Kovácsné Bor Annamária: Bled, Bohinji-tó, Portorož – Szlovénia – 2008

Kovácsné Bor Annamária: Bled, Bohinji-tó, Portorož – Szlovénia – 2008 július

Egy villámlátogatás rövid története nagyon sok praktikus tudnivalóval az árakról, látnivalókról, körülményekről – szép fotókkal

Az idén sajnos kimaradt Görögország a nyaralásból – és Albánia is -, bár mindkét helyre visszavágyunk. Miután megvettünk egy 109 éves őrségi parasztházat a magyar-szlovén határmenti vidéken, így szinte az összes anyagi forrásunkat oda kell átcsoportosítanunk. De a hely adta az ötletet… mi lenne ha a 2 hetes szabadságunk alatt pár napra átruccannánk szomszédainkhoz, hiszen úgy is már a határon vagyunk? Jó ötletnek tűnt, hogy Szomorócról indulván ellátogassunk először Bledbe, azt követően pedig megnézzük a szlovén Adriát.

Szó szerint villámlátogatást tettünk szomszédainknál, ez három napot, két éjszakát ölelt fel. Legelőször is a neten próbáltam Bledben szállás után kutatni, találtam is, le is foglaltam. Egy éjszakánk rendben, a másikat úgy terveztük, hogy kempingben, sátorban töltjük. Utánanéztem gyorsan a szlovén tengerparton fellelhető kempingeknek, és kiírtam egy párat. Mint utóbb kiderült, teljesen felesleges volt, hiszen a modern kor legújabb navigációs vívmányában, a GPS-ben szinte minden benne van :-))
A kiszemelt napon elindultunk kicsiny házunktól, pár száz méter után már Szlovéniában autóztunk. Hihetetlen, hogy mennyire gyönyörűek ezek a kis határközeli falvak!!! Egy-kettő nagyon sokban hasonlít az őrségi építkezésekhez: régi, kódisállásos, fehérre meszelt parasztházakat láttunk barna spalettás ablakokkal, a házak körül nagy zöld, rendezett területekkel, boltíves, téglaépítésű, vakolatlan gazdasági épületekkel. És szinte nem volt olyan ház, amelynek ablakában ne lett volna muskátli… vagy egyéb, színes, vidám virág.
Ahogy haladtunk az első nagyobb város, Murska Sobota (Muraszombat) felé, egyre jobban feltűnt az, hogy az országban tisztaság, rendezettség van. Sehol nem láttunk elhanyagolt portát, vagy esetleg útmenti szemetet. Mióta az Őrség a második otthonunk, hozzászoktunk, hogy Zala és Vas megyében sem vagyunk tanúi ilyen látványnak, de sajnos Magyarország többi területére fokozottan érvényes lenne a szlovén példa átvétele.
Az első benzinkútnál megálltunk, hogy autópályamatricát vegyünk. Szlovéniában ez év július 1-jétől személyautók és motorok részére eltörölték a kapus, egy alkalmas matricavásárlási lehetőséget, csak féléves matricát lehet kapni, 35 €-ért. Ha kiszámoljuk, hogy Maribor-Bled-Portorož-Maribor milyen egyszeri autópálya költségekkel járt volna a régi rendszerben, akkor rájövünk arra, hogy sokkal jobban megéri a féléves matrica, pláne úgy, hogy esetleg a félév folyamán még tervezünk szlovén kirándulást. Murska Sobota és Maribor között is épül már az A5-ös autópálya, egy kis szakaszán már volt szerencsénk autózni. Maribortól Celjén keresztül végig autópályán közlekedhetünk egészen a fővárosig, Ljubjanáig, ahol egy kis elkerülő szakaszon ráhajthattunk az A2-re, amely Bled előtt tér véget. Ezen az úton továbbhaladva elérhetjük Ausztriát, közelebbről Villach-ot, illetve Klagenfurtot. De mi csak Bledig terveztük útunkat.
Bled gyönyörű kisváros, egy gyöngyszeme Szlovéniának. Középen fekszik a tó, amely meghatározó a városka életében, hiszen évszaktól függetlenül rengeteg túristát vonz. A tó egy termál forrás által táplált tengerszem, körben magas hegyek veszik körül, a tó közepén piciny szigetecske, XVII. századi templommal, majd a tó felett, egy sziklán magasodik a bledi vár.

Délután negyed kettő körül érkeztünk Bledbe. A délelőtti fél 10-es induláshoz képest szinte 3 óra alatt e csodálatos helyen lehet lenni, illetve, ha Ljubjanától dél-nyugat felé vesszük az útirányt, akkor akár indulástól számított 3 óra múlva csobbanhatunk az Adria hűs hullámaiban.
Először is a szállásunkat kerestük meg, a Vila Nana-t. Egy jól megközelíthető, nagyon helyes kis vendégházról van szó, az emeleten 3 apartmannal, a földszinten pedig a tulajdonosok laktak, Nadja és Daniel, mint utóbb kiderült, ők német nemzetiségűek. A szállásunk vadonatúj, minden igényt kiegítő, tiszta apartman volt, jól lehet, hogy elég borsosan megkérték az árát. A fejedelminek számító reggelivel együtt kettőnknek egy éjszaka 58 €-ba került.
Felpakoltunk az autóból, majd elindultunk felfedezni a tavat és környékét. A tavat körbe lehet járni, akár gyalogosan is, de a kényelmesebbek kisvasútra is szállhatnak. Mi a lusta kategóriába tartoztunk, mert autóval jártuk körbe.
Nagy nehezen lehetett parkolót találni, s az sem olcsó. (8-14 óráig: 6 €, 14-20-ig 3 € a díj.) Mi háromnegyed kettőkor parkoltunk le, és simán elkérték tőlünk a délelőtti tarifát. A tó városi felén végig szállodákkal tűzdelt út vezet, a parkolókban csak a szállóvendégek parkolhatnak, egyébként a tó körül végig kint van a megállni tilos tábla.
Sikeres parkolásunk után célba vettük a helyi gondolásokat, hiszen aki Bledbe megy, annak szinte kötelező átjutni a kis szigetre. A gondola sem egy buszjegy ára (bár már az sem kevés), fejenként 12 €-ért vitt át bennünket többed magunkkal a szigetre, ahonnan 40 percnyi tartózkodás után visszavitt a partra. A szigetnek káprázatos hangulata van, nagyon sok lépcsőfok vezet fel egy egy pici térre, és itt emelkedik egy XVII. századbeli templom, egy igazi zarándokhely. Sajnos nem voltunk bent, pedig az a monda járja, hogy ha valaki megkongatja a harangot, akkor teljesül a kívánsága. Beültünk a kávézóba egy coca-colára, és hogy szokjuk a szlovén árszintet, ez sem volt olcsó: 1,90 €/üveg. A frissítő után egy másik nagyon hosszú lépcsőn lementünk a partra, és a part mentén sétáltunk vissza gondolánkig. Séta közben gyönyörködtünk a káprázatos kilátásban és csodáltuk a tó vízének tisztaságát, ahol millió kisebb-nagyobb hal úszkált.

A bledi tavon történő csónakázás után elhatároztuk, hogy megnézzük a várat. Legnagyobb csodálkozásunkra a parkolás díjtalan, a várbelépő 7 €/fő. A várat már 1011-ben említik. Ekkor adja II. Henrik német-római császár a brixeni püspökségnek a bledi uradalmat, és ez a státusz a XIX. századig elejéig meg is marad.

A vár mai formájában későgótikus – reneszánsz formákat idéz. Múzeumában a régészeti kiállítás mellett korabeli (de más helyről származó) bútorokkal berendezett termek idézik meg a régen letűnt korok hangulatát. Várkápolnája későgótikus, belsejében korabarokk oltárokkal és barokk falképekkel.
A vár teraszáról nagyszerű rálátás van a tóra is, de Szlovénia legmagasabb hegyére, a Triglavra is.

A várból lejövet, a vár alatt egy hangulatos kis pizzéria található. Úgy gondoltuk, hogy megpihenünk itt és bevállaltunk 1-1 pizzát, amely igen finom volt és rettenetesen nagy méretű. És ezek után tervbe vettük, hogy ha már egyszer itt járunk, megnézzük a Bohinji-tavat is, így a pizzázás után kocsiba ültünk, és irány a Triglav Nemzeti Park területén fekvő Bohinj.
A Júlia-Alpok szívében, meredek sziklafalakkal határolva húzódik meg egy gleccser vájta völgyben Szlovénia legnagyobb tava, a Bohinji-tó. A tó igazi alpesi paradicsom. Innen ered a Száva-folyó is. Kialakított parkolók várják itt is a túristákat, parkolójegy automatákkal.
A tó környezete összességében csodálatosan szép, vize is kristálytiszta, ám jóval hidegebb, mint a bledi-tó. Ennek ellenére többen úszkáltak a tóban, de akadtak szörfözők, vitorlázók is. Mi egy órácskát töltöttünk itt el a parton, némi árnyékot vető fa tövében, és szinte ittuk magunkba a látványt, szívtuk a friss levegőt.

Bohinj után irány a szállásunk, ahol egy kiadós pihenés és másnap reggel egy fenséges reggeli után a tengerpart felé vesszük az útirányt.
Az A2-esen haladunk Ljubjanáig, ahonnan dél-nyugat irányban az A1-es autópályára kell rákanyarodnunk. Szerencsére a GPS és a kitáblázott utak hathatós segítséget nyújtanak úticélunk mielőbbi eléréséhez. Több alagúton át vezet az autópálya, a leghosszabb majd’ 3 kilométer.

Útközben láttuk kiírva Postojnát, amely település cseppkőbarlangjáról híres. Én már évekkel ezelőtt egy horvátországi pihenésből hazafelé jövet útbaejtettem e nevezetességet. Kisvasúttal viszik a barlang belsejébe a látogatókat. Itt él a híres barlangi gőte is, amelynek fehér a színe. Most kihagytuk, mivel sem zárt cipővel, sem pedig meleg ruhával nem voltunk felfegyverkezve, és a barlangbéli, állandó 8 fokos hőmérséklet, valamint a csúszós talaj így nem annyira vonzott bennünket. Postojna felett kb. 10 km-re van egy középkori lovagvár, amely egy sziklába épült, ez Predjama vára. Talán a következő látogatásunk alkalmával megnézzük e látnivalókat is.

Ahogy az utolsó alagútból kiértünk, a környezet terén kis változást észleltünk. Először is a távolban kezdett előbukkanni az Adria, másodszor pedig rögtön szembeötlött a mediterrán vidékre jellemző növényzet és a mi kedvencünk: az olajfa. Kicsit közelebb érvén a tengerhez, már hallottuk is a fülünknek oly kedves és ismerős hangot, a kabócák ciripelését. Legszívesebben összefogdostunk volna belőlük egy jó pár darabot és hazahoztuk volna őket, mert imádjuk hallgatni “zenéjüket”.
A tengerpartra vezető úton feltűnt legelőbb Trieszt (Olaszország), majd Koper, Izola, Piran és a legvégén az általunk kiszemelt városka: Portorož. Egyenesen a Lucia kempinghez mentünk, bejelentkeztünk egyből 2 napra, majd sátrat állítottunk. A kemping árai: személyenként 10 €/nap + 4 €/nap/szgk.
Jó helyet sikerült kifognunk, közel a vizes blokkhoz és talán a tengerhez sem volt annyira messze. Utánunk már a B szektor kezdődött, ahol lakókocsival lehetett kempingezni. A mellékhelyiségek tiszták voltak, óránként volt takarítás. A kemping területén volt egy bolt, ami ugyan nem rendelkezett túl bőséges árukészlettel, így egy kiadós lubickolás után a kemping területén kívűl eső szupermarketben vásároltuk meg a vacsorának valót.
Az Adria vize hőmérsékletileg klassz volt, 25 fokos. Viszont Szlovéniára is az a partszakasz a jellemző, mint általában Horvátországra: sziklás, köves, és ezért kiépített, betonozott tengerpart, lépcsőn, létrán történő vízbemenetellel. Ahogy lelépek a lécsőről, már el is merülök, így pancsikolásra végképp nem alkalmas, hanem komoly erőt igénylő, megfeszített úszástudomány szükségeltetik. Tudok úszni, de fogalmazzunk úgy, hogy nem az erősségem. Így nem is csoda az, hogy az én számomra a number one az Égei-tenger. Megint csak sikerült levonnom ama konklúziót, hogy az Égei-tenger homokos, simogató, ringatóan lágy, hullámos partjainál nincs szebb és jobb (hiába, igazi Görögország-fun vagyok).

Mivel közvetlenül a strand mellett volt a kikötő, úgy ráadásul még az is ki volt jelölve, hogy meddig lehet úszni. Összességében tekintve arra nem rossz, ha gondolunk egyet, másnap hajnalban Szomorócról elindulunk, 3 óra alatt lent vagyunk a tengerparton, este meg hazaautózunk. Görögországig minimum 13 órát lehet autózni, plussz egy csomó autópályadíj, minden évben újabb előírások, amelyeket a nem uniós országokban évről-évre kitalálnak.
Miután a sátrunk mellett elfogyasztottuk hideg vacsoránkat, kis pihenés után lesétáltunk a partra, ahol már lengett a piros zászló, amely vihart jelzett…

A sátorban az éjszakánk kellemesen telt, ám kora reggel iszonyú viharra ébredtünk. Leszakadt az ég, olyan sűrűn ömlött az eső, hogy nem láttuk a velünk szemben lévő partot sem. Sátrunk kezdetben igen jól bírta a gyűrődést, de aztán a szellőző ablakok nyílásánál elkezdtünk beázni… és mivel egy domboldalon volt kialakítva a sátorhely, így a magasabban lévő pontról iszonyú mennyiségű sár zúdult alá. Mi nem is, de az alattunk lévő helyeken lévő sátrak sárban úsztak. A mi sátrunkba viszont esővíz ömlött be valahol, így egyre vizesebb lett a hálózsákunk is, a matracunk is, ráadásul az előző napi hőmérséklethez képest vagy 10-15 fokot hirtelen hűlt a levegő is. Még egy pulcsi sem volt nálunk. Lacával összenéztünk, és szinte egyszerre mondtuk, hogy ahogy elállt az eső, szedelőzködünk és vesszük az irányt hazafelé. Kinézve a sátorból az eget kémlelve, nem sok jóra lehetett számítani az elkövetkező napokban, így legnagyobb sajnálatunkra elindultunk haza. Pedig a tervünk már meg volt az napra is: kis városnézés Portorožban, valamint Piránban és mivel oly közel a horvát határ, így Poreč volt a kiszemelt célpont. Semmi probléma, majd legközelebb elmegyünk.
Hazafelé úton kissé megviccelt bennünket a GPS, így kb. fél órával később értünk haza, mint ahogy számítottuk. Úttalan utakra vitt bennünket, az volt az érzésünk, hogy szinte egyetlen pont körül kőrözünk, de aztán feltűnt végre Domanjsevci (Domonkosfa) települést jelző táblája, és már tudtuk, hogy a következő falu, már Magyarországon – Kercaszomor – a mienk.

Kovácsné Bor Annamária

A szerző írásai Az Útikalauzban

Kovácsné Bor Annamária: Bled, Bohinji-tó, Portoroľ – Szlovénia – 2008

Kovácsné Bor Annamária: Őrség – 2008

Kovácsné Bor Annamária: Saranda, Butrint – Albánia 2007

A szerzőnek a szerkesztőn keresztül küldhetsz levelet  E-mail: szerkesztoutikalauz.hu