Albert Zoltán: In medias res – Itália közepe – Toszkána és Róma – Olaszország – 2014

Egy élményben, látványban, tapasztalatban rendkívül gazdag kéthetes kirándulás hasznos útikalauzként megírt története sok rendkívüli szépségű fotóval illusztrálva.

 

Verona, Lucca, Cinque Terre, San Gimignano, Siena, Pitigliano, Orvieto, Cortona, Grosseto, Róma, Roccalbegna, Ravenna, San Marino, Volterra, Firenze, Assisi, Perugia, Castiglione del Lago

Toszkánába még 2006-ban szerettünk bele, amikor egy 5 napos társas úton végigrohantunk mainstream látványosságain. Közös elhatározás volt, hogy ide egyszer még vissza kell jönni, hosszabb időre. Az évekkel korábban félig-meddig már kidolgozott program aztán sokáig a fiókban hevert, majd tavasszal elővettük, leporoltuk, finomítottuk, aktualizáltuk.
Mivel Olaszország és főszezon, még tavasszal igyekeztünk kempingekben baráti árfekvésű szállást – faházban, telepített sátrakban – lefoglalni, de egyéb lehetőség híján, a sátrazástól sem riadtunk vissza, vittük a teljes kempingfelszerelést.
A programot 14, maximum 15 napra terveztük: Veronától indulva a nyugati parton le Rómáig, majd visszafelé a keleti oldalon haza. Azt tudtuk, hogy eléggé feszített, de legfeljebb menet közben módosítunk rajta (hisz a terv arra való… =) ). Végül is a hazafelé vezető úton egyedül Bologna maradt ki, ezt leszámítva sikerült végigjárni a több mint 3000 km-es utat, úgy, hogy mélyebb hiányérzet nem maradt bennünk.

1. nap

Indulás Nagykanizsáról vasárnap fél 8 tájban. Tornyiszentmiklós/Pincénél léptük át a határt. A benzinkútnál megvettük a havi szlovén matricát (30 EUR). A forgalom gyenge közepes volt. Goriziánál léptünk be Olaszországba (a határ előtt érdemes tankolni az olcsóbb szlovén benzinből). Folyamatosan nyomtuk, szinte megállás, pihenés nélkül, a mintegy 600 km-t kb. fél 3-ra leküzdve meg is érkeztünk Veronába. Először a szállást kerestük meg: a Camping Castel San Pietro a hegytetőn található – a Castel San Pietro szomszédságában -, remek kilátással az Adige folyóra és az óvárosra. (Bérelt lakókocsiban 62,5 EUR/3 fő)
Becsekkolás után irány a város. A hegyről lépcsőkön leereszkedve kb. 10 perc az óváros (visszafelé kicsit időigényesebb =) ). A környék jellegzetes rózsaszín márványától rózsás árnyalatokban pompázó város nagyon hangulatos: sétálgattunk a történelmi városközpont utcáiban, reneszánsz, gótikus paloták, bazilikák és templomok között, útba ejtve a legjelentősebb látnivalókat: dóm, San Zeno-bazilika, aréna, “Júlia háza”, Porta Nuova, stb. Sajnos, túl sok idő nem jutott Rómeó-Júlia városára, és az utazás is eléggé lefárasztott bennünket. Estefelé még összefutottunk egy helybéli ismerőssel, aki megmutatta a város éjszakai arcát, meg hogy milyen borokat érdemes kóstolni a középkori árkádok alatt. (10/8 pont)

 

2. nap

Másnap reggel igyekeztünk időben elindulni, mivel tudtuk, hogy hosszú út és sok program vár ránk: mára a Cinque Terre felfedezését terveztük be. A sok bizonytalanság miatt szállást éjszakára nem is foglaltunk. A gyorsaság érdekében, ahol lehetett, autópályán haladtunk Mantova irányába. Mantova nagy város, körbeautóztuk, de megállni és körbenézni nem volt időnk. Parma – La Spezia felé, autópályákon, viaduktokon, alagutakon át, fantasztikus! Mire La Speziába értünk, már nagyon elment az idő, ezért a tervezetet módosítani kellett: a Cinque Terrét áttettük másnapra, helyére előrehoztuk Luccát.

A délutánt tehát Luccában töltöttük, a belvárosban találtunk egy olcsóbb parkolót az egyik városkapu közelében. Kb. 3 óra hosszat sétálgattunk a téglafallal körbekerített óvárosban. ahol több gyönyörűséges bazilikát, templomot, kápolnát csodálhattunk meg; a platánokkal beültetett főtéren olyan déja vu-érzés fogott el, mintha pl. Aix-en-Provence-ban lennénk – talán nem véletlen, mivel a tér Napóleon húga rendelésére készült; nagyon jópofa az ovális Piazza del Mercato, ahol a hajdani amfiteátrum helyét 3-5 emeletes házak zárják körül; az operabarátok Puccini szülőházát is felkereshetik. Véleményünk szerint jó hely, 10/8 pont.

(Aki még nem járt erre, semmi esetre se mulassza el Pisa meglátogatását, amit mi most kihagytunk, mondván, elég volt egyszer látni és megcsinálni a kötelező tai chizós képeket a toronnyal)
Szállást a közeli üdülőövezetben, Puccini falujában, Torre del Lago Pucciniben találtunk, a Camping Europában 29 EUR-ért aludhattunk – amúgy egymást érik erre a kempingek. Elég későn értünk ide, szürkületben kellett sátrat verni, ezért a nagy zeneszerző előtti tisztelgésre nem is jutott idő.

3. nap

A mai napra maradt Cinque Terre meghódítása. A korai indulás ellenére elég lassan lehetett haladni a tengerparti úton: rengeteg ember, gyalogosok, autósok, motorosok, biciklisek – tiszta Balaton-parti csúcsszezon, de a táj gyönyörű: a tenger pálmafákkal balra, óriási hegyek jobbra.

La Speziá-ban a vasútállomás parkolóházában hagytuk az autót, és a helyi tourinformban megvásárolt Cinque Card-dal (12 EUR/db) a zsebünkben, vonattal vágtunk neki az útnak. A card korlátlan utazásra jogosít és egyben belépő a nemzeti park majd’ 45 km hosszúságú turista útvonalaira (megjegyzem, sehol senki nem kérte tőlünk a jegyeket…). Arról volt már előzetesen infónk, hogy az esőzések miatt a part menti utak egy részét (pl. a Szerelmesek útját) le kellett zárni, de ettől nem estünk kétségbe, túl sok gyalogtúrát amúgy sem terveztünk, tekintettel a rendelkezésünkre álló kevés időre, ill. a közel 40 fokos kánikulára.

A legtávolabbi településig, Monterosso-ig utaztunk a vonattal, majd onnét vissza: Corniglia kivételével (mivel nincs közvetlen tengerpartja, nekünk meg időnk), minden településen (Vernazza, Manarola, Riomaggiore) leszállva a vonatról 1-1 órát az óvárosban (ófalu?) sétálgattunk. A kezdeti lendület – hogy Monterosso-ból a tengerparti úton átsétáljunk Vernazzá-ba – hamar megtört. Bár nekiindultunk, aztán valahogy mégsem volt kedvünk 40 fokban, tűző napon végigbaktatni hegyen-völgyön, szőlő- és olajfaültetvények között – bár kétségtelenül pazar a táj -, inkább visszafordultunk, és vonattal tettük meg az utat.

Közben adtunk a kulináriának is: megkóstoltuk a házi pestót házi prosciuttóval. Nem rossz, csak a kenyér-sonka aránya lehetne fordítva…

A kék tenger, sziklák, kaktuszok, erdőnyi bugenvilleák és leanderek – ez csak nyerő lehet, azonban a temérdek turista és turistabolondítás már-már zavaró.
Összességében Cinque Terre varázslatos hely, de azért a marketingje sem utolsó… (10/10 pont)

Este felé értünk vissza La Speziá-ba, kiváltottuk az autót a parkolóházból (8,4 EUR), és pályán igyekeztünk mielőbb Firenzébe jutni.
A szállást a firenzei Michelangelo Campingben foglaltuk le, 2 éjszakára, dormsátorban, 77 euroért. Dormitórium, azaz csak egy ágyat bérelsz benne, és sátor, mert csak egy ponyva választ el a külvilágtól – és a felszereltsége is kb. ugyanolyan. Létezik 3 ágyas verzió, így nekünk nem kellett idegenek horkolását hallgatni.

Ez a kemping is nagyon jó helyen van, az Arno bal partján, a hegyen, kb. 5 percre a Dávid-szobros kilátótól (Piazzale Michelangelo). Ráadásul épp a védőszent, Szt.János/Iván, alias Giovanni Battista-ünnepségbe csöppentünk, amit óriási tűzijátékkal zártak (de az is lehet, hogy a mi érkezésünknek örültek ennyire), melyet a sátor előtt, teljes pompájában élvezhettünk.

4. nap

Firenze bevételére gyalogosan indultunk a hegytetőről. Jó félórás sétával jutottunk el a Ponte Vecchio-ig. Különösebb cél nélkül sétálgattunk, hiszen itt bármerre is indul, mindenhol valami gyönyörűségbe botlik az ember. A kötelező látnivalókat (a dóm a keresztelőkápolnával, a Santa Croce, a Palazzo Vecchio, a S. Maria Novella) az előző kirándulás alkalmával alaposan megszemléltük belülről is, így most ezeket csak kívülről tekintettük meg (a keresztelőkápolna épp felújítás alatt áll), aztán olyan helyeket (zsinagóga, angol temető, stb.) kerestünk fel, melyek a nem a legfelkapottabbak közé tartoznak.

Az esti, hazafelé vezető úton – hosszú, meredek lépcsősoron fel a hegyre – fáradtságunkat a csodás panoráma feledtette a Piazzale Michelangelo kilátóteraszánál és a szomszédos San Miniato al Monte bazilikánál (ez utóbbi belülről is megtekintésre érdemes; érdekessége még, hogy a kertjében a Zeffirelli család kriptája is látható).

A naplementét arno-i panorámával egy lépcsősoron ülve élvezhettük kétszázadmagunkkal, egy utcazenész gitárosnak köszönhetően, zenei aláfestéssel. Élelmes: nem a közönség gyűlik köré, ő áll oda az emberek elé. (10/10 pont)

5. nap

A mai napon vissza a középkorba, San Gimignanóba utaztunk, gyönyörködve a toszkán tájban, gyakori fotószünetekkel. Mire ideértünk, eleredt az eső, jó hasznát vettük az előző nap vásárolt óriási, családi esernyőnek.

A főkapuhoz legközelebbi parkolóban hagytuk az autót (2 EUR/óra), és besétáltunk a lakótornyai miatt “középkori Manhatten-ként” emlegetett városkába, melyet már az első találkozás során megszerettünk – talán Zeffirelli Napfivér, Holdnővér c. filmjének is köszönhetően -, ezért most sem akartunk kihagyni. A várost változatlanul gyönyörűnek tartjuk, ám nagyon zavaró és illúzióromboló, hogy a legfrekventáltabb helyeket is ellepték a mindenféle kacatokat árusító kereskedők, úton-útfélen kerülgetni kell őket, ráadásul a sátraiktól nem lehet megfelelően látni az épületeket, fényképezni meg főleg. (10/9pont)

Időközben a zápor is elállt, ragyogó napsütésben folytattunk utunkat az ősi etruszk város, Volterra felé. Ez a város is magaslaton fekszik – a többi etruszk városhoz (Perugia, Orvieto, Cortona, Siena, stb.) hasonlóan. Parkolni csak a helyi lakosok részére fenntartott (ingyenes) parkolóban sikerült, de több külföldi autót látva, bíztunk, hogy nem lesz gond. Nem is lett. Az óváros központjában láthatunk 2 városházát a várostoronnyal, dómot a keresztelőkápolnával, számtalan középkori palotát, polgárházat, egy épen megmaradt etruszk városkaput és egy római színház romjait. Pazar panorámát is élvezhettünk: az erózió következtében a tufaköves vidék olyan, mint egy holdbéli táj. Intenzív földmozgások napjainkban is előfordulnak, ezek egyrészt rombolnak (eltüntettek már komplett kolostort, templomot, a városfal egy részét), másfelől viszont szenzációs régészeti leletek is napvilágra kerülnek általa. Az ókori emlékekkel a városközpont közeli Acheológiai Parkban ismerkedhetünk meg közelebbről – a záróra miatt nekünk ez csak futólag sikerült.
Az alabástrom városában úton-útfélen kőfaragó (esztergáló) “látványműhelybe” is botolhatunk, ahol az érdeklődő közönség szeme láttára készítik a különböző ajándéktárgyakat. (10/9 pont)

Már sötétedett, mire sienai szálláshelyünkre (Camping Colleverde) értünk, ahol fürdőszobás mobilhome-ban foglaltunk 2 éjszakát (100 EUR).

6. nap

Sienára egy teljes napot szántunk, mivel a gótika eme gyöngyszeme a másik nagy kedvencünk. Az autót a szálláson hagyva busszal utaztunk be a centrumba (a vonaljegy 1,2 EUR). A város már nagyban készült a másnap kezdődő lovasversenyre, a híres paliora. A főteret elkerítették, a versenypályát homokkal vastagon felszórták, az utcán zászlólengető, dobpergető ifjak gyakoroltak a következő napi parádéra. Olaszország legszebb középkori főterén lévő “törzshelyünkön”, egy hangulatos kis kávézó erkélyén egy csésze kávét, vagy cappuccinót kortyolgatni, közben élvezni az Il Campo nyüzsgését – óriási, feledhetetlen élmény.

Két toronyba is felkapaszkodtuk, a magasból tanulmányozni a középkori utcaszerkezetet, gyönyörködni a szűk sikátorokban, gótikus palotákban és az ódon házakban… A városháza 88 m magas tornyából (Torre del Mangia) nyílik talán a legszebb kilátás az ovális, vöröstéglás, halszálkamintás főtérre, viszont – miután a pestisjárvány miatt a 14. században abbamaradt a dóm bővítése – az új dóm homlokzatán kialakított kilátóról nemcsak a főtér, hanem maga a torony is látható.
Az a baj a szép tornyokban, meg a hegyekben és vulkánokban, hogy ha felmászol rá, minden látszik, csak az a szép torony, hegy, vagy vulkán nem…

Azért nem csak a korábban megjárt utakat koptattunk, ez alkalommal volt idő felkeresni például a Szt. Barbara erődöt és San Domenico (Sienai Szt. Katalin) templomát, ahonnét lélegzetelállító panoráma nyílik az óvárosra.

Kipróbáltuk a sienai pizzát is – és végképp rájöttünk, hogy az olasz konyhát akkor élvezzük leginkább, ha a mi magyaros ízlésünkhöz igazítjuk, úgyhogy innentől a boltok csemegepultjait vettük célba a különböző kajáldák helyett, hogy kiegyensúlyozottabb legyen a tészta vs. feltét aránya. A nagy dobozos Carte d’Or jégkrém pedig ebéd helyett szintén remek választás – sokunk gyermekkori bakancslistájáról kipipálhatjuk.
(10/10+1 pont)

7. nap

Irány az örök város (kis vargabetűkkel)! Az út eléggé kanyargós, érzékeny gyomrúak figyelem! A táj a Via Cassia menti panorámautakon, az Orcia folyó völgyében egyszerűen gyönyörű: körös-körül viruló napraforgómezők, aranyló gabonatáblák, égő pipacsok, mélyzöld ciprusok, sárgálló rekettyék, ezüstös olajfák.
Valahol egyszer azt olvastam, hogy Toszkána olyan, mint Provence, csak ketchuppal. Ezt kikérem magamnak, Toszkána nevében.

toscana02-05_ valahol Toszkánában

Az útleírások, élménybeszámolók szerint Roccalbegna felkeresése ajánlott. Kicsi, kihaltnak tűnő falu, a település felett magasodó sziklán kisebb vármaradvány. Szerintünk kihagyható. (10/6 pont)

Grosseto ugyancsak nem érte meg a kitérőt. (10/5 pont)
Rövid séta a történelmi városközpontban (a szokásos dóm-templom-paloták), aztán irány tovább, most már tényleg egyenesen Rómába, végig a tengerparton, az 1. sz. főúton. Az autópályát anyagi megfontolásból is kerültük, meg így talán többet látunk (amúgy itt is jól lehet(ne) haladni, ha nem tennék tele 70-es korlátozásokkal – feltehetőleg így akarják az autósokat a pályára terelni).

Útközben megálltunk fürdeni, hogy azért a Tirrén-tenger is “meglegyen” – egy kemping strandjára lógtunk be. A homokos tengerpart látványnak igazán kiváló, csak ne kellene fürdés után kijönni a vízből, és vizesen kifeküdni a partra. Ezzel nehezen tudok megbarátkozni – tudom, ez az “első világ problémái” közül is egy kiemelkedően kellemes -, strandolás céljából maradok továbbra is a horvát Adriánál =).

Éjszakai sötétségben értünk Róma külvárosában lévő kempingbe (Camping Village Roma). Itt foglaltunk 3 éjszakára szállást 3 személyes dormsátorban (a firenzeihez hasonló felszereltséggel), 30 EUR/éj áron.

8-10. nap

Rómára a 8 évvel ezelőtti kiránduláson mindössze 1 nap jutott – annak is nagy részét a Vatikánban töltöttük. Az elmaradást kívántuk most bepótolni. Volt mit.

A kempingből busszal és metróval jó fél óra alatt érhető el a centrum. Sajnos, a buszok elég furcsán közlekednek: elviekben negyedóránként, ami statisztikailag stimmel, csakhogy a valóságban, 2 perces különbséggel félóránként jön kettő. Az elsőn természetesen tömegnyomor, a második meg szinte üresen követi az elsőt.

Teljesen véletlenül szálltunk le a metróról a Szt. Péter térnél – ez a városrész esett a kempinghez legközelebb -, ahol óriási embertömeg fogadott bennünket. Hamarosan megtudtuk, hogy a bazilikában Papa Francesco misézett, a hívők hatalmas kivetítőkön követhették az eseményeket. A mise hamarosan véget ért, de a nép csak nem oszlott. Kiderült, nem véletlenül: a pápa nemsokára áldást oszt. Na, ezt akkor már mi is megvártuk, hisz pápai áldásban földi halandó bármikor nem részesülhet. A Szentatya egy 2. emeleti (dolgozószobájának?) ablakában elmondott beszédéből, sajnos, nem sokat értettünk (gyakorlatilag semmit), de a belőle sugárzó derű és közvetlenség teljesen átjött.
(Ezt a történetet amúgy úgy szoktam mesélni, hogy békésen sétálgattunk Rómában, aztán egyszer csak belebotlottunk a pápába, aki azzal a lendülettel meg is áldott – így sokkal menőbb.)

A térről kivezető utcán vagy 50 színes virágszőnyeget készítettek a világ minden tájáról érkezett hívek, több tonna színes só, fűrészpor és félmillió virág felhasználásával – legalábbis a hazai újsághírek szerint.

A rendelkezésünkre álló néhány napban tematikusan barangoltuk be Rómát, többnyire a következő forgatókönyv szerint: reggel veszünk napijegyet, majd azt betesszük a zsebbe, aztán séta. Késő estig. Időnként ugyan be-beállunk egy-egy napsütötte buszmegállóba, várunk félórát a buszra, majd 2 megálló után leszállunk, és ismét séta. (Azért az nagyon pozitív, hogy Olaszország bármely településén minden utcasarkon találunk működő vízcsapot, ahol a kitikkadt járókelők friss, hideg vízzel szomjukat csillapíthatják.)

Végigjártunk a mainstream helyeket – a teljesség igénye nélkül: Colosseum, Forum, Palatinus, Capitolium, Viktor Emmanuel-emlékmű, Pantheon, Angyalvár, Tiberis-sziget, Lateráni bazilika, Campo Fiori, Piazza Navona, zsidó-negyed, a parlament alsó és felsőházának épületei, Quriniale-palota. Ez utóbbi valamikor a király, jelenleg a köztársasági elnök székhelye, nagyon örültünk, hogy látogatható, aztán kiderült, hogy mindössze egy kisebb képzőművészeti kiállítás megtekintésére volt lehetőség. (Sajnos a Spanyol lépcsőnél lévő templomot és a Trevi-kutat épp restaurálták, így egyik sem nem volt túl fotogén.) Emellett nagyon jó volt céltalanul kószálni a szűk sikátorokban, benézni egy-egy kis üzletbe, vagy a Hard Rock Caféba, készíttetni egyedi Magnum jégkrémet, megpihenni egy hűvös templomban, vagy akár a Villa Borghese parkjában…

Noha igazán igyekeztünk, a tervezett 2 nap alatt nem értünk a látnivalók végére, meg Róma amúgy is olyan hely, ahol jól esik különösebb cél nélkül kószálni, ezért hosszabbítottunk még 1 napot (mivel több lefoglalt szállásunk nem volt, kedvünkre szabhattuk át a programot).

A végső konklúzió: Róma is megér egy misét (főleg, ha az pápai =) ), de a világvárosok sorában azért továbbra sem áll nálunk az első helyen. (10/9 pont)

11. nap

Megkezdtük a visszavonulást, irány észak.
Pitiglianó-ba épp ebédidőben érkeztünk, sehol egy teremtett lélek, minden zárva volt. A vöröslő sziklaszirt tetején épült városka (kis várral, városfallal, 2 templommal, aquadukttal) a kitűnő adottságok ellenére, úgy tűnik, nem túlzottan felkapott hely (bár egy kisebb magyar társasággal épp itt találkoztunk), igaz, ráférne némi tatarozás.

Orvieto – azonban már látványosság, csupa nagy betűvel. Késő délután értünk ide, a turistaáradat már levonult. Az óvárosba a várfalon kívüli óriási (fizetős) parkolóból lifttel lehet felmenni (az autót a közelben lévő, út menti ligetben hagytuk). A település fekvése remek, a látvány a Via Cassia felől közelítve már messziről nagyon impozáns – többször is megálltunk fotózni -, a város mintha a tufakő sziklából nőtt volna ki.

A francia-olasz gótika elegáns keveréke, a 14. századbeli Santa Maria-dóm a lenyugvó nap által megvilágított homlokzatával meseszép látvány. (10/9 pont)

Szállást Umbria tartományban, a Trasimeno-tó környékén keresgéltünk, arra alapozva, hogy az üdülőövezetben sok kemping működik, és a további úticélok innét könnyen elérhetők.
Lago Trasimeno Olaszország egyik legnagyobb tava (kb. 1/5 Balaton), mely leginkább arról híres, hogy Kr.e. 217-ben itt verte rommá a római légiókat Hannibál. Festői vidék, apró halászfalvakkal, kis szigetekkel – magában is megérne egy önálló kirándulást.
“Fővárosa”, Castiglione del Lago kempingjében szálltunk meg, sátorral 26 EUR/éj áron, gyönyörű környezetben, mintegy 30 méterre a víztől (később kiderült, hogy a huzat miatt ez nem volt a legszerencsésebb választás, szélvédettebb hellyel jobban jártunk volna, de valamiért valamit.

12. nap

Assisi egyike a legépebben megmaradt középkori városoknak, szépségéről beszélni nem is érdemes, azt látni kell.
Megismerésére már régóta nagyon vártunk, és nem kellett csalatkoznunk. Szent Ferenc szülővárosa egy hegytetőn fekszik, alatta olajfák, szőlők, ciprusok, píneák… mint a képeslapokon.

A városhoz közeledve már messziről magaslik a többemeletes árkádsorra épített ferences kolostor hatalmas, várszerű tömbje, benne a dóm, melynek kriptájában Szt. Ferenc is nyugszik.
Napokat lehetne itt eltölteni, kóborolni az óváros hangulatos utcáin, terein, szűk sikátoraiban, gyönyörködni a szépséges, kis házakban, csodás palotákban, ősi templomokban.
Visszafelé megálltunk a középkori hangulatot árasztó (ma is működő) San Damiano-kolostornál. A kolostor nemcsak Szt. Ferenchez kapcsolódik – aki a romos, kis templomot felújította, itt tért meg és itt írta a Naphimnuszt – hanem Szt. Klárához is: a klarissza apácarend megalapítója haláláig itt élt. (10/10+1 pont)

Délutáni program gyanánt Perugia felkeresését terveztük, de az Assisiben történt kisebb baleset némileg átírta a programot, és bizonytalanná tette a következő napokat is. A délutánt a kempingben töltöttük: főzés, pihenés, nyaralás, gyógyulás (fásli, krémek, fájdalomcsillapító, miegymás). A tó fürdésre alkalmas lett volna, de a víz hőmérséklete miatt térdnél tovább nem kívánkoztunk bele.
Az esti órákban a csapat járóképes tagjai Castiglione del Lago felfedezésére indultak. A városka nem különösebben érdekes, de a távolból jól mutat a tó a várfal- és bástya-maradvánnyal, templomkupolával, és lehet azért találni egy bárt, ahol adják a vb-t, még akkor is, ha az olaszok már kiestek. (10/6 pont)

13. nap

Az éjszakai pihenés és a gyógyszerek meghozták a kívánt hatást: reggelre eldőlt, hogy folytatni tudjuk a kirándulást. A kempingben 1 nappal hosszabbítottuk (most már csak 20 eurót kellett fizetni – vagy a törzsvendég-státusznak köszönhetően, vagy a recepciós saját zsebre dolgozott, mert ez alkalommal semmiféle számlát nem kaptunk…)
Délelőtt a tartomány fővárosát, Perugiát pótoltuk be. Nem könnyen, de sikerült ingyenes parkolót találni az óváros közelében. Ha Róma 7, akkor ez legalább 8 dombra épült, és azt mi rendre meg is másztuk, mire a főtérre értünk =). A főtér a San Lorenzo katedrálissal, városházával, a reneszánsz szökőkúttal (Fontana Maggiore), gótikus palotákkal nagyon szép, a sétálóutca elegáns, az óváros sikátorai aranyosak, de ezen túl semmi extra. (10/8 pont) Kipróbáltuk az autentikus tiramisut is. Nem hatott meg, ilyet mi is tudunk.

Délután a közeli Cortonát vettük célba. Az ugyancsak a hegytetőn elhelyezkedő, ősi etruszk város nagyon hangulatos a girbe-gurba utcáival, ódon házaival, a 13. században épült városházával. A mintegy 500 méteres magasságból csodás panoráma nyílik a környékre és a Trasimeno tóra. (10/7 pont)

14. nap

Reggel korán keltünk, mert megint nagy út várt ránk: átkelés a keleti partra, a cél San Marino, Ravenna, ehhez át kellett szelni a Középső-Appennineket. Az út elég kanyargós, hegyre fel, hegyről le. Nem lehetett gyorsan haladni, de legalább tudtunk gyönyörködni a tájban.

Török Péter útikalauzos útmutatásának megfelelően San Marino 9. parkolóházában tettük le az autót, aztán irány a város. Kicsit túlöltözködtünk a hallottak alapján, de kellemes volt az idő, inkább kicsit párás, ez a kilátást némileg lerontotta.

Őszintén szólva, nekünk ez a mini-(város)állam annyira nem jött be: a fekvése oké, de maga a város, az épületek kicsit mű hatásúak – mintha valami operett-díszletek között lennénk. Viszont pld. kitűnő sárgadinnye- és banánlikőrt lehet venni, egész olcsón, az édesszájúak örömére. Feltűnően sok orosz turistacsoporttal találkoztunk. (10/7 pont)

San Marino után rátértünk az autópályára, és irány a mozaikok városa. Ravennára sok időnk nem maradt, mondhatni: kevés – 15 óra körül értünk oda -, körbe tudtunk nézni, de múzeumokba nem jutottunk be (Dante sírjára a záróra előtt azért sikerült egy pillantást vetni).

A dóm közelében parkoltunk, onnét sétáltuk be az óvárosba. Találtunk egy galériát/mozaikboltot, ahol mindenféle popkulturális képeket is kiraktak mozaikból, például Jimi Hendrix portréját, vagy a Rolling Stones-os nyelvet. Hasonlóval Rómában is találkoztunk, hogy ismert reneszánsz képekre rajzolnak, vagy írnak vicces szövegbuborékokat. Szerintem dicséretes, hogy nem hagyják feledésbe merülni kulturális örökségüket, aktualizálják őket, így ezek jobban a köztudatban maradnak, és nem csak a múzeumokban porosodnak.

Ez a város azonban egy kissé csalódás volt – lehet, hogy a túl nagy elvárások miatt -, többre, szebbre számítottunk. Bazilikái, a mozaikok lenyűgözőek ugyan, de a város mégsem kápráztatott el, az összhatás valahogy hiányzott. (10/7 pont)

Az éjszakát Ravenna kempingjében terveztük tölteni. A közvetlen tengerparti kemping (nincs saját strandja, az út túloldalára kell átmenni az Adriához) elég zsúfolt, jellegtelen, a Balaton Sound célközönségével, meg kabócákkal, G-dúrban. Nem tudom, az itt üdülő emberek ezrei ezen mit élveznek… A szállás a célnak azért megfelelt, és még 10 % kedvezményt is kaptunk a sienai kemping-bónnak köszönhetően.

15. nap

Reggel elbúcsúztunk a tengertől, majd irány Magyarország. A hazafelé vezető út kissé döcögősen indult: nagy volt a forgalom, helyenként be is dugultunk. Nem is értem, hogy vasárnap délben miért nem inkább otthon kanalazza mindenki a minestrone-t?!
Az autópályára érve már sima volt az út, kisebb technikai szünetekkel folyamatosan haladtunk és estére haza is értünk.
Remek utazás volt, igazi roadtrip-hangulat, rengeteg élményt gyűjtöttük be, és majdnem mindent sikerült is megnézni, amit szerettünk volna.
Talán most egy darabig megint kibírjuk Toszkána nélkül…
Az út további képei ide kattintva tekinthetők meg: https://picasaweb.google.com

Albert Zoltán

 

 

Itt is feliratkozhat a hírlevelünkre

[ninja_form id=5]