Gulyás László: Az ismeretlen Dél-Tirol – Olaszország – 2013
Szerzőnk tíz nap alatt keresztül-kasul bejárta az egykor Ausztriát gazdagító területet. Sok fontos információt és nagyon szép fotókat tartalmazó leírása sokaknak segíthet jó úticél választásban
St.Sigmund Sand in Taufers Rainbach-vízesés Pragser Wildsee Bozen Runkelstein Sterzing Neustift apátság Klausen Karer-tó Meran Schluderns Glurns Innsbruck Tirol Terenten
Megszületett a döntés: az idei úti cél Dél-Tirol. S, hogy miért éppen Dél-Tirol? Elsősorban azért, mert gyönyörű, műemlékekben és lovagvárakban gazdag, szép tájakban bővelkedik, és a statisztikák szerintem itt kevesebb eső esik, mint az Alpok más vidékein. Nem utolsó sorban pedig ez egy viszonylag ismeretlen hely a magyar utazók körében. Ha Itáliába utazunk, akkor nem esik útba, ha pedig Ausztriába, akkor ez már nincs benne az útikönyvben. Az Itália Nagyútikönyv is csak éppenhogy megemlíti. 2002-ben jelent meg az első és egyetlen Dél-Tirol útikönyv. Meglehetősen jól sikerült, bár nem tökéletes. Kellően részletes ugyan, de egy kicsit több és részletesebb térképmelléklettel kellett volna ellátni. De ezt viszonylag könnyű orvosolni, a helyszínen 6 Euróért jó térképeket lehet kapni, és a GPS is kitűnően tájékozódik. Egyébként Dél-Tirollal kapcsolatban elképesztő tájékozatlanságot tapasztaltam, ezért röviden írnék róla néhány sort.
Ausztria az I. világháború után veszítette el ősi tartományának, Tirolnak a naposabb, gazdagabb, és nagyobbik felét. A Saint Germain-i békeszerződés Olaszországhoz csatolta a Brenner-hágótól délre eső területeket, ahol nagyarányú betelepítésekkel igyekeztek megváltoztatni az etnikai arányokat. Ez nagyon sok feszültséget és konfliktust okozott. A II. világháború után autonómiát kapott ugyan, de ez csak névleges volt. Olyan nagy volt az ellentét az osztrák és a betelepített olasz lakosság között, hogy még terrormerényletek is előfordultak. Végül Ausztria 1960-ban az ENSZ elé vitte Dél-Tirol ügyét. 1992-ben pedig hivatalosan is elismerte, hogy Olaszország megvalósítja az autonómiát, amely valóban példaértékű. A lakosság 68%-a német, 27%-a olasz, 4% pedig ladin anyanyelvű. Az olaszok egyedül a fővárosban, Bozenben vannak többségben, itt él a betelepített olaszok 60%-a. Mi turistaként semmiféle viszályt, vagy feszültséget nem tapasztaltunk, de az itteniek úgy tartják, hogy „Süd-Tirol ist nicht Italien”. Az olasz egység napját sem ünnepelték meg, a kormányzó azt mondta, ez nekik nem ünnep.
Ma Dél-Tirol Olaszország leggazdagabb régiója. Kiemelkedő a szőlő és az almatermesztés, valamint a turizmus. Rendkívül sok szálláslehetőség közül lehet válogatni, a magánszállásoktól a luxushotelekig. A magán apartmanok fejenként 15-25 euro közötti összegért már elérhetőek éjszakánként egy főnek. Mi a Puster-völgyben, Brunecktől 10 km-re egy St. Sigmund nevű kis faluban foglaltuk egy apartmant (3 fő 36 euro/éj), az Abfalterer családnál. Nagyon jó árnak tartom ezt az összeget, és a színvonalával is tökéletesen meg voltunk elégedve.
Az Abfalterer ház
Június 20. , Csütörtök
Debrecenből 5 órakor indultunk. Villach után letértünk az autópályáról, hogy a híresen szép 111-es úton érjük el a határt. Azonban Kötschach Mauthennél letévedtünk az útról (elállítottam a GPS-t) és mire észrevettük, már a 110-es főúton találtuk magunkat, így ezen haladtunk tovább. Lienzen keresztül jutottunk el Sillianba, amely a határ előtt az utolsó komolyabb település. Az itteni szupermarketben még megvásároltuk, amit otthon elfelejtettünk, majd továbbindultunk, s hamarosan át is léptük a határt. Egy óra múlva pedig már St. Sigmundban voltunk. Nagyon könnyű volt megtalálni az apartmant, részint ezért is esett rá a választásunk, no meg a főút közelsége miatt. Sok szálláshely ugyanis a hegyek között, magányos tanyákon található, egy fél óra autózásra a főúttól. Mi pedig országjárásra készültük, ami sok utazással jár. Miután átvettük a szállás kulcsait, kipakoltunk, berendezkedtünk. St. Sigmund egyetlen látnivalója a környék legszebb temploma, amely a szállásunktól mintegy 50 méterre állt. A XV. sz- i gótikus templom szép hálóboltozatot és egy értékes szárnyasoltárt rejt, amely 1430-ban készült. Külső falán pedig egy Szent Kristóf freskó található.
St. Sigmund temploma kívülről
– …. és belülről
A szárnyasoltár
Június 21. , Péntek
Reggel 6-kor kinéztem az ablakon, és akkora volt a köd, hogy a hegyek nem is látszottak. Borult, párás idő volt. Elindultunk a közeli Taufer-völgybe, és mire odaértünk, már ragyogóan sütött a nap. A mindössze 45 km hosszú völgy központja Sand in Taufers. A falu fölött magasodó lovagvár (Burg Taufer) Dél- Tirol egyik legjelentősebb és legszebb vára.
Taufer vára
Jellegzetes Dél-Tiroli templomtorony
A központban parkoltunk le, a parkolás itt 1 euróba kerül óránként. Később rájöttünk, ha átmegyünk a falun, autóval egészen a várig fel lehet menni, ahol a parkolás ingyenes. A várba a belépő vezetéssel 9 euro, anélkül pedig 5. Mi sajnos a vezető nélkülit választottuk. Csak utólag derült ki, hogy ez nem jogosít belépésre mindenhova, a vár legszebb részeinek megtekintésére csak vezetővel nyílt volna lehetőség. Ám ettől függetlenül is nagyon tetszett. Amit lehetett, megnéztük, majd visszasétáltunk a faluba. Megkérdeztük merre kell menni a Rainbach vízesésekhez, ugyanis semmi útbaigazító táblát nem találtunk. (Mondjuk egy jó térkép sokat segített volna. ) Egy kis kerülővel ugyan, de odataláltunk. Autóval is meg lehet közelíteni, de ezt nem tudtuk, így gyalog mentünk, ami nem is baj, mert legalább így messziről is megcsodálhattuk Taufer várát, háttérben a hófödte hegyekkel.
A távolban havas hegycsúcsok
A vízeséseket egy turistaösvényen lehet megközelíteni. Ez Dél-Tirol legnagyobb, legjelentősebb vízesése. Három lépcsőben zúdul le a hegyoldalban, és mivel hóolvadás után voltunk, nagy volt a vízbőség. Óriási robajjal zúdult le a hegyről a roppant víztömeg. Csodálatos látvány volt, kár lett volna kihagyni.
A Rainbach vízesés
A kerékpárúton mentünk vissza a faluba, így sokkal rövidebb volt az út, és szebb is.
Következő úticélunk az 1496 méter magasan fekvő Pragser Wildsee volt, mely az Alpok egyik legszebb tava, de Dél-Tirolban mindenképpen a legszebb. Már az odavezető út is nagyon szép. A parkolás után (3 euro), gyalog közelítettük meg a tavat. Csodás látvány. Vizében tükröződik a 2810 méter magas Seekofel, a víz kristálytiszta, a környezet elragadó. A tó vízszintje olvadás után, júniusban a legmagasabb, márciusban akár 3-4 méterrel is alacsonyabb lehet. Hivatalosan fürdőtó, hiszen nyáron akár 14-15 °C-ra is felmelegszik a vize, és már májusban elolvad róla a jég. Nem láttunk senkit úszkálni, de mi azért bokáig bemerészkedtünk a vízbe, ami igencsak hideg volt.
Útban a Pragsi tó felé
Pragser Wildsee
Június 22. , Szombat
Ragyogó napsütésre ébredtünk, ezért úgy döntöttem, hogy ma látogatunk el a Dolomitok vidékére, hiszen csak tiszta időben lehet igazán élvezni a kilátást, valamint a fotók miatt sem mindegy. A mühlbachi-szoroson át Brixen felé haladtunk, majd letértünk az Eisack-völgyében Bozen felé vezető főútra. A főútvonal az autópályával párhuzamosan halad, kissé kanyargós ugyan, de jól autózható és jó minőségű. Nem érdemes igénybe venni az autópályát. A bozeni útról lehet megközelíteni a fafaragóiról híres ladinok lakta Grödner-völgyet. Három falu található itt: St. Ulrich, St. Christina és Wolkenstein. Mi St. Christinában álltunk meg, ahonnan szépen látszik a 3181 méter magas Langkofel. Bementünk két ajándékboltba is, ahol a fafaragásokat a vevők előtt, a helyszínen készítették. Nagyon érdekes volt, de az árak igencsak húzósak voltak, így nem is vettünk semmit.
A Langkofel
St. Christina
A fafaragó boltja
Wolkenstein után az út kettéágazik. Az egyik a Grödner-hágó, a másik a Sella-hágó felé vezet. Mi a Sella-hágó felé indultunk. Gyönyörű tájak, hegyek, alpesi rétek és igencsak kanyargós, meredek szerpentin. Így értünk fel a 2240 méter magas Sella-hágóhoz. Ilyen magasan még nem jártam gyalog sem, nemhogy autóval.
Tájkép a Dolomitokban
A Langkofel
Közeledünk a Sella-hágóhoz
Vadvirág az alpesi réten
Ezután a híres Pordoi-hágó felé vettük az irányt. Az úton az egyik kanyar a másik után, valamint rengeteg motoros és kerékpáros. Igencsak oda kellett figyelni. A hágó tetején (2239 m) nagy, ingyenes parkoló. Itt leálltunk, majd élveztünk kicsit a látványt, fotózkodtunk, majd a kabinos felvonóval felmentünk a 2950 m magas pordoi csúcsra. A retúrjegy 15 euro, a gyerekeknek 8. A látvány lenyűgöző volt, megérte felmenni. Mikor felértünk a kilátás fantasztikus volt. A hatalmas hómező, a környező hegyek látványa elvarázsolt bennünket. Legalább 15 cm-es hó borította a fennsíkot június végén. Mivel még nem láttunk ilyet, nagy élmény volt. Vétek lett volna kihagyni egy hógolyó-csatát a kicsi fiammal.
Alattunk a Pordoi hágó
Szemben a Marmolada gleccser
A Pordoi tetején
Tél a nyárban
361. JPG- Nem lenne jó leesni
Miután eleget gyönyörködtünk, fotózkodtunk, beszálltunk egy lefelé tartó felvonóba. Szép látvány volt az alattunk kanyargó szerpentin, így láthattuk felülről is a hazavezető utat. Én nagyon élveztem, de szegény kisgyerek megszenvedte a sok kanyart. Pedig a hazavezető úton még át kellett kelnünk a Campolongo-hágón is, igaz ez „csak” 1870 méteres. Mondanom sem kell, ez a táj is gyönyörű volt.
Útban a Campolongo hágó felé
A Campolongo-hágó már kívül esik Dél-Tirol határán, ez már olasz terület, de már kanyarodtunk is vissza Tirolba. Végigautókáztunk a Gader-völgyön, amely St. Lorenzennél csatlakozik a Puster-völgybe. Itt két vár is található: az egyik a Sonnenburg szállodaként üzemel, a másik Michelsburg, mely romos, de szép. Nem mentünk be egyikbe sem, mert errefelé olyan bőségben találhatóak a várak, várromok, hogy csak a legszebbekre jutott időnk.
St. Lorenzen után már Bruneck következik, a környék legnagyobb városa, a Puster-völgy központja. Nem volt kitérő, így hát bementünk Bruneckbe, de nem várost nézni, hanem felderíteni, merre vannak a szupermarketek. Sikerült megtalálnunk, mindegyik a város St. Lorenzen felőli végén található, a főút mellett. Megnéztük milyen a választék. Az élelmiszerek nem sokkal drágábbak, mint itthon, sörből viszont rendkívül gyenge a felhozatal, mondhatni siralmas. Itt nem úgy van, mint Ausztriában, ahol minden kis falu szélén van egy bevásárlóközpont, itt ilyesmi csak a nagyobb városokban található. A többi kisebb településen csak kis boltocskák vannak. 50 km-es körzetben Bruneck az egyetlen hely, ahol nagyobb üzleteket találunk.
Június 23. , Vasárnap
Kissé borongós volt a reggel, de mire Bozenbe értünk, már kitisztult az ég. Vasárnap lévén ingyenes parkolóhelyet találtunk az óváros szélén. Ez hétköznap nem valószínű, hogy ment volna, hisz Bozen elég nagy város, és eléggé forgalmas is, mint ezt más alkalommal megtapasztaltuk. Már említettem, hogy Bozenben az olaszok vannak többségben, de mi ettől függetlenül mindig az eredeti német nevén említettük nem csak Bozent, de az összes települést Dél-Tirolban, hiszen ha Bolzanót mondanék Bozen helyett, éppen olyan lenne, mintha Kolozsvárt Cluj-Napocának nevezném. Első utunk a Régészeti Múzeumba vezetett. Nyitásra már oda is értünk. Itt látható „Ötzi”, az ősember, akit egy olvadó gleccserben találtak. Körülbelül 5300 éves. Igazi világszenzáció, konzerváltságának foka egyedülálló. Egy speciális hűtőkamrában tartják, ahol egy kis ablakon át lehet betekinteni. Mivel elég korán érkeztünk, nekünk még nem kellett sorba állni az ablak előtt, volt időnk nézelődni. Az egész múzeum Ötziről szól, akit mi csak úgy hívtunk: Öcsi, az ősember. Ötzi használati tárgyai, ruházata mellett egyéb őskori leletek is ki vannak állítva, de ez már csak körítés. A családi belépő 14 euro. Megérte elmenni.
Ezután Bozen óvárosát és a város jelképének számító dómot néztük meg, majd az óvárostól 15 percnyi sétával elérhető Maretsch várkastélyt. A várkastély jelenleg kongresszusi központként funkcionál, hogy látogatható-e, azt nem tudom, de vasárnap lévén zárva volt. Mindenképpen megérte megnézni, még ha csak kívülről is.
Maretsch várkastély
Visszatértünk az óvárosba, ahol még megnéztük a dominikánus kolostort és néhány óvárosi utcát. Legszebb a Bindergasse, Bozen legjellegzetesebb utcája.
A Bindergasse
Bozen. Óvárosi ház
A bozeni dóm
Runkelstein várát Bozentől északra, a várostól mindössze 2-3 km-re, a Sarn- völgy bejáratánál találjuk. A vár teljesen ép, tetszetős. A berendezése sajnos megsemmisült az évszázadok alatt, viszont kárpótlásul rendkívül sok, értékes freskó maradt ránk a XIV. századból. Szinte minden terem freskókkal van díszítve, ez Runkelstein különlegessége. Sajnos a fényképezést tiltják. A családi belépőért 16 eurot fizettünk, a parkolás ingyenes.
Runkelstein vára
A vár bejárata
A várudvar
Freskó Runkelsteinben
A mai nap még egy várkastélyt néztünk meg hazafelé menetben. A Bozen-Brixen főútvonalról Völs am Schlern felé kell tartanunk, de még Völs előtt egy tábla jelzi a Prösels várkastélya felé vezető letérőt. Egy igencsak meredek, szerpentines úton érjük el a rendkívül látványos várkastélyt. A parkolás ingyenes. Belépő felnőtteknek 8, gyerekeknek 4 euro. Egy fiatal legényke kalauzolt végig a várban, fényképezni is lehetett. A berendezése átlagos, de azért érdemes megnézni. Érdekes volt viszont egy korabeli WC (úgy is mondhatnám pottyantós), melynek a pottyantója porcelán betétes volt. Ilyet még nem láttunk.
Prösels vára
Prösels. Avárudvar
A díszes pottyantó
Miután kívül-belül körbejártuk ezt a csodás várkastélyt, átmentünk a vele szemben, a völgy túloldalán 1000 méter magasan épült Völs am Schlernbe, hogy megnézzük, onnan milyen rálátás van Pröselsre. Igazán szép, megérte. Egész nap ragyogó időnk volt, de a nap végére sötét fellegek kezdtek gyülekezni. Mire hazaértünk, eleredt az eső.
Völs am Schlern
A vár látképe Völs felől
Esőre áll
Június 24. , Hétfő
Szakadó esőben indultunk el a Sterzing mellett található Reifenstein várához. Mire odaértünk, az eső elállt, viszont a cudar hideg megmaradt. A hegyekben leesett a hó. Eddig csak a nagyon magas hegyeket borította hótakaró, de most 1500 méter fölött minden fehérbe borult, és míg Dél-Tirolban voltunk, el sem olvadt. Reifenstein egy igazi középkori lovagvár, a legszebbek közé tartozik, ezért is néztük meg. Már nyitás előtt odaértünk, rajtunk kívül csak két illető várta a kapunyitást, de az utolsó percekben befutott egy olasz nyugdíjasokkal tömött turistabusz. Az idegenvezető hölgy németül és olaszul is végigmondta a mondókáját, ráadásul a csoport olyan lassan haladt, mint a lassított felvétel. Szép lassan végigjártuk a termeket, volt idő nézelődni. Reifensteinnel szemben, az út másik oldalán Sprechenstein vára néz velünk farkasszemet, de korántsem ilyen szép vár, és nem is látogatható.
Reifenstein vára
Hálószoba Reifensteinben
Sterzing az egyik legbájosabb Dél-Tiroli kisváros. Aki a Brenner-hágó felől érkezik, annak ez az első komolyabb település. Az óvárosa tulajdonképpen egy hosszú főutca, két oldalán bűbájos házakkal. Az utca végét a város jelképének számító kaputorony, a „Tizenkettes” torony zárja le.
Sterzing
Sterzing főutcája
A Tizenkettes torony
Igazán szép kis város, aki erre jár, ne hagyja ki. Városnézés után elmentünk a Brenner-hágó túloldalára tankolni, mert Ausztriában jóval olcsóbb a benzin. 40-50 cent a különbség. A Brenner-hágó a legalacsonyabb átjáró észak és dél között (1374 m), ősidők óta a legforgalmasabb, legkönnyebben járható hágó. És valóban: szinte észre sem vettük, már át is keltünk rajta.
Sterzing közelében, Matreit falu fölött áll Wolfsthurn barokk kastélya. Tudtuk ugyan, hogy hétfőn zárva van, de egy próbát megért, hátha mégse. De sajnos zárva volt, így csak kívülről néztük meg.
Wolfsthurn kastélya
Ezután visszatértünk az Eisack völgyébe. Úticélunk Dél-Tirol egyik legjelentősebb műemléke, a Vahrn külvárosában található Neustift apátság. A kolostor arculatát az 1734-es nagyszabású barokk alakítás határozza meg, de láthatunk itt román és gótikus részleteket is. A belső udvaron áll a nyolcszögletű „Csodák kútja”, melynek freskói az ókori világ hét csodáját ábrázolják, nyolcadik a Neustift kolostor. Igen tetszetős még az „Angyalvár”, amely egy kör alakú kápolna, és az apátsági templom, valamint a kerengő. Jelentős a kolostor borászata, de nem csak bort, hanem szappant, mézet, cukorkát, likőrt és még számos terméket állítanak elő, amit a kolostor üzletében meg lehet vásárolni. Mindegyik ízléses, színvonalas áru. Nem jártuk be a kolostor minden zugát, de a főbb látnivalókat megnéztük, majd elindultunk hazafelé. Az idő egész nap borongós, hideg volt, de eső nélkül megúsztuk.
A Neustift apátság
Az Angyalvár
A Csodák Kútja
A szőlőbirtok is a kolostoré
Június 25. , Kedd
Reggelre visszatért a nyári idő. Első utunk a közeli Bruneckbe vezetett. Nagyon szép város. Nevét a városalapító Bruno püspökről kapta, az őt ábrázoló freskót a Rageni kapun meg is néztük. Az óváros házai mind szépek, rendezettek, az utcák tiszták. A város fölött magasodó vár ma is a brixeni püspök tulajdona. Egy híres hegymászó, Reinhold Messner gyűjteménye van itt kiállítva. (tibeti tárgyak, maszkok stb. ) A vár még zárva volt, a nyitást nem vártuk meg, inkább leballagtunk a vár alatti Szent Katalin templomhoz, melynek hagymakupolája a városkép egyik jellegzetessége. Innen a folyópartra mentünk (Brunecket a gyors folyású Rienz folyó szeli ketté), ahol megnéztük a város legrégebbi épületét, a freskóval díszített Hannes malmot. Bruneck nagyon megnyerte a tetszésünket, az egyik legszebb város Dél-Tirolban.
Bruneck. Óváros
A Szt. Katalin templom tornya
A városalapító
Bruneck vára
A Főutca egyik háza)
Brunneck és St. Sigmund között félúton találjuk Ehrenburgot. Egyetlen nevezetessége a várkastély, mely ma is az Ehrenburg grófok tulajdona. Az útikönyv írása idején még látogatható volt, de ez mostanra sajnos megszűnt. Pedig a várkastély nagyon szépen fel van újítva, a könyv szerint belülről is szép, belső udvara az egyik legrégibb reneszánsz árkádos udvar egész Dél-Tirolban. Nagyon sajnáltam, hogy nem tudtunk bemenni, de kívülről is nagy élmény.
Ehrenburg
Ehrenburg. A kapu sajnos zárva) )
Ehrenburg várkastélya
Következő úticélunk az Eisack völgyében található Klausen, egy tündéri kisváros. Az óvárosa egy hosszú, szűk utca, de rendkívül hangulatos, jellegzetes tiroli házakat láthatunk itt. Van egy kis főtere is, innen szépen látszik a városka felett a Branzoll vár. A XVIII. -százazadban kiégett ugyan, de azért még szépen mutat. Nem látogatható, de még a hozzá vezető utat sem egyszerű megtalálni. Legalábbis mi nem találtuk meg, igaz nem is nagyon erőlködtünk.
Klausen. A Branzoll vár
Klausen főterén
A város másik nevezetessége a Säben hegy tetején trónoló kolostor, mely már messziről látszik, ahogy közeledünk Klausen felé. A kolostor ma is lakott, nem látogatható.
A Saben kolostor
Klausen megtekintése után Bozen felé haladtunk tovább, az Eisack völgyében. Barbiannál átmentünk a folyó túloldalára, ahol egy kis falu, Waidbruck található. Waidbruck főteréről indul a gyalogút az igencsak magasan álló Trostburg várához. Az egyik leglátványosabb vár Dél-Tirolban. Csak gyalogosan lehet megközelíteni, legalábbis én semmilyen más utat nem fedeztem fel. A vár igencsak magasan van, és szerfölött meredek az út. (A reifensteini nyugdíjascsoportnak ez egy hetes kirándulás lett volna.) Szerencsére nyárias időt fogtunk ki, izzadtunk is rendesen, de megérte. A vár rendkívül szemrevaló. A belépő 7 euro, gyerekeknek 4. Tirol nevezetes szülötte, Oswald von Wolkenstein, híres minnesänger, az ő vára Trostburg. Wolkenstein lovag egyébként tagja volt a Luxemburgi Zsigmond alapította lovagrendnek, a Sárkányos Társaságnak is. Ezen a tájon virágzott a lovagi költészet, úgy termett a minnesänger, mint a gomba. A Wolkenstein-Trostburg grófi család 1967-ig birtokolta a várat, ekkora átadták a dél-tiroli várszövetségnek, és megnyitották a látogatók előtt. A vár kívül-belül szép, elsőrangú látványosság.
Trostburg vára
Trostburg megtekintése után elindultunk az „ezerszínű” Karer-tó felé, amely az egyik legszebb és legismertebb tó Dél-Tirolban. A parkoló sorompós rendszerű, fizetés időarányosan, mint a parkolóházakban. A tavat egy alagúton keresztül lehet megközelíteni. Szerencsére magas volt a vízszint, így teljes szépségében csodálhattuk meg. A parti fenyves mögött a 2794 méter magas Latemar sziklacsúcsai fehérlenek. Sajnos az ég befelhősödött, így a hegycsúcsok összeolvadtak a szürke éggel, így nem tudtam igazán szép képeket készíteni. Egy azúrkék égbolt sokkal szebb lett volna háttérnek, de ne legyek elégedetlen, szerencsére az eső nem esett. A tó körüli utat Erzsébet-sétánynak hívják, ugyanis egyik kedvenc kirándulóhelye volt ez Ferenc Józsefné, született Wittelsbach Erzsébetnek, közismert nevén Sissynek. A legenda szerint a tóban sellők élnek, az egyikük elfogott egy szivárványt, és lehúzta a mélybe. Ennek köszönhető, hogy ezer színben tündököl ez a tó.
Az ezerszínű Karer tó
Az Eisack-völgyön át mentünk haza, amerre jöttünk. Szép lett volna a másik útvonal, a Karer-hágón át a Nagy Dolomit úton, majd a Pordoi-hágón, és a Campolongo-hágón a Gader-völgy felé, de ez már nagyon hosszú út lett volna, és a gyerekre is tekintettel kellett lennem, nem bírta a kanyarokat.
Június 26. , Szerda
Korán, már 7 órakor útnak indultunk, hisz most utaztunk a legmesszebbre, a Vinschgau vidékére. A Vinschgau az Etsch folyó felső szakasza, Merantól a Reschen-hágóig tart. Dél-Tirol tulajdonképpen három nagy völgyből és ezek mellékvölgyeiből áll.
– a Puster-völgy kelet-nyugati irányú, Innichentől a brixeni medencéig terjed
– az Eisack-völgy a Brenner-hágótól Bozenig
– az Etsch-völgy pedig Merantól a Salurni-völgyszorosig.
Az Etsch és az Eisack völgyek észak-dél irányúak, ezért délről akadálytalanul áramlik fel a meleg levegő, ennek köszönhetően a kedvező klíma ideális az alma és szőlő termesztéshez. Merant két irányból lehet megközelíteni. Délről Bozenen át, vagy északról a Sterzing-Jaufen hágó, Passei-völgy útvonalon. A déli a gyorsabb, az északi a látványosabb. Mi az északin indultunk el, Sterzing felé szép, napos, bár kissé szeles időben. Reifenstein váránál megálltunk, hogy napsütésben is le tudjam fotózni, majd haladtunk tovább. Ahogy emelkedett az út, egyre zordabb lett az idő. Mire felértünk a Jaufen-hágóra (2094 m), már a télben találtuk magunkat. Az út szélén a hókotró által félretolt hókupacok, dermesztő hideg, erős széllel párosulva.
A Jaufen hágó
Kilátás a Jaufen hágóról
A lefelé vezető út nagyon gyönyörű volt, gyakran megálltunk fényképezni, és csodálni a tájat.
Útban a Passei völgy felé
Tájkép az út mentén
A Passei völgy
St. Leonardnál érkezik le az út a Jaufen-hágótól a Passei-völgybe. Innen már „egyenes” az út Meranig. Meran forgalmas, kissé zsúfolt város, a Vinschgau kapuja. Miután kiértünk a városból, elég lassan tudtunk haladni. Sok volt a kamion, és nagy a forgalom. Az út mentén végig hatalmas almaültetvények. Nagyon közel ültetik egymáshoz a fákat, és erősen visszametszik, mintha szőlőlugas lenne. Sok helyen jégháló van kifeszítve, és öntözik is a fákat. Egy agrármérnök ismerősöm szerint húsz évvel előttünk járnak az almatermesztésben.
Fiatal almaültetvény
Ha lassan is, de csak megérkeztünk Schludernsbe, ahol a Vinschgau legszebb vára, a Churburg látható. A családi belépő 17 euro. Nagyon megéri. A vár kívülről is látványos, szépen be van rendezve, különösen az ősök terme, a Jakab terem, és a Páncélterem tetszett. Fényképet sajnos nem lehetett készíteni.
Churburg vára
Churburg. Várudvar
A várlátogatás után a közeli Burgeisbe mentünk. A falu fölött áll a hajdani püspökvár, a Fürstenburg. A vár fölött pedig a Marienberg kolostor, a világ legmagasabban fekvő Benedek-rendi kolostora. Nagyon szép, a tájba harmonikusan illeszkedő épület. Tudták a régiek, hová kell építkezni. Először a kolostort néztük meg. Nagyon tetszett, de a panoráma is „megér egy misét. ”
A Marienberg kolostor
A kolostor udvara
Megér egy misét??
Burgeis és a Fürstenburg
A Kolostor és a vár
Ezután a Fürstenburgot néztük meg. Egy részében iskola van, másik része látogatható, de ezt most kihagytuk. Nem hiszem, hogy Churburg után elkápráztatott volna bennünket. Burgeis felé jövetben már átutaztunk Glurnson, most visszamegyünk, hogy alaposabban is szemügyre vehessük Dél-Tirol legépebben megmaradt, falakkal körülvett középkori városát. Glurns egy igazi gyöngyszem. Nem nagy város, mindössze 750 lakója van, de valami csodaszép. A városfalak és a rondellák, valamint 3 kapuja igazi középkori hangulatot kölcsönöz neki. Mivel nem nagy város, egy óra alatt be lehet járni. Legszebb utcája a Laubengasse.
Glurns. Városkapu
Glurns főtere
Glurns . Laubengasse
Glurns
Glurns. Óváros
Hazafelé a gyorsabb, déli útvonalon mentünk, Bozen felé.
Június 27. csütörtök, László nap
A Brenner-hágó- Innsbruck közötti autópályaszakaszra nem érvényes a matrica, 8, 5 euro az útdíj. Mi az autópályával párhuzamos főúton indultunk el Észak-Tirol egyik legszebb és legismertebb várkastélyához. Az Innsbrucktól 30 km-re, Stans és Jenbach között található Tratzberg várkastély rendkívül népszerű kirándulóhely. Az út szép, ám a haladás meglehetősen lassú volt. Kis falvakon, kanyargós utakon mentünk keresztül, néha olyan keskeny volt az út, hogy egy kamion talán el sem fért volna. Így már érthető, miért választják inkább a fizetős autópályát. Ez az út csak a ráérős, nézegetős turistáknak való. Azaz nekünk. Jó két órás autózás után meg is érkeztünk. A nagy és ingyenes parkolótól kisvonattal, vagy gyalogosan 20 perces sétával juthatunk fel a kastélyhoz. A belépő elég drága, de igencsak megéri. Felnőtt 13 euro, gyerek 7, 5, családi jegy sajnos nincs. Van viszont magyar nyelvű audio-guide, ami azt jelzi, hogy itt bizony már nem ritka a magyar látogató. És nem ám valami száraz géphang, hanem a kastély hajdani ura és úrnője kalauzol végig egyes szám első személyben, hibátlan magyarsággal, a rendkívül látványos érdekes termeken. A kastély berendezése eredeti, és tetszetős. Ez az egyik legszebb kastélybelső, amit eddig láttunk. Sajnos fényképezni nem lehet, pedig lenne mit. Így aztán csak (ami egyébként nagyon szép) a reneszánsz belső udvarról tudtam felvételeket készíteni. A kastélyra csak az Inn túlsó partjáról lehet jól rálátni, egyébként takarják a fák.
Tratzberg. A várkastély udvara
Tratzberg
A Tratzberg várkastély
Az Innsbruck külvárosában található Ambras kastély igazi meglepetés. Kellemes meglepetés. A 18 Eurós családi jegy nem számít soknak a látnivalók gazdagságához képest. A főépület belső udvarának sgrafittói különösen szépek, de igazi ritkaság Philippine Welser hercegnő fürdőszobája is. Kiemelkedő látványosság a Spanyol terem, kazettás famennyezete igazi mestermű.
Ambras várkastélya
A Spanyol terem
Ambras belső udvara
Ambras sgraittói
A Spanyol terem famennyezete
A galéria képei között a Habsburg család szinte minden tagját láthatjuk. A fegyverterem is jelentős látnivaló, látogatásunkkor pedig egy időszaki kiállítás volt megtekinthető, „Lovagok” címmel. Így aztán még több lovagi páncél és fegyverzet volt kiállítva. Vezetés nincs, minden teremben szabad fényképezni, egyet kivéve. Pedig ott látható egy különleges portré, ami miatt elsősorban meglátogattuk akastélyt. A 400 éves portré a felirat szerint egy magyar nemest (ungarische nobilis) ábrázol, akit Gregor Baxinak hívtak. Az az érdekes a dologban, hogy az illető fejét, egy kelevéz (dárdához hasonló fegyver) fúrta át. A szemén hatolt be, és a tarkóján jött ki. De ez még mind semmi! Ezzel a sebbel még egy évig élt (bár bizonyára néha szúró fejfájásról panaszkodott), és akkor is sebfertőzésbe halt bele. A kelevézt nem húzták ki a fejéből, hisz akkor rögtön meghalt volna, csak lefűrészelték. Az osztrák tájékoztató szerint Gregor Baxi lovagi torna során sérült meg, nevét pedig tévesen, Baci Györgyre fordították. Azonban ez nem pontosan így van. A kép Baksaházi Baksa (Baksi) Márkot ábrázolja, aki Győr 1598-as ostrománál sebesült meg. A lovagi tornák ideje ekkor már lejárt. Felépülése után, még több csatában is harcolt, és mint az elején említettem, sebfertőzésben halt meg. Ez akkora szenzáció volt abban az időben, hogy egész Európát bejárta híre, több portré és metszet is készült róla.
„Segerskjöld a könyvbe pillant,
Ott lefestve képben egy magyar vitéz,
Jobb szemébe szúrva roppant
Nagy hegyes nyárs, hosszú török kelevész:
Tarkóján fél rőfre áll ki.
Szörnyű szúrás, látja bárki,
Ily döfésbe a halandó belevész. »Olvasd bajtárs!« Az meg olvas:
»Baksa Márkus, híres magyar kapitány.
Így veré át gyilkoló vas,
Szemén ment be, s hátul jött ki azután;
De a döfést kiheverte,
S a törököt verten verte,
Azután is, még sokáig, száz csatán. «
/Vargha Gyula: Torstenson lakomája, részlet/
A festmény mellett egy koponya metszete látható, amely szemlélteti, hol haladt át a kelevéz a koponyán úgy, hogy az agy nem sérült meg.
Baksa Márk portréja
Ezt a képet sajnos nem sokan ismerik, pedig (már csak a története miatt is) rendkívül érdekes. Az Ausztria nagyútikönyv nem is tesz róla említést, a kastélyról is csak néhány sort ír. Olyan útikönyvet is láttam, amely meg sem említi Innsbruck látnivaló közt az Ambras kastélyt. Öreg hiba. Én csak ajánlani tudom mindenkinek.
Volt még annyi időnk, hogy kicsit körülnézzünk Innsbruckban. Az óváros közelében, egy mélygarázsban sikerült parkolni. (2 euro/óra). Innsbruckban nagyon kellemesen csalódtam. Nem is gondoltam, hogy ilyen szép, hangulatos óvárosa van. Különösen tetszett Innsbruck jelképe, a Godenes Dachl, egy gótikus erkély, melynek a tetejét aranyozott rézlemezek fedik. Nem hagytuk ki a Diadalkaput, és a Szt. Anna oszlopot sem. Sajnos a Hofburgra és Hofkirchére már nem volt időnk, ezt majd egy más alkalommal pótoljuk. Innsburckban rengeteg a turista, mi több magyar csoporttal is találkoztunk, de persze nem velük volt tele a város.
Innsbruck jelképe, a Goldenes Dachl
Az innsbrucki Arany Sas fogadó
Innsbruck. Óváros
Hazafelé muszáj volt igénybe venni a Brenner autópályát, mert a főutat kőomlás miatt lezárták. Az autót még az osztrák oldalon teletankoltam.
Június 28. , Péntek
A Bozen-Meran útvonalon indultunk el, kissé borongós időben, Schenna várkastélyához. Schenna Merántól 10 km-re található, egy tipikus tiroli falu, tiszta, virágos, sehol egy málló vakolat, sugárzik a gazdagság. A vár és a templom környékén látható ciprusok pedig mediterrán hangulatot kölcsönöznek a falunak. A várkastély vezetéssel látogatható, belépő 8, illetve 3 euro. A vezetés német nyelvű, audio-guide is igényelhető, de csak két idegen nyelven, angolul és olaszul. Schenna leghíresebb tulajdonosa Habsburg János főherceg volt, aki Bad Aussee postamesterének leányát, Anna Plochlt vette feleségül, ezért le kellett mondania dinasztikus jogairól. A botrány elmúltával Annát kinevezték Meran grófnőjévé, közös utódaik is csak ezt a címet viselhették. A várkastély ma is az ő tulajdonuk. A szép régi bútorok, festmények, és egyéb berendezési tárgyak mind eredetiek, szinte érezhetjük magunk körül a történelmi levegőt. Semmi mesterkéltség, igazi hamisítatlan főúri miliő.
Schenna. A vár bejárata
Schenna vára
Tirol falu szintén nagyon közel van Meranhoz, a tartománynak nevet adó vára kötelező látnivaló. A faluban több nagy parkoló is van, mindegyik fizetős. Nagyon sok a turista, még japánokat is láttunk. A vár egy szép sétaúton, csak gyalogosan közelíthető meg.
Tirol vára
A várudvar
Tirol vára meglehetősen szép, de sajnos a berendezése hiányzik, ezt különböző kiállítások helyettesítik. Annak a történelmi hangulatnak, amit Schennában tapasztaltunk, itt nyoma sincs. Ez alól csak a várkápolna kivétel, román kori portálja gyönyörű.
A várkápolna
Avárkápolna portálja
Vezetés nincs, szabadon bejárhattuk a várat. Elvileg nem szabad fényképezni, ám ezt senki nem ellenőrzi, ezért nem is foglalkozik vele senki. Az ablakon kinézve minden hegyoldalon mintaszerű szőlő-és almaültetvényeket látunk, a gaz és parlagfű errefelé ismeretlen látvány. Még a fűszálak is vigyázzban állnak.
Kilátás a várból.
A Brunnenburg
Tirol vára alatt egy kisebb váracska, a Brunnenburg díszíti a tájat. Ide nem mentünk be, az itt látható Mezőgazdasági Múzeum engem annyira azért nem érdekelt. Mivel már egy órája lejárt a parkolójegyünk, siettünk vissza az autóhoz, de megúsztuk bírságcédula nélkül.
Meranon már kétszer átutaztunk, mostmár illendő volt szét is nézni. Egy parkolóházban találtunk helyet (2,30/óra), majd elindultunk felfedezni a várost. A parkokban pálma, leander, ciprus, igazi déli hangulat, szubalpin klíma. Az óváros egész szép, de láttunk már szebbet is. Legjobb része talán a Bozeni-kapu környéke.
Meran óvárosa
A merani St. Miklós templom
Meran. A hegyekben hó. a parkban pálmafa
Meran folyója, a Passer
A Szt. Miklós templomot sajnos zárva találtuk, a Fejedelmi várkastélyt pedig épp előttünk zárták be. Végigsétáltunk a Laubengassén, Meran sétáló és bevásárlóutcáján, majd a Passerpromenadon is. Alapjában véve Meran egy szép, és gazdag város, de nem annyira a középkori hangulat, inkább a csillogó kirakatok jellemzik.
Június 29. , Szombat
Elérkezett az utolsó nap, csak közeli úticélok szerepeltek mára. Először is a mintegy 5 km-re lévő Terentenbe mentünk, ahonnan egy könnyű félórás sétával értük el a terenteni földpiramisokat. Az erdei út végig egy patak mellett vezetett, míg elértük a földpiramisokat. Ez tulajdonképpen egy erózió által létrehozott geológiai képződmény. A felül levő keményebb kőzet megvédte az eróziótól az alatta levő puhább kőzetet, így keletkeztek az oszlopszerű képződmények. Ilyet több helyen is lehet látni, de a legnagyobbak Bozen környékén, a Ritten-hegységben találhatók. A terenteni a kisebbek közül való, de ez volt a legközelebb, és legalább ilyet is láttunk.
Erdei út Terenten felé
A terenteni földpiramisok
Visszatértünk a faluba, és a parkolóban felfedeztünk egy magyar rendszámú autót. Eddig egyet sem láttunk, még kamiont sem, magyar szót is csak Innsbruckban hallottunk. Innen a kevésbé híres, ám szép Antholz-tóhoz indultunk. A róla elnevezett völgy végén, a Reisenferner-Alm Természetvédelmi Terület mellett 1418 m magasságban találjuk a tavat. Az idevezető út, és a tó környezete is elnyerte a tetszésünket. Szombat lévén elég sok kiránduló volt a tó környékén, de nagy lökdösődés azért nem volt.
Az Antholz völgy
Kápolna az Antholz völgyben
Antholz tó
Ekkor jött az ötlet, menjünk át a közeli Toblachba, ott is van egy tó, nézzük meg azt is. Toblach magas hegyek között, gyönyörű környezetben fekszik, a tó kissé távolabb, kb. 5 km-re található. Szerintem az eddig látottak közül ez volt a legkevésbé tetszetős, de azt azért nem állítanám, hogy nem szép.
Toblacher see
Ezzel tulajdonképpen véget is ért a dél-tiroli kirándulásunk, a nap hátralevő részét már csomagolással, készülődéssel töltöttük.
Június 30. , Vasárnap
Reggel miután rendeztük a számlát, elindultunk hazafelé. Sillian után rátértünk a 111-es útra, hogy végigjárjuk a Kötschach-Mauthenig tartó szakaszt, amit jövetben elmulasztottunk. Ezt nagyon is jól tettük, mert ez volt a 111-es út legszebb szakasza.
Hazafelé a 111-es úton
Kötschach-Mauthen után átmentünk a 110-es útra, Spittal felé, majd felhajtottunk az autópályára, és innen már egyenes volt az út hazáig. Egy nagyon szép kirándulás végére értünk. Dél-Tirol az egyik legszebb hely, ahol eddig jártam. Sok mindent láttunk belőle, de azért maradt még bőven látnivaló. Csak ajánlani tudom mindenkinek
Gulyás László
Gulyás László írásai az Útikalauzban >>
Az Útikalauz további útibeszámolói és más írásai Olaszországról >>
A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldheted el kérdéseidet, véleményedet – szerkeszto |
utikalauz.hu