Illés-Szathmári Mária: Szentantal, Besztercebánya, Lőcse, Krakkó – Szlovákia, Lengyelország 2003

Illés-Szathmári Mária: Szentantal, Besztercebánya, Lőcse, Krakkó – Szlovákia, Lengyelország 2003.

A látnivalókról egy egyhetes kirándulás alapján – több jó képpel

Indulás Pápáról, ismét nem túl korán. Határátkelés Komáromnál (Komárno) (mindig gyorsan megy. Egyszer akartak belenézni az autóba, de megriadtak a sok kacat láttán és inkább továbbengedtek). Tovább Nyitra (Nitra) felé.

Az első megállónk Selmecbányától 5 km-re Szentantal (Sväty Anton, Antol), szélén a dombtetőn emelkedő Koháry kastély helyén a középkorban vár állott. Barokk kastélyát 1744-ben Koháry András építtette, ma is teljes épségben áll. 1910-ben 1524, többségben szlovák lakosa volt, jelentős magyar kisebbséggel.

A kastély nem túl pazar, de azért a pénzért amit kérnek érte, nem kár megnézni. Csak a parkolónál kell vigyázni, mert van hely bőven nem fizetős helyen is, de mi a parkolóban álltunk meg. Miután bezártuk az autót, váratlanul előugrott a kis parkolóőr. Igaz, vagy 20 koronát kért csak.

Utunk Besztercebányára (Banska Bystrica) vezetett tovább. Az Alacsony-Tátra Nemzeti Park központjának székhelye, egyben történelmi, kulturális és gazdasági szempontból Közép-Szlovákia legjelentősebb városa. A Zólyomi-medencében a Garam kanyarban fekszik, a Körmöci-hegység, Nagy-Fátra és Alacsony-Tátra lábánál.
Besztercebányát műemlékvárossá nyilvánították, több épülete műemléképület.

A város főterén található Szűz Mária római katolikus temploma, amely eredetileg a XIII.századból származik, akkor román stílusú volt. Többször átépítették, a XIV., XV., és XVI. században. Az 1761-es tűzvész után belsejét későbarokk stílusban alakították ki. A templomban található az értékes Szent Borbála szárnyas oltár Lőcsei Pál mester műhelyéből, egy gótikus keresztelő kőkád, egy dombormű, valamint Mária Magdolna szárnyas oltár a XV. század végéből.
A város további értékes műemlékei közé soroljuk még a Mátyás-házat, Bányász-bástyát, Szlovák templomot, Pap-bástyát, Szent Erzsébet kórháztemplomot, a városházát, valamint gótikus és reneszánsz stílusú polgári házakat (Thurzó ház, Benyicki ház).
A hangulatos, széles sétálóutca mindkét felén sörözők és éttermek sorakoznak.
A közepén található szökőkút este különféle színekben pompázik.

További úti célunk a Magas-Tátra és környéke. Sajnos az idő elég borongósra fordult, a hegyek fölött komor felhők uralkodtak és az eső is szemerkélt. Próbáltunk menekülni az esőfelhők alól több irányba is próbálkozva. Így jutottunk el Vöröskolostorba (Červený Kláštor).
A Dunajec jobbpartján, a Lipnik-patak torkolatánál Alsólehnic (Nižné Šváby), Vöröskolostor (Červený Kláštor) és Koronahegyifürdő (Smerdžonka) egyesülésével keletkezett.
Történelmi forrásokmegerősítik azt a feltételezést, hogy a mai kolostor helyén, a Szent Antal-völgyben, a XI. században egy ismeretlen remetelak állt. A mai kolostort a brezovicai Kokos mester alapította, akit a békebíróság 1307-ből származó határozata a tornagörgői (Hrhov) Frigyes meggyilkolásáért kolostor alapítására ítélt.
A szerzetesek 1330-ban elkezdték a kolostor építését, bizonyára először csak faépületeket emeltek. Csak később, a XIV. század második felében építették át a kolostort időállóbb anyagból. A “vörös” jelzőt is csak később kapta a vörös cserépről, amellyel födve volt. A kolostor a XIV. században több előjogot is kapott (malom, halászat, sörfőzés), további területeket vásárolt, gazdaságilag megerősödött és egy feudális uradalommá vált. A Czorsztyn-vári urakkal gyakran keveredett viszályba, 1431 és 1433 között a husziták kétszer is elfoglalták, 1545-ben a Nedec-vári katonák támadták meg, de már a mohácsi csata utáni magyar trónviszály ideje sem volt számára különösen kedvező. A kolostor fokozatosan hanyatlott, majd a barátok elköltöztek Lengyelországba.
A reformáció idejében 1563-ban a kolostort felszámolták. Többszöri tulajdonosváltás után (Thököly, a palocsai Horváthok, Rákóczi és mások) 1699-ben Matyasovszky László nyitrai püspök vásárolta meg és a kamaldulenzi szerzetesrendnek adományozta. A rend nagyon szigorú szabályok szerint működött, a barátok külön cellákban laktak, szótlansági fogadalom szerint. A mezőgazdaság, kertészet és halászat mellett alkímiával, gyógyítással és írással is foglalkoztak.
II. József reformjai szerint a kolostort 1782-ben felszámolta, berendezését szétszedték 1820-ban a császár a kolostort az újonnan alakított eperjesi (Prešov) görögkatolikus püspökségnek adományozta. A II. világháború után a kolostort államosították. Az épületeket 1956-ban és 1974-ben felújították.
Nagyon tetszett a kolostor. A bejárata az út szélén található, de a másik oldalon hegy zárja. Talán ez fekvés adja neki azt a különleges hangulatot, amit én a belső udvarán éreztem. A hegyek tetején éppen finom, fehér felhők úsztak.

Akinek pedig kedve van, tutajjal leúszhat a Dunajecen. Túloldalon már Lengyelország van, úgyhogy a folyón szlovák és lengyel tutajok úszkálnak.

Miután a Magas-Tátrában továbbra sem akart szűnni a borongós, esős idő, új látnivaló után kellett néznünk. Így ugrottunk el Lőcsére (Levoča).
Már a városba való belépés és az óriási főtérre való pillantás után nem kétséges, hogy olyan városban vagyunk, amelynek a középkorban európai jelentősége volt. A főtéren három, a városokat jellemző gyönyörű épület van: a Szent Jakab templom (vallási központ), a városháza (önkormányzati és igazságszolgáltatási központ) továbbá az üzletközpont (gazdasági központ). Később még idekerült a hatalmas kupolájú evangélikus templom is.
A 11 gótikus és reneszánsz oltárával és más belső díszítésével a Szent Jakab templom teljesen egyedi. Itt található a világ legmagasabb gótikus oltára, valamint további XV-XVI. századi reneszánsz oltárok. Ezekből több egy faragómester, Lőcsei Pál mester műve, akinek nevét a várossal kapcsolják össze. A XV-XVII. századi haranglábbal rendelkező régi városházában ma a város gazdag történelmét bemutató múzeum található. A városháza előtt a középkori női szégyenketrec áll.

A város többi templomából a régi minorita rendi kolostor és templom is nagyon értékes – néhány eredeti helyiség és a kolostori kálváriafolyosó maradt meg.
Arról, hogy a város 1922-ig Szepes-megye székhelye volt, a klasszicista stílusú nagy és szomszédságában álló kis megyeháza vall. A főtér majdnem minden háza középkori formájában maradt fenn. A házak közül a legértékesebbek a Thurzó-ház, Lőcsei Pál mester háza, a volt sturi evangélikus líceum épülete, a szépen felújított kereskedőház – ebben ma a Satel szálló található. A városi falak is hatalmasak és többségükben fennmaradtak.

Sajnos az idő még mindig nem javult egy parányit sem, így legjobbnak tartottuk, ha melegebb vidék felé tartunk tovább. A megváltozott új cél Krakkó (Kraków) lett, mely Lengyelország kulturális fővárosa. A határnál semmi gond nem volt, váltottunk zlotyit, ugyanis az nem volt nálunk, hisze nem terveztünk további határátlépést.
A legenda szerint Krakkó neve Krak herceg nevéből származik. Nagyon valószínű azonban archeológiai ásatásokból és római forrásokból, hogy a név a környéket egykor benépesítő kelta Carragh vagy ehhez hasonló névre vezethető vissza.

Kempingkeresés után felkerestük a belvárost és elsőként Krakkó legismertebb nevezetességét, a várat néztük meg, mely a város legrégebbi része, egy erődítmény, a Wawel-magaslaton épült ki. A külső megjelenés nem sejteti, hogy egy gazdag, pazar belsőt találunk. Nem csak a királyi palota található itt, hanem többek között a pompás székesegyház (magyar vonatkozással is).

Utunkat a főtér felé vettük. Szerencsére egy parkolással nagyon sok nevezettség bejárható.

 

Befizettünk egy városi kocsikázásra.És közben megnézhettük a régi szép épületeket. Főtéren (Rynek Glóvwny) óránként trombitaszó – annak az őrszemnek állít emléket, aki a tatárok közeledtére akarta figyelmeztetni Krakkó lakosait, ám a támadók egy nyílvesszővel szíven találták. A város felfigyelt a hirtelen elhaló trombitaszóra, és Krakkó megmenekült a tatár hordáktól.
A Főtéren található a Mária-templom

Érdemes a környező utcákat is bejárni, közben finom kebabot is vehetünk jó áron, de a rengeteg régi, díszes épület, templom miatt is érdemes körülnézni.

Szállásuk a Korona kempingben volt, kis családias hely, tele holland és német lakókocsikkal (ez mindig jó jel szokott lenni egy kempingről). A kis birkák nem zavarták a légkört és jól megfértek a vendégek kutyáival. Könnyű odatalálni, Zakopane felől mentünk és végig ki volt táblázva, csak azt követtük. Étterem és egyéb extrák ugyan nincsenek, de a mosdó tiszta és csendes. Talán csak egy fura dolog van, a magasfeszültség a kemping felett megy el.

Közelben van egy bevásárlóközpont (Zakopanska). Nagyon jó kis hely, minden van. Fincsi sajt és szalámiválaszték, úgyhogy jól be tudtunk vásárolni midig. Ott vásároltuk meg a kemping gázunkat is, amit azóta is használunk útjaink során. A lengyelek barátságos és segítőkész emberek. Úgy feltöltötték a gázpalackunkat, hogy nem értettük egymás, mivel ők nem beszéltek a miáltalunk beszélt egyik nyelven sem. De semmi gond nem volt, csak követnünk kellett őket és jelbeszéddel mindent megoldottunk. Ja, és nem vertek át az árral sem.

A Krakkótól 15 kilométerre délkeletre fekvő város, a 20 ezer lakosú Wieliczka messze földön híres. Itt található Európa egyik legrégebbi sóbányája, mint turistalátványosság a világon semmi mással nem hasonlítható össze. Ha már Krakkóban járunk, mindenképpen érdekes ellátogatni. A turisták fekete egyenruhás vezetők kalauzolásával tekinthetik meg a bányát. A túra során három és fél kilométert tehetünk meg a föld alatt, miközben a bánya 2148 terméből harmincat látogatunk meg. Először egy lépcsőn megyünk le 63 méteres mélységbe. A bánya leglátványosabb attrakciói a hatalmas föld alatti termek, a kápolnák, a sóból kifaragott szobrok – a legrégebbi faragások a 18. században készültek. Megtekinthetjük a különböző bányászati módszereket, s a panoptikum-szerű jelenetekből képet kaphatunk arról, hogy miként zajlott az embert próbáló munka a föld alatt. A munka rengeteg veszéllyel járt, nemcsak az omlások, hanem a felgyülemlő mérges gázok, vízbetörések, és más váratlan helyzetek miatt is. A bányászok ezért minden munkanapjukat imádkozással kezdték. A bányában több kápolnát is kialakítottak – mesterművek mind. Legszebb közülük a Szent Kinga-kápolna – inkább katedrálishoz hasonlítható – 55 méter hosszú, 12 méter magas, sóból kifaragott oltárral, domborművekkel, padlómintázattal, sókristály csillárokkal.

Krakkó környékén érdemes még megnézni az auschwitzi (Oswiecim) tábort. Úgy vettük észre, hogy a helyiek (mármint a városban) nem szívesen veszik, ha valaki a tábor után érdeklődik, senki nem is adott útbaigazítást, de elhatároztuk, hogy addig megyünk, amíg meg nem találjuk. Aztán egy kis gyümölcsárus lány elmagyarázta az oda vezető utat.

Ha degenerált módon is, de mondhatni tökéletes volt a rend.

Ezután a nyomasztó út után másnap visszafelé indultunk. Következő állomásunk Zakopane a Lengyel-Tátra gyöngyszeme.
Zakopane télen és nyáron is remek hely. Bár mi inkább a nyári időszakot kedveljük, ugyanis inkább a hegymászás érdekel, mint a síelés.

Az ételek finomak és tényleg nem drágák. Az éttermektől kezdve a legegyszerűbb ételárusítók is mind kitűnő ételeket árulnak. Van kebab, cicege (ez tényleg nem drága), grill ételek és rengeteg finomság, édességek, palacsintázó, isteni gofri habbal és óriási, igazi gyümölcsökkel. Grillcsirkés sütöde.

Tényleg van minden mi szem s szájnak ingere, és minden finom. Persze nem hiányzik a meki sem és még néhány egyéb amerikai gyorsétterem. Mi ott egyikben sem jártunk. Felesleges lett volna.

 

A sétálóutcán és a piacon nagyon sok sajtot lehet kapni. Ezek is igazán finomak és nagyon korrekt áron vannak. Mégy olyan árussal is találkoztunk, aki beszélt néhány szót magyarul. Van, aki csak annyit tud, hogy tehén, birka.

A helyiek minden alkalmat megragadnak a szórakoztatásra és a pénzkeresetre. Javukra írható, hogy az ember úgy érzi valóban Lengyelországban van (szinte angol felirat nincs is, csak lengyel).

Ez például jobbról itt egy kiváló pisztrángos étterem, meglepően jó áron kapható minden és nagyon igényes, finom ételek. Az étlap csak lengyel nyelven olvasható, de mutogatással mindent megértenek, és semmi sem ciki.

Fájó szívvel indultunk további utunknak. Átlépve a szlovák-lengyel határt, Árva várát (Orava) néztük meg. A bajmóci kastély látványa után nem éppen a legcsodálatosabb élmény, de érdemes megnézni.

Következő állomásunk Vlokolinec, a múzeum falu. Bár ahogy láttuk, most is laknak benne, sőt még építenek is ugyanolyan házakat.
Gyönyörű gyönyörű hegyek-dombok között terül el ez a kis falvacska.

Az egyik háznál “büfé” is működik. Valami házikenyérféléből készült zsíros kenyeret vettünk szalonna és hagymadarabkákkal. Fincsi volt. Vagy csak nagyon éhesek voltunk. Mindenesetre megpihent vándorként jóízűen fogyasztottuk el a házikó előtti padon.

Egy hetes nyaralásunk ezzel ért véget.

Illés-Szathmári Mária

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet   – E-mail: szerkesztoutikalauz.hu