Róthné Hatta Diána: Hvar, Stari Grad, Jelsa és a Hvar-sziget rejtett öblei – Horvátország – 2016

Rendkívül informatív, ugyanakkor könnyen olvasható útibeszámoló a Hvar-sziget több népszerű városának, ismert és ismeretlen öbleinek, más látnivalóinak bejárásáról. Az írást látványos képek teszik még hasznosabbá. Hvarra készülőknek, vagy nosztalgiázóknak kötelező olvasmány.

 

A legenda szerint, amikor Isten elosztotta a földet az emberek között, mindenkinek adott valamit, ám a horvátokról elfeledkezett. Amikor azok megkérdezték tőle, miért nem jutott nekik semmi, Isten azt felelte, hogy nem szándékosan cselekedett így. Belenyúlt a zsákjába, és odadobott nekik egy halom gyöngyöt, amit magának tartogatott. Így jött létre az Adriai-tenger kék vizében szétszórva a horvát szigetek gyöngysora.

Eltelt egy újabb év és ismét eljött a lehetőség, hogy felfedezzünk magunknak egy eddig számunkra ismeretlen gyöngyszemet ebből a valóban gyönyörű gyöngysorból. Bár két évvel ezelőtt egy egynapos kirándulás keretében belekóstoltunk már Hvar-sziget szépségeibe, az igazi felfedezés az idei nyárig váratott magára. Az elmúlt év ezúttal nem az apartmanok utáni vadászattal, ismerősök faggatásával, hanem kemping felszerelés beszerzésével és kempingek válogatásával telt. Nem a sok csillagos, nagy kempingeket, hanem a kisebb családias jellegűeket kerestük. Ezzel nem is volt gondunk, mert Hvaron a tizenkettő kempingből egy nagy négy csillagos kemping van, a többi 1-2 csillagot érdemelt. Eredetileg három kempingbe szerettünk volna menni a sziget különböző részein, így a szigetet három részre osztva. Az északi part kempingjeit hamar kizártuk, egyet kivéve, mert a nyílt tengert szerettük volna látni a kemping strandjáról. Így történt ez Stari Grad és Hvar parttól távol eső kempingjeivel is. Végül a választásunk Milnára, Zavalára és Pokrivenikre esett. Később ez egy kicsit módosult, de erről bővebben majd a folytatásban.

 

Közel háromszáz négyzetkilométeres területével Hvar a negyedik legnagyobb, 68 kilométer hosszával pedig a Cres sziget után a második leghosszabb sziget az Adrián. A sziget egyik végétől a másikig végigfutó főút hossza 84 km. Évi 2722 órás, napi átlag 7,4 órás napsütéses órájával az Adria legnaposabb szigete, nyáron meleg és száraz, télen enyhe és napos, az éves átlaghőmérséklet 16,2 Celsius fok. Természeti szépségei egyedülállóak, szép öblök, magas hegycsúcsok (a Sveti Nikola 628 méter), buja növényzet jellemzi. Szabadon növő fűszernövények rozmaring, levendula, zsálya, ánizs, a mediterrán térségre jellemző pineaerdők, örökzöld bozótos és citrusfélék adják azt a jellegzetes, oly annyira jellemző, visszaadhatatlan illatot. És ami az “alapnövényzethez” tartozik: szőlők, fügefák, olívaligetek (itt található Dalmácia olajfáinak 24%-a), hatalmas leander bokrok és kaktuszfélék mindenütt. A strandok a szigeten főként kavicsosak és sziklásak.

 

Hajnali kettő órakor indultunk el Pécsről Barcson és Gradiskán át Bosznia-Hercegovina felé. Boszniába érve kihasználtuk az ottani rövid autópálya szakaszt Banja Lukáig. A Mrkonjic Grad, Kupres, Tomislavgrad útvonalon Posusje – Imotski határátkeléssel, a Sveti Ilija alagúton át haladtunk. Baska Voda alatt pillantottuk meg először a tengert.
Kényelmes tempóban, pár megállással megszakítva fél tizenkettőre értünk Drvenikbe a kompkikötőbe. Délben indult a komp, így örültünk, hogy időben érkeztünk, csak arra nem számítottunk, hogy körülbelül negyven autó várakozik már az átkelésre. Beálltunk a sorba, megvettük a jegyeket és izgultunk, hogy felférünk-e az induló járatra? Sajnos már az előttünk álló négy-öt autó sem fért fel. Sebaj, tökéletes esély a következő járatra, ami háromnegyed kettőkor indul. Még örültünk is, hogy lett időnk fürdeni egyet a tengerben a majd’ tíz órás utazás után. Éppen elindultunk volna szétnézni Drvenikben, amikor láttuk, hogy Hvar felől közeledik egy komp. Menetrenden kívül megtöltötték és indult is vissza a szigetre.

 

 

Negyed kettőkor gördültünk le a kompról és célba vettük Milnát. Az odáig tartó 74 kilométeres út első fele keskeny, útpadka nélküli volt, két autó éppen elfért egymás mellett. Ezen a szakaszon elgondolkodtam azon, hogy nem Stari Gradból kéne mégiscsak visszakompozni majd? Poljicáig tart ez a lassan haladós út, onnan szélesebb sávok, útpadka, a kanyarokban szalagkorlát és gyakori pihenő helyek vannak. Ez Jelsáig meglehetősen kanyargós, mégis gyorsabban haladtunk, mint az első szakaszon. Jelsától jött egy kényelmes egyenes Stari Gradig, majd pár kanyar után áthajtottunk az 1500 méteres Dubovica alagúton és a partot követve két óra alatt érkeztünk Milnába.

 

Az milnai kempinget még két évvel ezelőtt néztük ki, hogy egyszer jó lenne kipróbálni. Sajnos az a kellemetlen meglepetés ért minket érkezéskor, hogy az ára kétszer annyi, mint amennyit az interneten jeleztek (50 euró két felnőttnek, két gyereknek, egy autónak árammal, a kemping egy, azaz egy csillagos), kiderült az is, hogy vannak A és B jelzésű parcellák, természetesen más-más áron. Hiába hivatkoztunk arra, hogy az interneten nem ezek az árak vannak, arra csak legyintett a recepciós fiú. Tizenkét óra utazás után már nem volt kedvünk és erőnk tovább menni egy másik kempingbe, kicsit keserű szájízzel maradtunk itt. Viszont újraterveztük a nyaralást, és a korábban tervezett hat éjszaka helyett hármat maradtunk. Körülbelül két óra alatt felállítottuk a sátrat és kényelmesen elrendeztük a táborhelyünket.
Az itt töltött nem egészen három nap alatt már nem is tűnt annyira remek kempingnek, mint két éve. Kiderült, hogy a kemping után vannak még öblök és éttermek, ahova a kempingen keresztül lehetett eljutni. Emiatt napközben sokan mászkáltak a kemping területén, szerencsére kocsikat nem engedtek be. A tisztaságra nem lehet panaszunk, akármikor jártunk a mosdók felé, egy hölgy állandóan ott volt, figyelt, ha szükség volt rá, azonnal akcióba lépett a tisztítószereivel. A recepción volt egy nagyobb közös hűtő, fagyasztó résszel és ingyen adták a wifi jelszót. Vagy az árát bekalkulálták a meglepően magas árba… Ez a kis malőr semmiképpen sem szegte felfedező kedvünk, hamar túllendültünk rajta.

Milna közvetlen közelében négy szép öböl van. A Vela Milna amolyan városi strand, ez a legnagyobb a település központjában, bérelhető napernyőkkel, napágyakkal és kajakkal (100 HRK/nap). Itt nem is sokat időztünk, legfeljebb esténként.

 

A kemping öble, a Mala Milna, ide mászkált be minden nem kempinglakó, akiknek túlságosan zsúfolt volt a Vela Milna öböl, így legalább mindkettőben jó sok ember volt mindig. Itt található két étterem is.

 

Szerencsére egy esti séta során felfedeztük az Uvala Mala Borcát, amit a Mala Milnából induló egészen Hvarig haladó ösvény mentén találtunk. Ha már a sétáról esik szó, akkor el kell mondanom, hogy Hvart keresztül-kasul behálózzák a jól kijelölt gyalogos ösvények illetve (terep)bicikli utak. Egy ilyen ösvényen illetve bicikliúton Milnából a part mentén eljuthatunk Hvar városba is, vagy a másik irányban akár egészen Sveta Nedjeljáig.

 

Egy alkalommal túlmerészkedtünk a Mala Borca öblön az ösvényt követve, az Uvala Katolicon át egészen az Uvala Mekicevicáig. Az Uvala Katolic egészen kalandos volt, sziklaomláson, hegyes köveken kellett átmászni.

 

Az Uvala Mekicevica egy nagyon kellemes öböl, itt található a Robinson étterem.

 

Volt egy öböl, amit akármennyire is szerettük volna, nem sikerült megközelítenünk. Úgy sejtjük, talán csak a tengerről lehetett, mert mindig számos hajó horgonyzott ott. Egyik oldaláról meredek sziklafal, a másikról hatalmas kövek határolták. Az erdőn át vezetett egy ösvény, de egy kidőlt fa után vége szakadt.

 

Milnából látogattunk el a sziget fővárosába Hvarba. Körülbelül 3500 lakosa van, egy széles öböl mentén helyezkedik el, az öböl előtt a gyönyörű Pakleni-szigetek találhatók. Nem messze a várostól, a Markova-barlangban újkőkori fegyverek, edények és szerszámok töredékeit találták meg, eszerint a környék több mint hétezer éve lakott. A középkorban Lisna, Lesna néven volt ismert. Az 1200-as évek végén vette át az addig Hvarként, ma már Stari Gradként ismert várostól a fővárosi rangot és a Hvar nevet. Először a Restaurant Panorama mellől, fentről tekintettünk le a Pakleni Otocira és Virára. Hvar diszkréten megbújik a dombok alatt. Fantasztikus a kilátás onnan, kellemes lehet itt ebédelni vagy vacsorázni.

 

Az óvárostól nem messze találtunk egy nagy parkolót, 10 HRK/óráért hagytuk ott az autónkat, majd nyakunkba vettük a várost. Sétánkat a Kereszt öblében álló, 15. században alapított és a 16. században a törökök által felgyújtott, majd három év alatt újjáépített minorita ferences kolostornál és Könyörületes Szűz Mária templomnál kezdtük. A Riván megcsodáltuk a hatalmas jachtokat. Feltérképeztük a Pakleni Otocira induló vízitaxik árait: Jerolimra 40 HRK, Palmizanára 50 HRK és lehetett még Bolra (Brac sziget) menni potom 250 HRK-ért. Megcsodáltuk a mandracot, a kis zárt kikötőt, ahol a helyiek csónakjai horgonyoznak védve mindenféle hullámzástól. Elsétáltunk a Gradska loza, a városháza, és a mellé épült 16. századi óratorony, a Leroj mellett végig a Fabrikán, ami a Riva folytatása a kikötő másik oldalán, a Miasszonyunk (Tenger Csillaga) templom mellett, egészen 14. századi Szent Márk dominikánus kolostor és templom romjaihoz jutottunk.

 

 

Visszafelé a 4500 négyzetméteres Pjacán, azaz az Adria horvát részének legnagyobb terén megpihentünk a Sveti Stjepan székesegyház árnyékában pár gombóc fagylalttal (8HRK/gombóc, egy gombóc kettő magyar gombócnak felel meg).

 

Innen a fényesre koptatott kövezetű sikátorok kellemes árnyékában mentünk vissza a parkolóba.

 

Következő programunk Milnából indulva Zarace és Dubovica volt. A zarace-i öblök körülbelül 4 kilométerre találhatók Milnától, a főútról egy keskeny, viszonylag egyenes, de annál meredekebben lebukó úton közelíthetőek meg. Több apartman, étterem és kávézó van Velo Zarace öblében. Itt csak egyet fürödtünk, mert a nap nagyobb részét Dubovicában töltöttük.

 

 

Tanulva a két évvel korábbiakból, időben érkeztünk a Dubovica öbölhöz, így még bőven akadt parkolóhely az út menti parkolóban. Réges-régi vágyam volt ide eljönni, végre teljesült. Azt hiszem, ez az egyik kedvenc öblöm Hvaron. A parkolóból csak gyalog lehet a partot megközelíteni, egy köves ösvényen jó 20 percen át ereszkedtünk a partra.

 

 

 

 

A dubovicai öbölben is található több apartman és egy “beach bar” is (jegeskávé 25 HRK, 0.5 liter limonádé 20 HRK, ingyenes wifi). Szerencsére nem volt nagy tömeg a parton, elég nagy az öböl, hogy sokan kényelmesen elférjenek. A délután folyamán elsétáltunk ebből az öbölből az 1200 méterre levő szomszédos Piscena öbölbe. Ahogy az a képeimen is látszik, strandpapucsban semmiképpen ne vágjunk neki egy ilyen ösvénynek! Tűző napon haladtunk a partot követve, dombra fel-dombról le, amíg elértük az öblöt, ahol teszteltük is a tenger vizét. Tökéletes volt itt is.

 

 

A Milna környéki öblök, Hvar, Zarace és Dubovica, felfedezése után áthelyeztük székhelyünket a szintén a déli parton található Zavalába.

 

A külvilággal a Pitve alagút köti össze. Nagy kedvencem lett ez a sziklába vájt, 1400 méter hosszú alagút, ami sokkal inkább egy hosszúkás barlangra hasonlít. 1960-ban építették eredetileg a jobb hvari vízellátás érdekében, de olyan információt is olvastam róla, hogy erdőtűz esetén menekülő útvonalnak szánták. Nincs benne világítás, az egyirányú forgalmat jelzőlámpa irányítja. Meseszép már az odavezető út is, ahogy letérünk a főútról Pitve felé és felkanyarog a falun át a keskeny út az alagútig a hegyek közé.

Ahogy átértünk az alagúton, megpillantottuk a tengert és Scedro szigetét, majd pár hajtűkanyar bevétele után szép lassan leereszkedtünk Zavalába. Ez egy bűbájos falu, ami 500 méteres csúcsok alatt bújik meg, szőlő ültetvényekkel, olajfa ligetekkel körbevéve, sok-sok kavicsos és még több sziklás stranddal, mindenki megtalálja a kedvére valót. Hála a google térkép szolgáltatásainak, már elsőre elég otthonosan mozogtunk a faluban, a kempinget könnyen megtaláltuk. Nem találtunk viszont recepciót, senkit, akitől érdeklődhettünk volna a szabad helyekről és az árakról, nehogy újabb meglepetésbe szaladjunk. A kemping szinte teljesen tele volt, nagy sátornak már csak két üres parcellát találtunk. Vettük a bátorságot és felállítottuk a sátrunkat az egyik szimpatikus helyen. A kemping szintén egy csillagos, egy család által üzemeltetett, legfeljebb 100 főt befogadni képes, árnyas területen helyezkedik el. Öt közös hűtőszekrény volt, mindig volt hely bennük még a fagyasztóban is. Grillsütő is a vendégek rendelkezésére áll.

 

 

 

A délutánt a közvetlenül a kemping alatt levő öbölben, az Uvala Petarcicában töltöttük. Ez egy kavicsos öböl és egy tágas barlang is található itt, ahova a nagy hőség elől behúzódhatunk. Éjszaka érdemes kifeküdni a parton és nézni a csillagos eget, fantasztikusan látszanak a csillagok innen.

 

Estefelé felderítettük Zavala partját. A tenger mellett futó, este kivilágított sétányon elsétáltunk egészen a kikötőig, oda-vissza körülbelül három kilométer. Kinéztük, hogy hol, merre fogunk strandolni az elkövetkező napokon. A kikötő környékén több étterem is van, felderítettük a boltot és a pékséget is.

 

 

Egy-két napos zavalai semmittevés után első kirándulásunkat Sveta Nedjeljába tettük. Az ide vezető parti autóút sokkal szélesebbnek és biztonságosabbnak tűnt, mint a szigeten futó főút első fele Sucurajtól. Ez a kis falu a sziget legmagasabb pontja, a 628 méter magas Sveti Nikola alatti sziklára épült. A kikötőnél letettük autónkat, majd szétnéztünk a parton. A kikötőben még ébredeztek a vitorlások lakói, a kávézóban serényen takarítottak.

 

Kezdett nagyon meleg lenni, ezért megkerestük az Exotic Beach nevű partszakaszt. Szép kavicsos öböl, nagy sziklákkal a parton, de az egyre növekvő tömeg miatt egy kicsit csalódtunk benne, azért egy frissítő fürdés erejéig maradtunk csak.

 

Jagodna a következő falu Sveti Nedjelja után, már visszaúton Zavala felé. Itt csak kíváncsiságból álltunk meg, hogy megnézzük a kempinget. Kicsit furcsállottuk, hogy nincs se kapu, se kerítés, de végül a strandja győzött meg arról, hogy a zavalai volt a legjobb választásunk. Annyian voltak, hogy törölköző törölközőt ért a parton.
A következő megállónk Bojanic Bad volt. Nagyon meredek út indult a part felé, ezért a bolt előtt megkérdeztük az ott söröző uraktól, hogy le lehet-e menni autóval? “Ne auto” tanácsolták, így lesétáltunk a partra. Szép, kavicsos öblöt találtunk, itt is felfrissítettük magunkat a tengerben.

 

Ivan Dolacban már csak autós “városnézést” tartottunk, nem nagyon volt parkolóhely, nagyon időnk se volt keresgélni, mert közvetlenül a tengerparton egy körforgalom visszafordított minket. A parton is olyan sokan voltak, amit mi nem nagyon szeretünk. Itt is van egy kis családi kemping, de már nem kerestük meg, elkönyveltük a zavalai kempinget a leges-legjobbnak.

 

 

Ha már Hvaron jártunk, akkor természetesen nem maradhattak ki a hegyek között megbúvó idilli kis falvak: Pitve, Vrisnik, Svirce, Vrbanj és Dol sem. Mindegyikre jellemzőek a szorosan egymás mellé épült kőházak apró, zsalugáteres ablakokkal, néha helyet adva maguk között a keskeny és kanyargós útnak.
Pitve az egyik legősibb települések egyike, két részből áll Felső/Régi Pitvéből és Alsó/Új Pitvéből. Régi Pitve az illírek óta lakott, míg az újat a 15. század végén, a 16. század elején alapították. Jelsa város eredetileg Pitve tengeri kijárata volt. A két falunak számos közös használatú épülete volt: az iskola, a Szent Jakab templom, a temető, a könyvtár és a közösségi ház. Sajnos az évek során sokan elköltöztek Pitvéből.

 

Pitve után az első tipikus dalmát falu Vrisnik. A falvakra oly annyira jellemzően, itt is a falu központi helyén magasodik 400 éves ciprusokkal körülvéve a Szent Antal templom. Fontos ünnepi és vallási eseménye a kis falvaknak, és a két városnak, Jelsának és Vrboskának a “Za krizom” – A kereszttel nevű körmenet, amelyet több mint 500 éve nagycsütörtökön estétől nagypéntek reggelig tartanak. Ez időben körbejárják a fentebb említett falvak és a két nagyobb település hat plébánia templomát.

 

Svirce szorgos földművesek és szőlőtermesztők faluja, a kezdetektől fogva szőlő, olajbogyó és levendula termesztéséből és feldolgozásából élnek itt az emberek. A hatalmas Szent Mária Magdolna plébániatemplom uralja a falu látképét. Érdekessége, hogy a 18. században úgy építették, hogy a korábban a helyén álló templom főhajóját beépítették az újba és megőrizték a régi templom harangtornyát is.

 

Vrbanjt az teszi érdekessé, hogy bár nem közvetlenül a tengerparton helyezkedik el, gazdasági jelentőségét és egyben felemelkedését a 14. század végén mégis a hajózásnak és a hajóépítésnek köszönhette. Bevételeik növelése érdekében a 15. században Vrbanj lakosai népesítették be a tengerparti Vrboskát, amit kikötőnek használtak. Egy fontos történelmi esemény is kapcsolódik ehhez a faluhoz, mégpedig a 16. század elején történt, a Vrbanjban született Matija Ivanic által vezetett, hvari népfelkelés. Ahogy az a népfelkelések során történni szokott, a nép fellázadt a nemesek erőszakos uralma ellen, velük azonos jogokat követeltek a döntéshozásban, de sajnos elbuktak. Ennek ellenére a vrbanjiak büszkék lázadó őseikre.

Dol két völgyben helyezkedik el, amelyeket a dombon álló Szent Mihály Arkangyal templom köt össze. Egyike a sziget legősibb, folyamatosan lakott településeinek: régészek egy illír erőd romjait tárták fel a Budinjac hegy tetején, római kori villa rustica maradványira is leltek, valamint egy 11. századi templomromra.

 

A falvak felfedezése után ellátogattunk a közeli Stari Gradba. A görögök által Pharosnak, a rómaiak által Pharie-nek nevezett város egy hat kilométer hosszú öböl mélyén fekszik. A védett öböl mellett, a szárazföld irányában elhelyezkedő termékeny mező is hozzájárult fejlődéséhez. Az idők során lakták görögök, illírek és rómaiak. Utóbbiak számos nyomot hagytak maguk után padlómozaikok formájában, a Szent Rókus templom alatt pedig római fürdőt találtak. Az 1200-as évek végéig ez a város Hvar néven volt ismert, mint a sziget fővárosa, akkoriban lett Stari Grad, azaz “Régi Város” az új Hvar felemelkedésével. A piac mellett találtunk helyet az ingyenes parkolóban. A Trg. Stjepan Radicán és a Trg Skoron átvágva már az óváros kellős közepén is találtuk magunkat.

 

Már igen meleg volt, így megpihentünk a Sveti Stjepan – Szent István templom árnyékában. Mellette a külön álló templomtorony, az egykori görög település köveiből készült. A toronyba beépítve egy vitorlást ábrázoló római dombormű található, mely a legrégibb hajóábrázolások egyike. A téren az egyik ház falán napóra maradvány, az egyik kapu felett a Hektorovic család címere látható.

 

 

 

 

Innen elsétáltunk a dominikánus kolostorhoz. 1482-ben alapították, 1571-ben a törökök felgyújtották, a helyiek kerek tornyokkal megerősítve újraépítették. Itt nyugszik Petar Hektorovic reneszánsz költő és nemes. Belépő fejében látogatható a múzeuma, ha jól emlékszem, akkor 20 HRK volt fejenként. Mi kihagytuk, mert éppen egy amerikai nyugdíjas csoport ment be és a Tvrdalj jobban vonzott minket. A Tvrdaljhoz visszafelé megtaláltuk a Sveti Roko – Szent Rókus, Stari Grad védőszentjének, templomát. Petar Hektorovic építtette a 16. században. Ez alatt a templom alatt rejtőzik a római kori fürdő és mozaikpadlója.

 

A Trvdalj Petar Hektorovic nyári rezidenciája, saját tervei alapján közel negyven éven át épült. A tenger felől nézve zárt erődítmény, a törökök támadásai elől nyújtott védelmet a városlakóknak is. Petar Hektorovic idejében még nem létezett a Tvrdalj előtti tér, a Trg Tvrdalj. Egészen a palotáig vezetett egy csatorna a tengerből, így csónakkal lehetett a bejárathoz jutni. Ma egy barokk kapun át juthatunk be, a felnőttek 10 HRK-ért, a gyerekek 5 HRK-ért.

 

Eredetileg a központi belső udvar köré épített földszintes házak alkották a Tvrdaljt. Nemcsak Hektorovic lakott itt, szállást adott a szegényeknek, az utazóknak és barátainak is. A belső udvarban található egy árkádokkal körülvett szögletes medence, amelyben a sós vizet édes vízzel keverik, szürke márnák élnek benne. A medence felett egy toronyban galambdúc állt. Az épületek mögött pedig fallal körülvett kert található, benne a költő korában is termesztett gyógynövények és virágok. Ez a belső rész szimbolizálja Hektorovic szerint világot: a medence a víz élőlényeit, a galambdúc a levegőét és a kert a földét.

 

 

 

Említésre méltóak a falakon elhelyezett, kőbe vésett latin illetve horvát nyelvű feliratok. A horvát nyelvűeket tekintik a legrégebben fennmaradt horvát nyelvű írásoknak. Ezek a költő életfilozófiáját és humorát is tükrözik. Például az előtérben, az éjjeli edények ürítésére szolgáló helység bejárata feletti: “SI TE NOSTI CUR SUPERBIS” – Tudod miből vagy, hogy lehetsz büszke?

 

Megtekinthető egy a szigetre jellemző használati tárgyakkal berendezett konyha és borospince is. A kiállított tárgyak nem Petar Hektorovic tulajdonában álltak.

 

1571-ben ismét megtámadták a törökök Stari Gradot, a Tvrdaljt felgyújtották. A következő évben Petar Hektorovic elhunyt, a megrongálódott épületegyüttest rokonai között felosztották, végrendeletében leírt rendelkezései alapján újították fel. 1834-ben, a velenceiek hatalmával jelentős átépítések történtek: második szintet építettek a házakra, a déli falat lebontották és a kikötő átépítésével feltöltötték a csatornát.

Miután alaposan szétnéztünk a Tvrdaljban, sétáltunk és fagyiztunk egyet a Riván, a piacon zöldségeket és levendula-, fenyő- valamint rozmaringmézet vásároltunk. Hogy a sok nézelődést kipihenjük, egy a sziget északi partján levő öblöt szemeltünk ki, az Uvala Zukovát. Rudine felé indultunk egy sávos, hiányosan aszfaltozott úton. Az út mellett volt egy nagyobb üres parkoló. Megálltunk, amire előszedtük a törölközőinket, megjelent egy férfi és kérte a 20 kunát, annyiba kerül egész napra a parkoló. Bort, pálinkát ajánlgatott és ragaszkodott hozzá, hogy álljunk át a parkoló távolabbi, viszont árnyékos részére. Körülbelül tizenöt percet sétáltunk egy erdei ösvényen az öbölig. Nagyon szép, kavicsos és sziklás része is van, gyönyörű kilátással Bracra. Búvárkodás közben itt láttuk a legtöbb élőlényt.

 

Újabb jól megérdemelt pihenő nap után kerekedtünk fel felfedezni Vrboskát és Jelsát és egy-két északi parti öblöt. Vrboska felfedezésére a parti hotelek parkolójából indultunk. Ez ingyenes volt, a főút melletti parkoló fizetős. Innen körülbelül két kilométert sétáltunk a városközpontig egy árnyas, a tengerpartot követő sétányon. A város a Sciga-csatorna partján fekszik, ami természetes barométerként működik: vízszintjének ingadozása időjárás változást jelez. A két parton álló kőházakat kis hidak kötik össze. Mint már említettem, Vrbanj lakosai népesítették be a 15. században, kikötőnek használták. Legérdekesebb épülete a Szűz Mária templom-erőd, egy magaslaton barokk stílusban épült védelmet nyújtva a törökök támadásaitól. Itt található még a Szent Lőrinc templom, amelyben éppen misét tartottak, amikor ott jártunk, valamint a Halászati Múzeum.

 

 

Felderítettük a strandokat is. Az Uvala Soline a szállodák közelsége miatt meglehetősen zsúfolt volt. A nudista kemping felőli oldalon található Uvala Zavala viszont kellemes volt, kavicsos és sziklás részekkel.

 

Jelsában a benzinkúttal szemben levő fizetős parkolóban álltunk meg. Városnéző sétánkat az erődtemplom megtekintésével kezdtük. Felnőtteknek 10 HRK a belépő, a gyerekeknek nem kellett fizetnünk. Szerkezete sajátos, mert a templomot (Boldogságos Szűz Mária Mennybementele templom, később Szent Flóriánnak és Szent Sebestyénnek szentelték) 1331 előtt építették, az erődöt 200 évvel később, fennmaradt egy négyszögletes, sátortetős bástyatorony.

 

 

 

A térről végigsétáltunk a Riván, sorra töltötték meg a Bolra induló hajókat utasokkal. Elsétáltunk a parton a hotelek felé is, a mólóhoz éppen akkor érkezett egy kisrepülőgép. Akinek igénye van rá, elrepülhet akár Anconába is, de lehetőség van sétarepülésre a tenger felett, valamint számos más tengerparti városba, például, a teljesség igénye nélkül: Splitbe, Pulába, Rijekába, Lastovora, Rabra gyorsabban eljuthatnak az utasok. Érdekes volt látni, hogy a becsekkolt utasok napernyők alatt üldögélnek a mólón a “tranzitban”. Mindenesetre nagy élmény lehet egy sétarepülés az Adria felett.

 

 

Mielőtt búcsút intettünk Jelsának, még ettünk egy finom fagyit a téren. Meglepetésünkre magyarul szólt hozzánk a fagylalt árus, amikor látta gyermekeim tanácstalanságát a bőség zavarában. Mivel már nagyon meleg volt és sokat is láttunk ezen a napon, elmentünk az Uvala Crkvicába, ami Jelsától nem messze találtható. Engem nagyon megfogott ez az öböl a kis templommal a tengerparton. Az öblön átvágva, köveken átmászva, egy építkezésen markolókat kerülgetve, de egészen a kis templomig mentünk.

 

 

Túl voltunk már a nyaralásunk tízedik napján, de még akadt bőven látnivaló Hvar szigetén, felfedező kedvünk sem csökkent, így elmentünk Humacba. A 13. században alapították Vrisnik lakosai és időszakosan éltek itt, amíg a környező földeken tartottak a szezonális munkák. Humac Jelsától 11 kilométerre, 350 méter magasan egy fennsíkon található.

Található itt egy kilátópont pénzbedobós távcsővel, ahonnan lélegzetelállító a panoráma mind a négy égtáj irányába, még szabad szemmel is. Jól láthatjuk a Peljesac-félszigetet, Korculát, Scedrot, Vist, Bracot, a Biokovot és a Makarska riviérát. A hegy tetején van még egy őrház is, ahonnan a jégelhárítást végezték a 19-20. század fordulóján, ágyúval lőtték a viharfelhőket.

 

A 19. század végén épült Szent János és Szent Pál templomnak a mai napig fontos szerepe van. Szent János és Szent Pál Humac védőszentjei, tiszteletükre minden év június 26-án szentmisét és körmenetet tartanak.

 

A faluból minden reggel kilenckor indul vezetett túra a Grapceva barlanghoz. Nevezik a horvát civilizáció bölcsőjének is ezt a neolitikumig visszanyúló cseppkőbarlangot. Itt találták Európa valószínűsíthetően legrégebbi hajóábrázolását egy cserépedény maradványán. És mint annyi helyen Hvaron, itt is kéklett és illatozott minden a hihetetlen mennyiségű levendulától.

 

Mintha időutazáson vettünk volna részt Humacban, hiszen a 17. századig érte el jelenlegi kinézetét és a 19. század óta változatlan a település. Visszatértünk a jelenbe és célba vettük az Uvala Pokriveniket a sziget északi partját. Ebben az öbölben néztem ki a harmadik kempinget, ahol eredetileg megszálltunk volna, ha Zavala nem ejt ennyire rabul. Humacból Sucuraj felé indultunk a főúton, majd letértünk balra, jó darabon egyenes, keskeny aszfalt úton haladtunk. Majd jött a meglepetés: 16%, 15% és 14%-os lejtőt jelző táblák váltogatták egymást a 30 km/órás sebességkorlátozással és rengeteg hajtűkanyarral. Hatalmas sziklák közé ereszkedtünk le, körülbelül 180-200 méter a szintkülönbség. Az öböl viszont lélegzet elállítóan gyönyörű, két oldalról magas sziklafalak határolják, szemben Brac szigete látszik.

 

Az itteni kemping kicsi, 21 főt fogad be, kevés árnyékos hellyel és igazán távol van mindentől. Most, hogy megismertük az ide vezető utat, megint csak arra jutottunk, hogy jó döntés volt Zavalában maradni.
Ha már idáig eljöttünk, akkor tovább mentünk a három kilométerre levő Uvala Krusevába. Oda is keskeny, szerpentines út vezetett, majd egy 25%-os lejtőt jelző tábla megállított minket. Leparkoltuk az autót és gyalog folytattuk az utat a tengerpartig kabócák “énekével” kísérve. Érdemes volt, mert egy újabb szép öblöt fedeztünk fel. Van ott két kiadó ház is, autók is álltak lent, nem is lett volna muszáj gyalogolnunk.

 

Innen tovább mentünk az Uvala Vela Zecjába. Ez is a sziget északi oldalán található, a parkoló magasan fent van, lépcsőkön kell leereszkedni a partra. Cserébe egy csendes helyen, kristálytiszta vízben frissülhetünk fel. A harmadik öböl meglátogatása után megállapítottam, hogy ezek az északi parton levő helyek nem könnyen megközelíthetőek. Nem is lenne probléma, ha nem lenne a keskeny utakon szembe forgalom és nem a szembejövő helyi integetne nekünk, hogy húzódjunk le a szakadék felé, bár ő is megtehetné, hogy félreáll.

 

A viszontagságos utazás ellenére egyre többet akartunk látni, ezért elmentünk még az Uvala Mali Stinivába is. Itt sajnos csak egy fotó készítéséig tudtunk megállni, mert a keskeny út mellett végig álltak az autók, nem volt már parkolóhely. Visszafelé pedig elég hosszan tolatni kellett, mert figyelmetlen autósok beálltak az út végén található fordítóba. Sajnáltam kicsit, mert két meseszép öböl várt a parton.

 

Egy szeles-kicsit borongós reggel elmentünk Velo Grablje-be. Említésre méltó a falutól nem messze levő két kilátópont a Vidikovac Levanda és a Sveti Roko. Előbbinél étterem és levendulához kapcsolódó termékeket árusító stand található. Egyik oldalon gyönyörű kilátással a Pakleni Otocira, a másikon Bracra és Stari Gradra.

 

Megőrizték a Sveti Roko kilátóponton keresztül, Hvarból Stari Gradba és a Maslinica öbölbe tartó úgynevezett napóleoni utat, amelyet a francia uralom idején építettek 1806 és 1813 között, 2,6 méter széles és napjainkban bicikli- illetve turistaútnak használják. Az itt álló nyolcszögletű kis kápolnát egy emigráns építtette 1937-ben hazatérése örömére.

 

Két évvel ezelőtt teljesen elvarázsolt Velo Grablje. Már akkor is látszott, hogy kezd visszatérni ide az élet, egyre több helyen újították fel a házakat. Ez folytatódik most is és így egy picit elvesztette varázsát, de továbbra is elbűvölő. Engem az ilyen lakatlan dalmát falvak teljesen elvarázsolnak, csak bolyongok a házak között, benézek a kertekbe és elképzelem milyen lehetett itt az élet, amikor még javában lakott volt a falu.

 

Valaha a levendula feldolgozás dalmáciai központja volt. Van egy legenda, miszerint egy szegény falubeli szeretette volna megkérni egy választottja kezét és a paptól kért tanácsot. Ő azt javasolta, hogy ültessen levendulát és az olaját adja el. Így is tett a szegény ember, de falubelijei csak kinevették. Viszont ahogy az a mesében lenni szokott hamarosan már Párizsban is az ő levendula olaját vásárolták, meggazdagodott és feleségül vehette szerelmét. Bármi legyen az igazság, a levendulatermesztésnek nagy hagyománya van Velo Grablje-ben. Aminek hagyományait vállalkozó szellemű fiatalok is segítenek újjáéleszteni: létrehozták a Levendula Fesztivált, amit minden év júniusában tartanak.

 

 

A 15. században alapított falunak két temploma van. A 9-12. századból fennmaradt Szent Vid templom, ami szép példája az középkori horvát építészetnek és a Szent Kozma és Damján plébániatemplom, amit a 19. században emeltek egy a helyén álló 16. századi templom fölé.

 

Malo Grablje két kilométerre található Velo Grablje-től, valóban lakatlan falu. Pontosabban egy házában étterem működik a délutáni-esti órákban. Lakosai Milnába költöztek az 1950-es években. Magas hegyek közötti völgyben ereszkedtünk le murvás úton Velo Grablje-ből. A falu háromszáz méter magas csúcsok ölelésében, a Motokit hegy meredek sziklái alatt egy völgyben fekszik. A természet lassan visszahódítja: fák nőnek az elhagyatott házakban, átsüt a nap a hiányos tetőkön, vadvirágok, hatalmas agávék nőnek mindenütt. Elszigetelt elhelyezkedésének köszönhetően eredeti szerkezetét megőrizte.

 

A falu egy magasabb pontján a középpontban áll az 1882-ben épült Szent Tódor templom, névadója neve napján összegyűlnek a milnaiak a templomban. Mellette áll a társadalmi élet központját biztosító közösségi ház.

 

Érdekes épület a több emeletes iskola. Alsó szintjén a közösségi olíva malom látható, két őrlőkővel, az első szinten volt az iskola és legfelül lakott a tanító.

 

Miután a 19. században a szőlőtermesztés hanyatlott, a falu lakossága a vadon növő rozmaringot gyűjtötte, szárította és olajat préselt belőle. A második világháború után a rozmaringot a levendula váltotta fel. Jellemző, hogy a házaknál illetve a kertekben számos ciszternát építettek a víz gyűjtésére és tárolására. Ezzel öntözték a növényeket és hűtötték a helyiségeket.

 

Nagyon megkedveltem mindhárom elhagyatott falut, legjobban Malo Grablje tetszett az elhelyezkedése és érintetlensége miatt.
Utolsó Zavalában töltött napunkra sajnos megérkezett a bóra, ami kalandossá tette a haza utunkat is másnap, de erről majd egy kicsit később. Szeles, borús nap volt, ezért túrázni indultunk a Zavala felett magasodó hegyre a Sveti Ante kápolnához. Van egy rövidebb, meredekebb gyalogút is felfelé, de mi inkább a hosszabb, a Pitve alagutat kikerülő, a hegyeken hosszan felkanyargó murvás utat választottuk. Erre járnak azok az járművek, amelyek nem férnek be a szűkre szabott alagútba.

 

Mesés kilátás nyílik fentről Zavalára, a Scedrora, a Peljesac-félszigetre és Korculára. Amikor pedig felértünk a hegygerincre, a lélegzetünk is elállt: szinte egész Hvart beláttuk, Vrboskát, Jelsát, Stari Gradot, a hegyek között megbúvó kis falvakat, és azon túl is a Peljesac-félszigetet, Korculát, Bracot, a Biokovot, és Vist. A gps szerint 522 méter volt a legmagasabb pont, ahol jártunk.

 

 

Visszafelé ugyanazon az úton mentünk, mint oda, de lefelé sokkal könnyebbnek és rövidebbnek tűnt. Délután egyre erősebb lett a szél és az eső is eleredt. Ez meghiúsította az utolsó fürdőzést a tengerben. Annyira azért kegyes volt az időjárás, hogy még egyszer sétálhattunk a parti sétányon. Másnap kora reggel szemerkélő esőben sátrat bontottunk, összepakoltunk és elindultunk Stari Gradba a komphoz. Eredetileg nem erre akartunk hazaindulni, de a rossz időjárás miatt biztonságosabbnak gondoltuk nem újra végigautózni Hvaron, azon a nem túl kellemes úton, majd Bosznia-Hercegovinán.

A kalandok már a Pitve alagútnál kezdődtek, ugyanis sárgán villogott a forgalomirányító lámpa. Nagy levegő vétellel behajtottunk, láttunk ugyan fényeket, de mivel át lehet látni az alagúton, úgy gondoltuk, hogy a túlsó oldalon várakozók lámpái azok. Az alagút vége előtt pár tíz méterrel találkoztunk a szembejövőkkel, de szerencsére van olyan széles az alagút azon a részén, hogy két személyautó elférjen egymás mellett. Reggel kilenc órakor álltunk be a sorba a komphoz, mi már a harmadik sor közepén álltunk és fél tizenkettőkor indult a komp Splitbe. Amikor megkezdtük a beszállást, csak ámuldoztunk, hogy mennyi autót képes elnyelni három szinten a Tin Ujevic.

 

Igazából a kompon szembesültünk a bóra komolyságával, amikor 15 napos off-line élet után csatlakoztunk az ingyenes internethez. Mindenfelől olyan hírek érkeztek, hogy az autópálya több szakaszát is lezárták az orkán erejű szél miatt. Érzékeltük mi is a kétórás kompút során, hogy ahogy közeledünk a szárazföld felé, egyre erősebb a szél és egyre több a felhő az égen.

Splitből kikeveredve felhajtottunk az autópályára, folyamatosan éreztük a szél erejét. Zadar előtt már jelezték, hogy csak személyautók maradhatnak az autópályán, Zadarnál le is terelték az egyéb járműveket. Onnan a Sveti Rok alagútig lépésben haladtunk csak, ritkán 30-40 km/h-ra is “felgyorsulhattunk”, a szél folyamatosan lökdöste a kocsit. Láttunk az alagút előtt két lakókocsit és két motort, akik a tiltás ellenére az autópályán maradtak. A lakókocsikat kitámasztották, a motorok a szalagkorláthoz voltak kötözve. Ahogy átértünk a Sveti Rok alagúton, a szél csendesedett, viszont szakadt az eső. Ez nagyjából egészen hazáig kitartott, a nagyobb csomópontok és fizetőkapuk közelében csak lépésben lehetett haladni. A készpénzes fizetőkapuknál 4-5 kilométeres sorok torlódtak fel, sokkal célszerűbb a bankkártyás kapukat választani. Luckonál szépen eloszlott a tömeg, jóval kevesebben tartottunk kelet felé, jó tempóban lehetett haladni. Kutinánál hagytuk el az autópályát, összesen 203 kunát költöttünk rá.

Korcula és Mljet után Hvar is mélyen a szívembe lopta magát. Nagyon sok arca van a nyüzsgő várostól, Hvartól kezdve, a csendesebb kisebb városokon (Stari Grad, Jelsa, Vrboska) keresztül, a lakott falvakon (Pitve, Vrbanj, Svirce, Dol, Vrisnik) át, az elhagyatott falvakig (Humac, Velo Grablje, Malo Grablje) mindenki megtalálja a szívének és szemének kedveset. Ugyanígy van ez az öblökkel és strandokkal, a zsúfoltabb Vela Milna vagy Pokonji Dol öböltől, a népesebb Dubovica vagy Bojanic Bad öblön át az elhagyatottabb Piscena vagy Kruseva öbölig. Akik textil nélkül élvezik a napfényt és fürdőzést, ők is találnak kempinget és strandokat.

A minden irányt behálózó turista és bicikli utaknak köszönhetően nem csak autóval juthatunk el bárhova. Lehetőség van számos hajós kirándulásra, akár a Pakleni Otocira, akár a Scedrora, távolabb is Bolra vagy Korcula városba. A tenger élővilágát pipával bárhol, komolyabb felszereléssel több helyen is megtekinthetjük. A sziklamászás szerelmesei a Cliff Base-nél, Sveta Nedjelja mellett, közvetlenül a tengerparton hódíthatják meg a függőleges falakat. Számos barlangot, kilátópontot, kápolnát felfedezhetünk. Dalmácia ízeit és a tengergyümölcseit akár a legkisebb falvakban is élvezhetjük. Egy biztos, aki ellátogat Hvarra, unatkozni biztosan nem fog.

Kép és szöveg Róthné Hatta Diána

Róthné Hatta Diána további írásai az Útikalauzban

 

Iratkozzon fel hírlevelünkre, ha nem akar lemaradni semmiről

[ninja_form id=5]