Fanyar humorral átszőtt tanulságos beszámoló, benne egy hasznos leírás a török roham elleni egérútról a szerb-bolgár határon.
Az idén úgy gondoltuk, hogy a költségvetésünk és a megemelkedett üzemanyagárak végett valami olcsóbb helyre kellene menni nyaralni. Hosszas nézelődés után kiválasztottuk Kiten-t magunknak, mivelhogy ott van ismerős, aki foglal nekünk egy 2 apartmanos házat 10 napra, családonként 360 konvertibilis euróért, udvarbanparkolással. Ez utóbbi kikötés volt részünkről.
Sajnos szombaton, július 19-én kellett indulnunk az esti órákban, pont a türkische gastarbeiterok főinváziójában, mert csak 20-tól volt szabad a ház. Kanizsáról (Vajdaság) indultunk, és a várakozási idő a röszkei határon belépéskor már tíz órára nőtt. Az autóút tele törökkel, a forgalom nagy. A vajdasági szakaszon 330 dinárt fizettünk, az Újvidék-belgrádi szakaszért 240 dinárt, a belgrád-nisi szakaszért 730 dinárt.
Mivelhogy ez a tömeg a Dimitrovgrad-Kalotina-i határátkelőn is várható volt, ezért mi nem fordultunk le Nis-nél Szófia felé, mert nem akartunk 10 órát várni, hanem továbbmentünk Leskovác felé. Azon a szakaszon még 190 dinárral lettünk szegényebbek az útadó végett. Haladtunk Vranje felé és Vladicin Han-nál lefordultunk Surdulica felé. Az út Surdulica után csak 5-6 kilométeren rossz, macskaköves és egyenetlen, utánna a szerpentineken már sima, és lehet haladni Klisura, majd pedig Strezimirovci felé, ahol egy telyesen üres határátkelő várt bennünket.
A határon volt egy kis kötözködés a bolgárok részéről, mert a barátom kisfia az anyuja útlevelében van, sajátja még nincs. Ehhez még tudni kell azt is, hogy az egész családnak van schengeni vízuma, de mivelhogy a bolgároknál ez még nem játszik, így hát kértek belgrádban turista vizumot a schengeni mellé. A bolgár pecsételőshölgyike meg azt sérelmezte, hogy a turistavizumra vagy mellé nem irták oda hogy a gyerekre is érvényes, és emiatt nem akarta őket beengedni.
Végül nagy kegyesen kitalálta hogy tud adni tranzitvizumot, de az csak 5 napra érvényes, mi meg azt mondtuk hogy az pont jó lesz mert megyünk a törökökhöz. Elmúlt a tiz nap és hazafeléjövet nem szóltak egy rossz szót se.
A határ után az út minősége nem épp a legjobb, de azért lehetett haladni rajta. Szépen haladtunk Breznik, majd Pernik felé és dél felől közelitettük meg Szófiát. Gondoltam majd csak elfordulunk jobbra a körgyűrűre, és ripsz-ropsz, az autóúton leszünk. Node nehogy már minden simán menjen. Túl szép lenne. Úgyhogy mikor beértünk Szófiába, akkor kérdezősködnünk kellett, mert a körgyűrűt javítások végett teljesen lezárták. Szerencsénkre ráfutottunk egy rendes fickóra, aki elvezetett bennünket kitudja merre, és megmutatta nekünk az autóútra vezető sugárutat.
Ez a kerülő csak 50 kilóméter többletet jelentett, mivelhogy Szófiát délnyugat felől közelitettük meg, és igy sokkal közelebb az autóút kezdete. Ajánlom mindenkinek, hogy ezt az utat használja az inváziós napokon.
Utánna az autópályán már gyorsan haladtunk Plovdiv és Zagora felé ahol az autópályát egy jó minőségű gyorforgalmi út váltja fel.
Sliven után megint új autópálya van egészen Burgaszig.
Kitenbe reggel értünk és csak nagyon nehezen tudtunk leparkolni. Az utcák szűkek és telistele vannak autókkal. Ha véletlen valahol nem áll autó, akkor az azért van, mert nem bírt felhajtani a 15-25 centis! járdapadkán. A terepjárósok oda is felálltak. Megtaláltuk a szállásadónkat, és elhajtottunk a ház elé. Megdöbbenve láttuk, hogy az udvarban parkolásból nem lesz semmi, de még az utcában parkolásból sem!
Felment a pumpám rendesen, állok az út közepén, és hallgatom a gazdasszony fiát, aki arra próbált meg rávenni, hogy gyorsan pakoljunk ki mindent a járdára, majd ő vigyáz addig a poggyászunkra, míg az autót le nem parkoljuk valahol! Hát mondom, ez beteg, vagy hülyének néz, Bulgáriában talán nem hagynám szanaszét a verdámat. Mondom a családnak, hogy vissza az autóba mert megyünk tovább. Akkor az ürge lett ideges, kérdezi hogy mi a baj. Magyaráztam neki, hogy ha nincs parking, akkor az apartman sem kell. Nem igy egyeztünk, stb. és én most megyek törökbe, csak 50 km a határig.
Akkor hirtelen támadt neki egy mentőötlete, hogy 200 méterre van egy fizetősparkoló, és ott biztos és jó helyen lesznek az autóink. Elmentünk 400 métert, és megnéztük, a parkoló tényleg rendben volt. Portással és kutyákkal védett, bekerített terület volt. Bólintottam hogy megfelel, az ember mondja 10 leva/nap, (majdnem 6 euró) én meg mondom a házigazda jelöltünknek hogy fizesse ki.
Persze a manus nem érti, az a rész kimaradt a tört angolságából. Megint megemlítettem neki Törökországot, és elindultam irányába, búcsúzáskénk azt suttogtam neki emelt hangon, hogy don’t fakk wit mi asshole. Ezt értette, és rögtön kifizette a parkolót nekünk. Utánna vissza a házhoz, az úton megálltunk, mindent kipakoltunk a járdára, és az autóval visszahajtottam a parkolóba.
Felmentem az apartmanba a maradék poggyásszal, és szétnéztem. Tágasnak tágas volt, de bútor nem nagyon volt benne. A hálószobában volt egy dupla ágy és egy szekrény. A nappaliban kettő ágy egy alacsony kisasztallal és egy frizsider, amin egy kistévé figyelt. A teraszon egy műanyagasztal volt három székkel. A konyhának vagy legalábbis egy tányérnak a nyomát sem láttuk, és bosszankodva vettem tudomásul, hogy egy kávét se bírok meginni. Mérgemben elővettem a pálinkásüveget, felnéztem az égre, és mondtam welcome to Bulgária, ez nem jó indult.
A fürdőszoba is tágas volt, és ami rögtön feltűnt, az a nagyon alacsony ablak volt. Tetszett, hogy lehetett az utcán nézelődni, miközben az ember trónolt.
A mosdó olyan pici volt, hogy a kád fölé való csapnak a tusrózsát tartó villája tuti kiszúrta volna az ember szemét, ha megpróbál felette megmosdani. Tusoláskor tartottuk egymásnak a rózsát, és a víz a fal mellett levő lukon folyt le. A bojler nem volt leföldelve, ezt a lógó vezetékről állapítottam meg. Persze klíma sem volt az “apartmanban”, minek az.
A strandon találkoztunk egy kedves magyar családdal, és ők ugyanigy jártak Primosrsko-ba, a szomszédos faluban. Ők átköltözködtek Kitenbe egy másik lakásba, ami sokkal szebb, de jóval drágább is.
A strandra egy kis erdőn keresztül kellett menni ami olyan büdös volt, hogy majdnem könnyes lett a szemünk. Mindenfelé szemét volt szétdobálva, és az út melletti rész bőségesen el volt aknásítva.
A patakocskában nem csak víz folydogált
A strand szép volt, rendezett, homokos és drága
A két napágy és a napernyő 18 levába került naponta, az 10 euró. A viz csak 30 méter után vált ellepővé. Épp ideális a gyerekek számára. A strandnak persze volt nem fizetős része is, de azt inkább kihagytuk. Ott is szanaszét volt dobálva minden, a viz meg tele volt hínárral és sziklákkal.
Nagyon sok vendéglőt találtunk, mindenféle felépítésben, a kínaitól a szerbig volt minden, alig tudtunk választani. Bosszantó volt hogy mindenütt csak cirilül volt kiírva a kinálat, és az is írottan. Emiatt még mi harcedzett „szerbek” sem tudtuk dekódolni a szöveget. Az egyetlen hely, ahol az étlapon angol szöveg is volt, az a strand mellett lévő szerb restiben volt. Idegennyelvet szinte senki sem beszél, csak a gazdasszonyunk fia és lánya tudott angolul. A bolgár nyelvet nem nagyon értettük, pedig azt mondták, hogy nagyon hasonlít a szerbre. Ha beszélünk a pincérrel vagy akárkivel akkor lehetőleg ne bólogassunk, mert azok azt fordítva csinálják, és állandóan félreértettük egymást. Ők se értették, hogy most mi bajunk van, meg mi sem hogy nekik, muris volt.
Minden utcában körülbelül száz méterenként gusztustalan automata kávégépek vannak, és a háziak az utcára jártak kávéért. Mi másképp oldottuk meg a kávézás problémáját. Vettünk egyik üzletben 8 euróért egy vízforralót. Műanyagpoharaink meg voltak.
A pénzváltásnál nagyon kell vigyázni, és kizárólag a bankban ajánlatos pénzt váltani, az utcákon lévő váltóbódékban csak gazemberek vannak. A kiirt összegeket ők másképp értelmezik, és először aláírattak egy papirt velem, utánna már panasznak helye nincs. Szerencsére csak 40 eurót váltottam, és igy csak 12 eurót buktam, költse el gyógyszerre.
A bankkal meg az volt a baj, hogy délelőtt-délután csak két-két órát volt nyitva, és úgy kellett sorban állni, mint régen a cukorért. Az automatát nem mertem piszkálni, pedig van master kártyám.
Kirándulni nem voltunk sehol, nem volt kedvem abban a tömegben közlekedni. Felkerestünk két utazási irodát, gondoltuk hátha szerveznek valami olyat, amin részt vehetnénk. Sajnos ott is csak bolgárul beszéltek, de azért azt megértettük, hogy mégiscsak autózni kellene a kiránduláshoz, elmenni a kiindulási ponthoz, úgyhogy inkább hagytuk.
Az étel ital úgy általában olcsó volt. Egy pizzaszelet 2,5-3 leva, a hamburger 3, valamilyen gíroszszerűség is 3 leva, és minden finom volt. Választék volt bőven, a sütödék egész nap dolgoztak, a csirkétől a birkáig, mindent sütöttek.
A boltok kicsik és túlzsúfoltak, de mindent meg lehetett venni, hiányunk nem volt semmiből. Egy hentesüzletnek azért megörültem volna, mert az nem volt. Metró csak Burgaszban van, és a 60 kilométert sokalltam odáig.
Esténként sötétedés után illett felöltözni, mert csípős hidegek voltak, főleg ha a szél is fújt. Nappal nem volt gond, sütött a nap rendesen.
Hazafele nem volt semmi gondunk. A benzinkutakon kártyával fizettem, mert mindenütt elfogadják. A határon is minden rendben volt, és csak fél órát tartott az átkelés rajta. Szerbiában az összes parkoló dugig volt fáradt törökökkel, főleg az ömv kutakat szeretik.
Erre a nyaralásra úgy indultunk el, hogy próba szerencse, lesz ahogy lesz, és azt hiszem, hogy több dolog nem tetszett mint tetszett. Lehet hogy egy öt csillagos all inclusive ellátásra nem tudnék panaszkodni, de azt hiszem hogy ennyi pénzért azért nem kellene ennyire igénytelennek lenniük
Karácsonyi József
Karácsonyi József írásai Az Útikalauzban
Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy ne maradjon le semmiről! (Adatvédelmi szabályzatunkat itt olvashatja)
[ninja_form id=6]