás.
Mi megoldottuk – mégsem volt reggelente sorban állás.
Fazakas László
Fazakas László írásai az Útikalauzban >>
|
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto
utikalauz.hu
turizmus külföldi utazás nyaralás kirándulás túrázás élmények szórakozás tenger kerékpározás biciklizés