Hajnal Sándor: Stavros- Szerbián, Macedónián át Görögországba – 2005

Hajnal Sándor: Stavros – Szerbián, Macedónián át Görögországba – 2005. augusztus

Útvonal:
(Szekeres István – Stevie – beszámolójának felhasználásával): Gyula > Szeged > Röszke > Novi Sad > Belgrád > Nis >
(Kaposi Ákos tanácsinak felhasználásával): Nis > Doljevac > Leskovac > Vranje > Tabanovce (Kumanovo) > Skopje > Gevgelija > Thessaloniki > Stavros

Augusztus 8-án, saját gépkocsival (Opel Meriva 1,6) indultunk a hajnali órákban. Eredetileg Magyarország északi határáról indultunk el az előző napon, Gyulán csupán egy éjszakára szálltunk meg. Gyuláról bő egy óra Szegedig a 47-es úton, majd (nekünk) egy újabb órás keresgélés következett – sajnos az önkormányzat és az illetékes közúti igazgatóság – újabb nevén közút kezelő Kht., de egy kutya – a szerk – igencsak spórol az útjelző táblákkal – ugyanis eltévedtünk. Itt említem meg, hogy nagyon ritkán sikerül eltévednem más országok (nagy)városaiban, Szegeden viszont az útjelző táblák szinte teljes hiánya miatt oda is, vissza is sikerült eltévedtünk ezen az úton – 1-1 plusz óra (+ bosszankodás), míg a helyes útra újra rátaláltunk).

Röszkén (Horgos) léptük át a határt 6 óra magasságában. Az átjutás gyorsan ment, kb. 10 percet vett igénybe. A szerb oldalon váltottam dinárt az autópályá(k)ra és a Nis előtti OMV kútnál egyszeri tankolásra oda-vissza (plusz némi apró WC-re, üdítőre, szendvicsre). A pénzváltó 3,8 Ft-ot számolt 1 Dinárért.

Az utat Nis-ig Stevie – most már többször kiegészített, pontosított és nagyon korrekt – beszámolója illetve javaslatai alapján tettük meg. A rendőrök nem cáfoltak rá a hírnevükre, az autóúton minden második bekötőútnál (amiknél 80 km/h-ra van csökkentve a forgalom) kézi radarral mérnek – és büntetnek. Az autópályán csak a menetirány szerinti bal oldalon mértek a rendőrök, de mindig számítottam rá, hogy a mi oldalunkon is felbukkannak. Nem így történt. Az előírt sebességhatárokat mindig célszerű betartani.

Nis után vettük elő Kaposi Ákos írását. Ez még új szerzemény, itt-ott kiegészítésre szorul. (Amíg távol voltatok, sokat fejlődött – gy.á.) Az első meglepetés az, hogy Nis után folytatódik az autópálya és ezért díjat is szednek. Meglepődve szaladtunk bele DOLJEVAC-nál egy újabb (és már az utolsó) fizető-kapuba, ahol még legomboltak rólunk 250 dinárt (oda is, vissza is). A kétszer kétsávos út ez után még tart kb. 25-30 km-en át, de nagyon kínos, mert mindenhol ki van téve a 80-as tábla, amit csak a helybéliek és a nagyon bátrak mernek figyelmen kívül hagyni.

Leskovac magasságában már a hegyek közt autóztunk jó minőségű autóúton (ahol megengedett max. sebesség 100 km/óra lenne, de az esetek többségében teljesen indokolatlanul itt-ott, hosszabb-rövidebb szakaszokra 80 – 60 sőt 40 km/h-ra van csökkentve a sebességhatár – és ezeknél a szakaszoknál nem árt fokozottan vigyázni). Az én kedvencem az volt, hogy a kihelyezett “autóút” (tudjátok, a kék alapú tábla fehér autóval a közepén) tábla után cca. 100-150 méterre kiraknak egy 80 km/h-ra korlátozó táblát és azt sehol sem oldják föl, ráadásul kereszteződést sem lehet ilyenkor találni 20-25 km-en belül. Egy idő után ilyenkor az ember már nem tudja pontosan, hogy 80 vagy 100 a megengedett max. sebesség (nincs látható oka sebességkorlátozásnak) és elkezd 100-al hajtani (mint a helybéliek és a nagyon bátrak). Ilyenkor aztán lehet találni egy rendőrjárőrt is………akiket én rendre elkerültem, de közben tűrnöm kellett a Családom cukkolódását, folyamatos bosszantását.

Nistől a távolság a macedón határig már nem sok, de ilyen körülmények közt kicsit lassú (és kínos) a haladás. Az út több (hosszabb-rövidebb) alagúton vezet keresztül, amik nincsenek kivilágítva. Nagyon kellemetlen élmény behajtani 80-100 km/h sebességgel a tűző napsütésről az alagút sötétjébe – nem árt ilyenkor vigyázni!!

A hegyek közt vezető úton fel kell készülni néhány forgalomszabályozó lámpa (félpályás lezárások) felbukkanására melyeknél (hasonlóképpen, mint Belgrádban) kéregetők bukkannak fel csapatosan, de ők már nem akarják lemosni az ablakot egy kis adomány reményében, viszont így is igényt tartanak egy kis pénzre, élelemre és italra. Adtunk mi is, nem volt kedvünk kipróbálni, hogy mi történik, ha megtagadjuk az “ajándékozást”.

A szerb – macedón határon (Presevo – Tabanovce) az átjutás újra csak gyors és egyszerű, a Macedón oldalon viszont már kérték a Zöld-kártyát (csak itt voltak kíváncsiak rá). A magyar és szerb határo(ko)n szerzett tapasztalataink alapján meglepő volt, hogy a macedón határőr és vámos kedvesen mosolygott.

Mac. denárt a határon váltottam. 10 euróért 600 denárt kaptam, ami nem volt valami szenzációsan jó kereskedelmi ügylet, de már siettünk és nem a hivatalos pénzváltónál, hanem egy presszó (vendéglő) pultosánál váltottam be pénzt. 400 mac. denár egyébként az autópályadíjakra tényleg elég (Kaposi Ákos nyomán). Három kapunál kell fizetni, 50-80-60 denárt.

Macedónia kis ország, 1 óra 40-50 perc alatt keresztül lehet hajtani rajta. Az út első kétharmada autópálya (max. sebesség 120 km/h), a maradék pedig jó minőségű autóút (max. sebesség 100 km/h). Az autópálya (nekünk) egy kicsit furcsa, mert nem látható se közel, se távol a szembejövő másik két sáv (pedig gyakran kerestem, hol vezethet a nyomvonala, de nagyon hosszú szakaszon sehol sem látni). Ennek okán olyan rajta hajtani, mintha két sávos autóút lenne, aminek bal oldali sávján soha nem jön szembe jármű, de valahogy az ember a zsigereiben kicsit mindig számít rá…:-))) Rendőrt alig látni, nem zaklatják az átutazókat, egy KIS sebességtúllépést meglehetősen jól tolerálnak. Itt is vannak alagutak, de ezek már ki vannak világítva, így nem okoznak nagy meglepetést.

Települést erről az útvonalról alig látni, viszont a környező vidék és a hegyek fantasztikus látványt nyújtanak – a Fiam alig győzte fotózni a látnivalókat.

A macedón – görög határ (Gevgelija – Evzoni) átlépése az előzőekhez hasonlóan bonyodalommentes, az átkelés 10 percnél itt sem több (a macedón határőr és vámos itt is mosolygott). A két határ között Duty Free Diszkont-áruház található – érdemes benézni, bizonyos cikkekből feltöltekezni!

Görögország útjairól sok mindent nem áll szándékomban írni – hiszen ezek már elég jól ismertek. Kiváló autópályáik vannak, ahol 120 km/h a megengedett max. sebesség, de mindenki 130-140-el közlekedik rajtuk és még annál is jobb autóutjaik vannak (széles leállósávokkal) melyeken általában 110 km/h a max. megengedett sebesség, de mindenki 120-130 km/h-val közlekedik rajtuk teljes biztonságban. Általános tapasztalatom az, hogy a lassúbb jármű szinte mindig lehúzódik a leállósávba, segítve ezzel a gyorsabb jármű előzését. Kivételnek ez alól leginkább csak a helybéliek tekinthetők, akik nagyon kelletlenül húzódnak le más autósoknak, viszont bárkire rávillognak és dühödten villogtatják az elakadásjelzőt, ha nekik nem húzódik le valaki!

A körforgalom Görögországban hozzánk képest ritka jelenség. Nem árt azonban óvatosnak lenni ott. ahol kiépítették, mert a helybéliek általános gyakorlata alapján nem kifejezetten a körforgalomban tartózkodónak van elsőbbsége.

Este 1/8 8-kor érkeztünk meg Stavrosba (Thesszalonikitől cca. 80 km-re keleti irányban a Chalkidiki félsziget túloldalán). Nem egy rekord-idő, de sokszor megálltunk útközben nézelődni. Helyi idő szerint ez már 1/2 9 óra, ami azért volt egy izgalmas, mert a Görögországi út szervezése során nem foglaltunk szállást egy utazási irodán keresztül sem, és így már nem sok időnk maradt a szálláskeresésre. Pár perc után azonban megláttuk az első “Zimmer frei” táblát (majd többet is németül – angolul). Egyet az elsők közül meg is néztünk, de kicsi volt hármunknak. Beautóztunk újra Stavros központjába, majd betértünk és érdeklődtünk az egyik Hotelben (50 euró/éjszaka hármunknak a főszezonban nem is drága), majd betértünk az első utunkba eső Étterembe ahol egy ott dolgozó magyar lánytól is érdeklődtünk. Miközben megvacsoráztunk – a magyar lány közreműködésével – két szállásajánlatot is kaptunk ami közül az egyiket el is fogadtuk.

A 30 euro/éjszaka áron (egy kis nappali 3 ággyal + konyhasarok + WC, mosdó, zuhanyzó + nagy TENGERRE NÉZŐ fedett terasz kerti bútorral berendezve) így használói lettünk egy nagyon jó fekvésű studiónak (utazási irodán keresztül béreltünk már olyan studiót-apartmant, ami tengerpartra nézőnek volt hirdetve, de csak nyaktörés kockáztatásával lehetett látni a tengert), amibe éjfélre már be is költöztünk.

Stavros egy tipikusan a turisták fogadására és kiszolgálására átalakult (létrejött?) kisváros. Nem állítom, hogy szebbet még nem láttam, de megvan a maga bája, egyedisége. Rengeteg szórakozóhely, étterem, üzlet és utcai árus található a Városban. Még egy Halászcsárda is fellelhető a főutcán. Stavros legszebb, legkellemesebb helye szerintem a KOZI. Ez egy szórakozóhely (nem étterem) közvetlenül a tengerparton a Városközpont szomszédságában, hatalmas, árnyas fák között. Aki teheti, az menjen be, ne hagyja ki.

Általános szabály, hogy a mellékutcákban és a település szélein jóval olcsóbb minden, mint a központban. Az árak nagyon barátságosak, kellemesek, hasonlók (talán még olcsóbbak is) mint Magyarországon (pl. a dinnye 0,16-0,3 euro, a szőlő 0,4-1,4 euro – szóval van árkülönbség egyes helyek és árusok közt, érdemes kicsit tájékozódni). Két Pékség is működik Stavrosban, hozzájuk viszont érdemes elmenni, ha friss kenyérrre vagy péksüteményre vágyunk.

A friss péksüteményeik nagyon finomak.
Maga a város egy öböl déli partján épült, és ugyanennek az öbölnek a partján található Vrasna és Asprovalta is. A tenger itt általában nyugodt, csendes és ami a legfontosabb: tiszta. A búvárkodás híveinek azonban van egy picit rosszabb hírem: sajnos a víz alatti látótávolság nem több 3-4-5 méternél és nem tudtuk pontosan behatárolni, hogy mi okozza. Lehet, hogy az állandó hullámzás kavarja fel a homokot a tengerfenékről, de az is lehetséges, hogy egy augusztus közepére már egy jócskán elszaporodott alga-faj okozza ezt. A parton viszont kristálytiszta a víz!

A tengerparton egymást érik az ún. Beach-ek. Ezek a partra kihelyezett napernyők, kerti asztalok és székek, napozóágyak ezreit, kilométereit jelentik a tengerparton.

A használatuk mindenhol INGYENES (free), és a tulajdonos-vállalkozó nem abból él, hogy ezeket bérbeadja, inkább ott Büfét üzemeltet és az ott letelepedett vendégeknek, turistáknak frappét, egyéb italokat (üdítő, ásványviz, szeszes-italok nagy választéka – javaslom az ouzót ásványvízzel minden felnőttnek) és péksüteményeket szolgál(tat) fel. Pincér fiúk és lányok serege jár a kezében tálcával asztaltól-asztalig, napozóágytól-napozóágyig, hogy felvegye a rendeléseket. A frappe és az amerikai típusú lyukas-fánk együtt nagyon finom – a 15 éves Fiam teljesen rákapott….:-))) Az ár itt egy kicsit borsosabb mint máshol, a frappe 3 euró (de jár még hozzá egy palack jéghideg ásványvíz is), a fánk 1,5 euro. Szerintem mindenki, aki letelepszik egy ilyen partszakaszra, szinte kötelezőnek érzi a rendelést legalább egyszer…:-))) Nem kötelező azonban ilyen helyen letelepedni, sok szabadon hagyott partszakasz is található.

Gyakori jelenség még a Görög tengerparton afrikai fiatalok (diákok) megjelenése, akik mindenféle árut kínálnak az egész partszakaszon. Lehet tőlök venni a faragott állatoktól kezdve az afrikai íjon és nyílon át az ékszerekig bezárólag szinte mindent.

Bő egy héttel később a hazafelé vezető út már rövidebb volt. De. 10 órakor indultunk Stavrosból és éjfélre már Gyulán is voltunk.

Tankolás a görög – macedón határ (Evzoni – Gevgelija) előtt, majd a határátlépés közben egy alapos bevásárlás a már említett Duty Free Diszkontban (+ ajándékok, cigaretta, konyak, stb., stb. – lehet költekezni bőven). Maga a határátlépési procedúra újra csak max. 10 perc – mosolygós Macedónokkal!!

Macedónián az átkelés újra nem több, mint 1 3/4 óra, majd következett egy újabb gyors (15 perces) határátlépés a Macedón – Szerb határon. A Feleségem és a Fiam rövid időn belül újra belefogott a bosszantásomba, cukkolásomba, én azonban következetesen megint 40-el hajtottam a 40-es, 60-al a 60-as, 80-al a 80-as tábláknál. Fél óra elteltével azonban kb. 200-250 autóból álló konvoj verődött össze az úton, és egyre növekvő sebességgel haladva, a sebességkorlátozó táblákat először óvatosan, majd egyre bátrabban figyelmen kívül hagyva átlagosan 100 km/óra sebességgel hajtott át a Leskovac környéki hegyeken. Viszonylag gyorsan megérkeztünk DOLJEVAC-hoz, az első autópálya-kapuhoz. Innét már ennél is gyorsabban lehet haladni egészen Belgrádig. Az autópályán változatlanul szigorú az út teljes hosszán a rendőri ellenőrzés, annyira, hogy két alkalommal is kiintették mellőlem a belső sávban 120 km/h-nál nagyobb sebességgel haladó autóst még akkor is, ha engem kifejezetten veszélyeztettek ezzel.

Belgrád előtt 150 km-el kezdett el esni az eső, majd olyan záporokon, zivatarokon jöttünk keresztül amit keveset láthat az ember az életében. Belgrádban szintén folyamatosan esett és ez az eső kitartott egészen Magyarországig. Számomra nagy meglepetést okozott, hogy sötétben és a zuhogó esőben a szerb rendőrök ugyanolyan következetességgel végezték a munkájukat, mint máskor fényes nappal, és jó időben.

Hajnal Sándor