Tömör összefoglalása egy jó hangulatú, sok élményt és tapasztalatot adó, saját szervezésű kirándulásnak – néhány szép képpel.
Legutóbbi élménybeszámolómat úgy fejeztem be, hogy el kellene menni ide egyszer majd olyankor is, amikor lehet levegőt kapni. És sikerült!!! Idén márciusban teljesen internetes magánszervezésben ismét nekiindultunk Máltának. Nem is legolcsóbb repülőjegyet vettük, mert ha nem muszáj, ne szálljunk át, a szállodai szobánk is főzőfülkés volt, hogy összkomfortos legyen az “önellátás” és beleszámoltam az 5 napos máltai helyi járatos buszbérletet, de még így is kettőnknek kb. 100.000 forinttal volt olcsóbb az út, mint tavaly.
Olaszországi, máltai Útikalauz.hu célpontok nagyobb térképen való megjelenítése
Az természetes, hogy sokkal több mindent láttunk, de az azért is volt, mert felkészültünk arra, hogy nem lesz idegenvezető, magunkra leszünk utalva. Tanulság számomra is: felkészülten kellene minden útra elindulni, de hát hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy azért fizetjük a busás fakultatív kirándulásokat, hogy azon majd mindent elmondanak, megmutatnak, mindenhova odavisznek. Hát Kedves Olvasó, nem! Például a “Dél-Málta és Valletta” című kiránduláson a Kék Barlangtól 5 percnyi buszútra van a történelem előtt 4-5000 évvel épült Hagar Qim és Mnajdra templomok. Ezek a kőmonstrumokból épült templom maradványok, érdekesek, izgalmasak, igaz, hogy erre legalább még egy fél óra kellett volna, de akkor nem érünk vissza a szállásra nyáron, fél ötre… Vagy Vallettából vajon miért jöttünk el anélkül, hogy a Nagymesterek Házát megnéztük volna? Ez egyben a máltai parlament, a máltai lovagok fegyvertárának, felszerelésének múzeuma is.
Teljes fegyverzetben
Az is lehet, hogy akkor már az öt órát is elkongatták volna, mire hazaérünk. Nem értem. Ebből a sopánkodásból azért látható, hogy most mindenre volt idő, mindenre sor került. Lehet 3, 5 és 7 napos buszbérletet venni, amivel az egész szigetet be lehet járni. (Gozót nem.) Az 5 napos 11.50 Euróba került fejenként, számításaink szerint a 3. naptól már megtérült. A buszvezetőtől lehet kérni a bérletet is, ami nem egy előrenyomtatott kártya vagy valami extra igazolvány, hanem ugyanolyan, mint a rendes jegy, csak rá van írva, hogy hány napig érvényes. Van ellenőr, jött is, minden rendben volt, kényelmes volt, megfizethető, tetszett.
A szállodánk Sliemában volt, amit azért választottunk, mert – lévén helyismeret – attól nem messze indult minden irányba minden busz. Vallettába 10 perc alatt értünk be (kivéve, ha dugóba keveredtünk), de a legtávolabbi cél sem tartott 50 percnél tovább. Ez a Gozó felé menő kompátkelő volt, merthogy végre oda is eljutottunk. Tavasz volt Máltán. Minden zöldellt, virágzott, a narancsfákon (jobbról), citromfákon sárgállott a gyümölcs, friss volt a levegő.
Talán egy napig lehetett ujjatlan trikóban közlekedni, a többi napon kellett egy vékonyabb pulcsi vagy egy széldzseki, de a kirándulásokhoz így is tökéletes volt az idő. Meg is jegyezték az egyik helyi boltban, hogy onnan ismerszik meg a külföldi, hogy míg ők még télikabátban vannak, mi már a nyári cuccosban feszítünk. “Tényleg nem fáznak?” – kérdezték borzongva. – Még csak 18 fok van. A tenger még hideg volt úszkálásra, lábáztatásra sem volt igazán igényünk. Más kérdés, hogy láttunk vízből kijövő búvárokat, de állítólag ősszel a legjobb a víz…
Szóval átkompoltunk Gozóra. 4.50 Euró a kompjegy és csak retúrt lehet venni, visszafelé nem is kérik a jegyet. 25 perc az út, a komp elmegy Cominó mellett is. A kis kopár szigeten alig néhány építmény van, állítólag szálloda, (igazi csendre vágyóknak), őrtorony, de sehol egy fa, vagy nagyobb bokor, viszont itt van a Kék Laguna, oda lehet menni nyáron csónakkal, fürdeni. Ez egy olyan kis öböl ahol más színű a tenger vize, a többihez képest világosabb kék. Ha beborul az ég, akkor halványabb szürke. Szép volt ez így a hajóról is. Mire minden képet elkészítünk, elmegyünk WC-re, már ott is vagyunk. (Közbevetőleg: Máltán minden WC ingyenes, papír délutánra már nem mindig van, de kézmosószer és víz a csapban az igen.)
Gozón “kirúgtunk a hámból” befizettünk a “hopp on – hopp off” buszra. 15 Euró volt fejenként, idegenvezetett és mindenhova odavitt. Ha lesz “legközelebb”, akkor már itt is tudunk helyi járattal közlekedni, de ez így egy napra gyorsabb és praktikusabb volt. Tudtuk, hogy mit akarunk megnézni közelről, ott leugráltunk a buszról, – egy óra múlva jött a következő – de olyan is volt, ahol csak megállt a busz egy fotóra, elég is volt annyi. A buszról láttuk csak Tas-Salvatur dombját a Megváltó Jézus szobrával, de leszálltunk és közelről megnéztük Ggantija őstemplomot és nem messze tőle híres szélmalmot, ami éppen darabokra volt szedve. Kicsit megálltunk az Il Pinu katedrálisnál, és sétáltunk egyet Victoriában, Gozó fővárosában.
Messziről a Megváltó szobra
A katedrális a buszról
Végül eljutottunk a világ egyik csodájához az Azúr ablakhoz. Ez eddig kimaradt az életemből, úgyhogy kellő áhítattal ültem le vele szembe és csodáltam. Azaz – stílusosan – bámultam rajta kifelé. Nem volt sok turista a környéken, a busz is csak nemrég ment el, magunkra maradtunk, és percekre megállt az idő. A tenger, az ég (szerencsére mindkettő azúr) és a sziklaképződmény. Mindenkinek ajánlom, mert gyönyörűség. Miért mondom, hogy fel kell az országból készülni? Leszálláskor a buszon két német hölgy csak nem mozdult. Odament hozzájuk a sofőr és megkérdezte, hogy nem szállnak le? “Miért mi van itt?” – volt a válasz. “Hát egy érdekes sziklás rész”… kezdte a sofőr értetlenkedve magyarázni. Az internet a világ egyik legjobb dolga, mindenről van információ, a történelmi és földrajzi leírások mellett az egyéni elbeszélések is jók mert még gyakorlatiasabbak, hát nézzünk már bele! Visszatérve az Azúr ablakra: állítólag nagy repedések vannak már a sziklán, félő, hogy beomlik, addig kell a kis képeinket és videóinkat elkészíteni. Örülök, hogy nekünk sikerült.
Az Azúr Ablak
Azt mondják, hogy Máltán nagyon jó a közbiztonság. Szerencsére nekünk sem volt rossz tapasztalatunk, csak inkább érdekes. Jövet-menet, kinéztünk egy boltokkal teli forgalmas útszakaszt, hogy itt majd leszállunk és megvesszük a vacsorát. A tervezett napon azonban azt láttuk, hogy az üzletek nagy része zárva volt, ami meg nyitva, ott hangulatos gyertyákkal világítottak. Az általunk preferált élelmiszerboltban sem égett a villany, de nyitva volt az ajtó és jöttek mentek az emberek. Kártyával nem lehetetett fizetni, de készpénzzel igen, a pénztárgépek működtek. Szóval a hatalmas – mint kiderült több órás – áramszünet ellenére a több emeletes élelmiszer bolt nem zárt be, félhomályban, bepárásodott hűtőpultokkal, de beengedte a vevőket. Senkinek a sarkában nem toporgott biztonsági őr, nem matattak a szatyrainkban. Ott fel sem merült, hogy a vevő megrakja a zsebeit, aztán elillan. Ismerőseink mesélték, hogy ugyanez itthon úgy zajlott le, hogy mikor a nagyáruházban elment a villany, azonnal mindenkinek le kellett raknia a kosarát ott ahol volt, és szépen libasorban kimasírozni az üzletből. Mit mondjak, a máltai módi jobban tetszett.
Ha már a boltoknál tartunk, volt egy shoppingolós napunk. Álságosnak tartom a szervezett utaknál, hogy erre újabban nincs idő. Lehet, hogy a rossz emlékezetű bevásárló túrizmust igyekeznek feledtetni a szervezők azzal, hogy most aztán egy órát sem adnak. A vásárláshoz is idő kell. A
bámészkodás igazán egy óra szabadprogramba se fér bele, mert vagy meg sem találjuk a “legjobb” boltot, vagy ha igen, akkor zárva van. Máltán meg még rá is tesznek erre egy lapáttal, több helyen is néztük esti sétálásaink idején a nyitva tartást, ami így nézett ki: 9.30-13 óra 16.30-19.30 óra. (Plusz- mínusz fél óra). Van ez napi 8 óra, vagy nem is kell?! Pedig érdemes bóklászni, mert más-más a kínálat és más-más az ára még a hűtő mágneseknek is.
Buszozásaink során eljutottunk egy fekete negyedbe, (nem, nem szálltunk le nézelődni…) elhúztunk a börtön előtt, ahol éppen látogatásra gyülekeztek, láttunk építő brigádokat, akik antik stílusban építették az új házakat is, csendesen kikerültünk egy temetési menetet, megkóstoltuk és vettünk a piacon a fügés süteményből, Máltának azt az életét is megismertük, amelyet nyáron elzár a turisták elől a meleg és a saját áradatuk. Persze most is voltak mindenhol turisták, németek, angolok, hollandok, olaszok, főként nyugdíjas korúak. Az elő és utószezon közönsége csendesebb, lassúbb, barátságosabb, ráérősebb. Tetszett.
Megnéztük a Mosta Dómot, a világ harmadik legnagyobb dómját. Csodálatos, lélegzetelállító. Bent az ügyeletes “vigyázó” elmesélte, hogy a második világháborúban bombát dobtak az épületre, az átszakította a dóm kupoláját, de nem robbant fel. Ennek emlékére a sekrestyében a mai napig megtalálható a bomba mása. (Jobbról a Mosta Dóm makettjének képe)
A Medinában már jártunk tavaly, az most kimaradt elmentünk viszont Marsaxlokkba, ahol a színes csónakokkal teli öbölben sétálni is volt idő, sőt elbeszélgettünk egy idős piaci árussal is, aki abbéli boldogságában, hogy magyarok vagyunk és tudtuk mi az a Ferencváros, máris olcsóbbért adta a portékáját.
Kikötői csendélet
Vallettába többször is bementünk, több részletben néztük meg. Minden templomra idő sem lett volna, hiszen volt olyan utca, amelyben három templomot számoltunk meg. A Nagymesterek Palotájáról már írtam, de voltunk a felső Barakka kertben, éppen vasárnap, éppen délben éppen a szertartásos ágyúlövést nézhettük meg. Az alsó Barakka kertben, pedig a városra és a tengerre néző körpanorámán túl magyar feliratú emléktáblát is találtunk:
Egy templom felülről
Végigsétáltunk a bevásárló utcán, feltérképeztük, hogy máltai kereszt medálból a bizsutól kezdve van ezüst, arany, fehérarany, egyszerű és köves színes és egyszínű, árban pedig a 4 Eurótól kezdve az 1050 Euróig igen széles a választék. (Nem ez utóbbit vettem meg végül!) 
Az egyik leírásban olvastam, hogy az illető “végigsétált Vallettában az erőd falán”. Nos, ezt erősen kétlem, mert az erőd falát hatalmas vizes árkok, mindenki elől elzárt területek vagy egyszerűen csak forgalmas utcák szakítják meg, összességében meg annyi kilométer, hogy maximum egy-egy részén lehet egy jót sétálni. Ami viszont nagyon tetszett, hogy Valletta a szigeten is egy félsziget, így aztán akár melyik utcájába benéztünk, az biztos, hogy a tenger ott csillogott a végében. Ráadásul a szintkülönbség is nagy, így lehetséges egy templom kupolájáról, felülről képet készíteni.
Utolsó napon már busszal mentünk ki a repülőtérre. A 8-as busz sofőrje már nem az első bőröndös utastól kérdezte meg, hogy honnan jött. Örült nekünk és gyorsan elmondta, hogy jól nézzük meg a kis suvenír buszaikat, mert mire legközelebb megyünk lecserélik az egész buszparkot, és akkor már csak a modernebb, szebb buszok fognak közlekedni. Mutatóban már most is van néhány, azon, ha jelez valaki, hogy le akar szállni, akkor olyan zene-bona támad, hogy a legálmosabb sofőr is felébred, megállítja a buszt és biztosan kinyitja az ajtaját. Aztán leszállunk, továbbmegyünk, mert még mindig van, amit nem láttunk.
Legközelebb ősszel?!
Jurics Edit
A szerző írásai az Útikalauzban >>
•
Ha érdekesnek találta, egy lájkkal vagy megosztással ajánlja másnak is!
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)
[ninja_form id=5]class=”addthis_toolbox addthis_default_style”>
A szerző írásai az Útikalauzban >>