Győrffy Árpád: Mostar, Blagaj, Pocitelj, Radimlja, Hutovo Blato – Bosznia-Hercegovina – 2004

Győrffy Árpád: Bosznia-Hercegovina – Mostar, Blagaj, Pocitelj, Radimlja, Hutovo Blato – 2004

Bosznia-Hercegovinában sok olyan hely van, ahol érdemes hosszabb időt eltölteni. Szép emlékeket gyűjthet az is, aki a zágrábi kerülő helyett Bosznián át utazik Dél-Dalmáciába, Montenegróba, s néhol egy-egy órára, vagy egy éjszakai pihenőre megáll. Az alábbiakban néhány olyan helyet ajánlanék a figyelmetekbe, amelyen én is futó látogatást tettem. Ne számítsatok részletes leírásra, csak rövid, vázlatszerű jegyzetre, hisz egy-két órányi ismerkedés alapján csak ennyire telik. (Térkép Bosznia-Hercegovináról>>)

Konjic-Neretva

Akár északról, akár délről indulva haladunk át Bosznián, a Jablanica-tó paradicsomi hangulatú szépsége mindenképpen különlegesen hat.

Sajnos a rövid gyönyörködésen – és egy Konjicban végződő szoft-raftingon kívül nekem másra még nem volt időm. (Legközelebb mindenképp úgy szervezem a programot, hogy jobban meg tudjam ismerni ezt a vidéket is. Ajánlom másnak is.)
Az útnak ezen a szakaszán talán a máshol megszokottnál is több az “autogrill”, az olyan büfé, ahol parázson bárányt sütnek. Szarajevó felől érkezve, az éghajlati határt képező Ivan Sedlo hegynyereg alagútja után nem sokkal van például egy nagyobb megállóhely, ahol kis vízfolyás forgatja felülcsapós lapátkerekek segítségével a nyársra húzott bárányokat.

Útközben elhaladunk a “Tito-híd” mellett is. A jugoszláv mitológia szerint a második világháborús partizánharcok, s később az ország vezetője ennek a hídnak a felrobbantatásával szerzett helyet magának a nagy stratégák között. 1943-ban azzal a céllal pusztíttatta el a nagyon fontos közlekedési kapcsolatot, hogy a németek azt higgyék, nem akarnak átkelni a folyón.
Ám a partizánok éjszaka, a folyóba zuhant vasszerkezethez kapcsolva új, ideiglenes hidat építettek. A németek későn fedezték fel a cselt, így a partizánok ki tudták menteni a sebesülteket. Én így hallottam. Annyi biztos, hogy a híd maradványa ma is ott van a folyóban.
Mostar felé haladva az út többnyire a folyó közvetlen közelében, magas hegyek között, a hegyoldalba bevágva haladt tovább. Néhol rövid alagutak alatt. Általában a másikon oldalon a vasút megy, ahogy az Osztrák-Magyar Monarchia idején, a 19. század végén megcsinálták.
A hatalmas szirtek, sziklacsúcsok csak formára hasonlítanak a dalmáciai hegyekre. De azokkal ellentétben ezeket többnyire zöld növényzet borítja. Nagyon festőivé tették a látványt a hegyek derekánál lebegő felhők. Több helyen láttunk fényképezni tilos táblát – hajdan nálunk a laktanyák környékén voltak ilyenek. Az egyiket például egy hatalmas vizierőmű előtt. A hegyeket elhagyva kiszélesedik a völgy és megérkezünk Csontváry másik kedvenc helyére Mostarba.

Csontváry: Tavasz Mostarban

A Szarajevót a tengerrel összekötő főút a város keleti szélén halad végig. A Neretva partján húzódó óvárost nyugati irányba fordulva érjük el. A folyó közelébe érve, vagy féltucatnyi híd valamelyikén átkelve a másik parton keressünk parkolóhelyet. A viszonylag nagy város régi negyedével gyalog érdemes ismerkedni.
A város hidakról kapta nevét, hisz a “most” magában hidat jelent. Egy 1452-es török feljegyzésben említik, hogy egy függőfahíd melletti, két toronnyal rendelkező kis helységben 19 ház és egy nőtlen férfi van! 1466-ban a törökök elfoglalták Hercegovinát, és a függőfahíd melletti kis helység gyors fejlődésnek indult.
Valamikor a szigetvári csata idején, Mostar lakóinak kérelmére Isztambulban úgy döntöttek, hogy a régi és elhasználódott függőfahidat kicserélik új, szebb kőhídra. Az év jelentős részében vadul hömpölygő Neretva fölé hidat építeni különösen nagy feladat volt, ezért Szulejmán szultán Mostarba küldte építészét, Hajrudint.

Csontváry: Római híd Mostarban

A Stari most (régi vagy öreg híd) 1565-ben (vagy 1562-ben?) készült el. A különleges szépségű alkotás a városnak és az országnak is szimbólumává vált. Hazai ismertségéhez jelentősen hozzájárult Csontváry festménye is, amely az építészeti stílus alapján a Római híd Mostarban címet kapta. A híd persze nemcsak a korától érdekes, hanem a szivárvány hajlásához hasonló harmonikus szépsége teszi különlegessé.
A híd 418 évig kapcsolta össze a város két felét. A nyugati oldalon a legutóbbi időkben főleg horvátok telepedtek le. Ennek is volt köszönhető, hogy 1993. november 3-án a boszniai horvát alakulatok egyik parancsnoka szétlövette az építményt. A világot megdöbbentette az értelmetlen pusztítás. A háború lezárulása után nagy nemzetközi összefogás szerveződött, az újjáépítésérére. A folyóba zuhant hatalmas köveket például magyar műszaki alakulat közreműködésével emelték ki.


2002. augusztus	2004. október

A régivel szinte teljesen azonos új híd 2004. nyarán készült el. Még a híd bordáit is olyanra csiszolták, mintha 400 éve koptatnák a gyalogosok

Nagy ünnepséggel avatták fel, amelyen több államfő is részt vett.
A még meglévő bizalmatlanságot érzékelteti, hogy meghívottak közül távolmaradt a horvát katolikus püspöki kar.Ugyanakkor a Boszniában élő ferences szerzetesek képviselői ott voltak. Az avatás kapcsán egyik tévécsatorna megszólaltatta felrobbantást egykor irányító horvát parancsnokot, aki azt nyilatkozta, hogy újra megtenné. Jelenleg háborús bűnösként a hágai bíróság vizsgálja tetteit, de a háború után éveken át Horvátországban élt megbecsült hazafiként.

A Stari Mosttól alig 100-150 méterre, megnézhetjük annak kicsinyített mását, a Kriva-cuprijat, a hajlott, vagy görbe hidat. A Neretvába nyugatról beömlő Rádobolja folyó egyik ága felett átívelő építményt már a Stari most megépítése előtt néhány évvel, 1558-ban említik írásos források. A jelenleg látható 8,5 méter hosszú, 4,5 méter magas híd sajnos csak másolat, mert a háborúban megrongálódott eredeti 1999. szilveszterén összeomlott. A 2002-ben befejeződött újjáépítését az UNESCO és egy luxemburgi cég támogatta, szervezte.

Mostarban 2002-ben jártam először. Akkor még a házak többsége magán viselte a háború nyomait, sok teljesen romokban volt. A Neretva két oldalán lévő városrészeket közigazgatásilag külön részként kezelték (2003-ig). A város már akkor is rendezettnek tűnt, a Neretva keleti partjával párhuzamosan egy forgalmas korzó működött sok kávéházzal, s a kávéházakban, a teraszokon ülő helyiekkel. Külföldieket, belföldi turistákat akkor nem nagyon láttunk.

Balról vendéglők, jobbról Koski Mehmed pasa dzsámija

Egyedül a korzó közepén található elegáns szupermarket utalt arra, hogy itt nem csak a helyiek szoktak vásárolni. Akkor még az Öreg-hídból csak a két csonk meredezett a folyóparton. Csak tervezték a helyreállítást.

2004. októberében jelentősen megváltozott kép fogadott. Bár még mindig voltak romos épületek, mindenütt sétáló turisták, vidám emberek, szép üzletek, éttermek. A Neretva magas partját, mint megannyi madárfészek, vendéglők kerthelyiségei tarkították.
Mintha 30-40 év telt volna el a kettő helyett. A folyó bal partján igazi keleti hangulatot találtunk. A hídfőtől északi irányba a Neretvával párhuzamosan húzódó bazár nem tartozik a legnagyobbak közé, de így is nagyon szép.

Mindenképp térjünk be a korzóvá váló szakasz (Brace Fejica utca) és a folyó között álló Koski Mehmed pasa dzsámiba.


Imához készülő asszony a kútnál	Imádkozó férfiak a Koski Mehmed pasa dzsámiban

Az 1617-ben épített templom udvarán hat oszlopon nyugvó sátortetős kutat találunk, bent gyönyörűen díszített falakat. Az udvaron áll az 1572-ben elhunyt Mohamed-baba sejk türbéje. Igaz, az építményt halála után 300 évvel emelték, de stílusában követi a hagyományokat. A Neretva parti sziklára épült dzsámi teraszáról szép kilátás nyílik az Öreg hídra.

Biscevic-ház

Mostar híres a belső kertjeiről. A házak többségébe persze nem léphetnek idegenek, de félig-meddig múzeumként működő Biscevic-házban fogadnak látogatókat. A 300 évvel ezelőtt, hagyományos boszniai stílusban készült házat a dzsámitól tovább haladva, baloldalon találjuk meg a folyó partján, nem sokkal a piac után.

A Kradzsoz bég dzsámi

A ház emeleti szintjéből kiugró, lábakon álló hagyományos erkély alapján valószínűleg könnyen megismerjük. 2004-ben még egy idős néni, ha jól értettem, a Biscevic család utolsó leszármazottja fogadta a látogatókat, aki a bemutatásért kapott önkéntes adományokból próbál megélni. Ha visszatérünk a Brace Fejica utcába, jobbról betérhetünk az egyik legszebb boszniai templomba, az 1557-ben épített Kradzsoz bég dzsámiba. Sajnos a fény közben megfogyott, így csak utcai képet tudok mutatni róla. Kútja, festett és üvegből készült díszei különösen látványossá teszik a templomot.
Ha van időnk, a hidat nézzük meg minden lehetséges irányból. Ha az építmény képe állandó is, a hasonlóan gyönyörű háttér változása miatt érdemes körbejárni.

Ugráshoz készülődő fiatalok az Öreg-hídon

A híd építésénél felhasználták a régi köveket is, de néhány hatalmas darab ma is ott fekszik a folyó mellett.
Látványosságok közül ne hagyjuk ki a hídugrást. A felújítás óta újra él az az ötszáz éves hagyomány, hogy az igazi mostariaknak legalább egyszer fejest kell ugrani a hídról a Neretvába. Hajdan a hídtornyokban kávézgató török vezíreket szórakoztatták a bátor mostariak a mutatvánnyal.
Állítólag valahol Mexikóban van hasonló szokás – ott talán melegebb körülmények között. Most tavasztól őszig – amíg a levegő hőmérséklete megengedi – egy erre a célra szerveződött egyesület tagjai szórakoztatják a turistákat.

A magas tornyú templom

Egy-egy ugrásra akkor kerül sor, ha már elég adomány összegyűlt. (Hogy mennyi az elég, azt maguk döntik el. Én fél órás várakozás után feladtam.) Irigyelni igazán nem tudom őket, mert a Neretva nyáron is nagyon hideg. Nem is szólva a magasságról.
Meg kell említeni a horvát részhez kötődő látványosságokat.

Az új templomuk tornyát állítólag a világon a legmagasabbnak akarták építeni, hogy messziről láthassa mindenki, ők itthon vannak. A nemzetközi rosszallás, s végül talán a Vatikánból érkező figyelmeztetés miatt megálltak a torony magasításával.

Régi magyar pénzek a bazárból

Hasonló célt szolgál az az óriási kereszt is, amit a város fölé dél-nyugati irányban magasodó hegy tetejére állítottak.
A boltokban, éttermekben azt tapasztaltuk, hogy Mostar nem túlságosan drága hely. Ebben persze szerepe lehet annak, hogy itt jó részt mindenütt szinte ugyanolyan árakat alkalmaznak. Ne lepődjünk meg, ha a város távolabbi pontján lévő egyszerű kávézóban ugyanolyan drágán (vagy olcsón – ahogy tetszik) mérik a kávét, mint a bazár forgalmas éttermében.

Ha már Mostarba eljutottunk, mindenképpen nézzük meg a környék néhány érdekesebb látnivalóját is. Tájékozódni az alábbi térkép alapján tudunk.

Blagaj

Az első utunk a tizenegynéhány kilométerre található Blagajba vezet. Mostart elhagyva, a tenger felé vezető főútról balra kell fordulni kb. öt kilométer után, a mostari repülőtér környékén. További tíz kilométer megtétele után meg is érkezünk a nagy múltú településre.

Egy romos templom a városka szélén

A város a rövid ideig független Hercegovina uralkodóinak székhelye volt a 15. században. Az egykori rangra csak település feletti hegyen látható várrom emlékeztet. A török 1466-ban foglalta el a várost. Ebben szövetségese volt az uralkodó három fiának egyike. Testvérei közül egyik velencei kapcsolatokat ápolt, a másik inkább a magyar orientáció hív volt. Nekik nem jött be.

Bosnyák ház a Buna partján

Törökök idején Blagajban hét mecset, két vendégfogadó, három muszafirhana (vendéglő), hamam (fürdő), medresza (vallási középiskola), két mekteb (vallási általános iskola), tekki, két kőhíd, huszonnyolc malom volt. Iszlamizáció 18-19. századig tartott. 1835-ig a lakosság többsége muzulmán hitre tért, ám az okkupáció után, az osztrák-magyar fennhatóság alatt a keresztények száma a muzulmánok számának kétszeresére nőtt. Ugyanekkor a pravoszlávok is megerősödtek, a katolikusokhoz hasonlóan templomot építettek.
Bár Blagaj mára csendes kis faluvá töpörödött, sok ház őrzi ma is az egykor szebb idők emlékét.

Külön színfoltja a településnek a határában eredő Buna-folyó, amelynek 10 Celsius fokos forrása állítólag a legnagyobb vízhozamú Európában, másodpercenként 43 ezer liter víz bugyog elő belőle (Ez volt kiírva).

Ha a Duna kezdeti szakasza ilyen lenne a Fekete-erdőben, és közben arányosan bővülne, akkor Pestnél minimum már a Balaton folyna. A valóságban nem tudhatjuk meg mi lenne ha, mert a Buda alig 7 kilométeres önálló lét után beleömlik a Neretvába. Közelről látva mindenesetre érthető a nevének jelentése: rebellió, forradalom.
Nagyon gazdag a természeti környezet. A mediterrán éghajlatú vidéken évente legalább 200 napig süt a nap. Rendkívül sok madárfaj – közel 170 – lakja a környéket. Közülük a legismertebb a kihalófélben lévő fehérfejű keselyű.

A tekki a forrás felett

Amiért igazán érdemes ellátogatni ide, az a Buna különlegesen bővizű forrása és a dervisek (muszlim szerzetesek) forrás fölé épített pihenő, elmélkedő háza, a tekki (vagy máshol teki). A legenda szerint a tekkit bektási rendhez tartozó dervisek alapították a XVI. században. Evlija Celebi is feljegyezte, hogy “a mostari Zijadin Ahmed-ibn Mustafa muftii helveti dervisrendek tekkit építtetett Buna folyó forrásánál, hogy legyen derviseknek helyük, ahol a baráti ás tudományos beszélgetéseiket folytathatják”. A XIX. század közepén Latas-pasa felújittatta a tekkit, amely akkor a kaderi rendhez, ma pedig a naksibendi rendhez tartozik. Régen állandó lakói is voltak, akik kutatással, filozófiai munkával foglalkoztak. Ramadán idején még ma is felkeresik.

A tekkihez kapcsolódó türbében (muzulmán sírhely), a legenda szerint Szari-Szatluk és Acsik-pasa földi maradványai találhatók. Szari-Szatluk türkmén származású muzulmán misszionárius volt a XIII. században. Személyét sok legenda kíséri. Egyik legenda szerint, Szari-Szatluk kérte, hogy nyolc koporsót csináljanak neki és egyikbe tegyék bele a földi maradványait. Utána mind a nyolc zárt koporsót különböző országokba küldjék. Így a halála után a zarándokok keresni fogják a sírját, közben átutazzák a világot ás terjesztik az iszlámot.

A tekki közelebbről

Egy másik változat szerint a nyolc koporsót nyolc uralkodónak és főnemesnek küldték el, közülük Bosznia fejedelmének Stjepán Babonic Blagajskinak, s így került Szari-Szatluk koporsója Blagajba.
A tekkihez gyalog juthatunk el a folyó medrét követve, ha járművünket a falu nagy parkolójában letettük. Az alig egy kilométeres út során elhaladunk egy nagy pisztrángtelep mellett, amelyet norvég tulajdonosok indítottak újra.
Mielőtt a tekkihez érünk érdemes átsétálni egy hídon a folyó túlsó partjára, hogy a középkorból származó malom maradványait megnézzük, és a hatalmas függőleges sziklafal aljához tapasztott dervisházról fotót csináljunk. A folyó másik oldalán található elegáns étteremben akár meg is ebédelhetünk. Az étlap szerint különösen nagy a választék halételekből, ami persze érthető a közeli pisztrángos miatt.
A tekkihez érve először egy árnyas udvarban találjunk magunkat, ahol teraszosan elhelyezett asztalok mellett kellemesen megpihenhetünk az alattunk morajló folyót csodálva. A hangosan szóló bosnyák lakodalmasrock alapján egy pillanatra sem gondolnánk, hogy valamilyen szent helyről van szó. Persze, nem volt ebben semmi probléma. A bejáratnál egyébként is részletes leltárt láthattunk piktogramokkal arról, hogy mit nem szabad csinálni. Például csókolózni, énekelni is tilos.
A tekki emeleti része szabadon látogatható, fényképezni is nyugodtan lehet. (1952. óta műemlék és múzeumként is működik). A talán 2 KM-es belépő lefizetése mellett csak az a feltétel, hogy a cipőnket lehúzzuk és a nők kendőt kössenek. A feljárattal szemben találjuk a temetkezési helyként használt helyiséget. A zárt ajtó üvegén benézve a lefüggönyzött helyiségben igazán csak a koporsókat lehet látni.


A tekki udvara		A bejárat

A “fürdőszoba”	Kandalló a “konyhában”	A két koporsó a türbében

Maga a tekki több helyiségből áll. A konyhaként használt első szobában angol feliratot is találunk a kandalló mellett a tekki történetéről. Itt és a ház minden szögletében nagyon egyszerű a díszítés. Nagyon hangulatos hely a folyó fölé kinyúló elmélkedő szoba, amelynek az ablakok alatt körbe futó padján (?) kellemesen lehet beszélgetni. Innen nyílik a nagyon egyszerűen berendezett “fürdőszoba”.
A telkiből távozóban a földszinti ajándékboltban mindenki kiélheti elfojtott vágyait a különböző muzulmán vallási tárgyakkal és bosnyák népies zenékkel.

Pocitelj

A pocitelji vár a radimljai útról

A tenger felé vezető főútra visszatérve rövidesen feltűnik Pocitelj vára. Hajdan itt volt a kapu a dubrovniki köztársaság és Bosznia között. Itt szedték a vámot a tenger felé igyekvőktől, és a Velence felé szárazföldön menőktől is.
A hegy tetején ma már csak romjaiban látható erődítmény valamikor azt a célt szolgálta volna, hogy a törököt megállítsa. Az építésre Mátyás király a raguzaiakkal és a pápával fogott össze. Mint a vár alatt magasodó minaret, óratorony és a dzsámi is mutatja, az együttműködés nem hozott hosszú távú eredményt. A török idők alatt
Az 1992-95-ös háború előtt a falu afféle művésztelepként működött, s az ország egyik legfelkapottabb kirándulóhelye volt. A háború azonban súlyos pusztítást hozott. Az 1560-as években épült Ali pasa dzsámi kupoláját szétlőtték, a minaretet pedig teljesen lerombolták, így azt újra fel kellett építeni. A dzsámi helyreállítással is részben végeztek. A kicsit lejjebb található 17. században épült medreszben – teológia – ma étterem működik.


A vár az óratoronnyal	Ali pasa dzsámija az új minarettel

Radimlja – nekropola (temető)

Szétrombolt épületek az ezer éves temető mellett

Pocitelj után 3-4 kilométerrel, Tasovicicinél balra fordulva eljuthatunk a Stolac előtti Radimlja ősi temetőjéhez.
Más helyen már beszámoltam az eretnekeknek bélyegzett bogumilok hatalmas sírköveiről, a steccikről, amelyekre integető gyerekeket, felnőtteket, különböző motívumokat, sőt egész képregényeket véstek, hogy bemutassák azt a személyt, akinek a kővel emléket állítottak. A talán legnagyobb “eredeti gyűjtemény”, nekropola, azaz temető itt található. A kora mintegy ezer év. Közvetlenül az út mellett, jobboldalon van, így könnyen észre vehetjük. (A tasovicici elágazótól kb. 23. kilométerre.) Előtte egy romos házcsoport, valószínűleg a háború alatt szétlőtt vendéglő látható, a másik oldalon pedig egy cigánytábor.

Kalauzunk mesélte, hogy valami hipermarketet akarnak ide építeni, így akár teljesen más kép is fogadhat bennünket legközelebb. De azt is elmondta, hogy már korábban is volt, aki át akarta telepíteni a sírokat. Nem jött be neki. Reménykedjünk!

Hutovo Blato

Kirándulásunk utolsó előtti állomása A Deransko-tó és a Krupa folyó között elterülő Hutovói-mocsárnál kialakított nemzeti park.

A Capljinától 8 kilométerre lévő látogató központból indulva a vidék különleges élővilágát akár gyalogosan, akár a csatornákon, illetve a Krupa-folyó medrében közlekedő kirándulóhajókról is megcsodálhatjuk és horgászhatunk is. A csónakos kiránduláshoz persze érdemes csoportosan érkezni.
A hivatalosan 1995-ben alapított nemzeti park teljes területe 7441 hektár, ebből 1580 hektárt borít víz. Hatvanegy forrás, hat tó van a területén, a tengerszint feletti magassága 1-432 méter között változik, a téli átlag hőmérséklet 5,6, a nyári 24 Celsius fok.
Európa egyik leggazdagabb vizes élőhelyén mintegy 163 féle madár, 22 féle hal és 610 féle növény él. A szárazabb részeken lovakat tartanak. A természeti szépségek mellett csónakázás közben vagy utána megkóstolhatjuk a környék termékeit a gránátalmától, a szőlőn, a törkölypálinkán át pisztrángig és a rántott békacombig.
A gyerekeknek folyamatosan rendeznek egyhetes természeti iskola táborokat. (Nálunk erdei iskolának mondanák a helyszíntől függetlenül.)


Bemutatóhely: melyik állat mekkorát ugrik…	Harangjáték különböző fajtájú fadarabokból

Gránátalma, szőlő, törkönypálinka a csónakban	Csoportos túrál a csatornákon

A “kikötő

S ha maradt még egy kis időnk a nyaralásból, akkor Trebizaton, Stubican át menjünk el a Kravicai vízeséshez. A látvány talán a mellékelt fotóról is magáért beszél, így a szövegből legyen ennyi elég.

Jó utat mindenkinek Bosznia-Herecegovinába! Talán én sem most jártam ott utoljára.
Győrffy Árpád

A szerzőnek a következő címre küldhetsz levelet – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu